Kedves baksim
Miniszterelnöknek lenni sehol nem kötelező.
Ezzel kapcsoltban Parkinsonnak nagyon szellems eszmefuttatási vannak Ruritania miniszterelnokségével járó előnyökröl és hátrányokról.
Nem tudom, mit kellett volna tennie. Csak arra válaszoltam, hogy 1941-ben miniszterelnökként mindenki ugyanazt tette volna. Volt ellenpélda.
Amúgy - amint írom is - Bulgária sem üzent hadat a Szovjetuniónak, bár Hitler szövetségese volt. Meg is tarthatta az 1940-ben neki ítélt Dél-Dobrudzsát. Aki járt Balcsikban, az ismeri a román királyné nyaralóját.
Hát, el lehet vitatkozni, hogy a politika a történelem folytatása, vagy a történelem a politika folytatása. Talán tényleg az utóbbi a frappánsabb. A történelem a politika visszamenôleges folytatása, más eszközökkel :)))
Sôt: A történelem a politika folytatása, visszamenôleges eszközökkel. :))))
Én tényleg nagyon rossznak találom, ha politikusok történésznek vagy matematikusnak adják ki magukat, még akkor is, ha értenek hozzá.
Ugyanis lmindent ehet kritizálni szakmai szempontból (kétszer kettö az nem öt, kéremalássan, hanem négy és fél) és ezen aztán végnélküli vita keveredik. De lehet magát a tényt is kritizálni, "lám lám a magyar politikusok megint amatör történészként, amatör matematikusként brillíroznak, közben meg ott van nekik a közbiztonság meg a privatizációs visszaélések. stb."
Kdeves Baksim,
volt 1941-ben egy magyar miniszterelnök, Teleki Pálnak hívták, éppen holnap avatják a szobrát a Várban, aki NEM járult hozzá a hadbalépéshez.
Amennyiben 1941-ben a magyar miniszterelnököt nem Bárdossy Lászlónak hívják, hanem történetesen Hegyi Gyulának, (Kovács Lászlónak, Orbán Viktornak, Demszky Gábornak vagy Csurka Istvánnak) Magyarország akkor is megtámadta volna a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. Ezt kellene megérteni és ezért indokolt foglalkozni a rehabilitálással.
Amit írtan, független írásának tartalmától. Szerintem egy képviselô produktumait elsôsorban politikusi teljesitményként itélik meg, akármi is legyen az Ön szándéka.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az Ön mondanivalójával, és nem Bárdossy jogi rehabilitálásával vannak problémáim, hanem avval, hogy erröl politikusok vitatkoznak.
Kedves Szalonna,
örültem volna, ha előbb elolvassa, s csak aztán reagál. Ugyanis pártpolitika nincs benne, s jó vagy rossz, de az én egyéni szellemi termékem, nem pártanyag. Húsz éve írok cikkeket, könyveket, s csak hat éve vagyok képviselő. Így az előbbiben még mindig nagyobb a gyakorlatom.
Nekem nem tetszett, hogy a Bárdossy per reviziójával egy politikai erô - a MIÉP - kezdett foglalkozni. Ugyanennyire nem tetszik, ha egy másik politikai erô, az MSzP képviselôje nyilatkozik.
Az indoklásom mindkét esetben ugyanaz: Bárdossy megitélése a történészek dolga. Vitatkozzanak ôk, és ne a politikusok, akiknek ehhez - tisztelet a kivételnek - nincs is mindig meg a megfelelô képzettségük. Azt pedig - magyar állampolgárként szeretném elkerülni, ha elterjedne: a magyar politikusoknak nincs más dolguk, mint a múlton filozofálni, a múlt nevében tépni egymás haját.
T. véleményét ezzel együtt természetesen el fogom olvasni, de az az érzésem, helyesebb lett volna ezt a vitát a szakmailag szerkesztett történelmi lapokban lefolytatni, szakemberek között, mellözve a politikusok részvételét.
fokent 2 vh. kozti Magyarorszag es annak kulpolitikaja az asztala, Bardossyban allitolag o a legjobb
a csurkistak a perujrafelvetel folyaman lekomenista torteneszeztek, pedig, ha figyelnek, lathattak volna: Pritz nagyon is mely empatiaval viseltet B. irant
Aha, demokratikus Magyarország, mi? Tárgyilagosság, mi?
