Keresés

Magány

Csak szorongatom a papírt és élem az életem,
Ameddig csak lehet minden percét élvezem.
Vadul kóborol a tollam, összegyűri a lapot,
Reménykedem, hogy megélem a holnapot.

Minden mondatom fáj mégis csak ez van ami feltölt.
A hiányod az, ami egyszer végül megöl.
Ha tehetném minden percben a két kezedet fognám,
Rég elmúlt könnyeidet lecsókolná a szám.


www.bogcaelete.blog.hu

Bárhol jársz a világban,az árnyékod maradok,

mert imádlak.

De ára van.

Szenvedek,ha nem nézel rám. 
Csak még egyszer utoljára,ha kimegyek

ezen az ajtón,

tedd meg

drága.

Rád gondolva

 

Húztam egy vonalat

lehet cél is kezdet is

számat szó elhagyja

vagy éppen néma

 

ébredek vagy alszom

hozzád most indulok

vagy akár most jövök

biztos, közben vagyok

 

szerelmem a csend

lélegzet két szó között

mikor megáll-indulna

szívem, rád gondolva

 

 

Sültkolbászom te!

Illatos fasirtgolyóm,

sült kacsacombom.

Makrélám,rétesrozim.

Legizgatóbb mozim.

Varázslatom

 

 

Semmi-köd az ablakon át

jobb visszabújnom, sűrű

sötétség, szűk folyosókon

zárt ajtón betörni hozzád

 

varázslatom, minden tudomány

jőjj, ne hagyj cserben, drágám

rettenet gerendák gördülnek

gyűrnek, ropogva maguk alá

 

kise mondom milyen magány

csak egy fényt várok, egy sugárt

bárhonnan törjön, égessen át

varázslatom, minden tudomány

 

rád az, ki ezer éve várok már

addíg ne teremjen, pusztulás

fullasztó füst, mérgezett folyam

varázslatom, minden tudomány..

 

 

Egyedül Ő az,ki ha megmosolyogtat,
könnyeim csordulnak.

Ha rámpillant,már boldog vagyok.

Talán álmodom, s a

Holdon havazom,

Angyalnak ölén.

Szerelmem Kalifornia.

 

Barna minden lomb,az ég szürke.

Téli sétára vágyom,pedig

Kalifornia az álmom.

Imádkozom földre rogyva

hogy ne legyek a hőség

foglya,

hogy kapjak másik

álmot

az elmúlás hajnalán.

 

http://www.youtube.com/watch?v=H-ThPN8ZY4I&feature=related

Ime nehany nagyon szep vers:

http://www.youtube.com/watch?v=OaCZUerTSSY&feature=PlayList&p=49F6CC87438A7FD9&index=0&playnext=1

Nezzetek, hallgassatok!
Udv.

Álmos macska

 

 

Nem volt zárva az ajtó

lenyomtam a kilincset

kopogó kezemmel

szivem ilyenkor jelzett

 

egy szentélybe léptem

sajátos illat kerengett

a konyhán át a szobába

lábújjhegyen léptem

 

a függöny elhúzva

nap se lássa

ahogy testek ölelkeznek

aludt,párnába süppedve

 

tudtam, halkan levetkőzve

ő sincsen másképp

ahogy anyja szülte

oldalvást mellélepődtem

 

álmos macska mosolyát

számközelben néztem

nem volt időm másra

karommal átölelnem

 

utcahideg bőrömmel

lepedőként borultam rá

vonzott fehér melegével

úgy egybe emlékszem

Minden alkonyattal...















A nap megült a vén tölgyek mögött,
levelükre szórta mézes harmatát
tiszta ablakomon reszketőn köszönt,
arannyal keverve szobám homályát.

Az ég leple alatt bimbós még az est,
a szél csókot lehel lengő hajamra
lágyan cirógatja vágyó lelkemet,
keblemen alszik csendülő szava.

Sűrű árnyak alatt arra gondolok,
mily tünékeny ez a zsenge élet
minden alkonyattal én is elmúlok,
s a rogyadozó mában sem láthattalak Téged!

