Keresés

Részletes keresés

Pannika127 Creative Commons License 2021.03.07 0 0 96292

TÓTH ÁRPÁD

A TAVASZI SUGÁR...

 

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

 

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

 

Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.

 

Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.

 

Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul... rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed...

 

 

MILU Creative Commons License 2021.03.06 0 0 96291





Nagy Endre

Álmatlan éj


Tanyáznak bennem kisértet-járások,
Suhannak bennem kisértet-fájások,
Kikelnek förtelmes éjjeleken,
Nyargalnak dobbanó vérereken.

Robotba ütemült műszereim
Lázadva támadnak egyszerre im,
A szivem, a tüdőm, a vese, a máj
Dacosan en-éltét vitatva fáj.

Vergődő testem fájások hona,
Zilálja, tépi vad zenebona,
Csúf macskazenével szerenádoznak ők:
Tűhegyen trillázók, dorongon dörmögők.

Hányféle fájás! Egy fájás-farsang!
Egyik nyivákol, a másik harsan,
Ez kínnal sziszeg, az váddal nyerit,
Fölverik testem hült rejtekeit.

A csöndes éjben igy zajlik a bál,
Táncos üteme egyre kalapál,
Ámultan hallgatom, óh nagy Ég!
E sok-sok fájás, ez én valék!

S az őrült maskarák közt hirtelen
Egy ismeretlen vendég megjelen,
Egy néma kényúr, egy sárga mogul
A zűrzavaron lassan átvonul.

Az arca halvány, nézése meredt,
A hold szállhat igy sir-árnyak felett,
Nem szól, csak megy s amerre elhalad,
Riadtan elnémul a farsangi had.

Megismerem, bár sohse láttam őt,
Fejemet meghajtom Uram előtt.
Ez mind cseléd csak, mindegy mit mivel,
De hogyha Ő int, - akkor menni kell!

Nyugat, 1934


Lutra Creative Commons License 2021.03.05 0 0 96290

Nelly Sachs

Ki tudja, hol állnak a csillagok

Ki tudja, hol állnak a csillagok
a Teremtő fenségrendsorában
és hol kezdődik a béke
s ha tán a föld tragédiája közben
a halból véresen kitépett kopoltyú
rendeltetett
a Kínszenvedés csillagképét
rubinpirosával kiegészíteni,
a szótlan nyelv
első betűjét leírni -
A szerelem pillantása persze
a csontokat mint villám járja át
s elkíséri a holtakat
a lélegzetvételen túlra -

de hogy a leváltottak
kincseiket hol teszik le,
nem ismeretes.

A legsötétebb erdőben elárulja a málnát
az illata,
de a halottak lelki terhe
sosem tűnik fel a keresésnek -
és szárnyra kapva mégis
beton vagy atomok között remeghet
vagy mindig ott,
ahol kihagytak egy helyet
a szívdobogásnak.

/Vas István ford./

Lutra Creative Commons License 2021.03.05 0 0 96289

Imre Flóra

Bergerette

Már végleg téged hordlak a szememben,
Mióta abszurd angyalként előttem
Ezen a foszló, végtelen napon
Megjelentél, hogy - ma már jól tudom -­
Kiments a végső némaságból engem.

Hurcolnak hullámos vizek,
Énünkből kék forrás ered;
Ki tudja, milyen part a szerelem?
Én nem gyújtogató szemed,
Nem is bronzszobor testedet:
Homlokodon a ráncot szeretem.

Mint a dió, magamba kövesedtem,
Az életem csupán irodalom -
Nézlek belül, s nincs más mit mondanom
Latinul akár, vagy dal-keresetlen:
Már végleg téged hordlak a szememben.

Lutra Creative Commons License 2021.03.05 0 0 96288

Imre Flóra

Tájaink

Hogy nem lehet, az vágott arcul téged,
S nekem jutott, hogy tudjam, nem szabad;
Közénk álltak krisztustövis sövények,
És a torkunkban dobogott a nap.

Az álladon az izmok megfeszültek,
És mélységes mély kút lett a szemed,
A kezeden - megkínzott menekültek -
Ziháltak sápadt testű kék erek.

