Keresés

Részletes keresés

ZöPö Creative Commons License 2006.09.26 0 0 1982
> 1)
> Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy
> ingatlanát záros határidőn belül hagyja el az annak külső felszínén
> keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat
> folyékony és félig megszilárdult tejipai termékekkel kártalanítjuk,
> amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki.
>
> 2)
> Sürgős figyelmeztetés minden kiskorú Katalin nevű lakosunk részére!
> Tudomásunkra jutott, hogy hazánkba betört oszmán csapatok Önöket
> célpontjuknak tekinthetik. Áldozataikat először mély nátrium-kloridos
> forrásban szeretnék megmeríteni, majd pedig abroncsok alsó tesztelésére
> használják fel. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy a nagy sebességel
> közeledő oszmán csapatok megérkezésük után fejlövéssel történő kivégzést
> foganatosítanak.
>
> 3)
> Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz
> koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest
> biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az
> említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy
> Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos
> szervek.
>
> 4)
> Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával
> fenyegethet, valamint látásában korlátozott kis korú varjak jelenléte is
> aggodalomra adhat okoz, gyermekünk keresztanyja kétlóerős járművéért
> küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési
> eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas
> baromfi(a)k foglalták el.
>
> 5)
> Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul
> a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjuk, hogy a vonat a
> kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási
> funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó
> mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források
> szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött
> tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb
> gumós gyökérnövényévé alakult.
ZöPö Creative Commons License 2006.09.26 0 0 1981
Libanonban a férfiak törvényesen létesíthetnek nemi kapcsolatot állatokkal, de csak nőstényekkel. Hím állattal folytatott szexuális kapcsolatért halálbüntetés jár.
Bahreinben egy orvos törvényesen vizsgálhatja egy nő nemi szerveit, de tilos közvetlenül rájuk néznie a vizsgálat során. Csak tükörből nézheti őket.
A mohamedánok nem láthatják egy holttest nemi szervét. Ez a temetkezési alkalmazottakra is vonatkozik. Az elhunyt nemi szervét téglával vagy fadarabbal kell eltakarni. (Téglával?)
Az önkielégítést Indonéziában lefejezéssel büntetik. (Melyik fejet vágják le?)
Guam szigetén vannak olyan emberek, akiknek a főfoglalkozásuk az, hogy az országot járva nőket fosztanak meg a szüzességüktől, akik fizetnek nekik azért, hogy először élhetnek nemi életet. Guam törvényei szerint szüzeknek tilos házasságot kötniük. (Most mondd meg: létezik ennél jobb foglalkozás a világon?)
Hong Kongban egy megcsalt feleség törvényesen megölheti a házasságtörő férjet, de a saját kezével kell tennie. Fordított esetben a férj bármilyen módon végezhet a hűtlen asszonnyal.
(Nem megy ki a fejemből ez a Guam.)
A liverpooli törvények megengedik a trópusi halakat áruló nőknek, hogy topless dolgozzanak.
(Vajon pályázni kell erre a guami állásra?)
A kolumbiai Caliban egy asszonynak csak akkor szabad házaséletet élnie a férjével, ha az első alkalommal az anyja is jelen van, hogy tanúsítsa az aktust. (El tudod képzelni, amint az anyós néz közben...?)
(Még mindig Guamon jár az eszem... Hogyan küldhetném el az önéletrajzomat?)
A bolíviai Santa Cruzban törvény tiltja, hogy egy férfinak egyszerre legyen szexuális kapcsolata egy nővel és annak a lányával. (Egyikük várhat az ágy végénél.)
(És ráadásul ezért a guami állásért még fizetnek is.)
Marylandben csak szeszes italokat árusító üzletekben elhelyezett automatákból lehet óvszerhez jutni.
(Nagyon messze van innen Guam?)
ZöPö Creative Commons License 2006.09.21 0 0 1980
Részeg vizel a parkban. Egy arra járó nő megjegyzi:
- Micsoda állat!
- Nyugalom, asszonyom, egy kézzel is elbírok vele!
farkasanti Creative Commons License 2006.09.13 0 0 1979
"Az újságíró meghal és felkerül Szt. Péter elé.
Látja, hogy a mester mögött sok száz nagy óra áll és mindegyiken egy-egy
név: Arafat,Blair, Bush,Chirac, Iliescu, Putyin, Schröder stb.
Természetes kíváncsisága következtében megkérdezi:
- Mire szolgálnak ezek a hatalmas órák ?
- Ezek a világ vezető és meghatározó személyiségeit
jelképezik. Amikor valami marhaságot mondanak, a mutató egy perccel
előbbre ugrik.
- De Szt. Péter nem látom Gyurcsány Ferencét, ő az ország
első embere. Hol van az ő órája ?
- Fiam, az az íróasztalomon áll, és ventilátornak használom."
zvajda Creative Commons License 2006.08.29 0 0 1978
- Nincs szükségem életbiztosításra. Azt akarom, hogy mindenki valóban szomorú legyen, ha meghalok.

