Szerintem a hívő emberek számára nem szükséges definiálni Istent. Azt mondom, hogy egy keresztény tisztában van Isten mibenlétével, így aztán teljes képtelenség, hogy Isten definiálásával a közösség összetartó ereje felbomlana. Én azért mondtam, amit mondtam, mert ha egyszer definiáltunk valamit, akkor az kézzelfoghatóvá válik. És ha kézzelfogható, részekre bontható, és a tudományos gondolkodás, ami korunkban sajátja mindenkinek, (később bizonyítom majd), hidd el, fel is fogja bontani. És ha minden részt kellő mértékben megvizsgáltunk, mert már ugyan ki állíthatna meg, akkor tudomásunk lesz róla. A hit és a tudom között ég és föld a különbség. A mitikus köd lefoszlik. Így győz a tudomány a vallás felett, ha sikerül alapjait a tudományos világkép földjére csalogatni. Isten definiálása ezért fontos, s a vallásos emberek ezért menekülnektőle.
Sok témát itt mintha elleptek volna a dezinfo trollok. Amint valaki kiejti az UFO szót, máris próbálják nevetségessé tenni. Olyan átlátszó... és szabadkőműves.
"S mondani se kell: mivel Jahvenak felesége volt, és Jahve kielégítette a feleségét, és Jahve meditált: Jahve hús-vér humanoid volt.
A bibliai történetben is világosan ott szerepel hogy “Azután kezemet elveszem rólad … de orcámat nem láthatod” Vagyis Jahvenak keze és arca volt mint egy humanoidnak."
Amikorakedveseddelszerelmetektetőpontjánalegtökéletesebb pillanatban egyszerre értek a gyönyör beteljesülésé- hez,akkoregypillanatraátélitek,miisISTENlényege.
IGe: Erről a szexológiai felvilágosító könyvek mintha teljesen más elnevezéssel írnának.Orgazmus.
Isten=egyfajtavigasz,kiút,megoldáskereséseolyan problémákmegoldásárára,amikközvetlenülnem,legalábbisnehezen befolyásolhatóak olyan együgyű emberek számára, akik hisznekbenne.
IGe:Akkortalánsegítenikelleneezen„egy-ügyű”embereknek, és nem lenézniőket.
Istentehátszükségszerűhivatkozásialapvolt(egysikeresmémamainapig),amelyreépítveerkölcsi,etikaiszabályoknaklehetettérvénytszerezni,amelyeknélkülözhetetlennektűntek a társadalmi rend kialakítása és fenntartása szempontjából. Legalábbisszerintem.
IGe: Volt. Tehát egyetértünk, hogy éppen ideje lenne a helyére tenni.
Az „Isten” olyan emberek fölötti roppant hatóerejű, de az emberekhez hasonlatos lény,amelyet emberek teremtenek maguknak azért, hogy gyermeki függőségünk kitolható legyen a felnőttkorrais.
IGe: Ok, ez egy freudi meghatározás átirata. Mindenesetre ez a hatóerő nem volt benne az eredetiben. Legalábbis nem emlékszem rá az olvasmányaimból.
Isten olyan entitás, amelynek a nem létezését SENKI nem képesbizonyítani.
IGe: Mivel én éppen a létét, pontosabban egy logikusmeghatározásszerintivalóságosságátkeresem,szerintem„Isten”egyértelműen és tényként létezik mint egyes emberek és embercsoportok tudatában és tudattalanjában lévő speciális érzésforma. Csakazakérdésszámomra,hogycsakennyi,vagytöbbisennél.
Azt hiszem, hogy ez az egész Isten dolog sokkal inkább biopszichológiai-etológiai probléma vagy kérdés, mint filozófiai. Az az érzésem, hogy az emberek Istent éppen azért találták ki, hogy bizonyíthatatlan legyen. Így minden olyan gyengeségüket jó messzire el tudják maguktól távolítani, amit nem is akarnak kijavítani, megoldani. Mindenki nagyon jól tudja, hogy elsősorban a bizonytalanság és a félelem tereli össze az embereket, meg a hatalom iránti vágy, azego.
"Istent az Ember teremtette egy jól meghatározott céllal: hogy betöltsön minden olyan űrt térben és időben, amit tudatlanságnak nevezünk (ami persze nem róható fel senkinek)."
Mi van akkor, ha azért lett így teremtve az ember, hogy rájöjjön arra, hogy ez a célja és, hogy iránymutatást kapjon ezzel a tudásszerzéshez?
IGe:Hátigen.Sajnosennekolyanemberekisakárátszenvedték, akiknek nem volt űr afejükben."
Merész kijelentés!
Aki úgy gondolja, hogy ebben a tekintetben nincsen űr a fejében, az ostoba.
Istent az Ember teremtette egy jól meghatározott céllal: hogy betöltsön minden olyan űrt térben és időben, amit tudatlanságnak nevezünk (ami persze nem róható fel senkinek).
IGe:Hátigen.Sajnosennekolyanemberekisakárátszenvedték, akiknek nem volt űr afejükben.
Isten, Abszolút vagy nevezzük bárhogy, nem bizonyítható, de szükségszerű. Ha ezt elfogadjuk, vagyis feltételezzük, hogy van Teljesség, Abszolút, akkor ez mindennek az oka ésnem célja. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit az ateisták nem értenek: Isten nem egy dolog, amit bizonyítani kell, hanem az a Dolog,amimindennekazoka.Lehet,hogynincsilyen,deszükségszerű.
IGe: Akkor ugyebár az ateistáknak is „Isten” az oka. A magyar közmondások meg csak egy dolgot tartanak igazán szükségszerűnek. A WC-zést.
Vegyük csak a vallásokat. Isten létezik. Aki Isten törvényei szerint él, üdvözül, a többi pokolra kerül. Egy bibije van a dolognak. Kb. létezik 5-10 ezer vallás. Ha betartod, amit egy vallás hirdet, akkor a többi 9999 vallás szerint a pokolra jutsz. Még ha a létező és létezett vallások között egy igaz is, és annak Istene, a többi akkor isszélhámosság.
IGe: Attól tartok, hogy nincs egy kivétel sem az istenhívő vallások között. Persze ne felejtsük el, nincs minden vallásban „Isten”, és nem is mindegyik igyekszik félelemben tartani híveit.
IGe: Ha a három dolog egyenlő, akkor kettőt nyugodtan el is dobhatunk. Pl. „Isten”-t és a végtelent. Majd valaki magyarázza meg, hogy mi is a mindenség, mert szerintem csak egy absztrakt fogalom és semmi több.