Karate könyvekben Pál György, Shito Ryu fordítása tökéletes.
Adámy könyvei is tűrhetőek. / Azért tűrhetőek, mert nincs írói vénája./
Kurdi Gábor szintén remek könyvet hozott össze.
Furkó Kálmán könyve azoknak tökély, akik a formagyakorlatokat élvezik.
És ha a 80-as évekről van szó, akkor Tótisztól messze jobb, a sűrűben motoszkáló emberke Dr. Serényi János.
Tótisz: Karateföldön munkája kb. ilyen véleményeket szült más fórumokon:
"kissakos
Egy régiségvásáron bukkantam rá erre a könyvre, mivel érdekelt a harcművészet és a Távol-Kelet világa, megvettem, a fülszövege nagyon csábító volt. Azonban olvasás közben már vártam hogy vége legyen. Egy csapat magyar karatés a szerencsének köszönhetően kijutott a 80as években Japánba, és leírták hogy mi történt velük-de mivel egyikük sem volt író, nem sikerült átütő művet alkotni. Egyes alkalmakkor például oldalakat írnak arról, hogy hogyan sikerült üres szállodát találniuk. A karatéról, és magáról a szigetországról viszont szinte semmit nem tud meg az ember. Elég gyenge könyvecske, csak fanatikus gyűjtőknek ajánlom."
Ahol nem a Karate a központi téma, akkor:
K. Joruto
Sugawara Tetsutaka - Akidó és a kínai harcművészetek.
Valamint a: Kegyetlen idő. ( Bushidó-Samurai-Rónin világot érteni akaróknak ajánlott.)
Plavecz Tamás kislexikona is hiány töltő.
Havasi András Tájcsi könyvét az is élvezni tudja, akit sosem érdekelt a kínai vonal.
Tótisztól szinte mindenki más jobb, akik valóban a szakmájukat adják.
/Ne érts félre. Mindnyájan szeretjük Tótisz könyveit. Kár, hogy nem láthatunk már tőle újabbakat./
Az amerikai export. A 80-as évek végéig egészen jól el tudták az ifjúságukat zárni a beáramlástól. Most már ha megnézek egy Tokio belváros videót, rögtön meg lehet látni jónéhány szőke japán fiatalembert.
Már csak Szibériában és Ázsiában, a magas hegyekben tartják magukat. Amerika szinte mindent felfalt már.
Célról és eszközről írtam. A karate csak egy eszköz. Ha valaki léleknevelésnek pl. a gyúrást választja, szerintem az is jó.
Mielőtt félreértenéd, itt a gyúrás alatt nem a tesztoszteront, növekedési hormont, inzulint és egyéb tiltott szereket használó szörnyeket értem, hanem az olyan embert, aki tudatosan fejleszti magát.
Pl, a testépítésben is lehet távlat, kutatások szerint egy sportoló míg eléri a genetikus maximumát az minimum 10 év, de ez az ideális eset, a valóságban ez inkább 20 év. Ha minden tökéletes, akkor első évben kb. max 15 kiló izmot tud magára rakni a sportoló és ez minden évben feleződik , a 10. évben már minimális. Azonban egészen a 69. életévig tud fejlődni az ember, utána pedig aktív edzés mellett sokkal lassabban devalválódik.
Ez egy olyan játék, amit ha jól csinálsz egész életedben játszhatsz.
Úgy fogalmazol, hogy félreérteni sem lehet. Gondolom a környezeted ezt megszokta köszönni neked.
Japánban sosem állt első helyen a harcművészetek. Nem lepett meg a ranglista. :)
Én magam nem szoktam a dolgokat, ahhoz nem kötődő valamihez mérni.
Velem ezért elő sem tudna fordulni, hogy a teszem azt kosárlabda és a harcművészetek országos népszerűségét összevessem
és mit ne mondjak ebből még valamiféle tanulságot is vonjak le.
Gondolom Magyarországon sem a néptánc áll a népszerűségi lista első helyén. ( Már ha a néptáncot akarnánk attól független valami más egyébbel összemérni.)
A néptáncosok ettől még köszönik szépen jól érzik magukat. Szerintem.
Tótisz könyvein van egy olyan érzésem, a legtöbbünk neveltette már magát.
A Karateföldön c. könyve olyan régi, hogy ma már a kutyámnak sem ajánlanám.
Főként, ha egyéb más Tótisz könyvet is olvasott már valaki. A regényeinek van súlya. Időt állóak.
A Karateföldön, Tótisz legelcseszettebb (dög unalom és semmi köze sem Japánhoz, sem a karatéhoz) könyve.
Ezt szasza önéletműve messze übereli.
Vagy mit ne mondjak, ettől még a te fórum írásaid is messze értékesebb szavakat tartalmaznak.
Szívesen, bár ha a karatéról magyar szemmel szeretnél olvasni, akkor Tótisz András: Karateföldön címü könyvét ajánlom. Az a könyv az akkori érának megfelelő korrekt dokumentum.
Mostanában megint belemélyedtem a karate történelmébe és meglepett hogy mennyi kisebb iskola létezik Okinawán, de egyébként Japánban is. Erről (perverz módon) eszembe jutott ez a faszi, de a neve meg nem. Egy napig keresgéltem, beírtam a Google-ba mindent ami beugrott. Sikertelenül.
Szerintem aki változni akar lelkileg, mentálisan, az keres egy eszközt, pl az edzést (ez egy módszer a sok közül). Ott találhat segítő közösséget, akik a céljai eléréséhez lehetnek támogatók. Ebben az esetben, mint alább is írtam, az edzés nem cél, hanem eszköz, mer ta gyakorló eleve egy céllal indult el.
A Jorutos könyvet meg csak poénból dobtam be, kb megmutatja, hogy egy magyar hogy akar japánabb lenni a japánnál is. Tulajdonképpen japánban nem is a HM/KS a legnépszerűbb sport.
Tudtad pl. hogy Japánban -sorrendben- ezek a legnépszerűbbek:
Ne haragudj, de ez egy össze-vissza handabanda beszéd. A Mátrix című filmben is béna volt, de itt? Én arról írtam, amit Madách fogalmazott meg:- "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"
"Mert azt mondták nekik, hogy az edzés majd megváltoztatja őket. Hogy az edzés majd elvégzi azt a munkát helyettük, amit nekik kellene." Az edzés mindig "csak" eszköz és nem cél. Nem az edzéstől lesz valaki jobb, vagy rosszabb ember.
Volt itt régen egy tag, egy bizonyos KJoruto. Ő ezt a fajta edzéssel nevelést még külön könyvben is fejtegette. Amolyan mesei elemekkel átszőtt okoskodás a rangról és a nem létező hatalomról. Ha nem olvastad, érdemes egyszer átfutni: https://mek.oszk.hu/02700/02743/
Az egyébként nekem egy feloldhatatlan egyenlet, hogy a budo követői évszázados hagyományokról beszélnek, de a karate, judo, aikido mind fiatal rendszer a XX. század elejéről. Igazából még csak egy-két generáció esett ki ebből a rendszerből és azért azt láthatjuk, hogy nem mindenki gáncs nélküli lovag, aki ezekből a körökből jött.
A könyvnek az lett volna a mondanivalója, hogy az ügyetleneknek is érdemes küzdeni, mert ésszel és energiával minden megoldható. Idealistaként azt hittem, hogy -ahogyan én- mindenki jobb, erősebb, egészségesebb stb akar lenni. Tévedtem, az emberek nem abszolútban gondolkoznak - kiválasztanak egy szerepet, és azt akarják minél jobban, annak elvárásai szerint eljátszani.