Keresés

Részletes keresés

citera Creative Commons License 2021.01.17 0 0 7048

Nem most találtam ezt ki. mobil kemencéhez gondoltam. amiket eddig készítettem azok csupa agyagból vannak, de erős volt a kísértés, hogy ilyen csalás felé elcsábuljak. Szerintem magamnak mindenképpen ki fogom próbálni. Egy kertészetben pedig láttam kültéri fagyálló virágcserepet, az anyaga olyan érzést keltett, hogy sokkal tömörebb, tapintásra, látásra érzésre megfelelőbbnek tűnik. Bár a porózusabb agyaknak meg jobb a hősokkállósága. Azok a félgömbnél laposabb cserepek, amiket az Obiban láttam, tipikus sütőkemence formájúak, de ebben a méretben inkább a kúposat javasolnám, van magassága, a másiknál félő, hogy nem égne eléggé jól. Persze egy sor téglával megemelheted, akkor már jó az is, de jobb a kúpos. A félgömbös mellett szól, hogy emlékeim szerint vastagabbak voltak. Viszont láttam köztük hajszélrepedéseset, erre vigyázz, kondítsd meg, úgy kell pengenie, mint egy harangnak.
Én úgy emlékszek, hogy volt ott 60cm-nél nagyobb is, nézz szét, ne csak az Obiban, máshol is ahol ilyet árulhatnak. Az én mobilkemencéim belvilága 40-45cm, én ilyeneket nézegettem, de neked jó lenne ha találnál 70cm-eset. Tavasszal, mikor jön majd a kertmánia leakciózás, akkor feltöltik a készleteket, nagyobb lesz a választék. Ha nem sürgős a kemence, várd meg - véleményem szerint amúgy sem tanácsos kemencét télen építeni, főleg kintre, legjobb mikor kánikula van.

Előzmény: Árpád94 (7046)
Árpád94 Creative Commons License 2021.01.17 0 0 7047

Megnéztem online az Obi oldalán ott tényleg voltak olyan nagyok amikről te beszélsz?

Mert én amit találtam anyaga agyag,legnagyobb,annak átmérője 60,2 cm és magassága 54,3 cm ja és nem 15 ezer hanem 30 ezer 😆😆.Körülnéztem neten hátha valamit találok-e még de semmi.Még ez a legjobb.

Előzmény: Árpád94 (7046)
Árpád94 Creative Commons License 2021.01.17 0 0 7046

Hallod!

Igazad van!

Én erre nem gondoltam,tényleg van olyan nagyméretű,fogadjunk voltál ott és azért jutott eszedbe! 😃😃

Van téglám viszont nem kell annyit szórakoznom,és ez megéri.

Köszönöm!

Előzmény: citera (7045)
citera Creative Commons License 2021.01.16 0 0 7045

fontos, hogy kiégetett anyagú legyen, ne beton, ne ragasztott és ne kő (bár a kő még akár jó is lehet)

Előzmény: citera (7044)
citera Creative Commons License 2021.01.16 0 0 7044

van még egy ötletem számodra, szerintem ez veri az összes korábbit: menj el az Obiba és vegyél egy rohadt nagy virágcserepet. 70cm átmérővel különböző alakú és anyagú van. A fagyálló kültéri anyag tömörebb.
Kiflexezed rajta a szájnyílást - vagy van dekupírfűrészbe való karbid felrakású lapocska, amivel csempét szoktak vágni. Azzal görbét is tudsz vágni és a kieső darab lehet a tevő.
Ezt a virágcserepet ráborítod az alapodra, kívülről beburkolod a hőszigetelő anyaggal, azt behálózod, betapasztod és kész. Esetleg előtte egy kicsit ráhizlalhatsz kívülről a virágcserépre homokos vízüveges agyaggal hogy meg legyen az a 4-5cm vastagság.

Így sokkal kevesebbet kell dolgozni, kb 10-15e lesz a virágcserép, de nem kell téglát venned :).

Előzmény: Árpád94 (7039)
citera Creative Commons License 2021.01.16 0 0 7043

ez a pizza kaja nagyon hasonlít a mi kenyérlángosunkhoz, csak még vékonyabb annál. Azért hívják lángosnak, mert ég mellette a láng a kemencében eredetileg. Váltott oldalon folyamatos üzemben lehet sütni, míg egyik oldalon fűtesz a másikon sütsz. A kenyérlángos kb 10 perc alatt sül meg, ha jól be van fűtve.

ha majd úgy látod, hogy már teljesen kiszáradt a kemence, akkor meg kell majd ejteni egy alapos kiégetést. én 8 órán keresztül szoktam fűteni benne. Ekkor olyan kiégetést kap, ami meghaladja az összes későbbi felfűtést. Úgy ég ki, hogy közben nem mozog - mert ki sem hűl. A művelet alatt is lehet sütni benne pizzákat.

Előzmény: Kartsy (7042)
Kartsy Creative Commons License 2021.01.16 0 0 7042

Szia!

 

Belső átmérője 80cm, az ajtóm szélessége 55cm, a kupola szabályos félgömb. A többi adja magát.

 

Eleinte óvatosan fűtögettem, majd egyre bátrabban, most hétfőn pizzát is sütöttünk. Egy haverom pizzériában dolgozik, a főnöke megtudta, hogy mire készülünk és küldött a tésztájukból, hogy azzal is próbáljuk ki! Nem sokat sütöttünk, csak 18-at. :-)

Ne kérdezd, hogy nem utáltam meg még aznap a pizzát!!!!

 

Belűről teljesen száraznak tűnik, de még mindig van benne víz. Ha kiszárad majd a hőjét is jobban fogja tartani. A sima égetett tégla szerkezet miatt nem vártam csodát a hőtárolásával kapcsolatban, így nem ért váratlanul, hogy egy kis őrlángnak mindig kell égnie a kemencében, hogy ne hűjön ki. Ne gondolj nagyra, ha már fel lett fűtve, akkor egy alkarnyi fenyő is megteszi a fal tövében.

