Most hogy a liberalizálódó fidesszel kapcsolatban beindult a polidili, esetleg megpróbálhatnánk normálisan is beszélni a liberalizmus vs. konzervatizmus ellentététéről. Ehhez az én véleményem: A két irányzat a társadalom fennmaradását és fejlődését biztosító mechanizmusok ideológiai háttere. A konzervatizmus biztosítja a társadalom fennmaradását biztosító szabályrendszert, a liberalizmus pedig a szabályok megkérdőjelezhetőségével az anakronisztikusak meghaladását, azaz a fejlődést. Az egészséges társadalmakban harmonikusan egészítik ki egymást. Az egyik irányban túlsúlyosak viszont befuccsolnak. A liberalizmus nélküli konzervatizmus megkövüléshez, elmocsarasodáshoz, vagy a feszültségek fel nem oldódhatósága esetén robbanáshoz vezet. A konzervatizmus nélküli liberalizmus pedig széteséshez, anarchiához, amiben az új rend a pillanatok alatt kialakuló maffiák harcában diktatórikusan alakul majd ki (hosszú ideig esélyt sem adva a liberalizmusnak).
A fentiek miatt nézem aggódva, hogy közéletünkben mily gyakran használják mindkét fogalmat szitokszó gyanánt.
Úgy gondoom, hogy nem baj, ha egy kicsit később beszéljük meg a dolgot. Kíváncsi vagyok Siphers válaszára, no meg még reagálni akarok a másik két hozzászólására is még a délutáni szieszta előtt...
Ez a felvetésed, miszerint az emberséget a liberalizmussal hozod pariba, a konzervazívizmust ennek az ellentetjével, hát ez az ötvenes évek ideológiája, ezzel télleg nem tudok mit kezdeni. Sok ilyen filmet láttam, aminek ez volt a kicsengése, de minek?!
A konzervatív, és a liberális élet között nem az a különbség, hogy mit osztanak le tekintélyes emberek, hiszen láttam én már liberálist olvadozni liberális tekintélytől. Ez a tekintély dolog liberálisoknál hasonlóképpen működik, mint máshol, ebből érvet faragni nem igazán szerencsés.
Szóval ezen hozzászólásod is vagy szélsőségesen liberális sulykolás, vagy bulváros magánzó vélemény továbbra is.
Siphers te túldramatizálod a dolgot. A legtermészetesebb az, hogy az ember a közösségi ideológiáját jónak tartja. De a közösségek vetélkednek egymással, ezáltal ideológia szempontjából is versenyben vannak. Az a közösség, amely meg tudja győzni a másik közösség tagját, hogy az ő ideológiája szerint gondolkozzon, az nyert. Ez egy evolúciós kérdés, ebbe kár bármiféle érzelmi dolgokat belevinni, és ilyen kifejezéseket használni, hogya "ez a szokás, ahogy az emberek ehhez hozzáállnak, ahogy ebben a kérdésben viselkednek egymással, ez beteges. Emberellenes." Ez részedről merő színpadiasság, és kissé mulatságos.
Természetes, hogy a közösségek érdekérvényesítők egymással szemben, ez az ember jellemzője. Innen kezdve nem tudok mit kezdeni azzal, hogy te memetikai robotokat emlegetsz lesujtó hangnemben, és drámaiasan. Hiszen temagad is memetikai robot vagy.
A "generációs ellentét bizony nem más, mint az emberség kritikája a szokásokkal szemben. És azt mondják, hogy "ezek a mai fiatalok, nem tudják, hogyan kell viselkedni..." Szánalmas, röhejes és nagyon szomorú, hogy ennyire eltávolodtak a saját emberségüktől." megfogalmazásod bizony csupán az ember csoportevolúciós életének valamiféle megideológizált kritikája, ami elég szépen hangzik, csak éppen nem szól semmiről. Valami éppen divatos, színpadias közhely lenne csupán. Ez a kitételed egy szélsőségesen liberálistól természetes, egy magánzótól csupán a bulvársajtón keresztül rögzült, megszokott vélekedés. Megintcsak a fent leírt közösségek közötti versenyre utalok, hogy értsd valójában mi is történik, amikor erre a generációs problémára utalsz.