- Maga mióta dolgozik a vállalatnál?
- Amióta megfenyegettek, hogy kirúgnak.

- A férfiak olyan logikátlan teremtmények, akik a szállodában otthon akarják érezni magukat, míg otthon szállodai szolgáltatásokat várnak el.

- Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést.

- Eddig buta voltam, de vettem egy 360 fokos fordulatot.

- Az Úr nekem feladatot adott, amikor erre a világra küldött. De annyira le vagyok maradva, hogy valószínűleg örökké fogok élni.

- Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt, csak más a fogása!

- Minden rosszat el tudok képzelni magamról, de hiába.

- Annyit olvastam a szesz és a dohányzás káros hatásáról, hogy elhatároztam, abbahagyom az olvasást!

- Amíg keresed az igazit, jól érezheted magad az esélyesekkel is.

- A szenilitásban az a legjobb, hogy saját magad elől dughatod el a karácsonyi ajándékokat.

- Amíg a körömlakk meg nem szárad, a nő gyakorlatilag teljesen védtelen...

- Kétféle vélemény van: az enyém és a helytelen.

- A párom azzal vádol, hogy sose figyelek rá. Vagy valami ilyesmivel.
_________________
ZöPö Creative Commons License 2006.08.25 0 0 1977

Ketten leveleznek:

 

http://www.kecskefeszek.hu/poenh/leander_level_kecskefeszek.hu.mp3 

 

(18) csak felnőtt hallgatóinknak! :-)))))))

ZöPö Creative Commons License 2006.08.25 0 0 1976
farkasanti Creative Commons License 2006.08.22 0 0 1974
"A románok bejelentik, hogy felépítik a világ legnagyobb stadionját. A
vállalkozáshoz minden ország segítségét kérik. A felajánlások sorban
meg is érkeznek minden országtól, kivéve a magyarokat. Rettentő
diplomatikusan felteszik a kérdést:
-Hát ti, magyarok, mit adtok?
-Miért, a telek nem volt elég??? "
Oxana Creative Commons License 2006.08.19 0 0 1973

Két tehén beszélget:

- Képzeld, borjam van!- mondja az egyik.

- És ki az apa?

- Nem tudom, nem szoktam hátranézni.

Oxana Creative Commons License 2006.08.15 0 0 1972
Lány és fiú beszélgetnek. Fiú:
- Mi a foglalkozásod?
Lány:
- Az EDS Hungary EMEA North-Central HUB Központjában az ABN AMRO Team-hez tartozó Workplace Services - Service Deskjén vagyok Chat Support Agent. És neked?
- Ács.

mamicska Creative Commons License 2006.08.03 0 0 1971
nahát!:-)))
Előzmény: Boszorka (1970)
Boszorka Creative Commons License 2006.08.03 0 0 1970

DDDDDD

 

Te kis szégyenlős!

Előzmény: szedit99 (1969)
szedit99 Creative Commons License 2006.08.03 0 0 1969

- Tudod, milyen a szex rodeo?

?????

-Hazamész, hátulról elkapod az asszonyt, és mikor már benn vagy, azt mondod: -A barátnőm is ezt szereti! Azután próbálj meg másfél percig benne maradni!

//// Creative Commons License 2006.08.02 0 0 1968
hahaha :-)
Előzmény: farkasanti (1966)
Fürtöske Creative Commons License 2006.08.01 0 0 1967

Jane hajótörést szenved a dzsungel mellett. Túléli, de vadállatok kergetik,

eső áztatja, éhezik stb. De jön Tarzan és megmenti. Magával viszi a dzsungel

közepén álló kunyhójába, ahol boldogan élnek egy ideig.

Egy idő után azonban Jane megkívánja Tarzant, mivel már régóta nem

pajzánkodott, meg különben is Tarzan erős, izmos és jóképű. Meg is kérdezi

tőle:

 

* Tarzan, csináltad már AZT nővel?