"Egy jogi eljárási hibákat is
tartalmazó perben a Budapesti Népbíróság 1945. november 3-án háborús bűnösként első fokon kötél általi
halálra ítélte, amit december 28-án másodfokon is megerősítettek. Az ítéletet a kivégzés előtt golyó általi
halálra változtatták, s a Markó utcai börtön udvarán 1946. január 10-én végrehajtották."
Forrás
Ha utánközlésben is, de a következő gondolataimat szeretném a tárgyilagos netezők figyelmébe ajánlani.
Bárdossy a nemzetnek okozott kárt
Bárdossy László rehabilitálásának kezdeményezése felfogható olyan provokációként, amelyet a demokratikus oldalnak nem érdemes túlreagálnia. A visszafogott reakciót indokolhatja, hogy éppen a kezdeményezők célja a vita újranyitása olyan alapvető kérdésekben, amelyekben a II. világháború után egyszer már történelmi konszenzus alakult ki. A Bárdossy-ügynek ugyanakkor olyan tanulságai is lehetnek, amelyeket - ha már a MIÉP rehabilitációs kezdeményezése megtörtént - érdemes újra gondolnunk. Különösen fontosnak érzem a megszólalást azért, mert az eddigi tiltakozások a harmadik zsidótörvényt és a Szovjetunió elleni hadbalépést rótták fel a kivégzett miniszterelnök bűnéül. A tiltakozók nemes szándékát tiszteletben tartva sem tartanám szerencsésnek, ha Bárdossy László olyan "nemzeti politikusként" rögzülne a köztudatban, akit kizárólag antiszemita és szovjetellenes tetteiért ítéltek halálra. Sőt, tartok tőle, hogy a MIÉP-nek pontosan ez a célja.
Ha nem tesszük nyilvánvalóvá, hogy Bárdossy László - meglehet, szubjektív szándékai ellenére - a magyar nemzetnek ugyannyit ártott, mint a magyar zsidóságnak, s a Szovjetunió mellett Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ellen is hadba vitte az országot, akkor a vita óhatatlanul eltorzul. A kommunizmus bűneiről szóló vita közegében a fiatalabb nemzedékek talán meg sem értik, hogy 1941. júniusában a Szovjetunió elleni hadbalépés egyben a nyugati demokráciáknak szóló hadüzenet is volt, s Bárdossy a mai NATO magját alkotó atlanti szövetséggel is háborúba sodorta a nemzetet. Eljátszva ezzel annak esélyét, hogy akár a Szovjetunió, akár a nyugati hatalmak érdemben támogassák a határon túli magyar területek visszatérését Magyarországhoz.
Bárdossy László neve évtizedeken át nemcsak a kommunisták, hanem a mérsékelt jobboldaliak szemében is összekapcsolódott mindazzal a szerencsétlenséggel, amely a második világháborús hadbalépésből következett. A II. hadsereg doni katasztrófájával, százezrek értelmetlen halálával, a felmérhetetlen háborús károkkal. Lehetséges, hogy ha a Bárdossy-kormány nem lépett volna be Hitler oldalán a háborúba, akkor a németek később mégis megtámadták volna az országot. (Bár sem Svájcot, sem Svédországot nem támadták meg, megelégedtek azok gazdasági szolgálataival.) Ez esetben azonban a háború utáni békekötésből Magyarország területileg nyertesen kerülhetett volna ki. Azt, hogy ez nem üres spekuláció, jól bizonyítja Bulgária példája. Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásával párhuzamosan a bolgárok is megkapták Romániától Dél-Dobrudzsát. Mivel azonban ők nem léptek hadba a Szovjetunió ellen, az 1940-es határmódosítás máig érvényes. A román királyné egykori palotája ma is a bolgár tengerpart látványossága.
Bárdossy Lászlót a Szovjetunió elleni hadbalépés előtt a moszkvai magyar követség arról tájékoztatta, hogy ha Magyarország kimarad a háborúból, akkor a háború után számíthat Erdélyre. Ezt nem mástól, mint Horthy Miklóstól tudjuk, aki emlékirataiban szó így ír: "Nem kímélhetem meg Bárdossyt attól a szemrehányástól, hogy azokban a válságos napokban eltitkolta előlem moszkvai követünk egyik táviratát, melyről csak három évvel később értesültem. Ekkor Bárdossy, nyomatékos kérésemre, be is ismerte ezt a tényt. Kristóffy követ távirata azt a jelentést tartalmazta, hogy Molotov Magyarország semleges magatartása esetére az erdélyi kérdésben a Szovjet támogatását helyezte kilátásba. Ennek az ajánlatnak komolyságára vallott, hogy követségünknek június 23-át követően még nyolc napon át lehetővé tették, hogy a szokásos rejtjelek útján érintkezzék Budapesttel."
