Pár hete a sebész utamra bocsátott azzal, hogy majd műtét előtt keresni fognak a vizsgálatok miatt. Kezdett gyanús lenni, hogy még sehol senki, telefonáltam én. Nyugodjak le a p.ba, majd csütörtökön felhívnak, hogy pénteken miket kell/hol megcsinálni (hétfőn műtét). Oké.
Ma hív a koordinátor, hogy akkor pénteken fáradjak be egy kibeszélő show-ra az altatóorvossal, ugye UH, röntgen, vérvizsgálat és EKG megvan? Hááát...öö....nekem senki nem mondta, hogy kéne.... Nabazze, az gáz, pénteken nem tudják megcsinálni, anélkül meg nem lesz műtét. Na jó, szaladjak be MOST és gyorsan benyomnak a vizsgálatok többségére. Kapkodás, hogy gyerekkel mit csináljunk, végül úgy döntöttünk, hogy jön velünk tárgyalási alapnak. Be is jött, mert eleve sunyin a "jajj, hát icipicikisbaba van kint és sietnénk...." szólammal indítottam, hopp, olajozódtak a fogaskerekek.
Első kör vámpír néni. Talán említettem korábban, hogy erős tűfóbiám van, magyarán nagyon be vagyok szarva a vérvételtől, injekcióktól. Néni nyugtat, hogy óvatos lesz, ne fossak. Tűvel matat a vénám körül, "bocsi, nem szúrok kétszer, de mindjárt megtalálom, csak átdöftem véletlenül". Óbazze, de örülök. Közben próbál jó fej lenni, szóval tartani, beszélgetést kezdeményez. Mivel műtenek, mi bajom van, van-e más betegségem. Majd mondja, hogy neki nemrég jött ki egy fénytöréses szembetegsége, de tök vicces, mert a tűt is spirál alakúnak látja. ("Nem, maradj erős, ne fordulj le a székről, maradj erős...") Egyébként tényleg segítőkész volt, egy halom hazugságot ráírt nagy kacsintások közepette a beutalómra, hogy benyomjon ultrahangra.
Amíg írta a papírt, a mellette levő gépnél egy orvos egy férfibeteg adatait vitte fel. Közben a pasitól elbúcsúztak, doki írja tovább, egyre jobban ráncolja a szemöldökét, kezd anyázni. Másik orvost odahív, hogy segítsen már, valamiért nem tudja beikszelni, hogy férfi. Másik doki felvidul:
-Ó volt már ilyen, a TAJ szám alapján a születéskori nem jelenik meg.
- Hogy mi van?? - kerekedik ki az orvos szeme.
- Igen, nőnek született.
- De hát itt volt a felesége is. Rendes feleség, nőből! Tök férfinak néz ki...
- Pedig a TAJ szám nem hazudik, nőnek született, arra állították ki.
- Nebassz... pedig nem látszik rajta. És...most nőnek ikszeljem?
- Igen.
- És....megmondjuk neki, hogy ő a rendszerben nő...?
- Hát...ööö....ne.
Közben megkapom a papírokat, átgaloppozok UH-ra. Doki nézi a beutalót: "És milyen panaszai vannak, amik kizáródott sérvre utalnak?"
- Hát..ööö...görcsös hasi fájdalom...? (mint a vizsgákon, amikre nem készültem...)
- Értem. Akkor ezért küldték át soron kívül. (Ó, köszönöm szépen, vérszívó néni!)
Vizsgálat után kérdezem, hogy kell-e még várni valamire. Igen, a leletet odaadják, üljek le és várjak türelemmel, mert kevesen vannak. Dehátpicibabakintvár. Ja, akkor menjek, majd átküldik a sebészetre belső rendszeren. Oh, yeah. :)
A légkondi elég gyenge a lakás légköbméteréhez viszonyítva, így kezd túl meleg lenni. Kipattant a fejemből az ötlet, hogy kiívülről vízzel lelocsolom a falat, hátha az is hűt valamit. Szöszi egyetértett. Kimentem, elkezdtem szórófejes slaggal locsolni a redőnyöket és a falat. Egyszercsak elsötétült minden a lakásban. Szöszi, mint a harci mén, kiront a lakásból:
"Te idióta, lelocsoltad a szabadon álló kábeleket??? Elment az áram, zárlatos lett minden!!"
