A „Sarlós isten”-nel és keleti párhuzamaival emlékeim szerint már Kalicz Nándor foglalkozott a könyvében, és hellén párhuzamokat is említett (Kronosz egy sarlóval herélte ki az apját, Uránoszt)
A Körös (Starčevo) és a Bánáti (Vinča)-műveltségről:
Szegő Iván Miklós
Kőkorszaki szentélyre bukkantak Temesvár közelében
(National Geographic Online 2005. 09.08.)
Egy 6500 éves szentélyre bukkantak az elmúlt napokban Romániában, Temes megye Újvár nevű helységében. A temesvári régészek által feltárt terület már eddig is a neolitikum, vagyis az újkőkorszak egyik legfontosabb délkelet-európai lelőhelyének számított.
A román sajtó által idézett szakértők szerint délkeleti szomszédunk területén még nem találtak az újvárinál régebbi neolitikus (újkőkorszaki) emlékeket. Újvár egyébként Temesvártól délnyugatra található. Egy, a kőkorban igencsak nagy méretűnek számító, 10x4,5 méteres kiterjedésű épületet tártak most fel az archeológusok a Bánáti Múzeum korábbi igazgatójának, Florin Drasoveanunak a vezetésével.
Emelet is volt
A szentély egy stabil, vesszőkből és oszlopszerű támasztékokból készült talapzatra épült agyagból, illetve agyagos földből. Ez a talapzat tartotta az emeleti padlót. A földszinten két helyiséget alakítottak ki a kőkorszaki vinčai régészeti kultúra képviselői. Az egyikben egy tűzhelyet, illetve kemencét is találtak. A régészek számos égetett agyagedényt is összegyűjtöttek a lelőhelyen, kisebbeket-nagyobbakat egyaránt. Ezeket az edényeket a kutatók feltételezései szerint vallási, mágikus rituálék bemutatáshoz használhatták fel. (A korábbi évek ásatásai ezt a feltételezést csak megerősíthetik, hiszen a környéken találtak már sámánmaszkra emlékeztető leletet is, ami a kőkorszaki kutatások során valódi ritkaságnak számít.)
Az újvári ásatásokat vezető Drasoveanu hosszú évek óta kutatja ezt a területet, amely az úgynevezett vinčai kultúrához tartozik. A román sajtóban már 2001-ben a Balkán – Temes megyét ide sorolják szomszédunkban – legnagyobb neolitikus lelőhelyeként mutatták be Újvárt, ahol azóta folyamatosan ásatnak a román és a külföldi (főleg német) régészek. Az utóbbiak egyébként a würzburgi egyetemről érkeztek.
A magyar régészek terminológiája
Mindenesetre a magyar újkőkor-kutatásban a bánáti területek ma is – Kalicz Nándor nyomán – az úgynevezett Körös-műveltséghez tartoznak, a neolitikum kései korszakában pedig az úgynevezett tordos-vinčai kultúrához vagy más néven a bánáti műveltséghez sorolják a vidéket (ezeket a terminusokat használja például László Gyula is egyik könyvében).
A neolitikumot gyakran csiszoltkő-korszaknak is nevezik, hiszen ekkor már fejlettebb eszközöket használtak az emberek. Pár ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencében is megjelent egy rejtélyes régészeti kultúra, amely számos emléket hagyott maga után. Ennek a Körös-kultúrának a korát az V. évezredre teszik a tudósok, eredetét pedig egyenesen Elő-Ázsiáig vezetik vissza.
A kultúra szó a régészetben sajátos jelentéssel bír. Minthogy a kőkorszakban élő népekről csak anyagi jellegű leletek maradtak fenn többnyire, ezért az általuk használt tárgyak csoportosítása, kategorizálása alapján különítik el őket egymástól. Az azonos vagy hasonló jellegű tárgyakat használó csoportokat nevezik ugyanahhoz a kultúrához tartozó közösségeknek.
Sumér hatás?