Örökre

 

Hogy tudnék utánad menni

most jön a busz, felszállok

a sarkon alighogy megjelensz

nézem, elhúz megint melletted

mindennap ugyanez, az idő

ellenségem, csak érzem, eljő

megállít egyszer az üteme

lefékez, lelassít ,alig lépjek

érjek egyvonalba úgy veled

érjek szemközelbe nézhessem

vállam válladdal megérintsen

húzzon melletünk minden el

álljon meg a világ pillanatra

és mégis mozdulatlan örökre.

 

Azt hiszed?

















Azt hiszed, a távolból nem érzem,
megalvadt bánatodban hányszor gondolsz rám,
hogy csöndre tanítva odaadó lelked
magadba bolyongsz késő éjszakán?

Azt hiszed, a távolból nem hallom,
hogy menedékért könyörög a szíved,
hogy kín sorvasztja minden gondolatod,
ha elillan a bennem vetett hited?

Azt hiszed, a távolból nem tudom,
hogy szemedből a könny nem apad el,
hogy magányod mélyén álmaidba fojtod,
ha véletlenül rám emlékezel?

 

Ketten

 

Mondtam már, hogy helló

ma nagyon ki vagyok

kérdeztem is magamtól

minek hajtom magam

van amit el kell érjek

meg kell ölelnem

elmondjam neki is

már régóta akarom

 

Mondtam már, hogy helló

jó, hogy itt vagy édes

hogy telt a mai napod

csak ábrándoztam

elképzeltem valahol

egy padon kettőnket

már olyan hűvös az est

kezem válladra teszem

 

Mondtam már, hogy helló

megnyugtat jelenléted

elmerültem benned

ha hiszed ha nem

felhőre szállt lelkem

és mellém ültettelek

érezd te is az illatát

ugye felejthetetlen.

Éjszaka

 

Nem értem vissza

megcsalt az éjszaka

csendje, az ajtóm

csak úgy becsapta.

 

Barangoltam utcákon

kezem szorította

olyan hideg volt

ölében tartotta.

 

Mennyire emlékszem

minden pillanatra

padon lebegtünk

egész úgy éjszaka.

 

 

 

Dobolok a mahagóni asztalon türelmetlenül

vízgyűrűk szórják szét köreiket a pohárból

finom mozgó ábrákat rajzolva körben a falakra

az ablakon beszűrődő tükrözött napsugárból

 

ceruza, papír, néhány sor, még befejezetlen

a konyhából rekedt kávéfőző kezdi kotyogását

még a tegnapi megélt láz,megírandó története

vibrál a mennyezeten, ízét papírra vessem.

Tanulnom kellene...

















Tanulnom kellene a tiszavirágtól,
mily illanó az élet szépsége,
a pillanatnak élni ezen túl
és kézen fogva lépni közös révbe.

Tanulnom kellene, mit mesél a szél,
érteni a szavát a hajnali csendnek,
ó mily kín a vágy, annak aki él
szemem smaragdjában álmok rezegnek.

Tanulnom kellene a ragyogó naptól,
hogy meg kell halnom, hogy újjászülessek
s ha omló álmok porán szerelem vágya lángol
izzó hamvaiból erőt merítsek.

 

Újra kezdeném

 

Ha sikerülne

keze lenne

megragadnám

visszamennék

újra kezdeném

még azelőttre

mikor nem voltál

csendemben

szád kértem volna

azt hiszem

elrontottam

ma más lennék

mindíg közeledben

beszélnél hozzám

mosolyognál

simogatnál,

most nem szabad

erre tanítottak

ne legyél szabad

mikor, ha nem ma

mit féltünk magunktól

a visszahozhatatlant

nem értettem soha

idegen vagyok itt is

meg magamnak

nekem a szabadság

iszapba merülök, ellep

menekülök, szörnyű

visszamennék

újra kezdeném..

 

Jah, az a kapualj, ott kezdődött

tudod amikor balra fordultam

rámnéztél, na az volt a pillanat

minden felvillant, az utca,az ég

kiszínesedett mint egy utcakép

mit a festő lelke színeivel festett.

 

Ring a csónak, alig csobban

nem merítem mélyre

ott senkit se zavarjak

hűs szellő fújja rám

ha meggondoltad

látod ugye, az ősz vár már...

