Nem szorosan a témába vág, de mivel rendszeresen ismétled rákérdezek:
Nem az lenne helyes, hogy "be szoktam dobni" ahelyett, hogy "beszoktam dobni"?
Nagyon régen tanultam a helyesírást, s régóta külhonban élek - megváltozott itt valami? A be igekötő szerintem itt a dobásra vonatkozik, s nem a szokásra, ezért nem írható egybe az utóbbival. Beszokni mondjuk egy étterembe lehet - vagy egy társaságba - már az én régies nyelvérzékem szerint.
> Eh...maradok inkabb a kihalas utjara lepett, jol megSZOKOTT alaknal... :) Az megszokott nyelvhasználatodat nem kell amortizálni, mivel a szokik mást jelent mint a szokott.
> A kerdes mar csak az, hogy ha a szokik ikes ige, akkor En "szokom" vagy "szokok"? A) "Na milyen a sör vodkával?" --> "Kicsit mellbevágó, de majd megszokom."
B) "Szoksz a sörhöt vodkát inni?" --> "Szokok."
> Mert valahogy mindketto igen hulyen hangzik... :) Akkor ne használd egyiket sem, annál is inkább, mivel csak nyelvhasználatilag megengedett, nyelvművelésileg nem. De ha szerinted hülyén hangzik, akkor nem értem, hogy miért írtad az 5-ös hozzászólásban, hogy "felpoenbol igy fogalmazok: 'Szoktam volt uszni, de mar nem szokok'" ...?
A tréfát némiképp félretéve, a ma "tahóságai" holnapra az irodalmi nyelv részévé nemesedhetnek. Így ugyan írásban a "szokik vmit tenni" kerülendő, de élő beszédben helyénvaló: egyrészt terjendősebb alakot vált fel, másrész elkerülhető a szerkezet jelentős újrafogalmazása, amely időt vesz el, és "ö-ö"-zéshez vezet.
> az illeto azert mondja, hogy "Regglenkent beszokok dobni egy felest", mert aznap reggel mar beszokta volt dobni (es itt utaltam arra, hogy egesz reggel folyamatosan dobalgatja), es mar nem tud rendesen beszelni ;) A szokok szerintem csak azt jelenti, hogy aznap reggál már beszokta... Azt hogy nagyon beszokta, azt a szokokok, esetleg be-hukk-sz-szokokok szuperlatív alakokkal fejezhető ki.
Ezentul majd fogok szokni gondolkodni ilyen temakon :))))))))
Viszont az is lehet, hogy az illeto azert mondja, hogy "Regglenkent beszokok dobni egy felest", mert aznap reggel mar beszokta volt dobni (es itt utaltam arra, hogy egesz reggel folyamatosan dobalgatja), es mar nem tud rendesen beszelni ;)
> "Szoktam volt uszni, de mar nem szokok." Persze tudom, hogy ez total hibas...de akkor hogy is van ez???
Ezt a mondatot akár én is mondhattam volna. Persze, lehet, hogy egy fokkal irodalmibb így: "Régebben szoktam úszni, de újabban már nem"; vagy a félmegoldás: "Szoktam volt úszni, de újabban már nem."
A szokásos cselekvés kifejezése -- ahol erre külön nyelvtani apparátus jött létre -- az esetek túlnyomó többségében a múlt időhöz kötődik, vö. angol I used to go. Azonban logikailag ez egy "időben szétkent" jelen, amit pl. a folyamatos szemléletű igék gyakorító alakjaival jelenítenek meg a szláv nyelvek: vö. szlovák chodím 'járok' > chodievam 'járok (rendszeresen)'
Ez a kettősség: múltbeli forma -- jelen idejű tartalom feszíti szét a szokott segédigével kifejezett habituális szemléletet. Én már önmagában is hallottam: "Reggelenként beszokok dobni egy felest." Ezzel a megfogalmazással azt jelzi az illető, hogy minden eltántorító tényező dacára ő még a jelenben sem adta fel ezt a jó szokását, és holnap is megtartja. Ellenben a "reggelente szoktam" nem utal a "közeli jelenre ill. jövőre".
Logikusan végiggondolva, vagy teljesen elvetjuk a szokott egyéb alakjait, így pl. a szoktam volt szerkezetet, vagy mindegyiket megengedjük, így a szokik-ot is: nem indokolható a paradigmát csak a (rég)múlt felé bővíteni, miközben a közeli jelen és jövő "lefedetlen".
Az "írt legyen" alakot valóban kihagytam, talán azért, mert csak a kijelentő módra koncentráltam.
