Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2011.05.06 0 0 46282

Elképzelem azért ezt a Leslie Nielsen (nyugodjék békében!) filmbe illő jelenetet. USA hadseregének leg-leg-leg elitebb csúcs-komandósai lerohannak egy érdemi taktikai védelem nélküli (az igazi Bin Láden pont ilyenben rejtőzik, hát hóóógyne) pakisztáni épületet, tűzharcot folytatnak nőkkel és gyerekekkel, civilekkel, majd fejbelövik az antikrisztust, az emberiség ellenségét (aki az ágya mellé készített AK 47-ért nyúl), a világ legkeresettebb terroristavezérét. Aztán felhúzzák a hullát az egyik helikopterre (egy másik helikopter szerencsétlenkedik és lezuhan - hiszen a híradások szerint ugyebár nem lelőtték hanem baleset volt) és elviszik egy közeli tengeren levő hadihajóra. Ott leteszik a fedélzetre több ezer ember szeme láttára, (hiszen műholdon az oroszoktól a japánokon keresztül a chieliekig MINDENKI látta aki csak akarta) majd iszlám temetési szertartást végeznek... Na most akkor be volt készítve a hadihajóra talán egy muszlim pap, vagy esetleg az egyik katona volt muszlim és ő ütött össze egy kis allahu akbart sebtiben gyakolóban? Vagy esetleg minden amerikai hadihajón van egy ügyeletes muszlim pap ilyen esetekre? Majd a holttest lábára beton kockát tesznek - gondolom ez is szokott lenni az amerikai hadihajókon (hiszen rendszeresen végeznek vízi temetéseket) - és leengedik hullámsírjába tisztelegve díszsortűz mellett...

Az elnök chipset majszolva az egészet egy monitoron végignézte és nagyon izgult.

Majd elmegy a hajó és 15 perc múlva érkezik egy egyiptomi hajó és mélymerülő távirányítású tengeralattjáróval szépen kiemelik... hiszen mindenki látta az egészet műholdról, aki csak akarta.

Itt a vége fuss ell véle. És mindezt el kéne hinnem...

lol...ennél abszurdabb sztorit nem sokat hallottam...

Törölt nick Creative Commons License 2011.05.06 0 0 46281

Az Al-kaida kiadott egy nyilatkozatot majus 3-an amelyben megerositettek Oszama halalhiret, persze a szokasos fenyegetesekkel. A holttestet viszont kovetelik vissza. Hm. Oszama a vegrendeleteben elegge elparentalta az Al-kaidat, fiait ovta, hogy ne lepjenek be. Egyre inkabb az a gyanum, hogy ez az al Zawahri urge eladta Oszamat nekunk.

Előzmény: Mr Spock (46280)
Mr Spock Creative Commons License 2011.05.06 0 0 46280

Valahogy így fogalmazott: biztosíthat bárkit arról hogy ha az Egyesült Államok elnöke személyesen kiáll a nemzetközi plénumra és tesz egy ilyen bejelentést, az nagyon komoly alapokon nyugszik, bitzosra vehető és nem kérdőjelezhető meg és ez fura ha valakinek nem nyilvánvaló...

 

Nemcsak annyira ezen mulik.  Sokkal inkabb azon, hogy ha bin Laden elne, konnyen megjelenhetne akarhol es mondhatna:"Nem haltam meg. Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok.....stb." ami oriasi blama lenne USA-nak.

Előzmény: Törölt nick (46268)
Mumu Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46279

A velemenyed talalkozik a legtobb amerikai ismerosemeval... A barataim ( 2) nem szamitanak,ok republikanusok..ebbol a szempontbol ok a teljes nyilvanosagot kivanjak...

Előzmény: Mr Spock (46266)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46278

Lehet persze... csak ez maszatolás. El lehet így kenni a lényeget, a kád vízzel együtt kiöntve a gyereket is...

