Harmattának ezt a szerencsétlen előadását volt szerencsém az Akadémián meghallgatnom. Ha láttad volna azt a sok vak és süket aggastyánt, akik "hallgatták" és bologattak hozzá...
Sajnos Ön sem nyert hangszórót, mivel a búcsú-k (búcsú a bűnöktől) alkalmával - mellékesen a sokadalom okán - rendezett kirakodásokat/vásárokat, magával a búcsúval azonosítja/tekinti annak.
A búcsú üdvtörténeti, a vásár búcsútörténeti esemény."
Önnek akár igaza is lehetne, de sajnos mégsem;
Az indulgentia latinul tényleg jelenti a búcsút a bűnöktől, de itt bonyolultabb a helyzet mert a szó, török eredetű "finnugor" nyelvünkben. Tehát későbbi átvétel! (Ujgur; felmentés, elbocsátás)
Miután a hungárok előbb voltak keresztények mint a székely Bulcsú, kellett, hogy legyen más szavuk a bűnbocsánatra, mert a bocsát
is a búcsú alakból fejlődött ki, tehát török eredetű.
Ha ez nem elég, akkor már csak azon kell elgondolkodnod, hogy a hungár-magyar kultúrkörön kívül, hol ünneplik a bűnbocsánatot nagy kirakodó vásárokkal. Sehol.
Máshol egyszerűen templomba mennek, temetőbe mennek, vagy a tehetősebbek távoli zarándokútra (Aachenba Nagy Károly hungár anyukájához, Rómába, Jeruzsálembe)
böszörményekmuzulmán vallású bolgár-török nép, akik a honfoglalókkal együtt érkeztek a Kárpát-medencébe. Az Árpád-korban a böszörmények kereskedelemmel foglalkoztak, egy részüket viszont határőrizeti feladattal az ország szélére telepítették. A későbbiekben a középkor folyamán a böszörmény szóval általában az izmaelita (vagyis muzulmán) vallásúakat illették, függetlenül származásuktól.
I. László király 1092-ben kiadott I.törvénykönyvében határozatot hozott a megkeresztelt izmaeliták – böszörmények – áttelepítéséről, hogy megakadályozzák visszatérésüket a mohamedán vallásra.
Udmurtiában él egy beszermiannak nevezett, muzulmán vallású, viszont finn-ugornak tartott népcsoport. Nincs rá utalás, hogy a két népcsoportnak köze lenne egymáshoz, a feltételezések szerint nevüket a muzulmán szó török változatából (bisirman) nyerték.
Amúgy, Mamatarnak igaza lejet a madjar törzzsel kapcsolatban. .... Mingečaur környékén, Iránban az Urmia-tó déli részén (Atropaténé területe)
...
...bősz őrmények...
Neo asszír-arameus (más néven asszír, Aisorski, Assyrianci, Assyriski, Lishana Aturaya, Neo-szír, Sooreth, Suret, Sureth, vagy Suryaya Swadaya) egy Neo-arámi nyelvjárásban beszélnek, becslések szerint 220.000 ember (1994 SIL becslés ), korábban a tó közötti területen Urmia, észak-nyugat Irán, Észak-Irakban, Szíriában borth-keleti és Siirt, Délkelet-Törökország, de most szélesebb körben az egész asszír-káldeus-szír diaszpóra.
---792-ben, a fősámáni vetélkedőn Edemen vette át a szellemi hatalmat, s így a Megyer .... Pam sámán-tárkány Jászvásáron jelentette Álmosnak, hogy ezek az ...
...Álmos vezérmén vásárosnaményban
s155239215.onlinehome.us/.../Djagfar...
3) as the Bulgars were Moslems, the name "Besermen" received one more meaning - "Moslem" ... After the "War of Biys" Almysh renamed Bula-Idel to Dyau-Shir.
...diós ér...
