Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2025.01.04 0 0 98658

Aknay Tibor

Ha repülnék

Hálód vagyok,
te halam vagy.
Hálóm vagy, én
halad vagyok.
Visszük egymás
terhét ketten,
erőtlenül
erőd lettem.
Ha repülnék,
szárnyat adnál,
ha elvesznék,
befogadnál.
Légy életem
áldott csendje,
hogyha fázom,
te takarj be.

            *

Hiányoddal

Hallgatom csöndedet,
hallgatod csöndemet.
Érted, amit ki sem mondtam,
értem, amit ki sem mondtál.
Hiányoddal takarózom,
velem volnál, veled volnék.

Lutra Creative Commons License 2025.01.04 0 0 98657

Szűk Balázs

Után

S a nyárfa hava,
Hullt, hullt:
Tél a nyárban,
S a múlt
Már csak emlék,
Kósza vágy:
Mindaz, ami szép
S a megvetett ágy.
Ami sose volt az enyém,
De ettől lett igaz tán,
Újra éltem én
Az Úrnak asztalán,
S szembe Te ültél
Örökre talán.

                  *

Éjszakai Nap

Mint Nap az éjszakában,
Voltál az enyém:
Hallgatag csoda,
Lépdelő remény.
S voltál az éjszakámban
Nappalom helyett:
Fekete asszonyom,
Hegyek gyöngye felett.

Lutra Creative Commons License 2025.01.04 0 0 98656

Baranyi Ferenc

Írások a falon

1. Mene tekel ufarszin

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig hallottan avagy éberen
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltűnnek a mai figurák.
(Ady: A perc-emberkék után)

Nem tűnnek el. Szent láz és értelem nem
pihenhet, sajnos, váltig kell hevüljön,
jövőnk szolgálom azzal a jelenben,
hogy férgeit már most pokolra küldöm,
most írok úgy, hogy halálom után is
idegesítsem a perc-figurákat!
Ha Kháron majd a túlsó partra átvisz:
maradjon itt a megverselt utálat,
mely majd kaján s pusztító örömökbe
ürmöt vegyít, s mely méreg módra jár át
dölyfös dorbézolást, derékba törve
Belzacár fékevesztett lakomáját,
úgy írok most, hogy falra rótt szidalmam
holtom után is hitványt szégyenítsen,
versem lesz gát a piszkos áradatban,
ha zúdulását eltűrné az Isten,
malterra írom, síromból kinyúlva:
pünkösdi minden tobzódó királyság!

S majd könnyűnek találtatik, ki újra
megrendezné Belzacár orgiáját.

Lutra Creative Commons License 2025.01.04 0 0 98655

Vitéz Ferenc

Éjszaka és nappal

Nappal hold vagyok és
éjjel a nap.

Az árnyékod vagyok
a fű alatt.

Lutra Creative Commons License 2025.01.04 0 0 98654

Györffi Réka

Veled

Kavicsok, göröngyök között
mocorgó, futó szívverések,
álmélkodik a tátika
az ág hegyén fent boglyas fészek.

A bölcs diófa hintát lenget
s belezendül a dereka.
Mindig ebben a kertben álltunk:
árva tulipán s fügefa.

Lutra Creative Commons License 2025.01.04 0 0 98653

A. Túri Zsuzsa

pálmaház

Párában
egy fülledt
pálmaházban
a csend felett
gomolygó
félhomály van,
csillogón
veri vissza a csempe
a sovány fényt pislogva
éjjelente,
s időnként
a nyúlós langymelegben
lepkeszárny,
vagy éppen virág rebben,
szelíden,
ahogy magamban hordlak,
most mikor
már kétséges a holnap,
lassanként felszívódik az élet,
de a régi álmok fehérek,
s áttetsző tejüveg van köztünk,
mindegy már,
életre honnan jöttünk,
össze sem kötjük már a sorsunk,
de meghat,
hogy hasonlóak voltunk,
s előtör szívből fakadva talán
néha egy hang, s
az ócska magány,
a csalódások előttünk hevernek,
lassan negyven éve,
hogy szeretlek,
oly tisztán, mint hívő alázat,
titokban,
mit az ünnep áthat,
nehezül a szív,
lassul egyre,
s összecseng
mintha mese lenne,
századok
harangja szavával,
összemos
tegnapot a mával,
minden csak
ismétlődik egyre,
ritkábban játszunk éldelegve,
a megszokás irányít,
kegyetlen, de hadd legyek
szép emlék fejedben.

