Loučení 2022 (113 km - 4400 m szinttel) sikeresen teljesítve 22 óra 48 perc alatt.
Már 3 x voltam ezen a rendezvényen. Régen úgy ment hogy péntek reggel volt egy 57 km, kb. 2600 m szinttel, majd egyből este egy 110-es, kb 4500 m szinttel. Minél gyorsabban csináltad meg a nappalit, annál többet ejtőzhettél az esti nagy menet előtt. Sajnos ez a lehetőség már megszűnt, de kihívás volt így is bőven, főleg hogy még 1 hét sem telt el a brutál Povazím 130 óta.
Csak ketten mentünk idén Magyarországról, Vári Gábor, és én. Az odaúton kapásból 2 óra késéssel érkeztünk, az útépítéseknek, és a szlovák-cseh kifejezetten szigorú határátlépésnek köszönhetően. Szerencsére volt ráhagyásunk bőven, így mindössze az általam kinézett jó kis étteremben vacsorázásból nem lett semmi. Mire odaértünk a célba (itt lehetett szerencsére hagyni minden cuccot, itt történt a prezentáció, és itt ettem egy pár virslit, egy jó Breznakkal leöblítve) még volt 1 óránk a vonat indulásáig, ami Ústi nad Labem főpályaudvarról indult a rajtba.
Idén most Beneov nad Ploučnicí vasútállomásról indult a túra. Egy jó negyed óra didergés után, este 22:15-kor elindulhattunk. Gábornak jó utat kívántam, és sikeres viszontlátást akár útközben ha utolér, akár a célban. Nem sokáig tartott a kocogás, mert máris elkezdődött az emelkedő először ki a faluból, majd a Havraní kameny szikla alakzatához föl (mapy.cz-n meg tudjátok nézni mindenről amit itt leírok a kilátást, vagy az adott nevezetességet). Itt volt egy kisebb oda-vissza, még mindenki fürgének tűnt és lelkesnek. Lekoccanok Malá Veleň településre, ahol 7 km-nél meglepetésre van egy csippantós pont, Olaf szervezőúrral. Legalább látom hogy eddig 6,5 km/h-val jövök. Na aztán most jött a térképen sem létező út, piszok meredek emelkedővel, és óriási sárral. A k-val kezdődő nem túl szép szavunk náluk is ugyanazt jelenti, mármint ha valami éppen nem úgy sikerül.. :) Ezt párszor itt meg is tapasztalhattam néhány sporitól azon a retteneten fölfele. Meg sem álltunk egészen a Jedlová hegy 530 m-es csúcsáig, ahol filces kontrollpont volt. Jól esett kicsit megállni, mert 9 km alatt egy kortyot sem ittam még. Éjszaka is feltűnő volt hogy a völgyekben megül a felhő, viszont fentebb meg varázslatosan jó idő volt. Ekkor még nem tudtam hogy ez a a jelenség túrám végéig kísérni fog. Elérve egy P- jelzést egy szántóföld szekérútján kellett haladni, valami orbitális nagy sárban. Ezen csak egy minimálisat enyhített hogy egyedül csak én találkoztam az épp engem autójával keresztező főszervező kocsijával, és üdvözlésével. Érdekes nevű hegy volt a következő, olyan németes, de mégsem. Netterskoppe a neve. Az itiner szerint egykor ez egy étterem lehetett, manapság már csak pár szikladarab utal erre. 400 m oda-vissza volt itt is, a végén jött szembe Gábor, ügyesen halad. Továbbra is P- jelzés, és mivel már felhőhatár alatt vagyunk, páran el is vétjük a P- jelzést, szerencsére hamar korrigálunk. Vrabinec várromja következik az alig észrevehető P-rom jelzésen. Sajnos nem látok belőle kb semmit, így az élvezeti faktora is a nullához konvergált. Az első frissítőpont 17 km-nél, Těchlovice településen volt, ahova pont 6-os átlaggal érkeztem eddig. Minden finomság volt ami szem-szájnak ingere. Vajkrémes kenyerek, sajtok, sós-édes sütik, kofola, sör, nápolyik, és így tovább. Erőt merítvén hamar tovább is haladtam, nem tudva mi vár rám (azaz még itthon az útvonalat nézve tudtam hogy lesz egy-két szívás..).
A Poklona nevű hegy magyar jelentése: íj. Én sokkal könnyebben tudnám azonosítani: Pokol. Csak azért nem írom nagy betűvel az összes karaktert, mert az már kiabálásnak minősülne. Hiába volt még a túra eleje, ez a hegy számomra a legnagyobb szívás volt az összes közül. Egy kisebb patakmederben kellett emelkedni toronyiránt óriási sárban, csúszós sziklákon át, út az ég világon semmi. A saját fényvisszaverőket kellett követni. Előttem hárman mentek, és fura volt nekik hogy balra mutatnak a nyilak amikor jobbról a hegytetőről láttuk a fejlámpákat. Én azt hittem azok csillagok, olyan magasan voltak, de sajnos nem :) Elindultam balra, de megállítottak, hogy az valószínű a hegy utáni út folytatása azért vannak itt a nyilak. Én is elgondolkoztam ezen, és tanakodtunk. Végül jó 5 perc után tovább mentünk a nyilakon szerencsére, csak egy jókora nagy ívben vitt végül föl a Pokol kapujához, a tüdőnket is kiköpve. Megvan a kontroll, a "kapu" kinyílt, és mehetünk tovább. Itt kánaánról szó sem lehet, a szívás folytatódott. 