Én itt voltam eddig is, csak nem volt mit írnom :-). Babak már nagyon nagyok, most voltak 1 hete 2 évesek. Egy lányt megtartottak a lányvizsi gazdái, de nem sűrűn látom azt se.Ha néha arra megyek sétálni, akkor megsimizem. Szerintem nem hasonlít az enyémre, de lehet azért mert lány.
Mi meg jól vagyunk, most voltunk 7 évesek, kezdünk őszülni picit, de még nem feltünő.
Az én kutyamnak elég sokszor volt fülgyulladása, mi ilyenkor OTEX fülcseppet kaptunk a dokibacsitól. Ki kellett tisztítani a fülét, és naponta 2x cseppenteni. Nekünk bevált.
Nem emlékszem a nevére annak, amit otthon használtunk, de kérésre az állatorvos felír neki fülcseppet. Nem tudom, hogy beszerezhető-e MO-n, de mi itt találtunk egy egészen jót, Beaphar termék. Ha legközelebb beszélek az otthoni állatorvosunkkal megkérdezem, addig is hátha a többiek tudnak segíteni.
Más.
Ezt ma este síkerült megörökítenem. A kicsi imádja az anyját:
Nekünk "Panzi" márkanevű van. az bevált. Van fültisztítócsepp, amit előbb be kell csepegtetni majd kicsit elmasszírozni és kitisztítani vattával, vagy pálcikával. Van kisbabáknak való pálcika is, azzal talán könnyebb. Ugyanebből a márkából van fülcsepp, amit tisztítás után kell cseppenteni és szintén belemasszírozni. Nem tom nekünk ez bevált, de lehet, hogy a többiek másra esküsznek.
köszönjük! az egész család imádja őket. képzelhetitek van egy cirmos (néhai) kandúrunk is és néha beszáll ő is. legaranyosabbak amikor egy kupacon alszanak! horkolás,nagy szuszogás és dorombolás. csak néha csupa nyál lesz a kövér fedőnevű macskánk.......:-))
köszönöm mindenkinek a segítséget! akkor levonom a következtetést a fülét rendszeresen tisztítani(olaj+vatta) és a fülcseppek segítségével mégjobb eredmény érhető el. úgy látom fürösztésben is elég egyértelmű a válaszotok. mégegyszer köszönöm!
Nekünk az vált be,h gyakran - legalább hetente 1x - megnézzük a fülét, a felesleges barna zsíros koszt kitöröljük babaolajas vattával, amikor le van nyugodva. Elég jól szokták ezt tűrni... Mert játék közben sok por, homok stb. mehet a fülükbe. Ha a fültisztító folyadék +fülcseppes megoldás (mindenhol kaphatók) nem használ, akkor lehet,hogy a bűzmirigye van tele és azt kell kinyomni. Az előző vizslánknál mindig ez volt. Az állatorvost ilyenkor nem lehet megúszni.... Attól lehet a fülük is begyulladva.... De nem érdemes halogatni, mert csak romolhat a dolog...
Igen, ez megoldás lehet, de csak itthon. Idegenekkel, félig ismeősökkel van gond, őket nem lehet megkérni, ugye, De jó ismerősöket talán megkérjük erre a műveletre. Most egyébként még ez sem működik, mert tegnap este a sötétben belelépett (beleugrott) egy törött üvegbe, ami eléggé elvágta az első tappancsát, nagyon vérzett. Betadin, kötés, de leszedte éjjel. Reggel megint vérzett, most talán már oké. Mivel nagy a mozgásigénye, és korán sötétedik, ezt nem nagyon tudjuk kikerülni. Sok az "üvegtörő" sajnos ezen a környéken (is).
A liftben ő is felugrik, de csak azóta, amióta megrázta az áram a liftben (rossz volt a lift, kicsukódott a farka) ez kellemetlen élménye volt, megcsapkodta, vérzett is, szóval ezért nem is haragudhatunk rá érte, ui. hosszúnak találja az időt, míg leérünk...
Nálunk Sadie egészen kis korától fülparával küzd azaz a "normális barna fülzsírral" Hetente 2-3 alkalommal kell tisztítani a fülét. Vannak időszakok amikor kevésbé koszos, de nem lehet elhanyagolni mert gyulladásba jöhet. Vannak igazán jó fülcseppek, azokkal nagyon jól lehet kezelni. Mindeközben a kicsi Kökénynek havonta 2-3 alkalommal elegendő egy rutintisztítás. Szóval ez is kutyafüggő.
Be kell vallanom én a vizslákat egy kicsit másképp ismerem mint szerintem itt sokan. Nálunk több is van a családban és mindig is volt, mert vadászunk. Sok olyan vizslát ismerek, akikkel az év egyes időszakiban szinte naponta vagyunk kint a természetbe, és esténként órákon keresztül ki sem jönnek a vízből a vadászatokon és semmi bajuk nincs tőle. Sampont lehet, hogy nem érdemes gyakran használni, bár a kutyasampon csak nem árt.
Hát most hogy esik nagyon saras. Épp most fürdettük meg, jól viseli csak nem elég türelmes még hozzá. De ő a higgadtabb „típus” mert drótszőrű, úgyhogy egy kicsit könnyebb vele.
