Már találtam véleményt a Lorelliről. Mindenki azt mondja, hogy egy kalap sz@r úgyhogy azt nem veszünk. A másik kérdésem akkor, hogy a hauck isofixes (9-18 kg-ig) meg lehet-e venni?
A megfordítható ülések általában 0-18asak, azokat nézegesd. Amúgy az öves megfordítható ülések elég nagy része egy kalap sz*r. Nekünk volt egy Britax First Class Plus, azt sokszor ajánlották itt a fórumon, és az egész jó, megfordítva is stabilan beköthető, de azóta megszabadultunk tőle, a második gyerek már nem fogja használni. Menetirány szerint használva és a menet irány szerinti ülésekhez viszonyítva már közel sem tűnik annyira jónak. Jók még a Besafe háttal beköthető ülései is, de azoknak brutál nagy a helyigénye, meg azok nem is jönek ki 100e-ből.
Nem tudom mikorra tervezitek az autó cserét, és mennyire határeset a hordozó, legjobban akkor járnátok ha az autó cseréig ki tudnátok húzni a hordozóban, és tudnátok isofixes ülést venni. Az isofixes megfordítható ülések között már könnyebb választani, nekünk pl. van egy Maxi-Cosi Milofix, azt megtartottuk a második gyereknek is, azzal meg voltunk teljesen elégedve. Vagy ha nem ragaszkodsz a háttal beköthető ülésekhez, akkor van sok jó öves előre néző ülés, de öves háttal beköthető az kompromisszumos lesz szerintem.
Köszönöm a választ. Van javaslatod esetleg nem isofix-es 9-18kg-os menetiránnyal szemben is beköthető ülésre? Vagy esetleg abban a tekintetben vélemény mit kerüljek el nagy ívben? Köszönöm.
Sziasztok, Segítséget szeretnék kérni, elvesztem a gyerekülés ajánlati tengerben. A kislányom most múlt egy éves de a bébihordó már határeset, gyerekülés kell. Még nincs egészen 9 kiló, de ahhoz képest magas 71 cm. Olyan ülést szeretnék, amit háttal is be lehet kötni. Itt jön az egyik kérdésem: Isofix-es ülést be lehet kötni nem isofixes kocsiba? (Autócserét tervezünk tavaszra, amiben már lenne). 5 pontos biztonsági öv van benn és dönthető is több fokozatba.
Lehetőleg 100 E Ft alatt van. Melyikeket javasolnátok? Hálásan köszönöm előre is.
Rákerestem, elég érdekes megoldás ez, az alábbi videón 0:20-tól mutatja, hogy ennek valami speckó isofix csatlakozója van, ami elvileg megakadályozza az előrebukást, ami miatt más üléseknél van valamilyen harmadik rögzítési pont:
Ha szimpatikus az ülés, akkor vedd meg, ezt elvileg használhatod két isofix csatlakozóval is (a manual-ja szerint is). Engem mondjuk annyira nem győzött meg. Már csak azért is, mert a manualja szerint igazából ennek az ülésnek is van 3. isofix csatlakozója, csak opcionális a használata. De akkor minek rakták rá, ha anélkül is teljesen biztonságos? És vajon az ADAC pl. hogy tesztelte? 3 vagy 2 isofix csatlakozóval, esetleg övvel? Én akkor már lehet inkább öveset vennék, de ez csak az én véleményem.
Amint írtam, 3. isofix vagy láb a 0-18 vagy 9-18-as üléseknél van, a 15-36-os üléseknél nem szokott lenni, ott a harmadik rögzítési pont szerepét az tölti be, hogy a gyerek (gyakorlatilag az üléssel együtt) az autó övével be van kötve.
0-18-as vagy 9-18-as ülésből te láttál olyat, amihez csak 2 isofix van, nincs hozzá se 3. isofix, se támasztóláb, se pajzs?
De amúgy tényleg, mekkora gyerekről van szó egyáltalán, milyen kategóriájú ülésekről beszélünk?
Én nem értek egyet a totalcaros válasszal. Tudomásom szerint minden isofixes ülésnél van valami harmadik rögzítési pont. Ez 18 kiló alatti üléseknél vagy támasztóláb, vagy a harmadik isofix csatlakozási pont, vagy ha pajzsos, akkor az autó biztonsági öve. A 36 kilóig jó üléseknél szintén az autó biztonsági öve tölti bezt a funkciót. Nem vagyok szakértő, de nem véletlenül találták ezt ki így, én biztos nem használnám csak a két isofixszel egy belső öves ülést.
Az lenne a kérdésem, hogy ha 3 pontos isofix üléshez nem használjuk a 3. pontos rögzítést, mert nincs ilyen az auótban, akkor az ugyanolyan mintha egy sima isofixes ülésként funkcionálna?
Na megnéztem a boltban a pajzsos Cybexet és azt mondta az eladó, nem lesz jó két gyereknek, mivel 3 éves kor felett le kell szerelni a talpat (ezt láttam is a videón), vagyis vagy az egyiknek vagy a másiknak lesz jó. Viszont szerinte 15 kiló fölött nyugodtan rakjam a 15-36-os ülésbe, csak arra kell vigyázni, ne bújjon ki az öv alól.
Nem, nem. A 3. isofix pont nincs összeköttetésben az 5 pontos övvel. Ha megnézed a videót, beköti az ülést, meghúzza az isofix övet, majd bekapcsolja a gyereket, amihez kilazítja az 5 pontos övet. Valószínűleg az zavart meg, hogy mind a kettő öv, és hasonló helyről jönnek ki az ülésből (csak az 5 pontos elölről, az isofix öv meg hátulról)
Elbambultam, bocs, nem láttam a linket. Nekem a Römer is szimpi, csak ugye a pajzsos megoldás kényelmesebb a 2 gyerek esetén. A nagyobbikat az 5 pontos övvel kötni babrásabb, ráadásul a 3. isofix miatt babrás, ha állítani kell az ülésmagasságot.
Biztosan be lehet kötni, persze. Viszont ha jól látom a 3. pont feszíti az övet ennél a kialakításnál. Szóval ha azt nem rögzítem, akkor nem feszül az öv. De lehet, hogy rosszul gondolom...
Melyik Britaxra gondolsz? Amúgy lehet hülyeséget mondok, szakértőt kéne megkérdezni, de a 3 pontos isofixest is be tudod tenni a 2 pontos isofoxes autóba. A 3. pont egy öv, amit az ülés háttámlájának a hátsó oldalába tudsz akasztani. Ez egy plusz dolog, de szerintem enélkül is működik a rögzítés...