Vajon miért van az, hogyha hitgyülisek és cserfa írásait olvasom, első reflexem mindig a szorongás (cserfa) a második a sajnálkozó legyintés (hgy) ?
Hogyan lehetséges, hogy egyesek Jézus Krisztus alapvetően szeretetre épített vallását ilyen kegyetlenül szélsősőges, vad hitté tudják változtatni ? Az intoleranciára, a kizárólagosságra, a minden mást lesöprésre ? Aminek alapérzelme a megfélelmlítés ! Ilyet még a sokat szídott r.kat. egyház is csak a legsötétebb éveiben produkált.
Hogyan lehetséges, hogy emliettekkel szemben én teljes szívből oncogitóval és lilibával (akikkel nem mondható, hogy puszipajtási viszonyban lennénk...)érzek szinte teljes nézetazonosságot ???
Vajon igazam van-e, amikor ösztönösen és folyamatosan azt érzem, hogy a megfélemlítőknek egyszerűen nem lehet igazuk - ha csak nem saját maguk vonatkozásában ! A világ nagy vallásalapítói, mind-mind egységesen a szeretetről szólnak, az emberek közötti tolarenciáról. Nem tudok hinni a fenyegetésben, még akkor sem, ha holnapután megismétlődik Szodoma és Gomora esete. Rendben van, egyszer mindenképp meghalunk, lehet, hogy csúnya halálunk lesz. És ? Isten előtt elszámolunk, eltervezzük és megvalósítjuk következő életünket az Ő segítségével.
De miért kell pánikot kelteni ? Attól szebb lesz ez a világ ? Borzasztó amit csináltok - rémület katonái !
Melyik Biblia ad nektek erre feloldozást ?
hm Üdvösséget írtam és én tudom mit beszélek tehát ,ha álldást mondok (írok) akkor nem gondolok átkot !
Nem engem kell követni hame Jézust aki a Krisztus és ha Ő azt mondja látta a sátánt akkor hidd el neki mert ha nem hiszel Neki akkor Benne sem hiszel hiába bizonygadot ,hogy de !!!
Bevallom, valahogy az jutott eszembe, valahogy, mintha egymás mellé beszélgetnénk, nem egymással. Ami nem rossz, sőt, valószínüleg valami ilyesmi is volt a célod.
Most én nem tudok neked válaszolni, semmi indíttatásom nincs erre, ezért többször olvasgatlak még, és ha lesz valami szólni valóm, szólok. Bevallom, Pálról szívesen olvastam volna, hogyan is viszonyulsz az ő tanításához, apostoli rendeleteihez. De biztos komoly oka lehet, hogy hallgatsz róla, így nem kívánhatom,hogy felelj.
De én elsősorban nem is miattad vettem elő ezt a Pál, mint vízválasztó dolgot, hanem inkább azért, mert megfigyeltem, sok embernek gondja van Pállal, akik pedig Istent valljáák, és valamilyen szinten Jézust is elismerik. (Igaz, ők nemigen ismerik el Jézust oly hatalmas Istennek, aki szavával tartja fenn az eget és a földet, és minden Őrá nézve, és Őérte, és Őáltala van. Ők inkább valamiféle ember Fiának látják, ami igaz is (azért elváltozott ám, újra felvette Istennel egyenlő mivoltát, miért is pl. mikor később János meglátta, majdnem belehalt.) Ők azt nem veszik tudomásul, hogy Ég és föld Ura Ő, nem olyan, mint mi, más szóval ha ismerhettük is test szerint, többé már erre nincs mód, nekünk kell az Ő ábrázatára elváltozni. Ezek csak sejtések veled kapcsolatban (is), én ezeket tehát nem tudom rólad biztosan.
De, látod, ez hitvallás a részemről, hiszen ez hitvalló topic.
Szóval, ha indíttatásom lesz, majd írok választ...
Nem kell ide akkora türelem, mint hinnéd.
Elég, ha megérted, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amit a szive diktál. És nem kötelező egyetérteni vele, de lerombolni sem kell megkísérelni. Nem hiszem, hogy komolyan veszélyeztetve éreznéd magad, mint ahogy más sem általad.
