tudom, hogy furcsa, de ez a hely nem a Te és thehighwayman magánlevelezésére fenntartott hely.
Ha úgy érzed belehalsz, ha más is hozzászól a témához, akkor mélben intézd! Esetleg közöld, hogy nem kérsz reagálást, vagy Te nem reagálsz a feltett kérdésre. Nem mellesleg pedig bunkózz valaki mással.
akkor én is kézzel-lábbal. Pont azért kérdeztem meg toled azt, amit kérdeztem, mert nem hittem el, hogy azt gondolod, hogy a miniszoknya bárkit is feljogosít bármire. De, ha egy kicsit is ismernéd az egész témát, akkor tudnád, hogy egyáltalán nem a miniszoknyás lányokat szokták megeroszakolni. A miniszoknyának és a megeroszakolásnak semmi köze egymáshoz.
Nem írtam sem egyes, sem kettes pontot.
Figyi, most már tényleg kézzel-lábbal magyarázzom el : Én akkor se engedném el a lányomat (ha lenne) este a diszkóba (*bocsánat*) félig-kilóg-a-mellem-és-a-bugyim szereléssel. Lehet, hogy ezzel megóvom egy köztünk lófráló állattól. És ha vaskalapnak tűnök akkor az vagyok. Én ebben a témában nem alkuszom. A feltételes módban elhangzott allítmányomat ne tényszerűsítsd. Nem azt írtam, hogy ha egy lány miniszoknyát vagy szűk farmert vesz, akkor máris ő a hibás ha megerőszakolják. A 2.) pontodat pedig hogyan következtetted ki?! Nem csak nyelvtanilag de tartalmilag is különböznek gondolataink.
nem tudom mire gondolsz. De esetleg, ha nem azt mondod, hogy a referenciát nézzem meg, és ne flémeljek, hanem azt mondod, hogy igen, nem, akkor még az olyan hülye is megérti, mint én.
nyugtass meg, hogy félreértelek! Most nem azt akarod mondani ugye, hogy egy felnott not meglehet, egy tinit pedig nem lehet megeroszakolni!!! Ugye nem ezt akartad írni?
Tudom, hogy durva voltam, de ha nem inged ne vedd magadra.
Tisztában vagyok vele, hogy elítéled a nemi erőszakot, de nem lehet a felelősséget átpasszolni.
Olvastam a fiatal lányokról írtakat. Tényleg kihívóan öltözködnek. Na és? Nem indok az erőszakra.
Elhangzott az is (439):"Mivel a potenciális áldozatok nagy része fiatal LÁNY, a kihívó viselkedés kiválthat erőszakot". Ne váltson ki.
De olvastam olyat is (445):"Ne adjunk okot, így kissebb az esélyt."
Tudom, hogy nyelvtanilag különbözik a két mondat, hogy:
1.) Nagyobb az esélye az erőszaknak, ha feltűnően öltözik egy fiatal nő
2.) Az erőszak azért történt meg, mert a nő kihívóan viselkedett
De egyik sem szimpatikus
"Ha úgy jobban tetszik a zöld, éretlen, savanyú almát ne fesse pirosra a zöldséges (és az alma se hírdessse magárol, hogy édes), ne árúlja, mint érett darab."
Akár piros az alma, akár zöld, vagy fonnyadt nem lopom el. Nem azért rakták ki.
Kb. háromszor olvastam végig amit írtál, és kicsit meglepődtem. Nem akarlak most lángtengerbe burkolni, de te viszont úgy látszik nem olvastad végig (vagy nem értetted meg) az említett topik hozzászólásait. A én azt írtam, hogy a KISLÁNYOK ne öltözködjenek úgy, mintha érett nők lennének. A 16 éves lányok ne billegessék magukat északa a leghúzósabb cuccokban. Ha úgy jobban tetszik a zöld, éretlen, savanyú almát ne fesse pirosra a zöldséges (és az alma se hírdessse magárol, hogy édes), ne árúlja, mint érett darab. Vili?
üdv,
Onyx
P.S.: Részemről a nemi erőszak téma lezárva.
Szeretnék itt válaszolni a "miért tartják undorítónak a melegeket" c. topikban nemi erőszak témában 2000/09/15 körül jött hozzászólásokra.
