55X40X20 cm lehet a kézi börönd. A bőröndöt, vagy táskát, hátizsákot beteszik egy keretbe, ha annál nagyobb kipakoltatják, nem viheted fel a gépre, vagy túlsúlyt kell fizetni. nem lehet nálad kézitáska, fényképezőgép, mindennek a böröndben kell lenni, sőt amit veszel a repűlőtéren azt is be kell tenni. Szigorúan veszik.
Azt szeretném tőletek kérdezni,hogy a ryanair-nél mekkorák a kézipoggyász méretei??Súlyhatár is van??Egy ember csak egy kézipoggyászt vihet fel??Előre is köszönöm!!
Az miert van, hogy Londonba mar lehet foglalni aprilisi-majusi jegyeket, Barcelonaba meg nem?
Egy honapja beszeltem az ugyfelszolgalattal, azt mondtak par napon belul biztos lesz BCN-ra is aprilisi menetrend, mert 5-6 honappal elotte szoktak feltenni.
Tudnátok nekem segíteni abban, hogy akkor mivan ha megvettem egy adott útra a jegyeket 3 főre a ryanairnél, de közbe az egyik ember mégse tud eljönni...? olcsó jegyről van szó, tehát csak az érdekelne, hogy ilynekor van-e valami utólagos büntetés, vagy nem érdekli őket hogy 3 helyet csak 2 van ott (sőt örülnek is mert az árat meg kifizetted).
Kiegészítve azzal, hogy egy ötezres kintlévőségem még mindig van, immár hónapok óta.
Amúgy ha a bérfoglaló nyer is valamit, az a Wizz-jegy 4%-a pontokban, Ryanairnél meg 2%, de ez is Wizz-pontokban, már ha Wizz-kártyáról tölt, egyébként 0. Tehát ha ilyen 299 forintos jegyekből foglaltat valaki oda-vissza két főre, akkor a jóember, aki a kártyáját felkínálta, nyer 23 pontot. Totál megéri! :)
Ha nem forintban foglal (márpedig nem abban fog, mert euró alapú a kártya és a számla is), akkor pár napot kell várni, amíg kiderül, hogy a bank mennyiért könyvelte le. Ez idő alatt kellemesen elhalványulnak az emlékek, és további késedelmet szenved a tartozás kiegyenlítése. :)
Aki segít, az pénzt nem nyer rajta(d), legfeljebb ha hitelkártyáról tölt, akkor kap pontot. Akár hiszed, akár nem, az a pár ember, aki rendszeresen foglal másoknak, tényleg önzetlenül teszi :)
Ha bizalmatlan vagy, akkor ne ismeretleneknek utalj, hanem ismerkedj velük :)
(nem vagyok érintett a ryan-es foglalásokban, csak wizz-ben tudok segíteni, de a rendszer ugyanaz)
Azt szeretném kérdezni, hogy tényleg működik ez, hogy idegenek megveszik neked a ryanair jegyet? Nincs semmi trükk benne? megnéztem ezt az oldalt, igéretesnek tűnik. Viszont ismerve a jó magyar népet félő, hogy átutalom a pénzt aztán jegyet soha nem látok. Nektek bejött? Nem értem, hogy működik ez a kártya. Mit nyernek ők ezzel?
Akinek már van tapasztalata velük, kérlek írjatok. sürgős lenne.
Olyan kérdésem lenne, hogy vettem oda-vissza jegyet a ryanairnél, de most találtam egy sokkal jobb árú jegyet és egy nappal eltoltam a vissza utat és megvettem azt is. Kérdésem az lenne, hogy az eredeti vissza út jegy árát vajon vissza tudom kapni, vagy ez nem lehetséges?
Áhhhhááááá, ez nagyon cseles. Értem már a dolgot. És aki segít, annak mennyit kell fizetnem? És az a 3 ember segít, aki a lentebb megadott honlapon elérhető? Bocs a sok kérdésért, nagyjából repülni és foglalni is mostanában kezdtem:-) Szóval nézzétek el a kezdő buta kérdését.
amiket a foglalás ennél az állásánál látsz árat amit írsz, az az ár, amit akkor kell fizetni ha kérsz segítséget valakitől. ha pedig ennél továbblépsz akkor láthatod azt is, h mennyit spórolsz ezzel.
Hát ezek közül egyiket sem! Majd a fizetésnél, amikor kiválasztod a kártyatípust, akkor jobb oldalon figyeld a végösszeget, hogy változik! Na, ott lehet játszadozni!
És megkérdezhetem, hogy akkor melyik az adminisztrációs díj? Mert a jegy mellet felsorolt összegeknél nincs ilyen megnevezés. Egészen pontosan nekem így részletezi: viteldíj, EU 261 rendelete, internetes utasfelvétel (ezt írja később, a kisbetűsben adminisztrációs díjnak), és ETS adó.
Aki "foglalós", az nem az illetéket kerüli ki, hanem a kártya adminisztrációs díjat.
Sajnos az emberek 99%-a még azt hiszi, hogy az "illetékek" a repülőjegyen kívüli dolgok. Pedig a már megjelenített ár (akár 49, akár 69, akár 99, akár 290 Ft) már taralmazza az összes reptéri illetéket!!!
És ilyenkor - ha jól értem, az "internetes utasfelvétel díja" az az adminisztrációs díj, amit nem kell fizetnem, ha van olyan kedves valaki, aki foglal helyettem?.-)