Minden mentési kísérlet ellenére, szombat este elpusztult London bálnája, amelynek felbukkanása a Temze belvárosi szakaszán péntek óta az első számú hír volt a brit médiában.
A hat méter hosszú északi palackorrú cetet, amely szakértők szerint halakat követve, az erős dagály által is segítve úszhatott fel előző nap a Temzén, több órás, fejlett technikai eszközökkel végrehajtott mentőakció után emelték a nyugat-londoni Battersea-híd közelében egy önjáró uszály fedélzetére, és a hajó szombaton késő délután elindult vele a Temzén lefelé, a tenger irányában. A bálnát útközben folyamatosan locsolták, hogy ne száradjon ki a bőre. A terv az volt, hogy az állatot a Temze torkolatában visszaengedik a tengerbe.
A cetet kísérő állatorvosok ezt attól tették függővé, hogy a mentőakció közben vett vérminták nem mutatnak-e ki olyan betegséget, amely esetleg megakadályozta volna a tengeri emlős visszailleszkedését eredeti környezetébe. Ez utóbbi esetre a bálna kíméletes elaltatását tervezték, de a megtermett vízi lénnyel végül a természet végzett: a tenger felé vezető út utolsó szakaszán, szombat este azt jelentették az uszály fedélzetén tartózkodó állatorvosok, hogy a cet kimúlt.
Ilyen tengeri emlőst 1913 - a folyóbeli állatállomány rendszeres figyelésének kezdete - óta nem láttak a Temzén. A Temze meglehetősen alacsony vízhozamú, sekély folyó, folyásiránya erős tengeri dagály idején rendszeresen megfordul, ami megkönnyíthette a bálna felúszását egész Londonig.
A cet előző nap, turisták és londoniak százezreinek figyelmétől övezve a parlament és attól nyugatra fekvő Chelsea kerület között körözött, majd kora estére eltűnt. Szakértők reménykedtek abban, hogy az állat az ismét rendes folyásirányba fordult áramlással visszaindult a tenger felé, ám szombaton újból felfedezték a londoni Battersea kerület partjainál. A bálnán több sérülés nyoma látszott; ezeket valószínűleg akkor szerezte, amikor a Temzén horgonyzó hajóknak és motorcsónakoknak ütközött.
Az északi palackorrú cet az Atlanti-óceán északi vizeiben él, kisebb csoportokban, és arról ismert, hogy hosszabb időre akár háromezer méteres mélységbe is képes lemerülni.
If you read the front page story of the SF Chronicle today?Thursday, Dec 15, 2005, you would have read about a female humpback whale who had become entangled in a spider web of crab traps and lines. She was weighted down by hundreds of pounds of traps that caused her to struggle to stay afloat. She also had hundreds of yards of line (rope) wrapped around her body?her tail, her torso, a line tugging in her mouth.
A fisherman spotted her just east of the Farralone Islands (outside the Golden Gate) and radioed an environmental group for help. Within a few hours, the rescue team arrived and determined that she was so bad off, the only way to save her was to dive in and untangle her?a very dangerous proposition. One slap of the tail could kill a rescuer. They worked for hours with curved knives and eventually freed her.
When she was free, the divers say she swam in what seemed like joyous circles. She then came back to each and every diver, one at a time, and nudged them, pushed them gently around? SHE THANKED THEM! Some said it was the most incredibly beautiful experience of their lives. The guy who cut the rope out of her mouth says her eye was following him the whole time, and he will never be the same. May we all be so blessed and as fortunate in the New Year----to be untangled from the things that we think are binding us. Happy 2006!!!
- The Global Spiritual Network
To subscribe and receive our postings or to unsubscribe go to www.enabling.org/cgi-bin/mailman/listinfo/gsn2
Az óceánok különböző területein élő bálnák más és más "dialektusban" kommunikálnak - állítja egy amerikai kutatócsoport. A jelenség oka egyelőre nem ismert.