Megdöbbenéssel olvasom, hogy lehet a megerőszakoltat hibáztatni és nem az elkövetőt. Óriási hülyeségnek tartom (finoman fogalmaztam), hogy ha egy nő kihívóan öltözik, akkor egy potenciális áldozattá tette magát. Ez akkora hülyeség, hogy felfogni nem tudom. Az, hogy a nők kihívóan öltöznek az egyszerűen azért van, mert ez része a "szerelmi táncnak", a csábítás folyamatának. Nemcsak embereknél van így. A két nem mindig próbálja valamivel felhívni a figyelmet egymásra. Ha a nők kihívóan öltöznek, a férfiak harapnak erre. Ez így teljesen OK.
De azzal, hogy egy nő feltűnően öltözik, csak azt mutatja meg, mit "árul". Mert ez fontos neki. Aztán jönnek a "vevők". Egy kölcsönös "játék" alapján kiválasztják egymást. Teljesen normális dolog, hogy egy nő vonzó, elmegy egy szórakozóhelyre stb., ragadnak rá a férfiak, az egyikkel pl. táncolni beszélgetni fog, aztán egyszer ágybabújik vele.
AZ ÖLTÖZKÖDÉS CSAK A FIGYELEMFELHíVÁS ESZKÖZE, NEM FELSZÓLíTÁS.
Tehát mégha a kihívó öltözet azt is jelenti, hogy meg akar valakivel ismerkedni, vagy ágyba akar bújni valakivel, az ismerkedés folyamatát akkor sem lehet kihagyni. Akkor sem, ha az két perc, de ez teszi kölcsönössé a dolgot. A nő "ajánlata" pedig nem bárkire, csak valakire érvényes.
Feljött példaként a szűk farmer. Nekem is tetszik. Ha épp le akarok feküdni az azt viselő nővel, akkor ha megismerkedem vele bármikor megtehetem. Lehet, hogy MO-n 2 millió férfinak tetszik a szűk farmer! Ki se jöjjenek a nők az utcára? Jöjjenek ki. Majd megszólítja egy férfi és megismerkednek.
HA MEGTETSZIK VALAKI/VALAMI ATTÓL AZ NEM AZ ENYÉM, MEG KELL "DOLGOZNI" ÉRTE.
Ha a kölcsönösség nincs, könnyen erőszak lehet a dologból. Akár ismerőssel, akár nem.
Elég szar a homlokra tűzött pénz esete. (Egyébként azt se lenne kötelező elvenni.)
De mi lenne, ha nem erre gondoltál volna, hanem a zöldségesre. Ki van téve az alma. Nem lophatom el. Meg kell vennem. Azért tették ki, hogy megjöjjön a kedvem hozzá.
(Nőktől bocs a hasonlatokért)
Leirtam világosan , álláspontom nem mérvadó személyes tapasztalat nélkül. De érdekelt volna a módszer , az eszköztár amitől sikeres az eredmény.
Mitől jó egy szakember , továbbra sem tudom, de megfelelő alany ill. annak hajlandósága a siker egyik záloga. Személyes tapasztalatot egyenlőre nem szeretnék, de őszintén örülök, hogy Nálad bizonyithatóan eredményt hozott.Szerettem volna megtudni , hogy ez mitől lett igy Nálad, de ez most itt nem sikerült... Azért köszönöm véleményedet.
Más. Aki áldozat volt valaha, annak mennyire szükséges a lelki békéjéhez tudni azt a tényt, hogy az elkövető ismert és elnyerte méltó/?/ büntetését.
Mennyire fontos tényező ez a regenerálódásban ?
Egész egyszerűen fáraszt, hogy mindig el kell mondanom: ne ítélj olyamiről, amit nem ismersz. Ranschburg urat ismerem, kedvelem és tisztelem. De sajnos ez nem az a téma, amiről itt meg kéne győznelek: csak leírtam a véleményemet, mert kérdezted. Ha ki akarod próbálni, kipróbálod, vagy a barátnődet próbálod erre bátorítani. Leírtam hogyan lehet jó szakembert keresni, többet nem mondhatok.
Nem feladatom, hogy bizonygassam álláspontom helyességét.
Ez a dolog a SZEMÉLYES TAPASZTALATSZERZÉS témakörébe tartozik. Mindenkinek saját választása alapján.
Princess
Köszönöm válaszodat, még akkor is ha Te más aspektusból közelited meg a kérdést.
Igaz, elnagyolt dolog volt azt mondani, ismerem a történetedet, tényleg csak amit itt leirtál azt, ami ugye nem egyezhet a volósággal , csak kivonatosan.
Egy félreértést szeretnék eloszlatni... Én nem a
pszichologusi szakmát tartom feleslegesnek, ohgy a Te értelmezésedben olvastam vissza , vagy talán csak ugy fogalmaztam...
