Keresés

Részletes keresés

Commander_Whila Creative Commons License 2001.09.25 0 0 773
Hi!

Úgy látom, valamiért leragadtatok az atombombánál. Az atombomba a 20. század elrettentő fegyvere volt. Időközben a nagyhatalmak katonai stratégái rájöttek, hogy a gyakorlati hadviselésben nem ér túl sokat. Nem véletlenül hajlanak most már az amerikaiak is arra, hogy akár egyoldalúan is leszereljék a nukleáris arzenáljukat. Mind a haditechnika, mind a katonai tervezés iszonyatosan sokat fejlődött az USÁ-ban az utóbbi 10-15 évben, lényegében az Öböl-háború tapasztalatainak köszönhetően.
Szóval sz.v.sz. nem lesznek atomfegyverek sem egyik, sem másik oldalon.
Sokkal több figyelmet szentelnék a vegyi és biológiai fegyvereknek, ugyanis a ráfordított költség/hatásfok tényezőjük sokkal kedvezőbb, mint az atomfegyvereknek, és ezt a terroristák is jól tudják...

Előzmény: Nogo (772)
Nogo Creative Commons License 2001.09.25 0 0 772
""Az amcsik se fognak Kabul vagy Bagdad fölött robbantani " "

Természetesen atombombára gondoltam. Mást fognak robbantani eleget (olyan új "eszközöket" pl., amiről nem tudunk).

Volt nemrég egy film a tévében Teller Edéről. Ő azt mondta, hogy 45-ben az "új eszközt" a tokiói kikötő fölött akarták robbantani nagy magassában, hogy ne legyenek áldozatok, csak lássák az emberek, de Washington máshogy gondolta.

Előzmény: unguided (771)
unguided Creative Commons License 2001.09.25 0 0 771
Nono Nogo! :)

"nekem öreg dízelem van, az még ilyenkor is beindul "

Aksi, gyújtás nélkül? Talán kurblis? :)

"Az amcsik se fognak Kabul vagy Bagdad fölött robbantani "

Van olyan EMI bomba, ami hagyományos robbanóanyaggal "megy". Nem használ gammasugarakat, hanem másképp szabadítja fel az elektronokat (termokémiai-elektromosság).
Természetesen sokkal kisebb területen hat.
És úgy tudom már kipróbálták Yugó fölött.
Pl. SCUD-okhoz, a csapatok irányításához nélkülözhetetlen rádiók hazavágásához elég.

"Ilyen robbantásnak egyébként sincs semmi értelme"

Ökológiailag tényleg gázos. De valyon törődik ilyesmivel az az agyament aki használná?
(Ha törődne ilyesmivel, valszeg nem használná.)

Előzmény: Nogo (769)
maczilaci Creative Commons License 2001.09.25 0 0 770
Én nagyon nem akarok!!

Sőt, azt szeretném, ha tényleg nem láttunk volna.
De láttunk, és látni fogunk.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy eddig egyetlen egyszer sem arról írtam, hogy én mit szeretnék, hanem arról, hogy szerintem mi lesz!!

Előzmény: névtelen (762)
Nogo Creative Commons License 2001.09.25 0 0 769
Attól ne félj, hogy a tálibok felvisznek egy hidrogénbombát 80 km-re, és a kocsid nem indul be az elektronikus sugárzásoktól (nekem öreg dízelem van, az még ilyenkor is beindul :-)). 80 km az baromi nagy magasság. Az SR71-es csoda-felderítőrepülőgép 30 km magasságban repült, az is már szinte az űr.
Az amcsik se fognak Kabul vagy Bagdad fölött robbantani (hogy az afgán átlagpolgár BMW-je ne induljon be, meg ne tudjanak internetezni a muzulmánok).

Ilyen robbantásnak egyébként sincs semmi értelme.