Lutra Creative Commons License 2025.01.03 0 2 98652

Desanka Maksimović

Titkunk

Az embereknek nem mesélek rólad.
Nem mondom el hogy számomra csak
ismerős vagy-e, vagy drága barát;
azt sem milyen vagy, azt sem
álmainkban megmaradt-e
a vágy, az egykori társ.

Nem mondom el, hogy a magányban,
tikkadtan, fáradtan valaha is
bárki kettőnk közül szeretett-e mást;
azt se szívünk
magunk vagy
mások miatt fájt-e
egyáltalán.

Nem mondom el szemünk
milyen összhangja kötött össze
bennünket a csillagrendszerekben;
azt sem én vagy te
kívántad-e –
tulajdonképpen egyre megy.

Nem mondom el az élet
vagy a halálfélelem
kötötte-e össze kezünket;
azt sem hogy a harsány
nevetést jobban szerettük-e
a patakokban folyó könnyeknél.

Egyetlen szótagot sem mondok nekik,
mi történt, vagy történhetett volna-e valami
ami összefon, örökre
egyesít bennünket;
azt sem hogy méreg vagy
gyógyír-e az ami
a történtek után történt.

Nem mondom el senkinek
bennem miattad milyen
költemény él:
melegen bódít-e
mint erdőink tavasszal;
vagy csendes és szomorú
hallgatag bensőmben.
Ó, nem mondom el senkinek
az a költemény, ami bennem él
vidám-e vagy csüggeteg.

Jobban szeretem ha hallgatagon
megyünk mindketten
oda, ahol ugyanaz a fény ragyog
éjjel, nappal, pirkadatkor;
oda, ahol egyformán meleg
a gyönyör és a gyötrelem;
oda, ahol örök szövetek
éltetik vágyaival együtt az embert.

/Fehér Illés ford./

Lutra Creative Commons License 2025.01.03 0 0 98651

Birtalan Ferenc

Amikor te is

a főhelyen nem isten ül
mert nem tudok már istenül
aki voltam az jön mögöttem
ahogy írták: megördögödtem

dobom az álmot vetem gödörbe
költöm mi maradt borra sörre
volt-tisztességem összerámol
nem szüzek jönnek a kuplerájból

romlottak szépek elbaszottak
hogy érdemelnék náluk jobbat
mi jelre várok hogy vegyem észre
korbács kell nem liliom a kézbe

nyitom a markom menjen a francba
ne levesbe a béke galambja
befűszerezve olajfaággal
kész az ebéd de nincs madárdal

üres az ég a harang tátog
üvölteném: ezt akartátok
hiába minden kifogy a versem
motyogom csak: megérdemeltem

jaj kicsi lányom jaj kicsi lányom
gonosz álmaid nem én csinálom
jaj mi lesz veled jaj mi lesz veled
amikor te is fölismered

Lutra Creative Commons License 2025.01.03 0 0 98650

Király Gábor

November 5 at 3:29pm

Nincs menekvés, ott lesznek a házadban,
övék lesz a master s muster vágatlan,
ők viszik a húgodat ki gangbangre a mezőre,
ha nem hajtod bringájukat megdöglésig előre.

Nincs menekvés, ott lesznek az ágyadban,
övék lesz a suliból a legutolsó ártatlan,
ők viszik a piacra az eszed-kezed termését,
ha nem hiszed, hidd el, már a hitedet is felmérték.

Nincs menekvés, ott lesznek az agyadban,
övék lesz az összes poszt az összes focicsapatban,
ők viszik a sikeredet magukkal a pénztárba,
ha nem adod, nem mehetsz a sitten se ki sétára.

Nincs menekvés, hacsak nem téped le arcukat,
övék lesz a kutyád, hogy ha nem harap, csak úgy ugat,
ők viszik a prímet, hogyha átadod a hegedűd,
ha nem hiszed, töltsél újra, s idd csak tovább
ezt a szörnyű, állott életkeserűt.

