Tisztelt topiklátogató!
Ide várunk minden olyan adatot, megfigyelést amely a magyarországi nappali és éjjeli lepke faunával kapcsolatos! Megkérek mindenkit, hogy bárhol az ország területén megfigyelt és beazonosított lepkefajok megfigyelési adatait itt közölje! Ennek a topiknak a segítségével megpróbáljuk meghatározni, feltérképezni hazánk napjainkban még sokszínű lepkefaunáját!
Az adatbázisba fotókat is várunk. A fórumot hazai hivatásos lepkészek figyelik, akik ha kell, segítséget nyújtanak a meghatározásban!
Köszönöm! Amúgy már vártam ezt a lepkét. Tavasszal találkoztunk a hernyójával, bíztam benne hogy lepke formájában is meglesz. A hernyó méretéből ítélve jó nagynak kellett lennie. És nem csalódtam! Tényleg szép lepke.
Igen, ez a málnapohók. Szép lepke és szerencsére még elég gyakori.
Nálam a lepedőre petézett, pedig az sem hasonlít a tápnövényre. Érdekes kérdés, hogy miért teszi. Még nem hallottam rá magyarázatot. Nem hiszem, hogy stresszreakció lenne. Lehet, hogy egyszerűen mindenhova petézik, ha egyszer megérett rá az idő, mert a hernyó polifág, a nősténynek pedig evolúciósan jobb inkább előbb és sok petét rakni, mint várni és kevesebbet lerakni.
Tegnap este megint megpróbáltam a lámpázást. Kezd alakulni. Kár, hogy van ez a kijárási korlátozás, mire beindult rendesen a mozgás indulni kellett haza. Ettől függetlenül érdekes volt, elég sokféle lepke jött. A legérdekesebb egy bazinagy lepke volt, szerintem a málnapohók. Az istennek nem akart megállni a lepedőn, ott röpködtek ketten is folyamatosan, de nem szálltak le. Aztán az egyik leszállt a fűben, lenyugodott, én meg felkaptam és bevittem a fényre. Szépen tűrte, sőt elkezdett petéket rakni. Ilyet eddig még nem láttam. Ez valami stressz reakció? Gondolom nem hitte azt hogy én jó táplélék lennék a hernyóinak :-)
Volt valakinek mostanában saturnia pyri észlelése Budadapesthez közel ? Régen Biatorbágy környékén volt lámpázás a Nyakas kőnél, nem tudom, érdemes e próbálkozni ? Azt hiszem, valamikor most tetőzik a rajzás....bár elég szeles az idő !
Érdemes volna ezeket feltölteni az izeltlabuak.hu oldalra is!
Mind a gyászlepke, mind a vörös rókalepke szuper adat. Próbáljuk a hazai lepkefotókat és az elterjedési adatokat ezen a honlapon összegyűjteni. Ha nem gond, kérlek töltsd fel ezeket Te is!
Tegnap este (kb fél 12-ig) jött még egy gamma lepke, valamint egy gyenge fotó mégis sikerült az ismeretlen bagolylepkéről.
Ma a Fóti-Somlyón jártunk.
Sajnos meg kellett állapítanom, hogy nem csak a Naplás-tónak nem tett jót a járvány. "Jobb" híján a Fóti-Somlyóra is sokan kijártak, járnak akik nem tudtak máshova menni. Nagyon sok szemétkupacot találtunk. Vagy 10-15 olyan kutya volt ami szabadon rohangált. Volt olyan kutyatartó akinek kettő is (border collie), de volt pitbull is. Ez utóbbi nagyon szívén viselte e természetet mert egy zsebkendőt lobogtatott, hogy nem-e mi hagytuk el. Mondtam is neki, hogy sem azt, se a kutyát nem mi hagytuk el. Egy férfi kezében akkora csokor mezei virágot láttunk mint amit esküvőkön hátradobnak a többi egyedülálló hölgynek.
Szerencsére nem mentünk közel egymáshoz így nem fájlaltam jobban a szívem, ha meglátom, hogy pl. apró nőszirom, tavaszi hérics vagy egyebek vannak nála melyeket mi is láttunk itt-ott.