Előzmény: névtelen (766)
unguided Creative Commons License 2001.09.25 0 0 768
"Hogy biztosítják a dolog lokalizáltságát? (Magyarul, hogy tartják egy bizonyos terület fölött a "hatást"?) "

Ha a robbanás szimmetrikus (gömb), az alata kialakuló ionizált légréteg egy megközelítőleg szimmetrikus, lapos, kúpban található. A hatáserület függ a gammasugárzás erejétől, a robbanás magasságától, és az ionoszféra állapotától.

"Hogy juttatják fel a bombát 80 km-re? "
Ballisztikus rakétával. :))
Ugyanis én most a nagyhatalmak által használt módszerről beszélek. Ha a terroristákat vesszük alapul, szerintem nekik az is jó, ha csak a felszínen pukkan egyet. Pl.: Egész Manhattan egy füstölgő kráter, ahova nem megy be senki menteni, tüzet oltani, hanem nehézhelikopterekről betonozzák be az egészet (álá csernobil).

Előzmény: sin x (763)
sin x Creative Commons License 2001.09.25 0 0 767
Persze nem, ha ugyanolyan öngyilkos hajlamú, mint a sokat emlegetett terrorista urak. Aki nem, az katona ide, kiképzés oda, igenis érdekli, mert ő is itt fog megdögleni.
Túl sötét véleményed van neked a katonákról. Te voltál? Ha igen, mikor? Ne a komenista idők seregéből indulj ki, meg a bunkóőrmesterből!
Előzmény: névtelen (766)
névtelen Creative Commons License 2001.09.25 0 0 766
azt a katonát és azt a tanácsadót ez nem érdelkli, aki erre lett kiképezve.
Előzmény: Nogo (765)
Nogo Creative Commons License 2001.09.25 0 0 765
Ilyen nagy magasságban végrehajtott atomrobbantást egyszer csináltak, még ha jól tudom az 50-es években (amikor rengeteget puffogtattak az oroszok, meg az amcsik is levegőben atom- meg hidrogénbombát). Egy tudós így fogalmazott: "örökre hazavágták a magaslégkört". Azóta nem csináltak ilyet. Most is érezzük ennek a robbanásnak a hatását.
Előzmény: unguided (759)
aakosz Creative Commons License 2001.09.25 0 0 764
Kedves törzsasztaltársak!

Bárkinek bármilyen anyaga van az amerikai terrortámadással kapcsolatban (információ, képek, cikkek, viccek) kérem küldje el nekem
gyűjtő vagyok

aakos@egon.gyaloglo.hu

köszönöm

sin x Creative Commons License 2001.09.25 0 0 763
Kérdéseim:
Hogy biztosítják a dolog lokalizáltságát? (Magyarul, hogy tartják egy bizonyos terület fölött a "hatást"?)
Hogy juttatják fel a bombát 80 km-re?

Itt most természetesen elsősorban a "mezitlábas" terroristákra értem a kérdéseim. Gondolom az USA meg tudja ezeket oldani.

Előzmény: unguided (759)
névtelen Creative Commons License 2001.09.25 0 0 762
"Ennek a helyzetnek 3 megoldási lehetősége van:"

lőni, lőni, lőni.

ennyire még az usa sem gondolkodik egysíkúan. Pl. politikai nyomásukat is latba veszik arab államok megnyerése érdekében.

Miért akarsz mindenáron vért látni?

Előzmény: maczilaci (761)
maczilaci Creative Commons License 2001.09.25 0 0 761
Ennek a helyzetnek 3 megoldási lehetősége van:

- az USA és tsai cég néhány szélsőséges, iszlám vezetésű ország ellen hosszabb-rövidebb ideig légi és szárazföldi csapáspk sorozatát hajtja végre. Az érintett országokban gyakorlatilag megsemmisíti a hadsereget, és a jelenlegi kormányzatot.
Ezután külső felügyelettel, a valási pártok kizárásával új kormányzatot hoznak létre, amelyet részint felügyelnek, részint pénzelnek.

- a fenti forgatókönyv, csak több országgal szemben, a lakosság nagyobb mértékű elpusztításával, és a végén amerikai protektorátus alá vonásával (nem valószínű).