Akkor meg miért ez az elkeseredet vagdalkozás részedről, amit másnál meg kifogásolsz?
A topic-címmel kapcsolatban igazad lehet, de "Kárhozat mindenkinek" kiegészítéssel együtt félrevezető lett volna. Az pedig nem fér ki címnek. Ezért maradt ilyen rövid.
Egyébként minden értetlenségem és oktalanságom mellett tisztelem a hitedet, ha nem is tudom követni mindenben.
Amit vallasz Isten akaratáról az emberrel, és sátán harcával kapcsolatban az az, amiről korábban írtam: nem firtatom.
Nem mondhatom ki hogy hiszem és azt sem, hogy nem hiszem, mert nem tudom. Ez túlvan azon a határon amit én felfogni és legfőképpen eldönteni képes vagyok. Nálam odáig terjed a hit, hogy hiszem és elfogadom azt az Isteni akaratot, amit a szívbe írva itt a Földön kell megtanulnunk és megvalósítanunk.
Tehát nálam a humanista hitvallás nem azt jelenti, hogy a teremtés, a Föld az emberért lenne, hanem azt, hogy itt kell megtanulnunk valami nagyon elemi dolgot, aminek nem tudom a miértjét, bár hiszem, hogy van. Ez véleményem szerint nagyonis összecseng a rossztól való elfordulással, annak a gyengítésével, de ennek mélyebb okát megítélni ismétlem nem tudom és szerintem (!) nem is lényeges. Mindenesetre az tény, hogy a rossz annyi szenvedést, bajt okozott hogy abból jó csak Isteni útmutatás révén lehet. És ami jó és boldogság, abból csak rossz útmutatásal lehet bűn. (Ezeknek a pontosításához egy egész élet kell!)
Ezért akár elfogadom, akár nem, hogy Isten szövetségesnek teremtette az embert a harcához, a miránk kiszabott leckét itt nekünk ettől függetlenül kell megtanulni. Szerintem!
Szerintem nem lehet elegendő (és ezért ha valamit, én ezt tartom csapdának) mindannak az elfogadása, ami a te hitvallásod ahhoz, hogy ettől kimondhassa bárki - kiérdemelt valamit, bármit. Nem tudom elhinni, hogy ettől egycsapásra "magasabb rendü lett", mert ez önmagában kevés, hogy mindent helyesen tudjon, vagy ítéljen, de legfőképpen ítéltessen. A véleményalkotás, a hit kialakításának a joga mindenkinek személy szerint kijár, ezt tartom szabad akaratnak. Lehet, hogy van aki sűrűn, a saját érdeke szerint váltogatja hitét, ehhez is joga van. Egyetlen amit ezügyben másnak joga van tenni - saját véleményt alkotni róla és egyéniségnek, kontaktusnak megfelelően kerülni, vagy megpróbálni segíteni. (És csak szélsőséges esetben, elkerülhetetlen önvédelemből szembeszállni, de akkor is inkább csak ellenállni.)
Lehet, hogy ettől lejjebb vittem valamiféle mércét, de arányaiban az embert is hozzá zsugorítottam. Aki ebből kilóg, akinek elhivatottsága van ennél többet tudni, azt meg nem ítélhetjük. Csakhogy az megint nem miránk tartozik. Szerintem.
És ebből a szemszögből, amit az ember feladatának hiszek, szükségünk vanegymás segítségére, mégpedig testvéri segítségére. Ebből a szemszögből tartom riogatásnak a kárhozat perspektíváját. Nem vitatom, hogy szükséges, de nem az egyetlen eszköz és nem is a legjobb - szerintem.
Ebből a szemszögből vélem azt, hogy BÁRMILYEN jellegü vitánál mintha ágyúval nem, inkább atombombával mennének verébre a Bibliai idézetek által - legalábbis itt a Fórumon. AkÁr hiszed, akár nem én is olvasok Bibliát, de a magam számára. Tudatosan nem válaszkeresés vagy megerősítés céljából. Amikor nagyon bizonytalan vagyok, vagy válaszút előtt, úgyis spontán kerül elém, vagy emlékembe egy-egy dolog, de ezt nem fecsérelem a mindennapok igazolására. Mivel szerintem az életünk a hitvallás, ezért a gondolkodásmód, a törekvés kialakításához kell az alap. A többi a gyakorlat, a megmérettetés a jellemből, az egyéniségből kell hogy fakadjon.
