Keresés

Részletes keresés

sörivó Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1525
Sürgős lépéseket vár a Fidesz vezetésétől az esztergomi Szent István Gimnázium ügyében az Élőlánc Magyarországért. Lányi András elnökségi tag kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján újságírók kérdésére kijelentette: a Fidesz oktatáspolitikusainak meggyőző nyilatkozatai összeegyeztethetetlenek azzal, ami a Meggyes Tamás fideszes polgármester által vezetett városban történik. Lányi András szerint az esztergomi események baljós jelek a pedagógus társadalom számára, amely a Fidesz kormányra kerülésétől a tanárok kiszolgáltatottságának mérséklését reméli.
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1524
Na, akkor idézzél már ilyet, de jó sokat, ugyanis a jobboldali szavazókat kezdted el a szádra venni, úgy egy az egyben.

Gyerünk, nézzük azokat a röhejes védekezéseket!
Előzmény: Kiss G. Eszter (1522)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1523
Most biztosan megleplek, de a demokrácia arról szól, hogy a többség akarata érvényesül.

Azt nem lehet egyből megfejtni, hogy mitől ilyen nagy a mellényed és az arcod, de ha jobban utánanézel, ez a tétel nem egészen így érvényesül a gyakorlatban.
Sőt.
A legdurvább diktatúra az, ahol a többségi akarat a korlátlan úr.

Előzmény: BigyoMail (1512)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1522
Azert az eleg rohejes, amikor a Gyurcsanyt es MSZP-t utalo jobbosok azzal vedekeznek a KAP szavazasnal, hogy a jobboldali szavazok Gyurcsanyra hallgattak Orban helyett :-)))
Előzmény: marmota (544)
titkom Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1521
"Te a szocialistákat preferálod, tehát nem téves a következtetésem"

...hmm... nem értem az ilyen reagálásokat: miért akarod jobban tudni másról, hogy mit tart, mit gondol? Honnan ered ez az "megmondom én mire gondolsz/gondolj"? Ez milyen deviancia Nálad - mert a Te definíciód alapján ez -, politikai vagy orvosi?

"Esetedben tehát azt veszem tudomásul, hogy szerinted meg nem."

Ugye nem várod, hogy meghatódjak?

(...a többire nem térek ki, lényegtelen részemről...)

Előzmény: Aerion (1421)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1520
Azert se volt semmi.


Esztergom is pénzelte Tőkés kampányát
2007. november 29. 21:29 küldés
HVG.hu

Tőkés László református püspök levélben kért támogatást többek között az EP-választáshoz az esztergomi önkormányzattól. A hvg.hu megkeresésére Tőkés tagadta, hogy pénzt kért volna magyarországi önkormányzatoktól. A birtokunkba jutott dokumentumokból azonban ennek ellenkezője derül ki.

Szerettük volna megkérdezni Meggyes Tamást, Esztergom fideszes polgármesterét és az önkormányzat sajtósát, de egyiket sem értük el. Így nem tudták megerősíteni értesülésünket, hogy a támogatásról nem a városi közgyűlés, hanem az önkormányzat költségvetési bizottsága saját hatáskörben döntött. A nyolctagú grémiumnak mindössze egy városi ellenzéki tagja van.
Előzmény: BigyoMail (1516)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1519
ha a polgárok nem elégedettek az önkormányzat működésével, megoldást csak a kormányzattól remélhetnek. Készülünk a kormányzásra, de egyelőre semmilyen eszköz nincs a kezünkben, hogy segítsünk az embereknek".

Ki hazudott mar megint?! Az orszag fopolgarmesterenek csinaljak a Fideszben aki meg a penzugyekbe is beleszolhat, majd azt mondja, nem tud semmit tenni a fideszes polgarmesterrel???


Az 'ország főpolgármestere' lesz Orbán
2006. november 23.
Index


Szijjártó Péter szóvivő már korábban bejelentette, hogy a november 25-én esedékes kongresszuson létrehozzák az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlését.

A testület feladata, hogy összefogja a Fidesz és szövetségesei polgármestereit, képviselőit. A szervezetet várhatóan Orbán Viktor fogja irányítani teljes hatáskörrel. Így a Fidesz-elnök beleszólhat akár a költségvetési pénzek elosztásába is, és megakadályozhatja, hogy a helyi fideszes politikusok egyezkedjenek a kormánnyal.