A Körös-kultúrát a bánáti területeken felváltó vinčai kultúra igen érdekes leleteket hagyott maga után a Kárpát-medencében. Alsótatárlakán (Tărtăria) ugyanis N. Vlassa kolozsvári régész évtizedekkel ezelőtt már kiásott egy vallási szertartásokhoz használt gödörből 26 kis istenszobrocskát, s mellettük kisebb égetett agyagtáblákat is talált. E táblákat a magyar tudósok is elemezték, Harmatta János professzor olvasata szerint ezeken a sumér írás segítségével megfejthető jelek találhatók, s a tárgyak fogadalmi ajándékul szolgáltak.
A mostani újvári leletek jelentősége abban áll, hogy ezek is a vinčai, illetve tordos–vinčai kultúrához tartoznak, vagyis tovább gazdagíthatják az újkőkorszak kései szakaszára vonatkozó ismereteinket. Az újvári leletek kora 4500 év, és mint láttuk, ebben az időszakban az emberek már égetett kerámiát használtak, sőt, az írás kezdetei is ekkor jelentek meg a Kárpát-medencében.
Kapcsolatok Tokajjal
Az újvári leletek nem elszigetelten állnak a Kárpát-medencében. Korábbi híradások szerint a kőkorszakban az „újváriak” kapcsolatban állhattak a magyarországi Tokaj környékén élő csoportokkal, legalábbis ezt bizonyítják a két helyszínen talált, egymáshoz hasonló tárgyi emlékek. A kutatók elsősorban kereskedelmi kapcsolatokat gyanítanak a Tisza melletti és a Temes vidéki területek között. Ennek oka az, hogy Tokaj egy másik régészeti kultúrához tartozott az újkőkorszakban: előbb az alföldi vonaldíszes műveltség honosodott meg itt, de az újvári leletek korában, vagyis a kései újkőkorszakban már a tiszai–herpály-csőszhalmi kultúra vonásait mutatják az itteni leletek.
A tiszai műveltség leghíresebb leletei közé tartozik például a Magyarországon jól ismert „I. kökénydombi Vénusz” és az úgynevezett „Sarlós isten” szobra. Ezek az alkotások a termékenységkultuszra, illetve a földművelés megjelenésére utalnak a tiszai műveltség területén, hiszen az előbbinél a női mellet hangsúlyozta ki a kőkorszaki szobrász, az utóbbi istenszobor pedig a vállán egy sarlót visel.
A Körös-kultúra Szeghalom–Berettyó környéki rendkívüli leletsűrűsége pedig különösen jelentőssé teszi azt a felismerésemet, melyet a Kik voltak a szkíták? rovat 8736. hsz.-ában a Purattu, Prut és Berettyó folyónevekről 2005. III. 24-én már közöltem.
Erre írta válaszul Rovó (alias V. G.), hogy "Fantasztikusak az összevetések, felség! Úgy tudom, az Ufrátesz jelentése »jó folyó« ezek szerint a Berettyó egyszerűen folyót jelent. De milyen nyelven?" (8749. hsz.).
Nos, természetesen nincs szó semmiféle 'folyó' jelentésről a szumír Buranu és akkád megfelelője, a Burattu vagy Purattu esetében. A görög Euphratész ugyanis ezekből az ősi folyónevekből alakult ki. Annál érdekesebb, hogy az elő-ázsiai telepesrajok ezeket az elnevezéseket a jelek szerint Mezopotámiába, az ukrán sztyeppékre és a Kárpát-medencébe is magukkal vitték.
Egyébként a Szlovákia történelme rovatban (417. hsz.) hivatkozom rá, hogy "Egy Burundu nevű településsel is találkozunk a Mari városbeli Zimrilim király előtt meghódolók sorában (ÓKTCh 241–242. o.)".
"A Berettyó--Körös-vidék felszíne az ősidőktől kezdve a folyószabályozásokig alig változott. A gazdag növényzetű vízjárta rétségekből, mocsarakból vagy éppen síkvizekből kiemelkedő alacsony szárazulatokon korán megtelepedett az ember. Területünkön a folyó- és érparti hátságokon majd mindenütt már a korai és az átmeneti kőkorszakban (paleolitikum, mezolitikum) apró falvacskák létesültek (i. e. mintegy 5000 évvel). Ilyen kora és átmeneti kőkorszakbeli falvak nyomaira bukkanhatunk Szarvas, Endrőd, Gyoma, Körösladány, Dévaványa, Szeghalom és más helységek határaiban.