 

Ne menj még el

ott várlak nekidőlve

a harmadik oszlopnál

az árkádok alatt

árnyékba teszem

most szomorú lelkem...

Amig tart az a valami

feldőlt pohárból a víz kifolyik

egyre nagyobb foltban

az abrosz magába issza

 

ahogy a nap a szememben

vöröslőn lenyugszik

a nyár meg végleg búcsúzik

fogd a kezem és ne hagyj itt...

 

 

Van ilyen....

 

 

Elmaradt találkozás

 

 

Vágy, várakozás

álom és ébrenlét

határán lebegés.

Már láttalak fölöttem,

éreztelek bennem

-         aztán egy üzenet –

és semmise, csak

a süket csend.

Nem vagy velem.

Fülemben dobol: türelem…

Arcomon könnyek peregnek.

 

2007.03.10.

 

Odalett találkozás

 

Nyárutó fut előttem

húznám vissza, hogy lehet

add napsugár magadat

dominókatonák

dőlnek sorban

én is leborulok nyomban

azt mondtad, tudom

szép nyarat muallim

villámként súlytott

az adrenalin szétvetett

a bohóc rajtam nevetett

biztos megkaptam

mindenem odalett...

 

 

 

Lidérces álom

 

Laposan kúsznak előre, árnyak

kinyúlnak, szabaduljak Tőled

menekülnek a fénytől, mindentől

közben fölzabálnak meztelenül

csak maradj veszteg, lidérces álom

elhajított, férges rothadó gyümölcs

 

Barangolok kószán, képek között

rendezem az összevisszaságot

hiába jöttök üres, kivasalt lapok

nem kell a szín, kifakuló emlékezet

várlak, hátradőlve, semmi vonalán

besöpröm, sok agyongyötört sor

begyűröm mindet,belököm a fiókot

 

Ha nem tudnám, hogy vagy valahol

kereslek még, ami már kiüresedett

kong, azért belenézek egy cseppért

mindíg utoljára, és csak a szomjam

kopott ütemek, zavaros lépések

olyan sötét, mély árnyék és viszhang.

 

 

Álom maradsz


















A gyertyafénye bőrömre tapad
a szél fütyülve zengeti a távolt
lábamnál dorombol az alkonyat
vérereimen átkúszik a mámor

izzó szenvedély, kegyetlenség és jóság
perzseli szárazra ajkamon a szót
álom maradsz, szélfútta valóság
mert ébredéskor már nem leszel sehol.

El nem kerülhetsz

 

Ha nem olvasnám, hallanám kottáit

szavaknak özönét, sorba raknám

mert tudok valamit, ősidők óta

beégették sejt-programomba

nem szabadulhatok, megértettem

minden sora csendül fülemben

s arra gondolok, fejem lehajtva

melegen hullámzó lágy öledben

arcomra kezeddel rajzolod jeled

ugye tudod, hogy el nem kerülhetsz.

 

Olyannak...




















Olyannak látlak, mint az első estén
derekad árnyától megremeg a szívem,
rádfeledkezésem örök szédületén
szavad igazára teremtetett hitem.

Olyannak írlak, mint az első versben,
mikor esthomály csordult testeden,
tündöklő arcod mennyboltomra festem,
pennám tintájában gyönyörünk lebben.

Olyannak hallak, mint első pillanatban,
akár az ezüst, úgy cseng nevetésed
magamat keresem hiteles szavadban
balzsamos hangod - élő menedékem.

Olyannak hiszlek, mint az első percben
hullámot vet bennem vágyad tengere,
rózsaszínű ködöd beborít egészen
visszhangomat hallom ájult csendedben.

Olyannak érezlek, mint első alkonyatkor
tenyeremen olvad az ezeregy titok,
nyelvemen az ízed most is visszacsókol,
Te, Unhatatlan Kedves, Egyetlen Imádott.

 Enyém vagy...

 

Megtudom úgy is neked

mitől ilyen az egész nap

hogy lehet kibírni ha nem vagy

tépem a papírt caffatokra

nézek az ablakon a semmibe

megtudom úgy is neked

ha majd enyény vagy, mi lesz ?