Hát, mindjárt ott van a zsoltu origós galériája, bár nem tudom, hogy a szóban forgók szerepelnek-e ott, de ha nem, akkor is találsz ott érdekeset, tuti. http://galeria.origo.hu/index.html
És azt hogyan eszi, ráönti a kenyérre, vagy bele van sütve a tésztába a bogyó? Na csak azért, mert én ilyen belesütötteset vásároltam (és fogyasztok) éppen, és ez aztán tényleg szuper! Nincs valami hiányzó mondata mostanában? Mert én szívesen játszanék olyan kitalálósat.
Igen, a kérdés rossz volt. :) Arra gondoltam mindössze, hátha ismersz egy-két ajánlott helyet, ahol érdemes nézelődni: akár kiállítás, akár netes galéria.
Bocs, megvan... épp csak nem rá gondoltam a nick alapján... (egyre az egyik madárfotós ugrott be és nem értettem, milyen 8. ker., meg mi köze mondjuk Saudekhez - így már ismerősebb :-) )
Nyilván attól is függ, ki mit keres... Én nagyon szeretem a képeit, sok nagyon jó hangulatú fotó van közte. Persze nyilvánvalóan más az igényszintünk is. :)
No, az ő "nyócker"-sorozatáért teljesen odavagyok. Szeretem, mert őszinte, mert (számomra legalábbis) hiteles, mert nem a bevett közhelyek, klisék alapján próbál közelíteni hozzá. Mert sokszor elég egyszerű eszközökkel mutat olyat, ami - ha valaki rászánja az időt, hogy elgondolkozzon rajta - elég sok mindenről beszél. És mert felvet olyan kérdéseket, amiken napok óta gondolkozom, és érzem: nem fogom tudni megválaszolni.
Háromkirályok fényről álmodnak, feledve a koszos jelent, mutatnak számot, kettőt, s a firkált falaknak vidámságot adva, együtt mulatnak.
Nehéz a fény. Bár szépen sugárzik, simítja a lelket, így tán nem is látszik a barnuló falakon ahogy kivirágzik a penész, a fal egyre csak hullámzik
Háromkirályok, hát álmodjatok szépet nem törődve azzal, kúszik az enyészet az egykor szép volt mára már mivé lett Győztes Napsugárban ott van tán az Élet
Attól, hogy egy döntés objektív szempontok szerint születik, még nem lesz automatikusan helyes. Lehetnek egyéb, nem ismert, nem megismerhető, nem kiszámítható, váratlan események, vagy egy felületes tervező, vagy morális akadályok, amiket nem vesznek figyelembe. De ezekért nem az objektivitás, mint módszer a hibás, hanem mindig az ember, aki ezt esetleg tévesen, hamisan, rosszul alkalmazza, vagy félremagyarázza.
Hogy milyen gyakran hivatkozik valaki az objektivitásra, az attól függ gondolom, hogy miről beszél. Vannak olyan felelősségű pozíciók ahonnan, és vannak olyan témák melyekről nem is lehet másképp.
Ha megmondanád, hogy szerinted melyik témát kezelik túl objektíven, és hogy hogyan lehetne szerinted máshogy, akkor tudnánk konkrétan is erről beszélgetni.
Másodszor arra, mit másoknak feleltél: (mert azokról is van véleményem, és akkor miért ne)
Szerintem nem tiltott az összetartozási vágy. De igazából nem is tudom mit értesz ez alatt. Etnikai összetartozást, vagy földrajzit? Nem tudom melyik jelképre gondolsz, talán a turul madárra?
Ami az írós példádat illeti, a nemzeti hovatartozás önmagában még nem képez hozzáadott értéket véleményem szerint. És végülis vicces szempont Márai világhírének hiányát arra hivatkozva számonkérni, hogy éppoly csalódás őt olvasni, mint a népszerű Joyce-ot. Hát akkor? De lehet, hogy félreértettem. Abban igazad van, hogy a fordítás ronthat az esélyeken.
