- az egyik, hogy nem szégyen az, ha valaki ragaszkodik a gyerekkorában átélt jó érzésekhez / dolgokhoz, nem mindig kell / szükséges azokat utólag átértékelni vagy értékelje át, de annak lehetőség szerint ne az legyen a végeredménye, hogy "amit jónak hittem az mind rossz és az is marad" hanem valami differenciáltabb. Lehet úgy szeretni valakit, hogy közben a hibáival is tisztában vagyunk - végülis egyikünk sem rendelkezik isteni kvalitásokkal. (én se sajnos, bár azt hiszem nem lenne annyira jó...)
- a másik pedig valahogy úgy hangozna, hogy próbáld megtalálni a saját külön történetedet, döntéseidet felnőttként. Ez néha nehéz, néha könnyebb, van amit egyedül jó, van amihez segítség kell ... A lényeg az, hogy lehetőség szerint a saját életedet éld, a saját utadon menj és ne a szüleidén - bár akkor sem történik semmi ... Ahogy anyukád most úgy látom elfogadja a segítséget, úgy te se szégyelld, ha esetleg téged is meg kell erősíteni.
Ez még mindig én,azaz Kisbuksi lennék,csak nem vagyok még elég rutinos fórumozó,és most csak ezen sikerült bejelentkeznem. Remélem, nem annyira zavaró.
Kedves Tölgy!
Hálás vagyok soraidért,nagyon is helytálló meglátásaidért. Már elutazásunk előtt is olvastam,de elég sűrű napok voltak,meg emésztenem is kellett. Mit mondhatnék? Minden mondatot telitalálat,de ez majd a lenti "helyzetjelentésből" is tükröződni fog...
Kedves Ovica!
Nem hinném,hogy letetk volna elvárásaim a válaszokkal kapcsolatban,sőt ugye minden újabb nézőpnt,gondolat előrébb viheti a dolgokat,legalábbis szeretném hinni. Bár azért nekem furcsa,ahogy Te látod a dolgainkat,ebebn biztos annak is szerepe van,hogy vázlatos voltam, vagy pontatlan. Szóval érdekes megközelítés,hogy végre vegyük emberszámba aput,aki soha sehol nem volt első. Ez talán tényleg igaz a munkahelyére, gyerekkorára,stb., DE az emiatt /és még ki tudja mi miatt/ eldeformálódott személyisége miatt alakult úgy,hogy a mi családunk gyakorlatilag csak Róla szól,amióta az eszemet tudom, és pláne mióta kívülről szemlélhetem,szerencsére. Ha csak kettőjükről beszélünk, akkor kizárólag apunak vannak hobbyjai, álmai /utazások, tárgyak/,tervei,és anyu éli az apu életét a béke kedvéért. Anyu évek óta titokban kéri tőlünk akarácsonyi ajándékát,mert amíg elárulta,addig apu mindig lebeszélte a "felesleges,ostoba " dolgairól.Persze tette ezt pusziszkodva,mosolyogva,a "legjobb szándkkal".És nem véletlen,hogy anyut és engem ez így összekovácsolt,és hozzáteszem,apu nem is sejti,mennyire jó barátnők vagyunk,hiszen azt sem értené,pl. ebebn a konkrét helyzetben miért van szükség,hogy mi közösen "dolgozzuk meg " őt,családunk egytelen tökéletes tagját.Az ő történetében anya-apa a Csapat,ami hibátlanul működik hála Neki,és hát anyu a gyenge láncszem, sajna sajna. És az én kamaszkorom,fital felnőtt korom is azazl telt,hogy MINDENRE azt a választ kaptam, hogy NEM,és az indok: CSAK /Ez volt a kedvencem/, AZÉRT MERT AZ APÁD VAGYOK, vagy MERT AZ ÉN KENYEREMET ESZED.És soha nem értettem,miért zsarnokoskodik vki a másik felett "csak"-ból,és gyakran kérdeztem anyut,amikor fülét-farkát behúzva nem állt ki mellettem egy-egy vitában,miért van ez így nálunk,és a válasz mindig az volt,hogy mert így jobb mindenkinek. Szóval nem hinném,hogy igazán az cél,hogy végre apuval is törődjünk, de persze láthatom én is rosszul az egészet.
HELYZETJELENTÉS: Szóval anyukám megérkezett múlt hét előtti csütörtökön,mindent átbeszéltünk/kibeszéltünk a Félúton-nal kapcsolatban /is/,majd estére sikeresen bepánikolt,elbizonytalanodott. Hogy mi lesz apuval 6 hétig,mit fog enni,mit fog mondani az embereknek. Hajnal egyig kupaktanácskodtunk,nem erőszakoskodtunk, és próbáltuk Őt rávezetni a helyes döntésre.Reggel irány a Félúton. Nagyon szimpik voltak, és sikerült eloszlatniuk anyuban a képet,hogy majd fehér köpenyes ,szigorú dokik fogják Őt szidalmazi :). A beszélgetés,pszichológiai felmérés vége nem eredményzett meglepetést: apunál társfüggőség,erős hatalomfüggőség, meg mindenféle nyavalya. anya meg produkálja a tüneteket,ő az alkoholista. Persze a legfontosabb most Ő,és az ő javulása,ami a doki szerint is rohadt nehéz évekig tartó munka lesz,sok visszaesési lehetőséggel. A cél mindenképp az ő megerősítése arra,hogy nekifoghassunk apu "megreformálásának",ami hát nem lesz egyszerű.Ugyebár a direkt szembesítés, fejére olvasás nem működik, és hát nem is cél egy újabb játszma kialakítása,amiben apu az üldözött,inkább ezeket a súlyos meglévőket kellene tompítani szép lassan. Péntekenként van családi nap,amin jó lenne apu részvétele, már óvatosan adagoljuk is neki,bár nem érti,hogy miért nem gyógyítják meg anyut,oszt őt meg hagyják békén:). egyenlőre példát mutatunk,a férjem és én megyünk családi napokra,meg szeretnénk találni vmilyen hétvégi hozzátartozóknak /is/ szóló közösséget,hátha apu is csatlakozik. Ma van az első napja anyunak ,délelőtt hívott és már kezdett felengedni.Az a legfurcsább neki,hogy nyíltan és természetesen beszélhet erről,és senki nem veti meg érte...
