Szia!Az elnevezés egy amerikai nőtől származik (a nevét bocs nem tudom),aki állítólag látja az életszíneket.Neki tűnt fel elsőként,hogy a 80-as
években megszaporodtak az indigókék színű gyerekek,mindenféle kutatásokat végzett ebben a témában,könyvet is publikált,és azt állítja többek között,hogy a 10 év alatti gyerekeknek
már a 90-%a indigókék.
Ebben aztán lehet hinni,tudománytalannak kikiáltani vagy csak egyszerűen érdekesnek találni.
Sziasztok!
Csak most találtam meg ezt a topicot. Most lehet hogy csak én olvastam figyelmetlenül, de az én számomra csak a csillaggyerek kifejezés jött le, hogy micsoda. Ha van valaki hozzáértő elmagyarázná pontosan az indigógyerek kifejezést. Előre is köszönöm.
Aztán írtam pár cikket és tartottam néhány előadást és dőltek a nyaggató szülők, hogy vágjunk bele :) Találtam egy mo-i Freinet csoportosulást, akik abban segítettek, hogyan lehet beilleszteni a követelményrendszerű közoktatásba mindezt. Közben az aktuális osztályomon kipróbáltam dolgokat és működött persze. Szereztem minisztériumi engedélyt és pénzt, megyei szakmai felügyeletet, és belevágtam. A hollandusok boldogan segítettek. Kisebbikem épp akkor lett elsős, természetesen őt sem hagytam ki a jóból.
Az osztályt műhelyszerűen rendeztem be. Dugig volt oktatást segítő eszközökkel, játékokkal. Lehetetlen volt ott nem tanulni :) Reggel beszélgetőkörrel kezdtünk. Ebből alakultak ki azok a szövegek, amiket kinyomtattak néhányan. A saját szövegeiken tanultak meg olvasni :) Mindenkinek saját Élet-könyvet fűztünk össze évvégén a munkáiból. Közben havonta újságot készítettünk kisPLACCs címmel. A matekhoz magam készítettem a programozott feladatsort. Másodiktól már könnyebb volt, mert a számolótömböket, szorzós-puzzle-t, számítógépes gyakorlásokat is mindenki tudta csinálni. Rengeteg kísérletezős, próbálgatós feladattal provokáltam a kíváncsiságukat. A környezet anyagát a beszélgetésekbe csempésztem be, és persze sokat jártunk ki a suliból tanulni. Az önként vállalt feladatok végrehajtásáról szintén körben ülve számoltak be. Akinek sikerült valamit jól megtanulni, annak közösen örültünk.
Később a heti egy hangos olvasásra maguk választhattak szöveget (bármi lehetett, akár ismeretterjesztő, akár mese és én is olvastam!!! :) A kötelezően megtanulandó verseket kéthavonta én adtam, a köztes hónapokban ők választhattak tanulnivalót. A rajzoláshoz, kézművességhez technikákat tanítottam, de sosem kaptak sémákat a megvalósításhoz. Imádták a báb-sarkot (ami mögött a szőnyegen lehetett pihenni szabadidőben. Minden nagyon a tapasztalat, a meg- és átélésre épült a kéz-szív-ész együttes harmóniájára. Egymást (is) tanítgatták :) Köztük egy szerb kislányt, aki akkor és ott tanult meg magyarul. Járt hozzám egy kisfiú, akinek a Zsolnaiban 4 év alatt nem sikerült megtanulni írni-olvasni, de tőlem simán folytatta ötödikben. Mert mindenkire egyénileg figyeltem. Lubickoltam a segítő szerepében. A szülőknek rendszeresen tartottunk műsort. Volt persze "frontális osztálymunka", de eleinte inkább tevékenységre, gondolkodásra, problémamegoldásra serkentő. Fokozatosan növeltem a közlős, magyarázós problémafelvetést, de mindig kínosan ügyeltem arra is, hogy a követelményeknek mindenki mindenben megfeleljen.
Ezért a párhuzamos osztályok felmérőit is megírattam velük, indítottam őket a tanulmányi versenyeken, és osztályzatokat is kaptak a negyedévenkénti szöveges értékelésen túl. Hatodikig mindent én tanítottam a nyelveken kívül. Akkor még volt a giminkbe felvételi, és az osztály több mint 80%-át felvették. Remekül helytállnak azóta is.
Kistyutyus 8 éves korában kezdett az űrkutatás iránt érdeklődni (egy fiú van a dolog mögött, ő olvasott, mesélt mindig erről), aztán pályázgatni kezdett és kijutott a NASA-hoz marsleszállót keresni. Meg is találta, télleg ott száll le a cuccos :-)) Még nem volt 15, mikor nyelvvizsgát tett (közép C), nemrég (17) felsőfokúzott. De van a tanítványaim közt kiváló történész, irodalmár, zenész és élsportoló. Akik más suliban folytatták is irtó helyesek, mert visszajárnak és nagy szeretettel emlegetik az együtt töltött időt. Szépek, boldogok és érdeklődők (maradtak).
Hogy mennyiben más ez, mint a Waldorf? Sok elemet átemeltem onnan is. Hogy személyesen, megérintve fogadtam őket reggelente, hogy átgondoltam mindennap, hogy kivel mit tettem és mit kéne jobban, átvettem a meséléseket, az epocha-rendszert, néha az euritmiát, és rendeltem az eszközeikből is. De a W. sokkal kötöttebb. Van tanárképzése. Kidolgozott tanítási szisztémája, aminek nem minden része tetszik és tudom magamévá tenni.
Oké, igazad van :o) Ilyen kedves invitálásnak nem tudok ellenállni. Csak tudod már magam is néha kissé unom a magyarázkodást a Freinet-ről :)
És akkor egy teljesen on-topic idézetével kezdem: "A madarak nem a lépcsőn járnak..." Azt hiszem ez a gondolat fogott meg benne elsőként.
Akkorra már sok gyerekből kihoztam a maximumot, szinte versenyistállónak számítottak az osztályaim, ahonnan biztosra vehetők voltak a városi, megyei, országos győzelmek, de ezek a gyerekek később nem mutattak fel sokat. Bennem is nőtt a feszültség, hogy akkor van ennek így értelme?
Aztán az iskolavezetéssel is megkínáltak, de nem igazán tetszett. Nem volt benne semmi alkotás, semmi olyan plussz, amiért érdemes lett volna ezen az úton maradni. Kiszálltam, másik városba költöztünk, szültem egy újabb gyereket, és otthon maradtam vele három évig. Minden percét élveztem. A nagyobbik már alsós volt, a kicsivel hordtuk néptáncra, zenesuliba, mindenfélét kreatívkodtunk otthon, a baráti családokkal tanyáztunk, tiszáztunk, koriztunk. Tiszta hawaj lett volna, ha nincs a nagyobbikom elitiskolai tantónénijével néha (gyakran, mondhatám azt is, hogy folyton) vitám. Közben épült egy suli, ami beindította a fantáziám és kidolgoztam egy művészeti iskola pedagógiai programját rá. Felkerestem az országban működő hasonlókat, de ez azoknál is jobb lett volna :) Megszereztem a tervrajzot, beszerveztem művésztanárokat, kitaláltuk hol legyen a balett-terem, a festőműhely, a kerámiás, mindenki lázban égett. A lényeg, hogy az akkori tanácselnök közölte (anélkül, hogy belenézett volna az anyagba), hogy ehhöz túl fiatal vagyok, egyébként sem lehet pályázni, hanem kijelölik az igazgatót. Felajánlottam, hogy beosztottként is hajlandó vagyok persze, de volt már választottja, a program meg nem érdekelte.
