Ezt én nem tudhatom. Mért jó ez egy igazgatónak? Én nem ilyen körökben forgok és információhiányban szenvedek.:-) Te sem tudsz többet az eshetőségekről?
Világgá kürtöltem a 218-as hrsz-t. Hozzátettem még az én stílusomat és a munkahelyemen az is köpköd a fityeszre, aki eddig független nézeteket vallott.
Templomba nem nagyon fogunk menni mostanában. Már csak azért se, mert errefelé is beleköpött a levesbe a püspök. Ami eddig nem tűnt durvának az embereknek, most AZ!
Más!
Itt veszprém megyében egy szakácsiskolában (SÉF) az igazgató azt mondta a hallgatóknak, hogy ha győz a fityusz, akkor mindenki egy jeggyel jobbat kap. Majdnem mindenki bukásra áll jelenleg.
"Nem tudom, mi mást mondhatnának a Fidesz vezetői, mint amit most, vagyishogy nem vesztettek, és lehet még változás, de attól tatok rajtuk kívül kevesen hiszik már el ezt. Bizony a sorozatos hibák és rossz döntések keserű gyümölcse beérett. Az is világos hogy az SZDSZ szavazói támogatni fogják Gyurcsányt, míg az MDF-esek aligha állnak a Fidesz mellé, ha eddig nem tették. A MIÉP 2 százaléka semmire sem lesz elég, 30-40 körzet nyerhető maximum. Gyurcsány nyert, Orbán veszített - ennyit a lottóötösről. Különösen tragikus, hogy ha addig kitart a költségvetés, ebben a ciklusban euromilliárdok ömlenek a Gyurcsány-kormány kasszájába, vagyis 2010-ben még nehezebb lesz. De sajnos ezek a tények. Vesztettünk. "
Antiii tucc má alunni?
Persze a "Gyurcsány- kormány kasszája" az a miénk ennyiben helyesbítem az idézetet.
SZÁNALMAS hazudós ### vagy! számtalanszor megkíséreltem regisztrálni, csak nem engedélyezted, hogy kedvedre tudjál mocskolódni, miközben nem tudom megvédeni magam. egy gyáva ### viselkedik csak így! ezért keveredsz te mindenkivel vitába, sőt még perbe is. elbújsz az internet megé, te klaviatúrahuszár. tisztességesebb lenne, ha a szemembe is megmondanád egyszer a magadét, és nem a telefonban uszítanál egy nálad semmivel sem rosszab ember ellen. emlékezz csak pojáca kérésedre: de akkor oylan szépen írj le mindent az öreg ###ról, ne kapkodósan, látszon hogy te mégis egy doktor vagy.... ezt te mondtad öregem. de ha neked valaki ellenséged intézd el a magad, a saját alpári módszereid szerint. és ne engem kérjél meg ilyenekre. utána meg elhatárolódsz mert érzed, hogy mekkora bakot lőttél. egyébként az öregben még mindig több a tisztesség mint benned. és tudod miért? mert sose kért arra, hogy tegyek ellened. nem úgy mint te, alattomosan a háttérből. te mindenkihez odaésgeted magad, hogy aztán egy elborult pillanatban neki támadhass. nem akarom idézni, hogy mit mond rólad a saját rokonod. de ha sokáig ugrálsz eltiltatlak attól, hogy a ### tartalmát szolgáltasd az oldaladon. mert ha éppen nem tudnád, márpedig nem tudod, éppen a nemzeti tanács némely befolyásos tagját is elküldted a ### - mondván, hogy árulók - miközben az ő site-juk tartalmát propagálod. egyébként téged orvos mikor látott utoljára? szalonképtelen vagy te én úgyhiszem, és ebben a virtuális senkisem barátom mindenki velem van világban próbálsz érvényesülni. tudom, hogy a lényegre tapintottam amikor leírtam nincs hinterlandod, ezért is emlegetted fel - mert te magad is tudod, hogy ez így van. ja, kaptam egy fülest az akadémia tájáról, ha te is megkapod tájékoztatás formájában majd tán elgondolkodsz. bár annak vannak objektív feltételei....
azé kiálltam a balkonra a mobillal és majdnem felhívtalak, hogy legalább az örömöt hallgasd meg, de öregúr szólt, hogy a TV-ben is az megy:-)) amúgy nagyon rendesek voltak, már éjfél előtt elcsendesedtek.
Gondolok itt például arra is, hogy ha egyszer megmegvádolok valakit, akkor a bíróság előtt is csontkeményen vállalom a szavaimat, különben csak egy rágalmazó féreg vagyok.
Vagy arra, hogy a barátaim-családtagjaim bizalmával nem élek vissza.
Mondjak példát az állatvilágból gerinctelen élősködőre?