Bula-Idel - first name of the modern river Kichi-Cheremshan (Small Cheremshan). After the "War of Biys" Almysh renamed Bula-Idel to Dyau-Shir. In the 948 AD the Khan Mohammed, enraged by the break of the Turkmens to the Bulyar, expelled Dyau-Shir chirmyshes and subashes to the river Bakhta and ordered to call Dyau-Shir "Kichi-Cheremshan", and Bakhta - "Dyau-Shir" (Musa ibn Halil).
járási (okolija) székhely Lom-Palanka kerületben, Bolgárországban, a Lom-Palánkából Szófiába vezető úton, az Ogusztba torkoló Brzia közelében szőllőkkel beültetett dombok közt, amelyek egyikén egykor erősség állott; festői szép vidéken, 5238 lak., belseje piszkos.
Kobrat félnomád onogur-bolgár állama nem volt tartós államalakulat. Halála után öt fia felosztotta egymás között az onogur-bolgár törzseket, s közülük három nyugat felé vándorolt el: egy az avarokhoz csatlakozott, egy másik Itáliában telepedett meg, a harmadik, Asparuch pedig 679-ben a bizánciaktól elfoglalta a mai Bulgária területének egy részét.33 Ezt az eseményt két bizánci író, Theophanes és Nikephoros is leírta egy közös forrás alapján, amelyet mindketten erősen lerövidítettek. A rövidítés következtében Theophanes szövege (359, 12—17 C. de Boor) nyelvileg erősen eltorzult: Ennek szokásos értelmezése a következő: „uralmuk alá vetve a körül lakó szláv törzsek közül a Hepta geneai (’Hét törzs’) nevűt, a severeket Beregaba szorosának elejétől a kelet felé eső részekre, a dél és nyugat felé eső (részekre) pedig Abariáig a többit, a Hepta geneai-t telepítették, akik (velük) szerződéses viszonyban álltak”.
A zavart a szövegben nyilvánvalóan az okozza, hogy Theophanes forrásában összetévesztette a ’dél’ szóval, holott a „Beregaba szorosának elejétől” kifejezés megfelelőjeként egy helymegjelölésnek kellene állnia, éspedig éppen a Mesembria helynévnek. Mindezt figyelembe véve Theophanes szövegének helyes formáját könnyen helyreállíthatjuk a következő módon: = „uralmuk alá vetve a körülöttük lakó szláv népeket és szerződéses viszonyban állva a Hepta geneai ’Hét törzs’ nevű (néppel), a severeket Beregaba szorosának elejétől a kelet felé, Mesembriáig terjedő részekre, nyugat felé Abariáig pedig a többit, a Hepta geneai-t telepítették, akik (velük) szerződéses viszonyban állottak.”
A korábbi kutatás eptageneaiszavakat közös főnévi kifejezésnek tekintette, s Theophanes szóban forgó szöveghelyének „a körül lakó szláv népek hét törzse” jelentést tulajdonította. Ezt a magyarázatot azonban a jelző ugyanis általában, de különösen Theophanes nyelvhasználatában az általa meghatározott szót névnek minősíti (l. pl. a bolgárok eredetéről szóló elbeszélésben 356,21, 356,23, 356,24, 356,27, 357,2, 357,8, 357,10, 357,19, 357,22, 357,24, 357,28). birtokos szerkezettől. Ebből szükségszerűen következik, hogy a „Hét törzs” kifejezés egy nem-szláv népnek volt a neve, amely a VII. század végén a bolgárokkal szövetségesi viszonyban állott és tőlük északra élt. Mivel a történeti források más hét törzsből álló törzsszövetséget, mint a hetumoger Kelet-Európában nem ismernek, kézenfekvő arra gondolnunk, hogy az onogur-bolgárokkal szerződéses viszonyban álló „Hét törzs” a hetumoger törzsszövetség lehetett.34Ez a következtetés összhangban áll azzal a fentebb kifejtett és megindokolt elgondolással, amely szerint az ősmagyarok a Volga és Oka között dél felé húzódva Kobrat onogur-bolgár államától északra helyezkedtek el és váltak annak szerződéses szövetségeseivé. Amikor az onogur-bolgárok három nyugati csoportja Itáliába, az Avar kaganátusba és a Dunától délre fekvő bizánci területre telepedett át, akkor szálláshelyeiket a Dnyeper-vidéken a magyar „Hét törzs” foglalta el.