Kár, hogy engem parázslószemű hívőnek tartassz. Nem vagyok az, de van egy saját - folyamatosan fejlesztgetés alatt álló, de leéggé határozott irányú értékrendem, amit ha kell, megvédek. Ettől függetlenül soha nem tettem (értve ez alatt: tudatosan) másoknak rosszat. Csak a skatulyázások egy bizonyos irányultságát nehezen viselem el. S ha már skatulyázunk - ám legyen - de akkor engedtessék meg a másik félnek is.
Aureliano: én nem mentem el odáig: ki a tehetségesebb, hol született számottevően több maradandó mű. Tudvalévő, hogy a diaszpórában élő nép számára a legelső cél: tudást szerezni, tanulni, képezni magát, hisz ez adja számukra a beilleszkedés legelső fokát. És ez egy nagyon nemes cél, amit becsülni kell. A többi dolog már nem annyira becsületes, de elfogadható - és tiszteletreméltó az összetratási vágy.
De negedtessék meg: a mi népünk is sokat szenvedett, üldözött, csonkított - és számunkra tehát tiltott az összetartozási igény? Tűnjenek el jelképeink, mert 'bűnösök'? Hallgassuk el íróinkat, mert nem tudták kellően érvényesíteni írói lelküket a rossz fordítások miatt? Wass - tudom, nem hasonlítható össze sok más íróval, habár fél könyvből ezt levonni azért kissé könnyelmű kijelentés. És mondok még valamit: amikor először olvastam Márai most futtatott művét (Gyertyák csonkig égnek), kissé csalódtam benne. Aztán olvastam a másik 'futtatott' művet, a Dublini emberek címűt, és megnyugodtam: mitől jobb az a regény?
_béem_: valóban igazad lehet az objektív-tárgyilagos témakörében: én magam részéről csak azt kívántam jelezni: aki ezt túl gyakran hirdeti, ott néha gyanú van, ott az értékrend néha sántít. Valóban, az igazságot több oldalról kell körbe járni, megvizsgálni, tényeket mérlegelni - ez lenne az ideális. Csak ez nehezen sikerül. Hisz tárgyilagosságra hivatkozott a német nép egy része akkor, mikor úgy érezte: elfogyott számára a levegő (akár egy rosszul lezárt Trianon után a mi népünk is). És mi lett belőle? A tárgyilagosság utólagos megítélése mindig a 'győztesek' joga. És még mielőtt valaki azzal vádolna meg, hogy elfogadom a németek egy részének akkori gondolkodását, már előre tiltakozom, és felhívom becses figyelmét: ők is objektív szükségszerűségnek, tárgyiasnak tartották a kirobbantott szörnyűséget.
És még egyszer, Majdnem: nem vagyok sem égő szemű, sem cinikus, sem elhivatott, sem fanatikus. Csa, így hatvan felé: kicsit gondolkodóbb - és félősebb vagyok.
Ha rajtam múlik, itt nem lesz kimoderálás. Mindazonáltal tulajdonképpen azért nem értek egyet veled, mert mintha nem azt kifogásolnád, hogy GG-t nem ítélik el eléggé, hanem azt, hogy Nyírőt túlságosan is. A fasizmust nem az objektivitás nevében kell elítélni, azt meg lehet tenni érzelmi, vagy morális alapon is. Azon persze lehet vitatkozni, hogy az irodalmi kánon esetleg részrehajló-e, és a polgári, jobboldali írókat szántszándékkal hagyja-e ki a zsidó-kommunista irodalmárok összeesküvése. Ehhez én igazából nem értek, de ha létezik irodalomtudomány, akkor a tudomány kifejezésben nekem valahol benne kellene lennie a bizonyíthatóságnak is. Hogy tényleg benne van-e, azt nem tudom. Azt is el tudom képzelni, hogy statisztikailag esetleg tényleg több az ismert, jó írónak tartott zsidó származású ember, amit magyarázhat a családi-kulturális-szociális háttér is, a fokozott érzékenység, mittudomén. Engem nem zavar. Wass Alberttől egy fél könyvet olvastam eddig, azt nemigen találtam figyelemre méltónak. Persze ettől még lehet nagy író is, de a jobboldal szokásos túlkompenzációja is lehet az a rettenetes mennyiségű könyv, amit kiadtak tőle az utóbbi időkben. Szerencsére mindannyian különbözőek vagyunk, ahogy azt már a Brian életében is láthattuk (persze ez itt most nem megfelelő hivatkozási alap), van aki tárgyilagos, van aki érzelmes, ateista vagy hívő.