 

Túl sok mutyi, sumákság derült már ki, és rengeteg az, ami nyilvánvaló; hogy ilyen primitív fiaskók mellett szó nélkül elmenjünk, mint ez a "temetés"...

 

Előzmény: Törölt nick (46277)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46277

Messzire mesz. Mindent lehet ketleni, persze. Latod 9/11-rol orrba-szajba dolt az informacio aztan megis ketled. Szived joga. Lehet, hogy ez az egesz letezo vilag amiben elunk csak tukrokkel a foldre vetittett szemfenyvesztes? Lehet.

Előzmény: Törölt nick (46276)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46276

A következő lóláb, hogy aholttestet súlyokkal leengedték a tengerbe. Jaj már. Hát hogyne. Kb 50 különféle titkosszolgálat ill hadsereg műholdfelévételein akkor ez rajta is van és ha akarták, akkor már rég ki is halászták oroszok, kínaiak, indiaiak, egyiptomiak vagy éppen szaud-arábiaiak és vizsgálják hogy ki is a halott valójában... Vagy netán otthagytak egy amcsi naszádot cirkálni, határozatlan időre kvázi sírkőként aki folyamatosan őrzi a környék vizeti? Röhejes kicsit.. De hát az agyhalott nagytömeg torkán bármi lenyomható ma már...

Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46274

Szép regény. Aztán vagy elhiszem vagy nem...

Ahogy eleve az egész 911 felhajtást is vagy elhiszem vagy nem. Mint említettem politika és média az emberiség egyik legnagyobb szemfényvesztése, ha nem a legnagyobb... ezt nem árt mint irányelvet, mindig szem előtt tartani...

Mellesleg számos figyelemreméltó állítólagos (mert nem kell aggódni, azokat is fenntartásokkal és szkeptikusan figyelem) leleplező és tényfeltáró munka látott napvilágot az elmúlt 10 évben erről és aligha mindnek minden szava alaptalan és paranoid, téves és vagy hazug konteo csupán szerintem...

 

A videon látható ház belseje nem utal egy muszlim milliárdos jelenlétére és az sem hogy különösebben nem volt őrízve. Ez is egy lóláb a sok közül.

De ami az egész ügy legfőbb sandasága számomra az, hogy most tegyük fel igaz, Bin Ladent kiiktatták. És akkor mi van? Nem volt aktív és a terrorszervezet, melynek már operatíve nem igazán a vezető szerepét játszotta, csupán inkább névlegesen, szimbolikusan; egy többezer fős nemzetközi, aligha csakl Oszama által pénzelt hálózat. Sok jel utal arra, hogy ő már rég csak csepp volt a tengerben, egy felfújt lufi, szimpla bűnbak. Tehát félő, hogy ez egy kirakat-, bosszúakció volt legfelebb; operatív jelentősége zérus, annak hogy ez a pasas él-e vagy halott-e...

Előzmény: Törölt nick (46272)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46273

Orulok, hogy itt vagy!

Előzmény: Gavriel (46271)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46272

http://index.hu/kulfold/2011/05/05/a_bin_laden-akcio_igaz_tortenete/

 

Olvasd el, itt van a DNS igazolas. Ugy nez ki belviszaly vegzett vele es, hogy mit akart az 500 euroval meg ket telefonszammal a ruhajaban, ez igazi gyerekessegre utal illetve nemi alzheimerre, hogy nem tudott ket telefonszamot megjegyezni?

Előzmény: Törölt nick (46270)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46270

Oszamanak amugy 15 ezer kozeli rokona van, nem problema talalni egyet aki hajlando kis mintat adni.

 

Hogy igazolja? Ha ad is egy papírt, honnan tudják, hogy nem egy profi afgán hamisítvány? Egy dúsgazdag csúcs-terroristavezér meg tudja oldani vagy sem ezt?

