„Olyan hihetetlenül néz ki, mintha egy fantasy film digitális díszlete lenne”-ez Monemvasia, dél-Peloponnesos, de, megkockáztatom, hogy egész Görögország egyik legfelkapottabb turista látványossága. A történelmi korokat is megélt bevehetetlen erődsziget még ma is impozáns látványt nyújt. Az üszkös romok és a felújított templomok kontrasztja, a nyüzsgő bazársorok feelingje hamisítatlan középkori hangulatot idéz vissza, a fellegvár látványvilága szavakkal ki sem fejezhető. A sziget feltérképezése komoly sport és túrafeladat is, javaslom mindenkinek a film megtekintését.
Újra robog a Balkán bringatúra! Bár nem kell kerékpártúrázónak lenni ahhoz, hogy csodáljuk Balkán szépségét. Elég most csak hátra dőlni és Balkán Kalandok következő részét megtekinteni.
A folytatásban országot váltunk és célba vesszük az Adriát. De előtte rá csodálkozunk Winetou egyik forgatási helyére. Majd alulról lessük Klissa várát ahol a Trónok harca is forgott. Érkezés Splitbe, majd rövid városnézés után a Dalmát szigetvilág egyik legje következik, Brac sziget.
A Dimitros-katasztrófa, mai napig Európa egyik megmagyarázatlan rejtélye. A misztikus homályba burkolódzó partra vetett hajóroncs története több, mint 40 éve számos találgatást megélt. A „szellemhajó”, bár dél-Görögország egyik legfelkapottabb foto-témája, egyre inkább enyészik el, utolsó kétségbeesett harcát vívja legnagyobb ellenségével, az idő vasfogával. Görög bringatúránk újabb epizódja következik...
Tartalom: „Egy bizarr helyen eltöltött éjszaka után kalandoraink újra akcióban. Cél, az Égei-tenger. Betámadják a regionális központot, Gythio-t, a polip fővárosát. Hogy kóstolnak-e octopust vagy sem, egyenlőre maradjon költői kérdés, az viszont, hogy a felvezetőben emlegetett „kisértethajó” útba esik-e, már nagyon is realitás. A végeláthatatlan narancs és citrom-ültetvények között elérik-e a kilátástalanul messzinek tűnő keleti partot, csak azoknak derül ki, akik rákapcsolnak a „Play” gombra…”
Sziasztok! Folytatódik a Balkán Kalandok 2022. Még mindig a csodálatos Bosznia - Hercegovina a helyszín. Elhagyjuk táborhelyünket és az erdő öleléséből a végtelennek tűnő, a kék ég alatt elterülő Kupres fennsíkon vezet tovább utunk. Közel s távol magasodó hegycsúcsok ölelésében. A történelem, a közelmúlt veszélyei kísérik utunkat. A nap végét pedig a pazar környezetben elterülő Busko Jezero koronázza meg.
Sziasztok! Hoztam nektek egy újévi kis filmet. Egy amolyan év nyitó és év záró kisfilm az új év első napján. Az idei újévi tavasz most a jó idő keresésével kezdődött. Így alakul ki belőle egy sejtelmes fantasztikus újévi első túra. Útközben hallhatunk az útról, elmélkedésről, múltról és jövőről. Megtalálom a Napot? Milyen látványvilág fogad a Mátrában? Az évnyitó filmből minden kiderül. A kis túrafilm itt tekinthető meg: https://youtu.be/386IlT3bocI Vagy megtalálható youtube csatornámon is, Bandibácsi néven megtaláltok. Általában az itthon forgatott kisfilmeket nem sokan nézitek, de ha mégis megtekintitek azt nagyon köszönöm, a likokat és természetesen a feliratkozásokat is.
A „Kegyetlen világ” kifejezés Görögország déli részére kettős értelemben is igaz. Egyrészt földrajzilag, másrészt társadalmilag is. Ebben a teljesen ismeretlen, tömeg túrizmus által érintetlen szürreális világban, ahol a valószerűtlenül kék tengeröblök és az elképesztően sivár vidék váltják egymást. Görög túránk következő epizódja megtekintésre készen áll....
Tartalom: Kalandoraink folytatják útjukat az ismeretlenbe…
Sziasztok! Figyelmetekbe ajánlom a Balkán kalandok 2022 sorozatom első részét. Egy fantasztikus túra kezdődik egy máig szinte ismeretlen országban Bosznia - Hercegovinában /illetve lesz Horvát tengerpart is/. Túránk nem titkolt célja, hogy megismertesse mindenkivel e csodás ország rejtett és kevésbé rejtett kincseit. Nem is kezdhetjük mással, minthogy egyből a közepén kezdjük, egy igazán ütős látvánnyal, a Vrbas kanyonnal. De, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk? Vajon mit nem szabad fotózni és, hogy milyen magasan lehet sétálni a kanyon felett? - az első részből kiderül. https://youtu.be/Y3kr9KrRDXU Útvonal: Banja Luka - M16 os út /E661/ Jajca - Plivsko jezero #boszniahercegovina #kerékpártúra #jajca
Ha inkább újat szeretnél: Szerintem a decahtlonos bringáknak a legjobb az ár/érték arányuk. Ez pl. bele is fér a keretedbe: https://www.decathlon.hu/p/noi-mtb-kerekpar-st-530-27-5-turkizkek/_/R-p-310525?mc=8562847&c=K%C3%89K_T%C3%9CRKIZ Hidraulikus tárcsaféket ennyiért máshol valószínűleg nem adnak. Évek óta használok egy hasonló bringát, pl. többször voltam már vele a Zemplénben is, nekem bevált. Mondjuk már lecseréltem rajta ezt-azt, pl. egy jó defektvédett gumi szinte alap a terepezésnél.