érdekes kérdés..... amikor "nem ugrál" annyira, az enyém épp olyan égedelem mint a tieitek.. hál istennek rossz és aranyos:-)) bocs a tiéd a kert után milyen???(a fürösztésre céloztam)
A miénk 14 hetes és már fürdött, sőt ma is fog mert saras, úgyhogy ha nem lehet fürdetni akkor baj van J (itt jegyezném meg az első fürdés óta igyekszik bejutni a kádba). Fejét nem mostam meg nagyon és még a kutyasampont sem szabad engedni a fülébe. Viszont a fülét, azt ki lehet tisztítani fülpucolóval, csak ki kell várni egy olyan pillanatot, amikor nem ugrál annyira (alvás előtt vagy után közvetlen), nehogy baj legyen. A fülzsírtól viszkethet a füle, főleg ha a kertbe koszos is lesz.
tanácsotokat és segítségeteket szeretném kérni, régóta olvasgatlak titeket. tapi (általam virslinek nevezett majdnem 3 hónapos kisfiú) el kezdte nagyon rázni a fejét csattognak a fülei(szinte dumbó). fürösztve még nem volt(lehetne?) vegyesen kertben(napközben)estére lakás. olyan érzésem van mintha zavarná valami a fülében, megnéztem a fülét szerintem normális sötét barna fülzsír van benne(semmi híg folyós váladék). nem tapasztaltatok valami hasonlót? mit tettetek? a labradorunknak semmi ilyesmije nem volt és most sem csinál ilyet, csak azért írom, hogy talán nem tőle kaphatta....
Látom, hogy itt a mieink messze a legneveletlenebbek. Felugranak, olyannyira, hogy Kökény nekifutásból érkezik és azonnal a nyakamban van és ölel. Sadie nem tud ekkorát ugrani de ő is ágaskodik puszira. Ezt minden hazaérkezéskor eljátszuk:))
nekünk anno azt tanították, amikor felugrik, rá kell lépni a lábára, elkezd tolatni, felkapkodja, és ha sikerül talán leugrik rólatok. próba szerencse. ezzel együtt a kutyám 12 éves lassan és mindennap felugrik és átölel, amikor hazamegyek, meg egyébként is inkább 2 lábon járna, mint 4. Szomszédok ki is akadtak rajta, na nehogy már, na azért ezt ne. Mert épp azt látták, hogy a liftben óhajtott két lábon lemenni és rám mászni.
Igen, köszi, igaz, hogy hallatlanul intelligensek és okosak, a nem szót is érti, meg is fogadja sokszor. De mivel a miénk viszont még (9 hónapos) iszonyú játékos, és mindenkivel játszani akar, főleg a gyerekekkel - akik nyáron át játszottak vele - most viszont már iskola van. Nincs még semmi rossz tapasztalata az emberekkel, csak nekünk igen kellemetlen, ha a felugrálást szóvá teszik sűrű anyázás közepette. Erről próbáljuk leszoktatni.. ami itthon már megy, de a játszótéren még nem, dolgozunk rajta...
Talán, ha érti a "nem" vagy "nem szabad" szót, akkor mindenféle fizikai beavatkozás nélkül is le lehet szoktatni, ha sokat mondogatod neki. Szerintem a vizsla elég jól fegyelmezhető szóbeli jutalmazással és büntetéssel - a mi Ajaxunk pl. életében nem kapott jutalomfalatot, és testi fenyítést semigen, kivéve a járdáról való lelépéskor.
A miénk is torkos, szinte mindenből kér egy falatot, amit mi eszünk, (főleg zségre, gyümölcsre, halra gerjed) de ha pld. a vasárnapi ebéd előtt meg van etetve, szépen lefekszik és pihen. Nem lopott még kaját, inkább a gömbölyű formájú étellel egy kicsit játszik, úgy, hogy előtte dobálja például a levegőbe. Ilyenkor persze nem lehet nagyon éhes. Minden gömbölyű dologgal ezt játssza. Persze "labdabuzi" is.
A kickerezést most nem nagyon gyakoroljuk sajnos, idő hiányában, de megmaradt belőle, h a jutifalatokért lenn a játszótéren verseng és odavan azokért az ételekért, amit fenn meg sem eszik és ilyenkor tolakodó is (ha más kutya is ott van). És a másik rossz szokás, a felugrálás emberekre, ilyenkor kellemetlen, mert sáros a lába, Tudom, hogyan lehetne leszoktatni róla, de nem akarunk vele túl drasztikusak lenni. Nincs valami ötletetek, ami nem drasztikus??
Kb 1,5 éves lehetett Sadie amikor lenyomott egy egész tepsi barackos pitét. Arra lettünk figyelmesek, hogy már hosszú percek óta nem ott van, ahol mi és tök kuss van. Aztán kiosontunk a konyhába és a mi okos lányunk ült a széken és közben békésen eszegette az asztalról, a pitét. Már elkéstünk és csak néhány barackot találtunk, mert a tészta jobban ízlett neki:)