Lutra Creative Commons License 2025.01.03 0 0 98649

Acsádi Rozália

Hogy ne haljon meg a hajnal

Szeretnéd, hogy ne haljon meg a hajnal?
Ne vedd hát el a rózsákba rejtett metaforákat.
Mit is kezdenél velük egy ilyen baljóslatú nap után,
egy ennyire disszonáns éjjelen, mikor még nincs is
igazán kitalálva a holnap?

Majd máskor. Egy másik éjszakán, mikor a réten
kibomlik a lehullott holdvirág, s körötte bohém
koboldok rázzák szerteszét a margaréták árnyát.
Akkor már nem lesz mitől félni, se neked, se nekem:
fűzfa-ölű anyám magához emel egy álomszerű
pillanatra, s lesznek sokan, akik szavakat hoznak
ajándékba, mire kibomlik felhőiből a nap,
s lesznek ismét, akik megköszönik a verset,
amely valahogy megmaradt a meddő napok után.

Addig várj még. Nem tudhatod, miféle öblöket kell
átszínezned rozsdavörösre, miféle tüzeket kell
eloltanod, hogy megmaradjon néhány madár.
Legjobb volna talán, ha szomjas öleléseket képzelnél
el addig, vagy szépen ívelt amforákat, esetleg útjukra
indítanád a félig hajtogatott papírhajóimat,
melyekkel üzenni akartam volna oly sok év óta már
valahova, valamiért, de elfelejtődött aztán az egész.

Szeretnéd, hogy ne haljon meg a hajnal.
Most már biztosan tudom. Kitöröltem a kérdőjelet.
Összedőlt, majd visszaemelt falak emléknyomai
a küszöbön, és a terek, mint egy kibetonozatlan alagút,
őrzik a láthatatlan hangfoszlányokat, hasonló módon,
mint évgyűrűiket a fák, vagy mint a tegnap a holdfogyatkozást.
Kinyílhatnak hát a titkos ajtók, messze futó utakat
növeszthetnek maguk elé, hiszen olyan langyos és üres
ez az ország, hogy már majdnem kihűlnek a szavak is.

El mégsem megyek el. Itt kellene valamit szólnom még,
így aztán egyetlen szavamat sem áldozom önként.
A hajnal így is, úgy is az újjászületésre vár majd,
a holnapot meg kitaláljuk hozzá. Én ezt teszem.
Bronzarany rózsabogarak arcom körül a percek,
és lassan énekelni kezd a fény is, a hajnali fény,
mint eső után néhány részeg rigó. Itt maradok hát,
dacosan, pőrén, félrevert szívemben egy dallal,
a megszerzett, visszavett szabadság apokalipszisében.

Lutra Creative Commons License 2025.01.03 0 0 98648

Madár János

Elégia

Megérez téged a tűz, a jég.
Szíveden már tél hava múlhat.
Dermedhet csönd a fények ágain.
Érted az őszi fák lombja is elindulhat.

Jöhet tavasz és visszhangzó nyár.
Minden évszak arcodhoz térít.
Őrizgeted a messzi időben
csontjaid törékeny részecskéit.

 

       *

Néma idő

Csönd, víz, szél.
Magára hagyott lélek.
Fölsebzett szívvel, egyedül.
Fájdalmak között élek.

Lutra Creative Commons License 2025.01.03 0 0 98647

Tabák Miklós Péter

Téli szerelem

Holdfénykarjaiddal ringass el. Este,
búgj altatót, emelj hullámzó melledre,
elillant vágyakból fonj körém álmot,
szeretők testéből ellopott lángot,
mit magával ragad a januári szél,
görget céltalan, bolond szeszély,
s míg párás szavak, hervadt jégvirágok,
vízkeresztre kihűlt fáradt mulatságok
részegen alszanak, kezem kezedbe teszem
a szemérmes hajnalpír alatt.

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 1 98646

Simor András

Ludas Matyi mondja

Fütyköst a kezünkbe,
túl sok az ördög itt.
Nem elég háromszor
elverni Döbrögit.

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 0 98645

Bereti Gábor

Ej, barátom, esik

József Attila Esik c. versét olvasva

Immár demokrácia van,
mondják, s a munkás jóllakhat.
Lehet háza, telke, munkája, bora.
Most már jól mehet sora.

