Mégis van neki spinje, és a forgásából adódó lendülete.
Igen, mert az elektron, pozitron, proton nem elemi részecske, hanem egy tóruszon belül fénysebességgel keringő graviton-elektromos töltésrészecske páros. Ezért van neki spinje ami igenis keringésből adódik és az örökmozgó mozgató energiarészecskét (= a gravitont) el is nevezték spinonnak amikor az elektron kettéhasításával felfedezték a gravitont (csak nem tudták, hogy az a graviton).
A forgásból (= keringésből) adódó lendülete pedig a tömeg tulajdonságot adja, az elemi részecskéknek nincs meg ez a (tömeg) tulajdonsága. A tömeg tulajdonság akkor ugrik elő amikor az elemi részecskék körpályára állnak és a tömeg az így előálló tehetetlenség mértéke.
Ja és a protonban nincsenek kvarkok, sem gluonok. A neutronban sem.
Nem. Mert ez csupán egyszerűen a mérésre, mint általánosan igazoló dologra hivatkozva érvényesíti a dolog tárgyát, ami szinte bármi lehet; a tömeg is. Szóval inkább más meghatározásra lesznek kíváncsiak.
>Azt tanítják, hogy egy elemi részecskének nincs belső struktúrája, mert pontszerű, kiterjedtséget nem mutat fel.
#Az aláhúzás: Igen, sajnos röviden fogalmaznak így, de így ez hamis, vagyis nem igaz ebben a formában. Ezt úgy kell érteni, hogy ha szóráskísérletnek vetjük alá, akkor úgy viselkedik, mintha klasszikus nyelven (az egyszerű megértés végett) pontszerű volna, nem mutat belső szerkezetet. (Ellenpélda a proton vagy neutron ilyen vizsgálata, amikor a belső szerkezetét kutatták a kvarkelmélet kibontakozása előtt.)
>Egy olyan pontszerű objektum, mint a struktúra nélküli elemi részecske, hogyan rendelkezhet dipólussal,
#Spinje révén, ami csupán csak hasonlatos a klasszikus forgáshoz, de nem az, hanem egy kvantumos szabadsági fok.
>Mégis van neki spinje, és a forgásából adódó lendülete.
>és hogyan határozható meg a tőle való távolság, ha nem ismerhető meg a pontos helye?
#A kvantumelméletben nem is igen lehet meghatározni, csak a határozatlansági elv erejéig.
„A dolgoknak nem feltétlen kell kvantumosaknak lenni. A dinamikus (görbülgető, hullámzó) téridőnek sem. A részecskefizikai mértéktérelmélet is a kvantumosságon kívül, az mellet hozza kapcsolatba a részecskék struktúráit..
Azt tanítják, hogy egy elemi részecskének nincs belső struktúrája, mert pontszerű, kiterjedtséget nem mutat fel. Mégis van neki spinje, és a forgásából adódó lendülete. A részecske töltéséből adódóan meg mágneses momentuma is van. Az elektromos és mágneses mezők kiterjedtsége elméletileg a végtelenig hat a térben, ha csak egy darab részecskét veszünk számításba. (most az iszugyi által propagált gravitációs töltésétől eltekintek)
Wikipédia: „Pontosabban, a mágneses momentum kifejezés egy rendszer mágneses dipólus momentumára utal, amely egy általános mágneses mező multipólusú kiterjesztésének első tagja. Egy objektum mágneses mezőjének dipól komponense szimmetrikus az ő mágneses dipól momentumára és inverz köbös mértékben csökken a távolsággal.”