... Hasonló kerámiaanyag Bulgáriából, Jugoszláviából, tehát észak-balkáni területekről ismeretes, bizonyítva azt, hogy ez a kultúra mediterrán, illetőleg balkáni eredetű, ami aztán itt virágzott, fejlődött ki magasabb szintre."
Dankó Imre: "A Körös-kultúra népei, bármily fejlett földművelést és állattartást is folytattak, időről időre kénytelenek voltak telephelyeiket otthagyni, mert a földművelésre rendelkezésre álló szűk területet kiélték. Kezdetleges eszközökkel művelték a fóldet, nem trágyázták, nem pihentették a talajt. A váltógazdálkodást még nem ismerték, ekét még nem használtak. Bármennyire is jellemzú volt rájuk a megtelepedés, amikor a rendelkezésükre álló területet kiélték, továbbálltak."
"az újkőkori technológia nem engedte meg a puha folyóparti televénynél kötöttebb föld megművelését."
Ha már Götz, akkor egy idézet tőlem, amit főleg az ő nyomában írtam a Kik voltak a szkíták? 9881. hsz.-ában:
... említsünk a „nomadizmus” gyökereiről konkrétumokat is. Kr. e. 2500 körül fejlődik ki a Fekete-tenger északi partvidékein az ún. gödörsíros vagy más néven kurgán-műveltség, az első olyan kultúra, ahol az állattenyésztés egyre jobban tért hódítva túlsúlyba kerül a földművelés rovására. Ez az állattartásra való koncentráció néhány száz éven belül a környező területeken is uralkodóvá lesz, így nyugat felé a Cucuteni–Tripolje-műveltségnél, sőt a Kárpát medencében úgyszintén. Délkelet felé hasonló változásokat mutat a Kr. e. III. évezred második felére a korai transzkaukáziai műveltség (fejlődésének III. szakaszában). A Tripolje-műveltség területén megjelennek az első zablák, és – ezt Glatznak sikerült eltalálni – a ló és a juh tenyésztésének aránya növekszik meg ugrásszerűen a sertés és a szarvasmarha rovására. A sztyepp felé történő terjeszkedés említett módjának pedig roppant prózai okai voltak: Elő-Ázsia élelemtermelésre való áttéréssel szüntelenül növekvő népessége ezt a vidéket is elérte, ám a kötött talaj megművelése a technika korabeli színvonalán még kevéssé volt kivihető. Hérodotosz korára persze nagyot változott a helyzet, ám a Kr. e. III. évezredben a Kaukázustól északra a földeket csak közvetlenül a folyók oldalában, ezek lazább szerkezetű partjain tudták feltörni.
Ha pedig az elő-ázsiai telepesrajok még a Kr. e. III. évezredben sem ismerték a kötött talaj feltörésének a megfelelő eszközeit, akkor ne várjuk azt tőlük a VII–VI. évezredben...
A Sümegi és Kertész által elképzelt agroökológiai barrier (rovátkolt kacskaringós vonal)
Ezt még együtt írták: „Considering the importance of not only climatic, bedrock and soil conditions in the Carpathian Basin during the process of neolithization but also hydrographic conditions, it seems that within the Carpathian Basin neolithization process took place along the rivers, the so-called »green corridors«. We consider green corridors to the south of CEB AEB [közép-európai és balkáni agroökológiai gát] as Neolithic infiltration zone, while those to the north of this barrier as Mesolithic infiltration zone. Archaeological data and palaeoecological records suggest that the Neolithic acculturation process of the Carpathian Basin took place in these infiltration zones between approximately 6500–5500 cal BC.”
Nagy örömmel olvastam a hozzászólásodat, bár rögtön az elején le kell szögeznem, hogy az említett bejegyzést illetően természetesen nem az enyém az érdem, hanem Domboróczki Lászlóé. (A szóban forgó régész urat egyébként személyesen nem is ismerem, bár a kollégái közül többször beszélgettem másokkal.)
