Téma azon keresztényeknek, akik szerint nem elhanyagolható és szükséges* az intézmény szerepe az egyházban Krisztus tanítása szerint.
Az intézményesülés minden emberek alkotta csoportban olyan törvényszerűség, mint a gravitáció törvényszerűsége. Utóbbit is lehet figyelmen kívül hagyni és azt mondani "nekem nem kell", csak attól még érvényes marad. Sőt más törvényszerűségek figyelembe vételével és alkalmazásával akár még legyőzhető is abban az értelemben, hogy nagyobb hatást fejtünk ki ellene, mint amit gyakorol. De egyrészt ezzel a hatását nem szüntetjük meg. Másrészt nyilván akkor is lesznek még más törvényszerűségek, amiket meg alkalmaznunk kell, így végsősoron maradtunk a törvényszerűségek köteléke alatt.
*Kénytelen voltam betoldani minden félreértés elkerülése végett.
Az intézményesülés eredménye, amikor második-harmadik-ikszedik generációk születnek bele a rendszerbe.
Személyes élményem, amikor az itt említett felekezetbe járó (első generációs) ifjú házaspár két (második generációs) leánygyermeke ujjal mutogatva kiabálta az utcán egy rövid szoknyát hordó (utolsó generációs - hehe) hölgy után, hogy "parázna, parázna!".
(Azaz a szexualitás mint olyan éppen úgy érdekelte őket, mint a HGY-be nem járó társaikat, a látottak alapján foglalkozni is minimum annyit foglalkoztak vele, mint a hasonló korúak általában, épp csak...)
Számomra éppen a torzulások jelentik a legnagyobb gondot az intézményesülésben. A második helyen a szabályok állnak. Holtversenyben a ki nem mondott, kvázi szabályokkal. A katolikusok és a HGY lassan-lassan egyformán torzan nézi a Bibliát. Különbség csak a második és a harmadik pontban van. A katcsik a leírt szabályokban "erősek", a HGY meg a kvázi szabályokban "ütős". (Ez az öncsalás szempontjából még rosszabb is, mivel lehet arra hivatkozni, hogy "nálunk nincsenek is szabályok".)
Asszem kissé elkanyarodtunk.
Az eredeti felvetés az volt, minden nagyobb létszámú emberi közösség szociológiailag meghatározott módon intézményesül, ergo arról kell beszélnünk, hogy ez az intézményesülés hogyan kellene végbemenjen az egyházban illetve az egykázi (keresztény) közösségekben.
A felvetést kiterjeszteném annak az -SZVSZ a létszámmal legalábbis azonos mértékű- hatóerőnek a figyelmbe ajánlásával, amit egyébként Tomka is megemlít, az időtényező, mégpedig különösen a generációs tényező.
Valamely közösség második, harmadik generációja már beleszületik a közösségbe, és azt készként kapja (míg az első generáció, az alapítók maguk formálták).
Ez a "kész"-ség meghatározó az intézményesülésben.
Ezt a "kész"-séget állítja kritikája középpontjába Csia Lajos a "folyamatos reformáció"-ról szóló téziseiben. (Csia ref. lelkész, a XX. sz. elején jelentek meg mukái.)
Nézd, nyilván a személyesség a legtöbb, amit a másik embernek adhatunk. Pl. a személyes hitünk megvallása. Ehhez képest egy intézményi reakció szükségképpen rosszabb megoldás. Akkor van rá szükség, ha túl nagy a tömeg, akihez el akarunk jutni. Ennyiben feltétlenül igaz, hogy az intézményesülés az emberi korlátainkból fakad. Isten végülis mindenkivel személyes kapcsolatban van, tudja, ha leülünk, vagy ha fölkelünk.
Még nem beszéltünk az érem másik oldaláról. Aki a hite terén egy intézménnyel (is) találkozik, annak van olyan feladata, hogy megbocsássa az intézmény szükségszerű emberi gyengeségét.
Egyébként nem gondoljátok, hogy a Fórum, ahol csevegünk, az egy intézmény? Ami azt illeti, a kommunikációnk eredménye rosszabb is, mint egy átlagos IRL kapcsolatban.
Nem reagáltál a szentírási példámra. Pál a Fil bevezetésében intézményi funkciójuk szerint üdvözli a "püspököket és diakónusokat", nem néven szólítja őket.
Ez világos jele a Pál által jóváhagyott intézményesedésnek a filippi gyülekezetben. Hogy Pál ebben Istent követte-e, azt esetleg vitathatod, de mindenesetre ő önmagát ugyanitt Jézus Krisztus rabszolgájának mondja, aki tehát mindenben Jézus Krisztus szerint cselekszik. Így ha ő jóváhagyta a püspökök és diakónusok funkcióját, akkor Jézus Krisztus hagyta jóvá.
Ez szerintem is így van. Emberi oldalról jön létre az intézmény, lehet hogy szükséges és hasznos (pl. tudományos kutatásnál elengedhetetlen), de ennek Istenhez csak annyi köze van, hogy Ő áldását adja rá, vagy nem, de mindenképpen emberi.
Ha már mindenáron az intézmény pejoratív értelmét keressük, akkor azért megjegyezném, hogy amit "I" adott, az nem intézmény. Intézmény az, amit mi emberek találunk ki magunknak - csak aztán a fejünkre nő.
