Ezt a szót én sem ismertem a memetikában még eddig, de nem is tartom lényegesnek mindenre új szót alkotni. Lásd memetika szótár.
Journal of Memetics cíkkeiben egyébként több ilyen is van ... de minek ??? Meg is értem ahogy olvasgattam, hogy nem volt kelendő és be kellett csukni. Sőt már Susan Blackmorét is megértem, hogy elege lett belőle, pedig a benne volt a szerkesztő tanácsadó testületben itt is.
Például az orvosok szerint nekem magas a cukrom és a vérnyomásom. Már évtizedek óta gyógyszereket kellene szednem. Egyszerűen üzletről van szó. Megpróbálták elhitetni velem, hogy beteg vagyok és életem végéig gyógyszerekt kell zabálnom.
Ilyesmi szemléltetésre az adott rádió és nem belevaló pótelemek kép, nem annyira alkalmas.
Továbbá kicsit nehéz kapcsolatot találni a memetikával a példádnak.
Ok, hogy az én vakcina mémjeim végül is gyógyítanak, de az nem kivülről bevitt gyógyszer ... hanem éppen hogy a szervezetet tanítja meg az önvédelemre.
Akkor látom csak értelmét a felvetésednek, ha magát a gyógyítást és gyógyszer fogalmát tartod ilyen esetekben mémnek.
Valószínű ezt akarod közölni. Igen, ilyen összefüggésben árnyaltan az, de egy felborult egyensúlyi helyzetben, amikor a szervezet nem képes termelni a kivülről bevitt anyag segíts átmenetileg és a megerősödés után visszaáll a szervezet önjavító rendszere, akkor még is csak gyógyítás.
Igen amikor már visszafordíthatatlan folyamatok vannak, akkor az már csak életfenntartás.
Az emberi szervezetben az endokrin egyensúly fentartását a belső szervek, belső elválasztású mirigyek végzik. Amikor ezen funkciók egy részét már nem képesek ellátni, a fiziológiai paramétereket kívülről beadagolt gyógyszerekkel próbálják megfelelő szinten tartani. Ez igazából nem gyógyítás. Ez olyasmi, mintha a rossz önindító helyett egy kurblit használnál.
Francokat. A rádióba illeszkedő 9 V-os elem gyakran hiánycikk volt, azért születtek ilyen megoldások. De legalább magát a rádiót nem magának az embernek kellett összebarkácsolnia, mint pár évtizeddel korábban.
Almába szúrt vasszöggel hajtott rádiót mutass! :o)
Úgy látom felvették a könyvemet a Trükkös Mém - Túl Richard Dawkinson című e-könyvemet az
Országos Széchényi Könyvtár - Digitális Könyvtárba
A dokumentum a Szerzői jogról szóló (1999. évi LXXVI. törvény) 38. §-ának (5) bekezdésében megjelölt tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljából vehető igénybe.
A memetika, akárcsak a filozófia nagy része, kb 95-98%-a szintén parasztvakítás. A memetika vakcina mém része viszont működő tudomány. Hasonlóan működik, mint most a covid -19 vírus elleni oltások. Egyre több ember szerez immunitást, azaz védettséget az Isten-vírus/mém ellen.
Az 'oltás'-nak is több értelmezés is van.
Ja és máshogy is lehet, nem csak tűvel és fecskendővel.
Ja, de K. Gödelt is elemeztem, mivel ő regisztráltan és tudományosan és tényszerűen is igazoltan elmebeteg volt.
Semmi köze a klausztrofóbiának, sem skizofréniának a metematikai gondolkozásmódhoz.
Attól hogy valaki buta, vagy elmebeteg egy bizonyos dologban, lehet kiemelkedő tudású más dolgokban.
Tehát az elmebetegségek és az agyi vírusok / mémek sem teszik tönkre az egyén teljes racionális gondolkozásának a területeit. Csak egy bizonyos részeit.