Egy jó kis régi klasszikus harmonikás váz obielőlap, ami mindenfelé fordul....és rájövünk, hogy a kétszeres kihuzatos gépek mi mindere jók lennének ma is....
Ja, és a drótokat az érzékelő és a lencse között vezetik el, a kivezetésnél meg ütnek egy nagy lukat az érzékelőbe (vakfolt) amit cseles interpolációkkal elmosnak :)
Na, itt megint ellent kell mondjak. Egyrészt amiatt hogy úgy látszik, nem érted, miről beszélek - két malomba járunk.
A sarkok éles leképezése optikailag elérhető feladat, az egy db vékony lencse helyett ezért vannak a lencserendszerek, objektívek.
A másik, ami megintcsak egy érdekes tévedés, az az, hogy íves filmsík bizony volt és van! Lásd pl a panoráma fgépeket,
és emlékeim szerint UWA fixlencsés fgépek is voltak íves ( persze nem térgörbült, tehát nem gömbfelületre illeszthető)
filmpályával. Nem ördögtől való gondolat ma sem, de a képszéli görbületi hibákat a mai szenzorokon az érzékelők befelé fordításával próbálják korrigálni.
Ebbe már nem is akartam belemenni. A sík a legéletképesebb jelenleg. Lehet a természetet is alapul venni, de mégis hogyan görbüljön a szenzor? Objektívonként más rádiusszal?
Az elmúlt 100 év éppen arról szólt, hogy legyünk képesek síkról síkra éles képet készíteni. De egyáltalán miért kell nekünk síkfelületre eröltetni a képkészítést? Azért, mert a fényképezés hőskorában egy emulzíós réteggel bevont fémlemezre készültek az első fényképek, amit a több képkockás, oldalra elhúzható filmek követtek. Különösen a filmek esetében volt megoldhatatlan, hogy az odahúzott, még megvilágítatlan flim darab minden kép esetében felvegye a nagybonyolultságú 1/x függvény szerinti forgástest palástjának felületét az éles képek érdekében. Ezért, inkább a többtagú lencse csoportokat kezdték úgy kiszámolni, hogy az 1/x függvény vény hatását kompenzálják. Az első ilyen már síkra használható képet adni tudó lencse Tessar által kiszámolt lencse volt, aki két darab, homorú és domború lencséből összetett csoportot fordított szembe egymással, javarészt kiküszöbölve ezzel a síkfelületre vetített kép legtöbb hibáját.
Továbbá, nagyon erős érvet kapunk a természettől is: az evolúció során kifejlődött összes gerinces élőlény szemében a lencse mögött az "érzékelő" felülete görbült, mert a bonyolult lencsecsoport helyett a triviális megoldást választotta: az érzékelő felülete lett 1/x forgástest palást alakú...
Én így emlékszem a tanultakra, de ha tévedek megköszönöm, ha rámutattok.
A képalkotás törvénye:
1/f= 1/k+1/t ezt rendezve és 1/f helyére C-t bevezetve
Ctk=t+k amiből
Ctk-k=t amiből
k(Ct-1)= t amiből
k= t/(Ct-1) vagyis
F(x)= y/(Cy-1)
Ez jól láthatóan hiperbóla függvény, nem pedig lineáris. Lineáris függvény esetén lenne igaz az, hogy ha a tárgy sakra 1,41 szeres távolságon van, mint a közepe akkor a kép sarka is 1,41 szeres távolságon lesz mint a közepe. ( hasonló háromszögek) Ez lenne a síkról-síkra való képalkotás feltétele.
De a valóságban a függvény 1/x-es függvény, ami a kis görbültségeknél legjobban a gömbhéjjal közelíthető. Tehát valóságos lencsével nem lehet síkról síkra képet képezni.
A minta függvény egy 100mm-es vékony lencse képalkotását ábrázolja.
Vagyis a jelenség magyarázata az optika leképezési hibája, nem a mélységélesség hiánya. Fogalmi eltérés miatt szóltam, ne osszunk olyan vélekedést, ami félrevezető.
Számos olyan obit tudok mutatni, amely egy átlagos standard tesztábrát szépen leképez síkról síkra, pedig nem makro vagy repro obi. Pl 2,8/40 EF pancake, 2,8/50-es jobb Tessarok,
pancolarok, egy jó 135-ös Sonnar is képes rá. és akár 1m, akár 15m vagy 35 m a tárgytávolság, a leképezés minősége ált. megmarad.
Nem csak elmélet. Egy jó kis fix obi az előtte lévő síkot leképezi élesen, az egész síkot. NEM a mélységélesség függvénye, hogy a sarkokkal mit csinál. Ez optika, fizika, akárhol tanulod.
Amikor műszaki szempontok alapján tesztelek, akkor mindent figyelembe veszek. Például azt is, hogy egy épület fotózásánál, ha középen és szemben állok, akkor az épület sarkai messzebb vannak, ezért a kitöltő képen a sarkok életlenedése, nem biztos, hogy feloldási hiba, mert lehet, hogy csak kifutott a mélységélességből már.
Ez egy átlagos épület esetén ( amelyik az utcafronton végig párhuzamos áll, nem görbül sehova ) khm, nem ésszerű elképzelés. Sőt.
Az épület azonos síkban lévő sarkai ( vagyis egy sík falfelület legtávolabbi sarkai ) egyformán élesek kell legyenek nyitott rekesszel is, ha az objektív mentes a
képszéli torzításoktól. A mélységélességből nem futhat ki, mert azonos síkban van a kép közepével.