Ha nagyon eltér a kettő, azt nem lehet nem észrevenni. Mivel a környezet bizton jelez valamilyen formában, a lelkiismeret dolga a többiÉs ezérttartom fontosnak, hogy a környezet milyen formában jelezzen.
Hatni kellene és nem elrettenteni, feloldani és nem megkövesedni hagyni.
És ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy egyedül a szeretetnek van mindent oldó hatalma.
Ki ne találd már, hogy te meg a zavaros fejü, betegesen rosszindulatu hittestvéreid fogják itten mindenki befogni a száját!
Kárhoztatni különben is ti szoktatok, mivel magam nem is hiszek a kárhozatban, az csak a ti sötét fejetekben létezik.
Ellenben nagyon aktuális lenne már kitakaritani benneteket, elég gondot okozott a fajtátok a történelem során.
A fenének se hiányzik egy ujabbkori hites hitler.
Előbb utóbb csak összefog annyi értelmes ember, hogy be lehessen tiltani a gyülekezeteteket.
Bár rajtatok már nem segit, de legalább a szegény johiszemű és befolyásolható embereket nem tudjátok a hülyeségetekre programozni.
Mindenekelőtt, nem válaszoltam kérdésedre, mit értek az „arcról” kifejezésen. A személyes beszélgetést, a szemtől szembe való mondást.
Pálról kérdesz, és mondod, idézettel támasztanám alá. Nem teszem, mert már leírtam, (tán olvastad), ha Pál igaz, akkor mi, hívő emberek nem magunkért vagyunk. Mi Isten munkatársai vagyunk, Krisztuséi, nem a magunkéi. Nem egymáson való segítségül, nem a magunk életét élni, hanem Krisztusét, Isten munkatárasaiként. Nem embereknek tanúságul, hanem „Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége” [Eféz. 3.10]
Egész más módon kifejezve, saját szavaimmal: Isten Sátán ellen harcol, és mi tulajdonképpen azért teremtettünk, hogy Sátánt legyőzze általunk. Mert Sátán nem tudott semmit rólunk, hogy az ő jogosultságait bármi veszélyeztethetné, mert ez el volt előle rejtve. Ezt a munkát végezte Jézus is (hogy Sátán munkáit és végül őt magát is lerontsa), és ezt tartozunk mi is végezni. Sátánt a halál által lehetett legyőzni, mert Sátán kapta e világot, ennek minden dicsőségével (ez benne van az evangéliumokban, Jézus sem tagadta!. De ő csak birtokolja, és a birtoklás törvényénél az öröklés törvénye erősebb, minden szerzett jognál erősebb, így ha van örökhagyó, Sátán minden jogából ki lehet forgatni, mit a földön szerzett. Ahogy írja is Pál, ez komoly bölcsesség, ezt önmagában nem érthetjük, Sátán és angyalai sem tudták, miről van szó, hogyan is győzhetett az Úr úgy, hogy meghalt: 1 Kor. 2.7 „Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát:”
A humanista tehát most azt vallja, a teremtés, a föld az emberért van.
A teista meg azt vallja, Isten a családjába teremtett minket isteneknek, ahogy Jézus tanította, így, szó szerint (meg hát ugye, Istentől isten születik, embertől ember, baromtól barom, minden az ő neme szerint, ahogy Isten parancsolta)
A teisták szerint, mielőtt elvehetnénk, amit nekünk készített Atyánk, előbb itt e világon van egy kis dolgunk. És majd lesz egy másik föld, és másik ég, mikor a már megítéltetett e világ fejedelmén (istenén) az ítélet végre is van hajtva. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy e világon is diadalt kell vennie Isten fiainak, de ez nem azt a topic, hol erről menne a szó …
Mivel Pál egészen más célt hirdet az egyháznak (a Krisztus Jézusban hívőknek), mint amit te vallasz (és ez a topic a hitvallásról szól), ezért szerintem köztünk, kedves oncogito, alapvető különbség ez hitvallásunkban.