Így létezünk. Szavunk koszorút ölt;
Mint az a föld, vörösben és fehérben,
Vulkánhúsú és mészkőcsontú föld -

Esteledik. Lassan a fény se nyom.
Bolyong a hold a repedezett égen,
S a csillagpor felfénylik hajadon.

MILU Creative Commons License 2021.03.03 0 0 96287

 

 

Esterházy Péter

 

Harmonia Caelestis

9.

 

Igen különbözőek a különböző korok verekedési szokásai és lehetőségei. Nagypapa mesélte, hogy amikor Oxfordban tanult ( ott folytatta tanulmányait ) , meghítta a kenti herceg vacsorálni, s mivel érkeztekor  éppen senki nem tartókodott a kastélyban, senki, vagyis a személyzet, kért egy lovat, s kilovagolt, hogy addig is teljék az idö. Egy sövényhez együtt érkezett valami idegen lovassal, olyannyira együtt, hogy összeütköztek. Az idegen, egy nagypám korú ifjú, dühösen hordta le őt, majd felszólította, hogy szálljon le a lóról.

- kérem, uram. Mit óhajt?

- Verekedni uram, azt óhajtom. - Azzal nekiesett nagyapámnak a lovaglóostorral. Ő kissé meghökkent e szokatlan szigetországi fegyvernemen , de tőle telhetően alkalmazkodott a körülményekhez, az idegen pálya sajátosságaihoz, és csépelte szorgalmasan az ismeretlent vissza. Este a vacsoránál azután (újra) találkoztak, a kenti herceg szívélyesen biccentett. 

- Kedves barátom. Mintha már találkoztunk volna.

- Mintha - erősítette meg nagypám a szívélyes házigazda  föltételezését.

 

A történet nem tehető át a kontinensre.

Pannika127 Creative Commons License 2021.02.28 0 0 96286

FODOR ANDRÁS

VÁRAKOZÁS

 

Milyen másképp fog

nyílni majd az ajtó,

ha kilépsz rajta, kedves,

üde kékben.

A lomberdős, eléd futó utacskát

beszőttem már a várás szőnyegével.

 

Rálépsz, puhán jössz

majd elém a fák közt,

táskád csipődhöz döntve lágyan.

Bizseregve

pattognak a fények,

sűrű hajad élő fonatában.

 

 

( Fodor András: Kései rádöbbenés * Versek 1996, 1997* Masszi Kiadó)

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2021.02.27 0 0 96285

Gergely Ágnes

Tünemény

 

Lakhatsz leomló házban,

léphetsz kút peremén,

az örökkévalóságnak

mindkettő tünemény.

 

Felfedezés, bűnvallomás,

kisodródó levél,

a forrás nem nézi, kell-e,

kitör, csapódik, él.

 

Vízfényű labirintus

vastagodó sebek,

megrázhatod az oszlopot,

ha vérig sértenek.

 

Meghalni, megvakulni,

míg dőlnek a falak,

az örökkévalóságnak

ez is egy pillanat.

 

Vésheted kőbe, elhull

ház, kút, bűn, út, erény.

Egy pillanatig éltem,

akár a lámpafény.





halkabb_on Creative Commons License 2021.02.25 0 0 96284

Juhász Gyula:
(Van életünkben...)

 

Van életünkben egy nagy pillanat,
Mikor érezzük, mégis érdemes volt,
Ragyog a szemünk és ragyog a mennybolt
S mi elfelejtünk minden árnyakat.

 

Lehet, hogy minden káprázat csupán
S az ember egy bús életen keresztül
E pillanatot keresi, mely eltűnt
S hiába néz az elillant után.

Pannika127 Creative Commons License 2021.02.20 0 2 96283

Borbély Szilárd:

Ha menni kell...

 

Ha menni kell oly jó volna még maradni
elüldögélni még egy kicsikét
beszélgetni hallgatni erről arról
a döntő pillanatot halogatni
mely eldöntetett volt már hamarább
de most mégis oly jó volna még maradni
hogy együtt legyen még a volt a van
hogy múljon is maradjon is ami
lesz minden legyen minden múlhatatlan
és tartson tovább még a lehetetlen
az üldögélés és ami lehetne.

