Ja, a rosszakat nem mutatták annyi ideig :-D Ha neked volt jelentősége, akkor volt és tovább gondolhatod; számomra nem volt túl jelentőségteljes dolog, aztán lehet, hogy én tévedek. Passzolom.
Nem a túlélésről van szó, nem az élni akarásról. Az csak egy alap, a film többről szól. Hiszen az emberekvől meg a "jó emberek" között is volt aki túl akart élni.
Az hogy volt-e társa valakinek abban a világban, nem jelentette az hogy megvolt benne a "tűz". Az emberevők is összefogtak (gondolom ideig-óráig)...
A főhősnél is a gyerek több volt mint hogy "csak azért nem állatiasodok el mert van gyerekem". Bizonyára sok emberevőnek is volt gyereke, talán meg is ette.
Tehát a feladás két dolgot jelent: 1. öngyilkos leszel 2. másokat eszel hogy ne halj meg
Az hogy volt-e társa valakinek abban a világban, nem jelentette az hogy megvolt benne a "tűz". Az emberevők is összefogtak (gondolom ideig-óráig)...
A főhősnél is a gyerek több volt mint hogy "csak azért nem állatiasodok el mert van gyerekem". Bizonyára sok emberevőnek is volt gyereke, talán meg is ette.
Azt hiszem, az egyszerű, genetikai élni akarás meglenne egy darabig, de nem tudom, meddig. Függne attól, hogy teljesen egyedül menetelnék-e, vagy lenne velem valaki, aki fontos és visz előre. Egyedül valószínűleg hamarabb feladnám, pedig nem vagyok társfüggő...
Na, akkor megkérdezném, hogy bennetek van-e valami olyan, ami megmentene egy olyan helyzetben ami a filmben volt? Nem misztikus "kozmikus" izékre vagyok kíváncsi. Azok úgy fognak kipukkadni ilyen brutál világban mint a lufi.
Osztom a nézetet a szépségéről, felemelőségéről, de akármennyire is szeretném, azt gondolni, hogy nem az, számomra legalább olyan jelentős a nyomasztósága. Lehet a felszínen van, és nyilvánvaló, de úgy vélem legalább annyira része a filmnek ez a jövőkép az emberiségről, világunkról, ami bizonyos értelemben már most is jelen van, de ebbe most nem szeretnél jobban belemenni :) Najó, bevallom nálam is legyőzte a szépsége a nyomasztást, de azért mégiscsak...:) :(
Egyetértek, - épp minap fejtegettem a másik topikban, hogy kellemes csalódás ért, mert nem nyomasztólag hatott rám. Maguk a körülmények, nyilván, ki lenne boldog a szürkeségben. Ám a mondanivaló valóban szép és szomorú, mintsem nyomasztó, sőt, hovatovább, felemelő, katartikus, még akkor is, ha nincs jó vég, nem lehet jó vég, legalábbis az apa számára. Vagy épp pont ez a jó vég? Hogy elhagyja a szenvedést? Nagyon mély mondanivalójú könyv és film, ami még napokkal, hetekkel a megtekintés után is benned zörög és kattog, hogy mi lenne, ha...? És én mit tennék? Hová merül még el a világ? Tényleg ez vár ránk, vagy a következő generációkra? Nagyon, nagyon tetszett, és ehhez kellett egy Viggo Mortensen is.
Igen, ez igaz, de ez triviálisnak tűnik (ezért nem említettem), hiszen minden film során a néző akaratlanul is azonosulni (vagy épp "távolítani", hárítani) kíván. A sorok közt egyértelműen rá-/kimutat a nézőre, arcába szegezve a (költői) kérdést: vajon ő jófiú lenne-e? Nyilván elgondolkodik ezen már a film közben is...
"És ami zseniáls a filmben: nem mondja ki hogy mi lehet ez."
Zseniálisnak azért nem mondanám, szerintem ez nem is lehetett cél. Elsősorban azért, mert a válasz nem is tudható. A rendező nem magyarázni akart, "csak" bemutatni: Ecce Homo! És "homo sapiens" az apa és fia, meg féltucat, emberi arcát megtartani képes ember, de homo sapiens a gyilkoló és önfenntartó emberszabású gép is. Buddha és Hitler egyszerre jelen van ugyanabban a fajban.
Egyébként van egy hipotézisem arra, hogy mi lehet valójában ez az "esszenciális jóság"; mindaz, amit a humanitás gyűjtőfogalma takar. Ez azonban messzire vezetne és nem lehet témája ennek a topicnak. (Nem én vagyok ám ilyen eredeti, csak néhányan korábban olyan tükröket vettek elő, valamint sikerült súlyos áldozatok árán olyan mélyre ásniuk, hogy felettébb nyugtalanító és kellemetlen, zavarba ejtő volt a látvány, amelytől azóta sem tudok szabadulni. De - cserébe - talán igazuk lehet, ami nekem mindennél többet ér/het/.)
Szerintem nem nyomasztó, egyáltalán nem. A "film burka" lehet nyomasztó, a realista szándékkal (talán némileg hatásvadász módon) színezett tájak (díszletek), a sivár miliő. Mert tény: nagyon komor az összhatás. De csak a legfelszínesebb néző áll meg itt, ezen a szinten. Hamar kiderülhet, hogy a The Road egy szép és szomorú film, amelyen nemhogy tompít a minimalista cselekmény, hanem épp ellenkezőleg: csak kidomborítja eme értékeit.