A világnak adott legzseniálisabb hadvezérük nyomán ma is búcsúnak hívják a keresztény kirakodóvásárokat, amelyet AD 955-ig népük Bulcsúhoz kötött. (A hadjáratokból hozott cuccot lehetett jutányosan megvenni...)
Sajnos Ön sem nyert hangszórót, mivel a búcsú-k (búcsú a bűnöktől) alkalmával - mellékesen a sokadalom okán - rendezett kirakodásokat/vásárokat, magával a búcsúval azonosítja/tekinti annak.
A búcsú üdvtörténeti, a vásár búcsútörténeti esemény.
Az alsó-ausztriai területen és a határvidéken lakó onoguroknak (székelyeknek) nagy valószínűséggel Nagy Károly idejében, az avarok és a frankok háborúskodása következtében, 791 és 799 között kellett elhagyniuk a nyugati határvidéket"
Sajnos Őn nem nyert hangszórót, mert a bajor geográfus AD 850 körül még a Kárpátok külső oldalán Ilovo környékén adatolta őket ungare néven.
A hir igaz, hogy később a Morva folyó, Bécs, Mödling Baden, Németújvár környékén telepedtek le de csak AD 955 után kellett elköltözniük.
A világnak adott legzseniálisabb hadvezérük nyomán ma is búcsúnak hívják a keresztény kirakodóvásárokat, amelyet AD 955-ig népük Bulcsúhoz kötött. (A hadjáratokból hozott cuccot lehetett jutányosan megvenni...)
Sacrifice is the offering of food, objects or the lives of animals or people to a higher purpose or to God or the gods as an act of propitiation or worship.
While sacrifice often implies ritual killing, the term offering (Latin oblatio) can be used for bloodless sacrifices of cereal food or artifacts. For offerings of liquids (beverages) by pouring, the term libation is used.
----Чӳклев (чӳклеме)— тĕн этеплĕхĕн йăли....összecsuklik...
Az alsó-ausztriai területen és a határvidéken lakó onoguroknak (székelyeknek) nagy valószínűséggel Nagy Károly idejében, az avarok és a frankok háborúskodása következtében, 791 és 799 között kellett elhagyniuk a nyugati határvidéket. Lehet, hogy az avar birodalom az ott dúló harcok során ürítette ki ezt a területet, de talán inkább kell föltételeznünk, hogy a székelység ott lakó ősei a terület föladása előtt menekültek el onnan Csigla mezejére, ahogyan azt Kézai krónikája említi. Elképzelhető, hogy a székelység nem egyszerre jött el a határvidékről, hanem több rajban. A Lajtán innen lakó székelyek nem váltak az első rémület áldozatává, így az Árpád-féle – második – honfoglalással beköltöző és letelepedő hétmagyarok itt találták őket. Csigla mezeje nagy valószínűséggel az erdélyi Mezőséggel azonosítható. A csigla szó jelentése gáthely. A Mezőségen ma is sok csigla nevű domb van.
Terminology
The Latin term came to be used of the Christian eucharist in particular, sometimes named a "bloodless sacrifice" to distinguish it from blood sacrifices. In individual pre-Christian ethnic religions, terms translated as "sacrifice" include the Indic yajna, the Greek thusia, the Germanic blōtan, the Semitic qorban/qurban, etc.