Elmentem egy másik suliba a gyes után. Fantasztikus lendülettel kezdtem, pl. (saját) szgép az osztályban mindenféle gyakorlós feladatokkal, dehát nem aszonták, hogy a gyerekeknek a folyosón kell szünetben párosával sétálni?! :o) És hiába csináltam meg a francia és matematika tagozat órarendjét úgy, hogy ne kelljen az első két osztály után szétcincálni a gyerekeket (és kialakuljon egy "maradék" osztály "maradék"' tancsikkal), kiderült, hogy az ígéret ellenére sem engedik ezt megvalósítani (hogy párhuzamos órákban legyen a tagozatos óra, a többieknek meg felzárkóztatás). Azzal akartak rábeszélni a franciás csoportra, hogy oda jár majd az összes orvosgyerek, meg az elité.
Ha az ember azt találja mondani a főnökének, amit akkor és ott én, az jobb is, ha más állás után néz :o) Így kerültem az "új" iskolába egy évvel az indulása után.
Úgy éreztem, sodródom kifelé a pályáról. Elkezdtem angolul tanulni emiatt. Egy év múlva a hollandiai testvérvárosunk kiírt egy pályázatot ottani iskolák látogatására. Gondoltam, nyelvgyakorlatnak jó lesz :) Másként alakult.
Azt írtam benne, hogy szabad iskolákat szeretnék megnézni. Megnyertem. Felajánlották a Montessori, Freinet, Jenaplan és a Bicube lehetőségét. Lenyűgözött. A nyugalom, a munka, a kiegyensúlyozottság, és legfőként a gyerekek szemében folytonosan felcsillanó érdeklődés, az önkéntes akarás.
Sok dolgot nem értettem. Ha jól belegondolok semmit.
De miért? Hogyan? Mitől? Nyaggattam a vendéglátóm, aki (hmmm, micsoda véletlen?) a Freinet iskola alapító, ám már nyugdíjas igazgatója volt.
Nem értettem, hogy miért nyomdáznak. Miért nincs fegyelmezési probléma. Bár hallottam már róla, de még nem láttam egyéni előrehaladást segítő önellenőrző füzeteket. Nem értettem, hogy áll az össze, amikor mindenki mást csinál és mégis tudja a dolgát. Furcsa volt, hogy nem áll szóba velem a tancsi a gyerekek közt, pedig logikus, hiszen ott az a dolga, nem az én értetlenkedésem :)
Mire hazajöttem már azt már értettem, hogy ott mitől és hogyan történnek a dolgok, csak azt nem tudtam, itthon hogyan lehetne megvalósítani. De abban biztos voltam, hogy ez a lehető legjobb dolog, amit tehetnék.
Ráadásul az addig teljesen tőlem függő családom levált rólam, és mikor hazajöttem, már nem a hiányukban bőgtem tele a párnám, hanem hogy már rám nincs is szükségük :-)))
(folyt.köv.)
„Szerinted ki dönti el, hogy hol húzódik a nem szellemi szabadok határa akik megváltandók a szellemi posványtól?”
Azon látszik, hogy az emberek milyen belső gesztusokkal választották a hitüket, hogy mennyire felszabadultak benne, és hogy mennyire él a személyük és az életük egészét áthatólag ez a hit a konkrét dogmatikus majmoláson és istenítésen kívül is. Beszélhetünk hitről is, vagy akár: tanításról, így egyértelműbb. Tanítás, mint iskolai tantárgy!!!!!!!!!!!!!!!! értendő. Aki nem felszabadult a szellemi életben, hitében, tanításában, az nem tudja olyanok felé közelíteni, akiket csak az érdeklődés felkeltésével lehetne meggyőzni. Hanem csak egy rövidtávú álműveltséget tud kialaítani, hatalmi eszközökkel tudja bevasalni. Megerőszakolja evvel a tanítványait, és azokat a szellemi javakkal való örömteli szerelmeskedéstől elzárja: beletaszítja őket a pótcselekvések örömeibe.
Azért említettem az indiaiakat, mert rá akartam mutatni, hogy miképpen fakad az európai műveltség Európa vallásából, vagyis hogy miért nem jutottak el az individualitás ilyen fokára az emberek épp Indiában. Az, hogy az egyes személyek értelmére és fölfogására egyáltalán nem épít a vallásuk (nem értik az imádság szövegeit, szájról szájra örökítik tovább a beavatottak, sokmindent le sem szabad írni, csak a papok olvashatják a szent könyveket és ők sem mindig, a liturgia nagy részét a hívek nem is láthatják, stb.), az juttatta őket különböző helyzetbe tőlünk: és ami számunkra a leglényegesebb ebből az az, hogy az egyes személyek értelmének és ráérzésének háttérbe szorítása a mi kultúránkban is megjelenik! Időről időre Európában is a két különböző hozzáállás jelentkezik, pontosabban születőben van az individualitás. Nagyon fontos látnunk, hogy mi az individuális, és mi nem az, és hogy HOVA VEZET azoknak az erőknek a jelenléte, amik nem azok! Megjelenik ez nálunk a kereszténység központi bevezetésében pl., amikor Róma azokra is rákényszerítette, akik nem vallották sajátjuknak. Megjelenik a latin nyelv évszázadokig tartó használatában: a hívek nem értették a bibliát! Azért beszélek Indiáról (tehát, India fent említett részéről), mert fontos látnunk, hogy a latin pl. nem pusztán egy nosztalgiázásra való, katolikus lelkületet hordozó hagyomány, hanem az individuumok kirekesztése a hit megértéséből, a hittel való egyesülésből. Ugyanaz a gesztus, mint ami megtörténik a bifláztatás esetében, vagy az összes nem személyközpontú pedagógiában! Ez a gesztus pedig olyan rendszerben tud fönnállni, amelyikben a hirdetők, akik az emberekhez eljuttatni hivatottak a tudományt, ők maguk sem kapcsolódnak személyükkel, megértésükkel ahhoz, amit hirdetnek. Előidézhette ezt pl. Róma a kereszténység központi bevezetésével-gondolom, a többség elvén, „fél szavazat” miatt kényszerítette rá azokra is, akiket nem érdekelt, és ezeket az embereket aztán BEÉPÍTETTE A RENDSZERBE! A „többség-elvű” demokrácia hagyománya persze Athénban gyökerezik, és az a demokrácia már ott is belülről ellentmondásos volt: hát kitalálhattak volna jobbat is ezek a görögök-bár Rómában akkor császárság volt, az uralkodó talán mégis eszerint gondolkodott: hogyha már ezek a keresztények ilyen sokan vannak, akkor legyen mindenki az... A tanítás tehát ma Európában, a műveltség, olyan évszázados hagyományokra tekint vissza, amiben mindig az volt a kitűzött cél, hogy az erkölcs, a termékeny szellemi élet mindenkié legyen, de akik ezt a kitűzött célt hirdették, SULYKOLTÁK, azok nem értették. Ezt jelenti a szellemi szabadság és a szellemi „posványság” határa-bár a posványság helyett én szívesebben alkalmaznék valami olyan szót, ami tükrözi a „posványok” értetlenségét, sznobságát, a nem önazonos igehirdetést, az ige nem értelmen, hanem szokáson keresztül ható elterjedtségét, egyfajta hipnotikus zuluságot..., amit aztán a tanítvány vagy ő maga is fölvesz magatartásmintául magába, vagy áthazudja, végigpuskázza magát az értékek között, hogy minél előbb megszabaduljon, vagy pontosan észreveszi a rendszer visszásságait, és fölteszi rá az életét, hogy megváltoztatja... ...
