Keresés

Részletes keresés

Tipetupa Creative Commons License 2004.11.25 0 0 926

Nem ismerem pontosan a ti előzményeteket, tul.kép. csak az itt leírtakra tudok támaszkodni.

Az az érzésem, hogy rossz helyere írtátok a figyelmeztetést, ebből ered a galibátok.

 

Amit Angi beidézett, abban, hogy bántó sorok, egyetértek.

 

Az én gyerekem (Kop-kop-kop) él. A lehetőségeihez képest abszolút teljes életet. Meg tudom érteni, hogy rosszul esik az a meglátás, hogy micsoda élete van egy beteg gyereknek?

 

Nem értek egyet anyabanyával. Nem érzem, hogy bántani akarnátok bárkit is. Hibának tartom, hogy a szülők VAKON bíznak az orvosokban! És anyabanya azt tartja hibátoknak, hogy ez ellen próbáltok fellépni.

Anyabanya, miből gondolod, hogy Xanaxx és Vik gyerekei pszichésen sérültek? Hogy a nővérük irreálisan van jelen az életükben?

Azt írtad, (ha rosszul emlékszem, bocs, igazíts ki) titokban mentél a testvéred játékaihoz. Szerintem sokkal-sokkal jobb, hogy Vik gyerekei a szüleivel együtt ismerkedik a nővérével, hogy együtt emlékeznek. Sehol nem látok olyat, hogy a hétköznapjaik abszolút gyászban telnének.

 

Ha már szóba került az én gyerekem és a kardiológia. Ha mi az elmúlt hónapokban vakon bíztunk volna a kardiológusban, hónapok óta -fölöslegesen- szívgyógyszert szedne a gyerek. Nem bíztunk, ezért ismételt vizsgálatok voltak, amik a mi halvány reményeinket igazolták. Ehhez az kellett, hogy az orvos partnernek tekintett minket. Természetesen ez az orvos fogja a jövőben is ellenőrzini a gyerekünk szívét. Mert bízunk benne, de nem vakon.

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (920)
Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 925
A médiáknak is meg kellene törvényileg tiltani, hogy a durva orvosi hibákkal, bűntényekkel foglalkozzanak, mert az elveszi az éppen gyógyulni vágyóktól a reményt. Sőt, hozzunk egy olyan törvényt, hogy amelyik orvos műhibát követett el, az büntetlenül megölheti az áldozata rokonait is, nehogy azok elmeséljék más betegeknek a történteket.
saluska Creative Commons License 2004.11.25 0 0 922
Van 3 gyermekem. Igazán nem érhet az a vád, hogy nem értem, miről beszélnek. Természetesen átérezni nem tudom, - csak sejtéseim lehetnek - mert hálistennek nekem nem haltak meg. Ezt csak az tudja átérezni, aki átélt hasonlót. Az én bajom az velük, hogy a reményt akarják elvenni azoktól, akiknek esetleg most haldoklik a gyermeke, vagy nagyon beteg. Nem szabad belerondítani azoknak az embereknek az érzéseibe, akiknek már csak az van. A Remény. Gondolj bele. Legyilkosozza azt az orvost aki talán éppen most műti a gyerekét. Azon túl, ilyen gyűlölettel a szívükben nem lehet egészséges lelkületü kis emberkét nevelni. Az élő gyermekek érdeke, hogy a szülők megbékéljenek a sorssal. De ezeket a gondolatokat Anyabanya százszor szebben leírta. (Pedig, ha elolvasod az hozzászólásait, ő is megjárta a poklot a kicsikkel.) Azokkal a sorokkal kellene kelniük, feküdniük.
Előzmény: Törölt nick (921)
Törölt nick Creative Commons License 2004.11.25 0 0 920
Tipetupa!
Olvastam a topic nyitót. Az hiszem akkor a lehető legbölcsebb döntést hoztad. Bizonyos kórházakból, vagy bizonyos orvosoktól, nővérektől jobb időben menekülni. Nekünk sajnos erre már nem volt se időnk, se lehetőségünk. Én azt azóta is vallom, hogy ha egy orvos vagy nővér nem képes egy mosolyra sem senki felé, ezenkívül a gyerekkel vagy velünk nem képes normális hangnemet megütni, arra nem bízom a legféltettebbet.
Olvasd el figyelmesebben saluska 918-as hozzászólását! Egy ily módon tajtékzó nővérre vagy orvosra mit vagy kit bíznál rá? Én semmit és senkit.

