Keresés

Részletes keresés

Antisystem Creative Commons License 2006.03.14 0 0 105

és hitler néven még mindíg hányunk tőle ésa kepit nem nagyon lehet megvenni..

 

Tán még nem késted le, biztos nem rossz befektetésnek:

 

Ismeretlen Hitler-képek a kalapács alatt
2006. február 1. 
 
Adolf Hitler egykori náci diktátor 21 akvarelljét és rajzát fogja elárverezni márciusban a Jeffrey's brit aukciós ház - írta a Sunday Telegraph című londoni lap. 
 

 A festmények és rajzok 1916 és 18 között az első világháború idején készültek, amikor Hitler nem volt a fronton. A munkák 70 évig szunnyadtak Belgiumban, egy francia határ közeli település házának padlásán, egy fémládában.

A képeken semmi nyoma nincs a háborúnak - jegyezte meg a londoni lap. Némelyik akvarellen pedig ott van Hitler ismert aláírása is, tette hozzá az újság.

A délnyugat-angliai Lostwithelban levő Jeffrey's árverési ház reméli, hogy legalább 100 ezer fontért (mintegy 37 millió Ft) kelnek el a rajzok és vízfestmények. Ian Morris eladási igazgató megjegyezte, hogy Hitler nem volt nagy festő, de a képek érdekesek lehetnek a gyűjtőknek.

A lap arról nem számolt be, hogy miként kerültek elő a Hitler-képek.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma) 

 

ÜdV

Előzmény: Liberális Korlátromboló (63)
Gép-ész Creative Commons License 2006.03.14 0 0 104
Próbálok lesüllyedni a topic színvonalára.
Előzmény: Törölt nick (103)
ooloo Creative Commons License 2006.03.14 0 0 102

[Mosonyit] "1956-os tevékenysége miatt 1957-ben felfüggesztik állásából, de szakértelmét nem nélkülözhetik. 1964-ben a Baden-Württemberg-i kultuszminiszter tanszékvezetőnek hívta meg Karlsruhéba. 1965-ben távollétében elítélték és csak 1990-ben térhetett haza, amikor itthon is számos kitüntetésben részesült." - tehát lesz miről beszélgetnie Méccsel, ha egymás mellé ülnek. Ahogy van miről beszélgetnie 0rbánnak is a harcostársával, Pozsgay Imrével, aki '89-ben rájött, hogy '56 nem volt ellenforradalom. Hasonló a hasonlóval...

Előzmény: Fine Tune (87)
Gép-ész Creative Commons License 2006.03.14 0 0 101

Orbán különben is egy rohadt kommunista, mert egyetemre mert járni abban a diktatúrában, amelyik halomra ölte az embereket. Minek a diploma? Építeni akarta az országot? A büdöskomcsiknak? Felháborító...

Előzmény: alto (96)
Fine Tune Creative Commons License 2006.03.14 0 0 100

Ettől még éppen igaza lehet Rambónak. Ugyanis a vízierőművek valóban (a többihez képest) környezetkímélők. De ez csak ott igaz, ahol nem számít, ha a környezet egy másikra (nedvesebbre, szárazabbra) vált.

Előzmény: Ghanima (91)
Kettes számú törzsvendég Creative Commons License 2006.03.14 0 0 99

Te nem vagy százas. Lefogadom, hogy soha életedben nem álltál ki kisebb súlyú vaddisznók ellenében sem, mint az ötvenes évek kommunista rendszere, de itt osztod az észt, hogy ki a gyáva.

Előzmény: cren (90)
Gép-ész Creative Commons License 2006.03.14 0 0 98
Nem érdekes, ez a fickó egy magyar Mengele, nem hallottad? Ezzel vitatkozol? Nem érzed feleslegesnek?
Előzmény: Kettes számú törzsvendég (93)
cren Creative Commons License 2006.03.14 0 0 97
Kösz, kérem a polmodit, javítsa ki rövid O-ra.
Előzmény: Unua (94)
alto Creative Commons License 2006.03.14 0 0 96

Vétkesek közt cinkos, aki néma.

 

Igen, mikor hallgatom OV köztársaságellenes, szemidiktatórikus mondatait és közben a jobboldali értelmiségre gondolok, nekem is ez az idézet szokott eszembe jutni.

Előzmény: cren (90)
Unua Creative Commons License 2006.03.14 0 0 95
Nem csak meg lehetett ölni, meg is öltek számos brit és holland polgárt a V-2 fegyverek.
Előzmény: Kettes számú törzsvendég (93)
Unua Creative Commons License 2006.03.14 0 0 94
Még annyit, hogy a cím sem helyes, ÁVO (rövid o-val) 1946 és 48 között létezett.
Kettes számú törzsvendég Creative Commons License 2006.03.14 0 0 93

Von Braun rakétákat tervezett, amivel embereket, sok embert meg lehetett volna ölni.  Mosonyi és von Braun erkölcsi dilemmája nem összemérhető. Von Braunt feloldozta a szabad világ. Nem mondtak olyat, hogy oké, ne menjen börtönbe, de felejtsék el és ne tüntessék ki. Mosonyi nem tömegpusztító fegyvert, hanem vízlépcsőt tervezett. Magyarország számára, a mi számunkra, ami a mai napig is hasznos és értékes dolog. Akkor történetesen kommunizmus volt, és voltak kényszermunkatáborok. Mi volt Mosonyi alternatívája?