És én úgy látom, Pál tanítása teljes összhangban van Jézus tanításával, míg a te hitvallásod csak akkor lehet elképzelhető, ha alapvető fontosságú dolgokról egyszerűen nem veszel tudomást, mint a jelentések könyve jelentős része, Sátán, angyalok, harc a szellemi hatalmasságokkal, stb.
A többiről most nem írok, bokros teendőim miatt.
Pálról nem kényszer írnod, csak én tartom választóvíznek Pált, aki Pál tanítását tagadja, az szerintem nem hisz Péternek, sem Krisztusnak és Krisztusban. Ez csak véleményem, de hát véleményemhez jogom van és én Pál tanításának elfogadását a Jézusban való hit vallása részének tartom.
Még egy érv, miért: Pál, akit Péter is elismert, a pogányok (a nem test szerint izraeliták) apostola, azaz Pál tanításai a Biblia szerint nekünk, pogányoknak szólnak, és Pál megírta a fél újszövetséget, gondolom, ez semmiképp nem véletlen! (Persze ezzel nem azt szeretném mondani, hogy Pál az izraelitákhoz nem szólt, sem azt, a többi apostol nem szólna hozzánk, pogányokhoz, de, ha megnézed akár a levelek címzését, meglátod, azért „van benne valami”)
a szép történet, amit idéztél, a Mahábharátából való, így végződik Juddhistira király utolsó próbája. Ennél a résznél volt az a történet is, hogy az olvasó azt hihette, hogy a jók a pokolba kerülnek, a rosszak a mennybe, mikor Indra elmondja, hogy akiknek kevés bűnük volt, letöltik azt a pokolban és mehetnek a mennybe, akik kevés jót tettek, mehetnek a mennybe letölteni a jutalmat, majd mehetnek a pokolba.
1. Hitem szerint a sokaság is eljut a keskeny útra, azon, csakis azon keresztül pedig az Atyához. Azért kell a széles úton elindulnunk, hogy szabad akaratból, önként találjunk a miránk szabott egyetlen helyes, egyszemélyes útra. Ehhez kell Jézus segítsége, de valamennyiünknek.
Ha ellentmondást látsz ebben, megköszönöm ha rámutatsz.
2. Nem vetem el, de nem fenyegetésnek veszem, ellentétben az emerek által állandóan konkrét céllal idézgetettel. Egyszer tudomásul vettem azt, ami tény, mert megtapasztalhatjuk minden baklövésünk, bűnünk következményeit. És itt nem elsősorban a bűnhődésre gondolok, hanem a lelkiismeret szavára. Ezt ébreszgetni szerintem jelent annyit, mint kárhozattal fenyegetni. Akinek ez kevés, az csak nevethet a pokol tüzén. Szerintem.
És a lelkiismeret feléledhet a szeretet szavára is. Szerintem.
Pállal kapcsolatban szándékosan nem válaszolok semmit. Nem szokásom pedig az ilyesmi, most sem ok nélkül nem teszem. Minden bizonnyal az ismereteim hiánya teszi, de nem értem miért kellene ebben a kérdésben állást foglalnom? Ha hozol egy olyan idézetet, ami nyiltan felteszi ezt a kérdést, hogy kizárólagos ok a helyes értelmezésben Pál elfogadása, akkor mélyére ások és igérem, válaszolni fogok. Ha Isten üzenete, hogy ez választóvíz szerepet tölt be a hitben, nem maradhat a kérdés válaszolatlan.
Addig azonban semmiféle állásfoglalást nem alakítok ki, ezért nem tudok neked ebben válaszolni.
3. Eszem ágában sincs a mércét tologatni, örülök ha feléig ellátok. Viszont Isten Szellemének segítsége valamennyiünknek kijár és valószinüleg nem egyformán. "Ahol a legnagyobb a szükség, ott a legközelebb a segítség" A mi dolgunk nem a mérce méricskélése, hanem a kihívás elfogadása. És ehhez egymás segítsége éppúgy lehet Istentől való, mint az ajándékba kapott lelkierő. Ehhez a segítségadáshoz, de legfőképpen elfogadáshoz sokkal inkább alázat kell, mint túlzott önbizalom, vagy erős hit.