Fentiek alapján nem intézmény sem a házasság, sem amit Noé kapott, sem a kőtáblák, etc.
"Igaz, hogy ennek ellent mond a legelső intézmény, a Bábel."
Elnézést. Az első intézmény az emberiség történelmében a házasság. A második a Noéval kötött szövetség részeként az isteni igazságszolgáltatás részben emberre bízása, mondhatjuk az állam alapjai. Legfeljebb a harmadik lehet itt Bábel.
Szerintem az intézmény önmagában értéksemleges. Igaz, hogy ennek ellent mond a legelső intézmény, a Bábel. Mégis, úgy vélem, nem magával az intézménnyel van a baj, hanem annak kezelésével. Értem ez alatt, hogy ne legyen Isten fölé, vagy mellé helyezve. Ne legyen bálvány. Mert mi is az intézmény? A közösséget kiszolgáló szervezet. Tehát szolga. Ha az intézményt szolgának látnák, akkor talán ez a kérdés föl se merülne. Ez igaz a világi szervezetekre is. Egy minisztert hiába neveznek szolgának (a miniszter szó jelentése) ha uralkodik, akkor nem működik helyesen. (a hatalmi ágak demokratikus szétválasztása is ezt kívánná meg). A rendőr és a többi hasonló szervezet hasonlóképpen.
Bábellel sem a toronyépítés munkája volt a baj (szerintem), hanem a célja:
1 Móz 11/4 két részlet
...szerezzünk magunknak nevet (magyarul, mi legyünk a valakik)...el ne széledjünk (ez ellentétes a teremtéskor kapott paranccsal, népesítsétek be a földet)...
Hasonlóképpen ha egy jelenkori intézmény így működik (szerezzünk magunknak nevet, és hogy el ne széledjünk), az Bábel tornya.
Semmilyen probléma nincs itt, nagyszerűen el lehet kerülni az intézményesülés problémáját. Ugyanis semmiféle határozott, meg semmiféle határozatlan parancsunk nincs, hogy hirdessük az evangéliumot a föld végső határáig.
Tudakozz, és lásd meg:
1.) Az evangélium hirdetésére mindig név szerint lett megbízva tanítvány. A többinek meg egyáltalán nem dolga, hogy mindenfelé hirdesse az evangéliumot. Szép is lenne, pl. ha a római egyház ezt várná el híveitől! Nem! Hanem csendesen lásson mindenki a maga dolga után, és a név szerint arra rendeltek hirdessék. Aki meg név szerint rendelt a feladatra, nem intézményt fog tekinteni, hanem Krisztust, más csak azért, mert semmi feleslege sem ruhába, sem pénzben, sem kajában. Az ilyennek az evangéliumon kívül csakugyan mindennapra elég a maga baja, nem fogja intézményeken jártatni az eszét. Nem véletlen, hogy ilyen gondtalan embereket küldött ki az Úr! Ha befogadják, ott marad, amíg ott dolga van, ugyanannál a háznál, és amíg prédikál, prédikációjából él. (Pl. szombatonként. A többi nap meg melózzon apostoli rendelés szerint akár a többiek, pl. akik befogadták.) Ha sehol nem fogadják be, odébbáll, és nem intézményekbe helyezi a bizalmát.
2.) Az evangéium már az ég alatt Pál idejében hirdettetett. (Remélem, Pált csak nem vonod kétségbe.) Szóval a kezdet mindenféleképpen befejezett, elmúlt, ahogy Pál más formát is rendelt (a kezdetben nem volt szükség, és lehetett az evangéliumból élni, de Pál öregkorára már saját munkából való élést rendelt kivétel nélkül mindenkinek, még az evangéliummal foglalkozónak is). Ha van is evangélista, akkor sem intézmény, hanem a név szerinti evangélista álljon saját munkája mellett az evangélium ügyébe, de nem szervezettől, hanem Istentől vezettetve, nem embertől taníttatva, hanem Istentől...
Az evangélium jól előre haladt (az ég alatt mindenhol, ennél tovább nemigen juthat).
3.) Igaz, a Jelenések könyvében már egy másik, az örök (örökkévaló) evangélium hirdetése van említve, de oda sem kell intézmény, mert az meg angyal által lesz hirdetve, vagy hogy, és az sem a mi dolgunk.
Szóval sehol nem látom a Biblia alapján, az evangélium ügyének minek is az intézmény.
Nem mondom, ha szervezetesdit játszunk, pláne, ha egy szervezet hivatásosa vagyunk, akkor a szervezeten, megélhetésen fogjuk törni a fejünket, hiszen ha a szervezetet kikezdi valaki, netán istentelen szervezet hivatásosa lennénk? El nem lehet ismerni, mert akkor eddig hamis szervezet hamis dolgai szerint hamisan ...
Kedves lépcsőmászó, rólad semmiképpen el nem hiszem,hogy az igazságot keresnéd e témában, szerintem egyértelműen saját helyzeted és szervezeted (felekezeted) igazolása a cél....
Ha jól emlékszem, még az origón írtam, hogy én nem akarok olyan gyülekezetbe járni, ami be van jegyezve államilag. De nem írtam, miért :)
Azért, mert az állam nemhogy elősegíti, hanem egyenesen megkívánja (!) az intézményesülést a bejegyeztetéshez.