Egyszerre két pizzát lehet benne sütni. 

Ha újra csinálnám, az aljára samotot tennék és az ajtaját 5-10 centivel kisebbre venném, a többi jó így, ahogy van.

Kicsit füstös lett a homloka, de ez a hidegindításnak köszönhető.

Nagyon könnyű felfűteni, kb 40-45 perc elég, hogy elkezdj sütögetni benne (eddig csak fenyővel fűtöttem, mégis csak bejáratós). 

Annyira még nem fűtöttem fel, hogy kövön süssek benne pizzát, így csalni kényszerültem: 

Évekkel ezelőtt vettem valahol egy pár lábas barbecue rácsot. Ahogy van annyi parázs, hogy el tudom teríteni az alján 1 újnyi vastagon, ráteszem a rácsaimat és kerek tepsiben berakom a pizzákat. A kupoláról visszaforduló "őrláng" pirítja a tetejét, a parázs őzbarnítja az alját és 2-3 perc alatt így kész a pizza. Ugyanaz a tészta, mégis itt sokkal finomabb, roppanósabb volt a pizza, mint az elektromos kemencében.

Kb ez mehet 3x2db pizzáig, amikor is elhamvad a parázs és újra meg kell pakolni egy fél vödör fával, hogy kezdődjön az egész előről. Egy családnak egy felfűtés elég kell hogy legyen!

Holnap is sütünk, küldd el a számod felhívlak.

Előzmény: Pheaton 207 (7040)
citera Creative Commons License 2021.01.15 0 0 7041

Kérdezted, hogy mekkora hőmérsékletet sikerült neki elérni?

Azért szólok hozzá, nehogy tévedésbe essünk.
Egy profi kemenceépítő ismerősöm dicsekedett, hogy az ő kemencéje elérte a 900°C hőmérsékletet, mert bemért a lézercélzós inframérővel és az annyit mutatott, miközben égett a tűz odabent.

Elárulom, hogy a legtöbb anyag, ha 900fokra melegítjük, akkor általában vörösen izzik.
Nade akkor mit mutatott a műszer?

Ez a műszer azt mutatja, hogy az lézer által megjelölt pont irányából milyen hőmérsékletnek megfelelő intenzitású és hullámhosszú hősugárzás éri a műszer szenzorát.  Ez a hősugárzás nem csak a felületről jöhet, hanem az előtte táncoló lángoszlopból, illetve felhevült gáztömegből is érkezhet. Tehát a infravörös mérés csak akkor hiteles, ha már a parazsat is kiszedtük.

Egyébként érdekes dolog, hogy ha egy gázoszlopot azonos hőmérsékletre hevítünk, akkor a gázoszlop hosszával arányosan nő a hőkisugárzás intenzitása. Vagyis egy magas építésű kemencét a falazatával együtt ha rendesen felhevítünk (sokkal több energia, mint egy alacsonyat), akkor benne ugyanúgy lehet sütni, mert így nem a plafontól, hanem a gázoszloptól kapja meg a hősugárzást. A gond csak az, hogy ahhoz hogy a gázoszlop hőmérsékletét fenntartsuk, nem csökkenhet a falazat hőfoka, márpedig csökken, továbbá a sütéshez- főleg kenyér esetén kell a kemencébe beszoruló magas hőmérsékletű gőz is, ez segít elkerülni, hogy a kenyér túl korán megkeményedő kérge megakadályozza a hő okozta felfúvódást, magyarul, ha túl magasra megy, vagy kitávozik a gőz a sütőtérből, akkor nem tud olyan magasra felfújódni a kenyér, mert megszikkad a kérge már a sütés elején.

A gázoszlop hosszával növekvő kisugárzás tényéből az is következik, hogyha ugyanolyan hőfokra felhevítünk egy kisebb meg egy nagyobb kemencét, akkor a nagyobb kemencében jelenlévő jelentősebb mélységű forró gáz igencsak rásegít, hogy műszerünk azt higgye, hogy egy melegebb felületről érkezett annyi hősugár.

Előzmény: Pheaton 207 (7040)
Pheaton 207 Creative Commons License 2021.01.15 0 0 7040

Szia,

 

kérdezhetnék néhány dolgot a kemencéddel kapcsolatban?

 

Használtad már élesben? Mekkora hőmérsékletet sikerült elérni vele? Jól üzemel? Mennyi idő alatt hűl ki?

 

Nagyjából pizza megszállott vagyok :D , ezért nagyon tetszik ez az - relative - egyszerű megoldás. Valami ekkora méret nekem is bőven elég lenne.

Méreteket esetleg megadnád? Jó e-mail-en is, ha úgy kényelmesebb.

 

Előre is köszi!

 

Szép napot!

 

 

Előzmény: Kartsy (7027)
Árpád94 Creative Commons License 2021.01.15 0 0 7039

Köszönöm szépen ezt a tengernyi hosszú választ,már biztos lefárasztottalak kicsit,de köszönöm.Ha meglesz lövök fel fotót,ennyivel tartozok,persze nem rögtön. :D

Előzmény: citera (7038)
citera Creative Commons License 2021.01.12 0 0 7038

ásványgyapot, kőzetgyapot, bazaltgyapot ugyanaz, mindegy, van barna, meg láttam zöldet is, meg zöldesbarnát. Egy kicsit keményebb, szilárdabb az üveggyapotnál, de ettől is viszketsz. Még nem használtam kemencéhez, csak mobil és beltéri kemencéket építettem, aminél szalmás agyag a hőszigetelő.