Szép, mert alapvetően romantikus: a humanitásnak, a szeretnek és az élniakarásnak a rosszon, az elképzelhető legkegyetlenebb sorscsapásokon, embertelenségeken való felülkerekedését mutatja be (jófiúk vs. rosszfiúk harca; előbbiek megtartják emberi méltóságukat és a legszélsőségesebb körülmények közt sem vetemednek emberhúsra, őket a "szívükben lévő tűz" hajta - mint a szeretet metaforája - míg utóbbiak rég elhagyták emberi mivoltukat). Ennyiben meseszerű, de ettől válik - paradox módon - széppé ez a vásznon nagyon nem szép film. A filmben az élniakarás apoteózisa jelenik meg, amihez csak eszköz egy (poszt-)apokaliptikus vízió. Egy, a halál szélén járó apának és fiának a túlélésért folytatott harca, a humanitás heroikus küzdelme és győzelme látható - egyfelől. Másfelől azonban - és ez egyik szomorú, ám egyben félelmetes vonása is - az emberi gyarlóságot és esendőséget is bemutatja, az ember legádázabb arcát, amely miatt szélsőséges élethelyzetekben a legtöbben önfenntartó állatokká korcsosulnak és már külsőleg sem emlékeztetnek a homo sapiensre... De ami egy sokkal mélyebb szomorúságot kölcsönöz a filmnek (és vállalom, hogy ez a szféra a legtöbb nézőnek láthatatlan marad), az éppen az, ami miatt szépnek is neveztem fent. Ez pedig egyazon érme másik oldala: amennyire pozitív érték az emberi világban a humanitás, a nemes, becses (szeretetteljes gyengédség, törődés, idegen fiú befogadása stb.), annyira - már-már tragikomikusan - partikuláris is. Kozmikus szempontból ugyanis kétséges mindez akkor, ha csak önmagában szemléljük az emberi életet - megfosztva egy élhető világ minden kellékétől. Az emberi élet immanens hiábavalósága szinte kiüvölt a nézőre: Mert mit ér az emberi élet egy a szó szoros és átvitt értelmében is embertelen, teljes mértékben kiüresedett, sivár világban? Mit ér a legnemesebb emberi gesztus is a rongyos hullák, véres csontok halmának tetején? Nem a tudattalanban gyökerező önáltatás, nem egyszerűen csak egy szofisztikált önvédelmi mechanizmus-e az, ha valaki megmarad embernek embertelen körülmények között, amely valójában csak egy jól leplezett egoista aktus annak érdekében, hogy így könnyebben, nyugodt lelkiismerettel lehessen meghalni? Apa és fia is csak az életéért küzd: éppen ugyanúgy, ugyanaz az a nyomorult életbenmaradás utáni leküzdhetetlen vágy hajtja őket, mint azokat, akik még csak nem is próbálnak törekedni semmi emberire. A film legszomorúbb (és láthatatlan) vonása épp az, hogy a humanitás megőrzésének dacára is minden reménytelen és hiábavaló, hiszen bár a film - optimisztikus módon - happy enddel zárul, a kérdés kimondatlanul is a levegőben marad: Milyen perspektíva várhat így egy maroknyi túlélőre? Ha a szigorú realitás talaján állunk: kis idő csak, hogy mind elpusztuljanak. Betegség, éhség, áldozattá válás stb. (Ebből a szempontból a legkonzekvensebben és -logikusabban még épp azok jártak el, akik már az elején feladták és öngyilkosok lettek.)
A The Road egy kiváló film, nagyjából tökéletesen hiteles színészi alakításokkal (különösen a kisfiú szereplése megkapó) és látvánnyal. Vannak persze nehezen hihető (sőt: az adott körülmények közt kifejezetten életszerűtlennek tűnő) fordulatai, több is, de összességében egy sajátosan szórakoztató és elgondolkodtató mű. Ráadásul az aláfestő zenék sem elhanyagolandók: egy bizonyos Nick Cave nevű úrhoz köthetők.
P. S.: Amikor csatolom őket, a linkek még működnek, de hogy meddig, azt nem tudhatom. Egyébiránt nem vagyok a letöltögetés híve, de ezek a filmek mondjuk mifelénk tényleg ritkaságok.
Az új Haneke film (A fehér szalag) komoly alkotás pazar színészi alakításokkal, de összességében nem egy jó film. Pláne a Haneke-korpuszon belül nem gondolom annak. Valójában inkább csalódás. Sajnos.
Némiképp hasonló témát boncolgat, de sokkal jobban és nem kevésbé expresszíven a Sopsits Árpád fémjelezte Torzók, még akkor is, ha sok tekintetben nem is összehasonlítható a két film.
Sziasztok! Nem győzöm felírni a számomra érdekesebbnél érdekesebb filmcímeket,amiket mondtok:) De ezeket hol lehet beszerezni? Én sehonnan nem tudok előkeríteni ilyen különleges filmeket.Segítsetek!Ami legjobban kéne most az a Begotten és a Radírfej!De bármit szívesen fogadok!:)Köszii