Ezért nem bánkódhatunk.
Az ég kékebb, a száj
szabad, s ha néha éj szakad
ránk, csillagunknak is lesz otthona.

S hihetjük, a Holdra Nap jő.
S amit látunk nem éjszaka, csak
fagyos felhőkből hulló eső, ami
nem sok, mert megszokott e tájon.

Lehet. A világon minden hihető.
Tudod, a fénylő időre kicsit még
várni kell. Duzzadón a bodza virága
most hideget s másféle illatot lehel.

Szólnak nekem, vigyázz, vigyázz,
ha csak csúfolódsz, senkivel
sem fogsz kezet. Magad maradsz,
s veled majd az ördög paroláz.

De hát itt ez a lassúdad eső.
Folyik a víz patakokban, s nő
a sár. Az aszfalt habokban
hempereg. S nekem nem jó ez így.

Sok gyárkémény üresen integet,
ám a hazugság füstjétől alig látni.
Ezért hát innen én új határ felé
megyek. Munkások, segítsetek!

S Attila, te is! Lesz időm ülni, nézni,
s várni a jó időre. Biztass csak,
hogy hűvös elmével gondolkodjak,
s bízzam magam bátran a jövőre.

Látod, kedves ős. Felelnek egymásnak
a korok, s aki bírja, s halálig konok,
a választ is ismeri. Hogy kik lennénk mi?
Ej, barátom! Hát költők. S nem rokonok…!

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 0 98644

Birtalan Ferenc

A szív hátsó fala

orvosnál várva kiderülnek titkok
laborlelet kinek miért kell
mit mond a szomszéd kinek volt egy ismerőse
telefonba merült arcok fontossága-rémülete

hurcolom kilencedik éve
mióta zselyke elkísért az emlékezetesre
a nemenjenhazasemmiértjönamentő óta
jó poén jut eszembe a mentőótó

hogy a szív hátsó fala
fel kell dolgozni majd
nem értettem minek a cirkusz
átéltem már annyi szart
itt jöhetne a kórleírás
hogy flott legyek
megszívtam mint bárki más

mikor elért a sorszám
s a pisit leadtam
vérvételre majd szólítanak
láttalak meg
melletted pont egy hely volt szabad
röhögtünk boldogújévezve
kívántunk jobb szerencsét
te műtét miatt én ahogy a rendje
aztán a családok az ország a mit tehetnénk

mégis csak jobb volt ötven éve mondtam
mikor likőröket kevertünk szilveszterre
a padlástéri laborban
föl ne tűnjön
a triple secet vízzel öntöttem utána
és sose hittük volna
ahogy a hölgy kérdésére válaszoltam
sokáig kell várni a sorra
á megy gyorsan mint az élet
észbe se kapunk minden semmivé lett
erről már veled beszéltem
szorítva vénámra a papírvattát

mindjárt téged szólítanak
puszilunk mindenkit
majd összefutunk újra
ahogy annyiszor fél évszázad alatt
te mész az urológiára
én kiváltani a gyógyszereket
és persze igyekszem ahogy lehet
és te is tartsd magad

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 1 98643

Tabák András

Toportyán

Ifjan magányos farkas akartam lenni
S most öregedve üvöltök társak után

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 1 98642

Birtalan Ferenc

Magyar virtus

ez országunk
tetszik ha nem
ez van neked
ez van nekem
összehajlunk
ketten-hárman
osztozkodunk
egy hazában
egy a tábor
egy a zászló
mivé lettél
vitéz lászló
meddig urak
urak meddig
új bohóc kell
kemény henrik
rovásírás árvalányhaj
bronz a turul
rég nem szárnyal
bikát tör be európa
mi meg fulladunk a hóba
magyar nyakon magyar kezek
kimiskárolt emlékezet
tüzes a trón lesz-e dózsa
magyar flekken magyar módra
kinek jutott koncát félti
új az úr de a dölyf régi
fogak alatt semmi porcog
nyöszörögnek a tiborcok
dögöljenek minden ráér
hazát adunk pálinkáér'
hétszilvafás-e a kerted
minek is az istenvertnek
a becsület kutyabőrös
csata-ország varjú köröz
anyák sírnak rínak árvák
ezért jöttünk ide árpád
hét vezéred hetvenhétszer
rabolta a hazát széjjel
idejönni ezért kár volt
gazemberek nyüvik zászlód
pedig élhetnénk de szépen
túl a véres ezer éven

