Gyurcsány vesztett a Magyar Nemzettel szemben (Politikafórum)
2006 Január 24 Gyurcsány vesztett a Magyar Nemzettel szemben
A kormányfő a Fittelina Kft.-ről írt, tavaly szeptemberben megjelent cikkek miatt perelte be a lapot. Gyurcsány akkor azért kérte a napilap elmarasztalását, mert szerinte az személyére vonatkozóan valótlan állításokat tett közzé. A Magyar Nemzet a pert első fokon is megnyerte, mert a Fővárosi Bíróság ítélete szerint a lap cégmásolatokkal tudta bizonyítani igazát. (forrás: Magyar Nemzet)
Természetesen, pusztán sportból hamisított két és fél éven keresztül számos dokumentumot, adóbevallást, szerződést Gyurcsány, csak nehogy bárkinek előnye vagy hátránya származzon belőle. Ő már csak ilyen fasza pápai gyerek.
Azért az akkori időkben nem volt ennyire tiszta a privatizációnak nevezett lopkodás. Szilvásit nyugodtan le lehetett volna ültetni hűtlen kezelésért, Gyurcsányt pedig orgazdaságért az akkori törvények mentén, ha esetleg egy becsületes kurzus kerül hatalomközelbe. Mondjuk azért arra nagyon vigyázott a közvéleményformáló értelmiség, hogy ilyen ne következhessen be.;)))
hogy miért követett el Gyurcsány több mint két éven keresztül folyamatosan okirathamisítást és miért egy fantomcéggel vásárolta fel nyilvánvaló megvesztegetések útján tizedáron az ingatlanokat, azt így kivülről nehéz megmondani.
bizonyára így van. Meg kell találni a megfelelő formulát: pl. arra, hogy több mint 2 évig Gyurcsány nemlétező cég nevében kötött szerződéseket, hamisított dokumentumokat, adott be adóbevallásokat, stb.
"jogi pontatlanság" és "ezzel senkinek nem okozott kárt".