 

 

 

MILU Creative Commons License 2021.02.07 0 1 96282

Parti Nagy Lajos

 

Na szép

 

Az ember egyre jobban lemenne önmagába,
na szép, ez igazán na szép,
ott belül egyre jobban Vajdajános,
nagyon hideg nyirokba lóg a lába,
s az arca nagyon szanaszét.

Ott belül roppant kicsikék az összes angyal,
szárnyuk helyén üres lapát,
ha mehet is, csak úgy megy önmagához,
mint a pincébe szénért menne Freuddal,
s egymás kezét szorítanák.

MILU Creative Commons License 2021.02.07 0 0 96281

Kósa Eszter

 

Ami a mozgásból marad

 

 

Galamb eszik az aluljáróban, nem látszik,
melyik része a feje, melyik a farka, csak az,
hogy előre-hátra billen, libikókatest a lábak
tengelyén. Ha nagyobb lenne, felülhetne rá
két kisgyerek, ha még nagyobb, akkor négy,
vagy két kövér, a tollakba kapaszkodnának,
megpróbálnák ölelni az óriás nyakat.


Minden libikóka galamb volt egyszer,
nem lehet tudni, mikor nőtt akkorára,
hogy nem bírta már a fémszárnyakat.

 

Az embernek is van két lába, mégsem tud
csak úgy, előre-hátra, ezért másban keres
tengelyeket, sajátjának fogadja a forgató
kezet, ha táncol, néha megszédül, elborul,
olyankor gurul tovább, padlón, szőnyegen,
vagy puha ágyon, majd megakasztja egy
fal, rákapaszkodik a paplan, kéz a nyakra,
tollas párnákban fetreng, billen, fárad,
a jövendő napok szálaiból észrevétlen
fészket forgolódik a bizonytalanságnak.

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2021.02.05 0 0 96280



Takáts Gyula

Mert szólítasz


Maradt szeder
és tüske is maradt
az erdei zöld pálya
ágai alatt.


Ti vad-szakállú fák!…
Mint fejből a latint,
idézlek, botos ég,
mert szólítasz megint.


És Remmiuszt!… És mind,
aki tőled tanult.
Zord grammatikád karma
rázza a napot.


Alatta rózsa közt
dördül az idő…
Nem fácán!… Mellemen
porzik a srét-idő.


Kopog s a csipke
bogyója, mint a vér,
nem hull a fűre.
Égő csepp kísér


kapunkig… S rajta át!
Tüskéje, mint az ág
– róla, ki elsuhant –
a gödrön túl is visszavág.

Pannika127 Creative Commons License 2021.02.01 0 0 96279

Szymborska, Wislawa

 

SEMMI KÉTSZER

 

Semmi kétszer nem történik,

nem történhet. Ezért végül,

gyakorlatlan megszületünk

és meghalunk rutin nélkül.

 

Bárha rossz diákok volnánk,

s lenne buták közt a helyünk,

ismételni sosem fogjuk

elmúlt nyarunk, elmúlt telünk.

 

Ismétlődni nem fog nappal,

két azonos éjjel sincsen.

Nem lehet két csók egyforma,

szemed fénye omló tincsen.

 

Tegnap mikor a te neved,

mellettem kimondták este,

olyan volt, mintha egy rózsa

ablakon át földre esne.

 

Ma, amikor együtt vagyunk,

arcom elfordítom tőled.

Rózsa? Milyen is a rózsa?

Virágnak, vagy kőnek véled?

 

Miért, hogy ti nehéz órák

félelemmel telve jártok?

Vagytok - így elmúlni törvény,

ez gyönyörű - elmúlástok.

 

Mosolyogva, kéz a kézben,

megegyezésünkben hisznek,

pedig különbözők vagyunk,

mint két cseppje tiszta víznek.

 

(Cséby Géza fordítása)

 

 

(Pannon Tükör 1998 4. júl-aug.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2021.02.01 0 0 96278

Áprily Lajos

A februári hó dalol

 

Fehér testem fagyban feszül,

hajnal körül jegesre hűl.

