Aki klasszikusan irredenta, az hisz a magyar-sumér eredetben?
Ha van egy honlap, ahol fennen hirdetik a magyar-sumér rokonságot, akkor annak a honlapnak a készítője az én szememben jó időre elásta magát.
Vagy paródia, vagy hülyeség. Választhatsz.
A másik általam megnézett menüpontban első ránézésre tényleg csak igaz tényt találtam. De én összességben nézem a honlapot.
Nyugodtan lehetsz békés irredenta, hiszen egy szabad országban élünk. Csak majd 75 évesen ne úhgy tekints vissza életedre, hogy feleslegesen dolgoztál (bár tudom, az igaz ügyért...). Nullesélyesek vagytok.
Tudom, hogy a remény hal meg utoljára. Én is minden héten feladok egy lottószelvényt, pedig tudom, hogy "nem, nem, soha" sem fogok nyerni. Ezzel a dumával többet ártasz a határontúli magyaroknak, mint amennyit segítesz nekik. A Funar és Meciar szintű gazemberek ugranak az ilyenekre.
Megnéztem az említett honlapot. Pontosabban először az idő rövidsége miatt csak a "Tények, amiket senki se nem tagadhat le" menüpontot. Nem találtam benne semmi olyat, amit bármilyen igényesebb történelem könyvben nem tudnék megnézni vagy amit már nem tudtam volna.
Aztán megtaláltam az "Őseink, rovásírás" menüpontot. Ekkor jöttem rá, hogy ez az egész paródia. Azt hittem, hogy ti komolyan gondoljátok az egészet, de ezek után? ezek után hogyan vegyelek téged komolyan? Bocs, hogy kicsit erős voltam, de ez népbutítás. Álmodozhattok mindenféle mezopotámiai eredetről, ha nem tetszik a finnugor. Romániában is rendszeresen jelennek meg ilyen témával könyvek.
"A kiképző terep igen, de a "főhadiszállás" az Ady utcában."
Vagyis a Jozsef foherceg utcaban, mert akkoriban az volt a neve, aztan lett Horthy Miklos utca, majd Ady.
Egyszer meg kozepiskolas korunkban kigyujtottuk a regi utcaneveket es azokat hasznaltuk egymas kozott a haverokkal, vagyis nem Musi, hanem Mekovitzky.,aztan szemben a Szomolanyi a textilbolt a konyvesbolt mellett a sarkon. A masik oldalon a Biztosito palota homlokzatan volt az egyetlen koronas cimer amit a hetvenes evekben helyreallitottak a kanizsai muzeum kulon engedelyt kapott ra az Elnoki Tanacstol. Szemelyesen Nemeth Karolytol akinek a felesege kanizsai volt.
Ne haragudjatok de pont a holocaust jutott eszembe.
"Szent fogadalmat teszek, hogy sose fogom elfelejteni, mi történt a Holocaust alatt és előtte és megígérem, hogy gondoskodok róla, hogy minden utódom is megtudja. Minek ehhez emléknap?"
Nekem ez fontos másnak más.
Akkor nemzetnek volt fontos ezért állítottak 1000 körüli országzászlót. Ez nem állami megrendelés volt és nem is kötelező mégis az emberek így gondolták.
Én is így gondolom.
Szent fogadalmat teszek, hogy sose fogom elfelejteni, mi történt Trianonban és előtte és megígérem, hogy gondoskodok róla, hogy minden utódom is megtudja. Minek ehhez zászló?
Területi igényeket nemzetiségi jog vagy történelmi jog címén érvényesíteni kívánó mozgalom.
Ez Trianon után országos mozgalom volt nagyon sok művésszel és a parlamentben állandóan téma volt rengeteg könyv és megemlékezés volt. Ők ezt másképp élték meg mint mi. Trianon és a Horthy korszak egybe esett az igaz de azért válaszd szét a kettőt. Az Irredentizmus békés mozgalom volt.
Jelzi, hogy 1938-ban a felvidékre alig tudtunk bevonulni mert nem volt katona és Bécsi Döntés kellett volna mikor itt 20 éve országos mozgalom volt. Ma is ha beszélsz Irredentával az biztos, hogy békésen kívánja rendezni a területi kérdést.
"Hát, szerintem az állomás kb. 10 m-rel feljebb véget ért."
Igen azutan amikor odaraktak a viragladakat es lezartak a fout felol a Szechenyi terre felvivo utat(ott laktunk a 4 szam alatt 63-ig) a konyvesbolt elott, de ez valamikor mar a hetvenes evekben volt. a taxi placc azelott leert a mostani gyalogatkeloig az OTP-vel szemben. pont addig ahol a turul van.
Talán éppen azért, mert Horthy keze volt és Mussolini idézet volt rajta. Szerintem egy ilyen emlékmű nem(csak) az elszakított országrészeknek állítana emléket, hanem a Horthy-korszaknak. Abban pedig számomra nem volt gyakorlatilag semmi, ami iatt meg kellene róla emlékezni. Ha tényleg fenn akarod tartani az emlékezést a régi magyar területekről, akkor inkább szervezzenek iskolai utakat Erdélybe vagy a Felvidékre vagy legyen rendes oktatás ezekről a területekről földrajz órán. Én a kilencvenes évek közepán voltam gimnazista és esküszöm, nem emlékszem arra, hogy erről tanultunk volna. Ennek lenne értelme, egy ilyen zászlónak nem sok.
De szerintem a legnagyobb különbség: Én nem gondolom úgy, hogy a határokontúli magyarság gondjait bármifajta határrevízióval lehetne orvosolni. A húszas években ez egy életképes elmélet volt, ha akkor élek, valószínűleg én is úgy gondolkodok és nemcsak azért, mert akkor nem lehetett máshogy gondolkodni a kérdésről. Ez a vonat a második világháború és Jugoszlávia sorsa fényében elment. Nem tudom, hogy ebben a kérdésben mi a te véleményed, de az irredenta, ami az emlékművel kapcsolatban ismételten felbukkan egyértelműen azt sugalja, hogy ez a zászló nem az emlékezés, hanem a változtatás igányánek eszköze.
"Hát a Turul helyén max parkoló volt. Sőt az sem, virágládákkal leválasztott gyalogos terület volt."
Az volt a placc vege ahogy a kanizsai regi taxiallomast hivtak. Ismertem elegge,hiszen anyai nagyapam ott allt a kocsijaval minden nap en meg a Musiban uldogeltem a torzshelyemen a masik oldalon, mint most is ha otthon vagyok a Kauval,ha eppen hazaeszi a fene becsbol
Hát a Turul helyén max parkoló volt. Sőt az sem, virágládákkal leválasztott gyalogos terület volt. Elég igénytelen kivitelben. Érdekes, hogy a vidéki szabaddemokraták nem utálkoztak a magyar történelem fölött. Azóta persze nincsenek vidéki szabaddemokraták:))