Ráadásul a bejegyzés csak arra jó, hogy állami támogatást lehessen igényelni, arra meg szvsz Krisztus testének nincs szüksége, hogy a világ "támogassa" - de most nem ez a téma.
Szerintem az intézményesülés kifejezetten árt az Egyháznak.
Mindenesetre érdekes témafölvetés, noha katolikusként erősen mások a szempontjaim. Most csak egy gondolat: számomra ott kezdődik az intézményesülés, amikor fölmerül az a szempont, hogy "amit te kérsz, azt megtehetném-e bárkinek?"
Elég nyilvánvaló, hogy egy baráti körben ilyen kérdés nem merül föl. Az illetők attól a barátaim, hogy nem bárkik a számomra, hanem különleges és személyes a kapcsolatunk. Egy kis felekezetben (vagy egy rendszeresen összejáró katolikus kisközösségben) ez a helyzet, ezért a fönti kérdés értelmetlen. Pl. nyilvánvalóan nem bíznám bárkire mondjuk az autóm vezetését, de XY barátomra attól még rábízom, mert tudom róla, hogy jól vezet.
Ha mondjuk én vagyok a plébános, és az egyik hívem elkéri tőlem az autómat, akkor viszont nagyon is fölmerül a kérdés, hogy ha neki odaadom, akkor éppíly jogosan oda kell adnom minden másik hívemnek. Ez nem azt jelenti, hogy biztosan nem adom oda neki, hanem intézményi jellegű feltételeken fogok gondolkodni, amiknek meg kell felelni annak a hívemnek, aki elkéri a kocsimat.
Erőltetettnek tűnhet a példa (bár igazából tükrözi egy valós problémámat), de a személyes életemben így merül föl a kérdés: az intézményesülés ott kezdődik, ahol az előttem álló felebarátom mögött meg kell látnom "bárki mást", aki hasonló üggyel jön.
Namost, ha belegondolunk abba, hogy parancsunk van arra, hogy hirdessük az evangéliumot a föld végső határáig, akkor aligha kerülhetőek el az intézményesedés problémái: pszichológusok szerint egy átlagember olyan 4-500 embert ismer. Akiknek ez a hivatásuk, pl. papként, vagy lelkészként, azok ezt föl tudják tornászni kb. 1000-re, de nyilvánvalóan van egy határ. Ha olyan hatást akarunk elérni, ami 1000-nél több embert ér el, akkor szükségszerűen azt kell megcéloznunk, hogy "bárki" meghallhassa az üzenetünket.
Ami az Újszövetséget illeti, maga a tény könnyen bizonyítható, hogy az őskeresztény gyülekezeteknek rögzült struktúrája volt: pl. Pál apostol a Fil bevezetésében a gyülekezetet "a püspökökkel és diakónusokkal együtt" üdvözli. Aligha voltak ezek az emberek bármelyik mai felekezet értelmében vett püspökök, vagy diakónusok, de maga az a tény, hogy Pál nem a nevüket használja, hanem a funkciójukat, az intézményesedés világos jele. Megintcsak: egy baráti körben nem a funkciójával nevezek meg valakit. A saját kisközösségünkben van pl. pénztáros, van "főnök", azaz programszervező, de még soha nem jutott eszembe, hogy "főnök"-nek, vagy "pénztáros"-nak szólítsam őket.
Az a helyzet, hogy ez az egész kérdésfelvetés egy kicsit a kör négyszögesítési kísérletének tűnik. Isten ugyanis nem intézményekben és struktúrákban gondolkodik, hanem emberekben. Az egyházi rendszerek és intézmények a korai Egyház korszakában mindig úgy alakultak és átalakultak, ahogy éppen a szükség, ill. a Szent Szellem vezetése diktálta. Nekünk nem az a dolgunk, hogy Isten helyett kitaláljuk, mi lenne az optimális, hanem hogy felismerjük, mi Isten akarata és azt követve akarjuk minden erőnkkel megvalósítani.
Nincs optimális egyházi szervezeti struktúra és intézményrendszer. A szervezeti rend mindenkor az aktuális isteni akarat megvalósulását kell hogy szolgálja és az Úr akaratának való teljes alávetettségben kell hogy ki- ill. átalakuljon. Ezt viszont sem te, sem én nem fogjuk tudni előre meghatározni.
Isten egyébként az Egyházat arra rendelte az Ef.3. alapján, hogy Isten bölcseségét megmutassa a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak. Inkább azon kellene gondolkodni, hogy ez hogy valósul meg, nem pedig azon, hogy mi az optimális egyházszervezet.
"Ezen túlmenően úgy gondolom, a mondat arra is utal (...senkinek sem sikerült megoldani ezt a kérdést.), hogy az ébredési mozgalmak kérdését szerinted embereknek kellene megoldani, ami nyilvánvalóan igeellenes gondolat."
Nyilvánvalóan nem igeellenes gondolat, hogy emberek megoldjanak dolgokat, ami a feladatuk már kinyilatkoztatott igazságok és a Szent Szellem vezetése alapján.