Nézek okosan, hogy miről van szó. Kiderült, hogy a talajtól úgy 50 cm-re (megjegyezném, hogy totyogó van a háztartásban!) egy "majd egyszer konnektor lesz" kiállásban tök csupaszon álltak a vezetékek és a víztől rövidre zártak. Óvatosan kérdezem, hogy mégis hogy gondolta, hogy a gyerek mellmagasságában csupasz, áram alatti vezetékeket hagy kint?
"Oda konnektort kell majd felszerelni, de azt hittem, tudod, hogy ezt akarom majd megcsinálni."
Szóval ma kva nagy szerencsén volt, hogy senkit nem vágott agyon az áram. Szöszi megesküdött, hogy lefedi őket. Én meg próbálok nem nagyon zabos lenni...
Apukámról talán már meséltem. Hatalmas szívű, imádnivaló ember, de tény, hogy rettentően szórakozott, feledékeny. Ma Skype-on beszélgettünk, hogy jövő héten mikor jön látogatóba. Írta, hogy kedden is itt lesz, amin meglepődtem, mert korábban keddre említette, hogy valami nagyon fontos programja lesz. A többi copy-paste. :)
"Hétfőn és kedden fent leszek....mert óriásira benéztem egy programot. Verem a fejem a falba, akkorát néztem mellé. Azt hittem, hogy kedden lesz a [városnév]-i templom 250 éves évfordulója, meghívtak, bejelentkeztem....nagyon szerettem volna ott lenni.... és most vasárnap volt.... de véletlenül is csak hétfőn tudtam meg,....hogy megvolt.... Ráadásul neten kértek visszaigazolást a fogadás miatt. Amit el is küldtem. 16 órakor volt és vszínű ez maradt meg nekem dátumban.
Azért különösen ciki, mert a Templomért Alapítvány elnöke vagyok."
Világvégi székely kis faluban sétálunk, egy füves kis tisztáson loval legelésznek, heverésznek. Az egyik csikó meglehetősen illetlenül a hátsó fertályával fordul felénk. Az egyik haver megszólal: Azta', de guszta segge van!
Szemből jövő 50+os nénike először meglehetősen megütközve néz ránk, aztán bizonytalanul elmosolyodik és azt mondja: Köszönöm. Sajnos a haver addigra már rájött, hogy mit követett el, javítani akart és a köszönömmel szinte egy időben mondja: Bocsánat, nem magának, a lónak.....
múlthét pénteken eljátszotta egyik barátom tangóharmonikán a hava nagilát, mielőtt ultrabalatonra indultunk volna, és ezzel végleges dallamtapadást okozott, random pillanatokban kezdtem el dúdolni. aztán hajnal egykor az egyik váltóponton a helyi DJ lenyomta, eze nagyon röhögtünk, de aza helyter, hogy elmélyítette a dallamtapadást... :) viszont a Thembis verziónak nem lehet megtalálni a szövegét, furcsa.
A telekszomszédunk egy igazi neonáci bumburnyák, ezt főleg onnan tudjuk, hogy csak ordítva tud kommunikálni, így minden zsidózás/cigányozás áthallatszik.
Vagy egy órája rettentő hamisan gitározik és énekel mindenféle ősmagyar nótákat, indulókat. Csendben röhögtünk, majd hirtelen teljes beleéléssel új dal: NAGILA HAAAVA, NAGILA HAAAVAAAAAA!!!
Tudom, fene a jó a dolgomat, de el vagyok szokva az állami egészségügytől. Most úgy alakult, hogy kénytelen voltam levadászni egy sebészt. Megbeszéltem vele, hogy reggel nyolckor találkozunk, miután leadtam a papírjaimat a betegfelvételnél. Szokásomtól eltérően 20 perccel korábban ott voltam. Pult tök üres. Oké, biztos később nyitnak, kimegyek sétálni. Visszamegyek, ácsorgok, 8 óra elmúlt... Egy asszisztens kinézetű nőre rátörtem az ajtót, hogy hellószevasz nincs senki a pultnál. Jaaa, igen, a kolléganő ma szabadságon van, nem is lesz. (Közben már vagy harmincan sorakoztak mögöttem.)
