A Fidesz-KDNP jelöltjét, Hartinger Ottót választották önkormányzati képviselővé szombaton Ajkán, a 2. számú választókörzetben – tájékoztatott Jáger László, a város jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
A bányásztelepi választókörzetben 2156 választópolgár szerepelt a névjegyzéken, közülük 559-en mentek el szavazni, ami valamivel több mint 26 százalékos megjelenési arányt jelent - mondta a jegyző, megjegyezve, hogy négy voks érvénytelen volt.
A négy jelölt közül Hartinger Ottó 51 éves mérnökre 291-en szavaztak. A második helyre került MSZP-s jelölt, Kaibás Dezső vállalkozó 139, a Jobbik Magyarországért Mozgalom színeit képviselő Ferenczi Gábor pedagógus 105 voksot kapott, míg a magát függetlenként megmérető Csányi Pál nyugdíjasra 20-an szavaztak - közölte a jegyző.
Az ajkai 2. számú választókörzetben az eddigi Fidesz-KDNP-s képviselő lemondása, más városba költözése miatt kellett időközi választást tartani.
Kampányolni jó, de megvalósítani szvsz nem tudják. Ehhez a szokásos részvétel mellett sok százezer választót kellene megnyerni a túloldalról; vagy egy hatalmas csüggedt távollét főleg a szoci táborban. Ma ennek nem látom az esélyét.
A Jobbikra - ha eleve koalázik a Fidesszel - szinte nincs is szükség. Érdekes lesz látni, hogy 0rbán csicskáztatja majd meg Vonáékat ... vagy azok xopatják a Jelet.
Pont jó lesz az "metélve". A Fidesz egyedül is leveri az összes ballibsi képződményt, 2/3-a pedig csak a Jobbikkal lesz. A szeletelés jótékony hatása a másik oldalon fog érvényesülni.
Messzemenő következtetéseket a tendenciából vonj le. Az pedig azt mutatja, hogy az utóbbi időben minden időközi választáson simán hozza az 5%-ot, ténylegesen harmadik erővé vált, sőt lassan már az maszopot is üti. Néha nézz rá a Jobbik honlapjára, szinte már minden településen jelen vannak, az alapszervezetek gomba módjára szaporodva alakulnak.
Az mindenképpen, hogy egy ajkai bányásztelepen az ÖSSZES szavazó 5%-a a Jobbik jelöltjére voksolt.
Persze, ez egy önkormányzati képviselő megválasztása, de ez akkor is érdekes. Szerintem 2 hónap múlva a Jobbiknak jobb esélyei lesznek az 5% megugrására, mint az MDF-nek vagy az SZDSZ-nek.