Egy olyan pontszerű objektum, mint a struktúra nélküli elemi részecske, hogyan rendelkezhet dipólussal, és hogyan határozható meg a tőle való távolság, ha nem ismerhető meg a pontos helye? A statisztika és a matematika sok mindent „helyre” tesz, de a valószínűség és a valóság között csak a kvantumossággal (zongora billentyűzettel) lehet „zongorázni” a különbséget. :)
Az egy dolog, hogy nagyléptékben kb. egyenes a tér, ez nem jelent könnyítést benne a kvantálásra. Az égi objektumok körül meg úgy görbül, ahogy kell.. A mértékszabadság szerintem nem azt jelzi, hogy valami még nem tökéletes a leírásban, hanem egyszerűen csak matematikai redundancia, és/vagy mennyiségek csatolódását¦összefüggését mutatja, ami kell, hogy legyen a kölcsönhatás végett. Az áltrelben ez az energia és a téridőgörbület kapcsolata, összefüggése. A dolgoknak nem feltétlen kell kvantumosaknak lenni. A dinamikus (görbülgető, hullámzó) téridőnek sem. A részecskefizikai mértéktérelmélet is a kvantumosságon kívül, az mellet hozza kapcsolatba a részecskék struktúráit.. Én a kvaterniókat nem sokra tartom. Nincs jelentősége, mert egy korcs forma. Egy keverék, ami pont ez miatt nem alkalmas igazán. Lehet erőltetni bizonyos dolgokra, de csak bonyoultságot és átláthatatlanságot okoz. Hamilton egy játékszere volt. Vannak forgáscsoportok tisztán, ha valamire az kell. Azoknak meg eleve kellenek a komplex számok, eredetiben.
„csak könnyelmű elképzelés, hogy a téridő tud kvantumos lenni. Három dolog is szól ellene: az áltrel mértéktranszformációja, nincs rendes Hamiltonja, nem egyenes a téridő. A kvantumfeltételekbe ezek stimmelése is beletartozik, csak evidenssége miatt nem említik a megszokott esetben, amiért aztán hajlamosak is megfeledkezni róluk.”
A tudomány mai ismerete szerint, a végtelennek tapasztalható tér-idő görbületlen, eukleidészi. A lokális görbülete, azonban már véges,(kvantum) energiát és „tömeget” jelenít meg. Még akkor is ha a végtelent renormálni kell miatta.
Az i·i = j·j = k·k =−1 Hamilton formulát, (a kvaterniók szorzását) mi kapcsolja a téridő diszkrét, vagy folytonos voltának megítéléséhez?
„a mértékszabadság klasszikus alakja mintegy előrejelzi, hogy a klasszikus fizika nem a végső fizikai elmélet, létezik azon túl valami más, ami világunk pontosabb leírását adja.”
A téridő kvantumot tekinthetjük egy végtelen sok belső szabadságfokkal rendelkező entitásnak. Azonban egy szinergiában lévő téridő-halmaz, már külső szabadságfokokat is eredményez, vagyis önálló anyagi entitást, kettős természetű (részecske/hullám) elemi részecskét produkál.
Hát ezt még nem sikerült kitalálni, és csak könnyelmű elképzelés, hogy a téridő tud kvantumos lenni. Három dolog is szól ellene: az áltrel mértéktranszformációja, nincs rendes Hamiltonja, nem egyenes a téridő. A kvantumfeltételekbe ezek stimmelése is beletartozik, csak evidenssége miatt nem említik a megszokott esetben, amiért aztán hajlamosak is megfeledkezni róluk.
Szerintem a diszkrét elemekből álló végtelen téridő az létalap, amiből az anyag kicsapódik. A téridő, adja a valós hátteret mindennek, ami benne mozoghat térben és időben.
>Habár a fény nem egy hagyományos közeg. Viszont a mező az adott pontokhoz van rögzítve, tehát kvázi közeg. A hullámterjedés sebessége pedig ennek a "rugalmasságától" függ.