2,2 km-t kellett menni az itiner szerint a félig lerombolt kerítés mentén. Útról szó sem lehetett, jelzések sem voltak, csak mentünk néhány sporival amerre vitt a kerítés.. Az meg össze-vissza tüskés bokrokon és sziklákon át vitt. Nem hogy 2,2-nek, de én vagy 10 km-nek éreztem ezt a részt. Mindenki örült amikor megleltük végre a K8-at. 900 m-re máris ott volt a következő, jól esett picit átmozgatni kocogással a lábunkat. Ismét emelkedő, nem meredek, de egyenletes, és hosszú. Ki-ki beáll a saját tempójába, előttem is mennek, mögöttem is. Egy hatalmas (képeim között) piros torony bukik ki, akkor még azt hittem ezt csak egyszer látom, de kiderült, az éjszaka ezen torony kóválygása köré készült. Most még egyelőre csak 800 m-re haladtam el a csúcs alatt.. Viszont meg kellett állnom, mert utamat vaddisznócsorda keresztezte, és legalább 10-en voltak, jókat röfögve (lehet inkább röhögve?) rajtam. Z- jelzésen haladok tovább, egészen Zubrnice településig, ami egyben a 30 km-es frissítőpont. Na itt aztán volt minden! Sült kolbászt eszek, majd utána egy nagy adag vega zöldséges rizzsel tuszkolom le azt. A másik szobában teli van snackkel, süteményekkel, és mindenféle kenyerekkel. Oda is átnézek :) Jól esik itt végre megpihenni és leülni a túra során először. Tovább indulván alig 200 m után kék nyilazás lenne ha lenne, de nincs. Gyanús a balkanyar, de nem merek elindulni, szerencsére hamar jönnek is a sporik, és közösen megfejtjük hogy tényleg ez a helyes út. Később lesz is kék nyíl már. 4 km-es etap jön, szinte végigkocogjuk. Ami ebben egyedül néha visszatart, az az irgalmatlan nagy sártömeg. Kontroll pont ismét a helyén, majd Z- jelzés a követendő. Szépen nekiiramodnak előttem, de egy kis idő után gyanús lesz nekem hogy nincs jel. Előre jelzek, és igazam lett. Irány vissza, meg is köszönték. Jókora emelkedő következik, de a legnagyobb gond nem is ez, hanem hogy tarvágás van, és a jelzések teljesen eltűntek. Mindenki próbál saját maga boldogulni valamerre. Ismét picit fényezem magamat, mert nekem sikerült megtalálni később a helyes utat kidőlt fák tömkelegén át, de a többieknek már nem tudtam szólni, így egyedül maradtam. Most már nem kerülgetem ezt a nagy piros tornyot hanem megmászom, és úgy érzem a legjobbkor érkeztem ide, mert a lámpát eltehettem, és csodás napfelkeltét élhettem át. Még gyorsan kinézek a torony mögötti kilátóponthoz a kontrollhoz a P3-ön, majd visszatérek. Állok és bámulok, mesevilág! Kivilágosodott, és a gyönyörű kilátás jókedvre derített, bár eddig sem volt nagyon panaszom. Egy hosszú rét következik, szép óvatosan kocogok rajta. Jó 4 km-re egy kilátónál van a következő pont, ezt egész végig lehetett is ezen a 4 km-en át látni. Két spori kocog mögöttem kissé lemaradva, a tempó hasonló, nem közelednek. Elérek a kilátóhoz, az alján van a pont, sajnos zárva a tetőtér. A két spori hamar tovakocog. Láthatólag nagyon jó erőben vannak, nem gondoltam volna hogy látom még a túra során őket. 5 km-en át S- jelzés, én is kocogok, a terep most végre igazán kényelmes. Meg is előzöm Jirka Linhartot és egy másik srácot. Ott loholok a két futóspori nyomában folyamatosan. 51,5 km-nél Horní Vysokéba érek, itt ismét emberes frissítőpont. Nagy ölelés Ivanának, és pacsi Egonnak. Rotyog a virsli, és iszonyú mennyiféle finomság van itt is. Egon sörrel kínál, most túl hideg van hozzá, de Ivana mondja hogy van forralt bor, arra rárepülök, és szuperül esik a kifejezetten hidegben ezt kortyolgatni egy nagy bögréből. "Könnyes" búcsú. Már a Buková horáról lehetett látni a következő hegyet ami most következett. Egész végig Z- jelzés most a követendő. Érintek egy mauzóleumot, ahol magamban gyakorlom a nyelvviccet hogy "Lenin mauzóleumának a lelinóleumozása" :) Elhagyok egy háromfős futócsapatot, jó erőben hasítok fölfele, a két ismerős futósporit is látom előttem távolabb. Végül a legvégén egy irgalmatlan meredek emelkedőn érek föl a Sedlo 726 m-es csúcsára. A kilátópontnál van a kód. Ilyen kilátást nem sűrűn él át az ember az élete során. Teljesen felhők fölött vagyok napsütésben, a kisebb-nagyobb hegyek teteje kikandikál a sűrű felhők felett. Kérek egy fotót az itt pihenő sporttársaktól, ha nem lennék rajta ilyen sötét, akár profilkép gyanús is lehetne.. Extra jó kedvvel haladok tovább, pedig már 56 km, 8 órás ideutazás, és majd 11 óra menet után már lehet nem sokan mosolyognának. Nagyon meredek lefele jön, örülök hogy nem innen támadtam. A Malé sedlo kilátópont a tesójától 2,5 km-re van, de a terep azért igen technikás. A kilátás innen is fenomenális, mintha egy repülőn bámulnék kifele a felhők felett. Lefele megelőzöm a két ismerős futót (még hogy nem találkozok velük..) ,és jó tempóban kocogok bele a köd és a felhő kellős közepébe. A jó meleg után ismét hideg lesz, de nem tart sokáig, mert a Kalich várához felemelkedvén ismét a megszokott kilátás fogad, csak talán még látványosabban. Kicsit le is ülök, meg amúgy is zoknicsere, mert már orbitális lyuk tátong egy ideje a sarkán, és irritál. További futókat érek utol és hagyok le itt. Lefele kocogván egyszer csak szembe jön két ismerősöm akik most nem a 100-ason vannak, hanem csak kirándulnak fel a várba. Petra, Martin de örültem Nektek! Ismét egy réten kocogok, megelőz a két futóspori, továbbra is jókedvűek, viccelődünk hébe-hóba, de mindenki marad a saját tempójánál. Velük van Milan is aki még az éjszakai fakitermeléses Z- jelzésnél veszett el, de most már jó úton van. Mindketten múlt héten a Povazím 130-at nyomtuk! A következő pont után 4 km-en át egy régen megszűnt vasút nyomvonalán kellett mennünk. Persze sehogy se volt jó a talpfákon keresztül, ráadásul az út egy egynyomtávos kis hídon vitt át, alatta meg a szakadék. Ennek túloldalán volt a pont. A szívem eléggé lüktetett mire átértem valljuk meg.. Ismét hidegben és felhőben vagyok, de a picit idegőrlő