Maradjunk abban, hogy Oszama ha, ha valóban az, akinek mondták és nem csak egy eleve médiákban kreált mumus, akkor ha igazán el akart tűnni, volt ideje és lehetősége az elmúlt 10 évben hogy tökéletesen eltűnjön és minden szálat elvarrjon, a rokonok és DNS problémát is beleértve. Ha és amennyiben Oszama tényleg az a zseniális kozmopolita terrorista milliárdos, mellesleg szuperintelligens, nyugaton tanult értelmiségi nemzetközi nagyvállalkozó, aki a Bush klánnal is közös holdingokban is érdekelt volt. Nehogymár ilyen könnyen szem elé kerüljön.... Ha egyáltalán le is lőttek valakit, az a legvalószínűbb hogy alteregó volt.

Ugyan már fotók mit bizonyítanak manapság? Már házilag tökéletes hamisítványok, manipulációk készíthetők szinte bármiről...

Számomra az sem bizonyíték, hogy most majd nem lesz videoüzenet. Egy az ismert (és imént tárgyalt) kvalitásokkal bíró, üldözött, globális közelleneség, nagymenő (aki ugyebár iszlám népek százmiliói számára ikon mellesleg, tehát van bőven jelentkező aki rejtegetné buzgón) terroristavezérnek, pláne aki már rég bújkál, néha nagyon jól jön, ha "meghal" végre... A legvalószínűbb, hogy mondjuk pl Ali Ahmed Musa Ibrahim Hasszan néven Qatarban éldegél mint hal a vízben sejkek közt, esetleg levágta a szakállát (vagy átfestette szőkére :D )... A turbán és a napszemüveg úgyis takar.

 

Nekem ez a magánvéleményem... és azt hiszem, ezt cáfolni legalább annyira lehetetlen, mint minden kétséget kizáróan, tökéletesen objektíven bebizonyítani, hogy most a valódi Bin-t, valóban likvidálták... (pláne annak biztos tudatában, hogy politika és média mindig is szemfényvesztés volt és lesz)

Előzmény: Törölt nick (46269)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46269

Az igazsag az, hogy ez tenyleg igy mukodik. Oszamanak amugy 15 ezer kozeli rokona van, nem problema talalni egyet aki hajlando kis mintat adni. De ami a tekintelyelvet illeti, igen, ha azt mondja lelottek akkor lelottek. Persze van aki a 9/11-rol is ugy gondolja Rumsfeld szemelyesen dontotte le a pentagont Godzillaval de ez a tenyeken nem valtoztat. A Bin LAden fenykepnek szerintem egyszeruen elegtetel celjabol lett volna helye a sajtoban.

Előzmény: Törölt nick (46268)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46268

ilyenkor legkozelebbi hozzatartozobol szoktak mintat venni es osszehasonlitani, legkozelebbi hozzatartozo aztan van boven de hogy adnanak-e kis mintat azt nem tudom.

 

Hogy ellenőrízhető ez kétségtelenül? Bemondásra? (Haló én vagyok Oszama tejtestvére...)

Egy olyan nemzetközi tömeggyilkos bűnöző terrorista ügyében aki köztudottan alteregókat is használt... Elégé gyenge lábakon áll ez így...

 

Ebben az egészben pont az a jó az USA vezető elit szemszögéből, hogy ilyen megragadhatatlan. Ilyenkor életbe lép a tekintélyelv.

Amit már egy diplomata (vagy valami hasonló szakértő szaktekintély, nem emlékszem pontosan) egy köztévés interjúban éreztetett is a napokban. Valahogy így fogalmazott: biztosíthat bárkit arról hogy ha az Egyesült Államok elnöke személyesen kiáll a nemzetközi plénumra és tesz egy ilyen bejelentést, az nagyon komoly alapokon nyugszik, bitzosra vehető és nem kérdőjelezhető meg és ez fura ha valakinek nem nyilvánvaló...