„Aki már elkötelezett hívője valamely gondolatkörnek az nem élvezi a szellemi szabadságát csak a választásáig?”
Kh. Mi?
„Ki rangsorolja, hogy melyik ideológia, vallás, filozófia vagy életszemlélet a magasabbrendű?”
Én „nem mondom”, hogy az individualizmus magasabb rendű a zuluságnál és a majmolásnál. Csak hiszem.
Ma a „többség elvű” demokráciában mindig az magasabb rendű, amire többen szavaznak. Ez négy évenként mindig más, eszerint változik az oktatáspolitika is. Abban is láthatólag megjelenik, hogy a magasabbrendűség meg van határozva, hogy van egy központi alapműveltség, nem taníthat az ember akármit. A szellemi szabadság állapotában is lenne alapműveltség, de ez nem központi volna, „pártonként”, „bázisonként”, vagy ha tetszik, „vallásonként” más lenne, és az emberek azt követhetnék, amelyikkel azonosnak érzik magukat.
tyuty: „Sajnos épp az állam(hatalom) penetráns tulajdonsága, hogy ideológiát is le akar nyomni az alattvalók torkán”
am: „Úgy érzed, hogy a szellemi szabadság egy erőltetett ideológia volna? A szellemi szabadság nem mást jelent szerintem, mint az ideológiák szabadságát”
tyuty: „Mitől lenne ideológia a szellemi szabadság?”
am: Kedves tyutyus! Azért hittem, hogy a szellemi szabadságot ideológiának gondolod, mert a fent idézett első megállapításod az után a beírásom után született, amiben felvázoltam Rudolf Steiner szellmi szabadságának általam történő felfogását, megvalósítására vonatkozó elképzeléseket. Az állam létjogosultságáról és szerepköréről beszéltem neked arra válaszolva, hogy te megosztottad velem azt a nézetedet, mi szerint államra nincs is szükség. Tehát miután én ezt megtettem, bemutattam az ideológiamentes államot-a központi, semleges bíróságot, aki vigyáz arra, hogy az ideológiák ne lépjék át a saját hatáskörzetüket a másikat megrövidítve-, te azt vágtad a fejemhez, ami itten olvasható legfentebb, nevezetesen: „Sajnos épp az állam(hatalom) penetráns tulajdonsága, hogy ideológiát is le akar nyomni az alattvalók torkán” Te mire gondolnál ezek után, ha nem arra, hogy aki evvel a mondattal válaszol, az arra akar utalni, hogy az ideológiamentes állam ugyanúgy ideológiát fog lenyomni az alattvalók torkán, éppen azt, amelyik életrehívta őt: az ideológiai szabadság ideológiáját, tehát a szellemi szabadság ideológiáját. Ebből fakadt tehát a félreértés.
Félreértettelek valószínű, mert te azt kérdezed tőlem, hogy „Mitől lenne ideológia a szellemi szabadság?”, és előtte én is ugyanezt kérdeztem tőled: „Úgy érzed, hogy a szellemi szabadság egy erőltetett ideológia volna?
Mindezek után azt szeretném tehát megtudni, hogy miért írtad először, hogy „Sajnos épp az állam(hatalom) penetráns tulajdonsága, hogy ideológiát is le akar nyomni az alattvalók torkán” arra a beírásomra válaszolva, amiben én az állam létjogosultságát próbáltam neked elmondani egy ideológiai szabadságban létező állam példájával?
:)
„egyszerűbb valaki közismert figura mankójába kapaszkodni (akit egy vitapartner is elfogad tekintélynek), mint a saját gondolatrendszerünkkel végigvinni valamit.”
Az a legfőbb célom, hogy a saját gondolatrendszeremmel fölfogjam Steiner elméletét. Ha látod, hogy hol térek el Steiner gondolatrendszerétől, tehát hol értem őt félre, vagy ha belemagyarázok valamit ami nincs benne, esetleg figyelmen kívül hagynék valami fontos dolgot, kérlek világítsd meg előttem a tévedéseimet!!!
„És máris megbukott a centralizált irányítás akár bázisnak hívjuk, akár másnak.”
A bázisok létrejötte nem jelent centralizáltságot. A bázisok azt jelentik magyar nyelvre lefordítva, hogy: Freinet központ. Montessori központ. Jenaplan központ. Waldorf központ.
„El sem hinnéd, hogy pedagógiai hozzáállásban mennyire különböző emberek alkothatnak egy tantestületet.”
Azok az iskolák, amik képesek valamelyik bázishoz csatlakozni úgy, hogy azt a bázis is elismeri a pedagógiája színvonalas megvalósításának: több pénzt kapnának az államtól.
„Érdekes lenne, ha érettségikor derülne ki, hogy képtelen a továbbtanulásra a gyerek, mert valami fontosat elfelejtettek neki megtanítani a továbbhaladáshoz / akkor minek? Töröljük is el nagyvonalúan / Aki pedig a gyerekének diplomás jövőt szán, az írassa elitiskolába, vagy járassa magánórákra. Hoppá, ez egészen úgy hangzik, mint ami most is van :-)))”
Érdekes meglátás. Egyvalami hiányzik belőle: az, hogy az érettségit ma nem törlik el. Tehát jóként tüntetnek föl egy rosszul működő rendszert. A magánórákra és az elitiskolákba való járatás szükségességét elkendőzik. Így már pofás. Így már tényleg egészen hangzik úgy, mint ami most is van. :)
„...érdekévé válna, hogy meggyőzze a gyerkőcöt
ill. az ő kedves zsebbenyúlós szüleit... (akik aztán cserében esetleg hárpiáskodhatnak és olyan előjogokat és elnézéshöz való jogokat követelnének, hogy ihajj :)))”
Az iskolának nem érdeke elhanyagolni a gyerek nevelését. Amelyik szülő pedig nem jön el arról a helyről, ahol nem megfelelő a képzés, az egyszerűen egy tehetségtelen szülő... Az iskola büszke a jóhírére, ha nem a konkurencia-iskolának akar több növendéket. Érdeke, hogy a gyerekek és a szülők jól érezzék benne magukat, és hogy biztos alapokat nyújtson a továbbtanuláshoz. Még az is érdeke, hogy az élethez biztos alapokat nyújtson. Érdeke, hogy olyan bázist, olyan nevelési eszmét és tantervet válasszon magának, amit a tanárok éreznek, hogy ez az, amivel a legtöbb „kuncsaftot” tudják beszerezni, és amiben a legelőremutatóbban meg tudják valósítani a hivatásukat. Amelyik szülővel nem lehet együtt dolgozni, avval meg nem kell. Ezt bele kell írni a szabálykönyvbe. Na.
„Nekem nem tabu, viszont nagyon vitatom, hogy bárkinek joga lenne kétségbevonni az indiaiak ítéleteit, döntéshozatalát, szokásait, hitét, életmódját.”
Kétségbevonni????????? Hitem alapján vallom, hogy az európai kultúra előre halad az individualitás útján (-és hogy az indiai nem halad előre rajta)! És ha kicsit összeszedi magát, akkor képes lesz újra fölfedezni a Kelet nyugalmát, tartalmát és egyszerűségét önmagában! De olyan kincse van, ami egyik más kultúrában sem tudott kialakulni! Nyilván nem ok nélkül. Ennyi a kétségbevonás tartalma.