rész után végre megérkezek Zubrnicébe. Ha a kedves olvasó emlékszik, ugyanitt volt a 30 km-es frissítőpont is. Most már 76 km-nél járok. A felhozatal ugyanaz, és én ugyanúgy cselekszem. Sült kolbász, zöldséges rizs, és nasi hegyek. Vizemet undorral kiöntöm, és helyette meleg teát, illetve a másikba kofolát öntök. Erőt merítek, most már azért fáradok szépen, de jó 20 perc után nyomás tovább. Majdnem 4 km-en át P-. Gonoszul, sunyin emelkedik az út. Ki jön mögöttem? A két futóspori :) Úgy látszik együtt megyünk, de mégsem :) Terepet ér lábam, undorító hatalmas sárban visz az emelkedő, egy hosszabb egyenesben még Milant is látom. Itt nem lehet haladni, pedig szeretnék. Beletörődök sorsomba, de mire felérnék a Plán nevű elágazásba, egyszer csak elkap egy gyengeség és le kell ülni teázni. Utolér a két spori, ők is mutatják hogy már nagyon lihegnek. Pár perc és megyek tovább, a tea nagyon jól esett. Utolérem őket, és a túra során itt először beszélgetünk egy kicsit hosszabbat, kérdezték hogy hívnak, hogy-hogy erre jöttem. Elmeséltem hogy elég sok százason túl vagyok, a múlt heti Povazímon meg teljesen ledöbbentek. Másnap mindketten bejelöltek facebookon :) Én is szurkoltam nekik, majd Velké Brezno település előtt ismét bele a hatalmas ködbe. Utolérünk egy sántikáló futót, én nem ismerem, de a "komák" megállnak vele kicsit beszélgetni. Nem gondoltam volna hogy többet nem találkozok a túra során velük, azt meg főleg nem, hogy utólag nézve a listát fel is adták valahol 76 és 91 km között :( Lehet hogy hülyeség, de így valahogy még büszkébb vagyok a teljesítményemre :) Jó tempóban zúzok most lefele, adja magát a széles dagonya nélküli út a településre. Gondoltam majd utolérnek, de nem. Késő délutánra jár, a táj nagyon morcos és hideg. Nem is bánom hogy a S- jelzésen egy hosszabb emelkedőn kimenekülök innen, és tádámm, máris süt a nap 350 m felett :) 2 km múlva balra saját nyilak, bíztam benne tényleg ott lesznek és igen. Hatalmas réten haladok, messzi már látom a következő EP-t a Lucemburkuv kopec 564 m-en álló kilátóját. Persze emelkedő visz fel ide.. Odaérvén látom hogy egy kis erdei étteremből jönnek ki a futók, benézek én is. Először fel a kilátóba majd utána ide, hallatszik a parancs! Semmi gond, oda-vissza 400 m. A kilátó alatti kis büfé 92 km-nél volt, és frissítőpontként funkcionált. Kaptam hagymalevest, és ehettem korlátlan mennyiségben több fajta palacsintát. Ráadásul amikor megtudta a tulaj hogy magyar vagyok, elkezdett magyar szavakat mondani, és tök boldog volt :) Kaptam egy korsó sört is, pedig nem is kértem :) Ez ám a kedvesség. Na ezért (is) szeretek egyre jobban kint túrázni. 16 óra van, a biztonság kedvéért előveszem a lámpát, és hálásan megköszönöm a sok finomságot. Szerencsére még itthon megjegyeztem ezt a Kukla nevű következő hegyet (talán csak azért mert az MKMK-n is van egy ilyen). Tudtam hogy toronyiránt felfele. Út sehol, csak nyíltól-nyílig, fától-fáig. Megfontoltan mászok fölfele nehogy kijöjjön a kaja :) A tetőn utolérem a ponton előttem induló hölgyet akit többször láttam a túra során az oda-visszáknál meg a frissítőknél mindig előttem, meg egy srácot akivel éppen most ment. A tetőn nagy levegő, majd hamar kocogásra váltunk. Ők láthatólag gyorsabbak hagyom is hadd menjenek. Már Ústi nad Labem szélét "kóstolgatjuk", de sajnos nem sikerült leérnem Brná városrészbe még lámpa nélkül. Jutalmam hatalmas köd már sötétben, csúszós avar, sziklák, és leredukálódott sebesség. Nem baj, volt már ennél sokkal nehezebb is. Végül lecsoszogok a városrészbe, és az aszfalton utolérek 3 futóhölgyet meglepetésre. Az 50-es távon voltak. Leérvén a főúthoz egy filces pont, majd sokáig alig 100 m-re a másik úttól ahol lejöttünk, emelkedünk vissza immár a Z-tanösvény jelzésen. Nem esik valami jól ez már, de nem állok meg, már csak azért sem, mert mögöttem jönnek :) Egy éles balkanyar után két hölgy megáll egy padnál. Én is iszok egy kortyot, majd a harmadik nyomába eredek, aki jó tempóban halad. Most kicsit jól esik nem elől menni. A Vysoky Ostry nyereghez kanyargunk fel, majd a P3-ön másszuk meg a kilátópontot. A végén már szinte csak vánszorogtam fölfele, így a tetőn megbontottam az energiaitalomat, közben elrévedve az éjszakai panorámában. A másik két hölgy mire felér, indulunk lefele, és nem is látjuk őket többet. Meglepetésre a cseh lány és társa akikkel a Kuklán találkoztam most jönnek csak fölfele. Valahol elkavarhattak. Nem kell sokat várni hamar utol is érnek, de nem előznek meg. Innen az utolsó 13 km-en már végig nagy köd volt, mivel nem mentünk már fel magasra. S- jelzésen érünk az Elba partjára, ahol szerencsére át lehetett menni a zsilipen, pedig volt valami pozor az itinerben 19 és reggel 6 között. Kicsit fostam is, mert már 19:20 volt mire ideértünk de nem volt semmi. A folyó túloldalán még az utolsó emelkedő belénk rúg egyet, a Nad Vanovem elágazásba kell még meredeken felmászni az utolsó filces pontért. Komótosan megyek fölfele, én vagyok leghátul, hova siessek. Végül az utolsó 5 km-t a nagy ködben ismét együtt tesszük meg az 50-esen induló hölggyel, a cseh lány és társa is csak két perccel ért be előttünk a célba.