 

A róka-talp, a nyúl-köröm

megcsúszik sima bőrömön.

 

De dermedt testem érzi már,

hogy egyszer eljön egy sugár.

 

 

Ezer sugár jön, millió,

s dalolni kezdek én, a hó!

 

Ma még erecskét csörgetek,

de holnap rönköt görgetek.

 

A vízmosáson, szirtközön

lerontok, mint zúgó özön.

 

Reszkess, te part, hökkenj, te gát,

száguldok már a síkon át.

 

Tengerré nő folyó, patak,

s a vészharangok konganak!

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2021.01.30 0 0 96277

Áprily Lajos

Nő már a nap

 

Ember, ne félj: nő már a nap!

A jégfogú szél nem harap.

 

A koldus is dúdolva jár,

ragyog rongyán a napsugár.

 

A gond sem él mindig, ne hidd,

ragadd meg és a hóra vidd.

 

A hóval szétfoszlik hamar:

elmossa egy langyos vihar.

 

A déli szél kürtjébe fú,

léggömbbel játszik egy fiú.

 

Most elszakadt a gömb-zsineg

s a gömbje boldogan lebeg.

 

Ringatja a tavasz szele -szállj fel,

kedvem, szállj fel vele!

Lutra Creative Commons License 2021.01.28 0 0 96276

Bánki Éva

Utószó

Most már elmondom.
Látni sem bírom a szenvedést.
Ezért menekültem a kisvárosból nagyvárosba,
külvárosból a kertvárosba. De nincsenek sehol
igazán biztonságos helyek. A haza már csak ilyen:
túl sokat tudsz róla. A kertünk végében ott áll a lépcső,
ahonnan az orosz katonák 1944 végén leszivárogtak
a Szépvölgyi útra. Ha éjjel felriadok, és elhúzom a függönyt,
látom is Kolját vagy Andrjusát, ahogy csendben dülöngélnek
a gyümölcsfák között. És én nem tudom eldönteni:
gyilkosok-e vagy részeg tinédzserek. No de mit számít,
ha reggel úgyis megölnek. Ám mért nem futok el?
Talán mert nehéz lenne tökéletesen megtanulni
egy másik nyelvet. Mikor rájöttem, hogy soha
nem fogok álmodni portugálul, a magyarságommal is
gyorsan kibékültem. Annyira ciki volt az ilyesmi
a kilencvenes években, hogy már-már jól is esett.
No és a szerelem?! Annyira… igen, igen, persze…
De vajon mennyire? Tizenöt éve rabolni akartam
a játszótérről egy kisgyereket. Gondoltam, pár órára
hazaviszem, utána pedig megölöm magam, ha nekem
úgysem lehet. Vajon szerelmes voltam-e egy férfiba annyira,
mint egy sokáig meg nem született, titkos gyermekbe?
És ezzel a titkos tudással foglalkozom a szerelemmel.
Trubadúrok? Nem tudja? Leülhet. Egyes.
 
Kedves igazgató úr! Kedves hallgatók!
Kedves szerkesztő úr! Kedves Marika néni!
Írom én is. Mintha nem unnám őket. Mintha lenne kedvem
bármelyik kedveshez. Éjszaka fiatal gyilkosokról olvasok.
Settenkedve lopakodnak kisvárosból nagyvárosba,
aztán föl a hegyre. És csöndben összesúgnak.
 
Mennyi mocsok! Mennyi hazugság! Mennyi kedves!
Kedves kedves! Mi mind szolidárisak vagyunk mindenkivel,
zengi a tévé, hirdetik az újságok. Kedves igazgató úr!
Kedves hallgatók! Kedves rákom! Kedves halálom!
Hogy itt mindenkinek mindig milyen jó a kedve!
És csak kerülgetik egymást, mint a hajnal csendjében
óvakodó katonák. Az irodalom nem irodalom.
Nem a sok kedves, áttetszővé csiszolt mondat szövevénye.
Hanem a kijelentések azon része, ami nem fér el
sem a rádióban, sem a tévében. Sem a levelekben.
 
A többi… a többi… A torkunkban ragadt mondatok.
A gyalázat és a félelem. Amiről örökké álmodunk.