Egy nemrégiben japán kutatók által makákó majmok (Macaca fuscata yakui) körében végzett vizsgálathoz hasonlóan, amerikai biológusok most a kékbálnákkal (Balaenoptera musculus) kapcsolatban is kimutatták, hogy élőhelytől függően más és más dialektusban "beszélgetnek".
A Csendes-óceán keleti területén valamint az Atlanti-óceán nyugati illetve keleti térségében élő kékbálnák "beszédének" ritmusa, hangszíne, hangmagassága jelentősen eltér egymástól, így egyfajta dialektusnak tekinthető, állítják az Oregon Állambeli Egyetem kutatói. Hogy a jelenség genetikai vagy egyéb okokra vezethető-e vissza, egyelőre rejtély. A kutatók szerint vannak úgynevezett hibrid hangzások is, amelyekben a különböző dialektusok keverednek, de az szintén nem ismert még, hogy ezek a hangok a közös nyelv részei-e, vagy az eltévedt fiatal egyedektől származnak, akik még nem sajátították el tökéletesen a "nyelvet".
Hidrofonnal a bálnák nyomában
Egy, az egyesült államokbeli egyetemek és tengerkutató intézetek munkatársaiból álló kutatócsoport nemrég egyedülálló, széleskörű kutatást kezdett a világtengerekben élő bálnákkal kapcsolatban: a biológusok a tengeri emlősök hanghullámait önállóan úszó hidrofonnal (víz alatti mikrofon) rögzítik.
A kilencvenes évek közepéig csak egy helyen végeztek ilyen jellegű felvételt, egy amerikai tengeralattjáró SOSUS (Sound Surveillance System) berendezésével. A rendszert eredetileg az Észak-Atlanti-óceánban cirkáló katonai tengeralattjárók követésére fejlesztették ki. A hidegháború befejeződésével viszont már kutatási célokra, többek között tengerrengések, tenger alatti csuszamlások és legutóbb bálnák megfigyelésére is alkalmazzák.
A bálnakutatást segíti a Hatfield Tengeri Kutatási Központ Hatfield Marine Science Center munkatársa, Haru Matsumoto által kifejlesztett önálló berendezés is, amely a tengerfenéken rögzítve gyűjti be a környezetből érkező rezgéseket. A bálnák énekét átlagosan 40 kilométerről, jó körülmények között akár nagyobb távolságból is képesek befogni. Az elmúlt öt évben már hét ilyen berendezés telepítettek az Alaszkai-öbölbe, ezentúl a Csendes-óceán keleti medencéjébe és az Észak-Atlanti-óceánba is elhelyeztek néhányat.
Hasznos mellékinformációk
A legújabb kutatások nem csak a kékbálnák dialektusára derített fényt, új adatokkal szolgált a simabálnafélék életmódjáról is. A berendezés segítségével ugyanis sikerült megfigyelni egy, az Alaszkai-öbölben átvonuló simabálnafélékhez (Balaenidae) tartozó csoportot. Ez két szempontból is érdekes: az egyik, hogy 1980 óta ennek a fajnak csak egyetlen előfordulását jegyezték fel a területen. Másrészt kiderült, hogy ezek a fajok mélyvizekben is előfordulnak, holott az eddig tapasztalatok alapján azt hitték, hogy kizárólag partközeli vizekben élnek.
A tervek szerint tavasszal a kutatók tovább fejlesztik a rendszert. Újabb mérőműszerek alkalmazásával megfigyelést végeznek a bálnák előfordulása és a vízminőség összefüggése között; ennek során elsősorban a víz hőmérsékletét, sótartalmát és klorofiltartalmát mérik. Reményeik szerint az adatok alapján egyfajta előrejelzési módszert tudnak készíteni, melynek segítségével egy adott terület klorofil és plankton tartalmának növekedéséből következtethetnek a bálnák előfordulási valószínűségére.
