"Ennek elméleti oka, hogy a farsangi bált húshagyó kedden tartották, amikor is éjfél után már hamvazó szerda volt, ami már a szánom-bánom, a böjt ideje."
Azt olvastam én is, hogy a katolikus svábok a böjt kezdetét nagyon szigorúan vették.
Húshagyó kedd éjjelén éjfél előtt még nagyban ment a farsangi mulatozás, aztán pontban éjfélkor mintegy varázsütésre a zenekar befejezte a muzsikálást és a farsangolók elindultak hazafelé.
Öregek elbeszélése szerint a régi sváb lagzikban, akárcsak a farsangi bálokon, éjfélig ment a hangos zene, majd éjfél után a zenészek letették a trombitát, dobot, majd némi pihenés és hangolás után felvették a hegedűt, gitárt, citerát. A zenészeknek fejenként minimum két hangszeren kellett tudni játszani.
Ennek elméleti oka, hogy a farsangi bált húshagyó kedden tartották, amikor is éjfél után már hamvazó szerda volt, ami már a szánom-bánom, a böjt ideje.
Lagzi esetén pedig éjfélkor vonult el az ifjú pár, utána már nem illett hangoskodni.
Gyakorlati ok, hogy a fúvós zenész nem tud akárhány órát fújni egyfolytában, mert elfárad a szája. Ezért kell neki más hangszerrel is játszani tudni, hegedülhet addig, amíg a húr bevágja az ujja hegyét.
Érdekes, hogy a csolnoki svábok lakodalmas szokásai mennyire eltérnek a magyarokétól, de azért vannak párhuzamok, hasonlóságok is.
Azt is megfigyeltem, hogy a svábok mennyivel visszafogottabban mulatoznak, mint a "tüzesebb" vérű magyarok, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy voltam már elég búvalbélelt magyar lakodalomban is, ahol valamiért nem nagyon ment a mulatozás, csak unatkozó arccal üldögéltek az emberek.
Egyébként nyilván a zenekaron is nagyon sok múlik, a régi sváb lagzikban fúvószenekarok voltak jellemzően, míg a magyar lakodalmakban vagy cigányzenészek vagy ahhoz hasonló stílusban játszó népi zenészek.
Mind a hangszerelése, mind a dallamvilága, mind a repertoárja erősen eltért egy sváb fúvószenekarnak meg egy magyar (vagy cigány) népi zenekarnak.
Pl. a sváb zenekarok csárdást sokáig nem is játszottak. Újabban már játszanak, bár állítólag fúvósokon nem könnyű és nem is igazán arra valók, de azért el lehet rajtuk játszani. Polka, marsch, waltzer és különféle német táncok alá húzták, ill. jobban mondva fújták a sváb fúvósok a talp alá valót a sváb lakodalmakban.
A magyar lakodalmakban pedig a különféle csárdások voltak a legkedveltebb produkciók (lassú, friss, ugrós), persze játszottak más műfajokat is (pl. hallgatót stb.), de ők meg keringőt (waltzert) és más nyugati eredetű táncokat nem nagyon játszottak régebben, persze a II. vh. után minden alapvetően megváltozott.
Nem minden tekintetben pozitív irányba szerintem...
A stájer népzenében nem igen láttam még a sramligitárt használni, ott inkább a stájer harmonika dívik.
Bár ahogy olvastam a Wikipedián, az is műzenei eredetű, onnan került át az osztrák népzenébe (meg talán a csehbe és a bajorba is, de ebben nem vagyok biztos).
Ráadásul a történelem folyamán a magyarok és a németek között mindig is volt egyfajta idegenkedés, bizalmatlanság.
A nemzeti romantika korszakában az írók, költők és más művészek még rá is erősítettek erre.
Egyesek már majdhogynem úgy állították be a németeket/osztrákokat, hogy azok többet ártottak a magyarságnak, mint az oszmán-törökök a 150 évnyi megszállással.
Sajnos még a mai magyarok között is vannak ennek az ostoba és történelmietlen nézetnek bőven követői, de ez már erősen OFF lenne egy néprajzi topikban, ezért nem is folytatom.
Szerintem már régebben is megvolt az életszínvonalbeli különbség az országok között, és ez akadályozza a kultúrák egymásra hatását. A környékbeli szláv országokból átjöhetett egy-egy nótafa szerencsét próbálni, osztrák és német földről kevésbé, mert itt sincs több fizetőképes kereslet. Inkább próbálkoztak a magyar cigányzenészek Bécsben, de ők nem sok osztrák hatást hoztak vissza Magyarországra.
Amikor a sramlizene kezdett kialakulni Bécsben, akkor a magyar történelem éppen tragikus időszakát élte, a magyarok akkoriban nem voltak fogékonyak a bécsi polgárság szórakozási szokásaira. A kiegyezés után Magyarországon is kezdett kialakulni egyfajta polgárság, vagy inkább a nemesség kevésbé vagyonos rétege működött polgárság gyanánt, de továbbra is fenntartással kezelték a német kultúrát, viszont a magyar népzenét nem ismerték, így keletkezett egy olyan űr, amit a többé-kevésbé ismert verbunkos hagyományokra építő nótaszerzők próbáltak betölteni.
A bécsi divatműfajok közül az operett tudott Magyarországon is gyökeret verni, de csak a 20. század elejétől.
A paraszti néprétegekre nem volt jellemző a jövés-menés, így kevébé tudtak egymásra hatni.
Érdekesnek tartom egyébként azt a kérdést is, hogy a magyar és az osztrák népzenének mennyire eltérő a hangszerelése és a dallamvilága, pedig már vagy 1.100 éve szomszéd népek vagyunk.
Bár nem vagyok a téma nagy szakértője, de úgy veszem észre, hogy a szlovák és a délszláv népzene inkább közelebb áll a magyarhoz, mint az osztrák.
Az osztrák, a bajor és a cseh népzene között meg jóformán nem is tudok különbséget tenni, mintha totál ugyanaz lenne mindhárom.
Persze valószínűleg az van, hogy én nem vagyok elég vájtfülű hozzá.:-)
Talán helyesebb úgy mondani, hogy a Schrammel fivérekről, (Josef és Johann) nevezték el, akik hegedűművészek voltak eredetileg, és a bécsi filharmonikusoknál játszottak, csak leépítették őket, és valamit kellett kezdeni. Amúgy a műfajt nem ők teremtették meg, pár évvel hamarabb kezdte művelni a Strohmayer zenészcsalád, az első igazi sramli-zeneszerző Alois Strohmayer volt, Anton Strohmayer gitárművész apja.
A sramligitárt amúgy nem csak a sramlizenében használják, hanem az alpesi népzenében is:
