Mező Ferenc, Kun László, Keresztényi József, Kutassi László, Rejtő László, Füzesy Zoltán és társaik nyomdokain, magyar és nemzetközi vonalon, a kezdetektől a legutóbbi évtizedekig
Én arra emlékszem vele kapcsolatban leginkább, hogy milyen fantasztikus kapusbravúrjai voltak a 82-es VB selejtezőin, pl. Svájc vagy Románia ellen idegenben.
Meg a VB-n az argentínok elleni csoportmeccsen is különben, bár ezek a végeredmény szempontjából nem sokat számítottak, max. annyi, hogy nem kaptunk hetet-nyolcat, csak négyet...:-(
No meg sajnos az is emlékezetes, hogy a harmadik csoportmeccsen a belgák ellen Cziernatinsky lövése becsusszant a keze alatt, ezzel ,lett 1:1, amivel kiestünk... Sokan máig azt mondják, hogy potyagól volt, de hát ez minden nagy kapusnál benne van a pakliban sajnos...:-(
Megnéztem azt a videót, ami a belinklet cikkben van.
Ez alapján Roberto Dinamite is egy fantasztikus futballista lehetett, csodálkozom, hogy "csak" 38 meccs jutott neki a seleccaoban, bár hát akkoriban a brazíl futball tele volt kivételes tehetségű játékosokkal és labdazsonglőrökkel.
Különben meg kár, hogy nem tudok portugálul, a videó szövegét is jó lett volna érteni.
Nem az volt, hogy a 82-es VB-n a Telé Santana legendás brazíl válogatottjában csak pados volt a nagydarab, langaléta, de nem túlságosan labdazsonglőr afro-brazíl Serginho mögött???
Pedig sok szakember szerint a Dinamite ( igazi nevén Carlos Roberto de Oliveira) minden ízében jobb csatár volt, mint a Serginho...
Roberto Dinamite 1975 és 1984 között 38-szor lépett pályára a brazil válogatottban, ezeken a meccseken 20 gólt szerzett. Két világbajnokságon vett részt (1978, 1982), a csapatának bronzérmet hozó argentínai tornán – Dirceuval holtversenyben – a selecao házi gólkirálya volt három góllal.
Nem mindennapi történetet osztott meg a Borssal a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Jónyer István, akinek egy alkalommal meggyűlt a baja Pelével.
A december 29-én 82 éves korában elhunyt háromszoros világbajnok futballista fénykorában igazi sportember volt, aki nem csak a focipályán találta fel magát. Ezt a saját bőrén tapasztalta meg minden idők egyik legjobb pingpongjátékosa, Jónyer István is.
1974-ben az akor még csak párosban világbajnok asztaliteniszezőt meghívták az ottani magyar kolónia könyörgésének engedve meghíváták a németországi Hausenstammba. Jónyer rendben megérkezett, első este a helyi csarnokban ütögetett, minden klappolt, csak azon csodálkozott, hogy miért izgult annyira a város polgármestere. A magyar sportoló annyit tudott, hogy valakivel egy bemutató meccset kell majd játszania.
"Köszönt, és elment, csak később tudtam meg, nagyon izgult, hogy megérkeztem-e, és rendben van-e minden. Akkor még nem értettem, miért a nagy drukk, hiszen én itt vagyok. Hiába kérdezősködtem, kivel kell majd játszanom, nevet nem mondtak, de megnyugtattak, hogy ismert versenyző lesz az ellenfelem" - mesélte a Borsnak.
Másnap aztán mindenre fény derült: Jónyer ellenfele ugyanis nem más volt, mint az akkor már friss háromszoros világbajnok Pelé.
Nyújtotta a kezét, fülig ért a szája úgy mosolygott. Már éppen kezdtem volna mondani, hogy ki is vagyok, de Pelé megelőzött, szavaiból kiderült pontosan tudta, kivel áll szemben.Viszont már akkor kijelentette, az asztalnál nem ad kegyelmet nekem. Akkor tudtam meg, hogy vele kell pingpongoznom."
És gyorsan világossá vált, hogy Pelé nem viccelt. Az öt pontig tartó mérkőzés elején ugyanis gyorsan elhúzott 3-0-ra.
"Pelé, ahogy a kínai pingpongosok többsége akkoriban, tollszárfogással játszott, azonnal ütött egy csuszát, majd a következő poénban a hálóról csorgott át a labda az én felemre. Komolyan mondom, megfordult a fejemben, hogy leégek, ugyanis a harmadik labdát én hibáztam el. Nem volt más lehetőségem, elővettem a csoda szerváimat és ezek után, Pelé már nem talált az asztalra."
Győztem, ő gratulált, és a fülembe súgta: Csipkedd magad, István, mert nem érsz utol. Ma már tudom, hogy mire gondolt. Utolértem, sőt meg is előztem!" - mondta Jónyer arra utalva, hogy ő négyszeres világbajnoknak mondhatja magát.
Kenderesi István kétszer állt szemben minden idők egyik legjobb labdarúgójával, a csütörtökön elhunyt Pelével. A Vasas kapusa 1967-ben és 1968-ban testközelből tapasztalta meg a brazil legenda zsenialitását.
Amikor az Antwerpenben élő 81 esztendős, a Vasassal 1966-ban futballbajnokságot nyert kapuvédőt , Kenderesi Istvánt egykori barátja és csapattársa, Mészöly Kálmán halálról kérdeztük, megjegyezte: "Amikor Mészöly Kálmánt temettük, nem hittem, hogy kevéssel később a háromszoros világbajnok brazil legenda, Pelé is hamarosan követi őt az égi futballpályára" – nyilatkozta a Borsnak Kenderesi, a Vasas egykori kapuvédője, aki két találkozón védett az FC Santost erősítő Pelé ellen.