* Tarzan nem érti.

* Szeretkeztél már nővel?

* Tarzan nem ismer szeretkezés.

Jane elmagyarázza neki, mire Tarzan szeme felcsillan:

* Tarzan ismer ezt. Tarzan használ nagy, odvas fa, odú körül moha.

* Tarzan, az nem ugyanaz. Akarod ezt nővel csinálni? Velem?

* Tarzan nagyon akar ezt Jane-nel csinálni.

Jane tehát levetkőzik és odafekszik Tarzan elé.

* Gyere nagyfiú!

Tarzan fogja magát és párszor úgy belerúg Jane-be, hogy annak majd beszakad

az összes bordája.

* De Tarzan nem erről volt szó!!!!

* Tarzan csak ellenőriz darazsak!!!

 

farkasanti Creative Commons License 2006.07.30 0 0 1966
"George W. Bush szívrohamot kap, meghal és egyenesen a pokolba kerül.

 

  Az ördög már várja.

 

 

 

- Nem tudom, mit tegyek, rajta vagy a listámon, de egyetlen szabad szobám

  sincs. De mivel neked mindenképpen a pokolban kell maradnod, valamilyen

  megoldást kell találnom. Van itt néhány különc, akik messze nem annyira

  rosszak, mint te. Egyet közülük szabadon fogok bocsátani, te pedig

  elfoglalod a helyét. Eldöntheted, kinek a helyére akarsz kerülni.

 

 

 

- Ez jól hangzik - gondolja George, amikor elindulnak.

 

 

 

  Az ördög kinyitja az első szoba ajtaját. A szobában, egy nagy uszodában

 

  Reagan fuldoklik; elmerül, felmerül, elmerül, felmerül...

 

 

 

- Á, nem - mondja Bush - ez nem nekem való, én nagyon rossz úszó

 

  vagyok. Az ördög kinyitja a második ajtót. A szoba tele van sziklákkal és

  Nixon próbálja a köveket egy fakalapáccsal összetörni.

 

- Nem, nekem problémám van a vállammal, nagy kín lenne nap, mint nap követ

  törni.

 

 

 

  Az ördög kinyitja a harmadik ajtót. A szobában Clinton fekszik a hátán,

  kezénél és lábánál fogva a padlóhoz kötözve. Clinton fölött Monica

  Lewinsky guggol, és azt csinálja, amihez a legjobban ért. Bush tágra nyílt

  szemmel bámulja oket, majd megszólal:

 

- Na, ezt el tudnám viselni - és előre dörzsöli a kezét.

 

 

- Rendben - röhög fel az ördög. - Szabad vagy, Monica!"

Cziczo Creative Commons License 2006.07.22 0 0 1965

Mivel Baja viziváros, ezért, egy kis úszás oktató film ! :-)))

 

Hangszóró bekapcs!!!

farkasanti Creative Commons License 2006.07.21 0 0 1964

"Hölgyeim! Ha már  megkedvelték a koffeinmentes kávét és teát, a

cukormenteskólát, a nikotinmentes  cigarettát, miért nem kedvelik az
impotenseket?



A nagymamám hatvanéves  korában kezdett napi hét kilométert
gyalogolni.

Most kilencvenhat és  fogalmunk sincs róla, hol a fenében lehet?



A diliházban cseng a  telefon:

- Elnézést, az 568-as  cellában van valaki?

-  Nincs.

- Éljen, sikerült  megszöknöm!



Sokat olvashattunk a  dohányzás, alkoholizmus, drogok és a szex káros

hatásairól... Egy  dolgot tehetsz: hagyj fel az olvasással!



Neeeeem, nem akarok  Windowsos lélegeztetőgépet!





A Biblia azt mondja:  Szeresd felebarátaid!

A Káma Szútra  megmutatja, hogyan.



Az első házasság az  érzelem diadala az intelligencia felett.

A második házasság a  remény diadala a tapasztalat felett.

A harmadik házasság a  hülyeség diadala mindenek felett.

És a negyedik  házasság?

Az a játékszenvedély  diadala a bölcsesség felett.



Az állatvédők azért  vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok

ellen, mert könnyebb  idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol
Angyalait.



A házasságok az égben  köttetnek. Ott, ahol a viharok, villámok, a

tornádók és a jégesők  is keletkeznek.



- Az alkohol nem oldja  meg a problémákat - bár a tej sem...