Ezekben az emlékiratokban Horthy Miklós szó szerint a "Bárdossy és Imrédy volt miniszterelnökök irányítása alatt álló szélsőjobboldali szárnyat" vádolja meg a háborús erőfeszítések állandó fokozásával, amivel szemben a nemzet érdeke a "nem hadviselő állapot" visszaállítása lett volna. Bárdossy alapvető bűne éppen az volt, hogy a nemzet békéjét és hosszú távú érdekeit alárendelte a náci Németország céljainak. Édesapám fiatal térképésztiszt volt 1941-ben. Családi és rokoni történetekből évtizedek óta tudom, hogy az akkori "elit" értelmesebb része tisztában volt vele: Németország nem nyerheti meg a háborút Oroszország és a nyugati hatalmak közös frontja ellen. Ha Bárdossyt nem vakítják el németbarát és szovjetellenes előítéletei, akkor okos politikusként ezt neki is tudnia kellett volna.
Egy ország háborúba vitele - amelynek egyenes következménye lett milliónyi zsidó és nem zsidó magyar ember halála és az ország pusztulása - nem szokványos politikai sakkhúzás, hanem életre-halálra szóló döntés. A háborús bűn fogalmát par excellence kimeríti az, ha valaki az országot vesztes, gonosz és idegen célokért folytatott háborúba taszította. Tény, hogy a második világháborút előre kiszámítható módon elveszítettük. Parlamenti, jogi és közjogi szinten 1945 óta azt sem vonta senki kétségbe, hogy a náci Németország gonosz háborút folytatott a zsidók és a lengyelek, a Szovjetunió vagy éppen az Egyesült Államok ellen. Végül az is bizonyos, a fasiszta Románia és Szlovákia szövetségeseként Hitler mellett harcolni idegen érdekek szolgálatát jelentette. Mivel megkerülhetetlen tény, hogy Magyarország belépését a második világháborúba elsősorban Bárdossy László kényszerítette ki, esetleges rehabilitálása azt jelentené, hogy a magyar jog szerint Magyarország a jó oldalon lépett hadba Hitler mellett és a nyugati szövetségesek ellen. Ép ésszel nehéz feltételezni, hogy a francia vagy norvég bíróságok rehabilitálják a hasonlóképp kivégzett Pierre Laval francia miniszterelnököt vagy a fogalommá vált Quisling norvég kormányfőt.
Mai eszünkkel természetesen másképp gondolunk a politikai bűnökért kiszabható halálbüntetésről, s ilyen értelemben el lehet tűnődni az ítélet szigorúságán. Akkor, a második világháború több tízmillió ártatlan áldozatát látva a törvényhozók (Magyarországon 57%-os többségükben kisgazda politikusok) úgy látták, hogy a legsúlyosabb háborús bűnökért a legsúlyosabb büntetést is ki lehet szabni. (Volt nyugati demokrácia, ahol kifejezetten a háborús bűnösök esetére állították vissza a halálbüntetést.) Kíváncsi vagyok, ki veszi magára azt a bátorságot, hogy a háborút megélt és megszenvedett nemzedékek helyett ítélkezzen utólag a háborús szenvedésért felelős személyek ügyében.
Bárdossy László a dokumentumok szerint amúgy bátran és gerincesen védekezett a Népbíróság előtt, s ha bűnét nem is ismerte el, annyit elfogadott, hogy a vesztes háborúért valakinek fizetnie kell. Könnyen elképzelhető, hogy intellektuálisan vádlói fölé emelkedett és helytelen lenne bűnöző alkatnak beállítani a személyét. Bűnt azonban normális lelkialkatú emberek is elkövetnek, s ha ebbe milliószám pusztulnak bele mások, akkor a kor büntetőjogi keretei közti felelősségrevonás logikusnak és szükségszerűnek látszik. Csurka István valószínűleg többet használna Bárdossy László emlékének, ha nem jogi eszközökkel akarná rehabilitálni, hanem írói eszközökkel igyekezne egyéniségét és tragédiáját árnyalni.