A hasonlatod meg , meg kell mondanom igen sántit, maradva vizvezetékszerelőnél, - de én is technokrata szakmában dolgozom - van ám egy nagyon lényeges különbség.
Amig én eltolok valamit azt kidobom, mint a vizes kolléga, de egy orvos selejtje esetleg a temetőben köt ki, vagy idegroncs lesz , ami azért nem ugyanaz.
Hála Istennek, nem kerültem még oplyan krizis helyzetbe, hogy akár a lehetősége is felmerüljön , külső segitség is kellhet.
Válni már más is vált, munkahelyi konfliktusa másnak is volt, ez ugyan egyidejüleg, de túl lehetett élni.
Lehet hogy bennem van a nagy hiba, de én tudom , lehet hogy gátlások miatt , de biztosan nem érne el célt az adott szakember, mert képtelen lennék annyira megnyilni, hogy eredményt érjen el.
...és még valami. Miután érdekelt a pszichologia
korábban, a szabadegyetemen jártam Dr. Ranschburg
Jenő óráira, akit toronymagasan a szakma csucsának tartok itthon , de azt hiszem egyetérthetünk, ilyen kvalitásu ember nem sok szaladgál kis hazánkban. Lehet tudat alatt Ő a mérce - talán még Telkes józsef, de Ő aztán más terület - és ez bizony igen magas.
Lehet hogy tévedek , de baráttal is meg lehet sok probélémát oldani, még ha a szakmai tudása nincs is annyi, de van empátiaképessége és TUD őszinte lenni veled , mert az elengedhetetlen.
Amit igen jól látsz, a problémát NEKED kell megoldanod mindenképpen. Ha meg ellenkező nemü a pszichologus, hadd ne mondjam egy idő után, már túl sok, amit kiadtam magamból, esetleg érzelmileg közel kerülsz hozzá, csak a gondjaid nőnek...
Igen önismereti analyzis lehet haszos, de kell ehhez pszichologus egyáltalán ?
Szerintem nem ismered a történetemet, akármit is írtam le a topic-ban. Maximum a kivonatát, a különbség kb. annyi mint ha a 100 híres regényt egyenként végig olvasod, vagy ha elolvasod a 100 híres regény című könyvet.
Van jó autószerelő és van rossz. Van jó vízvezeték szerelő és van rossz. Jómagam az 5. vízvezeték szerelőt koptatom, de nem mondanám, hogy a vízvezeték szerelés mint szakma semmire nem jó.
A pszichológusokat és pszichiátereket ugyanígy ítélheted meg, de csak akkor, ha már kapcsolatba kerültél velük: hogy ülsz egy sötét sarokban és azt mondod: nem ismerem őket, de nem bízom bennük, durva általánosítás és szerintem te ezt nem engedhetnéd meg magadnak.
Nem az első pszichológus "mentett meg", akinek az útjába kerültem, hanem volt egy problémám, amit nekem kellett megoldanom - NEM NEKI - és a megfelelő segítséget, csapattársat kerestem. Ha sziklamászó túrára megyek, nyilván olyasvalakivel teszem azt, akiben megbízom, van róla tapasztalatom és van gyakorlata a sziklamászásban. (A sport gyakorlásához min. két ember szükséges ugyanis)
Magyarul: akiben nem bízom meg legfeljebb a 2. találkozó után, azt otthagyom, és keresek mást, vagy megkérem, hogy ajánljon ő mást.
Minden képzett szakember tisztában van azzal, hogy csak akkor lehet sikereket elérni, ha az ügyfél elismeri és megbízik benne, tehát ha csak nem hihetetlenül beszűkült, kérésre, vagy anélkül is ajánl valakit, akiben lehet hogy jobban megbízol. Ki kell próbálni.
A pszichológus nem vadidegen. Jobban mondva az ügyfél számára talán kicsit az, mert az ő életéről keveset tudsz meg.
A pszichológus segít meghallani a saját belső hangodat, elfeledett gyermeki énedet, illetve segít megérteni azt, hogy meddig tartasz te, és hol kezdődik a másik ember.
(Tárgyelmélet-kapcsolatnak hívják, könyvesboltban van szabadon megvásárolható szakirodalom)
Sok irányzat van. Nem mindegy, hogy milyen szakembert választasz, mármint szakosodás szerint sem.