Nem baj, ha nagyon eltérőnek érzed a véleményed, szerintem akkor érdekesek a beszélgetések/viták, ha van honnan közeledni egymáshoz.
Lehet, hogy nem ugyanazt értjük objektív alatt. Szerintem az emberileg maximálisan lehetséges objektivitás annyit tesz, hogy az ilyen-olyan bármiféle befolyásoltságunk tudatában vagyunk, ami ugye valamilyen részrehajlást ereményez, de ezt a részrehajlást megpróbáljuk magunkban tudatosan kompenzálni, és csak ezután szólalunk meg. Ez tökéletesen ritkán sikerülhet, ezért én leginkább objektív hozzáállást értenék általában objektivitás alatt.
Tárgyilagosság a tényekre támaszkodó véleményformálást jelenti szerintem. Ennek valóban tulajdonsága, hogy érzelmi szempontokat nem vesz figyelembe, mert hát az érzelmek annyifélék lehetnek ahány ember, a tények viszont egyformán tények mindenki számára. (elvileg) Ezért tárgyilagosságot várunk el mondjuk gazdasági elemzőktől, a tudósoktól és normális esetben a politikusainktól is.
A rendszerek létét utólagosan magyarázó valamit én nem objektív nézetnek, hanem inkább ideológiának gondolnám.
Ami az irodalmi példákat illeti, lehetséges, hogy ez csak ízlésbeli kérdés. Nekem pl Radnóti Töredéke jobban leírja a kort, és az örök problémát.
Hát ki vagyok én, hogy játszam az objektívet? Egyáltalán: ki az az ember, kinek azért érzelmei is vannak, hogy elmondhatná magáról: én OBJEKTÍV VAGYOK? Tárgíilagosság: néha úgy érzem, pont ezen bűvszó alatt követték el a legnagyobb gazságokat. Minden rendszer - még az abszolut diktatúra is - keres magának egy objektív nézetet, és már meg is magyarázza magának saját létét.
De nem szeretnék ebbe belemenni. Egyébként nem mentem fel Nyírőt, mint ahogy nem ítélem el teljesen Günthert sem. Csak ami az egyiknél megbocsájtható kisiklás (és számomra nem is az ifjúkori botlás az, hanem az utána következő hallgatás és ténykedés, mások kíméletlen ostorozása), az a másiknál halálos bűn - pedig neki erre még érzelmi alapjai is voltak. Azért élete végén Nyírő már nem volt fasiszta nézetű... de ez már senkit sem érdekel. Mi lenne ma Dsidával a Psalmus után? Mit tettek Wass Alberttel még a közelmúltban is? Miért nem szeretik Márait sem igazán? Mindezt csupán az objektivitás miatt? Sok-sok irodalmi példát lehetne felsorolni.
Nem igazán szeretem a túlzottan objektív, mindent távolról szemlélő nézetet valló embereket. Ebben egyfajta lenézés, cinizmus létezik. Ők valószínüleg ateisták - és egyben a legnagyobb vallásosak is, de az egyszemélyi Istent játszák.
Huhh, megint borzolom a kedélyeket, de a topi címe talán megengedi ezt (a kimoderálásomig).
Nem dolgom itt a helyreigazítás, tudom, de ezt azért mégsem tudom szó nélkül hagyni, ráadásul én hoztam fel a témát.
