Obrusánszky Borbála a mongóliai hun ásatásokról (Klió XIV. évf., 2005/1):
Az elmúlt egy évtized a mongol régészet történetében a hun kutatások korszaka volt, ezért nem csoda, hogy az elmúlt néhány év tudományos publikációi között legnagyobb számban ezt a témát találjuk. A munka fontosságát hangsúlyozandó, a szerző, Z. Batszajhan már könyve elején megemlíti, hogy a hun kutatás Mongóliában mára önálló tudományággá vált, eddig csak Mongólia területén kb. 5000 hun sírt azonosítottak, és ebből négyszázat kiástak, és 170-ről készült tudományos jellegű publikáció …Batszajhan, a Mongol Állami Egyetem régészprofesszora aktívan bekapcsolódott a régészeti munkába, az ország nyugati és keleti felén járta be a kutatandó terepet, és kollégáival feltárta a bronzkori, majd hunokhoz köthető sírokat.
A szerző a hunok története előtt tájékoztatást ad a mongol területen végbemenő, a Kr. e. III. évezredhez köthető népvándorlási hullámról, amikor is a mai Mongólia területének nyugati részére europid jellegű emberek érkeztek, míg a középső és a keleti részen mongoloid jellegű népesség élt továbbra is. A szerző a vizsgálódást az északi, burjátok lakta vidéken is folytatta, ahol a Bajkál-tó déli részén feltárt sírokat és az azokhoz kapcsolódó kutatási eredményeket is felhasználta könyvében. Nagyon alaposan feldolgozta a hunok történeti néprajzi adatait, összevetette azokat a sírokban talált tárgyakkal. Ezekből több megállapítást is tett, pl. a hunok között kutyakultusz terjedt el, valamint, hogy a hunok vallása jellegzetes animisztikus hitvilág volt.
A lovas nomád népcsoportokat állandó kritika éri amiatt, hogy nem voltak állandó városaik, hanem vándorló életmódot folytattak. Batszajhan ezért egyik részfejezetben bemutatja a hunok által hátrahagyott erődítmények feltárt nyomait, megjegyezve, hogy azok egy része kereskedelmi-kézműipari központ, más részük pedig áldozati hely lehetett. Ezzel cáfolja a kínai krónikák azon általánosítását, hogy a hunok állandóan, füvet és vizet követve vándoroltak. A szerző felteszi azt a kérdést is, hogy milyen volt a hun ember. A régészeti lelőhelyek adatai szerint kevert jellegű volt.Az ország középső részéből előkerült koponyák között számos europid-mongoloid kevert jelleg mutatkozik meg, tiszta mongoloid embertípus csak Mongólia keleti részén bukkant fel. Az Egin-golnál végzett ásatások viszont azt mutatják, hogy az ott kiásott hun emberek genetikailag közel állnak a jelenleg ott élő mongol pásztorokhoz. A kínai források a hunokat magas, csinos, bátor embereknek jellemezték, akiknek hosszú kezük s gyér szakálluk van.
A könyv egyik legfontosabb fejezete a hun kronológia elkészítése, amely arra ad választ, hogy hová tűnhettek el a hunok a Kr. u. I. századtól kezdve. A szerző szerint a Hun Birodalom kettészakadása után a kínaiakkal szomszédos déli-hunokról számos adat maradt fenn, egészen a Kr. u. III. századig, ismerjük az uralkodók neveit, és rövid történetük adatait. Az északi, Mongóliában élt hunok történetéről viszont alig tudunk meg információkat, azokról Kr. u. 93 után jóformán nincs adat. A szerző annak járt utána, hogy hová tűnhettek a hunok. A kínai szerzőkre hivatkozva nemrégen néhány francia kutató megállapította, hogy a hunok közül kb. százezer család a sztyeppe új uraihoz, a szien-pikhez csatlakozott, így nevük önállóan már nem gyakran fordul elő. A francia tudósok azt is megállapították – írja Batszajhan –, hogy a kínai források legutolsó, északi hunokra vonatkozó adata az V. századból való, amikor is a zsuan-zsuanok ellen harcoltak. Batszajhan az Egin-gol partján talált régészeti adatokra hivatkozva azt állítja, hogy a Mongóliában maradt hun töredékek legalább a III. századig folyamatosan ott éltek.
"Pulleyblank has shown that the language of the Xiongnu - of which a few words and terms are preserved in Chinese literature - was related to the Siberian ethnics (Samoyeds, Kets) in the River Yennisej area, and not to the Mongols or Turks, while the Hun hords of Attila that tried to conquer Europe were surely Proto-Turks."