Nagyon jól esett beérni, mert már kifejezetten fáztam. Átveszem a díjazást, gratulálnak. Gratulálok én is mindenkinek, szuper túra volt, és mindenki nagyon erős aki itt most helyt állt.
Megérkezik Gábor is pár óra múlva, és egy pici alvás után még egy nehezítés jön, a hazaút. Felváltva vezetünk, 7 órán át a nagy ködben, de ez is mission complete lett! :)
Stovka Povaím 131,2 km - 6300 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 28 óra 48 perc alatt.
266 db száz kilométer vagy a feletti teljesítménytúrám (trailem) van. Voltak itt nagy durvulások (UTMB, Transylvania, és még ki tudja mennyi minden), de nem emlékszem arra hogy összességében a terepviszonyok lettek volna-e keményebbek valaha pályafutásom során. Szerintem ez volt az eddigi legkeményebb százasom!!
Előre dolgozván már nézegettem sokat a térképet, sejtettem hogy igazán kemény lesz a túra, de azért na... :)
Péntek kora délután már úton voltunk. Dóra, Attila, Máté, és én voltunk az egyik kocsival utazó különítmény. Kellemesen telt az utazás, és jókedvűen, ami egy ilyen nehéz túra előtt fontos dolog. Hamar besötétedett, és az eső is elkezdett rendesen esni, de szerencsére nem este indult a túra. Reménykedtünk hogy reggelre eláll, mert így is brutál túra állt előttünk. Tornaterem elfoglalva, kedves ismerőseim köszöntése, a főszervező instrukciói (amiből semmit se értettünk kb), és alváás!! Nem lett belőle túl sok idő, mert Máté órája 3:30-kor már csörgött is. Kómásan pakolászunk, de szerencsére előző este már én ezt nagyrészt megtettem. Kényelmes készülődés után 4:45-kor elindult velünk a különbusz majd egy órán át a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhom-ba.
Na akkor csapjunk bele a legkeményebbe!
3 km kapásból 400 m szinttel. Az első pár száz méter aszfalt, el is rohan szinte mindenki. Utána egy patakmedret párszor keresztezve emelkedünk, egészen fel a Pod Rohácom elágazásba, ahonnan a P- jelzésen haladunk a gerincen. Szép kilátások miatt vannak P3-es kitérők, de majd a legutolsónál kimegyek, úgyis közel vannak egymáshoz. Nagyon jól tettem, mert csodás panoráma mutatkozott. A tegnapi eső miatt a felhők még nem jutottak magasra, így tiszta olyan érzés volt mintha repülőn ülnénk és úgy lesnénk ki az ablakon. Bálint és Dóri is kiment persze. A többi spori is jött utánunk, de miután mondtuk hogy nem ellenőrzőpont, sarkon is fordultak. Jókat nevettünk rajtuk, ilyet kihagyni, kényszerből meg semmi értelme... Innentől egy röpke ideig lehetett volna kocogni, de a sok csúszós falevél, és az alattuk levő kövek miatt ez szinte alig sikerült. A következő pont a Szulyói vár volt (hrad Súlov) (6,1 km). Ez nagyon komoly volt! Szó szerint be kellett mászni egy kis lyukon, majd felmászni a vár legtetejére, mint egy igazi győztes kapitánynak, bár ettől még nagyon messze voltam. Még a hátizsákom se fért be, úgy vittem a kezemben :) A kilátás, mondanom sem kell fenomenális volt. Fájós szívvel továbbállva brutál meredek lefele következett a Z-tanösvény jelzésen. Alig 800 m-re volt a következő pont a Gotická brána, de addig csak ámultam-bámultam milyen csodavilág ez. A lábaim sem nagyon akadtak működni, inkább meg-megálltam gyönyörködni. (a kontroll pontoknál különböző színű filcekkel kellett felírni egy számot ami rajtuk szerepelt, és ezt keményen ellenőrizték is aztán). Innen bokatörős lefelén érek le a hegy lábánál lévő parkolóhoz. Innen jött kb. 500 m aszfalt :) Azonnal kocogásba váltottam, milyen szuper érzés ez most. Viszont alig 200 m után egy be nem jelentett frissítőpont következett. Már korgott a pocika, jól esett megreggelizni. Kenyerek, sütemények, szörpök, kóla, banán, édes, sós. Magamhoz képest még meglepően keveset fogyasztottam, mert inkább haladni szerettem volna, minél többet próbáljak világosban majd menni. Pár száz méter után saját jelölés volt nagyon sokáig. Egy patakon kellett átmenni, szerencsére én átügyeskedtem magamat, de mögöttem többeknek nem sikerült úgy hallottam. Aztán fölfele szépen el is léptem a sporiktól, és úttalan-utakon hódítottam meg a következő filctollas pontot, a Jablonové sziklát, ahol sajnos a köd miatt nem nagyon volt kilátás. Innen jött egy piszok hosszú rész, végig gerincen le-föl, út az alig, szikla annál több. Szerencsére a jelzések jó helyen voltak, így szépen haladtam (ha tudtam volna..). 