Előzmény: Törölt nick (46265)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46267

Big felvetette, en is eltoprengtem, hogy fogjak a mintat hitelesiteni, nem beszelve, hogy nem emlitettek, hogy vettek mintat. ( Elmeleti a vita csak, sosem fogunk tovabbi reszleteket megtudni. A mai korban az emberek mindig bizonyitekra vagynak)

Előzmény: Mr Spock (46266)
Mr Spock Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46266

Ujabb esemenyek:

Mi ez a huzavona Bin laden holtesterol ?

Hiszen most mar azt is megmondtak hogy nem volt nala fegyver.. Valami oka van persze de   nem jovok ra mi lehet ...

 

Nem ertem hogy mi a kerdes. Ha az hogy jogos volt-e vagy sem, a valaszom pontosan ugyanaz: teljesen mindegy, mert nincs vegrehajthato nemzetkozi jog. Van egy szep nev, vannak nemzetkozi egyezmenyek, de a vegrehajtas kepessegenek a hianyaban az egesz egy nagy illuzio.

Volt JOGA a nemzetkozi haderoknek lerohanni Jugoszlaviat? Nem volt joga, hiszen an ENSZ-et meg sem kerdeztek, Jugoszlavia sem nem volt egy NATO orszag sem nem tamadott le egy NATO orszagot, tehat még csak a silany es letezo nemzetkozi jogba sem fert bele az egesz. Megis megtortent es ma mar nevetseges lenne megkerdojelezni, hiszen tobb uj orszag jott letre, es igy tovabb, gondolom jol ismered a reszleteket.

 

Ha azt kerdezed hogy bizonyitott-e (bin Laden halala), valoszinuleg a DNA teszt utan az lesz. A fenykepeket pedig teljesen hiabavaloan toszogatnak ide-oda, azoknak a valodisagat is meg lehetne kerdojelezni (ma már minden fenykep valodisagat meg lehet kerdojelezni).

 

Ugyan en nem vagyok egy Obama tamogato, de ezzel kapcsolatban egyetertek azzal amit csinalt es csinal most is.

Előzmény: Mumu (46259)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46265

Hat bizonyitek hogy nem jelentkezett emg ujabb magnouzenettel, hogy itt vagyok, elek. DNS-t ilyenkor legkozelebbi hozzatartozobol szoktak mintat venni es osszehasonlitani, legkozelebbi hozzatartozo aztan van boven de hogy adnanak-e kis mintat azt nem tudom.

Nem ketlem a tenyt, tul sok a kozvetett bizonyitek.

Előzmény: Törölt nick (46261)
Mumu Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46264

Igen erre sokan rajatszanak.. nem si eljuk meg meéysegeben  azt a paradoxont hogy Amerikanak ma egy muszlim neveltetesu szines elnoke van.

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (46262)
Mumu Creative Commons License 2011.05.05 0 0 46263

Te irod: BL szimbolum lett,nos ezt a zimbolumot keleltt megszuntetni.. ugyanakkor miert kell hazudni a nepnek . elépadni egy storyt amit 48 ora utan amguk a meselok hazudtolnak meg..

BL-nek eppen ugy mint Ceausescunak nem lehetet pert csinalni..mert kozben megalaukt volna  az a mozgalom amelyik ki akarta volna menteni az ellensegei  karmaibol.. 

Aztan kiderultek volna ,jobba mondva  kozhirre tevodott volna az o amerikai multja kapcsolatai...

Azt hiszem ez igy jo is elnne ha a sok elelnmondasos hivatalos nyilatkozat nem  az amerikai strategia alacsony minoseget mutatna..

Avalodi kincs a hatramardt  computer anyag,a cimek, a mobil telefonok es azok leellenorzes.. Pakisztanro mindig tz tudni lehett hogy nem  valodi szovetseges.. Egy oylan alalm amely az iszlam miatt eltt fuggetlen es ez a legnaygobb kulonbseg a ahsonlo etnikaju indiai nemzetekkel szemben,az enm lehet egyseges politikai raison-nol a fnatikus fundamentalsita iszlammal szemben... 