A MIÉP kezdeményezése egészen nyilvánvalóan a második világháborúról alkotott történelmi ismereteinket igyekszik tesztelni. Elhiszi-e a szélesebb közvélemény, hogy Bárdossyt a kommunisták végezték ki azért, mert a zsidók és a kommunisták nacionalista magyar embernek tartották? Ha igen, akkor lassan megérik az idő Hitler háborújának újra-értékelésére is. Meggyőződésem szerint akkor cselekszünk helyesen, ha úrrá leszünk első indulatunkon, s a történelmi tényekre koncentrálunk. Bárdossy László nem csak a zsidó munkaszolgálatosokat, hanem az egész második magyar hadsereget zavarta biztos halálba a Donnál. (Ahogy ezt Nemeskürty István oly hitelesen megírta.) Nem csak a Szovjetunió, hanem Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ellen is hadba léptette az országot. Ő játszott el végképp Erdély békés visszatérésének (részleges megtartásának) esélyét. A magyar nemzeti érdekkel szemben egy idegen nagyhatalom céljait szolgálta - mégpedig egy olyanét, amely Magyarországot a németség életterének tartotta. E rehabilitációs vitában helyes Horthy Miklós, Bethlen István, Kristóffy korabeli moszkvai követ és mások vádló vallomásait is felhasználni, hiszen róluk nem feltételezhető, hogy a Szovjetunió vagy a "kommunisták" érdekeit szolgálták.
A szélsőjobboldal ügyes taktikával óvatosan, lépésről lépésre igyekszik szétmállasztani és kilúgozni a II. világháború megítélésében 1945-ben kialakult történelmi konszenzust. Amelyet a Balkántól és a klasszikus Kelet-Európától nyugatra ma is egyképp oszt a demokratikus baloldal és jobboldal. Ebben a vitában helytelen lenne hallgatni és a MIÉP-nek engedni át a terepet. Bárdossy a legtöbbet a magyar nemzetnek és a nemzeti függetlenségnek ártotta. Ezért nemzeti ügy az is, hogy - személyének gyalázása nélkül és a halálbüntetést elvi alapon elutasítva - az 1946-os demokratikus Magyar Köztársaság ítéletét a mai köztársaság is tiszteletben tartsa.
"soha még ilyen hetykén nem üzentek hadat" írták a svájci lapok miután Bárdossy megállapította a hadiállapot beáltát a szovjetúnióval. Persze ez nem bűn. Hiszen a háborút nem lehet bűnnek tekinteni.
olvastam egy anekdotát, mely jól jellemzi annak a kornak kusza viszonyait (remélem még nem volt):
Amikor Magyarország hadat üzent az USA-nak az amerikai külügyminisztérium behívatta a washingtoni magyar nagykövetet:
- Önök köztársaság?
-Nem, királyság.
-És van királyuk?
-Nincs, ellentengernagyunk van.
-És flottájuk van?
-Nincs, mivel tengerünk se.
-Önök hadat üzentek az USA-nak, van valamilyen követelésük?
-Nincs.
-Angliával szemben?
-Nincs.
- A Szovjetunióval szemben?
Vele szemben sincs.
- Akkor kivel szemben van követelésük?
- Romániával szemben.
-És nekik is hadatüzentek?
-Nem, ők a szövetségeseink.
Ha Bárdossy előveszi a Briandt-Kellog paktumot, amelyet Magyarország is becikkelyezett 1929-ben, akkor semmiféle dilemma elé nem kerül, betartja, nem üzen háborút, legfeljebb lemondatják. És akkor élhetett volna az emberi kor végső határáig.
Így viszont tömeggyilkos lett.
Bajcsy-Zsilinszky Endrének minden bizonnyal igaza volt. Viszont azt is végig kell gondolni, hogy mi motiválta Bárdossy Lászlót? Amit Teleki Pál nem írt alá, az a feladat rá hárult. Mi történt volna, ha ő is ellenszegül? Ha dokumentumokkal bizonyítható a MIÉP állítása, akkor egyértelműen fel kell menteni.
Zsilinszky kontra Bárdossy
„Iszonyú a történelmi felelősség, ami Rád nehezedik”
Vigh Károly
Szerző
Felküldve: 2001. január 31.
7 . oldal, Magyar Nemzet
Bárdossy László történelmi szerepéről, illetve népbírósági ítéletével kapcsolatban a napokban számos írás jelent meg a sajtóban, miután a MIÉP elnöke felvetette a rehabilitáció szükségességét.