Van ennek a dolognak egy vallásos vetülete is. A vallásosság bizonyos értelemben nem más, mint az az igyekezet, hogy esetleges kis emberi életünket minél teljesebb összhangba hozzuk a lét legalapvetőbb természetével és irányultságával, azzal az irányultsággal, ami a teremtésben létrehozta a mindenséget. És az, hogy mit jelent a lét, az évezredről évezredre, évmillióról évmillióra változik. De van egy tendenencia, ami örök: az újdonság robbanásszerű és egyre korlátlanabb felülkerekedése az egyre enyésző konzervatizmuson. Elképzelhető-e súlyosabb blaszfémia, mint szembehelyzekedni a lét ilyen alapvető irányultságával? Ha a mindenség valóban egy terv része, és a beteljesedése felé halad, akkor már csak rajtunk múlik, hogy részévé válunk ennek a beteljesedésnek, vagy inkább megpróbáljuk megakadályozni a kibontakozását. Azt hiszem, hogy ha az ember megpróbál szembeszállni a mindenség évmilliárdos igyekezetével, valszeg az ember fog alulmaradni.
Mondok még egyet, ha már így belejöttem. A konzervatizmus és a liberalizmus közötti ellentét (merthogy a topik címe azt mondja, hogy "vs.") úgy is tekinthető, mint a szokás és az újdonság közötti öröktől való küzdelem.
Ha megnézzük az univerzum történetét, az első csillagok előtti univerzumtól kezdve a földi élet alakulásán és az emberi történelmen át egészen az információs forradalomig, az látható, hogy a szokásosság és az újdonság mindig is birkóztak egymással, de ennek nem az az eredménye, hogy egyre lassabban, egyre visszafogottabban jelenik meg az újdonság, hanem éppen ellenkezőleg: az újdonságnak a szokás feletti felülkerekedése exponenciális tempóban gyorsul. Mintha fokozatosan elkopna a szokás hatalma, és robbanásszerűen gerjesztődne az újdonság előtörése. Úgy látszik, ilyen az univerzum természete.
Akár a végtelenségig folytatódik ez robbanásszerű, exponenciális felülkerekedés a szokás hatalma felett, akár belezuhan a végtelen újdonság egyetlen pillanatba sűrített eszkatológiai szupernexuszába, az egyértelmű, hogy miről szól ez az egész történet: az újdonság győz, a szokás pedig veszít. Ki áll a gyóztes oldalán?
Ilyen értelemben a konzervatizmus kérdését tekinthetjük úgy is, mint az ember emberségének viszonyulását a felvett kulturális perszónához. Ha valakiben az emberséget elnyomják a felvett szokások, mert az emberség gyenge benne, vagy memetikai szivacsként nagyon könnyen alakítható személy, akkor elsősorban a szokásokat fogja szolgálni az élete, nem pedig az emberséget. Ha viszont erős benne az emberség, akkor ez az emberség mindig felül fogja vizsgálni a szokásokat a kultúrafüggetlen emberi természet fényében. Ezért kell az elnyomó kultúráknak elhitetniük az emberekkel, hogy az ember alapjában véve rossz. És ezért kell megpróbálniuk a háttérbe szorítani a kultúrafüggetlen embert: például az érzékiséget és a testiséget.
Ha így nézem, máris megközelíthetőbb az Egy cuki ausztrál állat korábbi kérdése:
"de azért abban szerintem egyetérthetnénk (lécci, lécci), hogy a tekintélyelvűség liberális oldalon viszonylag ritkábban jelentkezik:)"
Igen. Bizonyos értelemben a konzervatizmus és a liberalizmus között az a különbség, hogy az ember elsősorban az, amit magára ölt, amit a kultúra és a tekintélyes emberek leosztanak rá, és még a saját emberségét is a kultúra fényében ítéli meg, vagy pedig éppen ellenkezőleg: elsősorban puszta ember, és az embersége fényében ítéli meg a tekintélyes emberek beszédét illetve a kultúrát.