„Kicsit talán még irigylem is. Talán mégis az ő lelke a szabadabb :o)”
Hihi, hát megnéznélek, ha nőként hónapokra bezárnának valami sötét cellába, már csak a vallás miatt. Az egzotikus idill csak innét tűnik annak.
am: először nem konkretizáltam
tyuty: „A többit nem értem. Milyen kezdeményezés? Milyen sztorik?”
am: ezek után konkretizáltam
tyuty: „Ezt viszont nem tartom túl jó ötletnek, hogy ide idézel olyasmit, ami nem erre a topicra tartozik. Számomra ez kellemetlen itt”
am: megőrülök, most mit csináljak, még talán én vagyok a hibás?
„Mivel erősen offolunk, itt befejeztem az eszmecserét. A mélcímem él.”
Az általam korábban beírott okok mián felhatalmazom magamat, hogy válaszadást tegyek neked erre az oldalra. Haa van kedved megsértődni, és rajtam kiélni az ilyenféle hajlamaidat, ím állok elébe. Föláldozomm magamm... :)
Várom a válaszodat-valahova! Üdv.: Ági
(Ha többet nem találkoznánk, akkor sok szerencsét. Részemről ha erre utaló jelek vannak, az biztos, hogy a suli miatt van, meg az internethozzáférés miatt. De idővel tuti újra jövök-ha valakit érdekel.
Na, megyek, föltakarítom a macskaszart a konyhából. :PPP)
Igen, volt egy kérdésem, tudom, íme:
"Milyen a Freinet? Miben más, mint a Waldorf? Valamiben biztos, ha te annak idején a Freinetet választottad, nem a Waldorfot... Vagy talán rád volt bízva, az égiek által-a sors által-ez az ügy: khh."
Még mindig érdekel, csak nem mertem újra feltenni, gondoltam, túl személyes. Nem bánom, ha mélben válaszolsz, vagy ha itt az oldalon is akár, ha még akarsz. De ha elhagyjuk e hajót, biztosan elsüllyed mögöttünk. :(((
Brühühü... ...
Szeretnék majd válaszolni, becsszóra, csak most nem tom, hova írjak. Mivel én nyitottam ezt az oldalt, teljesen természetesnek vettem, hogy kihalt, senkit nem érdekel, ezért bátorkodtam eltérni a címtől. Meg már túlságosan meg is szoktam, hogy mindig eltérek...
Beírások: 08.06-08.15-ig minden nap, össz.: 53 db,
utána 08.20-án 2 db,
09.20-án 2 db,
09.30-án 2db,
10.01-én 1db,
és 10.22-én 1db.
(Lehet, hogy valahol rosszul számoltam.)
Amint láthatod, az offolással itt aztán ugyan nem zavarunk senkit, legfeljebb épphogy kedvet kap valaki vagy a csillaggyerekezéshez, vagy az oktatás-filozófiához! Én szívesen folytatnám veled itt a beszélgetést-ha valahonnan föltűnnének csillaggyerekesek, és el akarnák hódítani a terepet, hát becsszóra azonnal odébbállok... :) Aztán ha valakit érdekel ez az off esetleg, az is jöhet...
Elvégre, ezt az oldalat én nyitottam, tehát tuti nem fog idejönni senki...
Na most ennyi fért.
Ezúton kérek elnézést a topiclakóktól, ez az utolsó beírásom itt. Az indigós könyvet ugyan olvastam, de csak ennyiben vagyok itt érintett.
OFF
Szerinted ki dönti el, hogy hol húzódik a nem szellemi szabadok határa akik megváltandók a szellemi posványtól? Aki már elkötelezett hívője valamely gondolatkörnek az nem élvezi a szellemi szabadságát csak a választásáig? Ki rangsorolja, hogy melyik ideológia, vallás, filozófia vagy életszemlélet a magasabbrendű? Mitől lenne ideológia a szellemi szabadság?
Elnézést, nyilván nem jól fogalmaztam, ha magadra vetted az idézős gondolatsort. Nem rád utaltam, csak épp arra, hogy egyszerűbb valaki közismert figura mankójába kapaszkodni (akit egy vitapartner is elfogad tekintélynek), mint a saját gondolatrendszerünkkel végigvinni valamit. Én is éltem ezzel, amikor az alternatív osztályomat kitaláltam, hogy megkapjam a hozzá szükséges pénzt, paripát, engedélyt, miegyebet :o)
a központi tanterv idején mindenkinek ugyanazt kellett teljesítenie Ez már akkor is egy nem teljesíthető elvárás volt :o) Attól, hogy egy második elemis belekeveredik környezetórán az évszakokba, nem hinném, hogy úgy nő föl, hogy ne tanulná meg :) Egy csomó tudást pedig feleslegesen bifláztatunk. Bőven elég lenne az ismeret szintjén tudni róla (elmélyíteni úgysincs idő az órákon). Miközben nem tanulnak meg tanulni, szöveget értelmezni sem a gyerekek.
Kialakult a tanárokban egy olyan kép a fölöttes szervről, hogy az megmondja helyettük, hogy mit kell csinálniuk. Ezt akarja áttörni a rendszerváltás után a vezetés a helyi programok elkészíttetésével, hogy aztán a sok különböző helyi programból fakadóan fölálljon az a helyzet, hogy a különböző iskolákban végre különböző dolgokat csinálnak az egymástól elvileg különböző emberek. A tanár kiadja, hogy tanujj fijam, de nem tanít meg tanulni. A Fölöttes Szerv utasít, hogy készíts helyi tantervet, de fogalmad sincs róla, hogyan. Attól, hogy magukra maradnak az egyáltalán nem egységes szemlélet szerint összeverbuválódott különböző világnézetű tanárok, még nem lesz az iskolának sajátos arculata, hacsak nem határozza meg pl. a körülötte lakók iskolázatlansága, szociális helyzettelensége sarkosan az intézmény feladatait.
És máris megbukott a centralizált irányítás akár bázisnak hívjuk, akár másnak. Viszont ha most a Csillaggyerekek, indigógyerekek szülei szövetkeznének az ő gondolataikat magukévá tevő tanári gárdával, az már egy valós igényre épülő iskolát eredményezne speciális eljárásokkal, pedagógiai eszményekkel.
a tantervek között létrejött egy választék Ebben tévedsz. A kerettanterv visszahozta a régi (átkos :) 80%-nyi kötelező tananyagot, csak kiollózták a szocialista ideológiát és nyakon öntötték helyette egy álságos isten-haza-család maszlaggal. Annyit "engedtek meg", hogy aki a NAT szerint kezdte (60%-nyi előírással), az tovább mehet azzal, ha akar. Az "új" pedig a bejövő évfolyamokra megintcsak kötelező.
az iskolák mentesülnének a sokszínűség létrehozásának feladata alól, mivel csupán csatlakozniuk kellene az egymástól pedagógiai irányelvekben különböző bázisokhoz: eldönthetnék, hogy melyikhez Sajnos most sem az iskola dönt, hanem a fenntartó (általában az önkormányzat, ti. ő fizeti a révészt). El sem hinnéd, hogy pedagógiai hozzáállásban mennyire különböző emberek alkothatnak egy tantestületet. Hogyan lehetne nekik karakteres pedagógiai irányelvet választaniuk? Ha mégis választanának tegyük fel, nem sok köszönet lenne a megvalósításban, hiszen akinek ez nyűg és nem ért vele egyet, az jobb, ha nem is csinálja.