Előzmény: Törölt nick (46260)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.04 0 0 46262

Fú most nézem: OBAMA és OSZAMA

Ajjaj csak egy betű különbség... ;)

Előzmény: Törölt nick (46260)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.04 0 0 46261

Nyilvánvaló kamu feljhajtás szemfényvesztés ez az egész Bin Laden hisztéria. Jövőre választás, kell a népszerűség az elnöknek...

 

Nevetséges, hogy bejelentik hogy biztos őt végezték ki, de bizonyíték nincs. Ugyan már. Mert pont véletlenül el kellett égetni a holttestet a tengeren...

Jó lenne látni egy hamu szemet legalább amiben a dns egyezik a Bin Laden dns-ével. Csakhogy a gond itt máris: hol is van BIZTOSAN igazi Bin Laden DNS minta tessék mondani. Mihez kéne mérni? Van hitelesített Bin Laden minta valahol valóban? Honnan tudjam hogy az igazi-e?

 

Aztán Bin Ladennek köztudottan volt több alteregója. Még azt sem tudják bizonyítani, hogy egy alteregót likvidáltak, ha egyáltalán történt valóban akció, nemhogy magát Bin Ladent, de mégha tegyük fel őt is, akkor a következő probléma, hogy bizonyítani kéne hogy ő a felelős 911-ért... Szóval sok sebből vérzik a sztori, ha objektíve szemléljük, de USA-ban jól sült el és ez a lényeg.

 

Obama szimpatikus elnök, ha ezzel a kis fals trükkel szerez újra 4 év mandátumot, hát ez legyen USA legnagyobb baja szerintem... ;)

Törölt nick Creative Commons License 2011.05.04 0 0 46260

Obama valoszinuleg nem akart nagyobb port felkavarni annal mint ami es amit megerdemel. Mert Oszama mar nem volt aktiv vezeto, inkabb egy ikon az aktiv terroristak es a terrort tamogatok szamara.

Mussolinit fejjel lefele orom volt latni, Ceucescut es feleseget szetlove szinten, Husszeint is. De ok mind aktiv veztok voltak es fontos volt tudni es latni hogy veguk lett. Oszama elfogasa nem hiszem hogy valtoztat sokat a dolgokon, hacsak az arab forradalmakat mas iranyba nem tereli. Hacsak. Vagy nem.

Engem ennel jobban erdekel a vilag es pakisztan kapcsolata, bizony nem bannam fejjel lefele latni a sikkaszto paki miniszterelnokot. Es, hogy hogy fog ebbol kimaszni (szerintem konnyen) es fogjuk-e tovabb is tamogatni (szerintem igen). Igy aztan nem tudom mire mentunk  a diszno szetlovesevel, hacsak arra nem, amit eddig is tudtunk, hogy Pakisztan melegagya az allamilag, USA penzen  tamogatott terrorizmusnak.

Előzmény: Mumu (46259)
Mumu Creative Commons License 2011.05.04 0 0 46259

-:)) OK

Ujabb esemenyek:

Mi ez a huzavona Bin laden holtesterol ?

Hiszen most mar azt is megmondtak hogy nem volt nala fegyver.. Valami oka van persze de   nem jovok ra mi lehet ...

Előzmény: Mr Spock (46258)
Mr Spock Creative Commons License 2011.05.04 0 0 46258

Bocsanat..a masodik vilaghaboruban  az USA ugy lepett be hogy megtamadtak (az mar mas  kerdes mennyire tudott rola hamarabb es hasznalta fel aztan a mar regen keltezett elhatarozasa vegigvitelehez). Libya nem volt haboruba az USAval.Utalom Khadafit mint minden diktatort es o meg gyilkos is.De a jogi helyzet az: Az USA neha masok  keresere ,de sajat magatol is ,beleavatkozik mas  orszagok belugyeibe ,jatsza a nemzetkozi rendort. Aztan ebben sem kovetkezetes: Syriaban Assad bekeben oli a  fegyvertelen felvonulokat  . 2003 ban mindenkomoylabb  ok nelkul  feherre mostak  Khadafit  ..satraban hajlogtak a diplomatak.DSarkozy felesegenek adtak az eselyt hoyg kihozza a bortonol a bolgar apolonoket..stb. Egyszerre eszrevettek hogy Khadafi diktator...