Jómagam, aki Bajcsy-Zsilinszky Endre életpályájával foglalkoztam, és kandidátusi diszszertációm az ő külpolitikai nézeteiről szól, sűrűn találkoztam a forrásokban a Bárdossyval lezajlott vitáival. Mindezek alapján úgy vélem: nincs igazuk azoknak, akik most elhallgatva Bárdossy negatívumait, hibáit, sőt vétkeit, amiket elkövetett, őt teljes mértékben felmentenék mindezek alól, és olyan mártírként kívánnák beállítani, mint azokat a politikusokat, akik – például Bajcsy-Zsilinszky – valóban azoknak tekinthetők. Az tény, hogy amennyiben tárgyilagosan vizsgáljuk meg a tevékenységét – beleértve a Szálasi-időszakban betöltött szerepét –, akkor börtönbüntetést mindenképpen érdemelt volna.
A Zsilinszky és Bárdossy közti ellentét a magyar külpolitikát illetően döntően Teleki Pál halála után a jugoszláviai események során kezdődött. Amikor 1941. április 11-én a magyar csapatok elindultak a Délvidék (Bácska, a baranyai háromszög, a Muraköz) elfoglalására, ez Juhász Gyula szerint is együtt járt az ott élő délszláv és zsidó lakosság elleni terrorhadjárattal, amelynek néhány nap alatt 2300 áldozata lett. Bajcsy-Zsilinszky éppen ekkor, április 11-én küld emlékiratot Bárdossyhoz Magyarország nemzetközi helyzetéről és külpolitikájáról, amelyben élesen bírálta a kormány magatartását és figyelmeztette Bárdossyt a „magyar quislingizmus” kifejlődése miatt.
Bajcsy-Zsilinszky második figyelmeztetése Bárdossyhoz augusztus 5-én jutott el egy 40 oldalas emlékirat formájában, amelyben Zsilinszky valószínűnek mondta a hitleri birodalom háborúvesztését. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Bulgária „nem ugrott utánunk”, és nem lépett be a háborúba. Amint Zsilinszky hangsúlyozta, „bizonyos kockázatot nemcsak vállalnunk, de majdnem keresnünk kell” Magyarország megmentéséért. Szerinte ugyanis a trianoni sérelmek jóvátétele érdekében érdemeket kell szerezni Európa előtt. Ezzel szemben a németek oldalán vívott háború Magyarország katasztrofális vereségével és egy új Trianonnal fenyeget. Bárdossy mégis tovább lépett a háború útján, és Bajcsy-Zsilinszky memorandumát 1941. november 19-én – válasz nélkül hagyva – „ad acta” tette.
Összehasonlítva Teleki és Bárdossy külpolitikáját – ahogy Zsilinszky hangsúlyozta –, Telekire a „több vasat tűzben” elv volt jellemző. Ezért például Teleki – Bárdossy tudta nélkül – több bizalmi emberét küldte ki az Egyesült Államokba, akik vezető amerikai politikusokkal, közéleti személyiségekkel, tudósokkal léptek kapcsolatba, hogy megmagyarázzák Magyarország politikai helyzetét és az elkerülhetetlen kompromisszumokat a német nyomás miatt. Például így került ki Amerikába Eckhardt Tibor, a Kisgazdapárt vezetője és Kosáry Domokos, a későbbi Teleki Intézet igazgatója, majd az Akadémia elnöke.
Bajcsy-Zsilinszky koncepciójában az 1941. november 10-én, a külügyi bizottságban elhangzott beszédében az Egyesült Államok úgy szerepel, mint amely hatalommal „féltékenyen és elszántan” tartani kell a diplomáciai kapcsolatokat, mert bizonyosra vette, hogy Amerikának döntő szerepe lesz a háború utáni kérdések megoldásában. Ezért tartotta fontosnak Eckhardt amerikai tartózkodását. Zsilinszky, egyetértve Teleki angolszász orientációjú politikájával, a külügyi bizottság ülésén, 1941. november 10-én a német sorssal való azonosulás ellen ezt a külpolitikát hangsúlyozta, és arra kérte Bárdossyt, „ne akadályozza meg, hogy még idejében bárkát építsünk magyar nemzetünk számára a közelgő új özönvíz elé”. És ne feledkezzünk meg arról, hogy minderre még a moszkvai csata előtt került sor! Ezért néhány nappal a Bárdossyhoz intézett figyelmeztető szavai után, Bajcsy-Zsilinszky november 21-én a költségvetési vitában e szavakkal fejezte be nagy hatású beszédét: „T. Ház! Kossuth Lajos szellemének eleve sugallata hiányzik itt mind fájdalmasabban ebben az országban. Kossuthé, akit halála után újból száműzetésbe küldöttek, és állandó száműzetésben tartanak azóta is újabb történetíróink és maga a Trianon utáni szomorú húsz esztendő megszűkült politikai szelleme és gyakorlata. Én Kossuth Lajos halhatatlan szelleme és vezérlő keze után kiáltok”.