Ennyi időm volt,kisded ébredezik és erősen cicifüggő:)
Arra gondoltál már, hogy édesapádnak ti is adhatnátok elismerést? Csak olyan dolgokban, amikben valóban elismerésre méltó és vágyik is rá, különben csak az ellenkezőjét érnétek el. Sőt, kifejezetten foglalkozni, törődni, odafigyelni kellene rá, hogy érezze azt, hogy őrá szükség van, nemcsak valami másodrendű ember ezen a földgolyón. Lehet, hogy ez nem egészen az a válasz, amire vártál, de nálatok szerintem nem az édesanyáddal kellene most törődni, még azt is megkockáztatom, hogy valójában semmi szükség nincsen az ő kezelésére, inkább pont édesapátokkal lenne célszerű törődni. Biztosan nem volt könnyű, hogy az ő életében sosem adatott meg az az érzés, hogy ő valakinek a legfontosabb, a legértékesebb embere. Gondolj bele, hogy te nekik a mindenük voltál és vagy is, te és édesanyátok barátnők vagytok, de mi jut neki? Sem az otthonában, sem a munkahelyén, sem gyermekkorában nem kapott kellő elismerést. Borzasztóan szenvedhet attól, hogy az éntudata gyakorlatilag mindenhol el van nyomva.
Szerintem egyébként édesanyád azért iszik, hogy ezáltal ő legyen a középpontban, mert egyébként édesapádon lenne a sor és ő valahogy védeni akarja őt. Csakhogy ő sem érti ezt egészen, hogy mi történik velük, ezt nem tudja kezelni, nem tudja hogyan adhatná meg a férjének azt az érzést, amire vágyik édesapád és ezért konfliktus kerülő módon a pohárhoz nyúl. Mindenesetre ez szerintem, legalábbis nagyrészben nem édesanyád alkoholizmusa, hanem az édesapádé, mégha nem is iszik: ők ketten egyek. Hogy kié az alkohlista szerep, azt az dönti el, hogy ki teheti meg jobban közülük, mert azért szégyenletes ez a viselkedés és nem könnyű felvállalni a vele járó megítélést. Hol tudná ezt elviselni édesapád?
Ahogyan Tölgy is írta, szerintem sem kellene szakemberhez fordulni ezúttal, hanem egyféle magánterpiás akcióba kezdhetnétek úgy hármasban. Például, hogy melyikőtöknek milyen vágya nem teljesült be egy kiváló indítás lehetne egy kellemes nyári esti séta, vagy vacsora közben. Abból sokat meg lehetne tudni és talán adhatna a további lépésekhez is támpontot.
a nem külső szakembert apukáddal kapcsolatban irtam, ő szereintem nem fogad el, egy vastag falat épit és mögébujva él, saját maga sem látja, tán ki se birná a szembesüléseket, hiszen pont az összeomlását okoznák.
ezért, a simis közelférközés a lelki bugyraihoz a dicséretekkel amiket anno neki köszönhetsz /jaj de fáj, amikor kamaszként jövünk a kritikus énünkkel és már sorra kevésnek találtatik más felnötthöz mérésnél a saját szülő.
de vannak értékek, kavicsok, gyümölcsök, melegitő párnák, szóval ama régi beszélgetések....elő kell kotorni, felmelegiteni a szivét, a szemét önkéntelenül homályositja majd élesiti--de direktbe nem lehet ráolvasni semmit-minek is? nehéz az ő sora is, igy tud fent maradni. jajjjjjjjjj
anyud -mint nő, könnyebben vihető minden segitő helyzetbe, terápiára /de a visszacsuszás is mint nőnek tán pont mert kevésbé álhatatosak a nők??:-) szóval több a visszaesés veszélye, de tudja a kapaszkodót-visszaélés...hm...nehéz egyensulyt találni-meddig él a segitővel/annak energiáival-tieddel!- és mikortól visszaél ezzel?!
nehéz
/és mit adunk mi a sajátjainknak emléknek valót?? ez csak mellesleg állandó kérdésem magamnak is/
ez a ti történetetek, és bár kéed , mégis titkon tudod a választ, igen van ilyen, sajnos nem is kevés, ahol az egyik fél ugy terrorizálja a másikat , hogy közben elhiteti magával és a terrorizáltakkal is! hogy az jószándékból, ragszkodásból, önzetlen szeretetből fakadó terror.
és mégcsak szembesiteni sem lehet, másik fényből nézetni a helyzetek sorát, annyira beivódott évek során, hogy 'ez igy van jól', hiszen látjátok, érzitek ugye, hogy mi jó család vagyunk
és közben felmorzsolódnak lassan a lélek erőtadó feketeszenei.
anyud problémáját vádlóan éli meg, vagy tényleg melléállóan? /nem, ez hülye kérdés volt/
ehhez a szüleid még munkakoruak, tehát 50-esek lehetnek.
kudarctürő-és eldolgozó technikáik nem csiszolódtak, vagy anyudnak éppen az alkohol tompitó hatása segitett. /megértem/
és szeretik a munkatársai-a szégyen miatt ujabb menekülési ut a pohár...
jó, hogy vagy neki/k/.
remélem a Féluton is tud segiteni, de valahol évtizedes, hm apud fél évszázados görcse bekövesitette,
keress régi jópillanatokhoz szálat-azon apu önértékelését emelni, helyesen értelmezhetővé varázsolni
és anyud mint másik fél-nem hinném, hogy a szétválasztás anyudnak hozhatna más kiutat.
az együtt-és uj kisösvényt találni egymáshoz
még van idő!
és csodák is vannak
nagyon komoly mindkét felet érintő babusgató terápia kellene-és most az egyszer azt mondom, nem külső szakemberrel, hanem talán-ha a te családod birja! akkor Veled! nagy meló, de lehet átformálni, ujruhába öltöztwtni-de előbb le kell vetközni a megkötött kemény cuccot magukról.
néha gyere , számolj be, és sose keseredj neki, legyen erőd!
Nem is tudom,mit várok Tőletek,de az biztos,hogy vissazolvasva máris sok hasznos infora tettem szert. Nálunk a felállás /alkoholista a családban/ szerintem kicsit eltér a klasszikustól, meg is próbálom tömören bemutatni. Anyu az alkoholista,ezzel együtt a történet cseppet sem ellenszenves figurája. Anyu egy érzékeny,segítőkész,lelkis,kedves,mindenki által szeretett lény.A kollégái szeretnek vele dolgozni,az ügyfelei is,a kisfiam kedvenc nagyija, férkójem imádott anyósa. Kszolgáló alkat,szeret körülöttünk ugrálni,intézkedni,bármikor számíthatunk rá. Van egy apu is,aki a régesrégi hagyományos értelemben igazi "jóember":nem iszik,nincs káros szenvedélye,fizetését hazaadja,dolgos,szorgos,házimunkában kiveszi részét,feleségét nem veri. Ezzel együtt egy igazi lelki terrorista.Ami otthon megy ,az meg egy lassan,csendesen ölő terror. Amíg kicsi voltam,úgy gondolta,mintacsaládban élek.Sosem volt hangos szó,szüleim imádtak, nagyon sokat köszönhetek nekik,mindig a gyerekük volt az első. Nagy kirándulások,beszélgetések,nyaralások, anyu a legjobb barátnőm volt,mai napig is az. A kamaszkornál húzós lett a helyzet,apukám addig volt imádnivaló,amíg én mindenben az ő akarata szerint éltem, felnéztem ré,bőszen bólogattam. De ahogy okosodtam,kinyílt a világ,szép lassan rádöbbentem, hogy nem isi olyan okos,számos dolgot számomra felfoghatatlanul él meg,kommunikál le,stb. Megkezdődtek a hazudozások,amiben anyu volt a cinkosom.Ő meg szegény falazott,elkerülendő a konfliktust. Már egytemista voltam,amikor szembesültünk anyu alkoholizmusával,eleinte értetlenül,dühösen. Kemény évek voltak. Ígéretek,cirkuszok,újrakezdés, újabb gáz,örök körforgás. Aztán valahogy csak eljutottam oda,hogy betegségként kezeljem,ne haragudjak,hanem segíteni akarjak. Másfél éve meghalt a ksifiam,ez újra előhozta anyuból a problémát,előtte pedig már három éve nem ivott.Időben észbe kaptunk, kb. egy hónap után abbahagyta.Most kiderült,hogy két hete megint gáz van,ráadásul munkahelyen robbant a bomba. Most itt van nálam,holnap megyünk a Félúton Alapítványhoz,majd nyaralunk egy hetet,és után belevágunk a kezelésbe. Ő szerencsére abszolút együttműködő,tudja,hogy gáz van,és meg akar gyógyulni. Én az alkoholizmusát következménynek látom,a probléma apu. Róla pár mondat: kilencedik gyermekként látta meg a világot,gyakorlatilag csak úgy felnőtt,nem volt ott idő holmi gyereknevelésre. Tele van kisebbségi érzésekkel,komplexusokkal,stb. Munkahelyén egy utolsó utáni ember,mindenki a főnöke,amit ő úgy él meg,hogy idióták ülnek egy asztal mögött,és azon törik a fejüket,hogyan találhatnának ki feladatokat az ő bosszantására.Természetesen mindenki hülye körülötte, az hiszem ezzel palástolja,hogy semmi olyan sikerélménye,amire egy férfinek szüksége van /sikerélmény,megbecsültség, elsimertség/ nem adatott meg neki. Baja van az egész világgal,és szerencséjére van neki egy teljesen alárendelt személy, az anyám.Anyám nem kérdezhet,nem lehet vélemyénye,nem mondhat ellent,mert ő a rossz,aki sírba kergeti tüneményes férjét. ha bármi /egyetlen mondat/ nem kedvér való,akkor 2-3 napig nem szól egy szót sem,ez a bünti. Anyu meg már nem szól régesrég. Néha nekem kifakad,de alapvetően elhiszi,hogy neki ez jár,amiért így bánt az ő "jóember" férjével. Közben ismerem az érzést,amikor 23 évig /addig éltem velük/ görcsbe rándult a gyomrom, ha apám érkezést meghallottam,pedig nem csináltam semmit,ő sem bántott minket, soha nem ütött meg,de soha nem lehetett tudni,mivel bosszantotat fel magát aznap /hírek,főnökök,vagy bármi/,és ezért mi nem fog neki tetszeni. Félek,hogy anyu hiába csinálja végig a kezelést,utána hazamegy és ebebn az örök stresszben kell élnie tovább. Ebből amúgy a külvilág semmit nem észlel /egy-két közelebbi barátot leszámítva/,ők a mindig moslygós,kézenfogva sétálós ,pusziszkodós pár, akik egy napot nem bírnak egymás nélkül. Ez tényleg így van,apu belehalna,ha nem lenen minidg kéznél az ő áldozata,imádott felesége. Jó lenne,ha vki reagálna,mit gondoltok erről,ismertek-e hasonlót... Köszi
Szeretnék nektek egy ötlettel segíteni, mert én volt érintettként ismerem mindkét oldalt, így ma már tudnám, hogyan lehetett volna segíteni korábban nekem.
Először is, szükséges, hogy a család legkövetkezetesebb tagja vigye véghez, amit leírok, másodszor is, minden családtagnak egyszemélyként kell támogatnia ezt a személyt. A felállás a következő: ki kell választani egy reggeli időpontot, amikor szerencsétlen az alkoholista családtag, és meg kell kérni őt, hogy szánjon rád (a következetes személyre) időt, hogy beszélgethessetek. Erre az időpontra hozzatok neki olyan italt, amit inni szokott, és amitől elmúlik a remegése, de még nem rúgik be. Az italt a következetes családtag töltse minden pohárral, amikor kér és tartsa az üveget olyan pozícióban, hogy az látszódjon, hogy a töltés-nemtöltés a te szándékodtól függ egyedül. Ez az egyedüli eszköz arra nézve, hogy odafigyeljen a beszélgetésre az alkoholista, mert ha a saját italát inná, akkor rátok sem hederítene, de ha az ital másé, akkor rákényszerül, hogy a mondanivalót felfogja. Nem szabad visszaélni ezzel a helyzettel, ha rosszul van adni kell neki, csak nem szabad az ő használatába adni az üveget! Ha elmúlik a rosszulléte és figyelemre képes állapotba került, akkor lehet kezdeni a beszélgetést. Kész tények elé kell állítani, pl.: elfogyott a család türelme és úgy döntöttetek, hogy válaszút elé állítjátok őt, vagy végigcsinál egy elvonókúrát, vagy ki kell költöznie a lakásból. A gondolkodásra, hogy eldönthesse magát adjatok egy hetet, se többet-se kevesebbet és naponta jelezzétek felé, hogy ennyi telt el és ennyi van még az ultimátumból. Enélkül a határozott cselekvéssorozat nélkül nem fogja komolyan venni az ultimátumot, már pedig anélkül el sem gondolkodik a helyzetén, a családén pedig pláne nem. A lényeg a következő: az utolsó napon figyelmeztetni kell őt, hogy lejárt az ideje és választ kell adnia, jó lenne ha erre a jelentőségteljes napra ott lenne az egész család az adott órában együtt (ez is fontos, hogy biztos dátuma és órája legyen az ultimátum lejártának). Tehát, ha elérkezett a pl.: déli időpont, akkor üljön le hozzá az egész család és kérdezze, hogy mit döntött. A nemleges válaszra, azonnal egyöntetűen fel kell állni és ki kell tessékelni a lakásból, távozta után pedig azonnal ki kell cserélni a zárat, hogy ne tudjon hazamenni. Ha eleve otthon sincs, amikor sor kerülne a beszélgetésre, azt elmentekor közölni kell vele, hogy nem fog tudni többé haza jönni. Ez a legnehezebb időszak lesz, ugyanis állandó jelleggel próbálkozni fog, hogy hazajönne és abbahagyná, de ezt semmi szín alatt nem szabad megengedni neki, csak azt szabad tőle közeledésképp elfogadni, hogy megy veletek a háziorvoshoz, aki beutalja őt egy addiktológiára saját elhatározásából. Akkor sem haza kell engedni, hanem azonnal az orvoshoz kell menni vele, ha éppen nem rendel, akkor szólni kell neki, hogy pont akkorra jöjjön vissaz. Még az is lehet, hogy rendőrt hív, de ebben az esetben hazudtok a rendőrnek valamit, pl.: már egy hete elköltözött itthonról a barátnőjéhez, és azért cseréltétek le a zárat, mert mindent ellpo a lakásból. Ha kell akár feljelentést is hajlandók vagytok tenni ellene, de a lakásba nem teheti be a lábát. Sőt, kérdezzétek meg a rendőrt magát, hogy milyen jogi lehetőségetek van arra, hogy ne zaklassa a családot többet. Minden eszközt fel kell és fel is lehet ellene használni, ameddig ő is elmegy ebben a háborúban. Ellenben ha a válasza eleve igen, vagyis szándékában áll a változtatás látva az elszánt és együttes fellépéseteket, akkor biztosítani kell róla, hogy segítitek az elhatározásában, ahogy erőtökből telik. Ebben az esetben, amíg kórházba nem kerül, otthon kell tartani és kevés mennyiségű italt adagolni kell számára, hogy ne legyen rosszul, de nem is rúghat be, mert arról szól a dolog. Ez az ő korábbi napi fogyasztásának a fele kell hogy legyen az ő bevallása szerint és ezt egész napra be kell osztani neki. Lehetőleg ne férjen hozzá, hanem kapja adagolva a következetes családtagtól. A legjobb, ha erre a hétre szabadságot vesztek ki és együtt maradtok az ultimátum lejártáig, illetve addig, amíg kórházba nem kerül.
Ez egy idegölő és energia-időigényes feladat, feltétlen összetartás és feltétel nélküli következetesség szükségeltetik hozzá, hogy az eredménye hatásos legyen. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy milyen pipogya volt idáig a család, és hogy miért merte idáig is terrorizálni az alkoholista a családot, mert ugye az éremnek mindig két oldala van. Azt elhiszem, hogy egyszerűbb beletörődni és azt mondani, hogy az ő hibája az egész, de ez a valóságban csak úgy igaz, hogy kell hozzá az egyik fél aki iszik és a másik, aki hagyja. Azokban a családokban fordul elő ilyen kimenetelű alkoholizmus az egyik családtagnál, amelyik konfliktuskerülő. A módszer abszolút biztos, ha így csináljátok végig, ahogy leírtam, még annyit kell hozzátennem, hogy olyan szigorral kell végigvinni, amilyen szigorral ő bűntetett benneteket. Gondoljátok el a következőt: adva van egy alkoholista családapa, aki kegyetlenül kihasználja és leszarja a családját, sőt meg is lopja, ha neki arra a pénzre szüksége van. Neki az ultimátumot is ilyen kegyetlenre kell szabni és aszerint kell kőkeményen végigvinni. Az olyan családapánál, aki csendesen berúg és egyébként nem zaklat senkit, csak megkeseríti a család életét azzal, hogy tönkreteszi magát, annál nem kell szigorúbban megfogalmazni az ultimátumot, mint az szükséges. A legfontosabb az egészben az, hogy következetesen ki kell tartanotok amellett, amit döntöttetek és ami még nagyon hat, hogy ezt egyöntetűen kell egyszemélyként végigcsinálni. Szabadságot kell kivenni, hogy ne garázdálkodhasson és érezze, hogy ellenőrzés alatt áll, másrészről, ha mutat együttműködésre hajlamot, akkor szüksége szerint beszélgetni is lehet vele ítélkezés nélkül.
Remélem, tudtam nektek érdemben segíteni, ha szabadna egy jelszót adni erre a merényletre, amit itt felvázoltam nektek: olyan kegyetlennek kell lenni vele szemben, amilyen ő is volt veletek, mert semmit sem kíván jobban, minthogy úgy érezze, hogy ezáltal kvittek vagytok. Ha ezt az érzést megkapja, akkor el fog gondolkodni a sorsán. Ha nem hiszitek nekem ezt, akkor gondoljátok végig annak az adósnak a dolgát, akinek annyi tartozása van, hogy lehetetlen visszafizetnie. Szinte biztos, hogy nem fogja törni magát arra, hogy ennek akárcsak egy részével is megpróbálkozzon, hiszen nincs esélye sem, hogy valaha elmúljon az adósság a feje fölül. Ha viszont azt mondja neki a kölcsönző, hogy adok neked egy esélyt arra nézve, hogy egyösszegben jóvátehesd az összes korábbi adósságodat, akkor van reménye arra, hogy megszabadulhat a demoklész kardjától. Ezt azonban csak akkor fogja elhinni, ha látja, hogy a feltételek, amit neki ezért szabtok, valóban be lesznek tartva a részetekről és neki valódi esélye keletkezik ezáltal. Állandóan tudatni kell vele minden beszélgetés és gesztus közben, hogy minden van, ha felvállalja magát, és semmi sincs, ha nem teszi ezt, sőt még ennyije sem lesz akkor, ha az utóbbi mellet dönt, mert így folytatni, mint idáig, semmiképpen sem fogja tudni a családotok körében.
Aztán, ha el is vállalja, még előttetek áll a játszmázás ideje, ami visszaesésekkel tarkított és csak a család következetessége rövidítheti le ezt az időszakot elviselhetőbbé, mint ahogyan ez amúgy szükséges. A gyógyulási idő mindenkinél változó lehet, de egy következetes absztinenciával és egy önsegítő csoporttal meg lehet úszni legkevesebb 2-2,5 évvel. Ez persze a visszaesésekkel elhúzódhat akár egy évtizedig is, de ebben már a családtagok is hibásak akkor, mert az alkoholistának az elsődleges visszatartóerőt a család hozzáállása jelenti.
Nem is tudtam,hogy létezik itt ilyen topic,de kapóra jött.Nem én vagyok érintett a dologban,apám alkoholista.Ezt annyira furcsa leírni,egyáltalán nem könnyű...54 éves,és ahogy visszagondolok gyerekkoromra,beugrik egy-két emlék,hogy már akkor is az volt,vagy akkoriban kezdett azzá válni. Amúgy nem erőszakos,legalábbis fizikailag nem,ellenben nagyon bántó tud lenni szóban,és ez csak egyre rosszabb lesz szerintem. Egy ideig próbáltunk nem tudomást venni a problémáról,de aztán szépen kinyílt a szemünk. Szerintem a legtovább én áltattam magam,távol tartottam magam az egésztől.De aztán egy nap olyasmi történt,amit soha nem fogok elfelejteni:rendőrök hozták haza,elmondásuk szerint egy árokban feküdt.(Különben ez az eset pont a húgom születésnapján volt,de szerencsére máshol ünnepelte,anyu pedig már aludt,így csak én éltem át ezt az élményt.Nem is mondtam el senkinek a családból.)Azóta viszont nincs nyugodt napom,mert azon rágódom,hogy mi lesz most? Teljesen megbízhatatlanná vált,a házunkat nem lehet úgy otthagyni,hogy csak ő van otthon,mert nem zárja be az ajtót,sőt egyenesen kitárva hagyja,satöbbi. Ahogy olvastam a hozzászólásokat,eléggé bepánikoltam,hogy esetleg súlyosabb következményekre is fel kell készülnünk.Mi lesz,ha elissza a vagyonunkat?Elég jól állunk különben anyagilag,na de akkor is...Egy alkoholistától mit várjon az ember?Attól is félek,mi lesz,ha esetleg egyszer végleg elszáll az agya,és mondjuk verekedni kezd?Én egyetemista vagyok és nem vagyok otthon,de a két nő igen és féltem őket.
A válás azért nem megoldható,mert ugye akkor felezni kell a vagyont,és mondanom sem kell,hogy ő járna jobban,pedig feleannyit nem dolgozott érte,mint anyu.
Nem is tagadom:utálom őt,nem bírom elviselni a jelenlétét,pedig aztán én egy igaz kisbárány vagyok.Ég a pofám ha nyilvános helyen együtt látnak vele,mert szinte állandóan részeg,amit ő persze letagad.
Sokszor már arra gondolok,hogy fizikailag is megfenyítem,de tudom,hogy az semmit nem használ-és elszégyellem magam,hogy ilyeneken jár az eszem,és megsajnálom,visszagondolva azokra az időkre,amikor még normális volt.Nem kényelmes helyzet az a kettősség,azt elhihetitek.
Egyvalamit azonban kaptam tőle:eddigi életem során (26 év) nem ittam meg egyetlen pohár alkoholt sem,és az holtbiztos,hogy nem is fogok-fanatikus antialkoholista vagyok.
ha őt akarod érteni, olvasd az anonim alkoholisták könyveit. van honlapjuk, http://www.anonimalkoholistak.hu/, ha meg magadat, akkor nézd meg az al-anon gyűléseket,(szintén az aa honlapon találsz elérhetőséget) vagy fordulj olyan pszichológushoz, akik alkoholistákkal foglalkoznak. én akiket jónak tartok: dr.szentesi péter (félúton alapítvány), dr. rigó péter (OPNI) és dr. sineger eleonóra. őt név szerint keresheted a neten.
hasonló helyzetben vagyok, mint itt a legtöbben. Alkoholista apa stb. Sok mindent megértettem az utóbbi időben ezzel a témával kapcsolatban, sőt még a megbocsátásig is sikerült segítséggel eljutnom. Viszont még mindig érdekelne bármilyen forrás anyag, ami ebben a témában megjelent. Igyekszem másoknak is segíteni és átadni mindazt, ami nekem segített,de ehhez szeretném egy kicsit jobban rendszerezni az ismereteimet és még többet és mélyebben megérteni. nem igazán tudom, milyen lehetőségek vannak pl., ha valaki külső segítséget szeretne kérni ha ő maga nem alkoholista, de van ilyen családtagja. Bármi, ami forrásul szolgálhatna király lenne.
Uj vagyok itt, sajnos a problema a regi. Edesanyam alkoholista. 7 eves koromban elvaltak a szuleim, akkor kezdodott. Nagyon ketsegbe vagyok esve es fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Mar nem elek a mamammal, de igy is nagyon rossz.
Tok komolyan kerdezem, hogy van-e valamilyen otletetek?
En is, mint a lentebb irok mar a hangjabol tudom, hogy ivott-e, de meg azt is tudom, hogy kb. mikor, elozo nap, vagy delelott. De ugyanezt tudom szagrol is.
A gondom, hogy a Kedvesem szerint irtó rossz a leheletem, "olyan alkoholistás". A fogkrémek nem használnak és ami tény, hogy mostanában az ünnepek stb. valóban elég sokat ittam, ami elötte kb. 2,5 évig teljesen kizárt volt nálam.
Mit tegyek, mit egyek ami elveszi azt a szagot? Nagyon zavar engem a tudat,de valahogy megint ittam egy kicsit.