Először is már az is gyarlóság, hogy rendre olyan intézményi keretek alakultak ki és ezt történelmi defektnek tekintem, amelyek rendre nem tudtak megfelelő rugalmasságot biztosítani Isten számára. Noha már rendelkezésre áltak ezek a keretek mind Jézusnak, mind az apostoloknak. Ugyanis Jézus és az apostolok is előszeretettel illeszkedtek bele a zsidóság kereteibe. Ezzel nem az volt a bajuk, hogy szűk volt nekik, hisz ők elfogadták volna, hanem hogy kirúgták őket onnan. Tehát mind Jézus, mind később az apostolok rendszeresen éltek a helyi zsinagógák adta lehetőségekkel, elfogadták azok szokásait és maguk a gyülekezetek is sok tekintetben hasonlóan épültek fel.
A gond viszont már a III. sz-ban elkezdődött. Párhuzamosan a zsidóságtól való elidegenedéssel. Itt jött be a történelemben érzésem szerint a fent áltlam mondott defekt. Ekkorra datálódik a montanista mozgalom.
Róluk érdemes annyit tudni, hogy nem vetették el teljesen az intézményi rendszer szükségességét, de jelentős elsőbbséget élvezett a karizmatikusság. Ezt a mozgalmat eretneknek bélyegezték, de sokáig párhuzamosan együtt élt a később hivatalossá vált egyházzal. Valójában sosem tűnt el, hanem kiírtották őket. Később olyan nagy egyházatyák lettek követőik - többek között erkölcsös életvitelük és a világtól való önmegtartóztatásuk hitelessége miatt -, mint Tertulianus. Amiért valójában eretneknek lettek bélyegezve az két ok volt. Az egyik, hogy akkor már terjedőben volt az a szemlélet, miszerint Isten csak az apostoloknak adott olyan kegyelmet, hogy prófézáljanak, csodákat tegyenek stb, a másik, hogy volt 1-2 valóban nem hiteles prófétáló közöttük. De valójában utólag tudható, hogy semmi eretnekség ebben nem volt.
Nos a montaisták kiírtásától kezdve a merev intézményes egyház élvezet elsőbbséget a történelemben. Minden reformer már ebben szocializálódott, minden ébredési mozgalomnak vagy az ezzel szembe helyezkedés (antitézis), vagy a már megszokott sémák átszínezése, keveredése lett az eredménye.
Számomra mindkettő elfogadhatatlan isten munkájaként.
A nélkül, hogy idehoznám a szokásos hites-antihites rögeszméket, szeretném éppen a HIT Gyülekezete példáján bemutatni az utóbbi problémásságát, majd visszatérni és az előbbiben megmutatni a számomra elfogadhatatlant.
A HIT Gyülekezete megalakítása is felfogható egyfajta intézményesedés elleni mozgalomnak. Sok szempontból le kívánta vetkőzni magáról egyrészt a római felekezet hibásnak tartott elemeit, másrészt a pünkösdi mozgalom hibásnak tartott elemeit is. Például elutasítja a pápa primátusát, de elutasítja azt a fajta prófétálási jelenséget is, amikor minden "jöttment" csak úgy veszi a bátorságot próféta módjára beleszólni emberek életébe. No most ami lett, az egy öszvér, karizmatikus pápaság. Van az istenembere, aki csak önmagához képest helyesnek vélt próféciákat (kijelentéseket) tart legitimnek. Más példákat nem mondanék, mert nem kívánom ezt a kérdést alapvetően a HIT Gyülekezete kontextusában tárgyalni.
Viszont rendkívül aggályos számomra a másik is. Teremtőmet, Megváltómat nem olyannak ismertem meg, mint aki antitézisekben fejezné ki magát. Az, hogy antitéziseket felhasznál ahhoz, hogy akaratát véghez vigye, nem azonos azzal, hogy nincs eredeti megoldása a kérdésre. Így kár is azon a mondatomon sokáig evődni, hogy "senkinek sem sikerült". Mert ez egyrészt nem jelenti azt, hogy nem is próbálták. Másrészt az ember ha elutasította a korábban egyfelől már létező megoldást, valamint azt a korrekciót, ami a már korábban létező megoldáshoz visszatérítene, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy Isten hagy bennünket főni saját levünkben.
"A kérdés továbbra is fennáll: Ha a Szellem fiai olyanok, mint a szél, vagyis nem előre definiált pályákon mozognak, akkor ezeket a fiakat hogyan kell intézményrendszerben elképzelni? Mert szerintem sehogy."
Engedelmeddel a "szerinted sehogy" nem bibliai kategória. Például rugalmas intézményi rendszer erre megfelelő. Ez az intézményi rendszer működött is a zsidóságban még állami keretek között is. Jézus ebbe bele is illeszkedett és nem tartotta magára nézve szűknek. Később az apostolok is elfogadták és használták a rendszert, maguk az istentiszteletek is hasonlítottak a zsinagógában kiaakult keretekhez.
Más kérdés, hogy később a zsidóság nem tartotta őket elfogadhatónak, de ez nem az intézményi rendszer keretei miatt volt így.
"A szervezet nagyonis intézményesül."
Jobb ha utánanézel fogalmaknak, ezért is tetem ide Tomka megfogalmazását. Nincs igazad. A szervezet kialakulását mindig az intézményesülés előzi meg, kivéve, ha kifejezetten felülről szervezés történik. De ez utóbbinál is, ha nem vesznek figyelembe legalább egy minimális már meglévő intézményesülési folyamatot, akkor oktalanul járnak el.