Ez is egy érdekes téma, ha mögé nézünk a puszta indulatoknak. Mit jelent, hogy valaki rombolja a kultúrát? Azt jelenti, hogy nem hajlandó részt venni a fenntartásában. Azt mondja, hogy ez a szokás, ahogy az emberek ehhez hozzáállnak, ahogy ebben a kérdésben viselkednek egymással, ez beteges. Emberellenes. Öncélú és nem méltó az emberhez. Ezért én nem így fogok viselkedni. Hanem máshogyan. És a hagyományok, a szokások, hasonlóan minden mémhez csak az embereken, az emberekben tudnak fennmaradni. Ha az emberek kivonják magukat alóla, akkor elpusztul.
És sokan vannak, akik akár erőszakkal is hajlandóak védeni az ilyen szokásokat. Az ember elleni erőszakkal védik a szokásokat.
Mert az ilyen emberekben annyira elfedi a memetikai kéreg az embert, hogy inkább azonosítják magukat a felvett szokásaikkal, mint a szokások alatt levő élő emberrel. Van, akiben egy villanás erejéig sem bukkan fel az ember a kulturális jelmez alól. Memetikai robotok.
Így válnak a fiatalok nagyon széles rétegei ellenséggé ezeknek a memetikai robotoknak a szemében. Mert a fiatalok bizony hajlamosak felülbírálni a szokásokat a puszta emberség fényében. És vannak, akik annyira összenőttek a szokásaikkal, hogy ezt a felülbírálást a saját személyük elleni támadásnak veszik. És még azt is képesek elhitetni magukkal, hogy a generációs ellentétek az ember alapvető természetéből adódnak, mert nem képesek tudomásul venni, hogy a generációs ellentét bizony nem más, mint az emberség kritikája a szokásokkal szemben. És azt mondják, hogy "ezek a mai fiatalok, nem tudják, hogyan kell viselkedni..." Szánalmas, röhejes és nagyon szomorú, hogy ennyire eltávolodtak a saját emberségüktől. Azt a kultúrát, ami memetikai automatákká degradálja az embert, szerintem is le kell rombolni.
Persze, mindezeket a dolgokat, amiket a csapdák elkerülése érdekében tenni lehet, meg is lehetne próbálni államilag erőszakkal rákényszeríteni az emberekre. De kinek mentjük meg a jövőt, ha közben elveszítjük az emberségünket?
Ezek értékrendbeli kérdések. Vannak, akik úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek az embertársaikkal, csak hogy érvényesítve lássák a saját értékrendjüket. Vannak pedig, akiknek kitörölhetetlenül bele van írva a lelkükbe az emberi egyéniség és szabadság tisztelete. Az ilyen kérdésekben nem lehet meggyőzni valakit, és nincs mit egyeztetni vagy összhangba hozni. Ha az elnyomók a szabadságom ellen törnek, megpróbálom megvédeni magamat. Ha azt látom, hogy azokat üldözik, akik nekik semmit nem ártottak, akkor megpróbálom megvédeni őket. Ez ilyen egyszerű. Szerintem ez nem ideológia, hanem emberség kérdése.
"Hanem az, hogy valós csapdák. Szembe kell velük nézni. Nos, mi a teendő? Szerinted. Mert, hogy én mit tartok elfogadhatónak, azt elmondtam."
Hát, az attól függ, hogy éppen miről van szó. A legnagyobb csapdák elkerülésében úgysem segít az állami beavatkozás. Például nem szabadna autóval járni. Nem lehet betiltani az autókat, hanem ez mindannyiunk egyéni felelőssége az unokáinkkal és dédunokáinkkal szemben. Vagy például minimálisra kell csökkenteni a fogyasztásunkat. Minél kevesebbet költeni. Lehetőleg csak egy gyereket vállalni, nem kettőt vagy hármat. Személyesen részt venni a politikai aktivizmusban, és a kultúra fogyaztójából a kultúra alakítójává lenni. Satöbbi, satöbbi. Nem is baj, ha mindenkinek más az elképzelése ezekben a kérdésekben, mert úgyis mindenki esetében csak saját magára vonatkozólag megvalósítható. Aktívan részt kell venni a dolgok alakításában.