De az amereikai polgarok neveben is: kiert halnak meg amaerikaiak ,melyik ilyen harcot nyerte meg az USA:

 

Ugyanazt mondod tobb szoval mint amit en mondtam. Egyedi orszagokon belul torvenyek megszegese buntetheto, a buntetes vegrehajthato (tobbnyire). Mindez nemzetkozi szinten nem letezik. Ugyhogy a kulonbozo idevonatkozo egyezmenyeket vagy onkentesen betartjak orszagok, vagy nem, de az utobbinak igazi kovetkezmeny nem lesz.

Előzmény: Mumu (46256)
Mumu Creative Commons License 2011.05.02 0 0 46257

Keves  halottnak orultem ennyire.. De a kis ordog es az ellenmondas jogaszi kedve teszi: nem tudom mennyire volt az USA erdekeben az hogy  Bin Laden (es foleg csaladja) ne keruljon mas  vilagitasba..ne beszeljen egy targyalason.

Ez igy van  Karadzsics eseteben is (Haga)..

Előzmény: Törölt nick (46255)
Mumu Creative Commons License 2011.05.02 0 0 46256

Bocsanat..a masodik vilaghaboruban  az USA ugy lepett be hogy megtamadtak (az mar mas  kerdes mennyire tudott rola hamarabb es hasznalta fel aztan a mar regen keltezett elhatarozasa vegigvitelehez). Libya nem volt haboruba az USAval.Utalom Khadafit mint minden diktatort es o meg gyilkos is.De a jogi helyzet az: Az USA neha masok  keresere ,de sajat magatol is ,beleavatkozik mas  orszagok belugyeibe ,jatsza a nemzetkozi rendort. Aztan ebben sem kovetkezetes: Syriaban Assad bekeben oli a  fegyvertelen felvonulokat  . 2003 ban mindenkomoylabb  ok nelkul  feherre mostak  Khadafit  ..satraban hajlogtak a diplomatak.DSarkozy felesegenek adtak az eselyt hoyg kihozza a bortonol a bolgar apolonoket..stb. Egyszerre eszrevettek hogy Khadafi diktator...

De az amereikai polgarok neveben is: kiert halnak meg amaerikaiak ,melyik ilyen harcot nyerte meg az USA:

Korea ?

Ma Eszakkorreanak atomfegyverre van igy  hadonaszik.Cae rter masoidszor is ott voilt most mar nem fogadta  Kim Jong..

Vietnam ?

Kommunsita orszag lett lenyelte  az amerikai szovetseges Delvietnamot .Ma elindult egy reform kurzuson amit sajat amga kommunista vezetokkel tesz meg

Irak?

Megoltek (halistenek) Szadammot az orszag ma  Iran fele fordul nö a siitak befolyasa,naponta hal nak meg  bekes polgarok,az amerikai katonasag kifele tart

Afganisztan ?

Ezt nem kell reszleteznem

E mellett: a  kubai  blokad csak  nehezsegeket hozott az artatlan  lakosagnak. Jo 50 eve tarto blokad nem valtoztatta meg a kommunista rezsimet (maguktol most talan)..egy sor delamerikai orszagnak lett a peldakepe..

Egy sikere volt: r  lerihanta Granada szigetet. Nem akarok amerikaelelens  hangulatot kelteni..sokat koszong het a nyugat az amerikai vederonek a szovjet aresziv periodusaba,Ragen nelkul nem lett volna  beke...De mindezt sajat erdekebe tettenem altruistan..  Tehat uyganolyan  erteklesre  szamithat mind barmelyik sajat erdekeit koveto  orszag..