The term is also used metaphorically to describe selfless good deeds for others or a short term loss in return for a greater power gain, such as in a game of chess. Recently it has also come into use as meaning 'doing without something' or 'giving something up' (see also self-sacrifice).[1
----
Self-denial (also called self-abnegation[1] and self-sacrifice) is altruisticabstinence - the willingness to forego personal pleasures or undergo personal trials in the pursuit of the increased good of another.[2] Various religions and cultures take differing views of self-denial, some considering it a positive trait and others considering it a negative one. According to some Christians, self-denial is considered a superhuman virtue only obtainable through Jesus.[3] Some critics of self-denial suggest that self-denial can lead to self-hatred and point to the self-denial practiced in Judaism as having resulted in self-hating Jews.[4]
---Tehát a hungár Szent István jó egy generációval előbb élt mint a magyar/turk/türk/oguz (mindenki szájíze szerint) Árpád.
---
2. LINEAGE OF BULGARIAN KHANS (FRAGMENTS) ASPARUKHID KHANS OF DANUBE BULGARIA
Atille Asparuh or Atilkuse (Atilkeses), Madjar, Maday, Batyr, Batay. A son of of Kurbat Küngrat (“Kubrat“). He was born in the Year of a Horse, in 634, and received the name of his well-known ancestor Atilla. He tried to resemble Atilla in everything, and amazed all around him with his energy, ambition and resolve, for which he was nicknamed “Atilkuse“, i.e “Beardless Atilla“. In reply to the spread of this nickname, he began to call himself “Madjar“, i.e. “Sacrificer, Self-sacrificing“.
Aiyar (Avar). A son of of Asparuh, Tarvil. A son of Asparuh.
en.wikipedia.org/wiki/Baba_Marta
www.unesco-bg.org/culture/bul-ich/?language=us..
---Old Bulgarians believed in an evil natural force called "loshotia“ (devilry), which came to life in springtime. In popular belief, March 1 marks the beginning of spring. People would ascribe magical powers to the martenitsa, protecting them from “loshotia", i.e. diseases and “the evil eye“. The martenitsa should be worn until the first sighting of a stork and should then be tied to a budding or green tree. According to some beliefs, the martenitsa is connected with Khan Asparuh (credited with founding the Bulgarian state) and with the year of establishment of the First Bulgarian Empire (681 AD). One of these legends tells that when the Bulgars (Proto-Bulgarians) reached the Danube River plain, they were enchanted with the place and decided to settle there. After the newly-formed state was proclaimed, the Khan wanted to make an offering to the supreme god Tangra. By tradition, the sacrificial pile was to be lit with a sprig of dry dill, but there was no dill to be found. While Khan Asparuh wondered what to do, a falcon perched on his shoulder with a sprig of dill hanging from its leg, fastened with a piece of white thread stained in red.
It was sent by Huba, Asparuh"s sister, who had remained in their father"s (Khan Kubrat’s) palace. Huba had had a dream about her brother"s predicament and sent the sprig of dill fastened with a piece of white woollen thread. During the long flight, however, the falcon"s wing was rubbed sore and stained the white yarn with blood. So Khan Asparuh received the sprig fastened with white and red yarn. He lit the fire according to the tradition and adorned himself with the thread as a health charm. Bulgarians have adorned their loved ones with white and red yarn on March 1 ever since.
---Khan Kubrat’s five sons went hunting accompanied by their sister Houba. During the hunting a bird flew to them bringing bad news. The founder of Great Bulgaria was on his death bed. In his last hours Kubrat wanted to bring home his sons - Bayan, Kotrag, Asparuh, Kuber and Altsek and make them promise to defend Bulgaria and stick together.
Soon after their father’s death, the Khazars invaded their lands. The Khazar`s Khan Ashiba conquered the capital Ababa, Houba, Kubrat`s daughter was taken prisoner Ashiba. Wishing to give her brothers a chance to opt for freedom, Houba tried to commit suicide but she was stopped bt the guards.
