F@sza idő volt ma reggel is - eső ugyan nem esett, de olyan észak-nyugati szél dúlt-fúlt, amit zsigerből utálok.
Hajladoztak a fák, a bokrok olyan amplitúdóval, ami már a kidőlésüket vetítette a szemem elé -, de én meg arra hajladozok és "hajlandózok", hogy már csak azért is futok, még ha lobog rajtam minden, mint a győzelmi zászlón...
Felfogom előedzésnek az Atlanti-óceán partjára.
Egyébként meg csesződjön meg az idei május!
(Amúgy a legkedvencebb hónapom, de ezt a mostanit nagyon úúúúúúúúútálom.)
Élek a gyanuperrel, hogy nem vagyok normális... Hihetetlenül jól esett a nehezített körülmények között a vasárnapi és tegnapi futás. Tegnap a körülmények - szakadó eső, viharos szél - enyhén szólva a téli hóviharos időszakhoz hasonlítottak, de sikerült elkerülnöm a ledőlő és felém repülő faágakat, gyallyakat... a tocskos falevelek kicsit csúsztak a talpam alatt, de nem estem el, a körpálya északi felén szinte egyhelyben tapodtam, de lefutottam az 5 km-t.
A mai hajnal már kevésbé volt élvezetes, viszont olyan légköri tevékenységnek voltam tanuja, amit még sohasem láttam, menet közben meg is álltam. A rohanó felhők között előjött kb. 5 másodpercre a Nap, de rögtön el is tünt jelezve, hogy "vagyok ám, de egyelőre ne számítson rám senki", és utána jött a koromfeketeség és ismét a szakadó eső. Nem bántam, hogy nagy nehezen kimásztam az ágyból 1/2 4-kor, a látvány megérte.
No, mi újság a mozgással (a futást már nem is írom)?:-)
Hihetetlenül jó érzés a télies cuccoktól megszabadulva mozogni. A szó legszorosabb értelmében véve lazán, könnyedén, mennyei hajnali illatok közepettén...
A sífutáshoz valóban elengedhetetlen a két bot, hiszen ott lécen állva futsz vagy gyalogolsz, vagyis mozogsz, és a haladáshoz el valami által rugaszkodnod a talajtól, ehhez kellenek a botok. Szárazedzésnek biztos nem rossz, de tudok én úgy is gyalogolni botok nélkül, hogy a felső testem is mozog.
Engem is taszít valami a két bottól, viszont sok jót hallani felőle. Az kétségtelen, hogy, mint a sífutás nyári kiegészítő vagy pótlék edzősportja, alighanem megmozgatja a felsőtestet is. Szóval kicsit hezitálok, de inkább tetszik. Elképzelni hogy brékelek vele mindenesetre nehezemre esik még.
Engem az a két túrabot - ami egyébként az egésznek a lényege, és tudom, hogy spéci és csak erre kifejlesztett és szupi new és trendi és cool mozgásforma - marhára zavarna. Hosszútávú gyaloglásokhoz még hegyekben is nekem első és legfontosabb három dolog a jó cipő, aztán a jó cipő és megint csak a jó cipő, valamint az, hogy mindkét kezem szabad legyen.
Pár évvel ezelőtt láttam először ilyet Madeirán. Sok lottyadt , fonnyadt vénasszony botorkált - lehet, hogy ez az ige is valami botszerű segédletből formálódott főnévből igévé - reggelenként az óceán partján izzadás elleni hajpánttal, térdvédővel, csuklószorítóval és minden firlefrancos műmájer sportos kiegészítővel magukon. Természetesen a vastag aranylánc, és karkötő, hatalmas karikák a fülből sem hiányozhatott a sporttevékenységből. Annyira szánalmasak és nevetségesek voltak, hogy azóta sem tudom ezt a dolgot komolyan venni.
Nem panaszkodásképp..., de még mindig az ocsmány, ótvaros eső, szél, trutymós (alig tudom leírni) körülmények. Soha nem lesz már jó idő?! Futom a köreimet, de jobban esne ideális viszonyokban.
Egyre inkább szenvedek a nehezített körülmények (hó) miatt: kicsit esik, eltakarodik - futhatónak tűnik...., másnap sokat esik, letapodik, jégpályaszerűen csúszik - gyaloglásra valónak sem tűnik.
3. hete sz@r@kodok... Elegem van már a télből!, de azért holnap is megyek....
...nahát, ma egy ilyen nap volt. Kb. 30 cm-es szűz hóban inkább nem próbálkoztam a futással, még a gyaloglás is nehézkes volt. Holnapra remélem lelapítják a havat a buszok kerei az úton annyira, hogy ne süllyedjek el benne.
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, és a lustaság tehetetlenné tesz.
Persze ez nem szemrehányás, mert valóban elszántság nélkül nem megy ez.:-)
Nekem ez az addiktom, enélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat. Ha 1-2 alkalom kimarad valami nagyon indokolt ok miatt - pl. ónoseső -, már nyüszítek és nyavajgok. Szerencsére ritkán van ilyen.
Ma csak -9 fok volt és szélcsend. A hatodik km végére már az én kesztyűm is csatakos volt a párától, de nagyon jól esett a mozgás.
Borzongó csodálattal olvasom a kalandos kilométereidet. A téli futás számomra lehetetlennek tűnik, bár mostanában a nyári is az lett, sajnos. (lustaság)
Hogy mi a lehetetlen persze relatív, láttam -20-ban futó embert, arcára fagyott párával... persze külföldön.
Síri csend van mostanában hajnalonta, szegény madarak le- vagy be- vagy megfagytak?
Ma -10 fokot mutatott a hőmérő 4:10-kor, de ennek ellenére nagyon jól esett a futás, mert átrendeztem a téli cuccost sokkal ésszerűbbre, ami ezért jobban is müxik. Csak ne kéne' annyit orrot fújni menet közben...
...ja, és ma egy kedves házapár nem hagyott gyalogolni, aminek kicsit örültem is, mert nagyon nehéz volt a cuccom. Megpihentem egy buszmegállóban, hogy szerelvényt igazítsak, ők megálltak, és hazavittek. Vannak még csodák. Milyen jó lenne, ha a sima hétköznapokban is működne ez az összetartás-féle.
A hócipőm is tele van már a BKV sztrájkkal, de próbálom a jó oldalát nézni, ami persze igen csekély, de számomra napi 2 km tempós gyaloglással megtoldja a reggeli futásokat. Élvezem, mert az 6 évvel ezelőtti kedvenc túra-távom egy részén teszem ezt, és gyalog előbb célhoz érek, mint bárki más a tömött busszal.
Kiolvadtak ma reggelre az aranytorkúak, újra szólt a csirip-csirip.
Olyan, de olyan jót futottam ma hajnalban, amire már régen volt példa. 1/2 5-ig forgalom szinte semmi, az a két busz, amelyiknek a sávjában keccsőltem - mert mindenhol egyébként latyakos hó -, udvariasan kikerült. Csók nekik...