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 1 98641

Simor András

Nyilatkozat

Ahol rendőrök
választják szét az iskolákban
a verekedő diákokat
az nem rendőrállam

Ha a rendőr
civil ruhában jelenik meg
és csak irataival
igazolja
hogy ő rendőr
akkor beavatkozása
nem rendőri beavatkozás

Ha az iskolaigazgató
rendőr
akkor nem rendőr
hanem
iskolaigazgató

Mi demokraták vagyunk
demokratikus iskolákkal
ahol
demokrata rendőrök
választják szét
a verekedő diákokat
civil ruhában

Ahol nincs
iskolaigazgató
igazgatónak rendőrt nevezünk ki
iskolarendőrt

A mi iskoláink
szép
új iskolák

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 0 98640

Molnár T. Eszter

Kálvária

Láttad?
Ahogy ott ült az utcán?
Lábán seb,
kezében kalap,
szemében a kétségbeesés.
Ez már a nagyon sokadik stáció.

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 0 98639

Szalontai Imre

Végjáték

Ha megdobnak kővel, dobd
vissza kenyérrel – mondá Isten;
engem oly sokan dobáltak kővel
s oly sokat is
hogy mostanra
elfogyott minden kenyerem
és nincs mit ennem –
kérek tehát kenyeret valakitől
hogy jóllakhassak végre egyszer
és megfeleljek a hitvallásnak
is

Lutra Creative Commons License 2025.01.02 0 1 98638

Konok Péter

Bírósági tudósítás

A Fővárosi Bíróság a mai napon tárgyalta
Skodracsek Béla ügyét
nevezett Skodracsek életvitelszerűen lakik
a köz területén
a köz szemetéből él
rendszeres haszonszerzésre törekedve dézsmálja
a társadalom kukáit
mert életének fenntartását
– tévesen, sajátos hübrisztől vezérelve –
valamiféle haszonnak tekinti
bár néha vannak kétségei.
A Bíróság mérlegelte
súlyosbító körülményeket
a vádlott
a Csepel Vas- és Fémművek esztergályosaként
kivette részét
önkényuralmi rendszerek fenntartásából
munkáját bezzeg akkor jól végezte
erről papírjai is voltak
amíg volt őket hol tartania
akkor nem derogált neki dolgozni
és nem evett szemetet
sőt házasodott, sokasodott,
szemtanúk szerint többször felvonult május elsején
amikor is lufikat adott ártatlan gyerekei kezébe
így fertőzte őket az ideológiával
párttag nem volt ugyan
de nyilván csak ravasz számításból
bezzeg nekünk, kedves kollégáim
muszáj volt belépnünk a Pártba
ezek miatt.
Skodracsek és a gyerekek
szinte lubickoltak a diktatúrában
és Skodracsek
már akkor is mérték nélkül ivott, ha tehette
a társadalom potyasöréből, és két pofára zabálta
az ingyenebédeket.
Bár születésekor megkeresztelték
de sosem lett elsőáldozó
és ha elmegy mellette valaki
ahogy egy közkapualjban fekszik
savanyú pofával
rá szokott néha nézni az illetőre
kellemetlen inzultus
többen panaszolták, hogy aznap utána
végig olyan kudarcos volt minden
ez persze csak babona – mutatott rá a kirendelt elmeszakértő –,
de társadalom-lélektani okai
érthetőek,
megvakult, koszos tükörbe ki szeret nézni?
A Bíróság enyhítő körülményt nem talált
a hivatalból kirendelt védő ujjaival malmozva
leszögezte, hogy őt hivatalból rendelték ki,
de ha már így esett elmondaná
hogy a vádlott is csak ember
a Bíróság ezt inkább súlyosbító körülménynek értékelte.
A vádlott, életvitelével úgymond, a benne foglalt Embert
megalázta. Léte így
emberiességellenes vétek.
Skodracsek Bélát a Bíróság ezért
életvitelének folytatására ítélte
vagy arra, hogy tetszése szerint
– afféle szociális önhóhérként –
akassza fel magát.
Lényegtelen, mondta a Bíróság,
Skodracsek Béla nekünk
tulajdonképpen nem létezik,
minket nem érdekel,
már el is felejtettük a nevét,
a teremszolgák távolítsák végre el
azt az illetőt
a jól fűtött teremből! Mi meg, kedves Kollégák
fáradjunk át az ebédlőbe
káposztás kacsasült lesz ma zsemlegombóccal a menü szerint
utána rigójancsi,
ahhoz jól csúszik majd
valami kissé behűtött vörös.