„2007.07.15-én azt írni, hogy agroökológiai barriert vizionáltak már csak azért is furcsa, mert a szerzőpáros külön-külön folytatta az elmélet továbbfejlesztését. Lásd Kertész, 2003 (Prehistoria) és Sümegi 2000-ben (Déri múzeum egy kiadványa), 2002-ben (Antaeus) és 2003-ban (Kalicz Nándor professzor emlékkötetete) pont egy Körös lelőhely kapcsán publikálta mozaikos, fraktál felépítésű barrier modelljét, amit Domboróczki László egri régésznek már 2004-ben szóban is bemutatott egy debreceni konferencián jelenlétemben és azóta önállóan Lisszabonban is bemutatta nemzetközi színtéren. Sőt Raczky Pállal új régészeti megközelítésben megőrizve a barrier modell pozitívumait (környezeti részt) és az új fraktálmikroszkóp megközelítésű modell elemeit egy nemzetközi színtéren is jól fogadott régészeti - környezettörténeti dolgoztak ki, sőt publikálták is (Mainz). Így amire itt hivatkozol már egy meghaladott, 2000 óta átlépett modell, amelynek egyetlen célja volt és azt el is érte, kibillenteni az egyhangú klíma, vagy elhagyott Tisza-meder korlátok közül a Körös kultúra északi határának problémáját. Tehát amire 2007-ben hivatkozol az már 200-ben Sümegi féle anyag alapján szerintem meghaladott volt, csak a kései konferenciakötet kiadások miatt jelentkezett 2002-ben még változatlan formában (lásd Kertész-Makkay féle szolnoki konferencia kiadvány).”
Véleményem szerint az, hogy Kertész és Sümegi a későbbiekben hogyan módosította az ökológiai barrierekre vonatkozó elképzeléseit, a Domboróczki által adott kutatástörténeti áttekintés szempontjából tökéletesen irreleváns, a hangsúly azon van, hogy több kutató (Raczky, Korek) Domboróczkitól függetlenül már korábban felismerte a Szatmár-csoport Körös-gyökereit, amit az utóbbi két–két és fél évtized ásatásai csak megerősítettek.
A szerző tehát mindössze csak arra céloz, hogy Sümegi és Kertész 1996–2003 között úgy gondolták, a Körös-kultúra terjedésének egy agroökológiai banner állta útját, ennek az elképzelésnek azonban, mint kiderült, a régészeti leletek egyértelműen ellene szólnak. Függetlenül tehát attól, hogy később hogyan módosította, finomítgatta az elméletét a szerzőpáros, együtt-e avagy külön-külön, ez a kutatási irány nyilvánvalóan helytelen.
Mint Domboróczki írja, „az eddig gyűjtött adatok és érvek alapján … már most is indokolt feltételezni, hogy a Körös-kultúra települései a Tisza-mentén végig elterjedtek, a kedvező adottságú, magas partokkal szegélyezett ártéri és friss vízi területek határain.” Utal a tiszaszőlős-domaházapusztai, tiszaházai, rakamazi, ibrányi lelőhelyekre, ahol a Körös-lelőhelyek és az AVK felé a késői fázisában átmenetet képező Szatmár-csoport lelőhelyei masszívan fedik egymást, nyomatékosan leszögezi ugyanakkor, hogy „az AVK kultúrája, a településszerkezetektől kezdve az anyagi kultúra típusain át az antropológiai és zoológiai anyagig bezárólag, szinte minden aspektusában a Körös-kultúrából vezethető le, a mezolit–neolit átmenet ezzel szemben egyelőre még szinte sehol sem mutatható ki határozottan a régészeti leletegyüttesekben”.
Rengeteg kérdést tettél fel, ha megengeded néhányra válaszolok.
"Kicsit meglepve olvastam amit írtál. Bár nem egészen vagyok szakmabeli, de a kutatásaim következtében a agroökológiai barrier elméletbe magam is belebotlottam, több előadáson (Szolnok, Budapest, Debrecen, Mainz, Lisszabon) hallottam és 1995-től kezdődően nyomon követem a Kárpát-medence éghajlati és környezetelválasztó szerepére vonatkozó ismereteket. Engedd meg, hogy pontosítsalak. Amit itt bemutattál egy 1998-ban publikált anyag, amely előbb magyar nyelven, majd angolul különböző szerzői sorrendben, de változatlan mondanivalóval megjelent. A agroökológiai barrierrel kapcsolatos gondolatokat megfogalmazó cikk első Jászkunságban megjelent 1998-as és a Kárpát-medence éghajlati és környezeti elválasztó szerepével, mondhatni ütközőfelületével foglalkozó Sümegi-féle 1995-ös cikk egyértelműen leszögezte a célját rámutatni arra, hogy a nyugat-eruópai lelőhelyek (vagy a dél-európai, valamint a kelet európai lelőhelyek) alapján rekonstruált éghajlati és környezeti változások hatása mennyire korlátozottan is jelentkeznek térben a Kárpát-medencében és milyen erőteljesen módosulnak, vagy meg sem jelennek, vagy megjelenésük és hatásuk igen csak eltér attól, amit a Kárpát-medencén kívül regisztráltak, azaz a medencének önálló éghajlati fejlődése is van, erőteljes regionalitással rendelkezik. "
Ezzel kapcsolatban általában javasolnám mindazon növények vizsgálatát, amelyeknek Kárpát-medencei varietasai, subspeciesei léteznek. Sok sztyeppei lágyszárú növény esetében a KM a legnyugatibb elterjedési terület. Főképpen a var., ssp. hungaricus, pannonicus stb alfajok jelzik. Minden rendes botanikus kertben azonnal felvilágosítanak a részletekről.
"Az agroökológiai barrier esetében pedig a szerzők kifejezetten azt emelték ki, hogy a korábbi Körös kultúrával kapcsolatos elméletek nem tudták megmagyarázni, hogy miért csak addig terjedt el a kultúra és miért nem terjedt el az egész medencében. Mivel írásod alapján elképesztően felkészült vagy, tisztelettel érdeklődnék, hogyan magyarázod azt, hogy a dunai Körös telepek jelenleg ismert legészakibb pontjától északra nem találtak megtelepedési pontot? Nem keresték? Ott vannak csak nem veszik észre (Domaháza effektus?)? Miért nincs a Dunántúlon Körös kultúra, miért van ott más korai élelemtermelő kultúra?"
Nos, egy agroökológus vegye a fáradságot, és tanuljon régészetet, vagy kérdezze meg őket. Legalább.
De a kérdésre válaszolva: a Tisza és a Duna völgye két különböző műveltség termése az újkőkorban, mégha látszólag el is térnek egymástól. Mert igazából nagyon hasonlóak, szinte megtévesztésig.
A Tisza mentén őshonos min. 6200 táján kialakult a könnyűkapás földművelés a folyópartokon (a könnyű földben). Tény, hogy a Fekete-tavi gát átszakadása, amely a Fekete-tengert eredményezte 6000-ben, a laposon élő népet a Körösök (meg Vinca, Starcevo stb.) felé is űzte. Ezek egyazon kultúrkör részei voltak, kerámiáik alig különböztek egymástól.
A Dunántúlon más volt a helyzet. Az őslakosságot 5500 táján kezdi elérni a Száva felől érkező új telepesek hada. Az őshonosok, akik egy kiterjedt genetikai vizsgálat szerint őstelepesei e tájnak, idővel összeolvadnak az újabbakkal, és ugyanolyan földvárakat építenek Sormáson és Petriventén, mint amilyeneket a Tisza völgyében többiek.
Meglehet más kérdéseket kell feltenni. Miért nem keltek át a Dunán? Mert túl széles volt nekik. Kismillió más oka is lehetett.
Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy Nyugat-Európa a földműveseit túlnyomórészt a KM-ből kivándorló népfeleslegből kapta úgy 5000-től folyamatosan. Ennek nagy részét a Körös műveltség adta, amely a nagy folyók adta útvonalon hagyta el korábbi hazáját, amely a vaskorig zajlott. E tényt ma már senki sem vitatja.
"és feltehetjük magunknak a kérdést, hogy miért nem terjedt el az egyébként kiváló talajadottságairól elhíresült Hajdúságban, vagy középhegység előterében a hegyláb felszínen a Körös kultúra?"