- A feleségem új  diétát próbált ki. Kókusz és banán. Nem lett

soványabb, de fára  mászni már tud...



- Kapott iszappakolást  és két napig remekül nézett ki. Aztán az iszap

leszáradt  róla..



- Itt állok  tanácstalanul, mint egy kisközség...



- Van aki füvezik, van  aki fázik...



- Az agysejtek  folyamatosan elhalnak. Bezzeg a zsírsejtek...



- Az igaz kolléga nem  csak ígérget, de be is tart.."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az élet "apró bölcsességei":-)))))!!




ZöPö Creative Commons License 2006.07.12 0 0 1963
Kiskacsa úszik a tavon és sír. Odamegy hozzá a krokodil és megkérdi:
- Miért sírsz, kiskacsa?
- Mert nem tudom, ki vagyok és mi vagyok...
- Ó, hát ez egyszerű! Sárga csőr, sárga tollak, úszóhártya - kacsa vagy!
- Szupi! Kacsa vagyok! - örül a kiskacsa. - És te mi vagy?
- Találd ki! - mondja a krokodil.
- Hmm, hosszú farok, rövid lábak, nagy száj, bőrdzseki... Olasz vagy!?
Oxana Creative Commons License 2006.07.12 0 0 1962
Ha az esküvőn a menyasszony anyja az ÖRÖMANYA, a menyasszony apja az ÖRÖMAPA, akkor a menyasszony az ÖRÖMLÁNY?

jegyző Creative Commons License 2006.07.03 0 0 1961
Pistike és a haverja elmennek jósoltatni.

Először bemennek egy tenyérjóshoz. Az nézegeti a tenyerüket, de Pistikéék meg sem várva az eredményt, hangosan röhögve távoznak. Másodikként egy kártyajóshoz mennek. Az éppen csak elkezdi kirakni a kártyákat az asztalra, de a két srác ismét röhögve távozik. Harmadikként egy üveggömbből jósoló öregasszonyhoz térnek be. Megy a nagy hókuszpókusz, feketemacska, füst meg minden, de a vendégek ismételten röhögéstől fuldokolva hagyják el a jósdát.
Odakint Pistike odafordul a barátjához, és azt mondja:
-Na, ma megint jósokat nevettünk
Előzmény: Oxana (1960)
Oxana Creative Commons License 2006.07.02 0 0 1960
A fogorvos már percek óta egyre mélyebbre fúr a beteg zápfogába.
- Úgy látom, hogy valamikor aranytömést tettek ebbe a fogba.
- Nem, doktor úr, az már az inggombom.

farkasanti Creative Commons License 2006.06.28 0 0 1959
"Az egyik céghez jelentkezik dolgozni, a punci, a fasz, meg a lófasz.
Bemegy a punci elsőként, majd szomorúan ki jön később.
- Sajnos nem vettek fel, mert minden hónapban van néhány nap, amikor
használhatatlan vagyok.
Másodiknak bemegy a fasz, de ő is kijön hamarosan:
- Én egész nap lógok, ezért nem vettek fel.
Végül bemegy a lófasz is, majd vidáman jön ki és büszkén dicsekszik:
- Engem felvettek! Hurrá!
- Hogy-hogy? - kérdezik a többiek.
- Én leszek itt a fizetésemelés ...."


Oxana Creative Commons License 2006.06.26 0 0 1958
Mama a lányának:
- Hallom, itt volt az udvarló. Megkínáltad teával?
- Hát persze mama.
- És kétszersülttel?
- Nem. Ötször!

ZöPö Creative Commons License 2006.06.26 0 0 1957

Tegnap este a feleségemmel üldögéltünk a  nappaliban.

Azt mondtam neki:

"Nem akarok vegetatív állapotban élni,  amikor valamilyen géptől meg

palackból csordogáló folyadéktól függ az életem.

Ha ilyenre kerül a sor, húzd ki a dugót."

Erre felállt, kihúzta a tévét, és kidobta a sörömet.