- Csendes ragadozó, fülelő zsákmányállat
Az állatvilágban használt hangjelzésnek nem csak egy adott fajon belül, hanem az egyes fajok közötti kommunikációban is jelentős szerepe van, ami elsősorban a zsákmány-ragadozó kapcsolatban bizonyul igen hasznosnak.
A kardszárnyú delfin egyik típusát alkotó úgynevezett rezidens orkák igen beszéde-sek (percenként 0,34 hangot hallatnak), ugyanis a fő táplálékukat jelentő lazac hallása gyenge, így nem kell tartaniuk a lebukástól. Ezzel szemben a tranziens orkák jóval csendesebbek (0,05 hangot hallatnak percenként), mivel zsákmányállataik (fókák, delfinek) nagyon kifinomult hallással rendelkeznek, és a ragadozó hangjának hallatára elmenekülnek.
Egy új kutatás arra figyelmeztet, hogy a kardszárnyú delfinek (vagy orkák) lettek az Északi-sarkvidék (Arktisz) kémiai anyagokkal legszennyezettebb állatai.
Norvég tudósok kiderítették, hogy a kardszárnyú delfinek átvették a jegesmedvék kétes értékű vezető helyét a mérgezettségi táblázaton. Egyetlen más sarkvidéki állat sem halmoz föl a testében annyi veszedelmes, ember által készített vegyületet, mint az orkák.
A Norvég Sarkkutató Intézet a norvég Arktiszon lévő Tysfjordban élő egyedekből származó zsírmintákat vizsgált. A talált vegyületek között előfordultak rovarirtó szerek, égésgátló anyagok és poliklórozott bifenilek (PCB-k), amelyeket régebben sok ipari folyamatban használtak.
Káros anyagok gyűjtőhelye
A tápláléklánc tetején elhelyezkedő állatok különösen veszélyeztetettek, és a kardszárnyú delfinek – a jegesmedvékhez hasonlóan – visszatükrözik a tengeri környezet egészséges vagy beteg mivoltát.
A kutatók különösen aggódnak az égésgátló anyagok miatt, mivel – sok más ártalmas kémiai anyaggal ellentétben – használatuk még mindig legális.
A WWF nemzetközi környezetvédő csoport azt állítja, hogy az Északi-sarkvidék a szennyező anyagok gyűjtőhelyévé vált. Véleményük szerint ezek a fölfedezések is alátámasztják annak szükségességét, hogy az Európai Unió miniszterei erős törvényi szabályozást fogadjanak el e heti találkozójukon.
A WWF azonban fél attól, hogy a vegyipar nyomásának hatására végül bármilyen új törvény annyira megengedő lesz, hogy sem a környezetet, sem az emberi egészséget nem védi majd kellőképpen.
Takes your breath away
By Nigel Blundell
17/11/2005
For anyone wishing to swim with humpback whales, the first lesson is that you should learn to hold your breath for six minutes.
Tanya Streeter can do exactly that. She is world record holder at freediving, in which athletes swim or float beneath the surface for great lengths of time without air.
Streeter, 32, came closer to the 50ft, 45-ton animals than anyone before, even moving among them as they slept and playing with their calves.
She had a large single fin on her feet but did not use any other diving gear so did not release bubbles. Marine biologists who filmed her believe that is why the whales regarded her as just a large, friendly fish.
During her dives, Streeter, an American with a British mother, was serenaded by a singing bull, flirted with by a love-sick female and ambushed by a group of rowdy males.
James Honeyborne, the producer of a BBC documentary about Streeter's dive, said: "Once the whales see that you're not a threat they come and check you out. If they didn't accept you, they'd just glide away.
"But they accepted Tanya because she moves just like a fish."
Dolphin games: more than child’s play?
Nov. 9, 2005
Special to World Science
When Stan Kuczaj and Lauren Highfill were snorkeling among some rough-toothed dolphins off the coast of Honduras last year, they saw an intriguing game among the animals.
Two adults and a youngster were passing a plastic bag back and forth, as in a game of catch, the two researchers wrote in the October issue of the research journal Behavioral and Brain Sciences.