A pszichiátert orvosi titoktartás köti, a pszichológust morális és etikai. Amit elmondasz, azt te tudod, és ő voltaképpen csak annyira kell tudja, hogy segíteni tudjon merre indulhaszt tovább a TE SAJÁT utadon.
Mindkettő (pszi és pszi) bizalmas napló. Nem azért van ott, hogy sajnáljon, vagy hogy megértsen. Azért foglalkozik veled, hogy neked segítsen és ez nem lesz mindig fájdalom mentes. A sebésznek is az a szakmája, hogy vágjon, mégha fájdalmas is, mert a vágáson keresztül gyógyít. A beszélgetések azonban 95%-ban fájdalom mentesek és kifejezetten kellemesek. A barátokkal szemben nem mindig lehetsz őszinte, hiszen tekintettel kell rájuk lenned, és nem engedheted meg magadnak a változást, hiszen mindig emlékeztetnek arra, hogy mit mondtál a múlt héten, azaz TE milyen vagy SZERINTÜK. Kevés az olyan barát, aki elviseli ha változol és akivel oly módon is kísérletezhetsz, hogy először szétbontod azt amit magadnak nevezel és utána újra összerakod, csak éppen kitisztítottad ami nem oda való, vagy megértetted, hogy miért is van ott, mire használod azt a tulajdonságodat, amit legjobban utálsz.
Így röviden, ennyi.
Őszinte tanács: találkozzon legfeljebb 2-3 pszichológussal, és ha az egyik szimpatikus, és szakmai felkészültségét is bizonyítani tudja (meg lehet kérdezni mire van képesítése, hol tanult, kitől, mi a szakterülete, hány éve csinálja, stb.) akkor érdemes végigcsinálni.
ps. szerintem egyszer mindenkinek rá kéne szánnia azt a 20-30 órát, még akkor is, ha úgy gondolja neki aztán nincs semmi baja: hihetetlen önismeretet tanít.
Ismerve a topikból történetedet és azt hogy kértem már Tőled tanácsot, arra bátorit, hogy engedjél meg nekem egy kérdést.
Hogyan értékeled a pszichologustól kapott segitséget, - ugy itéltem meg, hogy nagyon pozitivan - , de hallhatnánk e többet erről, miben nyilvánult meg , milyen megközelitésből ,
modszer...stb.
Tudod szerintem Te is a pszichologusi munka megitélése, nem egyértelmű az átlagember szemszögéből. Az egyik felmagasztalja, mig a másiknak komoly kételyei vannak munkájukat illetően. Pillanatnyilag magam is az utobbiakat képviselem, de tény soha nem kerültem közvetlen kapcsolatba velük eddig... Neked mint akinek a szomoru története folytán segitségre volt szükséged, adj át valamit abból, mitől remélhet valaki - teszem azt egy áldozat - érdemi segitséget az Ő helyzetében.
Én abból indulok ki, semmilyen szelekció nincs arra vonatkozólag még az egyetemen, az illető empátiakészségét illetően, alkalmas e egyáltalán a szakmára. Emberekkel való bánásmód ?
Nézd meg az orvosok között hány alkalmatlan egyed szaladgál, akiknek a 3 féléven sem lett volna szabad átmennie az egyetemen, mert hiába tárgyi tudás , ha embereileg tökéletesen alkalmatlan.
Tudnám hasonlitani ahhoz, hogy egy tanárnak sem alkalmas az , akinek bár tudása megvan , csak éppen nem tudja átadni....
Ha emlékszel még , kérdeztem mit tudnék tenni egy barátnőmmel kapcsolatban, aki elszenvedett egy esetet, akkor a hozzáértő szakembert tanácsoltad. Nos két dolog miatt nem sikerült az a variáció: az érintett nem hajlandó pszichologushoz menni,a másik meg amit Ő mondott, el nem tudja képzelni, hogy egy vadidegen ember annyi türelemmel lenne iránta, mint egyik másik hozzá közel álló barátja.
Kösz, legalább tudom, hogy megéri néha ide is bekukkantani. Amióta csak rábukkantam erre a topic-ra az a bajom vele, hogy nagyon jó, hogy van, de keveset tud segíteni. Vagy azért, mert perceken belül mindenki intellektuálisan közelíti meg a kérdést, vagy pedig azért, mert az áldozatok bizonygatják hogy nem tehetnek róla, olyanoknak, akikkel nem történt meg.
Ha a terveim beválnak, akkor nem is olyan soká meg fog jelenni egy olyan interaktív web, ahol ilyen témában írásban segítséget lehet kérni, illetve el lehet olvasni, hogy hogyan, hol és ki tud segíteni. Lehetőleg névtelenséget megőrizve - már ameddig azt fenn kívánják tartani.
Próbálkozom....
Új, jelentéktelen külsejű, gyenge fizikumú tanítónő voltam egy kis faluban. 1 hónapja laktam ott az iskola udvaron álló szolgálati lakásban egyedül, senkit nem ismertem a kollégákon kívül. Kb. 1 mázsát nyomó, kigyúrt, börtönviselt férfi fürdés közben meglesett, rámtörte az ajtót, nem törődve azzal, hogy épp menstruálok meg akart erőszakolni. Erősen megfeszítettem magam, nem sikerült neki elsőre belémhatolnia, de igazából ellenkezni nem mertem. Igy is kaptam tőle 2 akkora pofont, hogy agyrázkódásom lett. De szerencsém volt, beérte volna azzal, hogy ha szájjal elégítem ki. Sose csináltam addig ilyet, meg tkp. akkor is csak próbálkoztam, mert csak öklendeztem és nem ment. Próbáltam beszélni vele és beszéltetni, (közben többször kényszerített, hogy próbáljam meg kielégíteni a számmal) és végül kitalálta, ha megint fürdöm előtte, utána elmegy. Megeskettem az anyja életére (babonásnak néztem, rá volt írva az alacsony értelmi szint), hogy így lesz, és amikor persze nem akart elmenni, halálos nyugalommal közöltem vele, hogy akkor meg fog halni az anyja. Erre elment. Szerencsém volt, mert végülis nem megerőszakolni akart, csak kielégülni.
5 évet kapott, mert (akkoriban) a jog szerint, ha a két nemiszerv érintkezik (és a behatolási kísérlete közben érintkezett) akkor az már nemi erőszaknak minősül.
Még aznap éjjel kihallgattak, elfogták, szembesítettek vele. Reggel orvosi vizsgálat. Utána hazavittek a szüleimhez. El sem tudtam képzelni, hogy vha is visszatérjek a faluba. De eleinte azt se, hogy egyedül maradjak. Az igazi kiborulást viszont az jelentette, mikor 1 hónap után újra ki akartak hallgatni (meg is tették, de olyan módon ...) és újra szembesíteni akartak.
Rettegtem attól, hogy újra és újra felidéztessék velem. Felejteni akartam. Végül drága pénzért fogadott ügyvéd képviselt engem végig a tárgyalásokon az idegösszeroppanásomra hivatkozva, így megúsztam a további tortúrát. Egy ideggondozó szanatórium pszichológusánál kötöttem ki, csoportterápiát javasolt, nevetséges volt az egész. Végül befektettek volna, de közben munkát kaptam a városunk egyik iskolájában, ahol egy karatés csoport is működött.
Megfogadtam magamnak, hogy velem mégegyszer ezt senki nem teszi meg, inkább megölöm, vagy addig küzdök, míg engem meg nem ölnek. Beiratkoztam a karatéra. A rendszeres munka, az elfoglaltság, de legfőképpen az segített túllépni az egészen, hogy abban a karatés csoportban (lehetett volna bármilyen más csoport is, nem ez volt a lényeg) teljesen ismeretlenként is úgy fogadtak, akkora szeretettel, hogy az gyógyír volt a fájó lelkemnek. Már rég felbomlott az a csoport, de még ma is azt mondom, hogy abban a szörnyűségben, ami velem történt, volt vmi jó is. Nevezetesen az, hogy megismerhettem az ottani barátaimat. És még vmit megtanultam ott. Nem, nem megvédeni magam. Csak azt, hogy ha megtámadnak, nem szabad félni és tűrni. Küzdeni kell, akkor is, ha hiábavalónak tűnik. Sokan, ha látják, hogy áldozatuk milyen keményen ellenáll, visszarettennek. És ha mégis a másik az erősebb, legalább nem kell szégyenkeznünk amiatt, hogy meg se próbáltunk ellenállni. És persze néha le is lehet beszélni szavakkal is a támadót. Igaz, van úgy, hogy semmi nem használ.
Ami a büntetést illeti: A fickó próbált arról meggyőzni, hogy ne jelentsem fel, mert az az "én szégyenem" lesz, ami történt. De uakkor hányavetin meg is jegyezte, hogy ha éppen le is csukják ezért, az se sokat számít, ült ő már, és nem olyan borzasztó az egész. (Tényleg ült, a zsaruk mondták.) Annak ellenére, hogy igazából a rendőrségi tortúra készített ki idegileg, nem bánom, hogy feljelentettem. Nem érezném jól magam, ha megússza büntetlenül. De semilyen büntetés nem változtat azon, hogy egy kitörölhetetlen emléket őrzök azóta. Férjhez mentem, a szexuális életem rendben, bár egy ideig az orális szex problémát okozott, most már nincs gondom vele.