Üdvözlettel
Xanaxx
Előzmény: Tipetupa (917)
anyabanya Creative Commons License 2004.11.25 0 0 919

Én értelek, de féltelek (már amennyire egy ismeretlent lehet félteni) s hidd el a gyerekember sokmindenrQl nem beszél...
A három idösebb testvérem halálát nem éltem meg, de valamiként mindig ott voltak, hiányoztak (pedig valszeg meg sem születtem volna, ha életben maradnak) és ha a tesom bántott, akkor sookszor arra gondoltam, hogy most hogy megvernék azt a genyzsáko, mert naívan azt hittem, hogy hú de szeretnének engem...és álmodoztam titkon roluk...de nem voltak, és n ekem gyerekként a saját kiséletemet kellett volna élvezne, és nem álmodozni arról, ami nincs..Peszre ettöl nem lettem lelkibeteg...sQt, de hidd el könnyebb egy gyereknek, ha nem kell versenyeznie egy olyannal, akit ugysem körözhet le...Elég ha tud róla, ha néha néha emlékeznek rá, de egy elvesztet testvérnek nincs helye a mindennapokban.

Mondom értelek, és bizonyos szempontból meg is értelek....de közben azokra is gondolok, akiknek jár a remény, hogy bizhassanak az orvosaikban, a gyermekük gyogyulásában...és a remény olyan törékeny dolog, vigyázni, ovni, félteni kell...hagyd meg nekik...még akkor is, ha ez neked már nem megy...

Előzmény: Vik 23 (916)
saluska Creative Commons License 2004.11.25 0 0 918
Vik és Xanaxx. Ne hozzatok ki a béketűrésből. Megkaphatjátok Tőlem itt is, amit a másik topicban.
Előzmény: Vik 23 (916)
Tipetupa Creative Commons License 2004.11.25 0 0 917

Mert én nyitottam ezt a topikot...

A Sors iróniája, hogy pár hónappal ezelőtt kerestem Budapesten kardiológust a gyerekemnek. Végül úgy alakult, hogy nem Budapesten vizsgálták ki és most nagyon helyeslem azt a döntést. Akkor is, ha nem szabad általánosítani.

 

Előzmény: Vik 23 (916)
Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 916
Teljesen megdöbbentem. Te miért értesz meg minket?!!! Vannak még ilyen emberi emberek is?!!!
Előzmény: Tipetupa (915)
Tipetupa Creative Commons License 2004.11.25 0 0 915

Egyetértek!

(És ha jól sejtem Vikéknek pont ez volt a céljuk.)