Szerintem nem bűn érzelmileg befolyásolva lenni, egyszerűen csak kevésbé objektív állapot. Nekem úgy tűnt, hogy mindössze erre célzott Majdnem.
Ami a többi részt illeti, gondolom azért te is belátod, hogy semmiképpen nem lehet egyenlőségjelet tenni a két eset közé. Az pedig, hogy mondjuk jobban el tudod képzelni NYJ keserűségét, még nem oldozza fel az alól, amit tett, ez legfeljebb egy számodra érthető magyarázat. Nekem az nem tetszik igazából és alapvetően, hogy GG számára viszont meg sem próbálsz magyarázatot keresni. Pedig ez is egyszerű volna.
A Bádogdobra én nem emlékeztem, illetve de, de nem tudtam, hogy arra emlékszem. Az történt, hogy egyszer évekkel ezelőtt félálomban láttam egy filmet, melyben egy furcsa arcú kisfiú a paplan alatt egy kicsit nagyobbacska lány köldökébe ereszti, majd kiszívja onnan a nyálát. Valamiért akkor ezt félelmetesnek találtam, és azóta is újra akartam nézni, de mostanáig nem tudtam, hogy melyik film részlete lehet ez. Most megszereztem, belenéztem és rájöttem, hogy ez az! Ezt köszi.
Rőten ropogó ritmus rendezi rémeinket kopott téglák visznek valahová itt lent még sötét van, de fent tűzzel világít a forduló fal, nézhetek bárhová csak arcok tűnnek fel a repedésből könyörtelen világ ez – ordítják felém de nincs maradásom, elég már a mélyből ha tűz éget is, lángja marhat belém, szabadulni kell, vágyni új világra vagdalni kell a húzó terheket Arcok, jöjjetek hát, készüljünk csatákra vagy együtt mondjuk: Isten véletek!
És ez itt bűn... szerintem megeseredni (Nyírő) egy hosszú folyamat talán rossz befejezése. De lelkesedni (?!), s aztán 'elsunnyogni', - no ez sem épületes dolog. ert melyik én a hitelesebb? S bevallani akkor, amikor szinte szembeköphető ezzel a világ... Igen, Majdnem: valóban ez vagyok. És nem kozmopolita.
Nem konkrétan ezekről a képekről, hanem ilyesmikről gondolkoztam, és mivel láttam már ezeket is a fotózz.hu-n valahogy félszemmel, eszembe is jutottak.
Először is Marla Singernek (egy fotózzos felhasználó, aki nem tudná) a bemutatkozó szövegét vettem észre, ahol most ez az idézet áll: ' Amikor a kép életlen, a gondolat éles, és amikor a kép éles, a gondolat eltávolodik a fókuszponttól ' Hiroshi Sugimoto Ültem fölötte egy kicsit, hogy igaz-e vagy sem, most sem tudom igazán, de mindenképpen érdekes, úgyhogy rákerestem az neten, hátha találok más érdekeset is. A fotóművészet oldalán van róla egy írás, ebben is vannak érdekes gondolatok, érdemes elolvasni. http://fotomuveszet.elender.hu/0156/015612.html
De mutatnék két képet is, az egyik a GPX-éhez kicsit hasonló tenger*: http://coincidences.typepad.com/still_images_and_moving_o/images/sugimoto.jpg A másik pedig a Villa Savoy-ról készített képe: http://www.albrightknox.org/fresh/details/sugimoto_6.html Ez utóbbi azért érdekes (nekem), mert azt írják ott a fenti linken: "..A különböző sorozatok képein az ürességnek, a hiánynak, az ott nem létnek ugyanakkora fontosságot tulajdonít, mint a felvételekbe belekomponált motívumoknak.." És lám, ennek bemutatására éppen a villa savoy jutott az eszébe! :) Ezt talán csak azok érthetik, akik a fotóklubban követték régebben azt a vitát, amikor erről a házról, mint az épített semmiről vitatkoztunk. Persze egyáltalán nem biztos, sőt, valószínű, hogy HS nem ilyen formában gondolt a képével állást foglalni és több más házat is lefényképezett, de azért nekem tetszik ez a lehetséges összefüggés:)
Megjegyzésem csak úgy: szerintem Marla S egyébként nem ennek a HS gondolatnak a mentén fényképez (vagy csak én nem veszem észre) És szerintem sitselea sem, bár CTDi mindig ezt próbálja észrevételezni, de én pl ebben a beidézett képben most nem sok mélységet látok, ez inkább csak minta, ritmus. Amit költöttél hozzá, szerintem az közelebb van HS gondolatához, mint maguk a képek. Hát ennyi.
