valószínű, hogy a kettő együtt fog menni, ha megy, csak úgy nem újítja fel a bujtosit. nyilván mögé áll akkor az egész ügynek, az meg, hogy milyen alkuk köttetnek esetleg a háttérben kit érdekel, ez mindenhol így megy:))
A Bujtosira vonatkozó része tetszik, az nem kerülne Bigének pénzébe, mert a társasági adójából finanszírozná. Nyilván emiatt húzná el 4 évre a felújítást, ami így nem lenne túl életszerű, de a város biztos nem tudna 1-1,5 milliárdot kiadni erre.
A csapat említett mértékű szponzorálását egyelőre kezelhetjük fantáziálásként szerinem.
Kosárba tolná haza adóforintjait Bige László Nyíregyháza - Bige László csont nélkül állná egy világverő csapat kialakításának feltételeit.
Örömmel adna jelentős támogatást a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnok felújítására Bige László, a nemzeti vegyipart egyedül képviselő, nyíregyházi nagyvállalkozó, aki a jelenleginél is nagyobb, a csapatot a nemzetközi élvonalba repítő támogatója kíván lenni a helyi kosárlabda egyesületnek. Mekkora összegről van szó, s hol tartanak a tárgyalások a fenntartóval, mikorra válnak valóra kosarasok tervei? – kédeztük az ország immár ötödik leggazdagabb emberét.
- Nem régi törvényi lehetőség, hogy a cégek adójukból támogathatják az öt látványsportágat, amelyből egyik itt a kosárlabda – indít Bige László. A nyíregyházi kosarasok otthona és hazai pályája a Bujtosi Szabadidő Csarnok, amelyre ráférne egy komoly felújítás. A rekonstrukciós tervek már részben elkészültek és négy szakaszban végre kellene hajtani. El lehetne kezdeni a felújítást, amihez én felajánlottam a polgármateri hivatalnak, konkrétan a polgármester úrnak, hogy évi 300-400 millió forintot – ha szükséges akár 500-at is – adok rá, hogy az elkövetkező négy év alatt megtörténjen a felújítás. A város most készül átvenni a megyétől a csarnokot. Én csupán azt nem szeretném, hogy nagyon elhúzódjanak a dolgok, a sok bába között nehogy elvesszen a gyerek, vagyis a felvázolt lehetőség esetleg kihasználatlanul maradjon.
Jelenleg a tárgyalások folytatását várjuk, szeretnénk konkretizálni, hogy végül is mi lesz, hogyan tovább. Én nem kérek érte semmit, tulajdonképpen más megyében keletkezett adó forintijaimat hoznám ide Nyíregyházára a sportcsarnok felújítására. Várnánk tehát, hogy bizonyosat tudjunk, mi is lesz mindebből.
- Nyilván több problémája van a tulajdonosoknak, amelyek megoldása még nem tisztázódott. Ám én csak amiatt dörcögök, hogy nem lenne jó, ha ez az ide szánt ingyen pénz elszalasztódna, nem rajtam múló okokból – monja ki aggályait Bige László, nagyívű terveit is megvillantva búcsúzóul: - Ezzel együtt én azt is vállalom, hogy ha a csarnokban méltó helye lesz a városi kosárlabda csapatnak, akkor én elkezdeném olyan szinten szponzorálni az együttest, hogy kiléphessen a nemzetközi porondra és ott a világ élvonalába kerülhessen.
Pontosan úgy, ahogy az Veszprémben a kézilabdacsapattal megtörtént, s amiben már van saját tapasztalatunk. Ott megépült egy normális sportcsarnok, amilyet itt is meg lehet csinálni, s amely elkészülte mellé azt is vállaltam, hogy a kialakítandó méltó környezetben egy igazi nagyágyú kosárlabda csapatot hozok létre.
Szerintem úgy tervezik, hogy hadd szokja még a légkört. És aztán, ahogy leírtad: ha jönne még egy légiós, szerintem mezőnyben nagyobb szükségünk lenne rá, palánk alatt mostanában nem szokott gondunk lenni.
Lenyegeben amint megvan az elso kettoe, Micsics legioskent is befer, amig nem hoztok mast a 3. legios posztjara.
Mondjuk ha Pap sokkal inkabb 4-es mint 3-as, akkor harmasra jobban kene legios mint otosre.
1 - Fekete / Polyak
2 - Laszlo / Siska
3 - Pap / Mohacsi
4 - Djogo / Sitku
5 - Miskovics / Micsics
Egy ilyen keret azonnal osszeallhat, amint megvan Fekete es Laszlo allampolgarsaga...
Ha meg ezen felul is van penz egy pontfoso mezony fekara, es jol osszeall a csapat, akkor talan meg a playoff elso koreben is benne lehet egy meglepetes...