"The native name of the Xiongnu might have been Hungnor or Hunoch, a word that Chinese could neither pronounce nor write and hence created the translitertaion Hungnu (modern pronunciation [ɕiʊŋ nu]). The syllable "hu" like in Hu 胡 is often used for barbarian, i.e. non-Chinese peoples."
Nyilván a hunok legyőzték a szakákat és ők adták a törzsszövetség vezetését, egyébként a fehér hunok települhettek avar néven a Kárpát-medencébe is, miután a perzsák szétverték az államukat és az türkök elől menekülő avarok átvették a törzsek vezetését. Azután az avar állam bukása után, a keletre menekülő avarok csatlakozhattak a magyar törzsekhez és velük együtt tértek vissza később a Kárpát-medencébe.
A másik legvalószínűbb nézet szerint meg pont, hogy türk volt az uralkodó dinasztia. Sokak szerint az avarok is (legalább is egy részük) heftalita eredetű.
"Az egyik talán legvalószínűbb nézet szerint a törzsszövetség uralkodó rétege kelet-iráni nyelvet beszélő szakák voltak, tehát tkp. közép-ázsiai szkíták."
Végső soron a szarmaták távoli rokonai:-)
Tehát mégsem türkök - legalábbis e szerint a nézet szerint.
Bár a nagy hun uralkodót, Attilát és úgy általában a hunokat egy sor türk nép az ősének tekinti...
Igen, viszont sem a fehér hunokat, sem az európai hunokat nem tudjuk beazonosítani nyelvi-etnikai hovatartozás szempontjából, annyira nem hagytak maguk után sem nyelvi, sem embertani emlékeket, leleteket.
Ezért tág tere van a különféle teóriáknak:
a hunokat mondták már türk, mongol, sőt tokhár és mandzsu származásúnak.
Az egyik talán legvalószínűbb nézet szerint a törzsszövetség uralkodó rétege kelet-iráni nyelvet beszélő szakák voltak, tehát tkp. közép-ázsiai szkíták.
A heftaliták és a fehér hunok között mi a kapcsolat? Vagy egy azonos nép két különböző elnevezése?
A heftalita nyelv nyelvészetileg hová sorolható be?
Antropológiai leletek, magyarán szólva koponya- és csontvázleletek maradtak-e utánuk?
Ezek alapján hová sorolhatók? Színtiszta europidok vagy már van bennük egy kis mongoloid beütés, mint pl. a mai üzbégekben, türkménekben és tadzsikokban?
Alekszandr Natanovics Bernstam szerint a heftalita etnogenezisnek és a heftalita államiság kialakulásának két központja volt: a Szir-darja (Tanaisz vagy Jaxartész) középső és alsó, valamint az Amu-darja (Óxosz) felső folyása. Az utóbbi terület Badahšonban húzódik, a mai Tadzsikisztán délkeleti és Afganisztán északkeleti részén.
Badakhshan (Persian: بدخشان, Tajik: Бадахшон/"Badakhshon") is a region comprising parts of northeastern Afghanistan and southeastern Tajikistan. Badakhshan Province is one of the thirty-four provinces of Afghanistan.
A. N. Bernshtam localised two centres of Hephthalite ethnogenesis and state formation – the middle and low course of the Sir Darja, and the upper course of Amu Darja (Badakhshan). He thought that the Central Asian elements played a central role in the Hephthalite ethnogenesis: "… the coupling of the Central Asian elements with the local Sakas in the region near Pamir gave rise to the Hephthalites" (Историко-археологические очерки Центрального Тянь-Шаня и Памиро-Алая; in: Материалы и исследования по археологии СССР XXVI, 1952, 192.).
"Badacson: Botocun 1217–1235 között, Badacon, Badachon 1475, Badaczon 1461, Badacson 1545, Badatson 1760, Badaczion 1604. Eleinte közép-szolnoki, aztán rendszerint Kraszna vármegyei helység, mely Somlyó várához tartozott, ideszámítja például az 1553-diki adóösszeírás. Már a Váradi Regestrumban előfordúl ily név alatt: Botocun. Az ezen villabeli Márkot, Ivánt és Márczelt azzal vádolja pecselyi Szalók, hogy elvették négy ökrét, a mely vádját a vas hordozásával beigazolja. Kandra K.: V. R. 278., 280 l. Kandra Kabos Botocunt Petenyére értelmezi; de hibásan, mert ebben Badacson lappang." (Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I., Franklin, Bp., 1901)
A Badacsonya Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegye, a Balaton két öble közé ékelődve magasodik. A csaknem kerek hegy kerülete 11 km, észak-déli irányban kissé megnyúlt tetőrégiójának átmérője 1–1,5 km, legmagasabb pontjának tengerszint feletti magassága 437,4 m. Oldalát 280 méteres magasságig – szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas – különféle laza üledékek borítják.