Azonban itt pontosítással kell, hogy éljek, az "írt legyen/légyen" nem a felszólító mód múlt ideje, hanem a feltételes módé, pontosabban annak optatív aspektusáé (Bárczi: "múltra vonatkozó kívánság"), vö: Petőfi: "Ne írtam légyen azt ily szörnyű hiába" = "[Bárcsak] ne írtam volna...".
A látszólagos felszólító mód itt a latin kötőmód "nyoma" lehet, mely magyarra egyrészt feltételes módú, másrészt felszólító módú alakokkal fordítható. "Bárcsak ne írná meg" ~ "Azt kívánom, hogy ne írja meg"; "Bárcsak ne ne írta volna meg" ~ (arch) "Azt kívánom, hogy ne írta legyen meg" ~ (mai) "Azt kívánom, hogy ne írta volna meg".
A felszólító módnak is volt múlt ideje még Madáchnál is: "írtam legyen". A finn nyelvben élő igeidő, bár ritkán használják ("legyen, hogy + múlt idő" értelemben).
A magyar múlt idők legtöbbje -- legalábbis a jelentéstartalmat tekintve -- "mesterséges" alkotás. "Természetes" szemantikai különbség az alakok között szinte nem is létezett, csak a latinizmus ruházott rájuk sajátos megkülönböztető tartalmat (az elnevezések innen származnak), de ezek a különböző szerzőknél gyakran eltértek. Bárczi-Benkő-Berrár (A magyar nyelv története, 1967) alapján az alábbi múltidejű konstrukciók fordultak elő:
1. A legősibb múltidő az -é/-á jeles elbeszélő múlt (pl. írá). Ez valószínűleg alapnyelvi eredetű, és eredetileg ugyanolyan differenciálatlan jelentéstartalmú volt, mint a "mai" múltidő. A múlt század irodalmi nyelvében még élt a -t jeles alak mellett jelentéskülönbség nélkül. Manapság már csak egyes nyelvjárásokban él.
2. A -t jeles befejezett múlt (pl. írt. Csak a XV. sz.-tól kezd kifejlődni befejezett melléknévi igeneves kontrukcióból: eredetileg a cselekvés befejezett voltát jelölte, és a cselekvés következtében létrejött állapotot. Később azonban az állapotot létrehozó cselekvés folyamatatát kezdte jelölni, és végül a jelentésköre egybeesett az elbeszélő múltéval. A mai köz- és irodalmi nyelvben csak ez a múltidő maradt fenn.
3. Az írok vala típus (folyamatos múlt = latin imperfectum). A XV. sz.-ban már általános. A Halotti Beszédben "lehetséges múlt" jelentése van: 'mige zocostia vala' = 'majdnem megszakasztotta'. Később a latin imperfectum megfelelőjeként használták, de néha volt óhajtó és feltételes jelentése is. A székely nyelvjárásban "aligmúlt" jelentést vett fel. Földi János ezt írta róla 1790-ben: "tsak a' könyvekben vagyon helye". A köz- és irodalmi köznyelvből kihalt.
3. Az írtam vala típus (régmúlt = latin plusquamperfectum). A Halotti Beszédben már előfordul még különösebben nem differenciált jelentéstartalommal (egy mondatban a kétfajta múlt: 'eleve teremteve ... es adutta vola'). Később a latin plusquamperfectumot fordítják vele. A székely nyelvjárásokban a cselekvés jelennel össze nem függő állapotát fejezi ki: 'elfelejtettem vala' (=de már emlékszem), szemben 'elfelejtettem' (=még mindig nem emlékszem). A köz- és irodalmi köznyelvből kihalt.
4. Az írtam volt típus egy ideig az írtam volt szerkezettel egyező jelentéssel volt használatban a köznyelvben.
5. Egyéb sporadikus, jobbára csak egy-egy írónál előforduló alakok, pl. Kazinczy: írék vala.
6. Nem szorosan a múltidő körébe tartoznak, de megemlíthetőek a jövőből szemlélt múltat kifejező szerkezetek, melyek teljesen "egyéni lelemények" voltak és kitalálójukon kívül nemigen használta őket más, pl. Fogarasi: "jövő fél-múlt": írandok vala, írandék vala; "jővőmúlt": írandandottam volt, vala, légyen.
Fel tudnátok-e világosítani, az archaikus múltidök mibenlétéröl? Mire gondolok? Manapság ugye van egy múltidönk és kész. Ezzel szemben nem is olyan régen volt több is. Melyiket mikor használjuk/-ták?
