Van egy megkímélt állapotban levő horvát nyelkönyv+munkafüzet +útiszótár+kazettám egyben, olcsón. Minden benne van, ami az alapfokú nyelvvizsgához kell, vagy az utazáshoz.
Köszönöm a választ! Közben sikerült beszereznem egy Anić-féle nagyszótárat hangsúlyjelöléssel, úgyhogy megpróbálom majd ellenőrizni, hogy mennyire jó a fülem :)
Persze. Szóval, a standard nyelvnek négy hangsúlya van: rövid lemenő, hosszú lemenő, rövid felmenő és hosszú felmenő. Ehhez jön még a hangsúly utáni hossz, azaz a hosszú magánhangzók csak a hangsúly után jelenhetnek meg. Némely szlávoniai tokáv nyelvjárásban létezik az ötödik hangsúly is, az ún. régi akut. Akkor vannak ótokáv nyelvjárások, ahol a hangsúly megmaradt a régi helyen. Tudniillik, a tokávban 15. sz. után kezdett a hangsúlyvisszahúzodás (retrákció) bizonyos feltételesekben, így alakultak az újtokáv felmenő hangsúlyok. Az ótokávban megmaradt a régi hangsúly. A hosszú magánhangzók csak a hangsúly előtt lehetnek. Kajkávban három hangsúlya van: rövid, hosszú és akut. Csak a hangsúly előtti hossz van. Čakávban ugyanaz a helyzet, mint kajkávban, csakhogy ott a hossz a hangsúly előtt is, után is lehet.
Például, standard: vòda "víz". Ótokáv, kajkáv és čakáv: vodȁ.
Zágrábban pedig még egyszerűbb a rendszer - egyáltalán nincsenek hosszú magánhangzók, s csak egy hangsúly van. De a külvárosban már két hangsúly van.
A szláv akcentológia egyik legbonyolultabb nyelvészeti tudomány, mert úgy tűnik, hogy nincs rendszer. :)
Van régi sz/h->m és vissza szótár, két kötetben, a szerzője Palich Emil, de ez valahol hatvanas években jelent meg, lehetetlen rendes könyvesboltban találni. Az antikváriumban hátha. Egynyelvűekből van a Vladimir Anićtól írt Rječnik hrvatskoga jezika, amelyik a horvát nyelv alapszótára, viszont nem túl nagy (könnyen hordozható). Van CD-n is.
Kösz nagyon az összefoglalót, egy részét ismertem! Hát ilyesmi érdekelne, igen. Én a szerb felől indultam, ami ezek szerint nem a legszerencsésebb, de majd próbálok boldogulni :) Szótárat akkor tud valaki ajánlani? Olyan rendes fajtát, "középszótárat" legalább... De legjobb lenne egy egynyelvű, ha van ilyesmi.
Én dolgozom az egyiken, de ez biztosan még másfél évig nem lesz kész.
Tehát, mik a különbségek? Először azt kell mondani, hogy az egész területen a szlovén nyelvterülettől a nyugaton a macedon-bolgár nyelvterületig a keleten nyelvészetileg négy nyelv létezik. De ezek nem a horvát, szerb, bosnyák és montenegrói, hanem, kicsit furcsa nevű, kajkáv, čakáv, tokáv és torlak. Nahát, miről van szó? Amikor a szlávok idejöttek kb. 7. században, még mindig többé-kevésbe ugyanazt a nyelvet beszélték, az ősszlávot. Ez a nyelv hamarosan több nyelvjárásra esett szét. Az alpoki nyelvjárásokból fejlődött a mai szlovén nyelv. A távoli délkeleten megalakult a bolgár-macedon nyelvterület. A középső részen három nyelvjárás létezett: a pannon, a tengerpárti, majd a dinari-hegységi. Tehát, a nyelvi különbségek függetlenek a nemzetiekétől. Nemsokára néhány királyság alakult a területen. Nyugaton a Horvát Királyság, keleten a Szerb Királyság, közepen a Bosznia, dél felé a Duklja/Zeta, s még néhány kisebb. A Horvát Királyság területén mind a három nyelvjárást beszélték. A Szerbiában csak egyet, a dinari-hegységit. Boszniában is, Dukljában is. Most nem akarok átbeszélni az egész történelmet (pedig majdnem ugyanaz mint a magyar), csak az a fontos, hogy azokon a területeken, amelyek egykor Horvát Királyságot ábrazolták, megmaradt az öntudat a közös identitásról. Bár nyelvileg különbözők, azok akik a 19. századi némzeti ébredésben horvátokká fognak válni, tudták, hogy valahogyan közös gyökerük van. Ebben a korszakban még egy más elv jelent meg - először a panszlavizmus, később majd a délszlavizmus (a jugoszlavizmus). A gondolat volt, egy közös államot alkotni, amely képes lenne ellenállni az akkori délszláv népek urainak - azaz az osztrákoknak, magyaroknak, velenceieknek és törököknek. Így megprobáltak csinálni egy közös nyelvet az összes délszláv népnek. Viszont, a bolgárok túl nagyok