Mert az bizonyitott, hogy az állami finanszirozott képzésekben a hallgatók lébecolnak, mert úgyis fizeti az állam?
Második diplomámat költségtéritésesen végeztem, de sokkal trehányabbak voltak az évfolyamtársaim, mint az állami szakon (igaz, a Kar is különböző meg a szak is).
alább asszem levezettem, hogy miért nem szükségszerű, hogy anyagi okok miatt valaki kimaradjon az egyetemről. utálom magam ismételni, szóval ehhez a fideszes hamis axiómához ha lehet ne kelljen már visszatérni.
1. Ha jól tudom, a Diákhitel 40.000 ft lesz. 2. A diploma nem állampolgári jog. 3. Mondjon valaki egy olyan esetet, ahol a tandíj miatt nem lett valaki egyetemista.
nekem nem egy ismerősöm volt aki önfenntartóként végezte el az egyetemet. innentől kezdve nem vagyok fogékony a sírásra. ha teljesen átlagos emberek erre képesek voltak akkor, (és úgy, hogy mellesleg nagy partyarcok is voltak közöttük) akkor most a tandíj sem fogja ezeket az embereket a földhöz vágni. innentől kezdve ezt az egészet rinyálásnak tartom. ugyanakkor azt is leírtam, miért nem értek egyet a tandíjjal. a rinya nincs az érveim között.
nézd, nem egy ismerősöm volt aki önfenntartóként végezte el az egyetemet, mert a család nem tudta támogatni. de ezért mondom azt, hogy a tandíj helyett legyen inkább egy utólag fizetendő képzési hitel.
Lehet jókat találni, csak persze nem könnyű... különösen nem augusztus-szeptemberben:)
Ezzel együtt az tény, hogy azok számára akiket a család nem tud támogatni, a tandíj igen komoly plusz költséget jelent, amiért egyébként nem igen fog jelentős plusz szolgáltatást kapni. (mivel az oktatásra szánt állami pénzek ha lyól emléxem az inflációt sem mindig követik)
egyébként nem azt mondom, hogy munka mellett nem lehet elvégezni, de abban szinte biztos vagyok, hogy a tanulás rovására megy az éjszakai munka. Azért mondom, hogy éjszakai, mert elég kaotikus órarendünk volt, néha este 8-ig tartó gyakorlatokkal.
Persze, igazad van, ha valakinóben elég erős a motiváció, az megoldja.
Ezzel a tandíjjal inkább az a gond, hogy pont azok a diplomások kerülhetnek többségbe, akiknek inkább egy jó szakma (mondjuk felsőfokú képesítést igénylő) kéne mint diploma, de apuci úgyis ki fogja fizetni a költségeit, és meg is szerzi a cuccot. Igaz, 8 év alatt és 2,2-es átlaggal, de apuci egy jólfizető állásba is be fogja segíteni...
50 ezer körül már nagyon korrekt lakások találhatóak, az albérletpiac évek óta pang. ha egy ilyenben 3-4 ember lakik (egyetemistáknak belefér), akkor 20 alatt kijönnek belőle bőven. még 40 ezerért is simán lehet találni és nem feltétlenül a nyóckerben. csinálj egy keresést a www.alberlet.hu -n.
"Arra, hogy az egyetem mennyire leterhelő : ez szubjektiv, nálunk kb. 1/3 kapott diplomát az indulók közül, van ahol meg majd mindenki, szóval ez egyetem/szak függő."
ez nem azt mutatja, hogy az egyetem leterhelő, hanem azt, hogy a felvettek 2/3-a nem alkalmas a szak elvégzésére.
ez szerintem abszolút nem így van. egyrészt már eleve definiálni kellene hogy ki az aki arra érdemes? aki okos? tehetséges? jelen pillanatban senki előtt nincs akadálya annak, hogy részt vegyen a felsőoktatásban, mi több sok olyan ember is részt vesz benne, aki nem való oda. és nem csak gazdagok. ha valaki nem megy egyetemre, annak nem a pénz a fő oka, hanem az, hogy családi részről nem motivált arra hogy egyetemre menjen. ha tandíj lesz, akkor is ez lesz a fő ok. ugyanis, ha valaki motivált erre, de szegény, akkor mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elég pénzt szerezzen a tandíjra. lehet hogy dolgozik 1-2 évet egyetem előtt, vagy hitelt vesz fel rá, de meg fogja tudni szerezni a pénzt. egyébként meg ez a felsőoktatási képesítés dolog jó hogy előjött. ilyen sehol a világon nincsen, hogy a felsőoktatási végzettség egyenértékű a diplomával. és ez egy elég fontos kérdés: miért nem az 1-2 éves felsőfokú végzettséget adó képzésekre irányítja az állam a felsőfokú végzettséget szerezni akarók többségét? az a napnál is világosabb, hogy amennyien az egyetemeken/főiskolákon tanulnak, annyi ember egyszerűen korosztályonként erre nem lehet alkalmas.
A lányomék együtt bérelnek, 30/ fő a rezsivel, keres 65-70 e Ft, szerinted a 35-40-ből ki tudja fizetni a kaját, ruhát, tankönyvet, bérletet? Mondjuk színházba már csak akkor megy, ha valaki meghívja...
Azt hiszem abban megállapodhatunk, hogy a diplomások átlagosan magasabb jövedelemmel rendelkeznek, következésképpen több adót is fizetnek (abszolút mértékben is, de relative is), a GDP-hez is nagyobb mértékben járulnak hozzá, ergo mondhatjuk : bőven hozzájárulnak a diploma költségeihez utólag.
A képzés 90%-ban szar, tény. Rendben van, csoportositsanak át pénzeket természettudományos, orvosi, mérnöki képzésekre. Ha rajtam múlna, kommunikáció szakra egy megveszekedett petákot se adnék.
Arra, hogy az egyetem mennyire leterhelő : ez szubjektiv, nálunk kb. 1/3 kapott diplomát az indulók közül, van ahol meg majd mindenki, szóval ez egyetem/szak függő.