Az elsőn egyenesen topformában teljesített. Az 1967. február 10-én a Santiago de Chilében rendezett 2-2-es derbin Varga László helyett csereként lépett pályára, és társai szerint neki volt köszönhető a pontosztozkodás. Fister Ferenc, akkori csapattársa fogalmazott úgy, hogy Kenderesi kivédte az FC Santos szemét, a második 45 percben négy Pelé-lövést hatástalanított. Ily módon oroszlánrésze volt abban, hogy a Hexagonal Kupát jobb gólkülönbséggel az angyalföldiek nyerték.
Az elsőn egyenesen topformában teljesített. Az 1967. február 10-én a Santiago de Chilében rendezett 2-2-es derbin Varga László helyett csereként lépett pályára, és társai szerint neki volt köszönhető a pontosztozkodás. Fister Ferenc, akkori csapattársa fogalmazott úgy, hogy Kenderesi kivédte az FC Santos szemét, a második 45 percben négy Pelé-lövést hatástalanított. Ily módon oroszlánrésze volt abban, hogy a Hexagonal Kupát jobb gólkülönbséggel az angyalföldiek nyerték.
Pelé hihetetlen kezdősebességgel áldották meg az égiek, minden lecsorgó labdán azonnal rajta volt, pontosan, erősen célzott, kiválóan fejelt
– említette antwerpeni lakásából Kenderesi. "A legnagyobb lövése egy 20 méterről eleresztett lapos bombája keményen megdolgoztatott, de gyors vetődéssel hárítottam, így hozhattuk haza az 50 kg súlyú trófeát. Ebben szerepe volt Berendi Pálnak, tudniillik fedezetünk keményen faragta Pelét."
A második Santos-Vasas találkozón ismét Santiagóban (1968. január 23.) már a Kenderesi-bravúrok sem segítettek, a brazilok 4-0-ra győztek a Vasas ellen.
Akkor Pelé egyszer mattolt, de az említett két évben remek viszonyba kerültünk, mert közös szállodában laktunk. Ott együtt étkeztünk, s ha volt rá mód, söröztünk, fröccsöztünk Peléékkel. A diskurzus félig spanyolul, félig angolul folyt. Az elhunyt világbajnok különösen Farkas Jánossal volt jóban. Szegény Mészöly barátom szállóigéje máig él bennem, mert ha kipattant rólam a labda, jött ez a szövege: „Pista, egész klassz a kiejtésed...”
Pelé halálával ötre csökkent az életben lévő 1958-as világbajnokok száma: Mario Zagallo (91), Pépé (87), Dino Sani (90), Mazzola (84) és Moacir (86) van még közöttünk. Egyedül Zagallo kapott szerepet a svédek elleni döntőben, míg Pépé és Moacir nem játszó kerettagként volt ott a tornán.
Szintén öten maradtak az 1962-es világbajnokok: Zagallo és Pépé mellett Mengálvio (83), Jair da Costa (82) és Amarildo (83) él még. A döntőben Zagallo és Amarildo kapott szerepet, a másik három futballista egyáltalán nem játszott.
A 82 éves korában meghalt háromszoros futballvilágbajnok, Pelé édesanyja túlélte fiát. Az 1923-ban született asszony jelenleg lányával, Maria Lúciával él Santosban, São Paulo tengerpartján.
Celeste Arantes do Nascimento 1923-ban született. Édesanyja (Pelé nagymamája) akkor halt meg, amikor tizedik gyermekének adott életet. A lányt ezért a nővére nevelte, aki meglehetősen szigorú volt. Gyerekkorában Celeste legnagyobb csínytevése az volt, hogy becsöngetett a szomszédok házában, és elmenekült.
Celeste Arantes do Nascimentónak összesen három gyermeke született: Edson Arantes do Nascimento (Pelé), Maria Lúcia do Nascimento Magalhães és Jair Arantes do Nascimento (Zoca).Az O Globo újság információi szerint Celeste jelenleg lányával, Maria Lúciával lakik Santos (SP) településen, ahol Pelé labdarúgóként játszott és történelmet írt.
Pelé egy brazil kisvárosban, Bauruban tanult meg zoknilabdákkal játszani. Kezdetben a helyi amatőr csapatokban, földes pályákon játszott, és junior bajnokságot nyert. 1956-ban 15 éves volt, amikor a Santos csapatában kezdett játszani, és két évvel később ő volt a brazil csapat sztárja a svédországi világbajnokságon, ahol a brazilok első világbajnoki címüket nyerték meg.
Akkor is gyalázatos, hogy nekünk létszámbővítés kell a kijutáshoz. A Mezey-érához képest pláne gyalázatos, amikor is ugye Európából elsőként kvalifikáltuk magunkat, világviszonylatban pedig másodikként, Uruguay után. Akkor a letámadásos "piócajáték" hozta el a sikert, valahogy egész meccsen fel tudták szántani a pályát a hazai langyos pocsolyában szocializálódott Mezey-fiúk.
Egy valamit nagyon megtanított a válogatottnak: a védekezést. Enélkül a mai focihoz mint csapatjátékhoz hozzászagolni sem érdemes. Ez már nem a 40-es, 50-es évek, amikor szimplán támadásokból lehetett építkezni, akár harmatgyenge hátvédekkel.
Pelé és Farkas 