A sátánról. Valóban nem hiszek benne. Az szerintem az emberi hibák, bűnök összessége. Akivel Jézus vitázhatott, az a benne levő legnagyobb bűntelenség legnagyobb ellenpontja lehetett a megtestesülésben. Az igazi fény harca az igazi árnnyal.
Mi lehet ehhez képest az ember kísértése? Ekkora sötét hatalommal ugyan ki más bírna rövid úton?
Nekünk saját ellenpontként a töredék is untig elég, ahhoz is segítség kell. Hiszen a kísértés nem más, mint vágyaink helytelen mértéke. A kísértés nem a környezetben van, hanem saját látásmódunkban, saját igényeinkben. Ezt nem kívüljről jövő hatalom rója ránk, hanem saját énünk. Ezért vélem úgy, nem külső gonosztól kell szabadulni igyekezni, hanem önmagunk törekvését helyes irányba tudni. Mert aki megértette a helyes irányt bármilyen jelentéktelen dolgoban, az többé nem bír abban vétkezni. Szerintem.
Csakhát sok dologgal kell megbirkóznunk, és minden bizonnyal rossz módon tesszük. Mert azt szerintem nem magunkba zárni, elásni kell, azzal nincs legyőzve.Szembenézni vele és végiggondolni az utolsó rejtett gondolatig is a megvalósulásának minden lehetséges általunk ismert részletével. Szerintem.
Hogy ez mennyire nem egyszerü és mennyire nem lehetséges mindennel egymagunknak, az csak az tudja, aki megpróbálta. Hogy ez lehetséges hipnózisban, vagy egyéb segítségre gyorsabban és hatékonyabban azt soha nem vitattam, sőt elfogadom.
De szerintem ez a mechanikája és nem az, hogy kiűzünk magunkból egy sötét külső erőt. Mienk az, belőlünk egy darab, magunk egy részétől kell megválni, azért ilyen nehéz. Viszont Jézus példája ott lehet előttünk és ha ott van előttünk, bukásunk sem lehet végleges.
A szívbe írt törvényől. Hogy kiben mi lakik, azt nem tudhatjuk, hiszen sokszor önmagunkkal sem vagyunk tisztában, csak ha megmérettünk. Ami a cselekvésekből látszik, az mozaik darab. Hitem szerint ha valaki leél egy egész életet bűnben, egyetlen pillanat alatt is átláthatja és eljuthat oda, amiért más évtizedeken keresztül keservesen megküzdött.
Mert a megértés a fontos, és hogy ez mikor lesz sajátunk, szerintem nem tőlünk függ. Nem tartom ezt igazságtalannak, mert a bűnben leélt élet önmagában is büntetés és a megértés után a lelkiismeret megteszi a magáét. De mindenki megértheti így-vagy úgy Isten szavát és ez a lényeg.
És egy ilyen megértésben Isten eszközének lenni nagyszerü dolog lehet.
Értelmezni talán sokféleképpen lehet a szeretetet, nekem ez többek között lehetőség ilyesmire. Ha félreértelmezem, vállalom.
Az út érlemezéséről végül. Azon a keskeny úton nem tudjuk előre, mit ajánl Isten, arról valóban le nem térhetünk. Mit mond nekem ezzel kapcsolatban a szív szava?
Befejezésül hadd mondjak el mégegy történetet, talán jobban ideillőnek találod.
Egyszer egy ember elhatározta, hogy mindenét feladva, vándorolni kezd és egyetlen célja az embereken való segítség lesz. Azt is tette és örömét lelte az önzetlen szeretet osztásban. Városról városra járt és jótanáccsal, meg amivel lehetett, akin lehetett segített. Vándorlása során egyetlen társa egy mellészegődott kutya volt.
Az útja végén emberünk egy kapuhoz ért. Az kinyílt és az ajtónálló szólt hozzá: "ez a mennyek kapuja, az életed tiszta volt, kiérdemled, hogy belépj, csak a kutyád hagyd kint, mert az nem idevaló."