Lutra Creative Commons License 2025.01.01 0 0 98637

Polgár Veronika

Közös magány
   
   1.


  Anday Jánosné sz. Váradi Gizella, hosszú szenvedés után, 73 éves korában örök magányába csendesen és végérvényesen elvonult.
Szűk családi körben, december 14-én, eltemette fia, János. Minden külön értesítés helyett.
    
   2.


  Csak hárman mentünk el a temetésre. Feleségem, kisfiam és én. A pap rövid beszédet mondott, a kántor két-három éneket rutinból elénekelt, és aztán elindultunk a sírhely felé. Feleségem kezében fehér rózsákból készített koszorú, fiam kezében egy szál fehér orgona, a kabátzsebemben pedig egy játékautó, egy piros Peugeot.
  A sírásók hamar elhantolták, gyakorlott mozdulatokkal beszúrták a puha földbe a fakeresztet, levették sapkájukat és fejet hajtottak. Mialatt elhelyeztük gyászunk fehér virágait az apró földhalmon, kétszer is elolvastam: ANDAY JÁNOSNÉ 1936–2009. Csak én tudtam, hogy az egész nem igaz, mert anyám, s itt e helyen csak Anday Jánosné, 1969-ben, 33 éves korában halt meg. Benyúltam a zsebembe és kivettem a piros játékautót. Egy pillanatig elnéztem, hogy milyen apró a meglett férfikézben. Rátettem a fehér virágokra, melyeken úgy virított, mint valami vércsepp. Még akkor is láttam közös magányunk örök jelképét, amikor a kis út végére érve hátrafordultam és búcsúzóul visszanéztem.
  A lassan eleredő ónos eső úgy folyt végig arcomon, ahogy a könnyeim folytak akkor… Gyerekkorom sós és tiszta könnyei. A felnőtt férfikönnyeknek más ízük van. De most nem éreztem, mert lemosták az egyre sűrűbben hulló esőcseppek.
    
   3.


  Akkor már két éve csak mi ketten éltünk együtt anyámmal az egyszerűen berendezett, óbudai, alacsony, kis ház kétszobás lakásában. Négyéves voltam, amikor apám jó munkája jutalmaként a vállalat által szervezett háromnapos autóbuszos bécsi városnéző kirándulásra ment. Anyám boldogan csomagolt, és képzeletében annyi ábránd keringett arról, a megközelíthetetlen, vaskerítéssel lezárt határ túlsó oldalán levő másik világról, hogy kicsordult gondolatai, mint megannyi színes pillangó repkedtek, és az apró szoba hirtelen olyan lett, mint egy virágos, tavaszi rét. Simogatta apám borostás arcát, és miközben csókokkal borította el, százszor ismételte, hogy mindent jól nézzen meg, készítsen sok fényképet, hogy mindenről pontosan tudjon majd itthon mesélni és akkor az olyan lesz, mintha ő is vele lett volna. És csomagolt neki szendvicseket, és kolbászt is tett a táskába, hogy ne kelljen sokat költeni, és a kevéske napidíjból spóroljon, mert közeleg Janika, vagyis az én születésnapom, és milyen jó lenne, ha a gyerek megkaphatná azt a kis piros autót, amit annyira, de annyira szeretne.


  Együtt kísértük ki anyámmal vasárnap reggel a gyárhoz, ahol már várta őket az autóbusz. Apám felkapott, nagyokat cuppantott az arcomra, anyámat hosszan és szorosan magához ölelte. Zsebkendővel integettünk, amikor elindult a vajszínű Ikarus. A kipufogógáz kék füstje beborította az utca végét, és mi nem láttunk semmit sem, csak a motor hangja hallatszott, amikor bekanyarodtak a második saroknál. De mi még akkor is integettünk és én cérnavékony hangon kiabáltam bele a kék füstfelhőbe, hogy: Apa!