- az arabok annyi és olyan terrortámadást képesek intézni a szabad világ ellen, hogy a maradék párszáz ember visszamászik a fákra.

Természetesen "közetes" megoldásként félúton abbahagyhatják, csakúgy, mint vietnamban, és folytatják azt a csikicsukit, ami eddig ment...

Ez azonban nem megoldás, hanem "görgetett vizsga" lenne...

Előzmény: szilva (739)
Szabadharcos Creative Commons License 2001.09.25 0 0 760
Jiha! :)))

Elő a bunkókkal,kövekkel,kardokkal...:)))

Megyek megélezem a bicskám...:))))

Előzmény: unguided (759)
unguided Creative Commons License 2001.09.25 0 0 759
"Na, ezt nem értem. Mi az, hogy nem védett? És egyáltalán... Kifejtenéd bővebben?"

Bocs, hogy beleszólok, csak láttam, hogy még nem érkezett válasz. Aki jobban ért hozzá javítsa/egészítse ki!

A nukleáris támadások stratégiájának bevett eleme, hogy az első hullámban bevetett robbanófejeket kb 80 km magasságban (az ionoszféra felett) robbantják föl. A gammasugárzás az ionoszférában rendkívül nagy elektromos töltést hoz létre, ami a semleges töltésűnek számító föld irányában egyenlítődik ki. Gyakorlatilag egy gigantikus elektrosokk. Tönkretesz minden olyan elektronikus berendezést, amit eleve nem úgy teveztek, hogy kibírja ezt (pl. kulcsfontosságú katonai eszközök). Vagyis kiüt szinte mindent. Megbénulnak, vagy kiégnek a mikroelektronikai eszközök, a kábelekben keletkező túlfeszültség miatt leoldanak a biztosítékok, amit nem véd biztosíték: leég.
Egy gigapolisz (NY., LA., ...) teljesen lebénul. Nincs áram, nincs víz, nincs telefon (se vezetékes, se mobil), nincs internet (max 1-10% marad),nincs autó (leégett gyújtás), nincs repülő,helikopter,vonat,hajó. Minden ami működött, csupán hasznavehetetlen tárgy. Megszűnik a civilizáció nyújtotta menedék. Kőkorszak - fizikai pusztítás nélkül.

unguided

Előzmény: sin x (737)
tpapa Creative Commons License 2001.09.25 0 0 758
Az időtényezőtől függ.

Ha helyben agyonütöd, rá lehet mondani, hogy önvédelem. Ilyen esetben természetes, hogy a családodat is jogod van védeni, hiszen ők esetleg nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt megtehessék. (Pl. más a súlycsoportjuk.) A törvény ilyen esetben csak az arányosságot várja el, mint alkalmazandó irányelvet, tehát ha valaki a becses nejedet pofonvágja, Te nem vághatod fejbe kisbaltával. Mivel a példádban a gyerekedet megölték, itt nincs mérlegelési kérdés, minden eszköz és mérték megengedett. Egyébként, ha túllped a mértéket, de a támadás nyilvánvaló és Te nem megfelelően mérlegeltél, akkor is 99%, hogy felment egy józan bíró. Nem várható el ui. Tőled, hogy mindig ezt mérlegeld magadban, illetve helyesen mérd fel a helyzetet. (A fegyveres erőkre ez nem vonatkozik, ők "felkészültek" erre, tehát szigorúbbak velük szemben -ez persze az elv!) A másik enyhítési lehetőség a jogos felháborodás, mely szintén akadályozza a józan mérlegelést.

Teljesen más a helyzet, ha később, előre felkészülve veszel elégtételt, mert az akkor önbíráskodásnak számít (a jog szerint a törvény való arra, hogy ezekben az esetekben igazságot szolgáltasson), és tényleg letöltendőt kapnál. (Esetleg kényszer-pszchiátriát.) Tehát két tanulságot tudok levonni:
1, Az ördög mindig a részletekben lakozik.
2, Kétszer ad, ki gyorsan üt.