voltak, és egyedül akartak maradni, a szlovének és visszahúzodtak belőle, így megmaradtak a horvátok és szerbek. Akkor még nem létezett külön bosnyák nemzeti érzelem, csak vállasi. A montenegróik pedig szerbeknek tekintették magukat. A horvátok megprobálták először saját közös nyelvüket megcsinálni. Már létezett néhány irodalmi hagyomány, hiszen a mai Horvátország akkor több állam része volt, így egy-egy részen külön irodalmi nyelv alakult. A három fő nyelvjárást a "mi?" kérdőszó után nevezték. A pannon nyelvjárásban ez a szó "kaj", így ezt a nyelvjárást kajkávnak nevezték meg. A tengerpárti nyelvjárásban "ča", ezt čakávnak nevezték meg. A dinari-hegységiben pedig "to", tehát ez tokávvá vált. Ugyanis a szerbek (még a leendő bosnyákok és montenegróik is) is tokávul beszéltek, azt döntötték meg a horvát nyelvújítók (vagy inkább a nyelvalkotók), hogy tokáv nyelvjárás legyen az új horvát irodalmi nyelv alapja. A szerbeknél pedig más úton mentek a dolgok. A szerbeknek nem volt saját irodalmi nyelvük, viszont az írt nyelvben ők óegyháziszlávot használták, néhány szerb népi szóval. Akkor megjelent Vuk Karadić, aki etnografus volt, körüljárta a délszláv országokat, és nyelvi és irodalmi kincset gyűjtött. Ő azt mondta, hogy az akkori szerbeknek már teljesen nehéz megérteni az írt nyelvüket, így egy népiesebb nyelvet kell csinálni számukra. Ő is tokáv nyelvjárást választotta (hiszen a szerbeknél nem volt más) az új irodalmi nyelv alapjára.
Tehát, abban a korszakban (19. sz. felén) a helyzet a következő volt:
horvát irodalmi nyelv (tokáv) - 3 nyelvjárás (kajkáv, čakáv, tokáv) szerb irodalmi nyelv (tokáv) - 1 nyelvjárás (tokáv)
Létezett még egy nyelvjárás, a Szerbia dél részén, az ún. torlak nyelvjárás, ami egy átmenő nyelvjárás a bolgárhoz és macedonhoz. Ez viszont itt nem fontos. Ami fontos, ez az, hogy a horvát és a szerb irodalmi nyelv, bár mind a kettő ugyanazon a nyelvjáráson alapult, mégis nem volt ugyanaz. A horvát megőrzötte a kapcsolatot a két nemtokáv nyelvjárásával, így sok szó belőlük jutott be az irodalmi nyelvbe is. Aztán, a horvát nyelv mindig purisztikusabb volt, inkább saját szavakat alkotott, a szerb viszont nemzetközi szavakat vett át. Végen, a ragozásban, a többes számban, a horvát megőrzötte a három eset (dativus, locativus és instrumentalis) régi ragjait, a szerbben pedig ennek a három esetben ugyanaz volt a ragja. Így:
nőknek - h. enam, sz. enama nőkről - h. o enah, sz. o enama nőkkel - h. sa enami, sz. sa enama
Ez az első fázis, ami 1840-től 1890-ig tart.
A horvát oldalon létezett néhány nyelvész, akik a két irodalmi nyelv különbségeit egy akadálynak nézték, így egy közös nyelvet akartak csinálni, a szerbhorvátot. Végül ez az áram győzött is, a horvát irodalmi nyelvbe pedig bejöttek a szerb mintajú esetragok, elveszett a kapcsolat a nemtokáv nyelvjárásokkal, új, nagy, közös szerbhorvát nyelv alakult. De a szerb nyelvben is egy nagy változás történt. Tudniillik, az ősszláv nyelvben létezett egy hang, amelyről még ma nem tudják hogyan pontosan ejtették ki. A neve "jat", az írásban ě-vel jelzik. Ez a jat különböző szláv nyelvekben különböző magánhangzókat adott. Maga a horvát nyelvi területen hármat: i, e, je/ije. Így tehát a "fehér" melléknév különböző horvát nyelvjárásokban lehet "bil", "bel" vagy "bijel". Mind a horvát és a szerb irodalmi nyelv az ije/je változatot választották. De ugyanis a Szerbiában a jat kizárólag e-t adott, a 19. sz. végén (amikor a horvátok teljesen átvették a Vuk Karadić nyelvét), a szerbek megcserélték az ije/je-t e-vel. Így most létezett hivatalosan egy szerbhorvát nyelv, de újra két változatban - az ekávban és ijekávban. A szókincskülönbségek, bár most hivatalosan nem léteztek, még mindig maradtak meg: a kenyeret horvátok "kruh"-nak nevezték, a szerbek "hleb"-nek, a tisztet horvátok "časnik"-nak, a szerbek "oficir"-nak. Stb. A helyzet még érdekesebb volt Boszniában és Montenegróban, mert ott megmaradt az ijekáv változat, de a szókincs inkább a szerb felé hajlott (Montenegróban többen mint Boszniában).