Az emberünk először megörült, majd elgondolkodott.
"Ez a kutya volt vándorlásaim egyetlen társa, szeretett és szerettem.Most hagyjam sorsára, a mennyek kapuja előtt? Ha ezt kell tennem, akkor már nem is kell nekem a mennyország, inkább visszamegyek a világba, egyszerü, hétköznapi életet élni."
Mire az ajtónálló így szólt: "Helyesen válaszoltál fiam, mindketten beléphettek."
Mindenekelőtt az írásod végén levő „széles és a keskeny útról” levő gondolatodhoz.
Szerintem te itt az utóbbi embernél nem a keskeny útról írtál, hanem összekevered a térítést, és ennek alfajait, a bizonyságtevést, a győzködést, a vallástétel, az útmutatást, stb. a keskeny úttal.
Szerintem a keskeny út az, ahol az ember nem térhet le sem jobbra, sem balra attól, amit Isten ajánlott neki, hogy éljen, ne csak ezen a világon, hanem abban is, ahová ez az út vezet.
Szerintem a keskeny úton kevesen járnak. Nem mindenki! A sokaság nem ezen jár!
Kedves oncogito! Te írod, hiszed az Atya, a Fiú és a Szellem egységét. De a Fiú életét adta ezekért, hogy egyáltalán út lehessen az Atyához.
Szerintem nem lehet embereknek Jézussal szemben azt mondani, hiába halt meg az Úr, hiába ontották ki vérét!
1.) kérdésem:
Kérlek, válaszolj nekem, hogyan gondolod, hogy Jézus oly nagy gondot fordított erre, azaz, hogy megértsük Őt, a keskeny utat, és te mégis azt mondod, a sokaság is az Atyához megy, Jézussal homlokegyenesen ellenkezve?
Az apostolok kihangsúlyozták, különösen Pál, de Péter is, aki mást hirdet, aki mást tanít, azzal komoly baj van. Péter még azt is hozzátette: 1 Pét. 4.18 És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös? Most erre jössz, és valami (szerintem) félreértelmezett szeretettől hajtva (szerintem) hamis biztonságot vallasz, sugallsz az embereknek. Te ugyanis írod magadról: „aminek legfőkképpen ellenállok, ami a közölt gondolat alapigazságát is megkérdőjelezi számomra, az a riogatás, a fenyegetés, a kárhozat réme. Mert ez csak félelmet kelteni hivatott, ami nem hat rám, mert nem hozzám szól, a szívbe nem ez van írva.”
2.) kérdésem: Most akkor Pétert vagy a Jelenések könyvét elveted a fenyegetéssel kapcsolatban? Jézus üzenetét a hét gyülekezetnek elveted? (Pálról azért nem írok, mert azt vélem rólad, te Pált eleve elveted, ha tévedek, kérlek, írd meg!)
3.) kérdésem:
János igen magasra emelte a mércét (hadd ne idézzem 1. levelét, de olvass utána, akár az egésznek, vagy csak a 3. résznek), hiszen olyanokat ír itt, hogy "Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg ... Aki bűnt követ el, a sátántól való, hiszen a sátán kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse... Azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentől születtek…” stb.
Te hogyan tudod ennyire levinni a mércét, hogyan feltételezheted, hogy ezek a szinte teljesíthetetlen, sőt, Isten Szelleme nélkül valósággal teljesíthetetlen követelmények hamisak?
Válaszaim, megjegyzéseim a többi írásodhoz
Te azt mondod, én tévesen következtettem rólad, te elfogadod Jézust, és így részesültél a hit kegyelmében. Én ez ellen semmit nem mondhatok, mert én magam sem fogadnám el senki beszédét, aki egy másik emberről megmondaná, üdvössége van-e, vagy nincs (kegyelmet kapott-e?) Aki hisz, az meg üdvözül.