Előzmény: Lutra (96230)
Lutra Creative Commons License 2021.01.28 0 0 96275

Markó Béla

Maszkok

Aki azt hiszi, hogy az irodalom irodalom,  az hülye.
                   (Hervay Gizella: Előszó)
 
Igen, így van, az irodalom nem irodalom.
Ütni-vágni kell vele, beverni egy szeget
a falba, vagy főbe lőni a zsarnokot végre.
A szó sohasem szó, a múlt sohasem múlt,
a jövő sohasem jövő. Kérdés, hogy van-e
ennek az egésznek logikája. Vagy olyan
a világ, mint a hagyma, rétegesen egymásra
helyezett maszkok, és végül nincsen arc?
Értem én, és nem csupán értem, hanem
megértem, vagyis nyilván én is megértem
azt a kort. Megérte-e? Ma sem tudom.
Kiért nem volt az irodalom irodalom?
Érted? Értem? Értünk? Elértünk-e vajon
valahova? De ennél is sokkal fontosabb,
hogy persze a vers nem vers, nem is volt az
soha, és a szabadság sem szabadság, de
a diktátor diktátor-e? Mert ha igen, van egy
repedés valahol. A hazugság hazugság-e
tényleg? Ha igen, meg kell változtatnunk
ezt a sommás ítéletet, és részleges lesz
minden, amit teljesnek hittünk. Ugyanis
ezek szerint a rossz rossz, de a jó nem jó.
A rossz a cél, a jó csak eszköze a rossznak.
Utoljára 1978-ban találkoztunk Budapesten.
Egy hét alatt kétszer is összefutottunk
az utcán. Jöttél fel éppen az aluljáróból,
én mentem lefelé. Te fel, én le. Megálltunk
egy pillanatra. Váltottunk néhány szót.
Aztán tovább felfelé, lefelé. Ez sem az volt,
ami volt. Se fel, se le. Micsoda hatalmas
magány összefutni valakivel egy nyüzsgő
metropoliszban kétszer is. Másodszor
talán egy könyvesbolt előtt. Akkor most
nem magány a magány sem? Nem szerelem
a szerelem? Nem gyűlölet a gyűlölet?
Vagy mégis? Nem élet az élet, hiába is
próbálkozunk? Minden másképpen van?
Nem könny a könny? Az árnyék sem árnyék
az arcon? Sötét árkok közt napsütötte
fűcsomók? Találni kellene egy verset,
ami csak vers. De attól félek, nincs ilyen.
A választás nem választás. Bármit választasz,
úgysem az lesz. Egyszer volt igaz minden.
A legvégén. Mert éppen az lett, amit akartál.
Nem újabb ablak kifelé. Nem újabb ajtó befelé.
Nem felfelé. Nem lefelé. A halál csak halál.

Előzmény: Lutra (96230)
Lutra Creative Commons License 2021.01.28 0 0 96274

Soós Amália

Kifordított idő
 
Szemhéjam alatt az arcod
esténként megelevenedik,
akár fülemben zengő,
monoton hangod.
 
Árnyékom egyre nő,
kilóim egyre fogynak.
Nem tudok végére járni
az üde szorgalomnak.
 
Mivégre a friss nyári reggelek?
Nem leszek harmat nélküled.
Kezemben tartom a telefont,
hogy felhívjalak, de csak
magamban ismételgetem,
 
hogy hiányzol,
akár a jobb kezem.
A csevegés ideje lejárt –
nyugtázom érdesen.
 
A csendre kárhozottak
mind ingoványos lelkűek.



                  *
 
 
Nyelvtörés

Nem tudok megszólalni többé:
törnek a szavak.
Egyik felük igaz, másik hamis.
Kiválogatom az igazakat,
de hulló vakolatként morzsolódik
le róluk az értelem.
Szótagolom, cserélgetem.
Puzzle-ként illesztem egymás mögé,
hogy őszinte mondatok szülessenek,
csupa igaz, kérdőre nem vonható
bizonyosság, de ami végül összeáll,
azt a nyelvet már nem ismerem,
abból nem öltözködhetek.
Ma sem tudom,
kinél marad
a szavak hamis fele
és kinél az igaz.