Így létezett majdnem száz évig ez a nyelvi himera - egy nyelv két normával, két névvel - és ez se volt soha ugyanaz: hrvatskosrpski, srpskohrvatski, hrvatski ili srpski, srpski ili hrvatski...a Jugoszlávia végéig. A helyzet akkor elég világos volt a horvát és a szerb számára - bár nagyon közelállók, mégis létezett a különbség a két norma között, legalább szókincsben, nyelvtanban már kevésebb (azért mert senki nem akart visszatérni a 19. századi horvát irodalmi nyelvére). Az igazi probléma volt Boszniában. Ott igazi szerbhorvát nyelvet beszéltek. Míg a horvátok soha nem mondták volna hogy "hleb", vagy a szerbek "kruh", Boszniában ez mindegy volt. Így a bosnyákok alakították a bosnyák nyelvet, amelyik egy horvát-szerb keverék néhány tipikus boszniai szó, s sok török jövevényszóval. Ami pedig zavarba hoz, ez az, hogy a boszniai szerbek és boszniai horvátok majdnem ugyanúgy beszélnek, mint a bosnyákok. S persze, kicsit különböznek a horvátországi horvátoktól, vagy a szerbiai szerbektől. Mégis, ők azt mondják, hogy horvátul/szerbül beszélnek, és nem bosnyákul.
A montenegrói viszont szókincs szerint teljesen szerb normájú, pedig ijekáv. De hogy ne legyen minden teljesen egszerű, a montenegrói tokáv nyelvjárásoknak a jellegzetessége, hogy a j hang mindig lágyító. Tehát: sletjeti - slećeti (ć = ty), Stjepan - ćepan, sjena - ena ( = lágy s), zjena - ena ( = lágy zs)... Ilyen formák csak beszélt nyelvben léteztek, de most már megprobálják az új montenegrói irodalmi nyelvbe is kodifikálni. De ennek se a Montenegróban nincs erős támogatása.
Szóval, mi ennek a traktatusnak az összefoglalása? Úgy kell nézni, hogy mind a négy standard nyelv egy nyelvjáráson alapszik, ezért teljesen közérthetők. Arra is kell vigyázni, hogy ez a hasonlóság csak a standard nyelvek szintjén van, a nyelvjárások sokkal messzébb állnak egymástól. Szabad tehát négy különböző rendszerről beszélni. Ennek a nyelvi kontinuumnak a két pólusa a horvát és a szerb. Ezek között legtöbb különbség van, bár ezek nem zavarják a mindennapi kommunikációt. Összesen a szókincs 10-15%-a különböző, de a mindennapi szinten ez kevesebb 5 %-nál.
Bármelyiküket tanulja meg az ember, képes lesz közölni a többi három területén. A horvát tanulásának az az előnye, hogy könnyebb megtanulni a szerbhez való különbségeket: a horvátban az ije/je szerbben mindig az e, a szerbben az e nem mindig horvátban az ije/je. Pl.: h. pjesma "ének" - sz. pesma; de h. veza "kapcsolat" - sz. veza. Ha valaki szerbtől indul, akkor nem fogja tudni, hogy horvátul a pesmában van je, a vezában pedig nincs.
Hűha, ez rengeteg volt. Ha most valamilyen konkrét kérdésed van, csak nyugodtan - ennél biztosan lesz rövidebb! :)
Üdv mindenkinek! Én leginkább a szerb-horvát-montenegrói-bosnyák diarendszer különbözőségeiről olvasnék, valami nagyobb szabásút. Tudtok ilyet ajánlani?
én is végigjártam a tengerpartotokat, és Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban, Máltán, Cipruson... meg még nem is tudom hol - a Földközi-tenger partján - voltam, és ez alapján mondom, amit mondok. :)
jó, hát a Karib-tengeren én sem jártam, de az is ronda, fehér homokos :)), biztos nem olyan tiszta vizű, mint a köves, sziklás horvát part :)) egyébként az említett horvát férfi hajón dolgozott a Karib-tengeren.... :))
ha már itt tartunk, azt ne is emlegessük, h a mi Dunánk milyen....