6 km-es etap volt ez, de én vagy 20-nak éreztem. Közben volt egy cseles jelzés, ahol lefele mutattak a nyilak, de csak a sziklát kellett megkerülni. Én is elindultam lefele a mélybe, mert már ki volt taposva, de végül időben kapcsoltam és visszajöttem a helyes útra, nem úgy mint Attila, akinek sajnos ez is közrejátszott a feladásba :( A 15 km-es kontroll pont után volt egy opcionális lehetőség kimászni egy sziklát, ahol egy jégcsákányon körbetekert sárga szalagokat lehetett begyűjteni a gyorsabbaknak. Én éltem a lehetőséggel, de a mai napig nem jöttem rá mi volt ennek végül az értelme. Lefele indulván jött szembe Dóri és Bálint, mondtam nekik igyekezzenek mert már csak egy van. Végül megfelezték, így mindkettőjüknek lett ilyen. Meredek lefele után kiérek egy aszfaltra. Fellélegzek hátha kicsit nyugi lesz, de ugyan már.. Csak keresztezzük az utat, mert máris mászok fel az Ostrenec 724 m-es csúcsára. Felküzdve magamat Bálinték itt is vannak a nyomomban. Biztos hogy megelőznek, de nem izgat, én örülök ha megcsinálom ezt szintidő alatt.. (36 óra) Lefele egy hangyaf@sznyit lehetett kocogni (kb 200 m), majd a Bosmany kilátóponthoz ismét ki kellett menni. Ezen a rövid oda-vissza szakaszon elég sok spori igyekezett visszafele. Jó hír, azért haladok én is. A tetején a túra fotósa csinál rólam tűrhető képeket, élvezem nagyon, de nem könnyű. Jöttem 18 km-t, és most következett az első olyan rész, ahol 2 km-t egybefüggően tudtam kocogni, de csak azért mert aszfalt jött Záskalie nevű faluig, ahol az első emberes ellenőrzőpont volt. Itt volt Olaf, és a főszervező Patrik, aki kérdezte hogy tetszik eddig. Mondtam hogy nagyon brutál, ámde csodaszép! Az első 20 km-re kb 2000 m szint volt, és ez nem változott meg nagyon a folytatásban sem.. Kicsit kóvályogtam, vagy eléhezés, vagy elszomjazás, gyorsan toltam mindent-mindennel időt nem sajnálván. Elindulván pont jött még velem szembe a pont irányába Dóra és Bálint. Végül ekkor találkoztunk a túra során utoljára. Négy spori tempózik előttem, közte Martin Hlavác a cseh túraikon, meg egy látásból ismerős futó. Még le sem ért a kaja szinte, de máris vagy 400 m-t emelkedünk fölfele egyből a Partizán barlangig. Elég markáns lyuk volt ez, így a kedves szervező urat nem gátolta meg abban, hogy jó mélyre betegye a kontroll pontot :) A telefonom fényére is bizony itt nagy szükség volt az igazoláshoz. Ez után továbbra is emelkedő a túra legmagasabb pontjáig, a Velky Manín 891 m-es csúcsáig. Mivel a nagy részét letudtam a barlangig, ez már nem volt vészes. A lefelétől viszont nagyon féltem már előre, mert a térkép kb. Tolvaj-hegyes lefelét jelzett, még itthon megnézvén, csak kétszer olyan hosszan, ráadásul latyakos, sáros volt az út is. Tény és való hogy brutál meredek volt, de a terep jellege miatt végül nem volt sáros az út, és a lefele sem viselt meg annyira mint vártam. Lent az alján egy pont, nagyot fújok, ez is pipa. Jön az első szakasz a túrán, ahol végre lehet haladni különösebb megerőltetés nélkül. Ez kb. 6 km-t jelentett. Egy jelentéktelenebb emelkedőn felmászom a Povazská Bystrica feletti kálváriára, ahol gyönyörű kilátás van a városra, kicsit szemlélődök is. Remélem nem csak én mentem körbe a stációk közötti girbe-gurbás szerpentint lefele.. Leérek a városba a S- jelzésen, majd a külváros paneltömbjei mellett haladok. Sík aszfalt ez, de én kocogok, haladni kell! Egy főúton átkelek a Vág folyó felett a hídon, majd a túloldalán jelzetlen részen kocogok az úton ahol amúgy inkább gyalogolnék, de én sáfárkodok az időmmel, úgy osztom be ahogy tudom azt a 36 órát. Egy buszmegálló után szépen mutat a saját jelölés fölfele, vége a jó létnek. Az emelkedőn mászva elő is veszek egy csokit, érzem hogy szükség van rá. Hamarosan egy csodát fogok látni! A Povázsai vár (Povazsky hrad) következik. Legálisan lehet kispistázni a K-ről, a jelölés arra visz. Szembe jön velem nagy csinadrattával Milan Mikulásek nevű cseh ismerősöm, hogy rossz fele megyünk a várhoz. Én váltig meg vagyok győződve hogy az irány jó, és mutatom neki de nem érti, és megy visszafele. Értetlenkedek, de hagyom.. Pár száz méter után utolér, és mosolyog hogy bezony igazam volt :) A S-ra érve 600 m-es oda-vissza következik. Meglepően sok futó jön szembe, nem is sokkal vannak előttem, pedig egy ideje senkivel sem találkoztam. Felérvén a várhoz ámulok és bámulok. Nem elég az hogy milyen szuper állapotban van, a kilátás is pazar!! Áhh, 5 perc kötelező pihenőidő! Milan nyomja tovább, én még elmélázok, és gyönyörködök kicsit. 35 km-nél járok. Visszafele megelőzök egy párt, ők bizony ezen vannak, és szépen haladnak, de én még szebben :) A Klapy nyeregnél ismét fotóznak, és szurkolnak. Ismét egy kemény emelkedő jön, a S- jelzésen föl a Klapy 654 m-es csúcsára. Szép nyugodtan felérek, kontroll rendben, és tovább mutatja a tábla hogy S-. Tök nyugodtan nekiindulok, de ami ez után fogad arra a térkép alapján sem számítottam volna. Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam. Udica faluba érkeztem, 41 km-hez, a következő frissítő itt vár engem a helyi iskolában. Első dolog hogy zoknit cserélek, mert hatalmas lyuk tátongott már a sarkán. A frissítőpont szuper, sorra kenik a lekváros-kakaós palacsintákat, nutellás kenyerek, sütemények, kofola, sörök, stb.. Jól esik a Klapy lefeléje után itt kicsit megnyugodni. Kb. 20 perc után tovább állok. 