Kádár János sírjának meggyalázása köztörvényes bűncselekmény - a miniszterelnök közleménye
Budapest, 2007. május 2., szerda (OS) - Az, amit Kádár János sírjával és földi maradványaival tettek, köztörvényes bűncselekmény, annak is a leggyalázatosabb és legembertelenebb formája. Ennek a szégyenteljes eseménynek semmi köze a politikához vagy a történelemhez, azt pártállástól és világnézettől függetlenül minden jóérzésű, civilizált ember elítéli.
Az emlékhely meggyalázásának elítélése független attól, hogy a harmadik Magyar Köztársaság hogyan viszonyul a Kádár-rendszerhez és Kádár János politikai örökségéhez: ez a bűncselekmény nem Kádár Jánosról, hanem a sírját meggyalázókról szól.
Azzal, ami történt, egy teendője van minden politikusnak: a lehető leghatározottabban elítélni. Így teszek a magam és a kormányom nevében én is: nincs olyan politikai, vagy egyéb szempont, amely menthetne, vagy magyarázhatna a szememben ilyen szörnyűséges, embertelen és gyáva tettet.
A többi a rendőrség dolga.
Gyurcsány Ferenc,
a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
En is szeretem,mert van amikor az passzol a menuhoz. azert a csulok a la peknehez vagy a vegyes hallehez jobban passzol a Maros vize folyik csendesen, foleg ha eppen a vendeglobol a kilatas eppen a Maros torok a Tisza parton, a mint a Dazed and Confused megha az a vilag egyik legjelentosebb rock szama is.
Na ja mintha a zoroszoknak remek zeneszerzoik lettek volna:-)) az orosz indulok amugy legtobb kimondottan fulbemaszo dallamu.De ugy maga az orosz zene is
Ujj- és lábnyomokat is találtak a Kádár János sírjának meggyalázása ügyében nyomozó rendőrök. A Magyar Rádió megtudta azt is, hogy a biztonsági őr ellentmondásosan nyilatkozott a rendőröknek és a temető igazgatóságának.
Nem szoktam a szovjet himnuszt hallgatni, de annak tényleg van lendülete. Van benne dinamizmus és emlkedettség, de ez az SA-induló kurvára lapos és egyhangú. Harsány trombita + mély dob ugyanabban az ütemben és szólamban, két és fél percen keresztül. Dögunalom, akárcsak a masírozás.