Pannika127 Creative Commons License 2021.01.27 0 0 96273

GARAI GÁBOR

Láthatár

 

Most állj meg itt, és nézd a láthatárt.

Remeg a löld, eltörpülnek a fák.

Felhők fölrázott vánkosán a nap

lomha vért csorgat már, nem aranyat.

Fejed fölött megfordul egy madár,

a láthatár felé suhanva száll.

Szétszórja a megnyúlt árnyékokat

az úton végigsöprő alkonyat.

Magad állsz a mai nap peremén,

nincs szivedben se bánat, se remény.

Nem is sejted, mit ígér holnapod,

de elébe kell állnod, azt tudod.

És tul kell élned; amíg csak lehet,

ugyanazt kell itt újra-kezdened,

téglánkint rakva egyre a falat

a részvéttelen ég boltja alatt,

mintha létezne beteljesedés,

s nem rész lenne maga is, az egész,

mintha az időt hagynád örökül

(mi átfolyt rajtad, s nélküled röpül

tovább) az utódokra, mintha csak

az lenne lényeged, mi megmaradt

kezed nyomán, s mások javára vált. . .

Most állj meg itt, és nézd a láthatárt.
Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.01.27 0 0 96272

Cseh Katalin

 

Tényvers

 

 

Huszonhárom év után

bejelentette hogy elmegy

csak úgy egyszerűen

mintha azt mondaná

hogy kenyérért szalad

a sarki boltba…

Vasárnap este volt

ott álltam a szoba közepén

gombóccal a torkomban

régmúlt havazások

csöndje sűrűsödött bennem…

Sírhatnékom támadt de nem sírtam

csak befele a láthatatlanba

erősnek kell lennem gondoltam

magamban és meg is próbáltam

de az önsajnálat erősebb volt nálam

hogy éppen mit érzek arcomra mázolta…

Ő azonban szenvtelenül

összepakolta a holmiját és indult

elköszönt elment itt hagyott

a nyirkosan pislákoló őszi estében…

Az üresség űrtartalma végtelen

szundikál benne a védtelen

meztelenül pőrén kopáran

az egyedülvalóságban

 

Hosszan néztem utána

a fiam után…

aztán a nyitott ablakhoz léptem

egyetlen csillag árválkodott az égen

meg-megremegett csecsemőfehéren…

halkabb_on Creative Commons License 2021.01.27 0 1 96271

bri Péter: A csönd és a szó


Ne less mögé, hisz úgyis tudhatod, mi más:
a szó a csönd ruhája csak.
A szó a dísz, a csábító, kacér selyem,
s a csönd a vér, a hús, a csont,
a csönd a test, a néma lüktetés, a lét.


Ha néha szóba rejtezik,
csak mint, ha nő incselkedik, tréfál velünk,
s hogy vetkezhessen, öltözik,
mert szűnni vágyna csak szünös-szüntelenül:
s a csönd is éppen ezt teszi.


A csönd a test, öröm és nyűg és fájdalom,
az öntudatlan élet ő:
a Semmi teste, néma változás, anyag.
S a szó a csönd ruhája csak,
s a csönd a test, a néma lüktetés, a lét.

Pannika127 Creative Commons License 2021.01.26 0 0 96270

Hajnal Gábor

Ragyogás

 

Csak állsz… A hajnal aranyfolyamából
kikél a nap és eged peremét
átlépi lassan, fénylő reszketése
már küldi hozzád édes melegét.

 

Csak állsz; a nap, mint csodás tűzmadár fenn
– hogy lélekzeted szinte elakad –
egyetlen szárnycsapással most felröppen
a láthatár fölé, és kiszakad

 

melledből a felujjongó kiáltás
és megfordulsz, mert tovább nem birod
a fényt, amely megtölt most csordulásig,
és bolond örömödben szólitod

 

a dombokat, hol gyenge hóvirágok
mosollyal ébrednek s a piros ég
oly boldogsággal fogadja a reggelt,
hogy ragyog tőle az egész vidék.