De arról, hogy a törvényeknek milyen szerepük lehet a csapdák elkerülésében, nincsen átfogó véleményem. Csak konkrét esetekre vonatkozólag van véleményem, az is csak akkor, ha értek hozzá. És mivel "számunkra nincs másik univerzum", ebben az univerzumban pedig úgy látszik, hogy a személyes önrendelkezés karhatalmi korlátozása, könyvbetiltásokkal, vagy drogtilalommal nem a csapdák elkerülését mozdítja elő, hanem éppen ellenkezőleg, tehát az elvi és praktikus szempontok itt nem kerülnek ellentmondásba, én az ilyen kérdésekben mindig az állami, törvényi tilalom ellen vagyok.
Siphers az a probléma, hogy nem érted miről beszélünk. Látod, hogy betűket írunk, de nem érted mit. Nem veszed észre, hogy hozzászólásoddal már ott is vagy az utópizmus szájában, ott is vagy a társadalommérnökségnél.
Nem az apró munkával, lépésenként lépő társadalomépítésnél vagy. Nem a forradalmi társadalomformálásnál, amelyet az esetleges görcsös helyzet követel meg, valamint a feloldhatatlan ellentétek.
Valahol az utópizmus délibábjánál vagy, amelynek semmi köze a társadalmi realitásokhoz. Az utópizmus nem megoldja a problémákat, hanem valami egységes, mindenre alkalmas gyógyszert ajánl, amit ha valamiféle társadalmi mozgások árán bevezetnek, akkor már itt is a Kánaán.
Mint manapság egyes politikai erők, afféle kreatív elit performance-ok keretében, saját maguk boldogulását bebiztosítva folyamatosan verbalizálnak mostanában, de mivel nem aktuálpolitizálunk, hát erről ne is beszéljünk....
Most már abba fogom hagyni az irogatást, mert dógoznom is kéne. De azért röviden megválaszolom ezen hsz-d is.
A kutyapiszok téma valóban nem tökéletesen analóg csapda, de a másik kettő már igen. És természetesen az általad felvetett túlnépesedés és túlfogyasztás is. Közülük az az elsőn gondolkodtam is, hogy hivatkozzak-e rá. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy valós csapdák. Szembe kell velük nézni. Nos, mi a teendő? Szerinted. Mert, hogy én mit tartok elfogadhatónak, azt elmondtam.
Ahogy meg a konzervatizmus és a liberalizmus közti különbségről elmondott álláspontomat ismerteted lényegileg OK. Épp ezért sajnálatos, hogy pont a lényeget hagytad figyelmen kívül. Miszerint az egyoldalú dominanciájuk a veszélyes.
A hipotetikus felvetésedre meg csak azt tudom mondani, hogy ahova eljutottál a végére, annyi pont elég. Nem kell több. De azt is lásd, hogy számunkra nincs másik univerzum. A döntéseket itt kell meghozni.
És hát talán nem kell túlzottan bizonygatnom azt a buzgalmat, amellyel a liberális média az értékek eltörlésén, összekeverésén, relativizálásán fáradozik.
Ejnye, hát szabad ennyit hazudnihamisan állítani? Vagy definíció szerint ami nem konzervatív média (ami, megjegyzem, szakmai és egyéb minőségi kritériumok alapján is finoman szólva gyenge), az liberális? Ja, ezzel az érveléssel persze minden szennylap liberális, csak sajnos az a hülye tény (bocsánat a szóért), hogy ezek a kétségtelen szennylapok nem a liberális, hanem a tömegigényeket szolgálják ki. Panem et circenses. Az a nagy szerencse, hogy mindemellett fellelhetőek igényes dolgok is, nem igazán az ő hibájuk, hogy van, aki képtelen rájuk lelni. Annak persze csak az marad, hogy a liberálisok elrontják az értékeket, könnyebb, mint szembenézni azzal, hogy... őőő, hát egyeseknek valójában nincsenek olyanjai. Akinek van, az tovább tudja adni, az nem befolyásolható külső tényezők által.
Eszterházy hülyesége meg Eszterházy hülyesége, köze nincs a liberalizmushoz, így leírva (persze ki tudja, ezt mondta-e valóban) inkább anarchistának tűnik e megnyilvánulás.
Hát, Rosta, ha valaki azt mondja, hogy a mai világot teljes egészsében le kell rombolni, ő is azt mondja, hogy a jó dolgokat tartsuk meg, a rosszakat pedig vessük el, csak éppen úgy gondolja, hogy jelenleg minden rossz. Ha ezt nem érted, akkor olyan súlyos fogalmi szakadékok tátonganak a kettőnk nyelvhasználati szokásai között, amit kár is lenne megpróbálni áthidalni.