Előzmény: AliceCsodaországban (888)
Törölt nick Creative Commons License 2004.11.25 0 0 914
Alice!
Hidd el, "magas lóról" tudnék én is jó tanácsokat osztogatni, amennyiben ezen a topicon csak az általam felvetett eredeti témáról folyna a vita, vagyis csak H.Szabolcsról. A vele való közvetlen kapcsolatom egyszeri volt és ez nekem bőven elég volt. Örülök, hogy legközelebb már csak messziről láttam. Ép az az orvos (az orvosunk) tanácsolt el tőle - vagy inkább tiltott el tőle -, aki először még ajánlotta. Nemcsak a páciensek, hanem az orvosok véleménye is megváltozhat. Én megfogadtam a tanácsát. Persze el lehetne mondani, hogy nem vagyok hiteles (meg is tették sokan), mert nem faggattam ki jobban az én dokimat, hogy pontosan, hogyan is történt az a kb. 1997-es esett. Bevallom, engem a részletek nem érdekeltek. A későbbiekben is csak annyit tettem, hogy nem ajánlottam H.Szabolcsot konkrét esetekkel illusztrálva. Aki megfogadja a jó szándékú tanácsot, annak sok sikert kívánok, aki nem annak is sok sikert kívánok. A mi dokinkat - aki már nincs állományban a MÁV kórházban, de azért szüléseket még szokott levezetni ott - bárkinek és bármikor ajánlanám. Nem a MÁV kórház dolgozóival volt a baj, csak eggyel volt. A többi dolgozóval "csak" annyi volt, hogy igen késve tették meg a feljelentést.
Néha közvetlen ismerős sem fogadja meg a jó szándékú tanácsot - orvos ajánlást vagy nem ajánlást- , így Tamarka keresztanyja (szintén Tamara) sem tette, Ő a Szent István kórházban szült tömegjelenetekkel tarkított tömegkórházban. Megbánta. Persze esetében nem élet-halál kérdéséről volt szó, de lehetett volna az is.

A Haller utcával kapcsolatban én már megfutottam a magam köreit.
Az operáció előtt minden doktor a sikeres eseteket emlegette, operáció után és kislányom halála után már nem tették, azután már csak az előtte gondosan kozmetikázott százalékokról volt szó. Hartyánszki 2-3%-ról, Lozsádi 10%-a után eljutottunk Kökény Mihány 15%-ig. Persze ebbe kislányom még így sem tartozott bele, hiszen Ő hivatalosan 21 nappal a sikeres operáció után légzési és keringési rendellenességekbe halt bele. Az egyetlen stabil szerve, ami nem akarta felmondani a szolgálatot az éppen a szíve volt. A kislányom két nappal túlélte a hosszú ünnepeket is (augusztus 17-20 között) - amikoris 6 gyerek halt meg, ki tudja miben - bár az ünnepek alatt a szomszéd kórházból a belgyógyász sem volt hajlandó átjönni Tamarkához. Ott voltam az ügyeletes orvos közelében amikor az telefonált érte. Azóta nem szeretem a hosszú ünnepeket. Nem kívánom tovább részletezni.

Azóta Wertheimer és Bodor doktorokkal találkoztam a Kardiológián kívül és most Gyugyokával (Zsuzsa). Egyikükkel szemben sem volt ellenérzésem. Wertheimer doki elment/eljött a Kardiológiáról, de Gyugyokával szemben, Ő is inkább kritizálta egyes volt kollégáit. Neki nem a mundér becsülete volt a fontos. Bodor dokival nem igazán beszéltem, csak úgy futtában. Neki csak annyit említettem, hogy a pokolba kívánom Sápi kollegáját. Az Ő személyét sem támadtam sohasem. Ő és néhány további kollégája tényleg őszinték voltak, de cselekedeteiket erősen korlátozta a Lozsádi, Hartyánszki, Sápi hármas.
Nem tagadom a Sápi név vörös posztó a szememben, így csak emiatt a tény miatt vettem a fáradtságot, hogy akár egyszer is írjak bármit, amit róla tudok.
Nem érdekel, hogy anyabanyák, tamarák vagy beebite-ok , stb... megfogadják a hozzászólásomat. Én csak felhívtam a figyelmüket valamire. Ha H.Szabolcsnál akarnak szülni tegyék, ha Sápit akarják altatóorvosnak tegyék.