"A demokrácia intézményrendszere az állampolgárok önkorlátozásán épül fel, attól demokrácia."
Ellenkezőleg! A demokrácia éppen az állampolgárok hatalomgyakorlására épít. Ha önkorlátozók, akkor éppen szavazni nem fognak elmenni. Valamint szó nincs itt önkorlátozásról a másik értelemben sem. A demokráciákban intézményesen garantálják, hogy senkinek ne legyen több joga, mint az az 1 szavazat. Persze ez csak a bázisdemokrácia, egyébként a létező demokrácia meg rendszerint köztársaságot eredményez.
"Arra semmiféle szervezeti garancia nincs, hogy az Egyházban ne alakuljanak ki oligarchiák. Ezt lehetetlen megvalósítani. Csak egyetlen módon lehet elkerülni: ha az Egyház tagjai egyénileg is a Szent Szellem vezetése, sőt uralma alatt állnak és élnek."
Aham. És? Állítottam ennek ellenkezőjét?
No de már az is egyfajta intézmény(es rendszer), ha az egyházban demokrácia van. Amit azért ebben az értelemben nem tartanék jónak, de természetesen a iust murmurandi* mindenkit meg kell illessen. De hát már ez is egyfajta intézmény! :-)
"....de az ébredési mozgalmak kizárólag arra példák, hogy még senkinek sem sikerült megoldani ezt a kérdést. Miért kellene őket ebben követni? "
Azért, mert az ébredéseket mindig Isten kezdeményezi emberek által. És ha Isten eddig legalábbis úgy kezdeményezte az ébredési mozgalmakat, hogy azok tagjainak többsége valamelyik megmerevedett és intézményesült felekezethez tartozott, amiből kijött, akkor kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük Isten cselekedeteit?
Ezen túlmenően úgy gondolom, a mondat arra is utal (...senkinek sem sikerült megoldani ezt a kérdést.), hogy az ébredési mozgalmak kérdését szerinted embereknek kellene megoldani, ami nyilvánvalóan igeellenes gondolat.
A kérdés továbbra is fennáll: Ha a Szellem fiai olyanok, mint a szél, vagyis nem előre definiált pályákon mozognak, akkor ezeket a fiakat hogyan kell intézményrendszerben elképzelni? Mert szerintem sehogy.
A szervezet nagyonis intézményesül. Amikor a hgy létrejött, emberek csoportja, másszóval szerveződése volt, vagyis szervezet. Intézményesülni akkor kezdett, amikor pl. a vidéki gyülekezetek vezetőinek személyei állandósultak, azaz kb. 10-15 éve. Az intézményesülés azt jelenti, hogy egy szervezet létrehozza a működéséhez szükséges optimális keretet, majd annak struktúráját rögzíti.
A demokrácia intézményrendszere az állampolgárok önkorlátozásán épül fel, attól demokrácia. A diktatúra ezzel szemben a vezető réteg korlátozó tevékenységére épül, attól diktatúra. Mindkettő létrehozza a maga intézményrendszerét, ami külső felépéítésében hasonló is lehet, de belső tartalmát tekintve teljesen mások.
Arra semmiféle szervezeti garancia nincs, hogy az Egyházban ne alakuljanak ki oligarchiák. Ezt lehetetlen megvalósítani. Csak egyetlen módon lehet elkerülni: ha az Egyház tagjai egyénileg is a Szent Szellem vezetése, sőt uralma alatt állnak és élnek.
Az egyház szervezeti felépítésére a zsidóság ószövetségi gyakorlata csak korlátozottan példa, hiszen volt újszövetségi Egyház, amiről az ap.csel. bőven ír. Ezért azt kell tanulmányozni és mintaként alapul venni, nem az ószövetségi példákat, vagy pl. a ma megvalósult gyakorlatokat.
Nekem is lenne néhány felvetésem, most csak néhány mondatban. Inkább megszámozom őket:
1.) El kéne hagyni a szolgálati ajándék kifejezést, ennek nyoma sincs a Bibliában.
1.a) A szolgálatra adott tanítványok nem vezetők, soha nem is voltak azok. A szolgálatra adott tanítványok nem karizmákat kaptak, ők nem ajándékozottak (esetleg kaptak ugyanolyan jándékokat, mint a többiek, de ettől senki nem válik rabszolgává, ők sem ettől váltak rabszolgává).
1.b) A karizmát kapottak nem szolgálók, nem kéne összekeverni őket a rabszolgálatra rendeltekket (adottakkal), utóbbiak mást nem is tehetnek, előbiek meg nem a szentek tökéletesbítésére kapták ajándékaikat.
1.c) Az ajándékozottak, karizmát kapottak nem rabszolgálatra kapták ajándékaikat. Ezek között csak az egyik vezető, a kormány.
A.) magyarázat:
Általában is a Bibliából nem következik, hogy a szolgálatra adott tanítványok (Ef. levél) megegyeznének az ajándékokkal (1. Kor. levél). Részletesebben:
A.1 A szolgálatra rendeltek dolga egy tanítványnál csak néhány év. A szentek tökéletesbítése egy tanítvány hitéletének eleje. Néhány év múlva ez elmúlik, és már együtt növekedik az őt addig kiszolgáló rabszolgával, és szerintem szükséges, hogy el is hagyja azokat. Mint a dajkát túlövi egy férfi.