  Kedd este, ismét a gyár elé mentünk anyámmal és vártuk az autóbuszt. Izgatottak voltunk mindketten.
Elsőnek a párttitkár ugrott ki a buszajtón, és lángvörös fejjel ordította anyám arcába: – Anday elvtárs nem jött vissza! Két órán keresztül vártuk a megbeszélt találkozóhelyen. Maga biztosan tudta, hogy le fog lépni!
  A többire nem emlékszem, csak arra, hogy anyámat egy padra ültették és legyezték, meg valami pálinkafélével itatták. Aztán szétszéledt mindenki és én ott ültem anyám mellett a padon, aki csak nézett maga elé üveges tekintettel és folyamatosan mondta magának: – Nem igaz… Nem igaz… Nem igaz…
Nem tudom, hogyan értünk haza. Anyámat alig vitte a lába és éreztem, hogy néha csaknem összeroppanok alatta, amikor meg-megrogyva rám dőlt.
Három nap alatt megőszült, és arca olyan áttetszővé vált, hogy szeme körül az apró hajszálerek kékje finom pókhálóként áttűnt. Éveken át nagyon sok éjszaka hallottam, ahogy nyüszítve, vinnyogva sír, mint valami állat a téli erdők fekete, mindent elnyelő, éhes magányában. Ilyenkor arra gondoltam, hogy farkasok járnak az ablakunk alatt, és a fejemre húztam a paplant, de még úgy is bekúszott a fülembe a mérhetetlen fájdalom szülte, virradatig tartó szenvedés hangja és csak akkor csendesedett el, amikor valamelyikünk az álomtalan alvás feneketlen gödrébe betaszította önmagát.


  A magány beszivárgott minden ajtórésen és ablaknyíláson, és mint a víz, kitöltött minden rendelkezésre álló teret. Magányt leheltek a lassan sárgára kopott falaink, és ez csak fokozódott, amikor a vasárnapi ebédhez anyám a virágos abroszt tette fel és három személynek terített. Szótlanul ettünk, és én magam elé néztem mindvégig, hogy ne kelljen látnom azt az üres tányért. Ebéd után anyám mindhárom terítéket leszedte és el is mosta.
Kevéske pénzen éltünk, a vaskályhában alig égett a rossz minőségű brikett, és a kemény téli hónapokban néha jégvirágos lett reggelre az ablak. Olyankor odaálltam és vékonyka ujjaimmal három nagy ákombákom betűt dörzsöltem a hideg üvegre: APA. Anyám nem szólt semmit, csak nézte a jégbe kapart gyermekvágyat. És éjszaka megint hallottam a párnába fojtott zokogást, a nyüszítést és hajnal felé a megadás apró hüppögéseit.


  Egyik alkalommal anyám némán állt mögöttem, majd néhány perc múlva elkezdte lehelni a fagyott ablaktáblát, lekaparta az utolsó két betűt és helyette odatette UTÓ. Így lett APÁ-ból AUTÓ. Ez a szó előhívta bennem újra azt a sosem feledhető kedd estét, amikor apát vártuk a gyár előtt és a szívem úgy vert, amikor bekanyarodott a busz az utca sarkán, hogy egész beleremegtem. De a reményt is felcsillantotta bennem, hogy hátha anyám tud valamit, és így akarja értésemre hozni, hogy apa mégiscsak hazajön. De apa nem jött.
  Másnap reggel az ágyam mellett ott állt egy kis piros játékautó. Sosem tudtam meg, hogy honnan teremtette elő. Pont ilyenre vágytam. A kis piros Peugeot mindkettőnk számára azt az embert jelentette, akit szerettünk, a magunkénak gondoltuk, és aki sosem volt a mienk. Mi mégis visszavártuk. De soha többé nem jött.

   4.


  Autóm – egy piros Peugeot – várt minket a temető bejáratánál. Ázottan és szó nélkül beültünk. Párás volt minden ablak, nem láttam ki. Elindítottam a fűtést. A fiam melletti ablakon nagy, gyerek írta betűkkel egy szót olvastam ki: APA.
  Ahogy melegedett az utastér levegője, az ablakra írt három betű lassan elhalványodott, majd végleg eltűnt. Éppúgy, mint anyámmal közös magányba zárt, szomorú gyermekkorom fájdalmas emléke.