ZöPö Creative Commons License 2006.06.26 0 0 1956
Az amerikai iskolában a tanárnő azt a feladatot adja fel, hogy mindenki gyűjtsön egy tanulságos történetet.
Másnap:
- Nos, te kicsi James mit gyűjtöttél?
- Egyszer, amikor vittük a tojást a vásárra, eltört a szekér kereke és eltörtek a tojások.
- És mi ebből a tanulság?
- Az, hogy ne vigyük egy kosárban az összes tojást.
- Jó, és te kicsi Jane mit gyűjtöttél?
- Egyszer, amikor vittük a tejet a vásárra, megbotlott a szamár és kiborult a tej.
- És mi ebből a tanulság?
- Az, hogy ne vigyük egy kannában az összes tejet.
- Jó, és te kicsi John mit gyűjtöttél?
- A bácsikám Vietnamban szolgált zöldsapkásként. Egyszer lelőtték a helikopterét, amelyben a frontra vitték. Volt nála egy gépfegyver, egy kés és egy üveg whisky. A zuhanás közben megitta az üveg whiskyt, hogy ne vesszen kárba. Amikor földet ért szemben találta magát 100 vietkonggal, 50-et elintézett a gépfegyverrel, amikor kifogyott a munició. Fogta a kést és megölt vele 30 vietkongot, de akkor kicsorbult a kés éle. A maradék 20-at pedig puszta kézzel intézte el.
- Jaj, és mi a tanulság ebből a szörnyűségből?
- Mi-mi... hát, hogy ne baszogasd Bob bácsit ha részeg!!!





farkasanti Creative Commons License 2006.06.26 0 0 1955
">> A cigányprímás elmegy a kontráshoz:
>> - Te Gázsi! Én megmásztam a
> felesíged.
>> - Nem báj, a bándába márád.
>> - De Gázsi, én áttám neki ötven
>> forintot is.
>> - Nem báj, gázdág a bándá.
>> - De Gázsi, lápostetüt káptám tűle!
>> - Mit ákársz ötven forinté',
>> szentjánosbogárát ?
>>
>>
>>
>>
>> Zsiga és Gazsi a vásárban ketten
>> vesznek egy sült kolbászt. Zsiga
>> kettétöri, majd minden szívbaj
>> nélkül
>> kiveszi a nagyobbikat. Gazsi ezen
>> felháborodik és szóvá is teszi:
>> - Hallod-e te Zsiga, há mé a
>> nagyobbikat vetted ki, hogy süljön
>> ki
>> a szemed?
>> - Mé, te melyiket vetted vóna ki? -
>> mondja Zsiga.
>> - Há a kissebbiket...
>> - Há ott van, a tied!

>>
>> Nagycsaládos cigány családnál kint
>> játszanak a gyerekek. Mire az egyik
>> gyerek beleesik a pöcegödörbe. Az
> apja
>> kiemeli a fülénél fogva:
>> - Asszony, csináljunk egyet vagy
>> kimosod?
>>


>>
>> Két cigány úszik a Nílusban és
> jönnek
>> feléjük a krokodilok:
>> - Dik' má he Gázsi ! Itt a
> mentőcsónak
>> is Lacoste !
>>
>>
>>
>>
>> Két cigány bemegy a templomba, az
>> egyik így szól:
>> - Úgy tekints Istenre, hogy ö adja a
>> mindennapi kenyerünket
>> -Mér', pék a csávó ?
>>
>>
>>
>>
>> A cigányék lakáskiutalást kapnak,
>> fürdöszobával, mindennel.
>> - Milyen az új lakás? - kérdezik kis
>> idö múlva.
>> - Tudja, megba. az isten ezt a
>> fürdöszobás panellakást! Azóta az
>> asszonynak se íze, se szaga."


ZöPö Creative Commons License 2006.06.21 0 0 1954

Nem csak az énekeseket utánozza, hanem a teljes zenakarukat is:

 

http://www.metacafe.com/watch/79907/music_parody/

 

- egyedül!!! :-))))))

ZöPö Creative Commons License 2006.06.21 0 0 1953

"In an attempt to stop the spread of bird flu, President George W. Bush has bombed the Canary Islands.
Turkey is next."

 

Magyarra csak a felét lehet fordítani:

 

"Hogy megpróbálja megállítani a madárinfluenzát, George W. Bush elnök lebombáztatta a Kanári-szigeteket. Törökország lesz a következő."

 

Turkey = 1) Törökország, 2) pulyka - ezt nem lehet visszaadni magyraul.

Oxana Creative Commons License 2006.06.10 0 0 1951

:-)))))))

 

Szőke nő a pénztárpultból hátrakiált a raktárba:

- Laci! nem tudom kinyitni a pénztárgépet!

- Nyomd meg a "C"-t!

- La-CCCCCC-i!..

Előzmény: Thernitibi (1949)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!