Üdvözlettel
Xanaxx
Előzmény: AliceCsodaországban (888)
Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 913
Én is sírok egyfolytában, amikor ilyesmiről beszélek, de a pszichológusunk szerint az lenne a baj, ha nem sírnék.
Előzmény: anyabanya (911)
Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 912
Egy kicsit más ám, hogy te megélted a testvéred halálát, a mi gyerekeink pedig nem. Ők egy kész helyzetbe születtek bele, és ez számukra a normális, mióta a világon vannak. Egyébként szeretik a testvérüket, Bálintnak nagyon hiányzik is (tulajdonképpen azért született a kicsi, mert Bálintnak hiányzott a jelen nem levő testvére). Talán ezért szeretik ők ketten (a két élő gyerekünk) olyan nagyon egymást, és ez csodálatos. Bálint magától a haláltól fél, de nem annyira a testvére halála, mint a saját rendellenessége miatt, és persze azért is, mert minden gyerek fél tőle (és a felnőttek jó része is).
Előzmény: anyabanya (910)
anyabanya Creative Commons License 2004.11.25 0 0 911
Jaj a fene egye meg, hát még ma is elsirom magam, pedig régen volt (vagyis ma sirok, akkor nem)....
anyabanya Creative Commons License 2004.11.25 0 0 910

Tudod Vic csak az a baj, hogy a gyerekek fura joszágok. Sokmindenre emlékszem, érzésekre, gondolatokra és én legalábbis tudtam e gondolatokat titkolni az öseim elött. Emlékszem arra a reggelre, amikor Lacika meghalt. Anyukám és apukám ültek a heverön bámultak maguk elé, Zoli meg mint egy örült rohangált körbe körbe a szobába, hogy Lacikám, Lacikám, Lacikám...A nagymamám volt észnél, no meg én...s akkor nem fakadtam sírva, mert azt akartam, hogy a szüleim ne is gondoljanak rám és a nagyi foglalkozno Zolival, mert öneki nagyobb szüksége van rá... és elindultam az iskolába (másodikos voltam) ahol a tanitónéni már tudta...és felemelt, mint egy kisgyereket..s beszélt hozzám...emlékszem az öszi nap sugarára, amit láttam, amint a karjában tartva kinéztem az ablakon és arra, hogy ö volt az egyetlen, aki láthatta, hogy fáj nekem....

s nem sírtam, de a könnyek bennem ragadtak és éveken át nem sírtam, késöbb már semmiért sem...és az emberek, a szülök, a pedagogusok nem tudtak a titkaimról....és ez nem volt jó...ettöl ovd a gyermekeidet, mert tudhatod, hogy valójában a lelkük legmélyén mit éreznek a testvérük iránt...hisz erröl Neked ugysem fognak beszélni, mert tudják, hogy Neked jobban fáj...(lehet, hogy szenvednek a hiányától, mint Te, de az is lehet, hogy lelkük legmélyén kezdik gyülölni, mert túl sokat vesz belQled tölük és elölük...)

Nekem is csak akkor sikerült elfogadnoom Lacika halálát, amikor a szüleim is elfogadták azt...

Előzmény: Vik 23 (909)
Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 909
Elhiszem, hogy jót akarsz, de te is hidd el, hogy én sem akartalak bántani titeket. Persze vannak néhányan itt a Fórumon, akik nem átallottak a iszonyatos dolgokat a fejemhez vágni, de őket is megértem, mert az állandó rettegés iszonyú dolgokat hozhat ki az emberből. Az élő gyerekeim pedig, köszönik, jól vannak. Nem úgy néznek ki, mint a lelki sérültek (és a szakemberek szerint sem azok, teljesen kiegyensúlyozott gyerekek), csak kicsit el vannak kényeztetve, mert a testvérük helyett is őket szeretjük: megtanultuk iszonyatosan félteni azt, ami most a miénk.
Előzmény: anyabanya (907)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.11.25 0 0 908
Vik, próbáld meg elengedni végre az első gyerekedet, neked is könnyebb lesz - senki nem tudja visszaadni.  Ő nem sajnálja magát, honnan tudod, hogy nem a fiad képében született meg ujra nektek?
Előzmény: Vik 23 (903)
anyabanya Creative Commons License 2004.11.25 0 0 907

 tesvérem halála után nem sokkal én ügyeltem a drogos csoportban.