Az érettségi tantárgyainak és pontos anyagának összeállítása is az egymástól különböző bázisok feladata lenne Érdekes lenne, ha érettségikor derülne ki, hogy képtelen a továbbtanulásra a gyerek, mert valami fontosat elfelejtettek neki megtanítani a továbbhaladáshoz :) Bár legyen, de akkor minek? Töröljük is el nagyvonalúan, és a négyéves sulibajárás örömére egy kis dolgozatért cserében nyomjunk a kezükbe érettségit (mint amcsiban). A felvételi úgyis dönt. Aki pedig a gyerekének diplomás jövőt szán, az írassa elitiskolába, vagy járassa magánórákra. Hoppá, ez egészen úgy hangzik, mint ami most is van :-)))
Ha ugyanis a bázisok annyi hívővel gazdálkodhatnának, amennyit meg bírnak szerezni maguknak (itt a hívek pénzére kell erősen koncentrálni), akkor a tancsinak igencsak érdekévé válna, hogy meggyőzze a gyerkőcöt ill. az ő kedves zsebbenyúlós szüleit... (akik aztán cserében esetleg hárpiáskodhatnak és olyan előjogokat és elnézéshöz való jogokat követelnének, hogy ihajj :)))
Tudod ez tényleg meredek téma. Vannak emberek, akik befizetik a magániskolába a gyereket, csak épp nevelni nem érnek rá. Pedig a legtöbb alternatív számítana a közös szemléletre a szülőkkel. Egységes motiválásra, világlátásra. Szép is lenne... :)
Tabu? Veszélyes? Nem szívesen hallod az ilyenfajta gondolataimat? Mert attól ugyan még nem szűnnek meg... Nekem nem tabu, viszont nagyon vitatom, hogy bárkinek joga lenne kétségbevonni az indiaiak ítéleteit, döntéshozatalát, szokásait, hitét, életmódját. Ráadásul nagyon nem lehet indiaiként egy kalap alá venni őket.
Nem érzek rá lelki kényszert, hogy a mi zaklatott és stresszes civilizációnk minden nyűgét rákényszerítsem arra az arabra, aki a ház tövében a porban ücsörögve teveszargolyóval játszik.
Kicsit talán még irigylem is. Talán mégis az ő lelke a szabadabb :o)
Nem szívesen beszélgetnek velem az emberek. Elnézést, valóban ígértem máshol, hogy írok valamiről, amit aztán nem tettem meg, de gondoltam ha tényleg érdekel, visszatérsz rá. Ehelyett megkértél, hogy ide tegyek be egy képet, amit azonnal teljesítettem is és láthatod, eszemben sincs elzárkózni a beszélgetéstől.
Ezt viszont nem tartom túl jó ötletnek, hogy ide idézel olyasmit, ami nem erre a topicra tartozik. Számomra ez kellemetlen itt, pedig amint látod, nekem a szex sem tabu.
Mivel erősen offolunk, itt befejeztem az eszmecserét. A mélcímem él.
ON
Szia amikertunk :) nem emlekszem az emlitett hozzaszolasra, de majd utananezek. Barmi volt is a nezetem az iskolarendszer kozpontositasarol vagy eppen decentralizalasarol, mara egyre inkabb az a velemenyem, hogy az iskola befolyasa a gyerek eletben valo boldogulasa szempontjabol elenyeszo, ha eppen nem nulla. A szocializalodas szempontjabol van nemi jelentosege, de a megszerzett tudas nem all aranyban semmilyen modon a boldogulassal. Meg talan egy cseppet az anyagi boldogulassal, de hogy kibol lesz boldog ember, azt nem egy (jo vagy rossz) iskola fogja meghatarozni. A pillanatnyi jo vagy rossz kozerzetet termeszetesen befolyasolja, de egy atlag iskola (ma mar) szvsz tul nagy kart nem tud okozni egy atlaggyerekben.
De ez a mostani nezetem, biztosan fog meg valtozni, meg erdekel masok velemenye is. :)
Szia idike2002!
Emlékszem, a waldorf oldalon volt egyszer egy tök jó beírásod a fejtegetéseimmel kapcsolatban (1323). Nem tudtam akkor válaszolni, erősen függök ugyanis attól, internetezés tekintetében, hogy a szüleim mikor nincsenek itthon, és hogy mikor nincs suli. :) /Bocs!/
Az ottani beírásod alapján feltételezem, nem tudom, hogy jól értettem-e, hogy ha te növelni akarnád a diákok műveltségi szintjét, és az életben való boldogulásuk sikerességét, akkor az oktatásban nagyobb teret adnál a központosításnak. Hát, az én számomra nagyon meggyőző Vekerdy Tamás érvelése ebből a szempontból. Ő ugyanis szintén a diákok műveltségi szintjének emelését, és az életben való minél jobb boldogulásukat tartja szem előtt, de pontosan az ellenkezőjét tenné, tehát a központosítást a lehető legteljesebb mértékben felszámolná. Nem a központosított iskolarendszer hatékonyságában bízik ugyanis-és persze, hogy melyik iskola károsítja kevésbé a csillaggyerekek kibontakozó képességeit-, hanem az alternatív- és magániskolák hatékonyságában. Vagyis hogy az állampolgárokra semmit nem lehet ráerőszakolni, sem a szülőkre, sem a tanárokra, sem a gyerekekre, csak akkor fog az oktatás is jól működni, ha az emberek maguk csinálják meg jobbra, akarják és alkotják az oktatás jobb minőségét.
Az persze megint egy érdekes kérdés, hogy milyen tantárgyakból kell állnia az érettségi vizsgának ahhoz, hogy az ne csak a rövidtávú, papagájszerű tudását mérje a diákoknak, hanem azt a tudást, amit az életben való beváláskor fel tudnak használni...
„Sztem a szellemi szabadság és a bárkinek bármiért legyőzése fényévekre áll egymástól”
Ha azt szeretnénk, hogy szellemi szabadság legyen, le kell győznünk a nem szellemi szabadságot. Így értettem. Aztán mindenki kedve szerint, vagy hajlama szerint gondolhat véres harcokra, vagy elméleti síkon zajló vitákra... De szeretném, ha bővebben kifejtenéd az ellenvéleményedet, ha még van evvel kapcsolatban.
A továbbiakról: (most nem idézek a beírásodból)
Úgy érzed, hogy a szellemi szabadság egy erőltetett ideológia volna? A szellemi szabadság nem mást jelent szerintem, mint az ideológiák szabadságát: tehát kevésbé erőltetett ideológia, mint a többség igazának elvén működő demokrácia-ami már fél szavazat többség esetén is érvényesnek tekinti azokra is az ideológiáját, akik nem értenek vele egyet.
Ö ö, nem idéztem senkitől, a kútfejemből írogattam neked. Hivatkozom Steinerre, mert úgy érzem, hogy arról beszélek, amiről ő beszélt: de ha nem arról beszélnék, hanem mellé, akkor alig várom, hogy megtudjam ezt!
A sulikban a sokféle pedagógiai program elkészítésére való kötelezés az állam részéről pont a szellemi szabadság felé tett nagyon erős kísérlet. Figyeld meg: korábban, a központi tanterv idején mindenkinek ugyanazt kellett teljesítenie. Kialakult a tanárokban egy olyan kép a fölöttes szervről, hogy az megmondja helyettük, hogy mit kell csinálniuk. Ezt akarja áttörni a rendszerváltás után a vezetés a helyi programok elkészíttetésével, hogy aztán a sok különböző helyi programból fakadóan fölálljon az a helyzet, hogy a különböző iskolákban végre különböző dolgokat csinálnak az egymástól elvileg különböző emberek. Még egy figyelemre méltó próbálkozás van arra, hogy az oktatásban a szellemi szabadság állapota kialakuljon, ez pedig a vezetésben elért reformok között valósul meg: a tantervek között létrejött egy választék, hogy ti. ne csak egy legyen érvényben. A két tendencia, a fönti és a lenti sokszínűsítés annak az ellenerejéből bontakozott ki, ami a szocilizmus alatt működő mindent egységesítő szürkeség volt.