Hogy mit értek "tartomány" alatt, Tbando, azt a drogtörvények példája talán jól illusztrálja. A "liberális álláspont" nem azt mondja, hogy legyen minél szabadabb a drogtörvény. Hanem azt mondja, hogy dekriminalizáljuk a drogfogyasztást, de ne vonjuk szabályozás alá a forgalmazást, hanem maradjon a tilalom. A liberális álláspontnak van egy eleje, és van egy vége. Mindenhol ugyanaz a "liberális álláspont" a drogtörvényekkel kapcsolatban. A tilalom fenntartása, és a fogyasztás dekriminalizálása. Ha azt mondom, hogy számoljuk fel a drogtilalmat, az már nem egy liberális álláspont. Hanem például jónéhány libertáriánus álláspont tartományába tartozik. Ami viszont lehet akár konzervatív is, mint például az amerikai libertáriánizmus.
Vagy ha például egy konzervatív párt kormányozna, az sem azt jelentené, hogy legyenek a dolgok minél ilyenebbek, vagy olyanabbak. A konzervatizmusnak is megvannak a határai minden oldalról. Ezért mondom, hogy nem irány, hanem egy tartomány.
Énnekem úgy tűnik, hogy ilyesmi dolgokat neveznek "konzervatizmusnak" illetve "liberalizmusnak". Az abszolút konzervatív párt nem feltétlenül egy szélsőséges párt. Mert a konzervatizmus nem egy szélsőséges ideológia. Ahogy a liberalizmus sem az.
Ami a demokrácia kiharcolását illeti, arra gondolsz, hogy itt nincsen demokrácia? Ha nem formailag, politológiailag, hanem etimológiailag nézzük a szó jelentését, hogy ugyanis "a nép uralma", akkor igen, valószínűleg valamennyire igazad van. Bár úgy is nézhetjük, hogy "demokráciának" mindig egy lehetőséget nevezünk, amivel vagy élünk, vagy nem. Többek között ezért is érdekel engem annyira a drogtilalom témája: rá lehet-e venni vajon az embereket, hogy utánanézzenek a témának, saját eszük és saját értékrendük szerint megítéljék, vagy pedig inkább ragaszkodnak ahhoz, hogy a fentről manipulatíve leosztott lehetőségek közül választanak, érzelmi, spekulatív és ideológiai alapon. Mivel a kormányok drogpolitikai stratégiája pont szöges ellentétben áll azzal, ami az egyes emberek érdekeit szolgálná, ez a kérdés nagyon letisztult próbáját adja egy társadalom valós demokratikus érettségének.
„Hát, az a vicces, Tbando, amikor valaki úgy definiálja a konzervatizmust, hogy a jó dolgokat tartsuk meg, és a rosszakat pedig változtassuk meg. Ez ugyanis nem ideológia kérdése. Hanem egy evidencia. A lehetséges különbségek ott kezdődnének, hogy ki mit tekint jónak.”
Kolléga tessék már tudomásul venni, hogy ez nem evidencia, a dolgok nem így működnek, hanem a liberalizmus ennek pont az ellenkezője szerint működik.
Részemről például direkt nyilatkozatot hallottam Eszterházy Péterünktől, aki azt nyilatkozta, hogy a mai világ, a mai szokások elavultak. A mai világot, az erkölcsi rendszert, mindent le kell rombolni, melyen majd valami új fog nőni, amiről senki sem tudja még, hogy mi is lesz, de az új nemzedék meghozza az új világ vezérlő eszméit. Mindezt a legnagyobb komolysággal adta elő a koszorús írónk. És hát talán nem kell túlzottan bizonygatnom azt a buzgalmat, amellyel a liberális média az értékek eltörlésén, összekeverésén, relativizálásán fáradozik. Most a liberális pártokat, szervezeteket hagyjuk ki, hogy ne kerüljünk az aktuálpolitizálás vádja alá. Innen kezdve nem értem, hogy Tbandó szövegét miként tudod a liberalizmusra is kiterjeszteni.