 

Én arról beszélek, hogy az egy teljesen rossz döntés lett volna, ha elutasítja a vízlépcső-építést azon az alapon, hogy a kommunisták kéynszermunkásokat alkalmaznak. Ma egy miniszternek döntéseket kell hoznia arról, hogy hány forint jusson a sürgősségi ellátásra, és ebbe a döntésbe emberek halnak bele. Nem az a kérdés, hogy meghalnak-e, hanem hogy hányan. Ez ma a demokratikus Magyarországon történik, kormányfüggetlenül.

 

Mosonyinak nem volt semmiféle erkölcsi dilemmája, amit az utókor számonkérhetne rajta. Épített egy vízlépcsőt, amiért az utókor joggal hálás lehet.

 

 

Előzmény: Fine Tune (79)
Unua Creative Commons License 2006.03.14 0 0 92
Tiszalök tulajdonképpen külföldi állampolgárok részére létesített internálótábor volt. A foglyok között voltak volt magyar állampolgárok, akik időközben elvesztették a magyar állampolgárságukat (családjukat már előzőleg kitelepítették Németországba), de voltak közöttük német, osztrák, jugoszláv állampolgárok is.
Előzmény: Ghanima (52)
Ghanima Creative Commons License 2006.03.14 0 0 91

Azt írod, hogy: "a vízerőművek ma még a "tiszta" energiaforrások közé tartoznak, ami csak nagyon csekély mértékben környezetszennyező."

Na, nekem épp evvel van bajom - miközben azt is tudom, hogy az áram nem a konnektorból származik... :-) és egyre több energiát szeretnénk használni - a ma még nem annyira környezetszennyező stb.-vel.  :-((( Mert megint egyszer az unokáink fogják megszívni. Igaz viszont, hogy "hosszú távon mindannyian halottak leszünk" (Keynes).

Előzmény: RAMBO (76)
cren Creative Commons License 2006.03.14 0 0 90
"Vétkesek közt cinkos, aki néma." (Babits)

De legalábbis gyáva. És szvsz nem érdemel kitüntetést egyik se.
Előzmény: Kettes számú törzsvendég (86)
Fine Tune Creative Commons License 2006.03.14 0 0 89
Mengele valószínüleg eredményeket is ért el. És mégsem értékelik. Felháborító:))
Előzmény: bajkon úr (85)
Gép-ész Creative Commons License 2006.03.14 0 0 88
Nem baj. Ezek vagyunk mi. És még meglepődünk, ha itthagy minket jószerével mindenki, aki ért is valamihez?
Előzmény: bajkon úr (85)
Fine Tune Creative Commons License 2006.03.14 0 0 87

Visszaemlékeznek majd a régi szép időkre.

 

- Te hidd el, néha azt gondoltam, bár inkább lennék köztetek. A ti vállatokat nem nyomta felelősség. Mondja majd Mosonyi:))

Előzmény: mártonka (84)
Kettes számú törzsvendég Creative Commons License 2006.03.14 0 0 86

Ennyi? Mosonyi bűne az, hogy "érdeke volt" és ez "ahhoz vezetett, hogy"? Ez az érvelés ugyanolyan önkényes és kifordított, mint az inkvizítoroké. Vagy mint az ötvenes évek koncepciós pereinek vádlóié.

 

Hacsak ki nem ásol valami normális bizonyítékot arra, hogy Mosonyi ellenzte a kényszermunkatáborok felszámolását, vagy más embertelenséget követett el, akkor a válaszom, hogy ki lehet tüntetni.

Előzmény: cren (65)
bajkon úr Creative Commons License 2006.03.14 0 0 85

Cren és a többiek!

 

Elolvasva az életrajzot, és ismerve a tudományos munkásságot csak azt mondhatom, hogy a nyomába sem érünk ennek az embernek, nem is értem, hogy itt hogy merik megitélni olyan emberek, akik nem hogy 200 tudományos munkát, de jószerivel egyet sem tettek le az asztalra.

 

Tessék végre tudomásul venni, hogy a jó szakembereket, akik hírünket viszik a világban, és magyarnak tartják magukat számon kell tartani és meg kell becsülni.

És ez ne csak akkor legyen igaz, ha netán erdélyi az illető.

Rosszat nem mondott soha a magyarokról, csak egyszeren nem jött haza.

 

Innentől az egész mostani felháborodás csak irigység és mocskolódás!

 

Előzmény: cren (50)
mártonka Creative Commons License 2006.03.14 0 0 84
Hát, ez biza' lehetséges!- de Mécs kivétel!- Ő nagyon vastag bőrrel rendelkezik, nem fogja zavarni!
Előzmény: Fine Tune (83)
Fine Tune Creative Commons License 2006.03.14 0 0 83

Könnyen előállhat az a helyzet, hogy Mécs egy MSZP-s fogadáson Mosonyi mellé ül.