Az oktatásban azonban a szellemi szabadság akkor jönne létre, ha a fönti és a lenti sokszínűsítő reformok hodozójaként alakulhatna a két szint között egy harmadik. Ez azt jelenti hogy az iskolák mentesülnének a sokszínűség létrehozásának feladata alól, mivel csupán csatlakozniuk kellene az egymástól pedagógiai irányelvekben különböző bázisokhoz: eldönthetnék, hogy melyikhez. Az állami központ pedig felszabadulna az alól a felelősség alól, hogy döntsön a különböző módszerek helyénvalósága vagy nem helyénvalósága felől: ezt is a köztes intézmények döntenék el (a bázisok), és az iskolák ahhoz csatlakoznának, amelyikkel egyet tudnak érteni. A bázisok kiépítéséhez nem kellene plusz intézményeket létrehozni, ha a már létező pedagógusképzésekre bíznánk ezt a feladatot.
Az érettségi tantárgyainak és pontos anyagának összeállítása is az egymástól különböző bázisok feladata lenne, plusz az akkreditáció is. Az is különbözne bázisonként, hogy mennyi bürokráciát kérnek a hozzájuk csatlakozó-„rájuk szavazó”-iskoláktól (vö.: ISO), és hogy miben mekkora szabadságot engedélyeznek-kérnek az iskoláktól.
Ha ugyanezt a struktúrát az oktatás mellett alkalmazzuk a politikai életre is, akkor érjük el azt a többpártrendszert, amiben az egymásól különböző pártok időben egymás mellett, nem pedig egymást követve léteznek. Ehhez egy dolog kell: hogy az ideológiáját senki ne akarja azokra érvényesíteni, akik nem akarnak ahhoz csatlakozni: kell tehát egy központi, SEMLEGES bíróság, amelyik elítéli a jogszerűtlen, erőszakoskodó igehirdetőket.
„Szval görcsölhet az állambácsi valamiféle egységeset itten, mikor a tancsi becsukja maga mögött az ajtót, akkor csak reménykedhetünk, hogy otthonról egészséges hozzáállást és szemléletet hozott :) (mert szerintem ott dőlnek el a dolgok, nem a közintézményekben)”
A „tancsi” hozzáállását a dolgokhoz erősen befolyásolja az intézményszervezet, aminek a részeként „működik”. Ha ugyanis a bázisok annyi hívővel gazdálkodhatnának, amennyit meg bírnak szerezni maguknak (itt a hívek pénzére kell erősen koncentrálni), akkor a tancsinak igencsak érdekévé válna, hogy meggyőzze a gyerkőcöt az életre szóló hűség felől-ezt pedig erőszakkal, és módszertelenséggel, személytelenéggel nem lehet megtenni. De itt ezen a ponton a téma kicsit messzibbre vezet...
„Az indiaiak lelkébe nem másznék bele (se az arabokéba, se a hakázokéba, se máséba).”
Tabu? Veszélyes? Nem szívesen hallod az ilyenfajta gondolataimat? Mert attól ugyan még nem szűnnek meg...
am: „Kh., vagy, milyen volt a nyaralás...? Vagy valami ügyetlen kezdeményezés... Jók azok a faroksztorik a oldalon, de kicsit talán kihagyom, nem baj? Úgy szíven talál... ... vagy nem tom.”
tyuty: „Köszi, a nyaralás isteni volt!
A többit nem értem. Milyen kezdeményezés? Milyen sztorik?”
am: Kezdeményezés a beszélgetésben. Nem szexuális kezdeményezés. Nem szívesen beszélgetnek velem az emberek. Túlságosan sok a mondanivalóm... Faroksztori pl.: Hölgyek, urak, szex-Egy érett nő szerint...-7471
:)
Enyem gyerek (nem csillag es nem indigo) most 4,5 eves es fullban az urhajos korszakban vagyunk. Tegnap este az apjat kuldtem be fektetni, mert mar mese utan nem birtam valaszolni a "mi lesz a napbol ha elfogy belole az osszes energia" tipusu kerdeseire. Es hogyan keletkezik a nap es o is urhajos es szamitogepet epit es urhajot es en leszek a felesege es egyutt fogunk repulni.
Sztem a szellemi szabadság és a bárkinek bármiért legyőzése fényévekre áll egymástól :o)
Sajnos épp az állam(hatalom) penetráns tulajdonsága, hogy ideológiát is le akar nyomni az alattvalók torkán (Steiner még a saját iskoláiban sem erőlteti a mögöttes filozófiai tartalmat, hanem enged szabadon dönteni). Figyeld meg, hogy a bármi mellett érvelők akkor idézgetnek elhíresült tekintélyektől például a legbőszebben, mikor a saját indoklásuk valamiért gyenge lábakon áll. Aztán bármelyik "tekintélyes" életművét ha megpiszkáljuk kicsinyt, kiderülnek a turpisságok (mármint csak annyi, hogy nem volt mindenható).
Gondolj bele, a sulikban tanítanak valamit, ami korántsem feltétlenül örök érvényű, hanem a "tudomány mai állása" szerint való közgondolkodást tükröz (sőőőt, kistyuty halálra cikizte a biológia (fizika stb.) tankönyvét, mert már bőven túlhaladta a tudomány a tanítást :) Maguk a tankönyvek erősen vitathatók, és nálunk nem tanítanak a tanárképzésben tankönyvelemzést (nagyobbikom tanult a londoni kurzusán), ami alapján lehetne választani (az egyre bőségesebb, ám minőségét tekintve igen megkérdőjelezhető kínálatból). Talán nem véletlen, hogy pl. az AKG saját tankönyveket ír (ad ki, használ).
Továbbá tantervkészítést sem tanítanak a tancsiknak, mégis pillanatnyilag bizonyos sulikban háromféle - a hozzánemértők által az iskolákban összekókányolt - tanterv alapján tanítanak. És akkor még nem említettem az erkölcsi és morális kérdéseket, melyek hordozója (a vallástól átvéve a szerepet) egyre inkább a média...
Szval görcsölhet az állambácsi valamiféle egységeset itten, mikor a tancsi becsukja maga mögött az ajtót, akkor csak reménykedhetünk, hogy otthonról egészséges hozzáállást és szemléletet hozott :) (mert szerintem ott dőlnek el a dolgok, nem a közintézményekben)
Az ISO egy méregdrága "minőségbiztosítási" rendszer (amitől jó sokba kerül a közoktatás; lehet melletdöngetni, hogy mi mennyit áldoztunk rája). Kifizetünk "szakértő" cégeknek iszonyatos pénzeket, akik mindennek a leadminisztrálására kényszerítik a nemzet napszámosát ahelyett, hogy a tanítványaival foglalkoz(hat)na.
Az indiaiak lelkébe nem másznék bele (se az arabokéba, se a hakázokéba, se máséba).
Köszi, a nyaralás isteni volt!
A többit nem értem. Milyen kezdeményezés? Milyen sztorik?