A kútgyűrűdet töltsd fel sóderral, vagy homokkal, vagy agyaggal (vigyázz, lassan fog kiszáradni), de hagyj ki fent kb 10cm-t. Ezt nagyon szalmás agyaggal töltds ki, megmég 5cmt fejelj rá, ami kimehet a kútgyűrű élére is, ebbe lehetnek nádszálak is, vagy akár faszéndarabok (1cm-esek rostálva), a lényeg, hogy ha nem ég ki, akkor is szigeteljen, ha kiég akkor meg ne rogyjon be az utána maradó üreg. Ezután 5cm homokos agyag, de ez is már kimehet a kútgyűrű élére is. ezzel az alapod mindjárt 95cm-es lesz, nem 60, így érvényesek a számolgatások, amiket írtam korábban. A falazatot majd a kútgyűrű éle fölé tudod tenni, a szigetelés meg nyugodtan lehet a kútgyűrű átmérőjén túl is, kilóghat. Ezt a réteget szépen simítsd el, és rakhatod rá a téglafeneket. szintén ki a széléig. Ha ez a tégla alap megszáradt, és simára is csiszoltad, akkor kezdhetsz falazni.

A fal alja ne ragadjon az alaphoz!!! A kupola jó ha egyben van, a téglázatot kívülről a hőszigetelés alatt meg is vasalhatod, de a kupola alja alá az alapra homokot kell szórni, hogy ne tapadjon oda. Így mozogni tud majd, ha melegen tágulni akar, ahelyett, hogy befeszülne és összerepedezne - ez előbb utóbb minden kemencét kikezd, akármilyen szuper anyagból is van.

Írod, hogy a kupolát 50cm magasra akarod. Legyen az nyugodtan 70-75 - még akkor is jól fog sütni, de sokkal jobban fog égni. Ne aggódj az instabilitás miatt. Ahol most lakok, van egy 100éves sváb kemence, ami mégcsak nem is kupolás, hanem majdnem kocka csonkagúla. A téglái egészek, és élére vannak rakva - még nem dőlt össze.
   A kupolát természetesen meg kell támasztanod, míg össze nem zárod felül, de uténa már egymást támasztják a téglák. A fugavastagság legyen minimális - belül nulla, kívül amennyi az íveléshez kell.

Ha úgy döntesz, hogy az egészet agyagból csinálod, akkor mindenképpen emelj fölé egy tetőt!  Az agyagot hamarcskeverővel tudod simára dolgozni egy hordóban, majd egy ládában belekapálod a darált szalmát. 3 réteg kell, belülre 3-5cm vastag tiszta tömör homokos agyag, utána közepesen szalmás agyag - e réteg belső részéből kiéghet a szalma, ezért nem kell túl sokat beletenni itt. A legkülső réteg anyagába annyi szalmát kell tenni, amennyit csak bevesz. Többet vesz be, ha apróbbra darálod a szalmét, vagy pelyvát használsz. Ez így egy féligáteresztő hőszigetelés - régen csak ez volt és működött.

Előzmény: Árpád94 (7037)
Árpád94 Creative Commons License 2021.01.11 0 0 7037

Citera!

Tegnap elkezdtem ezt az üzenetet,csak bealudtam.

Köszönöm hogy elmélyedtél ebbe a laikus üzenetembe,és azt is hogy válaszoltál rá és segítesz ebben.

Amúgy valamit félre nyomtam nálad.Mi az a jel a linkmásolás mellett és a tagtiltás között?Most pirosan mutatja nálad.Na mindegy,remélem nem ártottam vele.

Azt hiszem még lehet ez a üzenetem sokba fog kerülni nekem :D .

 

 

Ahogy írod a kútgyűrű lesz a kemence emelvény alap,alatta meg ugye lesz csinálva 20cm alap,bár régen nem tudom mi lehetett az alap...

Nagyjából eligazodtam rajta amit írtál,meg visszaolvastam az írt dolgaidat,visszamenőleg a többi üzenetedben.

Igazából az lenne a kérdésem hogy írtad hogy ásványgyapotot alkalmazzak,az a barna ugye?A táblásat mondod gondolom,mert nekem üveggyapot paplannal volt dolgom és annak az a lényege,ne nyomódjon össze,és tartsa az alakját mert ha összenyomódik,akkor rögtön nem úgy szigetel,meg a zöld bazaltgyapottal volt dolgom táblásban,az ahogy mondod páraáteresztő mert vályognál használtam hogy ez működjön,amit te mondasz nem ismerem.

Amúgy nem jól írtam,8 cm a kútgyűrű vastagsága,ugye a kör alak miatt ahogy írtad meg én is fejben,mindent duplán számítunk tehát ez rögtön 16 cm meg szerettem volna 10 cm szigetelést az egyenlő 20cm,összesen 36 cm,maradt 60cm se,és akkor már a 60 cm-es alapra rakom a téglát,ha azt is számoljuk,ugye 2x6 cm meg 2x1 cm kenés,60-14=46 cm belső átmérő.

Az már tényleg kicsi,kör alakban,szóval az oldalsó szigetelésemből le kell vennem,vagyis max 5cm-es szigetelésem lehet körben,vagy megveszem azt a drága 5 cm-es fehér kerámiapaplant.

Bár már tényleg gondolkoztam azon hogy agyagból az egészet.

Írtad hogy vágjam 4-be a téglát és ugye így kisebb lesz a törés hézagjaim a 60 cm-es körívemen,de hogy ha megcsinálom ezzel a vìzüveg agyag és homok meg ugye a vízüveg beitatás stb...tehát felépítem,rá teszem a tetejét,nagy samott táblát,de nem dől az össze?

Olyan instabilnak tűnik az egész így elképzelve meg ha megkapja a hőt...Tudom hogy ezzel segíteni akarsz,csak úgy nem tudom...élére állítva kis darabokból megcsinálom 50 cm magasra,4 sor,belül lekkeni 1 cm vastagságban,kívülről is lekéne valamekkora vastagságban és erre menne ugye a szigetelés,ide is a paplant gondoltam,de mikor fejben elképzeltem akkor még az olcsóbb gyapottal is meglehet oldanira gondoltam,szigetelés végülis összefogná,vagy tegyek falszigetelésre is többet?Ásványgyapot táblát vágogassam kicsikre,vagy ne szórakozzak,és ásványgyapot paplan,és azt megint kenjem le valamilyen vastagon?Aztán vízszigetelés.

Igazából ezaz hogy szigetelés vastagságnak nem tudom mekkorának kell lennie az élére állított téglához képest,duplája vagy ugyanakkora?Ha csak vályogból lenne akkor az mekkora lenne?

Abba meg hálós dolgokat kéne tenni gondolom pár soron a tartás végett,vagy lehet nem,nem tudom.

Jaaaaa meg a másik,kútgyűrűn belül hogyan mivel csináljam? Egy asztalon vagy boros fahordón nem hiszem hogy megállna szóval homok és aztán meg sima beton vagy esetleg tűzálló és aztán szigetelés és tégla,de ahol a fal lenne akkor az alá meg nem tennék szigetelést csak a belső átmérőm alá meg a külső átmérőm köré,nem kell félnem süllyedéstől,vagy felejtsem el ezt az egész kútgyűrűt?

 

Mondtam én hogy a végén még fizetnem kell ezért...

 

 

 

Előzmény: citera (7036)
citera Creative Commons License 2021.01.09 0 0 7036

Hát elég sokminden van itt egyszerre, megpróbálok végigmenni rajta.
Nem világos, hogy a kútgyűrűből az alapot akarod csinálni, vagy a dongás boltozatot?
Az alapnak formát adó emelvénynek megfelelő a kútgyűrű, boltozatnak nem, mert betonból van, nem hőálló.
Az alapnak elég akár 20cm is, de fel kell emelned olyan magasa, hogy kényelmes legyen fűteni, ne kelljen a földön térdelni, ha be akarsz látni, továbbá nem mindegy hogy mi a cél. Hőakkut akkor teszünk az alapba, ha folyamatosan fűtöd egymás után a kemencét ciklikus üzemben vagy ha azt akarod, hogy egy héten elég legyen kétszer begyújtani, és ne hűljön ki - ekkor egy tömegkályha szerepét is átveszi (beltér, fűtési cél). Ilyenkor sokat megeszik, de nem kell mindennap bíbelődnöd a felfűtéssel. Vagy fűtöd vele a házadat, vagy pék vagy. Ha egyik sem, akkor nincs értelme a hőakkunak, annak ugyanis az a tulajdonsága, hogy sokáig kell felfűteni, sokat kell bele tüzelni, de lassan hűl ki. Ez főleg fűtőkemencéknél értelmes, sütőkemencénél sajnos csak akkor éri meg, ha az elején eltüzelt szekérnyi venyige hője a sütés után nem a szabadba távozik -egy hét alatt, hanem segít a következő sütéshez felfűteni megint - ha nincs következő sütés, akkor kukába megy a belefeccölt hő, ráadásül ha nincs hőakku, akkor is lehet következő sütés, tehát sütni lehet hőakku nélkül is egymásutánban.
    Szerintem hanyagold a hőakkut, a fenékre lerakott téglasor bőven elég. Alatta mindenképpen legyen valami hőszigetelés. Kültéri kemencénél a maximális hőszigetelést szeretjük, tehát nem a félig áteresztőt. Ez lehet ásványgyapot, üveggyapot - de az ásványgyapot jobban tartja az alakját, vagy perlittel, kevés agyaggal és vízüveggel megkavart habarcs. Létezik még kerámia hab, amit a modern fémipari hőkezelő kemencékhez használnak, ha van, jó, ha nincs, nagyon drága.
Mindenképpen javaslom, hogy a kemence fölé valamiféle.

A füstlabirintus az nem labirintus, hanem a lehető legegyenesebb járat, ami a körtőbe vezeti a füstöt a kemence hátuljából. Akkor van rá szükség, ha a kemencéd formája szükségessé teszi. Mint korábban írtam, a kemence égését az égéstérben lévő lángoszlop fölfelé áramlása hajtja. Minél magasabb, annél nagyobb áramlást csinál a lángoszlop, annál jobban ég a kemence. Fűtőkemencéket ezért szeretünk magas égéstérrel építeni, hogy magas lángoszlop lehessen benne, ami nagy teljesítményt és tökéletesebb égést biztosít. Azonban ha sütni akarunk a kemencével, akkor a boltozat magassága nem lehet nagyon magas, mert messze lesz a kajától a forró felület. A szakirodalom szerint 50-70cm belmagasság az optimális sütéshez. Ha az egész kemence belmérete ennél nem sokkal nagyobb, akkor ez nem gond, de nagyobb sütőkemencékben laposabb boltozattal nem elég nagy a lángoszlop, hogy elegendő levegőt szívjon be, ami eljut a kemence leghátuljába is, és végignyalja a boltozatot belülről. Ekkor kell neki segíteni, a boltozat hátsó részén ki kell szívatni a kéménnyel valamennyi füstgázt, hogy többet szívjon be az égéstérbe, és azért vezetjük végig a boltozaton kívülről, hogy kívülről is melegítse azt.

Azt írtad, hogy 95cm a gyűrű átmérője. Ebből lejön a falvastagság kétszeresen, ami hőszigeteléssel együtt 30-40cm lesz, marad tehát 60-70cm belső átmérő, ami pont elég egy családnak, és nem is fog sokat zabálni. Lehet nagyobb is, ha nem féltéglákból építkezel, hanem negyedekből. Flexxel keresztben négybe kell vágnod a téglákat, akkor lesznek kis tégláid. Ezekkel jó be tudod venni az ív adta kanyart, és nem lesz böszme vastag a falazatod, kisebb lesz a felfűtendő tömeg, ami miatt kevesebb lesz fogyasztás. 5-7cm téglavastaság a falban elég (síkfalú szögletes kemenéknél egész téglákat is raknak élére, és elé szokott lenni), erre még rájön a hőszigetelés.
Ha a lehető legnagyobb lesz a beltered, akkor sem lehet nagyobb 75cm-nél (ekkor az alapon kívülre tetted a hőszigetelést körbe túllóg). Ha ilyen belátmérőd van, és 60 70 cm belmagasságod, akkor nem lesz szükséged füstjáratokra. 