Ma panelfalván (BP. XVII. ker.) elkövettük első higanygőzlámpás lepkészésünket.
Sajnos eseménydús nap volt. Az önkormányzat mindenes Kft-je lezárta a parkolót tegnap, hogy ma vágják a fákat.
Reggel nem bírtam ki. Elsőnek felhívtam a megbízott Kft-t ahol a hölgy nagyon kedves volt de az önkormányzathoz irányított, hogy ők a megbízók.
Sikerült elérnem az önkormányzatot (igaz tízórai szünetben e-mailen mert a telefont nem vették fel, amire választ is kaptam), ahol megígérték, hogy ahol költ már madár azt kihagyják.
(nos igen, tegnap a szemközti fáról egy kedves szomszéd a balkáni gerléket petárdákkal akarta elriasztani, sikerrel.)
Most hogy ilyen csonkítások történtek gondolom a maradék madarat is elűzték. Volt itt rozsdafarkú is a mai napig.
Nos az első kép gondolom magáért beszél, mennyire számított a fa és a madarak, meg lepkék és ki tudja mi mennyi állat még. (ja jut eszembe kuvik is volt mostanában) A mi erkélyünk a 3. emeleten van.
Szóval ilyen előzményekkel ma lepkészést terveztünk az erkélyen.
Most, hogy e sorokat írom 3 Autographa gamma van éppen az erkélyen.
Alfa gamma a lepedőn, a béta gamma a linóleumon, gamma gamma a muskátlin
De mivel annyi virágot raktam ki,lehet több is volt csak nem vettük észre. Volt még egy másfajta bagolylepke is amit nem tudtunk beazonosítani mert olyan jött-ment fajta volt.
Meg egy kis araszoló, melynek nevét nem tudjuk.
Ha a szomszédok nem vágnak ki minket és az összes fát se vágják ki, akkor lesz itt nyáron élet az erkélyen, ki se kell mozdulni. Persze nagyon szeretnénk már kint terepen lenni. Sőt elmenni vidékre ebből a betonrengetegből.
Nagyon köszönöm!! Örömmel járulok hozzá. A magyar pillangófajok nagy többségét mára lefedtem, ezért tovább fogok feltölteni. Hiányzik azonban néhány kihívást jelentő faj, amelyeket hálásan megvitatnék Veled. Küldhetek neked e-mailt? (Bocs az esetleg furcsa magyarért - nagyon alapszinten vagyok Google fordítás nélkül :-)).
Nekem megjött a LepiLED (Maxi), illetve a mobil akkumulátor is. Működik, itthon a szobában:) Még nem tudtam kipróbálni élesben. Nagyon kíváncsi vagyok mi került ennyibe...
Sajnos a kis nappaliaraszoló (Archiearis puella) rövid ideig rajzik, elsősorban márciusban. Majd jövőre!
A lepkeszúnyogokhoz nem értek, de beütöttem a keresőbe azt, hogy "lepkeszúnyog szakértő" és nem a legjobb híreket hozta fel. Lehet azért nem látták korábban ezt a fajt, mert most "érkezik" dél felől. Érdemes elküldened a fotódat Dr. Kemenesi Gábor mikrobiológusnak.
Köszönöm! Akkor még várok pár hetet. A kis nappaliaraszolós tippet is köszönöm. Próbálom még elkapni őket, de már nem látom mozogni. Lehet, hogy ez csak 1-2 hétig rajzott aztán eltűntek?
Amúgy a lámpázásomnál talált pici 'lepke' az igazából egy lepkeszúnyog faj lett. Érdekes. Csak úgy lazán odaírták kommentben az izeltlabuak.hu-n hogy ezt a fajt Magyarországon még nem sikerült kimutatni. Na ezzel meg nem is tudom mit kezdjek. Kizárt hogy én lennék az első. Fogjak belőle vizsgálatra? Vagy mit szoktak ilyenkor csinálni?