Anyukám zokogfva telefonált, hogy a férjem haldoklik. Egy szüretre ment és leitta magát. S most nem tudja mit csináljon... Rohanok haza és apa tényleg reccs, de annyi, hogy hazament és lefeküdt.   Mamát megnyugtatom. Erre el kezd zokogni, hogy látja, hogy piros az arcom...és hozza a vérnyomásméröt...meg kell mérni, mert én is biztosan szívroham szélén állok...Aztán leültettem és elbeszélgettem vele és megértette, hogy nem élhet állandó rettegésben.

S persze, hogy félt, mert bár tesom halt meg, de nekem szapora a pulzusom immár 10 éve, nekem volt olyan a májfunkciós eredményem alig több mint egy éve, hogy a körzeti dokinéni elmondta neki, hogy ö bizony májrákra gyanakszik...Gondold el, mit élhetet át tavaly oktoberben, amikor  éppen  25 honapja halt meg a férje, még csak 15 honapja a fia és ott vár mert a lányát májrák gyanuval vizsgálgatják....de élnie kellett addig is, amig ki nem derült, hogy nincs is májrákom...

 

 

S hidd el Vic, és ne haragudj, mert jó indulattal irom Neked, nem mint okoskodo felnött, hanem mint, aki gyermekként élte át azt, amit a gyermekeid élnek át, addig amig nem léptek át a gyász ilyen szintjén, nem lehettek jó szülök…Addig csak konzerváljátok gyermekeitekben a testvérkéjük hiányát, és ez nagyon tud ám fájni. Csak a gyerek, a kicsi is szereti a mamit és a papit és nem mutatja ki, hogy fáj, mert akkor még rosszabb lesz szegény papinak és maminak…majd már az egyéb sérelmeit is titkolni fogja, mert nem okozhat fájdalmat, akik olyan szomoruak…majd erején felül is bizonyitani akarja, hoghy ő tudja mamit és papit kárpotolni és olyan modon fog igyekezni a legjobbnak léenni, ami meghaladja a képeségeit és ettől csalodott lesz, mert biztos a teso sokkal jobb lenne, és akkor miért ő és miért nem én….és mire észre veszed tényleg gáz lesz, mert miközben gyászolod az eltávozott gyermeked, ellököd magadtól az itt lévöt…Az én szüleim éveken keresztűl nem jöttek erre rá, de aztán igen és ráébredtek a túllépés fontoságán, nem magukért, hanem értünk…

Ez lehet, hogy felháborít, de én gyerekként  tudom milyen az, hogy lenne egy nagy tesom…én is álmodoztam arról, hogy mit tennénk ma és miként védenének meg, és álmodoztam éveken át az öcsémről és ma is sajog a szívem, mikor rá gondolok és én tudom a saját börömön, hogy milyen, hogy lenne, de nincs testvérem….milyen hogy volt bátyám és már sosem lesz….tudom mi az a vesztesség…én ott ültem a temető kapujában hajnali fél négykor, hogy azonosítsam a testvéremet (mocskos modon látták el az ottani korboncnokok) de túlléptem, mert az élet az élni akar…

 

 

Tudod hetekig hajnal kettökor felriadtam arra a telefoncsörgésre, amelyben csak annyit hallottam egy 17 éves kislánytól, hogy "apa, apa meghalt"...s dolgoznom kellett azért, hogy ne igy legyen. A lelkemben kellett rendet teremtenem, el kellett engednem-pedig szerettem, nagyon szerettem...

 

Előzmény: Vik 23 (903)
Beebite Creative Commons License 2004.11.25 0 0 906

Van topic, amibe olyan szülők írnak, akik elvesztették a gyermekeiket. Nem ovlastam minden hsz-t, csak az első felét, de sosem találkoztam olyanokal akik ilyen piti módon fröcsögnek, bántják a másik embert. Senki sem próbál a másikban bűntudatot ébreszteni. És nem gázol a másik remegő lelkébe az otrombaságával. Talán tanulhatnál tőlük.