Előzmény: Csülök (756)
névtelen Creative Commons License 2001.09.25 0 0 757
igen, de más az egyén és más az állam felelőssége. És tuti letültendőt kapnál, ha egy ártatlant is megölnél, megsebesítenél!
Előzmény: Csülök (756)
Csülök Creative Commons License 2001.09.25 0 0 756
Ha engem és a családomat megtámad valaki és megöli a gyerekemet, erre én agyonverem (természetesen), az a jog szerint bűncselekmény. De nem hiszem, hogy van bíróság, ahol a felfüggesztettnél súlyosabb büntetést szabnának ki rám és mindenki azt mondaná, hogy jól tettem.
Előzmény: névtelen (755)
névtelen Creative Commons License 2001.09.25 0 0 755
Namármost sok más célt választhattak volna, de ez volt az, ami a leglátványosabb, legsokkolóbb volt. Ár/tteljesítbményben a legjobb.

Azok, akik a gazdasági döntéseket hozzák, nem médiaszereplők, nem politikusok, és igen erős testőrségük van. Ha ellenük támadnak, akkor az nehezebb és teljesmérékben eltussolható. (nem közismert emberekről van szó!)

Vagyis pont úgy gondolkodtak, ahogy az usa most. Oda csapnak, ahol látványos (Bin Laden), elsősorban a bűnösöket célozzák, de sajnos ártatlan áldozatok is lesznek..

Nekem ez komolyan párhuzamosnak tűnik. De lehet, hogy tévedek. Találsz benne logikai hibát?

Előzmény: micu (754)
micu Creative Commons License 2001.09.25 0 0 754
Tarhálunk egy nagyot, felemeljük a hitelkamatukat, azt majd bezáratunk pár kórházat
Kérdés hogy egy-két olyan ember miatt aki esetleg ilyet tett jogos volt-e megölni 6000 embert ? Ráadásul ha ez lett volna a cél, ezt a pár embert simán le is lőhették volna. Sőt, ha a gazdaság és a globalizáció lett volna a célpont és nem csak a jelképe akkor az első repülő valszeg a Microsoft székházát érte volna, a második valamelyik nagy olajtársaságét, bankét, stb. De akik ezt indították nem ezt akarták hanem látványos, véres, szimbolikus tettet akartak végrehajtani de igazából nem érdekelte őket a közvetlen gazdasági kár.
Az áldozatok hozzátartozóval kapcsolatban érdekes kérdés lenne hogy hányat kérdeztek meg ? Mindet, vagy csak azt a néhányat akik a békeharc élére álltak ?
Előzmény: névtelen (753)
névtelen Creative Commons License 2001.09.25 0 0 753
Amit mondasz, azt nehéz, de nem azért mert alapból nehéz, csak a médiagymosógépezettel szemben nehéz ésszel érvelni...

Ha a 6000 áldozat rokonához szólnék, akkor azt kédezném, hogy akarnak-e még vérontást, amire a válasz szintén vérontás lesz?

Állítólag (nem biztos forrás) az áldozatok hozzátartozói ellenzik legjobban a háborús ellencsapást.

Meg is értem őket, ha így van. Elvárják, hogy ők legyenek a legvérszomjasabbak. Harcoljanak az első vonalban. Hiszen értük, miattuk van az.. És jöjjenek haza koporsóban.. ŐK, az áldozatok hozzátartozói már _tudják milyen az...