"Kétség kívül vannak, akik az 1200 DOT feloldást a sarkokban már elfogadhatatlannak tartják egy kitobin, de művészinek látják, ha ugyanekkora életlenedés egy milliós optikán történik."
Ez tetszik, és jellemzően igaz is! A többit nemigen értem... :)
Én példát hoztam arra, hogy a négyszeres feloldású kép első ránézésre ( nagyítás nélkül) mennyivel kevésbé élesnek tűnik. Mindenesetre a műszeres mérések nem igazolják minden esetben a felhasználók megítélését arról, hogy melyik optikának mennyivel élesebb a képe. Hozzá teszem még, hogy én nem a 35/1,4-et hasonlítottam a 18-55-hez, hanem a 3 féle 18-55-öt egymáshoz. És a háromféle 18-55-nél az én véleményem szerint teljes mértékben igazolódott a műszeres mérés, vagyis az, hogy szinte semmi különbség nem látható. Részemről befejeztem, a 18-55-ök tesztképeire majd adok linket.
A felsőre rossz ránézni, kemény, túlélesített. Ennek semmi köze a felbontáshoz, gyakori az ilyen túl nagy rádiusszal túlélesített kép. Nekem az az első, hogy a RAW képen DPP-ben átállítom az alakzatos élesítést sima élesítésre, mert bántja a szemem a kontúrok körüli "szellemkép". De hát valaki erre gerjed.
Vannak emberek, akik keverik a dolgokat, az éles kép lehet lágy is, meg a kevésbé éles is lehet túl kontrasztos, meg ilyen túlélesített, mint a felső kép.
A szubjektív élességet nem a legmagasabb feloldás alapján ítéljük, hanem a kép részletek brillanciája alapján. Ezért az emberek többsége élesebbnek ítél egy olyan képet, ahol magas a részletek brillanciája ( MFT nagyobb 0,9), mint egy olyat, aminek 4x-es a feloldása, de kicsi a brillancia. Példa erre:
A képek a badacsonyi kikötőt ábrázolják a Balaton túloldaláról, több mint 5km távolságról. Ugyanarról a képről van szó, csak az egyket manipuláltam, hogy látható legyen a gyenge feldás-nagy brillancia és a nagy feloldás- normál brillancia esete.
Miért? Nyilván nem összehasonlíthatóak, fényév a különbség.. Ezt csak arra írtam, hogy a kitobi nagyobb felbontást tud, mint pl egy 10mp-es váz.. Hát nem.. Mert akkor nem lehetne ekkora különbség a két obi közt..
50 1.4 vs 18-55 - na ezeket nem igen hasonlítanám élességben össze:-(( - pláne nem 5.6..on!!
Egyébként rengeteg olyan képet lehet találni a neten ami 18-55-el készültek és első..második helyeket értek el nívós kiállításon...szóval nem rossz az a 18-55..ös obi.
Én nem szeretnék vitatkozni, elmondom a véleményemet. Amikor műszaki szempontok alapján tesztelek, akkor mindent figyelembe veszek. Például azt is, hogy egy épület fotózásánál, ha középen és szemben állok, akkor az épület sarkai messzebb vannak, ezért a kitöltő képen a sarkok életlenedése, nem biztos, hogy feloldási hiba, mert lehet, hogy csak kifutott a mélységélességből már. A 18-55-ös kitobik a kép egészén tudnak legalább kb 1200 Dot-ot, bármilyen fókusztávolságon és bármilyen rekesszel. A 16Mp-s érzékelő pedig max 2300 DOT-ot tud. Tehát ezen a vázon a teljes objektív parkkal készült képek feloldása két a szélsőérték között lesz. Igyekszem a fókuszt úgy beállítani, hogy az legyen éles, amit én annak szeretnék fotózni.
Az érzékelő lapka felépítése sem mindegy, mert az obiknak nem csak a tengelyre merőleges síkban van fókusz szórása, hanem tengely irányban is. Ezért például nem mindegy, hogy melyik obit, melyik vázon próbálja ki az ember.
Kétség kívül vannak, akik az 1200 DOT feloldást a sarkokban már elfogadhatatlannak tartják egy kitobin, de művészinek látják, ha ugyanekkora életlenedés egy milliós optikán történik. A feloldás csak egyetlen paraméter és ráadásul Noman Koren óta 50-MFT-re vonatkoztatjuk, holott a finom részletek brillanciája, a szóródási kör mértéke sokkal inkább befolyásolja az elkészült kép szubjektív élességét, mint a feloldás mért értékei.
Szóval az STM az én véleményem szerint annyira minimálisan jobb csak egy használt, max 70eFt körüli vázon, hogy nem is érdemes beszélni róla. Kézi fókuszálás esetén.
Senki ne sértődjön meg ezen, ez csak egyetlen ember véleménye, amit csak az indikált, hogy egyszerre van nálam a háromféle optika.
"Figyelemmel arra, hogy az objektívekhez korban illő gépvázak 8-14Mp-s érzékelőkkel rendelkeznek, ezért matematikai képtelenség lenne, ha ezeken a vázakon különbség lenne a feloldásban, hiszen mindhárom optika lényegesen többet tud, mint ezek a vázak."
Ez nagyon nem áll meg :) Ha lényegesen többet tudnának, mint a vázak (elméletben lehet), akkor magyarázd el miért ordít a különbség 10mp-en az 50 1.4 és a 18-55 IS között 5.6-os rekeszen? És most hagyjuk a színhibákat, kimondottan a felbontásról beszélek. Már nincsenek sajna ilyen képeim, de az 50 1.4-el ami olvasható kirakat felirat volt, az 18-55-el csak egy feliratot engedett sejteni. És nem fókuszhiba miatt.