Kérdezted, hogy mekkora legyen a kémény.

Nos a kemence működéséhez nincs is szükség kéményre, mivel a belső lángoszlop magassága hajtja az égést, nem a kémény huzatja. Csak az a dolga a kéménynek, hogy kivigye a szobából, vagy a szín alól kemencéből kijövő füstöt, amit akkor is kinyomna magából, ha nem lenne kémény. Tehát ha nincs tető a kemencéd fölött, akkor nyugodtan csinálhatsz banyakemencét, aminek még kürtője sincsen, ajtaja sem, csak a tevő zárja le a kemence száját. Ekkor azonban gondoskodnod kell róla, hogy kívülről vízhatlan legyen a kemence, amire korábban itt két módot írtam le modern anyagok nélkül is.

   A kemence szájának méretezésekor azt kell tudni, hogy mekkora a legnagyobb tepsi, amit bele akarsz tolni? Ez megadja a száj szélességét. A száj magassága ne legyen nagyobb a boltozat 3/4-énél, de jobb ha csak 2/3-a, magasépítésű fűtőkemencéknél sem megyünk 40-60 cm fölé - a kemence teljes méretétől függően. Azt kell látni, hogy minél nagyobb a száj, annál több levegő tud bemenni, de minél kisebb, annél kevesebb hőt sugároz ki az égéstérből fűtés közben. Ha a tepsiméret lehetővé teszi, akkor a szélességgel lehetőleg ne haladjuk meg a belátmérő 1/3-át, de ne legyen kisebb az 1/4-énél. A te esetedben javaslok kb 30-35cm szélességet és 35-40m magasságot. Ez elegendő levegővel fogja ellátni az égésteredet, és a sparhelt tepsikből 3 db be fog férni.

    A tepsiket még a falazat felépítése előtt érdemes próbaképpel elhelyezni az alapon, hogy lássad, mekkora tepsik és hány fog elférni a belső alapterületen. Így már előre meg tudod venni a tepsiket, ami jó dolog, mikor az égésteret és a kemence száját méretezed. Nem kell egyformának lenni a tepsiknek, de a legszélesebbnek is be kell férni. Jó a legszélesebb tepsit akkorára választani, ami nem tesz szükségessé a javasoltnál nagyobb szájszélességet. A száj síkjának nem kell függőlegesnek lennie, jó ja kicsit befelé dől, és jó ha a száj széle kifelé táguló. Ekkor a tevő súlya segít neki lezárni a bejáratot, és nem kell kitámasztani, hogy a sütés alatt zárva maradjon a száj. A tevőt hőszietelő és hőálló anyagból kell csinálni, mely elég szilárd ahhoz, hogy a fogantyúnál fogva a saját súlyát elbírja. Ez lehet két alakra vágott lemez között egy réteg kőzetgyapot, vagy vasvázzal erősített szalmás-nádas agyag. A benne lévő vasvázhoz a fogantyút hozzá kell erősíteni.

Előzmény: Árpád94 (7029)
BigFic Creative Commons License 2021.01.09 0 0 7035

Formás lett. Még egyszer gratulálok!

Előzmény: Robertinyo (7034)
Robertinyo Creative Commons License 2021.01.09 0 1 7034

Ez lett a végeredmény.

 

Előzmény: Robertinyo (7033)
Robertinyo Creative Commons License 2021.01.09 0 0 7033

Értem a célzast és természetesen rakok fel képeket is.

 

Előzmény: BigFic (7032)
BigFic Creative Commons License 2021.01.09 0 0 7032

Gratulálok! Szuper! Használd egészséggel!

De kép nélkül nem hisszük ám el :)

Előzmény: Robertinyo (7031)
Robertinyo Creative Commons License 2021.01.09 0 0 7031

Sziasztok.

Én bontott téglából építettem egy kisebb dongás kemencét.

Kisebb hobbi kemencét szerettem volna,de ilyen méretbe nem igen építenek itt.

Alapterületre raklap meretű.

Előzmény: Árpád94 (7030)
Árpád94 Creative Commons License 2021.01.09 0 0 7030

Lehetne még régi öntvénykádból is,az is van,csak nem szivesen vágnám szét,inkább fürödjön benne a kutya nyáron.

Árpád94 Creative Commons License 2021.01.09 0 0 7029

Sziasztok!

Annyi féle ötlet és variáció van,meg amiket itt olvasgattam,de nem olvastam végig az összes oldalt,hát ez rengeteg,de szeretnék kérdezni hogy jó-e az ötletem.

Sok laikus kérdés,de így tudom hogyan legyen megoldva ha segít valaki eligazodni.

Lehet többször is el kell olvasnod,de tudom hogy egyes emberek szeretik ezt a fórumot olvasni,és megértőek lesznek.

 

Tudom van az a fajta ahol van füstlabirintus és hamarabb átmelegíti az egészet,de most ez nem olyan lesz,meg ez kör alakú lesz,bár a tetején lehet kilehetne alakítani egy füstlabirintust vagy ha lenne elég hely körbe,akkor ott is lehetne vezetni is még.

Elgondolkozzak hogy a tetejére legyen ilyen kialakítás?Téglánál meglehetne oldani,vályognál már inkább elvetem.

 

 

Nekem kútgyűrű a kiinduló ötlet,mivel van.

 

Kerti lesz.

Alapnak elég 20-30 cm?

95cm a kútgyűrűm teljes átmérője.75 cm magas körül van.Falvastagság 5 cm körül.

Az az ötlet hogy ugye felállítva az alapra.

60 cm lesz nagyjából a belső égés terem és ez is kerek.