 

Egyébként pedig a gyászod ebben a formában voltaképp nem más, mint önsajnálat, hisz elment gyerekednek nincs szüksége a gyászodra. Ha hiszel ilyesmiben, akkor inkább arra kéne gondolnod,  hogy mit szeretne ő...És rájönnél, hogy nem ezt, amit művelsz/tek.

Engem megdöbbent, és felháborít.

Ahogy látom, nem csak engem.

Előzmény: Vik 23 (903)
mitla Creative Commons License 2004.11.25 0 0 905
Angi átélte, olvass vissza.
Előzmény: Vik 23 (903)
anyabanya Creative Commons License 2004.11.25 0 0 904
S többek közt Rád is gondoltam, mikor irtam, no meg a párodra...
Előzmény: Angiszeged (902)
Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 903
Nem saját magamat sajnálom, hanem azt a megismételhetetlen, egyszeri, pótolhatatlan csodát, aki már nincs. Ő már nem tudja sajnálni önmagát. Tudod, az a baj, hogy rosszul értelmeztem a ti topicotok nevét, mert a ti gyerekeitek még szerencsére élnek, ezért nekem inkább olyanokkal kellett volna megbeszélnem a tragédiánkat, akik átélték azt, amit mi is. Még ennél is nagyobb baj az, hogy ugyanakkor beletartozom a ti topicotokba is, mert, sajnos, van egy szívbeteg élő gyerekem is, bár (szerencsére) sokatok gyerekéhez képest ő jelentősen jobb helyzetben van a minimális aortabillentyű-szűkületével, ami semmiféle panaszt nem okoz, és semmiféle kezelést nem igényel, de én iszonyatosan féltem őt is.
Előzmény: anyabanya (901)
Angiszeged Creative Commons License 2004.11.25 0 0 902

"Amugy szerintem, aki tul tud lépni az az önzetlen anya. AKi az ujjat jobban szereti, mint a saját maga fájdalmát, önsajnálatát, az igazán bizonyitja azt, hogy az élöre figyel teljes testtel és lélekkel...mert a túllépés nem felejtés, csak a bánat egy másik szintre való áthelyezése, a fontosági sorrend  megváltoztatása."

 

Nagyon köszönöm ezt Neked Anyabanya!

 

 

Előzmény: anyabanya (901)
anyabanya Creative Commons License 2004.11.25 0 0 901

Amugy szerintem, aki tul tud lépni az az önzetlen anya. AKi az ujjat jobban szereti, mint a saját maga fájdalmát, önsajnálatát, az igazán bizonyitja azt, hogy az élöre figyel teljes testtel és lélekkel...mert a túllépés nem felejtés, csak a bánat egy másik szintre való áthelyezése, a fontosági sorrend  megváltoztatása. Mert minek kell fontosabbnak lenni, annak hogy lelkünk fájdalmát nyalogatva konzerváljuk azt önsajnálatot, az elveszejtet lehetöséget, vagy ön sajnálatból kilépve, elfogadni azt, hogy szívünk egy kis zúga örökre elhalt, de teljes erövel és lélekkel figyelni önmagunkon is túllépve az életre, az élöre?

Ez olyan szeretet, ami életét adja a gyermekéért, mert a gyászról is -ami kétségtelen, hogy ez esetben a zsigerekbe szívodva az élet részévé válik -kész lemondani azért, hogy szerethesse az itt lévöket...ez az igazi önmagát is háttérbe szoritó szeretet....ez a SZERETET

Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 900
Ti kezdtetek bántani. (De ez most úgy hangzik, mint az oviban, hogy "Pistike kezdte!) Egyébként pedig az általad idézett mondataimban nagyon sok igazság van.
Előzmény: Angiszeged (898)
Törölt nick Creative Commons License 2004.11.25 0 0 899