 

Én lelkem, mit csinálsz e nagy tavaszban,
mely végre hozzád is most beköszönt?!
Káprázva nézel, alig birod terhét
az örömnek, mely hirtelen elönt.

halkabb_on Creative Commons License 2021.01.26 0 0 96269

Tóth Árpád: Gyerekszemekkel


Kerek szemekkel,
Gyerekszemekkel
Ámulni még, mint valaha,
Ha még lehetne,
Be jót tehetne
Szememmel egy vidám csoda.


De jaj, ha fáradt,
Könnye-kiszáradt,
Fénye-fakult a régi szem,
Hiába vár a
Drága csodára,
Őnéki több fény nem izen.


Hiába nógat,
Legyez, cirógat
Selyemszárnyú tavaszi fény;
Amit én látok,
Üszök és átok,
Vad világ int rám feketén.


Egy széthullt ország...
Nyomorú morzsák...
Az elmúlt nagyság roncsai...
Szent, régi eszmék...
Húsvétjuk lesz még?
Ki tudná most megmondani?


Jaj, annyi sárfolt,
Jaj, annyi kárvolt
Vér és gyász mocskol, vén világ,
Szemem lehúnyom,
Sajgom és únom
A tavaszi komédiát.


Rügyek és harcok,
Hetyke kudarcok
És százszor édes diadal -
Csak lesse más már,
Álljon a vásár,
Még győzhet, aki fiatal!


Én már öregszem,
Lomhán verekszem
Fáradt fejem lehajtanám;
Ragyogj helyettem,
Te sok gyerekszem,
És szebben, mint én hajdanán!

Lutra Creative Commons License 2021.01.26 0 0 96268

Rab Zsuzsa

Lehet

Hát még lehet? Mégis lehet?
Lehet?
Virágos isten küldött tégedet!
Megint veled? veled, veled, veled?
Az ócska sláger-dallam is nevet,
sajnos, a vénkisasszony is nevet,
mi tagadás, a bácsi is nevet
nevet, nevet, hogy lehet,
hogy veled,
megint veled, hogy azértis, lehet,
hogy tiporjuk vakon az éveket,
külön-külön, mégis veled, veled,
a metrólépcsőn ifjú szédület
röpít és részegít, s az is nevet
és csúfolódón nyelvet öltöget,
azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
és zörgő szíved is szeret, szeret,
s már nem számoljuk rég az éveket,
már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
kicsoda játszott velem és veled,
csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet -
sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?
Majd vénülök magamban, nem veled,
mint olvasón, morzsolok éveket,
pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
és minden éjszakám veled, neked,
és minden reggelem neked, veled,
és mindig nélküled és nélküled,
halálos ágyamon, ott is veled.
Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
Amire nem jutott szavam neked,

elmondja majd istenem-istened.

Lutra Creative Commons License 2021.01.26 0 0 96267

Jász Attila

Nélküled

Mióta készülök, hogy elmondjam neked,
amit csak sejtenél, amit nem lehet.
(Mindenkinek és senkinek.) Ami nem több, csupán
készülődés vagy készenlét, hogy egyszer talán...
Mert amit lehet, talán nem érdemes,
leporolni a (vélt vagy valós) lényeget,
csak összefűzni sok-sok kicsi részletet,
cserélgetni az épp meglévő készletet.
Mit is mondhatnék, ha fárasztó volt a nap,
ülünk a kádban, két kopott ruhadarab
mosás közben, ázatag, összetartanak
a szépen szakadozgató haboldalak.
Miként ha álomba boruló nyírfaág,
kezed hanyatlóban, és külön párna vár,
de ettől még nem vagy teljesen más világ,
hiába nem tudok beszélni most veled,
elhallgat a vers is, álmosan, nélküled.

Lutra Creative Commons License 2021.01.26 0 1 96266

Devecseri Gábor

Csak

Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,

ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,

vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,

vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belemerülni

mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.01.25 0 0 96265

Pásztor Béla

Odysseus

Alkonyi tenger ez a tenger,
Arany-kék s merő rőt színekkel,
S márvány taréjú hab alatt
Félistenek és cethalak.
 
Nézem a párás távolt, s látom:
Bíborba játszó amforákon,
Mint elkanyargó szürke szál,
Ifjúságomnak füstje száll.
 