Ami a konzervatívizmust illeti, hát éppen nem arról van szó, hogy az igazságosság átléphető valami hétköznapi ok miatt, hanem az, hogy a konzervatívok rendelkeznek igazság képpel. Ezen igazságképpel pedig egy jól működő társadalmat akarnak vezetni. A liberálisok is rendelkeznek egy igazságképpel, a szocialisták is rendelkeznek egy igazságképpel, és a közmegegyezés dönt arról, hogy a közmegegyezésnek miféle igazsága érvényesüljön.
Azért megmagyarázhatnád egy kicsit a tartomány teóriádat. Mert nem értem. Addig maradok a szerinted társadalmi „mozgás irány” felfogásomnál, még ha a lehetséges államformák és berendezkedések sokdimenziós terének geometriai értelmezése meg is haladja a képességeimet.
Azt viszont elfogadom, hogy a politikai és ideológiai értelemben vett liberalizmus jól működő konzervatizmus nélkül nem feltétlenül anarchia lenne. Lehetne például liberális diktatura féle is. Ha jól emlékszem Magyar Bálintnak sikerült egyidejűleg kiviteleznie mindkettőt. Abban meg pláne igazad van, hogy nem különbözne a mai helyzettől. Már miért különbözne? Hiszen a mai helyzetre is pont ez a jellemző.
A további fejtegetésedről meg azt mondom, hogy jobb ha nem keverjük a konzervatizmust és liberalizmust a konzervativ és liberális pártokkal. A nevezett pártok nyilvánvalóan jól meglennének a másik nélkül, de az én felfogásomban ez a társadalom számára csak akkor lenne gyümölcsöző, ha a domináns pártban mindkét irányzat érvényesülhet. Ez viszont már összevág azzal, amit a pluralizmussal kapcsolatban mondasz. Amiből nem zárnám ki a liberalizmus/konzervatizmus viszonyt sem, de hát az én eszem kereke másképp forog.
A demokrácia kérdését is komplikáltabban látom, mint te. Mert odáig még csak rendben, hogy a pluralizmus elvét nehezen asszimiláljuk, mert a demokrácia elvét is nehezen asszimiláljuk. Azt viszont már leegyszerűsítésnek érzem, hogy azért, mert nem mi harcoltuk ki magunknak. Ugyanis szvsz semmiféle demokráciát nem harcoltunk ki. Történt egy társadalmi berendezkedés csere, amiben ugyan benne van a demokrácia csírája (szemben az előzőével), de ez csak egy esély. A demokráciát ki kell harcolni. Máshol sem csak úgy odapottyant, hanem kiharcolták. De azok a társadalmak erősen különböztek a mienkétől. Ezért amíg a magyar társadalom csak elitből és zombikból áll, addig nincs sok esély a demokráciára. Szükség lenne egy erős civil szérára is. Látsz ilyet széles e hazában?
azért ne számíts nagyon arra, hogy rosta reagál bármit érdemben (egyébként is, aki szerint a marihuána-demonizáló magatartás értelmetlen és demagóg alapjai vannak, az bizony drogos, mint ahogy rosta okosan pedzegette is; aki a homoszexualitás üldözését nevezi előítéletesnek, az buzi stb., ilyenekkel meg nem áll szóba igazán felelős érzelmű jellemes ember;-), még sosem sikerült neki semmi olyat, ami túlmutatott volna a szórólapok szintjén, azt meg csak kinyilatkoztatni kell, 'a tény ellenség', mondd utánam
A 166-os hozzászólásban az Egy cuki ausztrál állat nemhogy nem kiabált moderátorért, hanem éppenhogy azt mondta, hogy még csak át sem kell vezetni az off-topik társalgást a megfelelő topikba, hanem folytassuk itt. Ahogy folytatta is.
Csak úgy a tisztánlátás végett mondom.
Én viszont még mindig úgy gondolom, hogy a Rosta inkább a belinkelt "drogtilalom pro és kontra" topikban reagáljon "érdemben" a válaszomra, ahelyett, hogy "minden huszadik hozzászólás után beírja" az off-topik kérdését, arra várva, hogy itt fogunk "érdemben reagálni".