Ez inkább kirándulásra való. Az első villa nem teleszkópos. A teló már egy jobb erdei útra is elkél. Ha terepezni szeretnél, oda komolyabb váltó, hajtómű kell.
A múltkor láttam egy Merida Crossway-t a jófogáson, kormányról lokkolható telója volt, Deore XT cuccokkal, már csak egy integrált hastómű hiányzott róla, asszem 170 körül volt. Sírtam, hogy nem vehettem meg, nehezen magyaráztam volna meg, minek egy harmadik bicikli.
Akkor neked vagy monti, vagy cross típusú bringa lenne jó. A megjelölt összegért újat nem túl jót kapsz, használtat már elég jót.
Az, hogy mi kell az embernek, olykor maga se tudja. Én országútival kezdtem, de aztán rájöttem, hogy nem akarom kamion alatt végezni, vagy hogy egy kalapos skodás kinyírjon, így váltottam a mellékutakra, erdei utakra, erdei utakra. Van erre is egy gépem, de ez igazából túrára való. Szóval a második bringa után vagyok ott, hogy most már jó lenne egy cross, amit csinálok, arra az lenne a legjobb.
Ezzel már csak azért se lősz mellé, mert jól megy aszfalton, nem néz ki rajta hülyén a sárvédő és a csomagtartó, tehát túrára is jó, meg elugrani vele ide-oda.
Én, amikor 10 éve újra kezdtem a cangázást, úgy csináltam, hogy vettem egy alap cross-trekking gépet, akkor 100 pénzért (GT Transeo 4), ami kb a belépő szint, jó terepre, meg túrázni is, s majd látom mi lesz. Aztán kiderült, h szinte csak aszfalton megyek, viszont közlekedésre, ügyintézésre is ugyanúgy használom, tehát kell csomitartó, sárvédő, etc.. Ezeket megvettem rá, majd amikor 7 év után lecseréltem, akkor már pontosan tudtam, hogy mit szeretnék, mert megvolt a felhasználói szokás, s az igény. Ez alapján egy szíjas, agyváltós trekking lett (Cube Travel Pro), sokkal jobb gumikkal (azóta nuku defekt). Úgyhogy ez is egy út, illetve elsőnek lehet használt is, ahogy olvtársunk javasolta, nekem ez azért nem játszott, mert magas vagyok, s nagyon kevés volt kínálatban az XL es canga, ami tetszett is, meg árban is megérte volna.
Sajnos ennyi pénzen manapság még a "belépő" kategória is necces újonnan. Mármint ha komolyan szeretnéd használni, és megbízható is legyen.
Ha a "terep" alatt az erdei bicikliutakat érted, akkor inkább trekking a jó választás.
Ha viszont kifejezetten erdei turistautak, köves-sziklás terep, akkor persze MTB.
Nekem egy Merida Crossway-em van, amivel nagyon elégedett vagyok. De ez ma már újonnan inkább a 300e-t súrolja. A hasonló kategóriában lévő Cube, Kellys, Kross is 200 fölött van.
Esetleg érdemes megnézni használt bicajok kínálatát is. Időnként egész jó darabokat kínálnak, elérhető áron.
Talán a fiúk mondanak okosabb tippeket is - ezt vedd úgy, hogy női felhasználói szemszögből írtam. :)
Sziasztok! A Májusi Alpok túra egy előzmény részét ajánlom figyelmetekbe. A pakolás címmel - Ha kíváncsiak vagytok milyen holmikat cipeltem magammal azon a túrán, akkor érdemes megnézni a következő kisfilmet. https://youtu.be/gT6UG_sTzno Köszönöm mindenkinek a megtekintést és a feliratkozást!
Egy szürreális világba kalauzolom el a nézőket, egy olyan helyre, ahol az emberélet fabatkát sem ért. A nem túl bizalom gerjesztő cím magáért beszél. Üszkös romok, kihalt szellemvárosok, egy nem is annyira letűnt kor örök mementói. Görög túránk következő epizódját kínálom megtekintésre:
Tartalom: Európa legdélibb szárazföldi pontjának meghódítása komoly feladat lenne, ha ez itt lenne. Mivel az Gibraltár, utazóink pedig Görögországban vannak, ezért megelégszenek a második helyezettel. A táj leírhatatlan, mintha a Holdon járnának, minden kihalt, növényzet nincs, sehol egy fa, árnyék, 40 fokban a tűző napon izzik a levegő, kezd a kaland túlélőjátékká alakulni. Vajon meg lesz-e a hőn áhított cél, vagy a kétfős kommandónak a vérbosszú földjén örökre nyoma vész …”