A.2 A kegyelmi ajándékok ideje egészen a teljesség eljöveteléig tart, addig örvendezhetnek az ajándékoknak.
Példa arra, miként keverik a sok azonos alakú kifejezést, holott korántsem ugyanaz
P.1) keverhetik sokan az apostolokat. Noha az apostol egyszerűen küldöttet jelent. A Biblia említ többféle postolt, gyülekezet apostolát is, Jézus Krisztus apostolát is. A kettő messze nem ugyanaz. A 12, vagy Pál Krisztus apostola volt. Egy gyülekezetnek bárki lehet küldötte, pl, Misike, vagy Mari néni, hogy vigye a Postára a küldeményt, de maga a postás is az, ha a gyüli dolgát juttatja. Általában pl. a rabszolgálatra adott apostol nem valami nagy dolog, szemben a kegyelmi ajándékkal. (előbbi tudatlanoknak, fejletleneknek, utóbbi meg mindenkinek. Előbbire példák a névtelenek, vagy ha van is nevük, de semmi lényeg, pl. Júnia, utóbbiakra példa pl. János, aki véneknek, értetteknek is írt. De nem tanított!)
P.2) Apropó, tanítás! A Zsidó levél említi, tanítóknak kéne lenni azoknak, kiknek íródott. Ez nyilvánvalóan nem szolgálat, sem karizma (ajándék). Mégis tanító. Ahogy asszonynak sem engedi Pál a tanítást, sem a szólást a gyülekezetben, mégis, Lemuel király asszonytól tanult, és Pédabeszéd lett asszony tanításából, asszony próféta, apostol is volt, és prófétáltak is a gyülekeeztben. Azaz pár, vagy egy mondatól nem kéne messzemenő következtetéseket, nagy rendszerbe szedett tételeket, szabályokat, mi mit jelenteket, mit hogyanokat kifejleszteni. Ez nekünk sem fog menni, legfeljebb oda jutunk, jó, ha együtt vannak az atyafiak. De, hogy kifejlődjön a mit hogyan, a ki kicsoda és hol a helye, azaz, hogy Krisztusban intézményesüljön egy gyülekezet, ez bizony soha nem működött, ez emberek között ismert jelenség, és azonnal romlani kezdett (szerették az elős helyeket).
Nem folytatom, tán önálló topicot is megérdemel.
A lényeg, szerintem ó tömlővé vált, megavult minden szolgálati ajándékra épülő gyülekezetfenntartási törekvés, eleve udarcra van ítélve.
Megavult, eleve kudarcra van ítélve minden hierarchikus szervezet.
Sőt, megavult, eleve kudarcra ítélt minden intézményesült, szabályzatokat létrehozó, meg emberi szervezettségű gyülekezet
Sőt, az emberi rendszerezésre, mit hogyanokra, tételekre alapozott gyülekezet is átmeneti sikerek után hanyatlani kezd, megavul, Isten nem áll ki a még oly jóundulatúan kikeresett-kristályosított rendelések, mit-hogyanok, módszerek mellett. maga jézus, meg az apostolok élete is oly színes volt... Szóval ezt szabályokba önteni lehetetlen, és ha lehetne, a Szellem sem kéne, csak a mit-hogyanok.
A lényeg, én istentelennek tartom az intézményesülést, a Szellem fúj, ahogy akar, és Isten szándékosan variálni fogja az Általa vezetett gyülekezet dolgait, ki feljebb, ki lejjebb, a vlamire választottak egész máshova kerülnek, amit ember akar, egy falevelet sem mozgat, hanem oda jut, ahova az Úr akarja, esély sincs sem hierarchiára, sem hosszú tervekre, sem intézményre.
Még egy gondolat:
A létszám is korlátozó lehet, mert ha sokan járnának együtt, lehetetlen lenne:
a.) a közösség egymással, csak duma lenne
b.) a szentség
c.) egymást szeretni
d.) hogy egymás felé szolgáljanak, egyenként mind beszéljen, prófétáljon. Ami mindenki dolga, és nem a karizmákat kapottak kiváltsága
Nincs olyan, hogy "ahogy ma egy szervezet intézményesül". Több szempontból is értelmetlen.
1. Az intézményesülés nem kötődik korokhoz. Mindenkor megfigyelhető jelenség és könyörtelenül végbe megy mindenhol, ahol emberek közösséget alkotnak.
2. A szervezet nem intézményesül. Az intézményesülés által létrejövő intézményt lehet nevezni esetleg szervezetnek.
Következésképpen a fentiről nem is beszélhet a Biblia.
"Minél "intézményesültebb" egy szervezet, vagy egy állam, annál diktatórikusab és merevebb lesz a szerkezete.A demokratikus berendezkedés ezzel ellentétben az emberek önkéntes önkorlátozásán alapul, de csak olyan mértékben képes működni, amilyen mértékben az egyes polgárok és vezetők önkorlátozása működik."
Ez pedig kapitális tévedés.
A demokratikus berendezkedésnél nincs szerteágazóbb, célfeladatok szerint specializáltabb, intézményesültebb államforma. És szóba sem jöhet, hogy ez diktatúrához vezetne. A diktatúra elkerülését demokratikus társadalmakban sem bízzák a polgárok önkorlátozására, hanem éppenhogy kiépítik az intézményes garanciáit annak, hogy még véletlenül se legyen többségi zsarnokság a demokrácia.