Hát, az a vicces, Tbando, amikor valaki úgy definiálja a konzervatizmust, hogy a jó dolgokat tartsuk meg, és a rosszakat pedig változtassuk meg. Ez ugyanis nem ideológia kérdése. Hanem egy evidencia. A lehetséges különbségek ott kezdődnének, hogy ki mit tekint jónak. Ezen a vonalon tovább sarkítva a kijelentés abszurditását, még viccesebb az lenne, ha valaki azt mondaná, hogy a konzervatizmus azt jelenti, hogy tegyük a dolgokat jobbá, a liberalizmus pedig azt jelenti, hogy tegyük a dolgokat rosszabbá. Az a vicces benne, hogy egy minden ideológiára érvényes, tartalmatlan evidenciát mutat fel a konzervatizmus meghatározásaként.
Érdekes, hogy nem találunk olyan példát az önrendelkezés karhatalmi korlátozására, amivel gyakorlatilag elkerülhetjük a "csapdákat", ahelyett, hogy éppen belevezetnénk a közösséget a csapdába.
A kutyapiszok példája ugye nem az önrendelkezésről szól, mert az utca közös. Az abortusz tilalmával pedig ideális esetben sem kerülhetjük el az igazi csapdát, hiszen ha nem vagyunk hajlandóak felvállalni a társadalom elöregedésének terheit, akkor hosszú távon a legsúlyosabb csapdába gyalogolunk bele: a túlnépesedés és a túlfogyasztás lakhatatlanná teszi a bolygót.
Illusztráció ide, illusztráció oda, ha jól értem, azt mondod, hogy a konzervatív ideológia szerint az igazságosság bármilyen határa áthágható a társadalom hosszútávú boldolgulása érdekében, a liberalizmus szerint pedig vannak olyan személyes jogok, amiket még akkor sem vehet el az állam, ha a többségi akarat és többségi közvélekedés szerint ez szolgálná a közösség javát. A liberalizmus szerintem is jelenthet többek között valami ilyesmit. De valóban "konzervatizmus" kérdése, hogy meddig nyúlhat be az állam az egyén magánéletébe? A konzervatizmus sokmindent jelenthet, de ha a legáltalánosabb értelemben akarom használni, én mindig a hagyományok megőrzésének elvéhez nyúlok vissza. Azért "konzervatív" dolog a határtalan állam elve, mert ez a hagyományos? Nem tudom. Ez a hagyományos?
Lehet, hogy ezeket a dolgokat nem a liberalizmussal és a konzervatizmussal kapcsolatban mondod, hanem annak az álláspontomnak a kritikájaként, ami szerint a gondolati szabadság drogtilalom vagy könyvtilalom útján való korlátozása mindenképpen és alapvetően helytelen. Ha erről van szó, ebben az álláspontomban azt hiszem, gyakorlati szempontok is benne vannak, nemcsak elvi szempontok. De mondok egy hipotetikus példát. Azért hipotetikus példát, mert a gyakorlatban nem tudok olyan esetről, amikor is az önrendelkezés jogának ilyen korlátozása hosszú távon előmozdítja a társadalom boldogulását, nem pedig korrumpálja.
A hipotetikus példa szerint megjelenik egy könyv, amit az emberek elkezdenek olvasni, és ennek hatására elkdezdenek őrjöngeni és gyilkolni. Egyre többen. Azok, akik nem olvassák betiltják a könyvet, és ennek következtében megszűnik a könyv olvasása és az őrjöngés. Ezt a példát azért írom, hogy megvizsgáljam, mennyire elvi, és mennyire gyakorlati alapon vallom, amit vallok. És azt hiszem, nem kis részben gyakorlati alapon. Nem tudom biztosan, hogy hogyan állnék ehhez a tilalomhoz ebben a hipotetikus példában, mert nagyon hipotetikus a példa. Egy alternatív univerzumot feltételez, ahol semmi nem olyan, mint itt. Például azok az emberek nem evilági emberek. De amennyire el tudom képzelni, lehet, hogy támogatnám a tilalmat. Úgyhogy talán túl erős volt úgy fogalmaznom, hogy "alapjában véve", és "mindenképpen" helytelen az ilyen tilalom. Ha nem is lehetséges, de elképzelhető olyan szélsőséges helyzet, amikor nem teljesen kizárt, hogy a túlélés érdekében a boszorkányüldözés mellé állnék.