Azért öregem, mert az újkőkori technológia nem engedte meg a puha folyóparti televénynél kötöttebb föld megművelését. Ha meg itt a Hajdúság kiváló talajadottságairól regélsz, szerintem inkább húzzál el valamerre, vagy bosszantsd azt, akit nagyon utálsz. Mert hogy fingod sincs semmiről, az most már szinte biztos.
Szerintem mára az agroökológiai barrierből bőven elég volt.
Mivel ez már szakmámba vág, én is örömmel olvasnám, hogy egy alapvetően barlangász - geomorfológus professzor hogyan is látja (vagy egészen pontosan látta) a fotoszintézis biokémiai mechanizmusát és a szén beépülését?!
A szülőtelepülésem neves embereit kutatva bukkantam erre az oldalra. Gratulálok az elindításához és fantasztikus információkat és vitákat olvashattam. Köszönet érte!
Kedves Kara-Indas! Kicsit meglepve olvastam amit írtál. Bár nem egészen vagyok szakmabeli, de a kutatásaim következtében a agroökológiai barrier elméletbe magam is belebotlottam, több előadáson (Szolnok, Budapest, Debrecen, Mainz, Lisszabon) hallottam és 1995-től kezdődően nyomon követem a Kárpát-medence éghajlati és környezetelválasztó szerepére vonatkozó ismereteket. Engedd meg, hogy pontosítsalak. Amit itt bemutattál egy 1998-ban publikált anyag, amely előbb magyar nyelven, majd angolul különböző szerzői sorrendben, de változatlan mondanivalóval megjelent. A agroökológiai barrierrel kapcsolatos gondolatokat megfogalmazó cikk első Jászkunságban megjelent 1998-as és a Kárpát-medence éghajlati és környezeti elválasztó szerepével, mondhatni ütközőfelületével foglalkozó Sümegi-féle 1995-ös cikk egyértelműen leszögezte a célját rámutatni arra, hogy a nyugat-eruópai lelőhelyek (vagy a dél-európai, valamint a kelet európai lelőhelyek) alapján rekonstruált éghajlati és környezeti változások hatása mennyire korlátozottan is jelentkeznek térben a Kárpát-medencében és milyen erőteljesen módosulnak, vagy meg sem jelennek, vagy megjelenésük és hatásuk igen csak eltér attól, amit a Kárpát-medencén kívül regisztráltak, azaz a medencének önálló éghajlati fejlődése is van, erőteljes regionalitással rendelkezik.
Az agroökológiai barrier esetében pedig a szerzők kifejezetten azt emelték ki, hogy a korábbi Körös kultúrával kapcsolatos elméletek nem tudták megmagyarázni, hogy miért csak addig terjedt el a kultúra és miért nem terjedt el az egész medencében. Mivel írásod alapján elképesztően felkészült vagy, tisztelettel érdeklődnék, hogyan magyarázod azt, hogy a dunai Körös telepek jelenleg ismert legészakibb pontjától északra nem találtak megtelepedési pontot? Nem keresték? Ott vannak csak nem veszik észre (Domaháza effektus?)? Miért nincs a Dunántúlon Körös kultúra, miért van ott más korai élelemtermelő kultúra?