A pártban máris nevet adtak Orbán újabb tisztségének, úgy tartják, e posztja révén "ő lesz az ország főpolgármestere", hiszen a testületnek Orbán lesz az egyetlen önkormányzati tisztséggel nem rendelkező tagja.

http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=840009
Előzmény: Törölt nick (142)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1516
Miért lenne kínos. Iskola ügyben semmi olyat nem tett, amit nem lehetne büszkén felvállalni. Egyetlen vállalhatatlan ügye van, de az nem az iskola, hanem a jegyző kérdése.
Előzmény: Kiss G. Eszter (1513)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1515
Gyurcsányban, mint személyben nem sokat. sosem szavaznék szocialistára. Hiába indult egy konzervatív gazdaságpolitikai programmal, nem szeretem azokat, akik szocialistának vallják magukat. De mint a Magyar Köztársaság Miniszterelnökét tisztelem, mert tisztelem a demokráciát.

Nem tisztelem amúgy Orbánt sem, mert nem szeretem a szocialistákat. És aki olyan programot hirdet meg, amit Thürmer is megirigyelhetne, azt nem tartom semmire. De mint a Magyar Köztársaság Miniszterelnökét tisztelem, mert tisztelem a demokráciát.

Viszont el kell ismerni, hogy mindkettő kitűnő politikus és tiszteletre méltó teljesítményre képesek. Mindkettő tudta azt, amit bármely politológus, vagy kommunikációs szakember, hogy az átlagos választópolgár buta, mint a föld. Csak ők voltak azok, akik ezt az információt bátran fel is használták. Gyurcsány sikeresen verte át őket (saját bevallása szerint tudatosan, hisz erről szólt az öszödi beszéd) éveken át, míg Orbán sokkal bátrabb volt nála, mert egy kórházprivatizáció után bátran belement a kórházak "megvédésébe" a magántőkéből. A legutóbbi választásokat elbukta ugyan, mert azért az ingyenlevesígérő-versenyben a szocialisták hazai pályán mozogtak, csakhogy már nincs nekik Orbánhoz fogható kaliberű politikusuk, mert Gyurcsány konzervatív gazdaságpolitikáját nem tudta a szocik gyomra megemészteni.

Nagyjából ez a véleményem a két emberről és miniszterelnökről.
Előzmény: Törölt nick (1511)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1514
Meg Orban pancelzott BMW-kkel meg ellenzekikent is.

Meg most hatso ajton barna gatyaval elmenekulni, miutan megigerte :-))
Előzmény: Törölt nick (1495)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1513
Igen? Es Orban ezert igerte meg nekik, hogy talalkozik veluk a beszede utan??

Nem inkabb arrol van szo, hogy kinos volt a polgarmester neki ?
Előzmény: BigyoMail (1502)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1512
Akkor mégis miért szavazott a többség arra a pártra, aminek miniszeterelnök-jelöltje volt? Tiszteletlenségből?

Most biztosan megleplek, de a demokrácia arról szól, hogy a többség akarata érvényesül. A képviseleti demokráciában ez úgy nyilvánul meg, hogy az emberek képviselőket választanak szintén többségi elv szerint, akik őket képviselik. Az, hogy akik kisebbségben maradtak, ennek örülnek vagy nem, irreleváns. Nem kell szeretni a demokráciát, de amíg az van, addig el kell fogadni az alapelveit. Vagy el lehet menni Kubába. Ott állítólag jók a koktélok és senkit nem érdekel a választás.
Előzmény: Törölt nick (1510)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1509
Az az ország választóinak értelmi szintjét minősíti, hogy bárki, akár teljesen alkalmatlan és érdemtelen ember is lehet polgármester egy párt pecsétjével a plakátján.
Előzmény: ZE (1507)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1508
Hát egy pártelnöknek még annyira sem.

