Mindenkiről van topic / kazárok,szkiták,vikingek,szarmaták stb... azt hiszem az avarok is megérdemelnek pár szót, ha másért nem a kengyel megismertetéséért, és a sok szép műtárgy
miatt...
de a Sankt Gallen-i táborverésnél sem utolsó sorban ez ragadta meg a jámbor keresztény krónikás figyelmét, mármint hogy eleink módfelett szeretnek felönteni a garatra.
De hát mindenki.
A Sankt Galleni ajtólapok közti elégetése a kalandozók halottainak nem utalhat avarokra, mert hiszen ők mindvégig koporsóztak a KM-ben, sőt, a történet vége felé a szlávok is kezdtek rátérni a korhasztásos módira, lásd Gáll Erwinnél többször is. Így -- tudom, nem leszek itt vele népszerű, de mintha te is írtad volna már -- ez bizony szláv "besorozottakat" jelezhet a kalandozóknál. Így a "Bogát", "Dursak", mint ötcsillagos vezérek, szláv nevekkel, érthetőbbé válhatnak. Bár tulajdonnév etimológiája önmagában nem ad ki automatikusan ugyanilyen eredetű etnikumot is, de hogy korai szláv névadás is volt, mégpedig "jobb körökben", na az valamit jelezhet (a "vajda" méltóságról már nem is szólva). Így egy kérdés maradt most: hozott avagy itt talált szlávokról van-e szó. Miután e rangos vezérek az első generációs honfoglalók köreiben vitézkedtek (920-as évek), inkább az előbbi a valószínűbb (pl. kijevi csatolmány még az óhazából).
De természetesen a toposz, amit kimutatsz, megáll enélkül is, s attól tartok, nem kellene ahhoz feltétlen még valós kapcsolódási pontot sem találni, hogy egy korabeli szövegben alkalmazzák. Ami legfontosabbnak látszik, az az, amit említesz: Boirebisztasz "pakkba vágta" a dákokat, hát akkor majdnem ezer év múlva miért ne járna el a térség újonnan felemelkedő ura hasonlóan? A szőlőtőkék kivágása révén...
Egy másik, ami miatt - a földrajzi "azonosság" mellett - kézenfekvőnek tűnhetett az avarok hanyatlását a bornak tulajdonítani, talán az lehetett, hogy hadviselés alkalmával sokszor látványosan lerészegedtek. Erre utalna a Sirmium elfoglalásához kapcsolódó és az 592. évi adat, de a Sankt Gallen-i táborverésnél sem utolsó sorban ez ragadta meg a jámbor keresztény krónikás figyelmét, mármint hogy eleink módfelett szeretnek felönteni a garatra. Ez a fajta fegyelmezetlenség persze aligha lehetett tipikusan az avarokra jellemző motívum, de azért előszeretettel könyvelték el annak.
Igen, ez alapján valóban toposznak néz ki. Sztrabón maga mondja, hogy a görögök szemléletében minél távolabb lakik valaki észak felé, annál erkölcsösebb és igazságosabb, értve ez alatt nem utolsó sorban a széles körben űzött kereskedés hiányát, ami szerinte sok bajnak a forrása. A borivástól való tartózkodás a mértékletesség és józanság szimbóluma, így tehát elő lehetett venni a rendteremtés eszközeként. Adta magát a párhuzam, miszerint az (eredetileg amúgy is csak tejet kortyolgató) szkíták eltévelyedését és hanyatlását az ezektől való eltávolodás idézte elő.
"Mi csodálatos van abban, ha Homéros éppen azért, mert nálunk a kereskedelmi ügyletek terén burjánzik legjobban az igazságtalankodás, a legigazságosabb embereknek mondotta azokat, kik legkevésbé foglalkoznak kereskedelemmel és pénzszerzéssel, ezzel szemben kardjuk és ivóedényük kivételével mindenük közös tulajdonban van, sőt közösek náluk az asszonyok és a gyermekek is, a platóni tanításnak megfelelően? S Aiskhylos is szemmel láthatóan egyetért a költővel, midőn a skythákról így nyilatkozik:
A skytha nép lósajtevő s igazságos.
S a helléneknél most is ez a felfogás uralkodik; őket tartjuk a legegyszerűbb és a legkevésbé fondorkodó embereknek, akik nálunk sokkal mértékletesebbek és kevesebbel beérik. Persze a nálunk dívó életmód már majdnem minden nép között elterjedt s megrontotta az erkölcsöket, amennyiben bevitte közéjük a fényűzést, az élvhajhászást, a csalárdságot s a kapzsiság ezerféle módját. Az ilyen erkölcsi romlásból sok minden behatolt a barbárok közé, megfertőzve a többiek mellett a nomád vándorokat is; a tengerrel érintkezők ugyanis kalózkodva és idegeneket öldösve züllenek le és sokakkal összeköttetésre lépve részt vesznek azok pazarlásaiban és szatócskodásában. Mindez látszólag szelídebbé tesz, ugyanakkor azonban megrontja az erkölcsöket s az imént említett egyszerűség helyébe kétszínűséget hoz.