14:45 van, még van idő világosban menni szerencsére. Egy spori jön utánam, de nem akar megelőzni még cipőürítésnél sem. Nem gondoltam volna hogy a maradék 91 km-t innentől együtt tesszük meg. Martin svájci állampolgár, de Csehország északi részén él. Ismét gyakorolhatom a kis angoltudásomat sok időn keresztül. Felmászunk a K-jelzéshez, majd azon balra érünk el a Holís nevű 533 m-es hegy csúcsára, ahol a kód felírása után szuper a kilátás a Vág völgyi részre, meg a messzi hegyekre. Meredek lefele után lekoccanunk Nimnica településre, közvetlen a Vág partjára. Kisebb sík gyaloglás után a Biela Skala-hoz mászik fel kegyelmet nem ismerően az út. Még szürkületben megcsípjük, majd gyorsan továbbállunk a Púchov feletti sziklákig, hogy elmondhassuk azt, hogy kereken 50 km után kell csak elővenni a lámpát. Púchov városnak csak a szélét érintjük, de a csodás kivilágított mindenség később sokáig szemezőpartnerem lesz a hegycsúcsokról. Strezenicére érkezünk, ez a település igazából Púchov külső része még. Frissítőpont következik, 55,4 km-nél járunk borzasztó sok szinttel. Jaro barátom a pontőr, nagyon megörül nekem, főleg hogy kérdezte megvolt-e a sárga szalag az opcionális kitérőn? Ez után extázisba tör ki, nem tudom miért olyan fontos volt ez, lehet ő tette ki :) Na de vár engem finom leves mindenféle extrákkal, illetve egy babos-uborkás-gombás-répás-sajtos saláta, amiből akármennyit ehetek. Élek is vele, meg sem állok a leves mellett még két nagy adagnál. Jaro és Julia sürög-forog, nekem mindössze annyi a dolgom hogy élvezzem amit rendeltem tőlük. Jaro most meglepődik, nincs sörözés, nincs borovicka, kemény túra ez, nem merek :) Jó fél óra töltekezés után tovább indulunk kicsit már vacogva Martinnal. Meglátunk egy hegycsúcson egy pirosan világító tornyot. Sejtettük hogy az a következő :) Stepnická skala. A kilátás gyönyörű egész Púchovra és környékére. Hamarosan egy Z-kerékpárúton haladunk tovább, de a terep valami irtó durván sáros és latyakos. Néha angolul felcsattanunk, hogy ez kerékpárút?? A Keblie nyeregbe érve már pattanásig feszült vagyok, a cipőm egy komplett sármassza kívülről-belülről. Elérünk a Lednica feletti sziklákig, ahol nem akartam hinni a szememnek merre vitt a saját jelzésű út.. Még a jóval korábban engem megelőző Milan is itt küzdött. Teljesen hasonló érzésem volt mint a Klapyról lefele, csak most tetézte ezt a sötétség is. Életveszélyes szikláról sziklára ugrálás volt a szakadék mentén. Az itt elvileg elhelyezett kódot sem leltük meg, pedig tudtam hogy lesz, de egyszerűen nem lehetett másfele figyelni csak az orrunk elé. Hihetetlen, de ezt is túléltem. Jutalmam egy nagy mászás föl a Lednicai várhoz. Kár hogy nem láttam világosban, mert gyönyörűnek tűnik, na de a képek közé majd felrakom. Meghódítva a vár közepét, szuper frissítőpont lakozik benne. Le is ülök, van itt ismét leves, proteines csokik, és minden finomság ismét. A pontőr Olaf, és Patrik. Patrik ismét megkérdezi hogy tetszik. Próbálok jó pofát vágni.. :) De itt mindig van meglepetés. Ahogy mennénk tovább közlik hogy ácsi.. Olaf mutat fölfele. Egy függőlegesen meredek létrán kell hosszan felmászni, majd a tetején még a sziklákba vájt egyensúlyozós lépcsőkön kell a vár legmagasabb szegletébe eljutni, hogy a K17-es pont száma is a helyére kerüljön az itinerben. Ez már tényleg nem semmi :) Visszafele ugyanez. Egy spori épp létrázik fölfele, lekiabálok hogy a többiek várjanak hogy le tudjak menni :) Leérvén megköszönöm a lehetőséget Olaféknak, majd csak azért is eszek még egy levest :) Itt egy kicsit elszöszöltünk, de nem baj, ilyen helyeken nem sűrűn jár az ember (vagy soha). Na csapassuk tovább. Következő pont az 5 km-re levő Cervenokamenské bradlo. Szlovákiában a tanösvények követhetetlenek.. Itt sem lehetett követni, kicsit túl is mentünk, valamiért én éreztem meg ezt, és tényleg igaz, hátra arc. A hatalmas sziklától már előre féltem, és sejtettem hogy valahogy fel kell mászni a tetejére. Ahogy odaértem, kicsit kitértem hozzá, és láttam hogy nem, ezt nem lehet, lehetetlenség megmászni.. Tuti hogy most nincs a tetején a pont. Közlöm ezt Martinnal is, felvetem hogy kocogjunk el a másik oldalára, hátha van másik út valahogy ide. És láss csodát ott van a kontroll, a szikla alján egy kis kegyhely lett kialakítva. Remélem nem a lezuhantak emlékére. Leérünk Cerveny Kamen faluba, és innentől 4 km sík aszfalt, és szekérút következik. Ezt is megéltük.. 4 km sík.. :) Nincs nagy kedvem kocogni, de menni kell, szinte végig így megyünk Martinnal a 77 km-nél levő Mikusovcei kis kialakított kocsmáig, ahol kedves ismerőseim, Slavo, és Peter a pontőrök. Itt is van minden jó, kolbászt eszek, és most éppen a süteményekre járok rá. Azért jönnek a többiek is, nem sokkal utánunk jópáran beesnek, de mi indulunk tovább elsőnek. Húha, a combjaim beálltak nem is kicsit. Na igen, itthon messze nincs ilyen technikás túra.. Ez már jobb nem lesz innentől, de haladok, messze még a vége.. Egy jókora rétre érünk, a saját jelzések eltűntek, pedig eddig végig perfektek voltak. Térkép alapján nagy nehezen kiokoskodjuk az utat, és megvan a kontroll pont is. Ez után megelőzünk egy lányt és egy srácot, akikkel mindig csak a pontokon találkoztunk, de ők előbb indultak tovább. Nagyon jól nyomják, és kocognak ők is éjszaka. De a harci helyzet az, hogy most mi vagyunk elől, és