A belső égéstér legyen,legalább 50-60 cm magas hogy a láng visszaforduljon legyen hőcsapdám ugye,elég tégla soromnak kell lennie az ajtóhoz mérten,mert a kémény a tevő ajtó és a záró ajtó között lesz ugye a kéményem.Lesz kémény elzáróm is hogy a hő ne menjen el majd mikor sül a kenyér.

A kéményt muszáj végig téglával?Azon gondolkoztam összelehetne hozni csővel is,az elzáró és pár tégla sor után.

Vízszigetelés -》Bitumen lap alulra,aztán belülre is a kút falához körbe,vagy a hőtől lehet nem a legjobb ötlet,alul a kettő lap találkozását összemelegíteni,vagy valami más vízszigetelő anyag,ami hőálló?

Belülre a kútfalához a bitumen lap után,ezt a zöld színű bazaltgyapotot két sorban,2x5 cm vastagságban,azért akarom így,hogy az első sor összeillesztéseit fedjem a következő sorral,alulra is ,vagy ennél több szigetelés kell,vagy más fajta?

A hőakkut már magam sem tudom,de eltérek az üvegtől,a tégla is ugyanaz szinte ha megfelelően leszigetelem,elég 50 cm mélyen,legyen benne samott is?A fölső ahol a kenyér éri,sima tégla,vagy inkább az legyen samott?Inkább sima nem,akár az alá is mehet samott...

 

A búbunkra is van pár megoldásom,de hogyan alakítsam?

Van a 200 literes hordó,vágok belőle és az pont 60 cm átmérőjű,festék lejön,hőlégfúvóval,vagy nem hagyom benne a hordót mert felesleges,viszont körbe rakhatom téglával futóra,mert amúgy keresztbe már nem férünk el a 95 cm-en,inkább samottal vagy legyen tégla?Téglam van régi,samott az már pénz.Tetejét nagy méretű táblás samottból megoldanám.

Ha futóra rakom,marad hely még a szigetelésnek.Ez is legyen bazaltgyapot,vagy vegyek rá olyan kerámiapaplant?

Belső falat vízüveg aztán agyag,téglákat samottos habarccsal jó nem?

Mivel kenjem le a paplant milyen a habarccsal,anyaggal?Ha kerámia paplan akkor az pont 5 cm-es.

 

Van másik megoldás is még,van egy 75 cm átmérőjű vas vázam ami valami tyúkketrec, kerek.40-50cm magas körül kerítés drót az oldalak.

Erre mehet a vályog tapasztás körbe teljes szélességében a kúton körbe,csak elég ez így?

Tetejére lenne akár lemezem,vagy vennék nagy méretű samottot és úgy.

De akár el lehetne képzelni üstből is mert a nagy üst,csak az zománcos,idő mire lepattog.

Feje tetejére állítani körbe tapasztani vályoggal.

63 cm átmérő,és 45 cm magas talán,már nem tudom.

 

Most akkor hogyan oldjam meg?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Brikk stone Creative Commons License 2021.01.08 0 0 7028

  Szép hobbi kemence.

 

A telepítésnél azért  egy nagyméretű konyhába célszerű gondolkodni.

Előzmény: Kartsy (7026)
Kartsy Creative Commons License 2021.01.06 0 1 7027

... igen beáztattam. Mindent úgy csináltam ahogy itt is írtad, kivéve a faszenes felfűtést. 

Ez a kályhás dolog is csak úgy jött. Volt pár szabad napom, jól elszórakoztam vele, közben elmerengtem, hogy akár meg is lehetne élni belőle... :-) 

Szépen lebeg a füst a kupolában, és kihúzza a huzat a kéményen.

A 80cm-t valami angol nyelvű oldalon láttam. 2 féle kemencét gyártanak, 80 és 100. A 100 nekem ide túl nagy lett volna, felfűteni is, meg nem nagyon használnánk ki. Ebben tényleg bármit meg lehet sütni, ha hajtana a tatár, akkor a levegőkeringetéses elektromos sütőbe raknék be egyszerre 3 tepsit. De a kemencét azért csináltam, hogy kikapcsolódjak sütögetés közben... - bőven belefér, hogy tüzelgetem és cserégetem a tepsiket, vagy sütőm kövön a pizzákat sorban egymás után... - lecsiszoltam az alját még az elején. :-)

 

Vizezett vízüveggel átitattam tegnap este, de nem szeretném betapasztani belűlről, nagyon tetszik, hogy látszanak a téglák.

Csinálok tevőt is - én is fontosnak tartom.

 

Óvatosan fűtögetem. kicsit szikkadjon meg a ragasztó és le is fogom takarni valamivel.... - most volt időm, tavaszias is volt az időjárás, nem hagyhattam ki.

No meg karácsonykor a haveréknál sütöttünk a búboskemencében lepényeket meg pataki tálban töltöttkáposztát, a végén meg cipót. - beleszerelmesedtem - nem a tél volt a legnagyobb kérdőjel, hanem az, hogy hogy kell egyáltalán kemencét építeni !!!! :-)

Köszi a segítséget!

Maradok még, majd figyelgetem miket írkáltok... további BÚÉK!!!!

Előzmény: citera (7023)
Kartsy Creative Commons License 2021.01.06 0 0 7026

Úgy nézem 4 nap telt el - "a gép forog, ..."

Itt abbahagyom, hideg van már az ilyesmihez- a szigetelésen (2x5cm) a ragasztó egyáltalán nem akar száradni. 

Óvatosan begyújtottam fenyővel, körbevándoroltattam a tüzet.

Isteni huzatja van, melegíteni beraktam egy kis rizses kaját.

 

Most egy alu lemez az ajtaja :-) csinálok majd rá valami szebbet, lehet íves, üveges ajtót vagy íves kétszárnyú ajtót.

 

Sok sikert, jó kemencézést!!!

citera Creative Commons License 2021.01.06 0 0 7025

ja és elfelejtettem a legfontosabbat, amitől nem potyog majd le a belső tapasztás, de a kölsőnek is jüt tesz:
Előtte jól beereszteni a felületet hígított vízüveggel, majd ha beszívta, akkor mehet rá tömény is. Ettől jól fog ragadni.