Hajómon drágagyöngy és mirrha,
Mégis a szívem mintha-mintha
Árvább volna, mint akkoron
Sósvizes, izmos hajnalon.
 
Lelkem már istenekkel terhes,
De kalóz-szellő sohsem verdes
Hajóm vásznán és nem izén,
Hogy új kaland vár új vizen.
 
Zöld szemeivel száz sziget
Lothossal élni nem hitet,
E hűvös alkony-ég alatt
Nincs mámor már, csak gondolat.
 
Nem fáj a seb, hogy: nem lehet!
Nem űz a szomj, mely kergetett!
Nincs könnyem: - tudom, mindhiába,
Nem érek többé Ithakába.

Lutra Creative Commons License 2021.01.25 0 0 96264

Heiner Müller

Történetek Homéroszról

                         1.

A tanítványok gyakran és hosszan faggatták Homéroszt
Műveiről, hogyan is kell érteni őket,
Ő pedig örömest fedezte fel újra meg újra magát,
És felmagasztalva nem sajnált soha sem bort, sem pecsenyét.
Egy lakomán, hús és bor közben szóba került az a
Hitvány fecsegő Therszitész, ki a gyűlésben felállt,
És kihasználva a nagyok viszályát a koncért,
Így szólt: Nézzétek a népek pásztorát, ki gyapjúkat nyírja,
És leöli juhait, mint teszik azt a juhászok.
Azzal a zsoldosok véres és csupasz kezeit
Véresen és csupaszon megmutatta a zsoldosoknak.
Hogy állunk ezzel a Therszitésszel, mester,
Kérdezték a tanítványok, miért adsz igaz szót a szájába,
És cáfolod meg aztán a saját szavaiddal?
Hogy kedvében járjak a fejedelmeknek,
Mert éhezem, mondta Homérosz.
És mivel vered el éhedet, tán a babérkoszorúval?
Azzal is, mondta a mester, ám a babért
Nem becsülöm többre, mint a húsos fazekat.
 
 
                         2.

Úgy mondják, a tanítványok közt volt egy azonban,
Egy okos ifjú, egy minden lébe kanál, akinek nem
Volt ez a példa elég, s a folyó partjára leülve ott faggatta a
Mestert, hogy mire vélje a választ, amit a többieknek adott.
Végigmérve az ifjat, szólt az öreg mosolyogva:
Nyílvessző az igazság, és a lövésznek is árthat,
Hogyha az íj húrját túlzottan megfeszítette! A nyíl nádba
Takarva is nyíl marad, és az igazság hazugságba öltöztetve is igazság,
Mert a lövészét túléli az íja, mondta felállva a mester.

/Ircsik Vilmos ford./

Lutra Creative Commons License 2021.01.24 0 0 96263

Kustos Júlia

rügy alakban a gyávához, aki maga is Rómába akar menni


éjjel léptem hozzá.
a sarkában jártam:
neonfényű utcákon
heteken át, hogy fülébe
közelről súgjam,

azt mondjam, tudja, hova mennék,
és hogy nincs értelme tagadni, akarja,
hallom ám azt is, amit ő kimondani nem mer,
a fedetlen bőre ezer szóval felér,
és a riadalom, a tagadás,
már bocsásson meg, de gyerekes játék.

azt mondjam, tudja, hogy szeretné
ő is Rómát, csak most még fél,
hogy baj éri az úton, hát ez természetes,
de ezért vagyok én itt, hogy a döntéseket,
amelyek nehezek lehetnek,
bonyolultak talán,
én hozzam meg.

                        *

én így tanultam a nyelvet:
szavaidban mindig legyen szorongás,
így tudsz majd szorongatni másokat,
de igazadhoz jobban illik, ha kérkedő
nem leszel. mert az ostoba őz sem
fut a zaj felé, arra megy, ahol finom
rügyeket szagol. finom rügy legyél hát,
fán túli ésszel, biztos magadban,
mert amit az őz akar, te azt döntése előtt
jóval tudhatod. és rügyként félj a harapástól, de
fán túli testtel, hogy fájjon az őznek
amit képzel, hogy majd okoz.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!