#Jakovác különleges kvantumcuccos jegyzetében van ilyen formájú levezetés, de nekem nem tetszett, mert elvi összeférhetetlenségek vannak benne. Pl. úgy kezeli a térelméletre is a koordinátatérbeli hullámfüggvényt, mintha az megtalálási valószínűséget tudna jelenteni (valószínűségi amplitúdót)... A kvantummezőelméletben a terjedés sebességét a nemnulla m tömegparaméter hozza le a fénysebességről. A terjedést a propagátor intézi. Ebben a dologban a kommersz kvantummechanika más, mint a térelméleti kvantumelmélet. (matematika) A kettő szétválik. (Ennek pontos látása nem könnyű, mély értést követel.)
>Mivel a gravitáció is ugyanezzel a sebességgel terjed, valamiféle kapcsolatot vélhetünk felfedezni a két jelenség között.
#Persze, de az nem megy kvantumos területre. E kapcsolatuk a relativitáselméleten belül belátható. (A kvantumelmélet nem bírja, csak az egyenes teret, metrikát.)
A c fénysebesség nem beletett dolog a relativitáselméletbe, hanem alapvetően benne van (mint h a kvantumelméletben).
Értékük pedig mértékválasztás kérdése, alapvetően pedig 1.
Ha pedig más mértékegységeket választunk, akkor nem lesz 1.
A hullámegyenlet egy differenciálegyenlet.
Ha mechanikai rezgésből vezetjük le és általánosítjuk, akkor ω2=D/m. Habár a fény nem egy hagyományos közeg. Viszont a mező az adott pontokhoz van rögzítve, tehát kvázi közeg. A hullámterjedés sebessége pedig ennek a "rugalmasságától" függ.
Mivel a gravitáció is ugyanezzel a sebességgel terjed, valamiféle kapcsolatot vélhetünk felfedezni a két jelenség között.
(Valamilyen módon összefüggés van a téridő kvantumok rezgéseivel.)
Na most vegyük a téridő görbületét. Milyen módon terjed a görbület az egyik helyről a másikra? Milyen módon terjed a görbület a forrástól a távolabbi pontokhoz?
(Sokan hisznek a graviton létezésében, pedig kísérletileg kimutatni még nem sikerült. Sőt, a szuperszimmetrikus elmélet szerint kistesója is kellene legyen: gravitínó. De azt sem találták még meg. A szuperszimmetria - vagyis a szimemtria sérülése - egyelőre nincs igazolva általánosan. Csak apróbb szimmetriasérüléseket lehet kimutatni, többnyire azt is csak közvetett úton.)
A spin kérdésére inkább a kvantum topikban térnék rá.
Nem kézzel van beletéve. A relativisztikus kvantummechanikából kiadódik. A nemrelativisztikusból nem, ott valóban kézzel kell belerakni a spint, de az nem mérvadó.
A c fénysebesség nem beletett dolog a relativitáselméletbe, hanem alapvetően benne van (mint h a kvantumelméletben). Értékük pedig mértékválasztás kérdése, alapvetően pedig 1.
Van itt egy elvi probléma. Kézzel teszik bele a modellbe.
Még az is felmerül(t), hogy
a) lehetne az elektron spin 3/2 vagy 5/2 is, de ahhoz iszonyatos energia kellene [4.ábra];
b) ha nagyobb lenne a spin, akkor már nem ugyanaz a fajta részecske lenne belőle [1.ábra]. (Minőségi átcsapás.)
Mondjuk a műon egy olyan elektron, aminek nagyobb az energiája. (Nem a spin, de valamilyen egyéb belső szabadsági fok energiája.) Mondjuk lenne 3/2 spin, ami nem einlektron, hanem zweilektron - mivel két kvantumot birtokol.
Vannak olyan modellek, amelyek ismerik a saját korlátaikat. És vannak modellek, amelyek nem ismerik.
Aztán ott vannak az öszvérmodellek, amelyek ugyan nem ismerik a saját korlátaikat, de a mérési eredmények alapján kézzel bele lehet tenni. L+ |mmax> = 0
(Orosz meghatározása alapján ez leíró modell, amiből csak az jön ki, amit beletettünk.)