Napjainkban egyre többen küszködnek a családon belüli erőszak miatt.Tudomásomra jutott nők,gyermekek családon belüli bántalmazásai.Ők elmesélték történeteiket,amit egy könyvben írok meg.Aki ilyen problémával küzd,akár alkohol,vagy drog miatt,és elmesélné történetét e könyv számára,bizalommal fogadom.Ha valaki nem szeretné személyesen,Interneten keresztül is tarthatjuk a kapcsolatot.Az írást anonymként kezelem.Köszönöm szépen. silver1@chello.hu
Bemásolok egy cikket, amit én tanulságosnak tartottam. Jobban fogalmazva megrázónak. Egy fiatal lány "vallomása", ahogy megéli a családjában az alkoholizmust - röviden ennyi a tartalma.
Az életben az ütések nem olyan hangosan csattanók, mint egy filmben. Tompák. Belül mintha csak egy mélyen berobbant bányából felmorajló dörgés lenne, de nem olyan, mint egy nyári estén tomboló zivatar hosszúra nyúlt dörgése. A testek a földre esnek és vér buggyan ki lomhán, ahogy a csempébe ütődnek orrok, csontok, porcok, s mindez egy tiszavirág pillanat műve, itt nincsen lassított felvétel, monoton, rettegősre színezett zene sem kísér. Itt csend van.
A szüleim isznak. Hallom a sörösdoboz nyitásakor a sercenést, a dugók pukkanását, ismerem, hogyan gluggyan öblösen a kannás bor, pattan az Unicum fémje. Anyu átölel és vele az alkohol szaga is. Tizenegyedik éve, hogy hányhatnékom van tőle. Kamaszként is láttam, s gondolkoztam, elkezdjek-e én is inni, segít-e. Vagy drogozzak inkább? Mennyivel, istenem, mennyivel szebb lenne delíriumban heverni egy bársonyfüvű mezőn, merészen táncolni a velem is összeolvadó miriád színnel, elmosódó, kacér szellemalakokkal!
Vagy inkább öngyilkosnak lenni? Többet nem ütne meg senki, nem kéne zsebkendőkkel törölni a vért és elrejteni a foltokat a testemen. Nem látnék tompán a földre szakadó testeket, felszakadt bőrt, nem hallanék üvöltözést, nem kéne többet fejvesztve a szobámba vagy otthonról elmenekülni! Egyszer talán otthon lehetnék! És ha meghalnék...? Vagy lőjem le, szúrjam halálra a szüleimet, született gyilkos? S nem felejtem a kérdést: engem miért akartak ők? Mert dicsőség vagyok nekik? Egy díszes tábla, akit előre lehet tolni, ha pofavizit van? Ifjú reménység vagyok, született őstehetség a skatulyám. Csillogok és tündöklő sikerben fürdök, elvakít a fény, ami körbevesz! És otthon porban mászok, megalázva, sunnyogva, mint egy kivert állat, aki a verekedések óta retteg, ha méregtől ajzott embert lát.
Engem megmentettek. Engem felemelt egy tanárom, aki lelket öntött belém, aki karjai közé vett még általános iskolában, és megóvott a széltől. Gyökeret eresztettem és ő vigyázott rám, hogy fiatal facsemeteként ne tépjenek meg. Tizedik éve, hogy élni akarok. Tizenegyedik éve, hogy a szüleim nem.
Anyu mondta, hogy én egy utolsó dögfajzat vagyok a Földön, aki mindenkinél rosszabb, utálatos, szemét természetű. De hozzám be fog sütni a Nap, mint ahogy most is bontogatja szárnysugarait, már meg-megsimogat és tudom, hogy ahogy engem felemeltek, én is felemelek másokat, és együtt ülünk majd a fénynyalábokon. Addig pedig sziporkázom a sikerváramban, de vajon ki látja, hogy minden kiemelkedőként emlegetett ember mögött mennyi vér, ütés, sötétség, alázat és gaztett örvénylik, tajtékzik a mélyben, amit elvakít a dicsőség fényáradata?
Felszegem a fejem és lépek tovább. Már magamból merítek erőt, mert kapaszkodni másokban nem lehet örökké. Azt mondják az életadóim, gyenge és esetlen vagyok, de én nem hagyom magam visszarántani, noha visszahúz a lelkiismeretem, a szülők iránt érzett felelősség. Egy barátom kérdezte nemrég: mi könnyebb, egy széken álló embernek felhúzni a földön lévőt vagy ez utóbbinak lerántani a magasabbat? Minden út kényelmesebb a mélybe. Zuhanni tudsz erő nélkül, repülni nem. Nem hagyom, hogy megrészegítsen a hit, mert belül én is gyarló vagyok. De megtanultam, mi az akarat, a türelem és a higgadtság, mégha elsőre fellengzős is. Bár ugyanúgy tudom, mit jelent térdelve vért hányó embert látni, védtem már meg összerugdosottat, álltam késsel hadonászók között és feküdtem földön magam is, vacogtam télen hóban-fagyban kabát nélkül. Egy huszast sem adtak az emberek, hogy telefonálni tudjak valakinek.