És 2007.07.15-én azt írni, hogy agroökológiai barriert vizionáltak már csak azért is furcsa, mert a szerzőpáros külön-külön folytatta az elmélet továbbfejlesztését. Lásd Kertész, 2003 (Prehistoria) és Sümegi 2000-ben (Déri múzeum egy kiadványa), 2002-ben (Antaeus) és 2003-ban (Kalicz Nándor professzor emlékkötetete) pont egy Körös lelőhely kapcsán publikálta mozaikos, fraktál felépítésű barrier modelljét, amit Domboróczki László egri régésznek már 2004-ben szóban is bemutatott egy debreceni konferencián jelenlétemben és azóta önállóan Lisszabonban is bemutatta nemzetközi színtéren. Sőt Raczky Pállal új régészeti megközelítésben megőrizve a barrier modell pozitívumait (környezeti részt) és az új fraktálmikroszkóp megközelítésű modell elemeit egy nemzetközi színtéren is jól fogadott régészeti - környezettörténeti dolgoztak ki, sőt publikálták is (Mainz). Így amire itt hivatkozol már egy meghaladott, 2000 óta átlépett modell, amelynek egyetlen célja volt és azt el is érte, kibillenteni az egyhangú klíma, vagy elhagyott Tisza-meder korlátok közül a Körös kultúra északi határának problémáját. Tehát amire 2007-ben hivatkozol az már 200-ben Sümegi féle anyag alapján szerintem meghaladott volt, csak a kései konferenciakötet kiadások miatt jelentkezett 2002-ben még változatlan formában (lásd Kertész-Makkay féle szolnoki konferencia kiadvány). Továbbá pontosítára szorul amit a legkorábbi növénytermesztésről és Domaházáról írtál, mivel egy hatalmas és az első olvasataim alapján igen sikeres magyar-angol project kétkötetes monográfiáját vehetjük kézbe az ecsegfalvi Körös telepről (Varia Archeologica Hungarica), és ott bizony nem kéziratban, hanem teljes feldolgozásban láthatjuk a legelső neolit termelő közösség szinte minden környezeti és régészeti tényezőjére kiterjedő kutatás eredményeit és feltehetjük magunknak a kérdést, hogy miért nem terjedt el az egyébként kiváló talajadottságairól elhíresült Hajdúságban, vagy középhegység előterében a hegyláb felszínen a Körös kultúra?
"Az egyes magyar őstörténeti elméletek nyelvész szerzői — a nép és a nyelv azonossága felfogásától vezettetve — azért voltak kénytelenek az ősmagyarokat különböző őshazákba »vándoroltatni«, hogy az előzetesen fölállított nyelvtörténeti kritériumoknak eleget tegyenek ..."
"Jó tudni, hogy ... a nyelvtudomány hosszú ideje nem egyedül a nyelvcsalád-modellben gondolkodik3 ..."
3 Antoine Meillet: La méthode comparative en linguistique historique. (Instituttet for Sammenlignende Kulturforskning A. ser. Forelesninger 2.) Oslo 1925.; Robert M. W. Dixon: The Rise and Fall of Languages. Cambridge 1997.
Ez a megállapítás sem Götz nézeteinek a cáfolataként jelentkezik az MTA Régészeti Intézetének igazgatójától...
Kézenfekvőnek kétségtelenül kézenfekvő, csak az a fránya "fizika... és a kémia...". Nos, ha annyira 1xű és nem tartod rangon alulinak, igazán elmagyarázhatnád néhány egyszerű mondatban a folyamatot. Hátha úgy megértem.
A szócikk első változatának begépelése után a Wikipedia egyik szerkesztője belénk kötött. Kifogásolta, hogy Götzöt mártárrá nyilvánítottuk, majd pedig (hozzáértése remek példáját adva) a szumír vonatkozásokon kezdett el élcelődni.
Götz László (Halastópuszta, 1934 – Sankt Pölten, 1992) orvos, történész. Fő műve a Keleten kél a nap c. ötrészes tanulmánygyűjtemény.
Életrajza
A Tapolca melletti Halastópusztán született 1934-ben, édesapja a Veszprémi Püspökség uradalmi intézője volt. Szüleivel 1940-ben Sümegre költöztek, itt végezte alsóbb és középiskoláit. Érdeklődésének sokoldalúságával hamar kitűnt. 16 évesen Miltont olvasott, s elmélyült az asztrofizikában. Történelemben való jártasságát, olvasottságát tanárai is felismerték.
Mivel azonban „osztályidegen”-nek számított, és beállítottsága sem volt megfelelő, nem juthatott be a bölcsészkarra. Helyette orvostant hallgatott Pécsett. Az 1956-ot követő megtorlás elől ötödévesen Ausztriába menekült, folytatva tanulmányait. Ám mivel még nem beszélt jól németül, a belgyógyászat professzora engedélyezte számára, hogy latin nyelven tegye le a vizsgát. Az oklevelet Bécsben kapta meg, s végül letelepedési helyén, az alsó-ausztriai St. Pöltenben szerzett bőrgyógyász szakorvosi képesítést.
Itt kezdett el – hivatása gyakorlása mellett – a korai magyar történelemmel foglalkozni. A hatvanas évek közepén egy osztrák napilap a TASSZ hírügynökségre hivatkozva közölte a hírt: sumér hajót ástak ki a dél-urali régióban. A hír hatására kezdte magát beleásni az archeológiai, nyelvészeti és magyar őstörténeti szakirodalomba, s hogy látókörét szélesítse, Bécsben beiratkozott az egyetem bölcsészkarára.