Előzmény: Mr Spock (46254)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.02 0 0 46255

Ellent kell hogy mondjak neked. Minel tovabb huztak volna annal inkabb derult volna ki az artatlansaga. Nezd meg mi tortenik a guantanamoi foglyokkal. ha ott helyben kinyirtak volna oket mar reg elfelejtette volna a vilag Guantanamo nevet is. Igy meg egyel tobb ok amit a szelsosegesek a zaszlajukra tuzhetnek, amit stupid orszagok amerika orra ala dorgolhetnek, persze gyeik sem ker a foglyokbol, oh nem. Bin Laden oda kerult ahova Ceucescu es megerdemelten.

Előzmény: Boszorka (46251)
Mr Spock Creative Commons License 2011.05.02 0 0 46254

Miert hiszi Amerika hogy joga van erre ?

 

JOGA egyik orszagnak sincs semmi ilyesmire. Amerikanak a 2. VH-ban sem volt JOGA atmenni Europaba es katonai erovel legyozni a nacikat.

 

Kesobb a tortelem analizalhatja, hogy ki volt az agresszor, ki vedte magat, kinek volt alapja arra hogy tamadjon, meg ilyesmik, de haboruzas soha eddig nem jog kerdese volt.

Előzmény: Mumu (46249)
Mr Spock Creative Commons License 2011.05.02 0 0 46253

Ha olyan ügyesek, miért nem fogták el,.....

 

Az csak a filmekben van, hogy a gonosz elmeseli az elettortenetet mielott hasznalja a fegyveret es ad eleg idot a hatosagoknak, hogy pirosra fessek a hajukat, lejatszanak egy sakk partit es meg probaljak gyozni a gonoszat valamifele filozofiai szinten. Az igazi eletben loni kell es kesz :)

Előzmény: Boszorka (46251)
Mumu Creative Commons License 2011.05.02 0 0 46252

A palisztaniak nem segitettek az ugyben. Bin Laden hallala szerintem  egy "brand" ,az Al Qaida"-brandjert vége. Most szerintem egy bizonyos ideig keresik az arulot-arulokat,aztan megindul a versenges a szervezet vezeteseert. Lehet hogy generacio valtas lesz.. Az uj Facebook generacionak masok az eszkozei ,a fiatalabbak inkabb szov cialis kovetelesekkel lepnek fel mint valasival.. Ezt remelem. Bin Ladent nem lehetett  elfogni,40 percig  volt fegyveres harc (csodalom hogy a felkilometerre levo pakisztani katonai akademia tagjai nem  reagaltak) a ahzban...sot  vagy ö vagy a tarsai egy aszonyt hasznaltak  vedofalnak (azt is mgeoltek)...

Neg az sem biztos hogy az USA el kaarta volna fogni elve .. hiszen Bin laden az amerikaiak kreaturaja .1979 ben segitett Afganisztanba.szoros kapcsolatba vlt az amerikaiakkal) Fogalamunk sincs mi kerult volna a ynilvanosag ele.. En gartulalok tovabbra is (holott majdnem biztos hoyg o mar nem volt  az effektiv vezetoje a szervezettnek ,de a szimbluma volt es az nagyon fomntos az arab vilagba)

Előzmény: Boszorka (46251)
Boszorka Creative Commons License 2011.05.02 0 0 46251

Nem tudok egyértelműen lelkesedni. Az erőszak erőszakot szűl, no meg nem szeretem az önbiráskodást.

Ha olyan ügyesek, miért nem fogták el, hadbiróság vagy valami ilyesmi és még mindig ki lehetett volna végezni. Sokkal elegánsabb lett volna. Tudom, nulla hozzáértésem van, csak az ösztöneim ezt sugják.:-(

Előzmény: Mumu (46250)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!