Aha, én is így kezdtem, amikor először gondolkodtam el a szellemi szabadság miben létéről. Az volt a nézetem, hogy ne legyen nem csak párt, hanem semmilyen intézmény!: az emberek csak a saját neveiket írhatják mindenhez oda, tanárként is csak azt taníthatják, ami név szerint az ő tanításuk--mivel nem létezik az a dolog, hogy történelem, fizika, stb. Egyéni felfogások vannak, és az emberek nem mondhatják, hogy történelmet tanultak, ha a Kovács Pista tanította, vagy ha a Horváth József. Mivel nem ugyanazt tanulták... ...
Aztán változott a nézetem.
Rehabilitáltam az államot.
Fölfogtam, hogy mi az állam, és hogy mire való.
A lényege az, hogy bármilyen dolognak a működtetéséhez, ami körülvesz bennünket, tanítások szükségesek. A tanításoknak pedig hatáskörzetük van: azt értem ez alatt, hogy van egy kapacitása minden tanításnak, amiben úgy tud elterjedni, hogy ne váljon hazugság, vagy majmolás belőle. Rudolf Steiner azt akarta, hogy a tanítások a saját erejükkel terjedjenek el, a világon bármilyen dologgal kapcsolatban, tehát vallásszabadság legyen, alternatív iskolák és olyan pártok, amik az ötleteiket a saját híveikkel együtt valósítják meg, nem erőszakolhatják senki másra. Ez nem a többség győz demokráciája, hanem a mindenki szóhoz jut a saját portáján demokráciája lenne. Az állam feladata pedig a szabadság fenntartása, tehát meg kell akadályozni, hogy az egymástól a szivárvány minden színében különböző nézetek beleártsanak egymás hívei közé erőszakkal. Győzködni lehet. Pártokra úgy van szükség, ahogy tervekre, elméletekre, tantárgyakra, vallásokra, tanításokra. De megmérgeződik a dolgok tartalma, ha olyan emberek kezdik képviselni hivatásból a dolgokat, akik nem meggyőződésük, megértésük és rokonszenvük alapján vannak a dolgokkal kapcsolatban-hanem vagy rájuk erőszakolják a többség győz elven, vagy eltartják őket: mint ahogy millió nem alternatív tanárt pénzelnek le azért, hogy erről vagy arról diskuráljon a gyerekekkel.
A legfontosabb feladat a viágban, ami már Athénban is a demokrácia előtt állt (de ott állt még a rabszolgaság legyőzése is), hogy a tanításokat, az ötleteket a saját vivőerejükből táplálkozó hatáskörzetükre redukáljuk-hogy akik nem értik, ne tudják képviselni...hamisan... Evvel az előremutató áramlattal szemben az az ellenpólus áll, ami nem más, mint amit ma teljesen kifejlődött változatban Indiában találunk meg: Indiában az emberek immunisak a pestissel szemben (Európába a nagy járványok mindig onnan jöttek be), mert olyan dzsuvában élnek, mint ahogy az a szent könyveikben meg van írva. Hozzászoktak. A döglött állatokat a folyóba dobják, de három méterrel lejjebb már isznak belőle. Az emberek szekerekkel közlekednek a városokban, mert ezt így kell, elbarikádozzák a betelepült európaiak városrészét maguktól: nem használják a saját ítélőerejüket semmivel kapcsolatban. Az Én helyett más erő működik bennük a döntéshozatalnál az ítéleteiknél, szokásaiknál, választásaiknál. Vallásukban a szertartásokon olyan halandzsa szövegeket hallgatnak és énekelnek, hogy annak semmi értelme, istenek értik csak, és természetesen csak papok olvashatják, mind a négy könyvet négy különböző pap, az év meghatározott időszakában... Szertartásaik nagy részét nem is láthatják a hívek: a szanszkritok Indiája ez, akik az ősi Indiát lerohanták, a mai napig az ő népszellemük tartja hipnotikus erejében ott az embereket. Ott fészkel minden meggyőződés, ami nem önmagukkal azonos emberek meggyőződése. Az európai embernek át kell gondolnia, önmagán át kell áramoltatnia a világot, mielőtt bármit papagájként visszamond, hogy ne egy sznob kaszt tagjaként képviselje a nézeteit, hanem egy érző és tudatos individuumként.
Ha Rudolf Steiner valamit le fog győzni Európában a szellemi szabadság életre hívásával, az India leigázóinak legyőzése lesz... (a szanszkritoké)(előtte a droidák laktak ott)
Úgyhogy mindent bele kedves anarchista tanárnő, nekem pont az ilyen emberekre lesz majd szükségem... :) /Kh, viccelek ám...Vagy ez már nem vicc... ? -- /
Csak azt akartam kérdezni tőled, hogy mi az az ISO, mert írtad egyszer a waldorfba /1412/...? :)
Kh., vagy, milyen volt a nyaralás...? Vagy valami ügyetlen kezdeményezés... Jók azok a faroksztorik a oldalon, de kicsit talán kihagyom, nem baj? Úgy szíven talál... ... vagy nem tom.
A képek egy részét fotózom, a többit ellopikálom ill. újrahasznosítom kicsit átvariálva :)
Valaha nekem is voltak világmegváltó terveim, bár sosem politikai jellegűek. Abban max. odáig tudok eljutni a fejtörésben, hogy nem bánnám, ha megszűnne minden párt és határ ;o) Szvsz. kiválóan tud(na) rendeződni a káosz politikusok nélkül is :)
Biztosan kapnál szavazatot :) Mindenre van vevő :o)
Nahát, ez itt egy szép kép... Mind szép képek, zsenik vagytok tyutyus, honnan szedtek ennyiféle képet???
Köszi, hogy beraktad!
Pont arra gondoltam, hogy megváltom a világot! Csinálnék egy pártot, vagy inkább egy alkotmányt, szal egy olyan országot, amiben az lenne a lényeg, hogy minden hatalmon lévő párt csak azokra terjeszthetné ki a terveit, akik rá szavaztak. Lenne egy központi bíróság, amelyik ügyel rá, hogy senki ne sértse meg a másokra szavazók más dolgait! Mindenki menjen a saját szemétdobjára, osztán gyűjtsön kedve szerint embereket! Csuda jó világ volna, nem lenne benne hazugság, minden dolog azt tartalmazná, amit hirdet magáról!!! Ez mindenkinek jó lenne!
Szerinted szavaznának rám? :)
Azért ez az ürhajos ügy régen volt, akkor mikor kezdet beszélnio, ami az ő esetében 4 és fél éves korában történt. Ma már majdnem normáli....
Vannak hepjei és komoly céljai és tényleg nagyon jóságos gyerek a tesokhoz viszonyitva is. Akkoriban viszont sok másról is beszélt, más naprendszerekről, más bolygok életéről, s öszintén mi ettől nem estünk hanyatt. Mi csak meghallgattuk, miként a többi csemetét is. Késöbb mondták nekünk, hogy indigokék, amiről viszont szintugy nem hallotunk sokat. Igazából én ezt em komlikálom túl. Minden gyermeket érdekel valami és én igyekszem, hogy arról ő többet tudjon meg. Ha rajzolni szeret, akkor segítem abban, ha focizni, akkor abban, ha olvasni akkor abban, mert szerintem mindannyian tehetségesek vagyunk, ha engedjük azt kibontakoztatni... s amire igazán ügyelek, az az, hogy egy dolog igazán lényeges és az a bennünk lakó emberisség, jóság megörzése, a többi másodrendű kérdés
Megkerdezhetned tole a kovetkezoket (zarojelben a helyes valaszok):
-urhajos koraban hogyan hivtak ot (Francis Richard "Dick" Scobee)
-a feleseget (June Kent Scobee)
-hany gyereke volt (2)
-hogy hivtak oket (Kathie és Richard)
-mikor szuletett (1939. May 19., Cle Elum, Washington állam)
es bonuszkent: tudja-e, hogy 1978-ban valogattak be urhajosnak.