Jó fél órával később doki előkerül, bocsielhúzódottamegbeszélés. Bemegyünk a vizsgálóba, megnéz, gyorsan átbeszéljük felvágásom részleteit. Oké, adjam oda a papírjaimat és pár percet várjak kint, aztán adminisztrálnak és kapok műtéti időpontot.
No, a pár percből lett egy óra, Szöszi 5 percenként hívogatott, hogy kvra el fog késni a munkából, mikor érek már haza. Egy óra elteltével már begőzöltem, úgyhogy egy távozó orvos után beraktam a lábam az ajtórésbe, hogy én márpedig bemegyek és okmányokkal meg időponttal jövök ki. Távozó orvos dühösen közölte, hogy vegyem el onnan a lábam, vagy rácsukja az ajtót. Mondtam, hogy csukja nyugodtan, sebészeten vagyunk, majd valamelyik kolléga megszereli utána. Bejutottam. Aztán ki, okmányokkal és időponttal. Sikeresen indult a nap. A sebészeten meg örökre a szívükbe zártak.
Az már mellékszál, hogy a vizsgálóasztalt ránézésre úgy három hete nem takarították le. Remélem, a műtő is ilyen steril lesz, "Gizike, hárítsa már el a dugulást a wc-ben, aztán gyorsan kérem a hármas szikét, ne pöcsöljön kézmosással!"
Tegnap hajnal négykor kezdődött a nap, aztán valamikor éjfél fele ért véget. A legvégén, leugrottam egy cigire, lefekvés előtt. A házban van lent egy üvegajtó, ami kapuként funkcionál és kulcs kell hozzá. Elővettem a zsebemből és látom, hogy csak a bejárati ajtó kulcsa van rajta. Csöngetek, asszony beenged. FElmegyek a lakásba, mutatom neki, hogy eltűnt a kapukulcsom. -Ugyanaz a kulcs nyitja. -Ööööööööö.
Valahogy a fáradtság és hogy két hétig nem voltunk itt, megtette a hatását.
Reménykedő arccal odanyújtja maciját, elveszem. Azonnal keserves sírásban tör ki. Visszaadom, csend. Megint nyújtja. Nem veszem el. Megbököd vele és felháborodottan néz. Mégis elveszem. Keserves sírás. Visszaadom. Nyújtja. Kinyújtom a tenyeremet, beleteszi, majd krokodilkönnyekkel sír. Visszaadom. Ezt még úgy hatvanszor megismételjük.
Nem, ez sima gaz volt :) (Nem, nem az angol weed szóra gondolok.)
Mondjuk múltkor épp Szöszi foglalkoztatta este, én távolabb voltam. Odakiáltottam, hogy nem álmos-e a gyerek. Szöszi maga felé fordítja, vizsgálja a szemét:
- Hát, vagy betépett vagy álmos, de valamitől piros a szeme.
Amúgy Kiccsaj rettentő jó eszköz a másik szülő szívatására. Most éppen abban a korszakban van, hogy mániákusan utánoz mindent. Szöszi etette, én mögé álltam. A feje fölött csendben mimikával mutattam a - bocs, jobb kifejezés nem jut eszembe - szájjal fingást. Kiccsaj hatalmas vigyorral ráporlasztotta a kaját Szöszire.
Szöszi délután Kiccsajjal volt, amíg én egyéb dolgaimat csináltam. Jönnek be, Kiccsaj kezében néhány fűszál meg növényi törmelék, boldogan mutatja felém.
Szöszi:
- Mondtam, hogy szedjen valamit anyák napjára, eddig jutottunk. Jövőre már talán képzettebb lesz botanikailag. Ja, és meg kéne mosni a kezét, mielőtt a szájába tömi...
Meglátogattuk egy régi, gimnáziumi barátomat, már sok éve nem találkoztunk. Beszélgetünk, régi gimis ismerősök is szóba jönnek. Mondja, hogy nemrég összefutott valami Balázzsal, alattam járt egy évvel. Gondolkozom, nem rémlik onnan Balázs nevű ember. Pár óra eltelik, épp a nappaliból nyíló mellékhelyiségben trónol, amikor kiüvölt:
- Megvan, Bence!!
