Einstein viszont már több mint 100 éve - misztikus gravitonszél feltételezése nélkül is pontot tett a fényelhajlás ügyére. Elmélete ráadásul a Merkúr rozettapályájának rejtélyére is magyarázattal szolgált.
Feltételezem, hogy elég jól illesztették. Erre utal az is, hogy nem elcsúsztatva van a két fotó egymáson, hanem a csillagok radiálisan kerültek közelebb a Naphoz, mármint a fényük.
Ha összekötöd a csillagok kezdeti és fogyatkozási pozícióját egyenesekkel, akkor úgy tűnik az egyenesek egy pontban metszik egymást. Ez a pont a Nap középpontja lehet.
Sajnos arra nem válaszoltál, hogy a gravitonszél elhajlítja e a fénysugarat.
De pont arra válaszoltam. A betett kép azt mutatja áltudományosan, hogy a jobb oldali pöttyek az égbolt csillagai, kifejezett gravitonszél nélkül, mint amikor éjszaka felnézel az égre.
Erre képre van szuperponálva egy másik felvétel ami Napfogyatkozáskor készült, a bal oldalon az a nagy kerek a Nap. A Nap közelében gravitonszél van és fúj balra, a Nap felé.
A pettyek meg eltolódtak balra, áltudományosan, ezt láthatod a képen, mert a gravitonszél elhajlította a fénysugarakat. Enélkül a pettyeknek ugyanoda kellett vola esniük.
Ennél részletesebben most nem tudom elmegyalázni, remélem így érthető, de szólj bátran ha nem és akkor megpróbálom még áltudományosabban, hátha a kekec birkák is megértik.
Nagyonis fontos az „oldalszél” említése, ugyanis az oldalszél ki lett mutatva a Nap mellett már 1919 májusban, Napfogyatkozáskor, a híres Eddington kisérlettel.
És ahogy mondod, ha oldalról hatással van rá, akkor hátulról is hatással van rá, ezért lefelé esve a fény gyorsul. A felfelé induló fény szintén gyorsul, mert lent jobban fúj a szél, 1000 km magasan meg már kevésbé. A sebességváltozás azonban már 22 m szintkülönbségen is kimérhető Mossbauer effektus segítségével, ld. PR kisérlet.
„A "gravitonszél" azt jelenti, hogy pl az eseményhorizonton pont annyival több graviton áramlik befelé mint kifelé amennyi éppen megállítja a kifelé tartó fényt. Ez akár az eseményhorizont definíciója is lehetne.”
Jelenleg úgy tudjuk, hogy a gravitáció nem hat az elektromágnesességre. Az hogyan lehet, hogy a „gravitonszél” megállítja a felé érkező elektromágneses hullámokat? Az „oldalszélről” nem is szólva, aminek irányváltásra kellene késztetni a fénysugarat. (ettől a fekete lyuknak nem kéne világítania?)
" lefelé eső foton sebessége viszont nagyobb mint c és nő. A felfelé emelkedő foton sebessége kisebb mint c és az is nő. A Földtől elég távol belesimul c-be."
Ez kamu. Ha így lenne, ki lehetne mutatni függőleges Michelson interferométerrel.
Az általad definiált éter, nem lehet az a „fényközeg”, ami maximálja a fénysebességet?
A fénysebesség nem állandó, a gravitációs viszonyoktól függ. Gravitációmentesnek tekinthető helyzetben a fénysebesség = c. Ez megvalósul földfelszíni mérés esetén is de csak szigorúan vízszintes irányban (másképp nem is szokták mérni). A lefelé eső foton sebessége viszont nagyobb mint c és nő. A felfelé emelkedő foton sebessége kisebb mint c és az is nő. A Földtől elég távol belesimul c-be.
A gravitonsugárzást nem nevezném közegnek, legalábbis nem olyanfajta közeg mint a víz vagy a levegő.
A fekete lyuk eseményhorizontján pont c sebességű "gravitonszél" fúj befelé és így a kifelé induló fotont éppen megállítja. A foton úszik, úszik kifelé de a folyó pont az úszás sebességével folyik befelé, tehát a foton itt látszólag áll. Egy befelé tartó foton sebessége viszont 2c és rohamosan nő.
A "gravitonszél" azt jelenti, hogy pl az eseményhorizonton pont annyival több graviton áramlik befelé mint kifelé amennyi éppen megállítja a kifelé tartó fényt. Ez akár az eseményhorizont definíciója is lehetne.
Ha a gravitáció 40 nagyságrenddel gyengébb erő lenne, akkor mégis milyen távolságban tudnád kimutatni magát a gravitációt ?? Néhány centiméterre? Vagy néhány pikométerre?
40 nagyságrendről beszélsz amely ráadásul négyzetesen csökken a távolsággal.
Ez a világ egyik legnagyobb marhasága, ezzel szemben a gravitációs nyomóerő 1044 newton nagyságrendű. Ebből gravitációs jelenségként akkora rész jelenik meg amekkora tömeg közelében tartózkodunk. Az árnyékolás az ami nagyon gyenge, nem a gravitációs erő.
A gravitációs háttérsugárzás az maga a gravitációs sugárzás. Örökmozgó, nem veszít energiát, mert ő maga az energia. Nem szóródik, nincs belőle gravitációs háttérsugárzás amelynek a hősugárzással valamiféle analógiája lenne, ha úgy tetszik a gravitonsugárzás monokromatikus.
Ha keresztül megy egy fekete lyukon akkor ugyanolyan sugárzás jön ki a másik oldalon mint ami bement, csak egy kicsivel kevesebb. Nem lassúbb, nem kisebb frekvenciájú, nem más. Csak kevesebb.
„A nyomóerő a gravitációs sugárzás, irdatlan erővel nyom, örökmozgó. A sugárzás elemi energiarészecskék, kvantumok tükörképi párjából áll, végtelen mennyiségű de nem végtelen sűrűségű leves, gravitonsugárzás. Ez az éter maga, mindenhol van, mozgatja és alkotja az anyagi világot.”
Az általad definiált éter, nem lehet az a „fényközeg”, ami maximálja a fénysebességet?
Az elektromágneses háttérsugárzás az atomokból álló harmonikus oszcillátorok hőmérsékletével tart egyensúlyt. Mivel a gravitáció 40 nagyságrenddel gyengébb (ami energiában már 80 nagyságrend), a gravitációs hőmérsékleti sugárzást képtelenség kimutatni, egyelőre. Még csak ott tartanak, hogy legalább 30 naptömegnyi kompakt objektumok mozgásából származó gravitációs hullámokat képesek detektálni. De ha az atomoknak van hőmozgása, akkor gravitációs háttérsugárzás is kell legyen. Persze ha az atomok 40 nagyságrenddel nagyobbak lennének, akkor egy hidrogén atom 1014 kg lenne. (Tízmillió hidrogénatom együtt lenne akkora tömegű, mint a Föld.)