When the adults passed it to the youth, they did so more carefully than to each other, releasing it just in front of the youth’s mouth, as if to make it easier to catch.
After years of studying dolphins at play, Kuczaj and his colleagues have reached some surprising conclusions: dolphin games show remarkable cooperation and creativity. Dolphins seem to deliberately make their games difficult, possibly in order to learn from them. And such pastimes may play a key role in the development of culture and in evolution—both among dolphins and other species, including humans.
Games “may help young animals learn their place in the social dynamics of the group,” wrote Kuczaj, a psychologist with the University of Southern Mississippi in Hattiesburg, Miss., and colleagues in a paper to appear in the International Journal of Comparative Psychology.
“The innovations produced during the interactions of young animals may be important sources for the evolution of animal traditions, as well as the adaptations that may lead to more successful individuals and species,” they added.
The researchers based their findings on five years of research with a group of 16 captive bottlenose dolphins, and additional studies on wild dolphins.
Evolutionary theory holds that species gradually change because the rare mutations that are helpful for an animal spread through the population, eventually creating new species. Natural selection, a process in which only the organisms well-suited for their environment survive, spreads these genes by ensuring that those who have them live longer and reproduce more.
Many researchers have suggested that in line with this theory, animals inherited a predisposition to play because “it helps animals gain knowledge of the properties of objects, perfect motor skills, and recognize and manipulate characteristics of [their] environment,” Kuczaj’s group wrote.
One sign of the importance of play, they added, is that many animals play at the risk of loss of life and limb, including dolphins.
The scientists also cited research suggesting young dolphins deliberately make their games as hard as possible, possibly to enhance the learning experience.
The captive dolphins “produced 317 distinct forms of play behavior during the five years that they were observed,” they wrote.
One calf became adept at “blowing bubbles while swimming upside-down near the bottom of the pool and then chasing and biting each bubble before it reached the surface,” the researchers continued. “She then began to release bubbles while swimming closer and closer to the surface, eventually being so close that she could not catch a single bubble.”
“During all of this, the number of bubbles released was varied, the end result being that the dolphin learned to produce different numbers of bubbles from different depths, the apparent goal being to catch the last bubble right before it reached the surface of the water.”
“She also modified her swimming style while releasing bubbles, one variation involving a fast spin-swim. This made it more difficult for her to catch all of the bubbles she released, but she persisted in this behavior until she was able to almost all of the bubbles she released. Curiously, the dolphin never released three or fewer bubbles, a number which she was able to catch and bite following the spin-swim release.”
The dolphin may have been keeping her play interesting by blowing more bubbles than she could easily catch and bite, the researchers wrote.
“These observations are consistent with the notion that play facilitates the development and maintenance of flexible problem solving skills. If this is true, play may have evolved to enhance the ability to adapt to novel situations.”
Although dolphins of all ages participated in games, most of the newly invented ones came from the youngsters themselves, the group wrote, providing evidence for a contribution of games to dolphin “culture.”
The notion that non-human animals can have culture gained scientific respectability only in this decade. This profound shift in attitudes came as a result of findings that chimpanzees and other primates develop local traditions, such as specific tool use strategies, and pass them on to their offspring. Such “traditions” have been found among dolphins, too.
Now, Kuczaj maintains, it seems that what is usually considered mere child’s play might have to be included as an integral part of, even an engine of, that culture.
“The ability to invent novel play behaviors and the ability to learn from the behaviors of others may be related to the creation and maintenance of animal traditions,” the researchers wrote, “and ultimately to the survival of species.”
Feny-pusssz Mindenkinek Macedoniabol :), Tetova varosabol, ahol most epp egy internet centrumban ulok es gepelek :) sziasztok, szia kedves Szuszmok! :) Szep napot! :)
Na, most jutottam el addig a pontig, hogy tényleg kíváncsi lettem arra, hogy milyen ember vagy Te. Vagy netán delfin vagy, azért vagy mindig ilyen derűs? :-)