De! Én azt látom, ha valaki hallja Jézust (azaz beszélnek róla neki, mert a hit hallásból van, ha a Biblia igaz) és hisz, akkor eljön az eső, és fújnak a szelek, azaz megpróbáltatik az ember ezután, méghozzá teljes életében. És nagyon hangsúlyozták az apostolok, hogy vigyázni kell a tiszta tanításra, mert sok hitető (nem csak ember!) jött be a világba, hogy elfordítsa az állhatatlanokat, de, ha lehet, a választottakat is. Maga Jézus is hangsúlyozta ezeket, és úgy teljes az Ő üzenete (ettől elválaszthatatlan), hogy aki hű ezekhez a tanításokhoz, akár a halálig is, az üdvözül. Tőled azt látom, te valamiféle magadválasztotta istentiszteletet fejlesztettél ki.
Miből látom ezt?
Magad írod valahol, Sátán létezését is tagadod. Pedig Jézus beszélt Sátánnal. Sőt! Jézus azért jött, Sátán minden munkát lerontsa! Ezért jött! Ezért kell a szabadítás, a gyógyítás, sőt, a megváltás is!
Kedves oncogito!
Szerintem te (meg ne haragudj) addig jutottál el, amit én természetvallásnak neveztem. Mikor írtam a magam természetvallásáról, én sem tagadtam Jézust, el is fogadtam. Csak éppen nem hittem Benne! És nagyon, alapvetően megváltoztam, mikor újjászülettem. Ezért is nevezik újjászületésnek.
Még egy dologban különbözünk:
Te azt véled, minden embernek a szívébe van írva Isten törvénye.
Én meg azt vélem, csak egészen kevés embernek van a szívébe írva.
Te magadból indulsz ki, mert te valszeg erős egyéniség vagy. Ami abból is látszik, te mersz véleményt formálni, és az sem zavar, ha emberek, vagy akár a Biblia ellen van véleményed (Szerintem jól is teszed! :-)) Ez nagyon hasonlít a hithez (a hit lényegében meggyőződés).
De az emberek, a többiek csak választanak maguknak valamiféle vallást, eszmerendszert, és ehhez ragaszkodnak. De ez az ő saját hitük helyett van, durvábban szólva gerincük helyett. Szóval szvsz te bízol Istenben, ha Neki nem tetszik ,amit te csinálsz, majd int téged, addig teszed, ami tőled telik. És szerintem te ezt jól teszed. (Ha hiszed, ha nem, két napja éppen erre buzdítottam egy nagyon kedves Fórum-társamat)
De az emberek többsége a szabályokban bízik ám, nem a maga lelkiismeretében! Tehát nem adok neked igazat abban, hogy mindenki bizalommal lenne Istenhez, sem abban, hogy mindenkinek a szívében lenne a törvény, mert a szívbe írt törvény működik ám, és, ha nem vádol minket a szív, akkor vagyunk bizalommal Istenhez, ekkor nincs szükségünk arra, hogy tételes, szabályokból álló törvényt tartsunk (hiszen a szíve írt törvény minden tételes, leírt tisztességes törvénnyel felülről kompatíbilis), de én ezeket az emberek többségénél nem látom.
Összefoglalásul még egyszer, szerintem csak egészen kevés ember szívében találni Isten törvényét, a többiek, ha akarnak valamit Istentől, vagy magukért, vallásosak lesznek (Istennek tetsző dolgokat akarnak cselekedni, emberi szabályoknak megfelelni, stb.), vagy kétségbeesetten (vagy egyéb módon) tagadják Istent, és ehhez szövetségeseket gyűjtenek, hiszem, ha Isten nincs, ítélet sincs. Igaz, szeretet, meg bizalom, meg hála sem, de inkább semmi ne legyen, amíg az illetők erősek, erősebbek az emberek többségénél. Legfeljebb, ha majd elgyengülnek, legfeljebb lecserélik céljaikat, egyéniségüket, a gyangék érdekei szerint.
Elsődlegesen CSerfával való beszélgetés miatt nyílt ez a topic, de a témával kapcsolatban természetesen bárki gondolatai is szívesen látottak.
Kedves CSerfa !
Azt hiszem, írtam már, hogy hit dolgában nem sokra megyünk egymással, de úgy látszik mégis szükséges részletezni.