(némi homokórázás után, mert ezer más témára elkanyarodtunk azóta): - Bence...? Te, nem Bálint volt a neve?
Vidéken vagyunk szüleimnél, Szöszi hétközben dolgozott.
Amíg nem volt itt, csináltam néhány rövid videót Kiccsajról. Az egyiken egy kiflicsücsök van nála, amit a kutya próbál kienni a kezéből. A végén maga elé ejti, a kutya pedig elrohan vele.
Szöszi gépén a videólejátszás ismétlődőre van állítva, de ő ezt nem vette észre. Videó utolsó másodpercei: kutya felkapja a kaját, kifut a képből, Kiccsaj értetlenül nézi maga előtt a csücsök korábbi helyét. "vágás", majd újraindul a videó, Kiccsaj kezében a csücsök, kutya előtte toporog csorgó nyállal.
Szöszi rám néz:
- Hogy került megint oda a csücsök...?
- Visszavitte neki a kutya.
- Wow, de jó fej kutya, pedig mennyire kajafixált!
(1-2 perc eltelik) - Öööö....ez ugyanaz a felvétel, csak átb..tál, ugye?
Magyarországon tanuló orvostanhallgató barátom mesélte, hogy múlt héten klinikai gyakorlaton voltak. Ugye ez arról szól, hogy egy praktizáló professzor felügyelete mellett vizsgálják a pácienseket, próbálnak diagnózist felállítani.
Az egyik hallgatónak az volt a feladata, hogy egy nagyon idős (90 körüli) hölgyön végezzen rektális vizsgálatot. Gumikesztyű fel, betapintás indul. A professzor halkan hümmög, hogy az úgy nem éppen jó... Diák értetlenül néz vissza, kézzel a hölgyben. Professzor angolul: "That's the wrong hole, but I guess the lady had a lucky day."
Kiccsaj taknyos, orrspray-t is kell használni (sós víz), mielőtt kiszívjuk a matériát. Nagyon hadakozik minden beavatkozás ellen, este épp ketten térdelünk rajta, én próbálom lefogni a fejét és az orrába fújni a cuccot. Elrántja a fejét, szemközt lövöm porlasztott sós vízzel. Szöszi kitépi a kezemből és rémült arccal rohan vele a fürdő felé.
Szöszi anno mesélte, hogy ő 5-6 éves koráig bepisilt éjszaka. Hordták pszichológushoz, nem sikerült kideríteni a trauma okát, szervi eltérést se találtak.
Nemrég egy családi ebédnél a nővére bevallotta, hogy ő pisilt be, csak minden egyes alkalommal, csendben, akkurátusan átcserélgette az ágyneműket és rákente az öccsére.
Kiccsajjal látogatóban voltunk unokatesóméknál, nekik egy kisiskolás korú fiúk van. Egy kijelzős, nyomogatós játékra nagyon rákattant Kiccsaj, kérdeztem tőlük, hogy honnan van. Férje elmélyülten nyomkodja a telefonját:
- Béluska, azt anya vette neked, ugye?
- Neeem, ne mondj butaságot, azt a nyuszi hozta neki Húsvétkor! - morran rá unokatesóm.
- Ööö...ja igen, Nyuszi, igazad van, azt te vetted neki.... - mondja a férje még mindig a telefonjába mélyedve.
Béluskán zavartan nézett maga elé és látszott, hogy kattognak a fogaskerekek...
Szöszi reggel felráz, hogy gyorsan kellene még egy tanú egy meghatalmazásra. Legyek már anyukám.
Alig látok ki a fejemből, rémlik, hogy az állandó lakcíme nem az, ahol tényleg lakik. Felhívom apámat, akit a hangja alapján meg én vertem ki az ágyból:
- Szia, be tudnád nekem diktálni Anya lakcímét?
- Ööö.ááhh..aha..... 1234 Város, Néphadsereg út 3.
- Írom...Várj! Biztos vagy te abban, hogy Néphadsereg?
- Ööööö....ja, nem néhány éve átnevezték, tényleg....