Majd amikor a honvédelmi tárca vitájára került sor, Bajcsy-Zsilinszky azt hangsúlyozta, hogy a magyar hadsereget épségben kell megőrizni az ország előtt álló történelmi feladatokra. Így például a háború végén elképzelhető fait accomplira a szomszéd országokkal kapcsolatban. Ugyanis Zsilinszky a magyar önvédelem céljaira szerette volna tartogatni a magyar fegyveres erőket. Ezzel összefüggésben figyelmeztette Bárdossyt a délvidéki eseményekre, amikor még az 1941. december 5-i beszédében a katonai és csendőri brutalitás ellen emelt szót, imigyen: „Szeretném megkérni az igen tisztelt miniszterelnök urat, hogy nagy gondot és nagy szeretetet áldozzon a magyar–délszláv kérdésre.” Ismeretes, hogy miután a katonai hatalom a Délvidéken a németbarát magyar katonai parancsnokok és csendőrök kezében volt, a polgári lakossággal szemben német utasításra jártak el. A velük szemben alkalmazott brutális módszerek később, a háború végén kiprovokálták a titoista hatalom részéről azt a tömeges öldöklést, amelynek több tízezer magyar lakos esett áldozatul.
Az Amerika elleni magyar hadba lépés tekintetében is éles ellentét mutatkozott Bárdossy és Zsilinszky között. A külügyi bizottságban 1941. december 20-án elmondott beszédében Zsilinszky nem csupán arra hivatkozott, hogy például Finnország addig nem volt hadiállapotban Amerikával, hanem négy pontban foglalta össze elvi indokait, ami miatt Magyarországnak meg kellett volna őriznie a nem hadviselő viszonyát az Egyesült Államokkal szemben. Ezek a következők: 1. Az USA nem írta alá a trianoni békeszerződést. 2. Az USA-ban több mint egymillió magyar él, akiknek a lelki összhangja az anyanemzettel nem lehet számunkra közömbös. 3. Az USA döntő tényezőként fog leülni az új béketárgyalások asztalához. 4. Roosevelt elnök nem azonosította magát a trianoni szerződéssel.
A német haderő Moszkva előtti veresége, Bárdossynak az USA-hoz intézett hadüzenete, Ribbentrop magyarországi látogatása, Keitel tábornagy érkezése és ezzel összefüggésben Bárdossy kolozsvári beszéde az újabb katonai erőfeszítések szükségességéről Bajcsy-Zsilinszkyt arra késztette, hogy a miniszterelnökhöz intézett levelében hangot adjon súlyos aggodalmainak, 1942. január 21-én. Megrökönyödve idézte Bárdossy kolozsvári beszédét, amelyben a németek Moszkva előtti csatavesztésével kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette: „Nehéz küzdelemben állunk, s ebbe bele kell vetnünk minden erőnket, mert egész Európa sorsában most dől el a mi sorsunk is.” E súlyos kijelentésekkel kapcsolatban írja Zsilinszky Bárdossynak: „... ha nagyobb katonai erővel állnánk elő, nemcsak erkölcsi gyalázat várna a mi nemzetünkre, ha pribékszerepre vállalkoznánk – román stílusban..., hanem nemzetünk és államunk végső pusztulása is. Nem köthetjük magunkat, a mi nemzetünk sorsát ehhez a hullához, hogy vele rothadjunk. Iszonyú a történelmi felelősség, ami Rád nehezedik.”
Majd levonva a végközvetkeztetést a hadihelyzetről, ezt írja Bárdossynak: „Aki egyetlen további katonát ad idegen célra, idegen háborúba, azzal én és a velem gondolkodók életre-halálra szemben állnak, és ha kell, szembe is szállnak.”
Nem. A koztarsasagi elnok Olaszorszagban ugyanolyan hataskoru funkcio kb mint nalunk.
az az egyik miniszterelnok volt.
Ahogy szokas mondani, a baloldali politikusok a penzen buknak le, a jobboldaliak a nokon.