Tanács, hogy hogy lehet ilyesmit feldolgozni? Segít, ha a környezetedben olyan emberek vannak, akik szeretnek. A pszichológus is segíthet, de szvsz nem ez az ideális megoldás. Igazán minden azon múlik, hogy az, akivel megtörtént, hogyan tudja magában helyére tenni a dolgot. Én azt mondtam magamnak (egy hosszú periódus után, amikor úgy éreztem, hogy azt senki sem értheti, hogy min mentem keresztül, és így nem élet az élet, mi lesz velem ezek után, már soha többé nem lehetek boldog, stb.) :
1. Megtörtént, most már ezen senki és semmi nem változtathat
2. Attól, hogy egyfolytában sajnálom magam, nem lesz jobb, csak rosszabb.
3. Az a szemét, geci stb. állat nem érdemli meg azt, hogy miatta tönkretegyem a saját életem.
4. Egyszer élek, ha boldog akarok lenni, most kell. És lehetek is, csak meg kell keresnem, hol, kivel és hogyan. Nem azzal kell foglalkozni, ami a hátam mögött van, hanem azzal, ami előttem.
5. Tudomásul kell vennem, hogy ezt soha nem fogom elfelejteni, ezentúl ezzel együtt kell élnem, le kell vonni belőle a tanulságokat (pl. ne szolgáltasd ki magad azzal, hogy egyedül vagy egy elhagyatott helyen), de úgy kell tekinteni rá csak, mint egy élettapasztalatra, ami negatív.
Én így éltem meg, és azért írtam le nektek, hogy tanuljon belőle aki akar és aki tud.
Az igaz hogy olyan nem lesz a lány mint annak előtte, mert egy nem egy szeméthez ragaszkodik, de sok türelemmel és érzéssel magadhoz láncolhatod - jó értelemben - és hálás lesz Neked
esetleg mig él.
Ebben a munkahely keresése sem gátolhat meg, fog az menni, szurkolunk Neked is , meg természetesen neki is.
Elöször is köszönöm, hogy válaszoltattok, és biztattok.
tama_i: Igen igaz ... az egysejtüre nem érek rá...
Nem lesz könnyü a türelem, de nem adom fel ...
sok sok idöbe fog kerülni, de megprobálom. Lehet hogy sohasem lesz Olyan mint volt a Lány, de megprobálom.
A helyzetemet idöközben neheziti, hogy állást keresek, meg egyéb saját problémám, de minden idömet rá fogom szánni ...
Moll F. : Természetesen szeretem még most is ...
csak nehéz. Valamilyen szinten engem is megeröszakolt a Srác. Nehéz nem kimutatni hogy fáj a lány szenvedése, amikor kettesben vagyunk ... azt hogy mit kell tennem ? egyenlöre küzdök azért hogy ne dobja el az ÉLETét!!! Nem könnyü de eddig sikerült.
Stockham:
Nem adom fel. a baj az hogy elmondani elmondja, de néha ( köszönhetöen a nagy pofásjuságának és vicceskedésének) Nem veszik komolyan. Félelme az Uj dolgok felé van ... tervezz, épiti magában a jövöt csak fél megtenni az elsö lépést ... Nem volt egyszerű a gyerekkora sem.
Foglak tájékoztatni benneteket, és köszönöm a biztatást.
rendes dolog tőled, hogy segítesz valakin. A leányzónak mindenképpen sok-sok szeretetre van szüksége, ne add fel!
Egy dolgot azonban ne feledj el! A dolgok ilyenirányú alakulásában a leányzó is igen hibás! Azt, hogy nem mondja meg, hogy mit akar, a legkárosabb dolog a világon. Írtad, hogy fél kimondani a dolgokat, és ezt nagyszájúságával akarja ellensúlyozni. Nagyon káros ez is! Ha erről a viselkedésről nem sikerül leszoktatnod, te sem fogod tudni később a problémáidat vele normálisan megbeszélni.
még mindig szereted a lányt, miért írod múlt idoben? :)
Ha tényleg szereted akkor érzed mit kell tenned és mosolyogni fog, rád biztosan. Nem holnap, erre készülj fel!