Harmatta János: "az egységes Hephthalita Birodalom 514-ig állott fenn, majd ekkor egy kelet-iráni és egy indiai hephthalita királyságra szakadt szét, amelyek közül az előbbi 560 és 570 között több kisebb fejedelemségre felbomolva részben türk, részben perzsa függőségbe került. A Toxaristānban, Gandhāraban, és Kaśmīrban uralkodó hephthalita dinasztiák azonban tovább folytatták pénzverésüket, sőt később még Xuttal hephthalita uralkodója is kezdett pénzt kibocsátani. E hephthalita királyságok 626-ig álltak fenn, amikor a nyugati türkök az egykori Hephthalita Birodalom egész területét meghódították, s a hephthalita uralkodó dinasztiákat türkökkel váltották fel." (Németh Gyula szerk.: Attila és hunjai; Akadémiai, Bp., 1986, XIX. o.)
Vásáry István: "A 4–5. században … a hjóno,uar és heftalita néven szereplő népek, melyek 350 körül telepedtek be Toharisztánba, nagy szerepet játszottak az iráni világ életében. Perzsiát nem egyszer romlásba vitték, hódításokat hajtottak végre Északnyugat-Indiában, törzseik telepedtek le Észak-Mezopotámiában, a mai Moszul vidékén ..."
Mások, például Haussig 310 környékére helyezik az avarok hunok által történő meghódítását.
Hephthalita feliratok avar lelettárgyakon c. tanulmányában (Antik Tanulmányok XXXIII/2) Harmatta beszámol róla, hogy a kiskőrös-vágóhídi "középavar" (onogur) temető 1. sírjában talált ezüst kehely talpán a három onogur felirat mellett egy régibb szogd és egy heftalita felirat is kibetűzhető. A buharai szogd írás jeleivel készült felirat valószínűleg az edény eredeti súlyát közli (82 vagy 56 gramm a jelenlegi 96,38-cal szemben), míg a mellette körívben bekarcolt heftalita szöveg a következő: „Вοχαρο χοαβο Вαρζο”, azaz „Barzo, Buxāra királya”. Harmatta a γwβ-ot (χuβ) fordítja „király”-nak, mivel érmefeliratokról ismert, hogy a bokharai uralkodók ezt a címet viselték.
A megfejtett Barzo személynév jól összecseng a türkök által legyőzött heftalita uralkodó Tabarīnál szereplő Warz nevével. A tanulmány szerzője ezek után levonja az egyszerű következtetést: „Ezek a tudósítások azt bizonyítják, hogy Barzo-Warz Buxāra uralkodója (χvaβu–χuβ) volt, aki a nyugati-türkök elleni harcokban 560–565 táján elesett.”
A Menander Protéktór által emlegetett Szilzibulosz kagánról Tabarī beszéli el, hogy ő volt az, aki a heftalita uralkodót legyőzte és megölte:
„Sinjibū qaγan volt a legmerészebb és leghatalmasabb valamennyi türk közül, és a legszámosabb csapattal rendelkezett. Ő volt az, aki Warzot, a hephthaliták királyát megölte. Anélkül, hogy számuktól és erejüktől félt volna, seregének túlnyomó részével együtt megölte a királyt, vagyonát zsákmányként szerezte meg, és országát elfoglalta.”
Dīnawarī azt is közli, hogy Sinjibū (Szilzibulosz) Šāšt, Ferγānát, Samarkandot, Kešt, Nasafot (Naxšabot) és Buharát (Buxārát) foglalta el.