Lutra Creative Commons License 2025.01.01 0 0 98636

Juhász Gyula

Anna örök             

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen

                       *

Csapó Angéla

Anna nem örök

Én nem leszek az arcodon árnyék,
nem leszek ránc a szemed alatt,
nem szúrok egy nap aljasul beléd,
nem leszek nyílt seb, sem a varrat.

Nem költözöm szemedbe -bár szívesen tenném -
a mozdulatod is mind meghagyom neked,
nem leszek nyomasztó, vagy meghitt emlék,
se a sötét titkod, se a szégyened.

Miattam nyugodtan nézhetsz a tükörbe,
- ehhez értek- eltűnök nyomtalan,
nem csúszik szavad se, életed se félre,
s a nyakkendőd is helyén megmarad.

Két szavad közt a köz, a csend leszek.
Ha meg is maradok - észre nem veszed.

Lutra Creative Commons License 2025.01.01 0 0 98635

Ágai Ágnes

Magyarán

Kimondom magyarán.
De mi van magyarán?
Magyar ember magyarán beszél.
Magyarán: szókimondón.
Kimondja a szót.
A kimondott szó egyértelmű.
Ha nincs értelme, akkor is.
A ki nem mondott szó: beleegyezés,
beletörődés, belenyugvás.
Ne szólj szám.
Mert ha szólsz, agyonütnek
vagy félreértenek.

A költő a kimondott szóval él.
A leírt szó kimondott gondolat.
Leírja magyarán.
Ami a szívén, az a tollán.
Szóból ért az ember.
Már ha ért belőle.
Vannak korok, mikor
a hallgatás is beszéd.
A ki nem mondott szavak
sokat mondanak.
Cum tacent, clamant.
Ezek az ordító hallgatások.

A költő nem hallgathat.
Néma költőnek
népe sem érti szavát.
Neki szólnia kell!
Ő belehal, ha nem szólhat,
magyarán: beledöglik.

Lutra Creative Commons License 2025.01.01 0 0 98634

Tabák Miklós Péter

Túl az üveghegyen

Az ország
az én országom
nem létezik
nem írhatok róla
nem élhetek benne
álmodozom csak
de jó is volna
ha volna

Lutra Creative Commons License 2025.01.01 0 0 98633

:)

Előzmény: Tibbe (98632)
Tibbe Creative Commons License 2025.01.01 0 1 98632

BUÉK!

Előzmény: Lutra (98631)
Lutra Creative Commons License 2025.01.01 0 2 98631

halkabb_on Creative Commons License 2025.01.01 0 0 98630

Reményik Sándor: Béke


Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerűlhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Lutra Creative Commons License 2024.12.31 0 0 98629

Acsádi Rozália

üres

sokáig csak állsz a csukott ajtó mögött
és elképzeled, ahogy a távolodó léptek
nyomot hagynak a lépcsőházban, aztán
mégis inkább saját nyomvonaladon
indulsz el visszafele, mintha mindig
mindenben ez volna a legegyszerűbb,
nem nyitod ki a könyvet, pedig
ilyenkor zavartalanul olvashatnál, nem
szólna senki, hogy túl erős a lámpa
fénye, ilyenkor bármit megtehetnél,
mondjuk, kinyithatnál egy üveg rosét,
és előhívnád a nyár ízeit, s a színeket,
melyeket elraktároztál a badacsonyi
kertben, ott a ház falának döntött
kőpadon, mohos zöldeket és távoli
alig-kéket, mikor épp leszédült a nap
a horizont kifeszített köteléről, és
elindultak a halak, hogy visszakérjék
lehullott pikkelyeiket, te pedig ültél egy
másik kert ringatását megidézve, épp
csak annyira, hogy bele ne szédülj
a szőlőlevelek felajzott ritmusába,
azok a színek most megfesthetnék az
arcod mögötti csendet, hogy ne vegye
észre senki majd, milyen volt ez a délután,
de aztán mégsem tudod elkezdeni,
leginkább tán az ajtó miatt, amely kizár
és bezár egyszerre, és ettől olyan üres
leszel, akár egy sokszor használt mondat,
amelynek nincs meg már az alanya sem

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!