Az 1970-es évek elején megismerkedett László Gyulával, aki huzamosan Bécsben tartózkodott a nagyszentmiklósi kincs ismételt vizsgálatára. Götz szemléletére a professzorral való kapcsolat nagy hatással volt. Hasonlóan jelentős segítséget nyújtott számára az ugyancsak Ausztriában élő nyelvész, Csőke Sándor. 1992-ben – nem sokkal utolsó tanulmánykötetének befejezése után – súlyos betegségben hunyt el.
Munkássága
1981-ben kezdte el magánkiadásban publikálni azokat az őstörténeti dolgozatait, melyek a „neolit forradalmak”-kal összefüggésben teljesen új alapokra helyezték az etnikumok, kultúrák és a nyelvek rokonságának kérdését. Élesen bírálja az „indogermán” és a „finnugor" iskola nézeteit, követelve valamennyi segédtudomány bevonását a magyar és az egyetemes történelem, illetve nyelvészet vizsgálatába. Műveiben kiemelten foglalkozik a sumér kultúrával és nyelvvel. A sumér idiómát az újkőkori, kőrézkori (eneolitikum) és kora bronzkori Elő-Ázsia legfontosabb dialektusának tartja. A sumér és más közel-keleti eredetű nyelvek hatása – véleménye szerint – a későbbi civilizációkra felmérhetetlen volt.
Kritikája végső soron a Herrenvolk-teóriával közös talajon fogant indogermanisztika és a hangtörvényes nyelvészkedés ellen irányul. Nem hisz benne, hogy az ún. szabályos hangváltozások mindenütt, valamennyi népnél érvényesülnének, és rámutat, hogy ez csak úgy volna lehetséges, ha feltételeznénk egy egyetemes és transzcendens mozgatóerő létezését. A szabályos hangváltozásokkal szemben a nyelvfejlődésben a szemantikai változásokra, az emberi elme kreativítására helyezi a hangsúlyt. Ebben az összefüggésben bírálja a finnugrisztika módszereit és következtetéseit is. Rámutat az indogermán és a finnugor irány kialakulásának tudománypolitikai kapcsolódásaira.
Következtetéseinek levonásakor az ún. radiokarbon-törésvonal létét nemcsak figyelembe veszi, de kialakulására is magyarázatot ad Jakucs László geológus és Makkay János régész nyomán. „Ezt a fejezetét tanítani kellene, annyira lényeges ... A C14-es eredmények alkalmazásával két ellentmondó iskola keletkezett ...Götz László a természettudományos szakember mélyreható vizsgálata után fel tudta tárni az ellentmondás okait...” – olvashatjuk László Gyulától.
Művei
Az elő-ázsiai ősnyelv felé – Az európai nyelvtudomány és történelemszemlélet kritikája; szerzői kiadás, Altötting, 1981
Kettős mértékkel – A magyar őstörténet-kutatás módszereiről és eredményeiről; szerzői kiadás, Altötting, 1981, Népszava, Bp., 19902
Boncold csak, nyelvész – A finnugor nyelvtudomány módszerei és eredményei; szerzői kiadás, Bécs, 1982
A szumér kérdés – Régészeti, etnogenetikai, nyelvfejlődési és kutatástörténeti elemzés; szerzői kiadás, Bécs, 1984
Az urali-finnugor nyelvek genetikus nyelvcsaládi elméletének ellentmondásairól; Püski, Bp., 1994 (a Keleten kél a Nap c. egyesített kiadás részeként)
Keleten kél a Nap – Kultúránk a történelmi ősidőkből I–II.; Püski, Bp., 1994 (az öt kötet egyben)
A Sümegi és Kertész által elképzelt agroökológiai barrier (rovátkolt kacskaringós vonal)
Götz László 
Makkay János
Makkay János
Makkay János
Majd ismételten idézzük Jakucs László felismeréseit a C14-es törésvonal okaira vonatkozóan...
Makkay János
Makkay éleslátását Götz is dicséri