Her brothers kept their vows in different ways. Bayan stayed with his sister and recognized the supremacy of the Khazars. Kotrag went north, to the River Volga, while Asparuh, Kuber and Altsek went south to search for a land without oppressors. They secretly arranged it with Houba to send her word by a white thread tied to the leg of a bird, whenever they were able to find a free land.
One day a falcon sent by Asparuh flew into Houba’s room. Bayan and Houba had decided to leave secretly. Just as they were looking for where to cross the Danube, pursuers spotted them. Trying to find a ford, Houba let the falcon free. She had tied a white thread to his leg and handed it to her brother.
When the bird was about to take off, an enemy arrow pierced Bayan and warm blood drops stained the white thread.
Nevertheless, both Bayan and Houba reached the land Asparuh had found. He welcomed his dying brother and his sister. He tore pieces of white-and-red stained thread and adorned his soldiers with them
Raven flag (Vikings)www.crwflags.com/fotw/flags/xn_raven.html - Cached10 Jun 2011 – In Chapter II, Pages 30/31 he writes as follows:
"In the year 878 Hubba.. the brother of Hingvar and Halfdene, with 23 ships...
------------Hingvar and Hubba (Agnarr and Ivar of the Norse version) were provided by their sisters with an ensign before starting, on which, with their needles, they had wrought the figure of a raven, in symbol of the carnage that their brothers were to cause in revenge for the death of their father. Hingvar and Hubba in S66 ravaged East Anglia and Mercia ; they wintered in Essex, and in S6y crossed the Humber and took York. In 868 they devastated as far as Nottingham. In 870 Edmund fell. Every successive
HISTORY 139 Hingvar és Hubba (Agnarr és a norvég Ivar változat) szolgáltatta a nővérek egy zászló megkezdése előtt, amelyen, azok tűk, ezek kovácsolt volna az alakja egy holló, a szimbóluma vérontás, hogy testvérek voltak , okoz bosszúból apjuk halála.
year was marked by fire and slaughter. In 8y6 the Danes were in Exeter, and again in Syy. In the winter of 8yS Hubba came with twenty-three ships into the estuary of the Taw and Torridge with the raven standard, and landed at Appledore {Aweddwr, W. running water). Here the men of Devon were encamped at Kenwith,* now Henny Castle, north- west of Bideford, where earthworks remain to this day in the wood. The Danes attacked the camp, and were repulsed, with the loss of twelve hundred men and their raven banner. Hubba was also slain. He was buried on the shore near his ships, and a pile of stones was thrown up over him. The place bears the name of Whiblestone, or Hubbastone, but all traces of the cairn have disappeared, swept away by the encroachment of the sea. So the men of Devon avenged the blood of S. Edmund and of the men of Mercia and East Anglia.
Lodbroc, said to be a Danish king, but supposed by Sir John Spilman to have been King of Zeland, hawking among certain little islands, in a boat, was by a sudden tempest carried out to sea, and drove ashore here, and brought to Edmund, King of the East Angles, then residing at Castor in Flegg, who being pleased with his behaviour, fortune, and great skill in hunting, Bern, the king's falconer, envying him, murdered him privately in a wood. Lothbrok's dog was observed in a day or two, to come to the King's house, half famished, and as soon as fed to be gone again, and being on the King's command watched, brought them to the body of his dead master.
Bern being found guilty of this murder, was condemned to be put into the boat that Lothbrock arrived in, and committed to the mercy of the sea, without provision or tackle. This boat being providentially driven on the same place it came from, and known, Bern was seised, and to save himself, declared that Lothbrock, on his arrival into England had been killed by order of King Edmund.
Hingar, and Hubba, the 2 sons of Lothbroc, swearing revenge, invaded with 20,000 men, Edmund's kingdom of the East-Angles, attended by Bern the traitor, and by them Edmund was barbarously murdered, in the year 870.