Legelőszöris nem értettem pontosan, mit értesz az alatt, hogy arcról megismerni egymást? Élőben, másik topicban, emailban, vagy az életemről bővebbet?
Másodszor gyorsan tisztáznék valamit, amit én nem mondtam csak te következtettél rólam tévesen. Amikor azt vallom, hiszem az egy Istent, ez részemről azt is jelenti, hogy Jézust éppúgy elfogadom, azaz részesültem a hit kegyelmében, mert ez nem elhatározás kérdése. Ez egy hosszu folyamat volt részemről, ami talán érdektelen, mert nincs tanulsága, hiszen az ilyesmi azt hiszem egyénenként másképp zajlik.
Éppúgy, mint az a fajta hit, aminek meg te vagy birtokában. Ez sem elhatározás, vagy ráhatás eredménye. Ezért sem érdemnek nem tekinthető, sem hibának nem róható fel más szemében. A te újjászületésed egy állapot, amiben részesültél. Ha nekem nem adatott meg, biztos nincs ok nélkül, nem érdemeltem ki, de ezt ember előtt nem szégyellem, számot Istennek kell adnom okáért. Én élem hűséggel azt a hitet, amit kaptam.
És talán annyiban több ez a hit az ördögök hiténél, hogy hiszek, de nem rettegek.
Viszont az a tény, hogy hiszem Atya, Fiu és Szentlélek egységét, nálam azt is jelenti, amit korábban írtam, hitem szerint valamennyien testvéreknek kell legyünk. Ehhez a hithez nekem is jogom van, és sem nem zavar, sem nem bánt ha más ezt nem ismeri el. A te fogalmaid szerint nálam úgy különülnek el az emberek, hogy van jó testvér, kevésbé jó és rossz, de testvérek.
Ami a humánus gondolkodásmódot illeti. Még egyszer leírom, többször nem szeretném. Magamra nézve érzem érvényesnek, nem minősítésnek szánom és mégkevésbé sugallnám bárkinek. Ez részemről egy a hitemből fakadó következtetés eredménye, törekszem rá, hogy cselekedeteimből legyen nyilvánvalóvá mindenki felé, de el senkitől nem várom. (Azért ez is csak így leírva tűnik egyszerűnek)
A jó és a rossz kérdésében a szívbe írt törvényre hagyatkozom. Az mindenkiében ott van, csak nem mindenki fogadja meg. Viszont a lehetőség mindenkinek adott és a körülmény sokban befolyásolhat.Egy ilyen körülmény lehet bárki te is, én is. És hogy ki, hogyan hat, az nagyban függ attól, hogy a jót feltételezzük. Számomra ez épült be a szeretet fogalmába.
Ismétlem, számomra, és nem minősítésként.
Ha hibásan gondolok, hiszek valamit, nyitott vagyok a cáfolatra, bármilyen hangnemben, engem sem az ostorozás, sem a durva beszéd nem riaszt, nem taszít.
Viszont aminek legfőkképpen ellenállok, ami a közölt gondolat alapigazságát is megkérdőjelezi számomra, az a riogatás, a fenyegetés, a kárhozat réme. Mert ez csak félelmet kelteni hivatott, ami nem hat rám, mert nem hozzám szól, a szívbe nem ez van írva. A büntetés semmiről nem győz meg, de alternatívát elfogadok.
A széles és a keskeny útról még lenne egy gondolatom. Kétségtelenül nagyon nehéz elhagyni a széles utat. Erről hadd írjak ide egy történetet.Nem a Bibliából való, de ezt is egyfajta útmutatónak tartom.
"Két ember eltéved a sivatagban, és már éppen az éh- és szomjhalál küszöbén vannak. Végül, egy magas sziklafalhoz érkeznek. A fal másik oldaláról egy vízesés zúgása és madarak éneke hallatszik. Maguk felett fák szétterülő lombját látják, melynek ágain finomnak látszó gyümölcsök csüngnek.Egyiküknek sikerül felmászni a fal tetejére, és eltünik a túloldalon. A másik ahelyett, hogy felmászna, visszatér a sivatagba hogy segítsen megtalálni az utat az oázishoz más eltévedt utazóknak."