Hogy miért kell beereszteni itt is, meg a falazáskor a téglákat is?

mert a száraz tégla azonnal kiszívja a vizet az agyagnak azon részéből, ami hozzáér. Ez egy vékony réteg, ami gyorsan kiszárad így, és a felülettel párhuzamosan el fog repedni a falazóagyag vagy a felületi tapasztóagyag nedvesen maradó részétől. Próbáld ki két téglára szárazon bekenve összeragasztani. Mikor szétszeded, annyit látsz, hogy a téglához hozzáragadt az agyagodból 0,1-2mm, ami elvált a többi agyagtól, még mielőtt megszáradt volna.

Előzmény: citera (7024)
citera Creative Commons License 2021.01.06 0 0 7024

ha megszáradt - ez látszik, kifakul a színe a tégláknak kívül belül - megcsinálhatod belülről a vékony tapasztást - ne legyen vastagabb egy centinél, de fél centi is elég. Jó ha készítesz egy cikcakkos íves kenőlapátot (én egy törött műanyagvödör oldalából vágtam ki), hogy bordásra csinálhatod vele e belső felületet. Ez gyorsabban szívja be a hőt, és gyorsabban is sugározza be a sütőtérbe, nagyobb teljesítménnyel fog sütni úgy hogy nem hűl ki gyorsabban tőle. ez a tapasztó agyag szintén homokos és itt rakhatod bele dúsabban a vízüveget, meg ha megszáradt, még utána is beeresztheted párszor, hogy szilárdabb és jobb hővezető legyen. A belső tapasznak jó hővezetőnek kell lenni, a külső tapasznak - mivel kültéri - teljes hőszigetelőnek. Beltérben meg jobb a félig hőszigetelő tapasz, hogy fűtsön is.

Előzmény: citera (7023)
citera Creative Commons License 2021.01.06 0 0 7023

És ha csúcsos lenne a kupola, akkor mi lenne? Az is egy létező tradícionális forma :).

   Kívülre feltapasztasz 5cm vastag darált szalmás agyagot és meg lesz a hőszigetelés - persze ha van, ha nincs akkor csináld azzal ami van - kőzetgyapot. Az nyomós érv az anyag választásnál, hogy kéznél van :).

Amit írtál, hogy mennyi víz van a kemencében - nos remélem hogy a téglákat beáztattad, mielőtt beépítetted! Ha igen akkor több víz van benne annál.
Hogy mennyi idő kell a kiszáradásához hát az sok mindentől függ. Ha jól látom kültérben van - nos, nem a legjobban időzítetted az építést, vigyázz szét ne fagyjon, mielőtt megszáradna! nagyon lassan, nagyon óvatosan fűtögessed, de csak langymelegig, nehogy a gőz szétnyomja! Annyira legyen meleg, hogy meg bírd fogni belülről is. Szerintem használj valami kisebb fűtőeszközt ami befér- egy grillbegyújtó kiskályhát, vagy készíts egyet menzás konzervből. Beleteszel faszenet a kiskályhába, ami szépen izzik majd odabent, és óvatosan fűti szárítja a kemencét, mozgatja bent a levegőt is. A faszén ráadásul vízmentesen ég. Kürtőt nem akarsz építeni neki?  Ha csinálsz ajtót, úgy csináld, hogy mögé egy tevőt is be tudj tenni (ez is lehet sárból vasvázzal erősítve). A hőszigetelt tevő tehermentesíti az ajtót a hőtől, és a kihűlést is jelentősen lassítja.

A 70-80 cm belső átmérő egy nagyon jól megválasztott méret, egyszer építettem egy ekkora vályogkemencét. 35cm széles szájjal és sártevővel nagyon takarékos volt, másfél-két kéve venyigével sütni tudott - 3db sparhelt tepsi befért. Egy nyári táborban volt a Tisza árterében, a rá következő télen el is mosta a víz, ezért választottam a legegyszerűbb és leggyorsabban elkészülő legolcsóbb, leggyorsabban kiszáradó megoldást, a vályogkemencét.

Előzmény: Kartsy (7022)
Kartsy Creative Commons License 2021.01.05 0 1 7022

Köszönöm a válaszod - kicsit megkésett, pont elkészültem a kemencécskével, még egy ajtót kell tennem rá, meg le szeretném szigetelni, van itt kimaradva egy kis kőzetgyapot meg csibeháló.

 

Amúgy én is szeretem a tradíciókat, ha lehet keverem a modernnel, de csak annyira, hogy gyorsabb, egyszerűbb, esetleg jobb legyen.

Az arányok tapasztalati úton alakultak ki.

Porítottam az agyagot, marosi homokkal kb felesbe hígítottam és vizeztem. A vízüveg egy csodaszer - 3 lapátnyi kész cuccba tettem 1-2 decit, azonnal besűrítette. Nem vizeztem ész nélkül, próbáltam vele kevergetve dolgozni. Olyasmi anyag lett, mint napjaink flexibilis ragasztói - csípem!!! :-)

 

Most ott tartok, hogy várom, hogy száradjon a kemence. Milyen ütemben lehet fűtögetni, ha ennyi víz van benne? Hétvégén még ne pizzázunk - ugye? :-)

 

végül 10db 5cm-es ytong ment alá, 110db, sima 70Ft-os téglából raktam össze, +2db samotlap a boltívhez, +2l vízüveg, +2 vödör agyag, homok = 20.000Ft

Drágább volt az "asztal", amin áll!!!! :-)

A fitball labda hiába volt 75cm a boltban - dobozban.

70cm-nél nem mertem tovább fújni, bent a kemencében már csak félgömbre kellett fújni, az kb 60cm átmérő, ami köszönő viszonyban sincs a kemence tűzterének 80cm-es átmérőjével. Szerencsére nem ez adta meg az ívet, hanem kézzel illesztettem a téglákat továbbra is egymásra. A rugalmas gumi akkora erővel nyomta csak, hogy ne mozduljon el, miután beállítottam. Csak azért írom le, mert nagy para volt, hogy nehogy csúcsos legyn a kupola.