Azok valószínűleg kis nappaliaraszoló (Archiearis puella) példányok lehettek. Én általában földutak pocsolyáinak szélén szoktam fotózni őket, táplálkozás közben nem annyira félénkek. Persze a "lócitrom" volna az igazi, azt különösen szeretik. Olvastam olyat is, hogy ha befelhősödik az ég, akkor bármit meg lehet velük tenni - nekem nincs ilyen tapasztalatom.
Igen, megy a lepketérképre. A feleségem szokta oda feltenni.
Más. Lassan készül a lepiled... Szóval próbáltam rendelni egy 160 wattos uva izzót.
Sajnos a webáruház másfél hete visszaigazolta a megrendelésem de semmi. Írtam nekik, nem válaszoltak.
Azt hiszem kereshetek másikat.
Na a lényeg. Sajnos egészségügyi dolgok miatt csak kisebb sétákat tudunk tenni, így kitaláltam, hogy jól megkutatjuk a rákoskeresztúri lakótelep éjjeli lepkeállományát.
Eddig is nagyon sokféle bagolylepke repült be a lakásba de még hársfaszender is.
Szóval ha végre lesz uv a izzóm, akkor az erkélyen lepedőzök majd éjjelente. (a higanygőzt mégse merem beizzítani, mert olyan fényt csinálna, hogy tuti lakótelepi lázadás, feljelentések és titkos szeánszokról szóló mesék kelnének szárnyra.) :-)
Az erkélyt meg próbálom vonzóvá tenni nekik. Egy nagy cserépben például kitettünk nyári orgonát is. Most egyenlőre így néz ki az erkély:
Na míg ezt a bejegyzést írtam, Szilvi feltöltötte a térképre az észleléseket.
Köszönöm! Akkor várok még egy kicsit. Aztán ha élátom hogy érdemes legfeljebb kint maradok reggel nyitásig. Tavaly amikor volt 'kapás' akkor a lámpa felkapcsolása után perceken belül megjelent egy csomó mindenféle. Most meg egy órát kellett várni erre az egy szerencsétlen avararaszolóra is. Ami az érdekes, hogy mintha kerülte volna a fényt. A lepedő hátuljára szállt le, próbáltam átvinni a lámpa alá hogy le tudjam fényképezni de a fényből szinte menekült. Akkor nem tudom mi vonzotta oda... Na mindegy, majd még próbálkozom aztán hátha lesz valami. Azt gondoltam volna hogy már repülnek, mert két hete nappal is láttam valami 2 centis szürke lepkéket repkedni a nyárfák ágai között. Valami busalepke talán, méretre meg formára olyan volt, de nem tudom. Le se tudtam fényképezni mert annyira félénkek voltak hogy 5 méterről elrepültek. Viszont azt szűrtem le hogy már van mozgás. Hát nem jött be. Mondjuk azóta volt pár fagyos éjszaka....
Itt a tavasz, megejtettem idei első lámpázásomat a tanyánkon. Persze a járványügyi szabályok betartásával úgy hogy este 10-re hazaérjek. Az eredmény: nagy semmi. Illetve nem pontosan nulla, mert volt két lepke, egy darázs meg pár szúnyog. Alább a képek a lepkékről. Az egyik ebből is egy 2 mm-es apróság, szerintem az életben nem lesz meghatározva. Mondjuk egy ilyen pici dolgot lefényképezni se tudok rendesen... Még majd próbálkozom. Milyen időjárást érdemes választani lámpázásra? Van erre valami jó tipp?
Láttam a nappali lepkés facebook csoportban a fotódat. Gratulálok a gyászlepkéhez, ez minden magyar lepkész egyik kedvence.
Megtennéd azt a szívességet, hogy feltöltöd ezt a szép fotódat az izeltlabuak.hu oldalra is? Itt gyűjtjük, rendszerezzük, archiváljuk a hazai lepke- és hernyófotókat. Mint egy "Digitális Lepkegyűjtemény". Ez a fotód feltétlenül oda való.
Nyugodtan megadhatod a pontos találati helyet is, mert ennél a lepkefajnál csak UTM-négyzettel látható mindenki számára.