nem is látjuk többet őket a túrán. El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) Azért persze ez nem igaz, mert az ok hogy a Z- jelzésen szépen lehet kocogni, de utána megint jöttek az úttalan-utak. Egy idő után megint nem leltünk egy darabig jelzést, és térképészkedünk. A semmiből elmegy mellettünk Brano a szlovák futó, és mondja hogy jó helyen vagyunk. (Jó helyen? Az erdő közepén ahol nincs út, jelzés se, és hajnal 2 van). No mindegy próbálunk kocogni utána, ahogy egy beállt combbal lehet. Siker, megvannak később a jelek is, és később a kontrollpont is. Brano lelép, pedig azért mi is kocogunk, és a következő 3 km alatt két férfit, és egy hölgyet hagyunk magunk mögött. Megy ez.. Horné Srnie-be érkezünk, siralmasan pöfög a gyárkémény. Az élő pont a vasútállomáson van, szellemfalu elsőre. Bent most ismeretlen idősebb pontőrök, Martin fordít, van káposztaleves. Még szép, jöhet! Nagyon kafa, persze ez mellett vannak kenyerek, üdítők, sütik, már nem is sorolom, first class! Mielőtt indulnánk beesik Brano, elfutott az állomás mellett.. Gondoltuk simán utolér, de ez úgy látszik mély nyomot hagyhatott benne, mert innentől végig mögöttünk maradt, és nem is láttuk a célig. Tovább állunk, grr, de hideg van. Persze itt a patak, főleg azért. Hű de szarul mozgok.. Bízom benne hogy bejáratódok, mert fura dolog így menni :) Nem kellett sokat várni, az emelkedő rendbe is rakott ideiglenesen, a Maly Javorník (érdekes, térképen Jelenec) kilátójához kellett felkapaszkodni. Igazából az első rendes kilátó a túra során, érdekes. Mondanom sem kell hogy a legtetején volt a kontrollpont, de így legalább meg lehetett csodálni az éjszakai panorámát. Ez után ismét nagy rét, ismét nincs jelzés.. Martin GPS-e, és az én mapym valahogy közös erővel elnavigál a helyes úton, de ezek nélkül igen izgalmas lett volna a folytatás.. Végre aszfalt, és lejtő. Meg se állunk a kocogással Dolná Sucáig. Már előre félek a Z-tanösvénytől.. Természetesen ez is szarul van jelezve, de itt vannak kiegészítő saját jelek így végül feltalálunk a már igen nem jól eső masszív emelkedőn a Krasín 516 m-es csúcsára. A tetején elrakjuk a lámpát, végre ismét kivilágosodott, és ezáltal megcsodálhatom a csodás kilátást innen. Már 109 km-nél járunk. Innen nagyon hosszan egy réten haladunk, na ez a másik félő dolog, de most jók a jelek, és nincs gondunk. Kimásszuk a végre nem túl meredek Mestsky vrch-et. Innen tök jó kocogásra csábító az út, és igen, próbáljuk, csináljuk. Martin is iszonyú erős, de látszik hogy fáradunk. Vadászokat vélünk felfedezni. Nekünk még nem volt gond velük, nem úgy mint a később érkező Máténak. Egy piciny faluba érkezünk, a neve Brúsne. Ennek a túl oldalában egy kis házikó teraszán be lett rendezve nekünk egy személyzet nélküli frissítőpont. Jaj de jól esett megpihenni, csak a felállás ne lenne.. Banán, kóla, sütik, kekszek, és folytatás! Következik az utolsó igazán meredekebb rész, föl a Sokolí kamen 696 m-es csúcsára. Martin mondja hogy soha nem akar eljönni a vége, bőszen helyeselek. Viszont egyszer akkor is vége, és ez így is lett. Beírjuk kódunkat, és toronyiránt meredeken, nem létező úton rambózunk lefele, lehetetlen részen. Pedig arra kell menni, a saját nyíl ott van.. Egy aszfaltos út keresztezésénél meglepetés frissítő pont a cél előtt 8 km-rel. Káposztalevest is lehet ismét venni, nyámm! Itt van Patrik is. Most már örömködve beszélgetek a főszervezővel, rendesen megerősítette a combjainkat-vádlijainkat ezzel a túrával. Persze azért még egy 100 m szintet le kell gyűrni az utolsó 7-esen is, de ez már nyugisabb. Az utolsó pontot is megleljük a bokorban, és 3 km kocogással a célba is érkezünk. A nap is kisüt, az egész túrán nem volt ilyen idő :) Gratulálok Martinnak, ő is nekem, nagyon jól összedolgoztunk!! Azt hiszem ez a túra megérdemelte ezt a hosszabb beszámolót. Egy olyan kihívást sikerült most teljesítenem, amire sokáig büszke leszek. És ha ezt a beszámolót pár év múlva előveszem, mindig tudjam hogy életem talán legnehezebb 100-asáról is sikerrel hazaértem!
No, én meg vasárnap leszedtem egy UB Trail szalagot. Jó masszív cucc, az az egy darab rendesen érezhető volt a zsebemben. :o Egyébként milyen jó már, hogy sikerült elterjednie a feliratos szalagoknak! Az ember simán leszedheti, ha kb. képben van az eseménynaptárral. (Márpedig az ismerősök befutóképeinek és posztjainak köszönhetően kb. képben is van. :D )
Igen, ezt pár hete egy bivakolás alkalmával magam is elég jól megtapasztalhattam. Szokásomtól eltérően nem testközelben helyeztem el a telefont, és reggel kicsit meglepődtem... :)
Ezek hasznos tanácsok, bár szerintem egy átlagos ttúrán a jól megírt itiner és a jelzés is elég a tájékozódásra. :-)
Én még egy másik generáció vagyok, ráadásul az erdőben való tájékozódás képessége a kevés hasznos dolog egyike, amit jól megtanított az apám, ezért is becsülöm. A rögzítést viszont hasznos dolognak tartom, pl. ha csak úgy kimegyek futni, akkor ne kelljen külön leméricskélni utána, mennyit mentem.