Az egyházban ez meg végképp nem működött sosem és merő illúziónak látom ennek mentén haladni. Az egyházban is intézményes garanciák kellenek ahhoz, hogy ne alakuljanak ki diktatúrák, oligarchiák. A nehézség az, hogy erre viszont ne is világi sémákat hozzunk be az egyházba, mint pl a demokrácia.
"Az Egyház intézményesülése szerintem nem bibliai, mert ellentétes a Ján. 3.-nak a Szellem fiaira vonatkozó megállapításával, akik olyanok, mint a szél, melynek a zúgását hallani, de nem tudni, hogy honnét jön és hová megy. A fejlődésének egy bizonyos szakaszában elképzelhető és Isten megengedi az egyházi intézményrendszert, de a továbbfejlődés nem az intézményi struktúrák finomodása, hanem az intézményi rendszer visszafejlődése felé kell hogy mutasson."
A János 3 álláspontom szerint nem mond ellent az intézményesülésnek feltétlenül. A karizmatikus (mózesi) vonal hivatott arra, hogy ez intézményi szinten is megvalósuljon. De példa értékű lehet a zsidóság áthagyományozó módszere is, mely garanciákat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy pl ne alakulhassanak ki dogmák.
"A másik fontos tény, hogy az ébredési mozgalmakat soha nem intézményesült felekezetek hozták létre, hanem olyan emberek, akik éppenhogy intézményesült, ...
Már ne is haragudj, de az ébredési mozgalmak kizárólag arra példák, hogy még senkinek sem sikerült megoldani ezt a kérdést. Miért kellene őket ebben követni?
Csak bátorkodom megemlíteni, hogy az Újszövetség beszámolói a korai egyházban nem említenek intézményesülést abban az értelemben, ahogy ma egy szervezet intézményesül. Az ilyen jellegű gyakorlat a birodalmakra volt mindig is jellemző, ugyanis azokban bizonyos célfeladatokat automatizálni kell, hogy a rendszer működhessen. Minél "intézményesültebb" egy szervezet, vagy egy állam, annál diktatórikusab és merevebb lesz a szerkezete. A demokratikus berendezkedés ezzel ellentétben az emberek önkéntes önkorlátozásán alapul, de csak olyan mértékben képes működni, amilyen mértékben az egyes polgárok és vezetők önkorlátozása működik.
Az Egyház intézményesülése szerintem nem bibliai, mert ellentétes a Ján. 3.-nak a Szellem fiaira vonatkozó megállapításával, akik olyanok, mint a szél, melynek a zúgását hallani, de nem tudni, hogy honnét jön és hová megy. A fejlődésének egy bizonyos szakaszában elképzelhető és Isten megengedi az egyházi intézményrendszert, de a továbbfejlődés nem az intézményi struktúrák finomodása, hanem az intézményi rendszer visszafejlődése felé kell hogy mutasson.
A másik fontos tény, hogy az ébredési mozgalmakat soha nem intézményesült felekezetek hozták létre, hanem olyan emberek, akik éppenhogy intézményesült, vagy intézményesülő felekezetekből-gyülekezetekből mentek ki. Ezt pont a hgy létrejötte támasztja alá, de a pünkösdi-karizmatikus ébredések számtalan más példája is. Ehhez járul az a tény is, hogy a mai pünk-kar. mozgalomban világszerte látható egy általános intézményesülés, és ezzel párhuzamosan egy szellemi megrekedés is.
Ilyen témát nem vasárnap délelőtt kell nyitni! Most aztán egész IT-n ezen fogok gondolkodni.
Amit így hirtelen:
Szerintem az újszöv mégis jó példát ad. Ott ugyanis le van írva a szolgálati ajándékok feladata. Ha mindenki a saját dolgát végezné, az lenne az igazi. Ha nem szólna bele hatalmi szóval a másiknak a munkájába. Olyan nincs, hogy valaki mindenben univerzális ajándék.
Nagyjából közismertek a HIT Gyülekezetében 1998-ban lezajlott események, melynek során néhány vezető nem értve egyet az egyházvezetés megvalósult formájával kivált a közösségből. Akkoriban Németh Sándor az intézményesedés szükségszerű velejárójaként jellemezte a dolgot. Ennek kapcsán kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy mennyire szükséges az intézményesedés egyáltalán, és ha szükséges, akkor annak milyen szempontjai, formái lehetségesek. Nem volt szó arról, hogy szisztematikus módon neki álltam volna keresni az Igében, az egyháztörténelemben, vagy bárhol másutt a témát illetően, hanem pusztán nyitottan tartottam magam, s egyfajta háttérben futtatott kereséshez hasonlóan éltem ezt meg. Később – 3 éve talán - Fulytől kaptam egy könyvet (Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban), melyet bátran ajánlhatok a t. érdeklődőknek. Természetesen e könyv elsősorban a római felekezet viszonyait tárgyalja, elemzi. De egyrészt meglehetősen objektíven teszi, másrészt vitathatatlan, hogy az intézményesedés tekintetében ők rendelkeznek a legnagyobb múlttal, ami nem feltétlenül erény, inkább állapot. Egy koncepcionális kérdésben viszont eleve nem értek egyet vele és ez fejeződik szórend felcserélése a topik címében a könyvhöz képest.