The truth of this tradition may be justly called in question, on many accounts. It is not to be credited, that Lothbroc, in his great distress, would have passed by Yarmouth, at the mouth of the river Yar, and gone up in search of another port or place, especially as Yarmouth was at that time, and long before, a port, and a place of fame in the time of the Britons and Romans.
Richard, who held this lordship under Scohies at the survey, was probably father of Asketel, and assumed the name of Redham, according to the custom of that age. (fn. 3)
Asketel de Redham was living, as the register of Holm abbey testifies, in the time of Richard, abbot of Holm, which was in 1125. Osbern de Redham seems to be his son, was lord of Redham Hall, (fn. 4) and also held the 5th part of a fee in this town, in the time of Anselm abbot of Holm, (about 1150) of the said abbey.
Árpád, Prince of Hungary, +907; he settled in what is now Hungary in about 900, though they continued to ravage western Europe til their defeat by Emperor Otto I in 955. He had issue:
A1. Liüntika (Levente), Pr of Hungary ?, living 895
A2. Tarkatzus (Tarhos)
B1. Teveli
C1. Tormás (Termatzus), lived in Byzantium, +k.a. VIII.955
D1. Koppány, Duke in Somogy, +k.a.997/8
A3. Jelekh (Üllő) "the Epicure"
B1. Ezelekh
A4. Jutotzas (Jutas)
B1. Falitzi (Fajsz), Prince of Hungary (948-955), +ca 955
A magyar történelem tizedeiBonfini, Antonio (1427/1434-1502), Kulcsár Péter (1934-)Balassi Kiadó9. fejezet - Kilencedik könyv
Mint mondják, körülbelül 32 évvel az előtt, hogy Nagy Károly Itáliában a longobárd birodalmat megsemmisítette, a hunok, akiket aztán magyaroknak neveztek, visszatértek a Pannóniákba. Mert – ha évkönyveiknek esetleg hihetünk – az üdvösséget követő hétszáznegyvennegyedik, az Attila halála utáni háromszázegyedik esztendőben, Leó fia, Konstantin császárságának és Zakariás pápaságának az idején jöttek vissza. Más szerzők nagyobbrészt azt állítják, hogy az egyszer már elfoglalt Pannóniákat nem is hagyták el sosem. Ezt a longobárdoknak az előző könyvben elbeszélt háborúiból egyszerűen ki lehet következtetni, hiszen a hunok, akiket avaroknak is mondtak, Kagán király idejében ezekkel többször hosszas szövetséget tartottak, melynek vége szakadván, gyakorta keményen hadakoztak. (5) Véleményem szerint az avarok nem királyukról, hanem állhatatlanságukról kapták a nevüket, mert lakóhelyüket gyakran változtatták, és mert az övék volt Szkítia legősibb népe, melyet szoros rokonság kapcsolt a hunokhoz, hunoknak tartották őket. Amikor pedig Vindeliciát elfoglalták, a bajorokat, mint sokan vélik, a bójokról és az avarokról nevezték el; egypáran, mint fentebb kifejtettük, ezeket boioarinak mondják. Azt tehát, hogy körülbelül 300 évig hunok nem lettek volna a Pannóniákban, másokkal nemigen tudom alátámasztani. Idegen földön nem is tehettek szert harminckét év alatt akkora erőre, hogy Károly roppant súlyos támadását könnyedén elviseljék, és nem találhatták elhagyatottan azt a termékeny és kellemes éghajlatú földet, amelyre nemcsak a szomszédok, hanem a legtávolabbi nemzetek is ácsingóztak. Az ő évkönyveik is cáfolják, hogy visszatértükben e helyeket üresen találták volna, hiszen ezek arról tanúskodnak, hogy ott részben szarmaták laktak, akiket lengyeleknek hívunk, és – mint alább elbeszéljük – a Dunánál ott lelték a messze környéken uralkodó lengyel Szvatét, Marót fiát."