Nem tévesztenő össze egy sima paraméterrel.
Tégla csúszik lefelé a lejtőn. Mekkora a tégla tömege? Meg kell mérni!
Senki nem várja el, hogy a lejtőn lefelé csúszó tetszőleges méretű tégla tömege a modellből kijöjjön.
Nem is ez a probléma.
Mekkora lehet a tégla legnagyobb tömege?
Klasszikusan végtelen?
Relativisztikusa már gyanítjuk, hogy 137 naptömegnek megfelelő tégla esetén inkább a lekvár teszi el a nagymamát.
(De még klasszikusan is a lejtő teherbírását illene figyelembe vanni; de az már egy összetettebb modell.)
A legegyszerűbb newtoniánus modellben a tégla tömegére nincs felső korlát, de alsó sem.
Szóval amiről itt beszél, az egy nagyon esetleges dolog. Nem is figyelek oda rendesen. Ezt a módszert nem akarom megtanulni. Éppen elég fizikus ismeri.
Ne is erőlködj, nem fogod megérteni, hogy mi az elvi probléma ezzel a módszerrel.
(Einstein a sebesség felső határát nem ilyen kőbaltás módszerrel tette bele a specrelbe. De még azzal is elégedetlen vagyok, mert a felső korlát számszerű ertéke még ott is kézzel van belerakva a modellbe.)
Hiába megyarázom, sose fogod megérteni. A fizika törvényei felett a szimmetriaelvek vannak.
Kész agymenés, ami itt folyik. Nem látom értelmét. A fizikázáshoz, matekozáshoz kell érzék, különben mindegy. Agyatlanságokon agyatlanul sinincs értelme agyalni.
Azt hiszed? ;-) Olvasd el még egyszer, amit írtam.
A fénysebességet meghaladó dolog, amit emlegetni szoktak, és pályamenti sebesség számításnak véltél, az nem úgy volt. Az az elektron saját mágneses momentumára vonatkozik. Ha ezt próbálnák forgó töltött golyóval magyarázni, akkor jönne ki eszetlen nagy kerületi sebesség.
A klasszikus mezőelméletben a mágneses térerősség forrása az áram. Vagy a töltéshordizók mozgása, vagy pedig az eltolási áram. Kár ebbe a kvantumelméletet belekavarni, mert nem beszélik egymás nyelvét. Nincsenek atomi köráramok.
Tehát a megneses indukcióhoz vagy tényleges áram kell, vagy pedig az elektromos térerősség időbeli folytonos változása.
Habár most találtam egy alternatív magyarázatot.
Az elektromotoros erő által beiktatott térerősség mintájára ugyanezt a trükköt elkövetik a mágneses indukcióval is.
(Az egyetlen különbség, hogy a kémiai telepek idővel lemerülnek, illetve a tápegységnek folyamatosan - külső forrásból származó - energiát kell betáplálni az áramkörbe; ezzel szemben a permanens mágnesek esetén a beiktatott térerősség nem fogy el és folyamatos betáplálást sem igényel.)
Ügyes, mint a kávéautomata. ;)
De most már jó lenne visszatérni az (elektromágneses) tömeg témájához.
Még nem jöttem rá, hogy a hullámegyenletbe egy mozgó töltést hogyan lehetne becsempészni.
És hasonló a helyzet a rezgő húrnál is, ahol a határozatlan tömegű virtuális rezgési kvantumokat kellene szemlélteni. Habár ott a rezgő húrnak van tömege, és nem a kvantált rezgési módusoknak.
Hogyne. Megpróbáltad felépíteni az atomot keringő pontszerű töltéssel és Maxwell egyenletekkel. Ezt is elrontottad, mert összekeverted a mágneses pálya momentumot az elektron saját momentumával. Mjd felfedezted, hogy ez így nem működik. Mindössze 100 évvel ezután, hogy ez közismertté vált, és kitalálták a kvantumelméletet.