[ ... ]
Amikor Boirebistas, egy geta férfi megszerezte népe felett az uralmat, az emberek a gyakori háborúk következtében nagyon rosszul álltak; ő viszont állandó foglalkoztatással, mértékletességgel, parancsainak teljesítésére való rászoktatással annyira fölemelte őket, hogy néhány év alatt nagy birodalmat teremtett s a szomszédok többségét a geták hatalma alá vetette. Már a rómaiakat is fenyegette, amennyiben nyugodtan átkelt az Istroson és kifosztotta Thrákiát egészen Makedoniáig és Illyrisig; végigdúlta a thrákokkal és illyrekkel összevegyült keltákat is, a Kritasiros alatti boiosokat és tauriskosokat pedig teljesen megsemmisítette. Népének az engedelmességre való szoktatásában segítőtársa volt a szemfényvesztő Dekaineos, aki bejárta Egyiptomot, ott eltanult bizonyos jósjeleket s ezekből mondta meg az isteni parancsokat; őt is kis híján istennek tekintették, úgy, amint ezt már előbb Zamolxisról elmondottuk. A feltétlen engedelmesség egyik jele a következő: parancsszóra kivágták a szőlőtőkéket és bor nélkül éltek."
A Szuda szerkesztői jól ismerték Sztrabónt, tőle kölcsönözték a sztori elemeit. Krum életrajza jól ráillik Boirebistasra, aki évszázadokkal előtte uralkodott azon a tájon. Állítólag mindketten kiirtatták a szőlőket is.
Kész szerencséjük, hogy a "hringek" felé menet Nagy Károly lovainak nagy része megdöglött. Ehhez persze egy, a mostanihoz hasonló, de annál sokkal erősebb felmelegedés, egészen pontosan csapadékszegény időszak kellett. A bajok csőstül jöttek, és nem tudni pontosan, melyik idézte elő a másikat, illetve ezek a miféle kapcsolatban álltak egymással. A jelek szerint bor azért végig akadt bőven... Az avarok pincéiben biztosan szépen elállt, akárcsak manapság.
Telerakták a Kárpát-medencét mindenféle népekkel, akik dolgoztak és szolgáltak nekik, a szlávoktól a szogdokon át régi európai hellenizált kolóniákig, és hihető, hogy elkényelmesedésük nagy szerepet játszott a bukás felé vezető úton. Mindenesetre az említett Szúda Lexikon az alkoholizmus térhódítását emeli ki.
"Krem [Krum] pedig megkérdezte az avarok közül ejtett hadifoglyokat: »Mit gondoltok, mi miatt pusztult el uratok és egész népetek?« S válaszolták, hogy: »Elszaporodtak az egymás elleni vádaskodások, s elpusztították a legderekabb és legértékesebb férfiakat, aztán a nem igaz úton járók és a tolvajok lettek a bírák szövetségesei, továbbá volt a részegeskedés, mert a bor szaporodtával mindnyájan részegesek lettek; aztán jött a megvesztegethetőség, továbbá az üzletelés, mert mindenki kereskedő lett, s egymást csalta. Ezekből fakadt a mi vesztünk.«"
Ezek szerint az avarok a nagy bőségben, jómódban borivásra és kisstílű seftelésre adták a fejüket, mert már a hadakozáshoz sem füllött a foguk. El voltak látva szláv nőkkel bőségesen, s jó dolgukban már nem tudták, mit csináljanak. Ilyen körülmények között szakadhattak rájuk a frank betörések is.
Ez a felfogás elsősorban az ezredforduló táján szerkesztett Szúda Lexikon adatára támaszkodik, és a kései avar korra vonatkoztatható, bár más, korábbi görög forrás is szól az avarok részegeskedéséről.
Tehát az eléggé közismert, hogy az avar vezetőréteg ázsiai, vagyis mongolid volt.
Mi a helyzet a köznéppel? Tudtommal a kép elég vegyes a feltárt sírok alapján is, de legjobb esetben is mongoloidok voltak.
Az alteresek hun-avar-magyar vélt kontinuitása mindenképpen sérül ezáltal, hiszen ők a hunokat is europidnak tartják, ami simán elfogadhatatlan egy jó pár kózvetett tény alapján, amiről elég sokat írtunk úgy 14-15 éve a szkítás topikban itt.
Nekem továbbra sem könnyű megbarátkoznom azzal, hogy a részegeskedést elkerülendő Krum egyszerűen a szőlők kiirtásával vette volna föl a küzdelmet. Bortalan bolgárok. :)
Érdemes összehasonlítani az I. világháború utáni helyzettel. Az avarok Trianonját követően az utódállamok sora juthatott avar kisebbséghez, bolgárok, frankok, morvák, horvátok, magyarok, és az avar "anyagi" hagyományok a maguk jól elkülöníthető mivoltában elég hamar veszendőbe mentek. Arra gondolok, hogy mint általában, a szellemi örökség szívósabban tartotta magát, illetve mélyebben ivódhatott az örökösök nyelvébe, kultúrájába.