Egyszer egy víztisztítót forgalmazó cég szóróanyagát olvastam. Arról írtak, hogy ne fürödjünk csapvízben, mert tele van klórral. Csak ha tisztított. Inkább zuhanyozzunk! Ezen jót röhögte, már gondolkodtam rajta, hogy kirakok a fürdőajtóra egy "Ne fürdjé le!" feliratot. De ezek után pár héttel Budapesten aludtam, és a panzióban tényleg éreztem, hogy iszonyatosan klóros a víz, ahhoz képest, amit odahaza megszoktam.
Mivel a szüleim távol laknak, aránylag ritkán tudnak találkozni Kiccsajjal. Ezért Skype-on keresztül "beszélgetnek" vele, remekül működik, Kiccsaj is felismeri őket, reagál rájuk. Anyámnak vállalhatatlan az énekhangja, míg apám régen kórustag is volt. Anyám emiatt soha nem énekel neki, apám pedig rendszeresen.
Ma Kiccsaj néhány percre elfordult a kamerától, valami mást talált. Mire visszafordult, a szüleim helyet cseréltek, anyám leült, apám kiállt a képből. Apám énekelt, anyám pedig tátogott hozzá. Kiccsaj visszafordul a hangra, teniszlabdányira gúvad a szeme, nem érti. Benéz a monitor mögé, hátha ott van turpisság. Percekig tátott szájjal bámulta anyámat, akit apám szinkronizált, és szegény nagyon nem értette :)
Köszi a marhás tippeket, legközelebb figyelek ezekre :)
Ma Kiccsaj jó érzékkel megúszta a tervezett oltását egy jól időzített hőemelkedéssel. Mellette en bloc szarul nézett ki, úgyhogy a doki (nő) alaposabban átvizsgálta. Kihúzott kanapéra terítettünk lepedőt, arra meg Kiccsajt. Mi kicsit messzebb álltunk, hagytuk a dokit doktorálni. Spatulát sikerült mélytorkosra venni, úgyhogy Kiccsaj a fél adag reggelit visszadobta.
Állókép: háton fekvő csecsemő orrán-száján ömlik a róka doki kezei között, mi nem mozdulunk, gondolván ő a szakember, ő meg néz ránk. Kiccsaj közben szolidan fuldoklik. Doki végül kapcsol, megfordítja, hogy ne tüdőzze le, közben aggódva kiált nekünk, hogy textilpelenkát, de gyorsan!
Odaadjuk, feltépi a lepedőt és elkezdi a kanapéról felitatni az átszivárgott anyagot... DoktorNŐ :) Majd megnyugodva ránéz a talpig lehányt gyerekre: "Őt is érdemes lenne megtörölni..."
Egyetértésem mellett hadd tegyem hozzá, hogy a (vastag) szeletekre vágott marhahúst ne inzultáljuk, nyiszáljuk, ütögessük, illetve ne szurkáljuk, hanem rendesen megfent késsel lehetőleg egy határozott mozdulattal vágjuk le a kívánt szeletet.
A pácolás simán tarthat több napig is, és a (bélszín)szeleteket érdemes körbekötni spárgával, hogy a páctól megpuhuló hús ne csússzon szét, megtartsa szép formáját. A sütésnél pedig hasznos az elején egy kérget sütni a húsra, ami benn tartja a szaftot, így az nem szárad ki. Ekkor jó szolgálatot tesz egy régi szenes vasaló, amivel kicsit oda lehet nyomni (nem durván) a húst a vaslaphoz. És a hozzászólásodból még egyszer felhívnám tisztelettel arra a figyelmet, hogy a magyar szokásokkal ellentétben nem kell szénné égetni a húst.
Saját kis beégés:
Amikor először bélszínt sütöttem, még nem ismertem a körbekötős trükköt. Szépen pácoltam a húst 3 napig, majd amikor elővettem, elkeseredve tapasztaltam, hogy az eredetileg gondosan levágott, kb 4-5 cm vastag gyönyörű hengere alakú szeletekből alig 2-3 cm vastag, alaktalan barbapapák lettek a pácban. Így természetesen megsütni is nehézkesebb volt, és a tálaláskor nem is volt olyan látványos, mint szerettem volna.