Előzmény: citera (7021)
citera Creative Commons License 2021.01.05 0 0 7021

Jaj, nem kell itt Ytong, egyszerű szalmás agyag nádszálakkal (középkori kemence lelet alapjába kecskebogyók voltak - pontosabban a gömbüregek, amik maradtak utána az agyagban). Kiég a nád és a szalma, lesz egy porózus hőálló agyagréteged az akármilyen szuper hőálló fenéktéglád alatt. Ez annyira jól hőszigetel, hogy alatta fából is lehet az alap. Ha felütöd valamelyik Sablyán Tibor féle kemencés könyvet, jópár gerendaalapozású kemencét láthatsz benne - ezer éves módszer (szószerint).

Az agyagot annyira kell homokozni pl a falazásnál, hogy még ragadjon, de megszáradva ne repedjen - ezt egy próbűval lehet eldönteni, két tégla, közte egy réteg agyag. Nincs pontos mennyiség, minden agyag más, ki kell kísérletezni. Nem is fontos az agyagba keverni a vízüveget (bár mindig jobban fog ragadni vele, mint nélküle), mert amit bekevertél vele, azt hamar el kell használni, mert elkezd kötni a vízüveg. Jobb inkább e téglákat először vízzel, majd vízüveggel előre megitatni, így is sokkal jobban fog ragadni, ami miatt több homokot tehetsz az agyagba. Minél vastagabb a fuga, annál több homok kell, mert a nagyobb agyagvastagság nagyobbat zsugorodik, nagyobb a repedésveszély. Ha agyagfeneket csinálsz, akkor nagyobb szemcséjű homokot is keverj bele (el egészen 2-3mm-ig) ettől sokkal szilárdabb, tömörebb és hőtárolóbb lesz.
A vízüveget száradás után is felkenheted, sőt meleg állapotban is. Ha hidegen kened, mélyebbre ivódik, a melegen, akkor a felszín közelben kérget alkot. A két módszer kombinációja a jó. magyarul beitatod hidegen, megszárad, befűtöd és utána melegen is ráspriccelsz többször.

Ja, és írod, hogy a hő felfele száll - igen, de a parázs a fenéken van (ugye tudod, hogy van a fűtés - egyik oldalt lángolsz, másik oldalt szétteríted a parazsat), kontakt érintkezéssel adja át a hőt a fenéknek - még jobban bemelegszik, mint a falazat, talán a fenéken indokoltabb lehet valami hőálló anyagot használni, de még itt is jó sokáig kitart a sima tégla. Nem is kell tégla sem, hanem az előbb említett durva homokos agyagba négyszögletesített hódfarkú cserepeket nyomkodsz, majd mikor megszáradt síkra csiszolod -akár flexxel is, régen egy rossz téglával dörzsölgették. Ez fontos, mert sem a lapátnak, sem a tepsinek nem szabad megakadni a fenék egyenetlenségein, mikor tolod befelé a pizzával.

Amúgy én nem használok modern anyagokat, soha nem is használtam, fogalmam sincs mi az a Ráth, meg az XLS. Meg lehet élni az ilyen drága dolgok nélkül is, csak tudni kell feldolgozni a bányászott agyagot. ezer éve kipróbált működő módszerek vannak, de megpróbálják rádsózni pénzért a drága modern cuccokat. Egy kemencébe nem kell a kiégetett téglánál komolyabb anyag. Persze lehet francolni gránittal, meg bazalttal, de anélkül is működik. Láttam macskakőből csinált kemencét :). Jó sokáig kell fűteni :)

Előzmény: Kartsy (7013)
citera Creative Commons License 2021.01.05 0 0 7020

meg létezik még a marokkói eredetű tadelakt vakolat, ami úgy néz ki, hogy a meszelt felületet a mész megszáradása előtt bekened szappanos vízzel vagy nedves szappannal, és száradás közben tömöríted a felületet egy nagyon sima kaviccsal (vagy unikumos üveggel :) ). A szappanban lévő sztearinsav lereagál a mésszel, kálcium sztearát keletkezik, ami vízálló. ezt még keletkezése közben, miközben éppen megszárad, tömörítesz. Ez annyira vízálló, hogy Marokkóban víztározókat vízhatlanítanak így az ókortól kezdve. Ráadásul, ha valamilyen színt is keversz a mészbe, akkor márványozott megjelenést ad a kemencének.

Az előző módszert meg ezt is gyakorolni kell, hogy jól menjen.

Előzmény: citera (7019)
citera Creative Commons License 2021.01.05 0 0 7019

Az lehet a hiba, hogy a vízüveged megszárad, de nem köt meg. Két dolog segíthet, a szilikagél a vízüvegből valamilyen sav hatására szilárdul meg, jó ha ez a sav gázoldat, mert az később elszáll, és jó ha ez olyan sav, ami nem marja meg alatta az anyagot. Ilyen sav a szénsav. belegyen fűtve a kemence, akkor jó gyorsan megszárad amit rákensz, és kívülről segítesz neki gázperzselővel, akkor megkapja a co2-t is. Így újra meg újra felkened (vagy szórod spricnivel), rálángolsz, megszárad, felkened rálángolsz megszárad.  A belső felületnél ez nekem működni szokott. még agyagos vízüveges vékony réteget is felkenhetsz, vagy a ragadós vízüvegre szórhatsz porított agyagot, vagy finom homokot, ez telíti a réteget szilárdabb anyaggal, és csökkenti a száradási zsugorodást, amitől megrepedhetne, ha túl vastag réteg menne fel egyszerre. Tehát vékony rétegenként kell mindig egyszerre szárítani és lángolni.

Előzmény: Adamka8686 (7008)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!