Nagy Kornél: "A műkedvelő őstörténészek gyakorta és előszeretettel hivatkoznak az örmény yoyn/hoyn (ejtsd: hujn) népnévre, és a Yoynk’/Hoynk’ (ejtsd: Hujnk) ország (erkir Yunac’/Hunac’) elnevezésre, melyeket mindenféle vizsgálat nélkül a hunokkal azonosítanak. A középkori örmény forrásokban valóban nagyon gyakran használják e két fogalmat, jelentésük azonban nem függ össze sem a hun népnévvel, sem országuk elnevezésével. A klasszikus örmény nyelvű (grabar) yoyn kifejezés az 5. században (azaz az önálló örmény írásbeliség születésekor) a görögségre vonatkozott, a későbbiekben pedig a rómaiakat és bizánciakat is gyakorta ezzel az általánosító névvel illették. A Yoynk’/Hoynk’ elnevezés pedig eredendően az ókori Hellászt jelölte, a későbbi krónikában pedig a Római és Bizánci Birodalmat értették alatta. Sőt, a modern örmény nyelv (ašxarhabar) a mai Görögországot Hunastannak nevezi. A yoyn/hoyn voltaképpen a görög ión népnév átvétele, amely minden valószínűség szerint már jóval az önálló írásbeliség keletkezése előtt átkerült az örmény nyelv szókincsébe. Ezzel szemben az örmény krónikák a hunokat honnak, országukat pedig Honk’nak vagy Honastannak nevezik. Ahogyan feljebb már utaltam rá, később, a 10. század végétől kezdve ezzel a nép- és ország névvel illették a Kaukázus északi előterében nomadizáló egyéb sztyeppei népeket és államalakulataikat is."
Németh Gyula azt írja, hogy a fehér hunok egyik törzse Uar nevezetű volt, aki jelentős szerepet játszottak a Kaukázusban is. Azt is írja, hogy a fehér hunokat az heftaliták törték meg és e két népet sokan tévesen azonosnak vesznek. Tehát az avarok egyik törzse, az Uar nem is heftalita, hanem fehér hun (chionita, hyono) eredetű volt.
DE szerintem a lényeg abban van, hogy Attila jelet látott/kaptt az égből mikor a pápával beszélgetett, ezek után tudatában, hogy a ravennai arianusok érseke gonosz, álnok módon becsapta őt minekáltal elárulta a keresztyén testvéreit (akikkel Isten van!) és megölette őket Atillával (Attilával). Tehát az érsek gonoszságát, a sötétséget torolta meg Atilla király miután felismerte.
Ennekokán emitt Pap Gábor nem felejtett el megemlíteni semmit, ami Atilla jellemét csorbíthatná, hozzátenném, hogy szerintem!
"Miután pedig Ethele király Aquileját megvívta, onnan Friaulba mene, hol Concordia városát elfoglalván a longobárdiai őrgrófságba vonúla, hol Trevisót, Bresciát, Cremonát, Veronát, Mantuát, Bergamót, Milanót, Alexandriát, Ferrerát és Italia több más városát uralma alá hódítá. Azután a mint Ravenna felé közeledett, az arianusok érseke, ki az említett városban, bő kincse lévén, az apostoli szék ellenére hitfelekezetéből tizenkét bibornokot emeltetett volt, a húnokat a polgárok tudta nélkül a városba titkon bebocsátá, a catholicusokat, kik abban tehetősebbek valának, általok leöleté, igérvén Ethelének, hogy ha hitfelekezetét követendi s a keresztyéneket üldözendi, Róma városát s egész Itáliát és Afrikát népe fáradsága nélkül ingyen urasága alá veti. S miután erre Ethele inkább az uralkodás mint az említett hitfelekezet kedvéért rá állott, a rómaiak átlátván a veszedelmet, melly ebből a keresztyénekre támadhatott, Leó római pápát Etheléhez küldék, kérvén hogy vonúljon ki a lombárdok határából, miért neki adót fizetnének és, mikor kivánja, sereget adnának. A pápa tehát az országnagyokkal és a római papsággal Etheléhez sietvén, összejövének értekezni a mezőn Ravenna előtt. S a mint mind ketten lóháton beszélgettek s a királynak úgy tetszett nehéz arra állnia, mit a rómaiak kivánnak vala, beszélgetés közben Ethele történetből föl felé tekinte, s feje fölött a levegőben egy férfiút láta lebegni, kezében kardot villogtatva, ki fenyegetőzik vala, hogy fejét lecsapja. Min osztán szivében megrettenvén a rómaiak minden kérelmébe bele egyezék, s így a pápa örömmel megtére Rómába, Ethele pedig Ravennába vonúla. Holott is az arianus érseket valamennyi követőjével és czimborájával együtt elfogatván, tőle hatvanezer márka aranyat csikara s azután mindnyájokat legyilkoltatá...