Előzmény: mártonka (75)
cren Creative Commons License 2006.03.14 0 0 82
Az 54. hsz forrására kérdeztél, megadtam.
Előzmény: RAMBO (77)
cren Creative Commons License 2006.03.14 0 0 81
Ez az ember "befogta a pofáját és lefeküdt a rendszernek..." (copyright Gép-ész). Mivel ebben egyetértünk, feltételezem, hogy te se vagy nagyon boldog, ha március 15-e alkalmából (amikor ugye nem éppen ilyen emberekre emlékezünk) magas kitüntetést kap.
Előzmény: Gép-ész (70)
Ghanima Creative Commons License 2006.03.14 0 0 80
Hát, ez az!!! :-(
Előzmény: ooloo (73)
Fine Tune Creative Commons License 2006.03.14 0 0 79

Valószínüleg pontosan ugyanúgy csináltam volna mint Mosonyi. De az is lehet, hogy inkább disszidáltam volna. Totál mindegy, ugyanis akkor még elhatározás sem voltam.

 

Viszont te nem értesz meg valamit. A demokrácia alapja, egy általános erkölcsi norma. Ezt nem a szocializmushoz, vagy a nácizmushoz mérjük, hiszen ez adja a demokrácia alapját. Ennek köze nincs a szocialista erkölcshöz, ez az emberi jogokról és méltóságról szól. Ennek birtokában itéljük el a zsidókkal együtt a nácikat, a kommunistákat. Ez egy baromság, hogy azért nem szólhatok egy szót sem, mert lakást kaptam. (Nem kaptam). Ilyen alapon akkor a nácikat itéljék el a zsidók, a lengyelek, az oroszok, de a többi ugyan miért? Magyarországon még 43-ban sem érződőtt a háború, a németek a zsidókat vitték el, stb.  

 

Értem én, a kommunistákat itéljék meg azok áldozatai, de a többi ne, hiszen tanulhattak. Az, hogy elvették azt a jogukat, hogy kormányukat megválogassák , vallásukat szabadon gyakorolhassák, szabadon beszélhessenek, írhassanak, nyilván számodra nem érték, ami egy dolog. De a többi számára az.

 

 

 

Előzmény: Kettes számú törzsvendég (56)
Ghanima Creative Commons License 2006.03.14 0 0 78
Értem, köszönöm. Gondolhattam volna magamtól is, mármint, hogy összemoshatják az ítélkezésben a vádlottak előéletét esetleges (köz)bűncselekményeikkel, de a Volksbundistaság és az SS-ség összefüggéseit nem ismertem.
Előzmény: Wolff (71)
RAMBO Creative Commons License 2006.03.14 0 0 77
Ne fárassz! Ebben azt írja, hogy neki érdeke volt a kényszermunkatáborok megtartása???
Előzmény: cren (69)
RAMBO Creative Commons License 2006.03.14 0 0 76
Ez így nem igaz.

A vízszabályozás - ha hülyén csinálják - okoz problémákat.

Kiszáradást pl. nem. Ellenben okoz szikesedést, abban az esetben, ha az erőmű környéki földeken a drénezési munkákat nem fejezik be / el se kezdik.
Ugyancsak probléma lehet, ha az árvízek megfékezésére nincsenek megfelelő ideiglenes (vagy végleges) tározók.

Ezek nélkül a munkák nélkül a folyamszabályozás olyan, mintha az atomerőmű fűtőanyagát kidobnák a szemétbe.

Azonban a vízerőművek ma még a "tiszta" energiaforrások közé tartoznak, ami csak nagyon csekély mértékben környezetszennyező.
Előzmény: Ghanima (67)
mártonka Creative Commons License 2006.03.14 0 0 75
"Amúgy a táborban köztörvényes bűnözők voltak, - más topicokban azt szoktátok hajtogatni, hogy a bűnözőket dolgoztatni kellene."

Na, most már elég!- ha nem tudsz valamit, ne állítsd!
Gondold végig, kik voltak a "köztörvényes bünőzők?"- Rapcsányi László, Faludy György, Mécs Imre? !!!csak, hogy a legismertebbeket soroljam a sok százezerből.

Mert bizony Tiszalök, Inota(!), Sztálinváros(!) ma Dunaújvárosnak hijják, mind-mind tisztességes emberek kényszermunkájával épült fel. HOgy milyen körülmények között?- olvass el néhány memoárt és történelmi visszaemlékezést, kutatást!
Talán nem kellene az amúgyis megnyomorított, mindenéből -szó szerint mindenéből - kifosztott embrekről, mint "köztörvényes bűnözőkről" beszélni. Örülj neki, hogy Te nem esetél bele ezekbe a sorsokba!
Csak megjegyzésként:
tudod a legszomorúbb, hogy ezek között a "köztörvényes bűnözők" között nem egy igazi kommunista is volt, aki nem a haszonért, a hatalomért lépett be a pártba, hanem hitte is. Meg is kapták érte a "jutalmukat"! Építhették a szocializmust, mint rabok!
Előzmény: PuPu (21)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!