Szerintem sem szerencsés összehasonlítani a kettőt. Grass kialakulatlan fiatalkorában, egy nagyon erőteljesen elnyomó/agymosó környezetben lett rövid ideig tagja a Waffen SS-nek, és utána egész életében távolodott ettől a szellemiségtől, határozottan, és nagyon színvonalasan, Nyírő ellenben ellenkező utat járt be, és talán messzebbre is jutott rajta, bár erről csak a link alapján olvastam. Nem látom, miért volna kevésbé hiteles ettől Grass. Engem jobban zavar a magyarkodás szélsőségekbe/fasizmusba hajtása, szerintem ez nem bocsájtható meg, se Grass előtt, se utána.
Azért talán valami különbség azért csak lehet abban, hogy indul onnan, vagy érkezik oda az ember. Talán az első szerencsésebb. Egyébként Nyírőre se mondanék semmi rosszat, elhiszem, hogy a kétségbeesés sokmindenre ráveheti az embert. Pl az Uz Bencében nagyon szép rész az, amikor az anyja temetésére nem lévén pénze, elsötétül előtte a világ, de aztán kifordul a balta a kezéből. Leírni talán könnyebb, mint megcsinálni. Egyébként a Günter Grassos témát elég jól megbeszélgetik itt: http://zen-taxi.zsoltu.hu/?p=300 , ha érdekel.
A többihez is hozzászólok mindjárt, éppen tegnap gondolkodtam ezekről a képekről, érdekes, hogy most jutott eszedbe elővenni.
Ja, és egészen más, de képzeld, megkóstoltuk a Somlói Juhfark-ot, mert korábban itt ajánlottad, és nekünk is nagyon ízlett! (ennél részletesebben nem tudom jellemezni, esetleg majd tren)
Hunyorogva nézem a Világot, s mint afféle lenyomatot vetít belém a szem. Nincs éles pont, nincs sarokkő, nincs semmi fogódzó, csak a puhán omló, tűnő Végtelen, oldódó vonalak, lágy pasztellszínek, hullámok játéka – mind múló varázs, fontosak voltak? Már nem is tudom, így maradnak bennem – mint húnyó parázs…
Csend párája lágyan leplezi Ringó hajónk Tükörkép finoman ötvözi S halkul a szónk Hajnal, vagy alkony? Mindegy ma már, A pillanat múlandó Emlékké olvad már a Nyár Emlék maradandó…
Ez valóban nehezen magyarázható... de Günther Grass után már megbocsájtható. Nyírőnél legalább volt indok (nehezen dolgozta fel Trianont). Grassa pedig... és mégis Nobel-díjas lett. Na jó, nagyobb formátumú, de számomra akkor sem hitelesebb. Márai sokkal inkább.
Közben én is elolvastam Nyírő Józseftől az Uz Bencét, nekem is tetszett. Szerintem ennél sokkal jobb részek is vannak benne, engem a hangulata itt-ott kicsit a Svejkre emlékeztetett. Aztán elolvastam a neten egy http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/nyiro.htm életrajzi összefoglalást, és meglepődtem rajta, hogy ilyen emberismerettel és szeretettel végül a fasizmus eszméjénél kötött ki.