Tanulság nincs, ez pusztán az életem, amiben már boldog vagyok a magam erejéből. De be mered-e magadnak vallani, hogy megszólítva vagy te is? Vagy az egyik vagy a másik oldalon, netán harmadikként. Ez az én történetem, de nem vagyok egyedül. Vajon ki vallja be magának? Vajon hány emberre mondod, hogy túl sokat nyúl az üveghez? És hány ember előtt tagadod le? És vajon hányat hagysz ártatlanul tönkremenni?
mindenki aki hasonló helyzetben van, megpróbál mindent, és gondolatban végigsakkozik számtalan extrém lehetőséget. várjuk a csodát. emlékszem én is ezekre a mindenféle ötletekre.
azt javaslom, mondd el, hogy te nem beszélsz vele részegen. szereted, stb.stb., de részegen nem akarsz vele beszélni. ha felhív úgy, és érzed rajta, akkor simán mondd azt, hogy emlékszel, ezt megbeszéltük, hogy így nem társalgunk, tehát én le is teszem. ezek a részeg beszélgetések csak neked ártanak. ő elfelejti, vagy tökmásképp emlékszik, de mindeképpen felmenti magát, csak neked lehet rossz. muszáj magadat védened. azzal nem segítesz, ha tönkremész. sőt. az én volt párom pl akkor hagyta abba az ivást, amikor elköltöztem, mert már nem bírtam. aztán nem ivott. visszaköltöztem. csak egyszer esett vissza, tán egy hónap múlva, és azóta sem iszik.
az aa-ban nem kell beszélni. csak hallgatni is lehet. amit azért nem tartok hülyeségnek, mert az is komoly erő, ha valaki látja, hogy más is küszködik ezzel a betegséggel, és még ilyen abnormális dologba is belemegy, mint amilyen az aa, hogy meggyógyuljon.
nekem érdekes volt az al-anon. nem mondom, hogy megváltoztatta az életemet, de a sokféle ember sokféle története, ami ugyanabból a miazmás közegből nőtt ki, amiből az enyém, sokmindenre rávilágított. például valahogy előhívta azt az öntudatot bennem, hogy nem csak az a fontos, hogy a párom hogy szokjon le az ivásról, hanem az is, hogy bennem ez az egész mimindent rombol le.
Az al-anonról már én is olvastam meg anyámnak is ajánlották, akkor, amikor apám egyrtlenegyszer hajlandó volt elmenni elbeszélhetésre a Félútonba... De sajnos elég zárkozott vagyok ehhez. :-( Egyébként azt se tudom, hogy egy vadidegen pszichiáternek képes leszek-e elmondani bármit is. Alapvetően a barátaimat sem szoktam traktálni ilyenekkel, erről pl. csak ketten tudnak. Szerintem apámnak se ez lenne a megoldás, mert ő sokmindent még nekünk se mond el (régebben sem mondott el), mindent magában próbál megoldani, úgyhogy nem hinném, hogy az AA neki való lenne.
De ma megint felhúzott... Akármennyire is tudom, hogy beteg, mégis azt gondolom, hogy gerinctelen. Felhívott egy órája, szerintem kivételesen józanul, bár nem esküdnék meg rá, teljesen természetesen, h mi van velem, meg ilyenek... Nem tudom, mikor fogja már fel, hogy az a legkiborítóbb, amikr azt próbálja játszani, hogy nincs is baj, és a ő leggondosabb, legérdeklődöbb apuka a világon. Közöltem vele, hogy írtma neki mailt (azért azt, mert a munkahelyén olvassa, és oda józanul megy), olvassa el, és majd akkor beszélek vele, ha lement pszichiáterhez.
Most attól is félek, hogy azt írtad, mindenkinek más segít. Tartok tőle, hogy a pszichiáter kevés lesz apunak (már ha egyáltalán elmegy), pláne, hogy az utóbbi 1-2 hónapban ivott annyit, hogy komoly elvonási tünetei legyenek. Eddig ilyet nem tapasztalatam (mármint epilepszia és tsai), de eddig nem is ivott ilyen durván...
Szóval, az említett telefon után fél órával megint hívott, anyám vette fel, de akkor már megint volt benne pia. Megint megmondtam (anyámon keresztül), h majd akkor bszélünk, ha elment pszichiáterhez... De most komolyan, miért akar folyamatosan lelkiismeret-furdalásba taszítani? Anyámmal meg már nem is akar beszélni... Valószínűleg már megint őt hibáztatja. Kisebb koromban mindig azzal vádolta anyámat (akkor is, amikor már mi magunk alakítottuk ki a véleményünket a bátyámmal), hogy anyám ellene nevel inket, holott csak a pia ellen nevelt...
Amit a tanulásról írsz, az is biztos bejön vkinek, de én ehhez túl racionálisan gondolkodom. Ha már, akkor inkább azért tanulok, hogy ne csússzak évet, és minél előbb elkezdjek dolgozni. Ugyanis ha apám annyira kikészül, hogy ki is rúgják, akkor nem lesz túl idilli a helyzet... A függetlenedéssel meg az a baj, hogy ha minden így hívogat, ráadásul részegen, úgy elég nehéz kivonni magad a hatása alól. Na meg kulcsa is van, tehát elvben bármikor jöhet. Persze ahhoz vmennyire ki kell józanodnia... Mondjuk vezetett már ittasan. Értem jött vhová, és még nem volt jogsim. Nem volt kellemes élmény... Ennek kapcsán már sokszor eszembe jutott, hogy ha megint ittasan vezetne, és karambolozna... Na nem halálosat, csak olyat, hogy talán benőne a feje lágya... Vagy ez hülyeség? És szemét vagyok, hogy ilyeneket gondolok?
Köszönöm, hogy válaszoltál, nagyon jól esett! Igazából jó kiírni magamból ezeket...
