Visszatekintve szép fejlődés volt. Kis hangszerspecifikus önéletrajz:
78-tól házi IC-s rezgőkörrel, beépített mikrokapcsolókkal egy kibelezett Weltmeister Claviset billentyűzet. Négyszögjel élesen vagy tompán.
82 körül a Weltmeister TO200/5 orgona, majd Hillwood Fullroter lezlieffekt.
85 körül mellé jött egy Korg DW6000, aminek szintén volt némi szintis orgonahangja. A súlya miatt javarészt a Korg volt használatban.
90-ben leváltotta a DW6000-est egy M1, ami azonban hiába tudott már hangmintákat, szekvenszert, a hangját nem szerettem.
91-ben egy Ensoniq SQ1+ -ra cseréltem, ami sokkal muzikálisabb volt. Azt megvette 92-ben tőlem egy rádióbeli zenész aki igazából M1-et keresett, de mondtam neki, hogy ugyanazt tudja, csak szebben, jobban. Meghallgatta, azonnal döntött. (Szerintem a Kossuth rádióban sok kis szintis szignál abból a hangszerből szól a mai napig.)
92-ben eladtam, mert a hasonló SQ2 a 76 billentyűjével nagyon csábító volt és be is vált.
94 körül volt egy lehetőség és megvettem az első igazi lezlimet, ami egyből multi bombázó volt. Allsound LA2700. 2 rotor, álló mélynyomó, 2 forgó, 3 statikus csatorna, sávonként EQ, ráadható zengetés. Az Ensoniq-ot szárazon ebbe küldtem ki ezután.
97 körül Korg O5RW egyéb hangzáshoz,
98-ben SQ2 el, Yamaha kék diszkószinti és EMU Esi32 nagyon Hammondos hangmintákkal is. Ekkor nem túl egyszerűen a lezlibe a volt SQ2 levett hangmintáit küldtem az Esi-ből a Yamaha által vezérelve :-) Aztán az Allsoundot vidéken hagytam egy próbateremben.
00-ben betörtek, elvitték a hangszereket és a kártérítésből megvettem a drawbaros Roland VK7 orgonát. Aminek egyéb hangjai is voltak némiképp. Ezt már szárazon küldtem ki a visszahozott lezlibe, a belső effektjét viszonylag ritkán használtam.
01-ben orgonáláshoz akkor már nem volt elég 1 manuál, vettem rá egy kis Fatar négyoktávosat, ami az "alsó" manuál szerepét játszotta. Meg csináltam a VK7-hez egy kis dobozt és kapcsolókkal, potikkal, a motor lekapcsolást, ring modulátor szabályozást tettem egyből elérhetővé.
03-ban megjött az első igazi Hammondom, az M3-as. Sajnos egyből leértékelte nálam a VK7-est, mert a billentyűzete, a sírós c3 vibrátója az analóg hang mellett számomra túl nagy különbség volt. A szoftveres B4 hangja is élethűbb volt számomra.
03-ban megjött az első A100-asom is és akkor megtudtam mi a mértékadó. Viszont fellépésekhez csakis a VK7 maradt.
04-ben lett az első Leslie147, 351-esem. Méretük és bemenetük miatt csak az igazi Hammondok szóltak rajtuk.
05-ben megpróbáltam a hordozhatóságot B3-masítani, Viscount DB5-öm lett. Meg egy kis leslie 2101. Túl nagy, nehéz, ámbár nagyon szép orgona volt. Hangban sok helyen jobb, néhány helyen kevésbé a VK7-hez képest. És ekkor beugrott, hogy játszottam sampleren az Ensoniq-os szintim mintáival. Ötletet adott. Eladtam a DB5-öt mielőtt megsérülne. A 2101 zenekarba kevés és hiteltelen volt. Követte a Motion Sound KBR-3D ami nagyságrenddel jobban bevált dögös, csöves hangjával.
06-ban megvettem az Esi4000 (Esi32 dupla polifóniával), Roland A33, Fatar SL161 billentyűzeteket. Kialakítottam többévnyi finomítgatás során a Tehtube's B3 hangbankomat amely a fenti előzmények összesített tapasztalata volt. A mai napig megvan.
19-ben a Viscount Legend Live-omig kitűnően szolgált a KBR3D-vel, vagy a Lester K-val. Utána már csak egy orgona, monó szulációs vonaljellel.
13-ban már méretei miatt is lett a Korg Microstation, ami azóta is sok szerepben kitűnően teljesít, orgonája, lezlieffektje is jó egyszerűbb szerepekben.
23-tól meg a Viscount Legend Soul261. Idén ősszel pár alkalommal azonban beugráshoz ismét a Esi4000/LesterK/A33-at vittem. Nagyon tetszett a többieknek!!! Egy Roland VR09-esen játszó zenészt helyettesítettem. Ok, azóta megismerték a szokásos fellőpő cuccot, ami még tett rá pár lapáttal. Hát ennyi, főbb vonalakban.