Szerintem vegyük külön azt, amikor valaki a telefonra, gps-re, bármire letöltött gpx fájl alapján tájékozódik, és azt, amikor a megtett utat rögzíti egy gpx fájlba. Utóbbi nyilván energiaigényesebb, előbbi azonban alig fogyaszt valamit. Ez nyilván az eszköztől is függ.
Én telefonnal szoktam navigálni, tracket nem rögzítek, és így általában két teljes túranap után kell töltenem a telefonomat (és ebben benne van az is, hogy a telefont használom fényképezésre). És inkább a fotózás, a kijelző használata fogyasztja az energiát.
Szóval egy átlagos teljesítménytúrán egy teljesen átlagos, feltöltött mobiltelefon bőven elég a navigálásra.
Még egy dolog: nyilván mindez függ a használati szokásoktól is. Azt vettem észre, hogy az emberek jelentős része folyamatosan bekapcsolva tartja a telefonján a wifit, a mobilinternetet. Na ilyenek az erdőben nem nagyon vannak, úgyhogy ez is bőven tudja fogyasztani az akkumulátort. Ahogy az is, amikor nincs térerő, és a telefon folyamatosan próbál csatlakozni a hálózatra.
Én tabletet használok, a telefon az önmagában sokat fogyaszt!
Telefonálásra buta telefont használok :)
De egy tablet a 15 km-es túra alatt a 100%-ról 85%-ig szívta csak le az akksit, igaz nem volt állandóan bekapcsolva a képernyője, de a tracklogot 2 mp-enként rögzítette és a hangutasítások is mentek a navigáció közben:
Egyetértek! A Garmin eTrex 25-öm 2 db noname (chinesium) 2500 mAh-s ceruzaakkuval kb. 8 óráig bírja, télen kicsit rövidebb ideig (mindig van nálam plusz garnitúra tartalék feltöltve), úgy megszoktam és megszerettem a gps-t, hogy tt-ra is magammal viszem, nemcsak egyéni túrához használom (és papír térkép is mindig van nálam, hogy borzoljam a gyengébb idegrendszerű túratársak kedélyét). A telefonos gps nekem nem jött be, pont a rövid üzemidő miatt, de talán mert nem is volt eddig komoly telefonom, viszont amire kell, arra jó ez is.
"Plusz a GPS elég energiaigényes, egy 30000 mAh-s nehéz külső akkumulátorral a kezemben túráztam, ami önmagában kényelmetlenné teszi." - Hmmm... A k100-at végigtrackeltem meg néztem itt-ott a "merre van az arra"-t akütyün 2*2 ceruzaelemmel egy Dakota 10-esen. Sajnos a telefon ilyen jellegű használata valóban szuboptimális, de nem a gps, hanem a kijelző fogyasztása miatt.
Azért különleges, mert nem szokásom. :-) Általában a túra közben a hátizsák alján van a telefon, mert nincs rá szükség. Van turistajelzés, útleírás, térkép... Hát nem azért megyünk ki, hogy elszakadjunk a szokott környezettől?
Plusz a GPS elég energiaigényes, egy 30000 mAh-s nehéz külső akkumulátorral a kezemben túráztam, ami önmagában kényelmetlenné teszi. Anélkül meg nem kockáztatnám, hogy a telefonomat telefonálásra használhassam, ha bajba kerülnék.
Az Intersport Túranap a Kevély-nyereg és a Teve-szikla között sok jelzetlen szakaszon megy, olykor nyúlcsapáson is, szalagozás híján nem ment másképp. Ez a kivétel. Amúgy egy turista tudjon tájékozódni, ne a kütyüjétől függjön.
Nem, a Csobánkai-nyeregtől Szentkútig nem éjszakai szakasz. Aznap én is túráztam (sőt, a P40 túrával szemeztem is, de csak olyan túra jöhetett szóba, hogy délutánra hazaérjek, ez pedig a P40-en nem jött volna össze), egy szakaszon láttam a szalagokat, igaz, nem piszkáltam, de úgy tűnt, hogy papírból vannak, szóval ha kint marad néhány, az sem olyan nagy baj. Szerintem a rajzszög (én tűzőkapcsokat láttam azon a rövid szakaszon, ahol érintettem a Pálost, sőt, azokat sem a fában, hanem a szalag volt összekapcsozva) nem tesz kárt a fában, úgy tudom, ami csak a kéregben van, az nem árt a fának.
Megkérdezhetem, miért olyan különleges gpx track-kel túrázni? Már mondták nekem korábban is, hogy őskövület vagyok (nem ezt a szót használták, de mindegy), miért nem valami modernebb technikát használok, de én szeretem a Garminomat (bár ez az új nem annyira megbízható, mint a hosszú évekig nyúzott legalapabb Dakota 10-es, ami már tényleg csak múzeumban látható).
Bocs az offtopicoskodásért, de örülök, hogy láttam a nevedet! További jó túrákat, futásokat, rendezéseket!
Ma rendkívüli világnap volt: gpx trackkel ttúráztam, legalábbis a pálya azon részén, amelyik szalagozás híján követhetetlen másképp (Intersport Túranap bejárás). Ezután se lesz rendszer belőle. Útközben leszedtem egy csomó Pálos 70-szalagot, amire az volt írva, hogy tegnapig ne szedjük le, de amikor nem jött ki a rajzszög a fából, akkor leálltam.
Az egy éjszakai szakasz a Csobánkai-nyeregtől Szentkútig, azért volt olyan sok?
A hajó az egy dolog, ki is kell tudnia kötni, az meg emlékeim szerint egyik oldalon sem biztosított jelenleg (bár talán a szobi oldalon van valami úszómű, de marha rég volt, amikor arrafelé jártam...) A komp az meg full magánvállalkozás, ha jól rémlik...
Két rossz közül kell választani: többlet költség vagy ne kerüljön megrendezésre a túra.
Szerintem a résztvevők inkább vállalják a többletköltséget... Persze, ehhez szükséges még a megegyezés a MAHART-tal, hogy biztosítsanak hajót az adott napra. Ezért írtam, hogy ehhez megfelelő kapcsolat kell...