Azok, akik a pentagonban, WTC-ben dolgoztak, s akiknek ez a támadás szólt, azoknak a hozzátartozói meg nagyon is tudják, hogy miért... ("Tarhálunk egy nagyot, felemeljük a hitelkamatukat, azt majd bezáratunk pár kórházat, a racionalizáció nevében, hogy bírják fizetni" .. a WTC-ben _ilyen mentalitással is dolgozhattak emberek. Nem mindenki. De lehettek ilyenek. S az ő hozzátatozói vélhetően vagy mély kussban vannak, vagy a média lován vért kívánnak.... de egy biztos: egyiknek nem kell, a másiknak nem lehet megmagyarázni)

Előzmény: micu (752)
micu Creative Commons License 2001.09.25 0 0 752
de a támadás nem a cilil lakosság ellen történt, hanem az amerikai tőke és a katonaság ellen
Előzmény: névtelen (751)
névtelen Creative Commons License 2001.09.25 0 0 751
mármint mit magyarázzak meg?
Előzmény: micu (749)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.25 0 0 750
Bocs a személyeskedésért, de kisértetiesen emlékeztetsz egykori laktanyaparancsnokomra...
Ha esetleg félreértettelek volna, akkor 1000 bocs.
Előzmény: maczilaci (734)
micu Creative Commons License 2001.09.25 0 0 749
Ezt magyarázd el annak a 6000 embernek a családjának aki ott halt meg.
Előzmény: névtelen (747)
Zak Creative Commons License 2001.09.25 0 0 748
Ne prejudikáljunk. Az afgánok bizonyítottak háborúban nem is egyszer, nem piskóta ellenfelekkel; a jenkik is. A gyávaság szvsz valami más.

De nézhetjük másként is: Ha én lennék itt monnyuk egy szakaszparancsnok és nekem esne pölö a fél román hadsereg, én is behúznám fülemet-farkamat és még össze is ... magamat.

Előzmény: Gmaster (745)
névtelen Creative Commons License 2001.09.25 0 0 747
"csak civilek ellen"

A pentagonban nem.

a WTC pedig: a gazdasággal is lehet harcolni. Aki gazdag, erős is. Láttad tegnap este az MMM-et?
Feltalálhatsz, de egy mezei feltaláló nem bírja kifizetni a találmányonkénti 8-10 millió forintot a levédésre, a nagy cégek ezért szépen lenyúlják.

Ilyen erővel mindegy, hogy rommá lőtték a házad, amikor nem voltál otthon (katona) vagy elárverezték a fejed fölül (gazdaság).

Tudom, hogy a példa sarkított, de a támadás nem a cilil lakosság ellen történt, hanem az amerikai tőke és a katonaság ellen. Persze voltak ártatlan áldozatok is. Mint az amerikai támadások esetén.

Ez persze sem amerikát, sem a terroristákat nem menti fel.

Előzmény: Gmaster (745)
szilva Creative Commons License 2001.09.25 0 0 746
A nagy kérdés hogy az arab országoknak mekkora a tűréshatára. Előfordulhat hogy egyszerűen szembefordulnak az Egyesült Államokkal egy idő után.

Én egyfolytában azt érzem, hogy az az USA mellé állás az arab országok részéről, ami átjön a médián, nagyon ingatag alapokon áll. Mindig az jut eszembe, hogy ha a NATO odacsap valahová Afganisztánba, nem lesz-e az a reakció sok arab országban, hogy "ölik a testvéreinket, segítsünk nekik"? Nem fog-e nagyon gyorsan egy többé-kevésbé egységes iszlám tömörülés kialakulni, ami szembeszáll a NATO-val? Nem csak addig pártolják az USA-t, amig még nem halt meg senki a "válaszcsapások" miatt? Azt hiszem, akkor nagy baj lenne, ha ez bekövetkezne. Vagy csak túlságosan pesszimista lennék?

Előzmény: Sárkány (742)
Gmaster Creative Commons License 2001.09.25 0 0 745
Persze, hogy mindig vannak polgári áldozatok, de az Amerikaiaknak az elsődleges célpontjaik nem a civil emberek. Ellenben viszont a terroristák csak civilek ellen háborúznak és ha egy hadsereggel állnak szemben, behúzzák fülüket-farkukat. Undorító gyáva gerintelen férgek.
Előzmény: Sárkány (742)
Nogo Creative Commons License 2001.09.25 0 0 744
Törökország NATO tag. Neki szabad.
Előzmény: névtelen (741)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!