Nem bántott ott téged senki. Mindenki megértéssel fordult feléd, de csak vagdalkoztál tovább az orvosok ellen, meg az egész kórház ellen, ahol mások gyerekeit megmentették. És kikiáltottad őket gyilkosoknak, meg mészárszéknek az egész intézetet. Belegondoltál egy percre is, hogy mit érezhet, akinek MOST beteg a gyereke, és esetleg azokban az orvosokban van a reménye? Aztán még képes voltál olyanokat írni, hogy megveted, aki túl tud lépni rajta, meg ilyen szörnyűségeket, amiket idézni sem szeretnék. Hát tudod, a nagynéném az egyetemista fiát vesztette el egy agydaganat miatt, de sohasem hallottam tőle ilyen gyűlölködést. Pedig akár az ő kezelése is sikerülhetett volna, van néhány gyógyult beteg. És nyugodtan megvetheted a nagynénémet is, nem érdekel, hogy ilyen emberek mit gondolnak rólunk. Ebben a témában nem írok többet.

Előzmény: Vik 23 (897)
Angiszeged Creative Commons License 2004.11.25 0 0 898

Biztos nem olvastál figyelmesen, idézek egy párat a bántó hsz-ekből:

 

"Valamennyien szégyelljétek magatokat azért, ahogyan velem bántatok! Igenis a homokba dugjátok a fejeteket, és nem akartok belegondolni, hogy ti is így járhattok. Nulla empátia sem szorult belétek és nulla kegyelet a nálatok szerencsétlenebbek iránt. "

 

" A ti gyerekeitek testileg-szellemileg megnyomorítva vegetálnak egyik műtéttől a másikig. Rettegés az egész életük és a tiétek is. És ki tudja, hogy a lelkük vagy a testük mikor adja fel ezt a kilátástalan küzdelmet, esetleg mikor van kedve egy Sápinak újra "műhibázni" egy kicsit... "

 

"A szülőkről sincs jó véleményem. Kb. a gyerekek harmada olyan volt, akikről a születésükkor lemondtak. A szülők másik harmada ugyan látogatta gyerekét, de örökké csak magával volt elfoglalva, hogy jaj mi lesz vele, meg hogy Ő nem tud bemenni a megműtött gyerekéhez, mert nem bírja elviselni az operáció látványát. A gyerek fájdalmai Nekik másodlagosak voltak. Az itteni topicolókat én ebbe a kategóriába sorolnám.
"

 

"Nem én vagyok a dilis, hanem az, aki úgymond "fel tudja dolgozni" a gyereke teljesen értelmetlen halálát."

 

" Tudod, én szívből megvetem azt, aki "túl tud lépni" az ilyesmin"

 

"Tekintettel a beteg gyerekedre "

 

"Elhiszem, hogy féltek, hogy veletek is megtörténik az, ami velünk, de attól, hogy engem pocskondiáztok és válogatott sértéseket vágtok a fejemhez, nem tudjátok elkerülni a sorsotokat akár jó, ami rátok vár, akár rossz. "

 

 

Előzmény: AliceCsodaországban (888)
Vik 23 Creative Commons License 2004.11.25 0 0 897
Nem vágtam semmit senkinek a fejéhez addig, amíg nem kezdtek bántani. El akartam mesélni valami iszonyatot, ami megtörtént, figyelmeztetni azokat, akik még tehetik, hogy NAGYON VIGYÁZZANAK. Lehet, hogy nagyon naiv vagyok, de azt hittem, akik hasonló helyzetben vannak, meg fognak érteni.
Előzmény: Törölt nick (893)
tamara Creative Commons License 2004.11.25 0 0 896

anyabanya,

 

nagyon szépen írtál.

 

És valóban - ezt én így nem tudtam megfogalmazni - de az új életek, az új gyermekek érdekében szükséges feldolgozni ezt a hatalmas traumát.

 

tamara

anyabanya Creative Commons License 2004.11.25 0 0 895
De látszik, vagyis egyértelmü és igazad van.
Törölt nick Creative Commons License 2004.11.25 0 0 894
Az előzőt Alice hozzászólására írtam, csak nem látszik valamiért.
Előzmény: Törölt nick (893)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!