Többekkel, a legkülönfélébb emberekkel beszélgetve sokaknál azt láttam, hogy az egyház fejlődésének következő lépcsőjének látják a két egymás ellenére, mégis egymást kiegészítve létező valóság. Néhányan másképp látják megvalósulónak, mint én, ami nem baj. Őket itt a nézetek ütközetése végett természetesen szívesen látom. Viszont nem látom értelmét annak, hogy itt belefolyjunk olyan vitába, hogy egyáltalán kell-e intézmény. Az itt vitázókat kérem, hogy axiómaként fogadjuk el a következőket!
Az intézményesülésről elsősorban szociológiai értelemben beszélünk, ami lényeges eltérés a köznyelvben használt kifejezéstől. Álljon itt Tomka meghatározása:
„Az intézményesülés folyamatáról olyankor beszélünk, amikor egy közösségben bizonyos cselekvés vagy magatartásformák a tagok számára normatív erővel bíró cselekvés-modellekké válnak; továbbá amikor kialakul a közösségben a munka-, illetve szerepmegosztás; végül – az előzőekből következően – amikor az egyes szerepek magatartását egyre pontosabban meghatározzák a közösségi normák, s a velük összefüggő cselekvési modellek. Az intézmény az intézményesülés végeredményeként jön létre.” (1. rész 3. fejezet 25. old.)
Az axiómám pedig:
Az intézményesülés – a fentiekből is következően - elkerülhetetlen folyamat egy közösség életében, ezért nem az a kérdés, hogy kell-e, hanem az, hogy hogyan.
Erre a hogyanra keresem a választ.
A koncepcióm
Az egyháztörténelem jól mutatja azt a készségünket, hogy keresztényként is a világból vegyünk mintákat. Vannak nyilvánvalóan elkerülhetetlen minta átvételek. Ilyen például, hogy egyetlen keresztény közösség sem függetlenítheti magát az őt körülvevő társadalom törvényeitől. (Természetesen nem olyan törvények betartásáról van szó, amelyek ellenállásra szólítanának fel meggyőződésünkkel szemben. Mi most – Istennek hála – nem ilyen rendszerben élünk.) Tehát példának okáért egy felekezet csak annyiban alakíthatja ki pénzkezelési normáit önmaga, amennyiben mozgásteret adnak neki az állam törvényei.
Viszont amiről szó van, az inkább az, hogy amikor az egyházat császárság vette körül, akkor ahhoz hasonló egyszemélyi intézményvezetés alakult ki. Ma, amikor a pluralizmus és demokrácia vált divatossá, akkor ehhez mérten alakulnak ki normák keresztény közösségekben, keresztény emberekben. Ideértve azt a szemléletet, hogy választott tisztségviselést tartanak elfogadhatónak és ideértve azt is, hogy egy felekezetet kényünk-kedvünk szerint elhagyhatunk.
Noha valójában az intézménynek az lenne a funkciója, hogy rajta keresztül bemutatásra kerüljön, hogy „így uralkodik a Krisztus”. A világból vett minta viszont csak azt képes megmutatni, hogy az emberek a maguk irányítására milyen rendszereket tudnak kitalálni.
Ha viszont ez így van, akkor a Tomka által megfogalmazott intézményesülés csak az utóbbit képes mindig újratermelni, ami nem fog elvezetni a célhoz. Így felmerül a kérdés, hogy mégis honnan vegyünk mintát úgy, hogy közben ne erőszakoljuk meg sem az intézményesülés természetes folyamatát, sem – legfőbbképpen – az Isten Beszédét?
Csak azt az utat látom erre, ha bibliai mintát követünk. Ugyanis a bibliai értékrendet egy keresztény közösség kész elfogadni és ahhoz idomulni, így nem éli meg erőszakként az ahhoz való formálódást. Az egyetlen igazi gondot viszont az jelenti, hogy az Újszövetség tekintetében kevés az információ arra, hogy miképpen zajlana is le ez a folyamat. Olvasunk szolgálatra rendelt személyekről, olvasunk presbiterekről, diakónusokról. Olvasunk arról, hogy presbiterek részt vettek a vezetésben, de olyanról is, ahol Jakab primátusa érvényesült. Nem szabad elfelejteni, hogy az Újszövetség az Ószövetséghez képest rendkívül rövid időt dolgoz fel! Lehet mondani, hogy ennek oka van és minden úgy jó, ahogy akkor volt, csak éppen a történelem nem igazolja az állítást, valamint abból, ami nincs megírva, nem lehet olyan következtetést levonni, mintha meg lenne írva.
Ezért én az egyetlen olyan mintához szeretnék nyúlni, amiről bizonyosan tudjuk, hogy isteni kinyilatkoztatás: a Mózes és Áron szolgálata nyomán kialakult (kialakításra szánt) intézményi viszonyokat. Természetesen nem feleltethető meg minden tekintetben az újszövetségi viszonyoknak, hiszen rögtön szembe találjuk magunkat azzal, hogy a kereszténységbe úgy, mint az ároni rendbe, nem lehet beleszületni. Viszont amiben feltétlenül vizsgálhatónak tartom az éppen a téma szempontjából legfontosabb, hogy mindkettőnek van körülhatárolt szerepe és egymáshoz képest autonómiája.