Azt azért ne felejtsük el, hogy a polgármester személyére szavazunk. Annak a személyét választjuk meg, tehát nem pártra leadott szavazat alapján lesz ő a polgármester. Személyében független, direkt felhatalmazás alapján működik. Az, hogy az átlag választópolgár egy birka képességeivel bír, az már egy másik kérdéskör...
Előzmény: ZE (1505)
ZE Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1507
Meg mert a narancsos stemplivel bársonyszéket nyert úr a független magyar bíróság döntését is lesz@rja... De ez ugye smafu, a lényeg, hogy az orbánviktoros stempli ott virír rajta, akkor rossz ember nem lehet... Hogy is mondta itt néhány tiszteletre méltó topictárs? Lószart, mama!
Előzmény: BigyoMail (1503)
ZE Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1505
A Fideszes pártkatona f..ságaival kapcsolatban voltak (lettek volna) kérdések, márpedig ezügyben a pártelnök az illetékes, hogy vélemént mondjon -- a kormány tagjainak nem tisztük, sőt, nem is szabad az önkormányzatok működésébe belepofázni.
Előzmény: BigyoMail (1502)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1503
Az ot lévő magyarok ennyire tisztelték a magyar népet, akit az az ember képviselt. Mit vagy ezen meglepődve, csak ebben a topikban hányan vannak, akik leszarják az országot és a választók akaratát, mert nem az ő fanjuk nyert immár két választáson sem?
Előzmény: Törölt nick (1497)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1502
Mert Orbánt akarták provokálni és nem az illetékestől segítséget kérni...
Előzmény: Törölt nick (1499)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1501
Mert ő volt a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke és személyében az egész országot képviselte, így rajta keresztül az országot dicséred, vagy szidod.
Előzmény: Törölt nick (1496)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1500
Sem Orbán, sem Gyurcsány, sem Sólyom nem maga dönt arról, hogy merre megy, ha az őrezred úgy gondolja, hogy veszélyben vannak. Nem akarlak megbántani, de előfordulhat még, hogy Orbánt, vagy Sólymot a csatornán keresztül menekítik ki. Mit szólnál akkor, ha rájuk ugyan ilyeneket írnának?
Előzmény: Törölt nick (1489)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1498
Az a szerencsétlen a második ciklusát tölti. Azért lett polgármester, mert a választók többsége direkt rá adta a szavazatát. Az, hogy a választók ennyire szarul döntenek egy dolog. Az, hogy csak azért szavaztak rá, mert a Fidesz ráütötte a pecsétjét, meg egy másik dolog. Orbán erre azonban büszke lehet, mert még a hóembert is megszavaznák, ha azon Fidesz pecsét van és ez nem kis részben Orbán személyes érdeme. No de ilyen embert meghallgatni? Minek? Ez itt nem a só része volt, és az előő leírtam, hogy mi lett volna a következménye. Ennyit nem ér a dolog.
Előzmény: ZE (1490)
BigyoMail Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1494
Orbán okos politikus módjára nem ült fel a provokációnak. Ha ott beszél, most arról szólna a diskurzus, hogy a rohadt diktátor már most beleszól az önkormányzatok működésébe. Orbán ennél jobb politikus.
Amúgy az a hülye, aki komolyan kiáll egy táblával, hogy "Orbán segíts" Ennyi erővel ráírhatta volna bárki másnak is a nevét. Csak a miniszterelnök, az önkormányzati miniszter és az oktatási miniszter neve lett volna jó, meg a polgármesteré, az oktatási bizottság tagjaié, a képviselő testület tagjaié és a jegyzőé. Ennyi lehetőség közül lehetett volna választani. De pont Orbán?
Előzmény: Kiss G. Eszter (1483)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1493

szegíny geszthit támaggyák a fikák. ROTFL
ZE Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1492
Neki, az adott helyre és alkalomra ezt a távozási módot találták ki az erre alkalmazott szakemberek. Ennyi. A védett gépkocsioszlopot használt volna, akkor meg az lenne a baj, h ogy "mé' ment autóva oda...!"...
Előzmény: Törölt nick (1489)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1491
Tehat csak egy kepmutato betoji vagy te is.

Solyom testorgyuruben bator. Orban pancelzott BMW-ben bator. Gyurcsany hasonloban gyava.

Nem lep meg a frissen gyartott nickektol.
Előzmény: Törölt nick (1487)
ZE Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1490
Mert jelen esetben a pártja támogatásával polgármesteri székbe ült M.T. munkásságával kapcsolatban szerették volna -mint pártelnüknek- a véleményét hallani. Gondolom, egy pártelnöknek ez a feladata lenne...
Előzmény: BigyoMail (1482)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1488
Oh hirtelen nem erted miert kerdezi. Elozmenyek linket ismered? :-)
Előzmény: BigyoMail (1482)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1486
Nezd mar hogy az a fika beszel ami mindenhova azt masolja (arra valasz az enyem).

De orommel latom, hogy te is orban barnafoltos gatyajat hordod :-) nem mered Solyom Laszlot le gyava megfutamodonak nevezni!

Előzmény: Törölt nick (1466)
damm Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1485
1425....
Előzmény: ZE (1480)
ZE Creative Commons License 2009.09.08 0 0 1484
Hagyd, van, aki csak azt tudja elképzelni, hogy valakit feltétel nélkül tisztel, vagy feltétel nélkül utál és megvet. A kettő között számukra nincs átmenet, nincs olyan, hogy bizonyos tetteiért tisztelni, másért meg nem -- csak jó van meg rossz, fehér meg fekete... Egy biten tárolják a véleményüket...
Előzmény: BigyoMail (1481)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!