Persze, Kézai Simon krónikáját mán "elfelejtette" megemlíteni Pap Gábor:
Miután pedig Ethele király Aquileját megvívta, onnan Friaulba mene, hol Concordia városát elfoglalván a longobárdiai őrgrófságba vonúla, hol Trevisót, Bresciát, Cremonát, Veronát, Mantuát, Bergamót, Milanót, Alexandriát, Ferrerát és Italia több más városát uralma alá hódítá. Azután a mint Ravenna felé közeledett, az arianusok érseke, ki az említett városban, bő kincse lévén, az apostoli szék ellenére hitfelekezetéből tizenkét bibornokot emeltetett volt, a húnokat a polgárok tudta nélkül a városba titkon bebocsátá, a catholicusokat, kik abban tehetősebbek valának, általok leöleté, igérvén Ethelének, hogy ha hitfelekezetét követendi s a keresztyéneket üldözendi, Róma városát s egész Itáliát és Afrikát népe fáradsága nélkül ingyen urasága alá veti. S miután erre Ethele inkább az uralkodás mint az említett hitfelekezet kedvéért rá állott, a rómaiak átlátván a veszedelmet, melly ebből a keresztyénekre támadhatott, Leó római pápát Etheléhez küldék, kérvén hogy vonúljon ki a lombárdok határából, miért neki adót fizetnének és, mikor kivánja, sereget adnának. A pápa tehát az országnagyokkal és a római papsággal Etheléhez sietvén, összejövének értekezni a mezőn Ravenna előtt. S a mint mind ketten lóháton beszélgettek s a királynak úgy tetszett nehéz arra állnia, mit a rómaiak kivánnak vala, beszélgetés közben Ethele történetből föl felé tekinte, s feje fölött a levegőben egy férfiút láta lebegni, kezében kardot villogtatva, ki fenyegetőzik vala, hogy fejét lecsapja. Min osztán szivében megrettenvén a rómaiak minden kérelmébe bele egyezék, s így a pápa örömmel megtére Rómába, Ethele pedig Ravennába vonúla. Holott is az arianus érseket valamennyi követőjével és czimborájával együtt elfogatván, tőle hatvanezer márka aranyat csikara s azután mindnyájokat legyilkoltatá...
A hunok 375-ben már az alánokkal együtt támadják meg a keleti gótokat, kétségtelen, hogy itt ők szerepelnek a hinug-nu név alatt. Kr. e. I. század közepén mint tűnik el Csitki népe a khinai történetírók szeme elől. Kr. u. 91-ben pedig ugyanez történik az északi sennyô népével. 260 körül tudunk arról is, hogy az Ural vidékén a fekete hunok, a Kaspi tenger keletén pedig a a fehér hunok tartózkodnak. Kr. u. 284-ből tudjuk, hogy Carus római császár elesik a hunok elleni háborúban. A Kr. u. III. század végéről Corenei Mózes örmény történetíró említi, hogy egyik megvert ellenségüket a hunok földjéig űzték. 300 körül Zozimus följegyzi, hogy a Rypheus hegy mellett lakó hunok a Meot taván túl vándorolnak. 344-körül II. Kosru örmény király sokat harcol a hunokkal, 355. táján az alánokat hódítják meg a hunok. 356-ból föl jegyzésünk van, hogy a hunok Mezopotámiában harcolnak a rómaiak ellen, mint szövetségesek. 370-ből Ámiánus Marcellus a Kaspitenger mellett írja le a hunok hazáját. Ugyanezen időről Marciánus Herakleata azt írja, hogy a Boriszthenesz vidékét az alánok után a hunok lakják. 373-ról írják a magyar krónikák, amelyeknek szavahihetősége eléggé bizonyos, hogy a hunok nagy nemzetgyűlést tartanak. Megnevezik e krónikák a törzsfőket és a főhivatalokat. A hun nép vezéreinek mondják Bélát, Kövét és Kadicsát, (Csele fia a Zemény nemzetségből.) Megemlítenek egy Kádár nevű országbíró-félét, a Torda nemzetségből. A hét vezér közül Bendeguzí (Mundsuk) mondják elsőnek. Azt is leírják, hogy két család volt a fejedelmi székre jogosult: a Zemény és Érd család. Az elsőből való vezérek a fönt említetteken kívül: Kun, Karatán, Uld és Rugacs. Ez utóbbi 426-ban hal meg. Vele a Zemény nemzetségnek magva szakad s a fejedelemség joga az Érd családra száll át. Ebből a családból ismert előttünk az Oktár, Rof, Etele és a Buda neve. 378-ról tudjuk, hogy Gráciánus maga mellé veszi Theodóziust társcsászárul, hogy megvédje birodalmát a hunoktól. Azt is tudjuk, hogy ez többször megveri a hunokat. Ugyanekkor elbeszélik a görög krónikák, hogy Gergely püspök a keresztény hitre akarja téríteni a hunokat, de ezek egy vadlóra kötözve kiverték a pusztára.
Továbbá kinai kútfők írásaiban több száz hun szó szerepel amelynek a megfejtése még várat magára.