Biztosithatlak, ha barmelyikre jol valaszol, az eleg meredek volna!
Hello
Olvastam a topikot, es nagyon erdekes, minden tamogatasom es elismeresem, figyeljetek mindenre, amit mond vagy magyarazni probal. Akar vegyetek fel magnora, ha nem ertitek mit magyaraz.
En igazabol amiatt aggodnek, hogy ezt az urhajos dolgot bedobta a kissrac. Ugyanis ha az ujraszuletes nem jarkal elore-hatra az idoben, akkor csak egy olyan katasztrofa volt, ahol a tomites miatt mind a heten meghaltak. Nehogy jojjon vmi igen titkos szolgalat, es osszecsomagolja es elvigye a teljes szobajaval egyutt, mint az amerikai legiero tisztjet, aki pl. allamtitkokat tudhat.
:-((
A gyerekeim egy nemzetiségi iskolába járnak. Olyanba, ahol ovodától érettségiig járhatnak egy helyre, egy épületbe. Igy igazából 3 éves koruktól vannak ott, napközben gyakorta látva egymást. Az oviban külön örülnek annak, ha a tesok meglátigatják a kistesojukat. Amugy kis osztálylétszámok vannak. Van akinek csak 11 osztálytársa van.A gimiben pedig 7-10 fös osztályok vannak. Nagyon családias jellegü az egész suli. Mindenki ismer mindenkit név szerint. A tanárok is ismerik minden gyermek otthoni életét is.
Egyébiránt nem az lep meg, hogy tehetséges, ez egy adotság,remélem tud majd vele élni. Ami igazán különleges az nem a történetei, amiket mesélt, hisz ez lehet egy fantázia dús gyermek mesélökedvének szüleményei. Az is legfeljebb csak talán büszkévé tesz, hogy már igy kicsiként is érzi, hogy felelöseg vagyunk dolgainkért, s azért, hogy képességeinkhez méltón jók és bölcsek legyünk. Ami szíven ütött s, amit azóta sem tudok hova tenni a bátyám halálával kapcsolatos "jóslata", az a könyörtelen keménység, miként a bratyó szemébe mondta, hogy most, most fogsz meghalni ( majdnem pofon csaptam, de megúszta azzal, hogy el zavartam). A bratyo akkor egészséges volt, és láttam rajta, hogy zavarja a kisfiu kejelentése. Ezt nem tudom hova tenni és ez kissé zavar vele kapcsolatban. Azt értem én, hogy számára az elmúlás nem is igazi elmúlás, hisz talán a 7 éves gyermeki tudata tiltakozott a megszünés a halál ténye ellen. Mégis szinte zavaró, hogy mennyire természetes dologként kezeli az elmúlást, mint anygyalá való átlényegülést ( pedig mi erről nem beszéltünk neki sosem), ami bizonyos szempontból örömteli dolog számára, ha valaki ugy megy el, hogy jó életet élt és teljesitette a feladatát. S azt pedig sosem felejtem el és számunkra tényleg segítség volt, amikor azzal vigasztalt minket, hogy emlékezni kell, szeretni s gyönyörködni, mert akkor elmulik minden bánat és boldogok lehetünk. Ez a három szó ( amit lehet, hogy Csabi rég elfelejtett) nekünk azóta a saját kis életünk motoja....
Minden elfér vele kapcsolatban az én butus fejembe, csak az nem, hogy miért mondta, hogy most fogsz meghalni, mert sokat cigizel ( elötte számtalanszor mondta neki, hogy ne dohányozz, mert beteg leszel, de akkor azt mondta, ne dohányozz, mert meg fogsz halni, majd amikor bratyó azt mondta, hogy ne bolondozz Csabika, persze, hogy meg, de nem most, akkor a válasza az volt, de most, most fogsz meghalni, aztán elzavartam, mert baromi dühös lettem rá és rém ciki volt, hogy ilyet mondott több ember elött... Többet nem találkoztunk a bátyámmal...
Egyszer egy 17 gyerekes anya azt mondta, hogy minnél többedik annál elevenem, talpraesetebb s kicsit talán hisztisebb is. o én 17 ben azért nem gondolkodom....
Amugy szerintem az átlagnál tehetségesebb gyermek sem természetfölötti jelenség, csak mákja volt vagy pechje, hogy valamiért extrákkal jött a világra, de hogy mi lesz vele az ezer meg ezer dologtól füg, mert lehet Teréz anya, vagy Edison, de lehet Mengele is vagy, amit én többször láttam lecsuszot és szétszuszot drogos. Meggyözödésem, hogy sokkal több extr tehetség születik, mint amennyi kibontakozik, de mert nincs inditó energia, szeretet vagy rosszabb esetben gyülölet nem tud valósággá válni, felszinre törni és meggyözödésem az is, hogy sok átlagnak gondoltból válhat extra, ha a körülmények ugy hozzák, ha sok a szeretet, ha sok a szenvedés, ha vannak álmok és álmodok vágyak és akarat.
Ezekre egyik kedvenc példám Arany és Mora, akik ugy nöttek fel, hogy sok testvérük meghalt, s igazán elkényeztetett majmok voltak az otthoni körülményekhez képest . ( Mindig elsirom magam, amikor Morát olvasok fel a gyerekeknek, olyan lélekmelengető). Vagy Radnóti, aki csak tehetség volt, de nem igazán csodás költő addig, mig nem jöt el számára a borzalom.
Talán a legfontosabb az, amit Te is irtál: "nagy teret engedünk neki, hogy felfedezze a világot és megtapasztalja a dolgokat (ésszerű határokon belül). Mi sem szeretnénk elnyomni fantasztikus kis személyiségét, de néha, így a hisztiknél -főleg a türelmetlenségünk miatt - elveszítjük szem elöl ezeket a fontos dolgokat"
S hogy mivé váli igazából annyiban érdekel, hogy jó ember legyen, jóságos és ne akarnok, s hogy ezt miként éli meg orvosként, környezetvédőként, kukásként vagy szodásként tulajdonképpen másodlagos kérdés.
Magam életében sem zavar a viszonylagos sikertelenségem, mert a legfontosabb dolgokban akkor is sikeres vagyk, ha ezt csak mi néhányan tudjuk. Mert számomra az igazi siker az, amikor szóba áll velem az extra mod zárkozott és rossznak tartott kisfiú, amikor barátjává fogad Palika, akinek csak egy keze van meg a 4 végtagjából, amikor egy 17 éves elfogad nevelőmamájának és büszkén mutat be a barátainak és persze a férjem a gyerekeim a házaságom. Hát kell ennél több? s látom, hogy sokan nálam ezernél jobb körülmények közt élök is vágynak erre, talán irigykedve is egy kicsit.
Azért nekem is van egy álmom, csak még kevésnek érzem hozzá magam. Egyszer majd szeretnék irni, irni és irni. Könyvet, naplót, elbeszélést, novellát. Irni valamit, mert irni valami olyasmi, mint elindulni a lélek nagy útvesztöjében, mint felfedezni a mindenséget és a paradicsomba eljutni.(miközben megismerjük a végtelent a mélységeivel, bugyraival és felemelő magasságaival együtt) ( ehhez viszont lekéne dolgoznom a diszgráfiámat, mert mindig felcserélem a betüket és méltóvá kéne válni rá, csak ugy az írás szenvedélyéért magáért)
